Orvosi jegyzetek

2003.10.12

Este 22:00 Glendhull klinika

Beteg: James Coyote
Tünet:  Testének jobb és bal oldalának izommozgásának funkciói felcserélődtek
Eseti diagnózis:  Varázstárgyak okozta baleset
Beszámoló:  Exbarátnőjétől kapott búcsúajándékot, miután szakított vele, egy karperecet. Használata után 24 órát követően érezte a tüneteket, először kezeinek motoros funkciói cserélődtek fel, majd a lábak, estére teljesen kifordult magából. (Saját poén, a beteg nem díjazta)

Az ereklyét átadtuk a Minisztériumnak kivizsgálásra.
Javallat:  Akupunktúrás kezelés, hogy ellenőrizzük, az izomzat nem sérült, visszafordító bűbájok hatástalanok, így izomemlékezet tinktúra javasolt, ami komolyabb izom és ízületi roncsolódásra alkalmatos, de míg nem kapunk bővebb jelentést az átkozott tárgyról, addig a beteget beutaltuk a Szent Mungóba felügyeletre és elfekvésre.

Egyéb megjegyzés:  A fiú karján és hátán átok okozta sebek éktelenkedtek, kérdésre nem válaszolt, a karperecet okolta végül. Az ügyet továbbküldtük a Minisztérium gyámhivatali részlegére, sérüléseit elláttuk.

Orvosi feljegyzés magamnak:  Ilyen világot élünk. Egy értelmes, jóravaló és intelligens fiút, aki gyógynövény termesztéssel akar foglalkozni a társadalom megpróbálja kilökni. Sajnos csak az emberi testet gyógyíthatom, a szívet és lelket nem. A mai nap után kell valami erős, Whisky jó lesz.

2003.10.12

Este 22:00 Glendhull klinika

Beteg: Jack Norton
Tünet:  Túlzott aktivitás, elviselhetetlen közérzet
Eseti diagnózis:  Édesanyja szerint átok az oka, évek óta kezelhetetlen
Beszámoló:  Édesanyja szerint évek óta kezelhetetlen a gyerek, nem viselkedik jól, bántja a társait, a jegyei is leromlottak, állandóan kiabál és ha nem kapja meg, amit akar, ordít.


- Szóval ő lenne a kis gézengúz? - húzódtam közelebb a fiúhoz, elővéve a legkedvesebb mosolyomat, ami létezik. Ritkán foglalkozom gyerekekkel, nekem sincs ugye, a családban lévő kicsikkel szoktam játszani és persze praxisom miatt nem válogatok, foglalkozom egyaránt gyermeket érő problémákkal is. Fura jelenség volt, duzzogott, mintha bánná, hogy el kellett jönnie a rendelőmbe.
- Anya, menjünk haza! Most! - kiáltotta szinte bele az arcomba, amitől egy kis ideg megugrott a halántékomon. Nem is lennék Vincent O'Mara, ha erre ugrottam volna, bár mi tagadás elég idegesítő a kis krapek.
- Kincsem, kérlek ne viselkedj így. A medimágus bácsi csak jót akar. - próbálkozott az édesanyja, aki nem volt túlságosan szemrevaló számomra, hogy kivessem rá a hálómat, ettől függetlenül legkedvesebb személyiségem vettem elő tarsolyomból. Mert piszkosul empatikus és jó fej vagyok.
- Semmi gond Hölgyem, ahogy elnézem nincs nagy gond. Kettesben tudna hagyni a fiúval? - kérdeztem mosolyogva az ajtóhoz sétálva. Aggodalom ült ki a nő arcára, mire én egy visszafogott nyugalmat árasztó kacajjal jeleztem, hogy minden rendben lesz.
Végül elhagyta a medimágusi szobát, így kettesben maradhattam a fiúval. Átokűzés, nem, nincs rá szükség. Bármiféle orvosi javaslat? Hogyne, receptet is írok neki. Közelebb léptem hozzá és leguggoltam elé.
- Mit akar tőlem Mr. pancser!! - kiáltott az arcomba, talán még rám is köpött közben, mire én csak elmosolyodtam.
- Hm... elragadó. - válaszoltam neki, teljes higgadtsággal felkeltem, majd felhúztam köpenyem ujjait. Igen, elérkezett az orvoslás ideje. Igazából igen csak nagy gonddal állunk szemben, bár nem mondhatni, hogy egyedülálló eset, nők tucatjai küzdenek gyermekük hasonló problémájával. Ezen "átok" igen csak elterjedt a mai nem csak varázsló világban, a muglik is szenvednek ettől és ha már volt olyan kedves, hogy anyuka ezzel iderángatta a gyermekét, nem is lenne Vincent megfelelő orvos, ha nem gyógyítaná ki a kis Jack-et, ebből a szörnyű betegségből.
- Petrifikus Totallus! - nyújtottam felé hirtelen pálcám, mire egy adta sóbálványként ült előttem már a fiú. Tekintete ijedt volt, nyilván nem számított arra, ami jön, de nem mondhattam el neki, csak ordítozni kezdett volna, még mielőtt jöhetett volna a terápia.
- Nos, ifjúúr. Beszélgessünk. - mosolyodtam el ismét, összekulcsolva hátul kezeimet és elsétáltam mellette. Szemeivel követte lépteimet, mellé álltam és játékosan lehajoltam hozzá, hogy csak ő hallja, ami mondok.
- A te problémád ifjúúr, azt úgy hívják, hogy hiszti, de hát ezt te is tudod. A szüleid nap, mint nap azért dolgoznak, hogy jobb életet biztosítsanak neked, te pedig ezzel a viselkedéssel hálálod meg. - magyaráztam neki átkarolva a vállát.
- De van egy ötletem. - tettem a számra a mutatóujjam.
- Maradjunk abban, hogy téged tényleg átok szállt meg és a diagnózis bizony heti két alkalom itt a rendelőmben, válogatott fájdalmas kezelések közepette. Tűszúrás, varázslatok, ilyesmi. Csupa móka és kacagás lesz. Na mit szólsz? - kérdeztem széles, vigyorral az arcomon, majd megütögettem óvatosan a vállát.
- Vaaaagy, megpróbálhatnál rendesen viselkedni a szüleiddel és a barátaiddal, szépen tanulnál, hogy egy nap olyan menő Medimágus legyen belőled, mint jómagam. Jajj és kapsz nyalókát, persze- magyaráztam magamra mutatva, majd felkeltem hajoló helyzetemből és elé léptem.
- Nos, tehát én most leveszem rólad ezt az állapotot és kiderül, mit választasz. Én mindkettőt élvezni fogom. - fordítottam kedvesen oldalra a fejemet, majd pálcámmal intettem felé a megfelelő varázsigét használva.
Szegény majdnem leesett a székről, ahogy visszakapta teste és hangszálai fölött az irányítást, hebegni-habogni kezdett.
- Na kicsi Jack, miben maradunk? - kérdeztem széttárva a kezeimet. Látszott rajta a sértettség, hirtelen nyitotta száját, talán ordítani akart, aztán félrenézett és végül egy sóhajban elhalt akarata.
- Jó leszek. - mondta morcosan, szemeiben még mindig rémülettel.
- Kiváló! Ismét egy elégedett beteg. - simogattam meg feje búbját, majd az ajtóhoz léptem, hogy édesanyja is láthassa gyógyításom eredményét. Megkapta a nyalókáját is, pirosból úgyis sok volt, így adtam neki kettőt, édesanyja pedig elhűlve figyelte, ahogy azt hálásan megköszönte nekem. Hát igen. Imádni valóak a gyerekek.