Hóanyó Adventi Vására

Ahogyan minden évben, idén is megnyitották az Adventi vásárt az Abszol út legszélesebb szakaszán. Repkedő tálcák ingyen osztogatják a forralt bort, mézeskalács illat jár be mindent. Középen pedig helyet kap a tavaly kissé lángra kapott adventi koszorú is, rajta a mindig égő gyertyákkal. Vagy éppen korcsolyáznál? A jégpályánál szuper, bűvölt korcsolyákat lehet bérelni mindössze öt sarlóért és máris tökéletes, jégtáncos mozdulatokkal veheted be magadnak a hideg terepet.

Mira


~ set~

2003. december 15.

          Úgy döntök, hogy a korábbi síelős katasztrófa után inkább felfrissítem a korcsolyával közös emlékeimet. Ezért alig vártam már, hogy megnyissák idén is az Abszol-úton a korcsolya pályát. Ha pedig már itt vagyok, akkor összehozom a kellemest a hasznossal, megveszem a maradék ajándékot is. Írtam egy üzenetet Mirának, hogy jöjjön el velem, ha van kedve, és persze tud korcsolyázni, mert annyira nem vagyok profi, hogy meg is tanítsam. Annak azt hiszem az lenne a vége, hogy mind a ketten elesünk.
          A jégpályához beszélem meg a találkozót, azt nem lehet eltéveszteni, és ott biztos, hogy megtaláljuk egymást. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen lesznek, így valamilyen jól látható helyen kell várakoznom. Magamra kapom a ruhámat, kicsit melegebben öltözök fel, mert az a tapasztalatom, hogy a koripálya mellett akkor is hidegebb van, ha egyébként nem kéne csak egy vékonyabb kabátot felvenni.
          Csak a pályához érve látom, hogy lehet bérelni cipőket. Ezek gondolom mágikusan feljavítottak, ami nagyon hasznos egy kezdőnek, és talán egy olyan újrakezdőnek is, mint én, de jobb szeretem a sajátomat. Még akkor is, ha esetleg most jobb lenne egy ilyen. Viszont félek tőle, hogy ha hozzászokok, akkor később vagy a varázstalanok korcsolyapályáján nagyon béna leszek.
          Már benn próbálgatom a lábamat, mikor meglátom őt a fal másik oldalán. Kapaszkodva ugyan, de odacsúszok hozzá.
          - Szia Mira!
          Megölelném, ahogy szoktam, de most kicsit macerás lenne a korláton keresztül. Megvárom, amíg ő is felöltözik, majd mikor már ő is a pályán van, akkor röviden azért csak megölelgetem.
          - Köszi, hogy eljöttél. Régen találkoztunk.
           Még akkor is, ha néha bagoly révén üzenünk egymásnak, az soha nem lesz olyan, mint egy személyes találkozó. Szeretem hallgatni, ahogy a munkájáról beszél, néha teljesen elvarázsol vele. Nem vagyok teljesen tisztában a varázstalanok közlekedési eszközeivel, és azoknak a mágusok által történt módosításokon, de a meséi alapján rajzoltam már érdekes dolgokat egy-egy illusztrációként.
          - Menni fog a korcsolyázás? Fogjam meg a kezed egy kis időre?
          Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet, de ha esetleg ez biztonságot ad neki, akkor nagyon szívesen. Ha meg túl vagyunk néhány bemelegítő körön, akkor jöhet akár egy verseny is, ha a többieket nem zavarjuk.

Örömmel fedezem föl, hogy az új Abszol úti korcsolyapályánál bérelni is lehet, mer nem emlékszem, hogy lenne saját korcsolyám. Talán nagyonrégi, otthon Atlantába, amit úgyis rég kinőttem volna - nem hiszem, hogy valaha rendesen megtanultam. Pláne örömmel hallom, hogy meg vannak bűvölve, és tudnak majd helyettem is korcsolyázni.
Esmé hívott el ide, akivel már túl rég találkoztam utóljára élőbe, bár levélbe azér szoktunk néha beszélni. Valahogy még azzal is elbír, ha a munkámról áradozok talán túl lelkesen, mitöbb, néha még igazán cuki illusztrációk is születnek belőle. A bogárhátú-tündért igazán be kéne keretezni.
Lelkes-vidáman integetek neki a jégpálya korlátján túlról, ahogy észreveszem a többi korcsolyázó között.
-Én köszönöm a meghívást. Túl rég. Te hogy vagy azóta?
Tipegek egyet egyhelybe, jelezve, hogy már jégre készen vagyok én is, amitől ilyen pufi kabátba igazán pingvinesen nézhetek ki, már csak a fekete-fehér hiányzik. Pedig még térdem is van.
Oké, Lu, tényleg honnan jön ez a "pingvineknek van-e térde" dolog, és mér ragadt meg ennyire a fejedbe?
Soha nem tudjuk meg..?
Végül eltipegek a bejáratig, és visszasiklok a korláthoz, ezúttal a benti oldalán. Valahogy attól esek majdnem el, hogy meglep, mennyire jól korizok - minden bizonnyal a bűvölt cipőktől - és ahhoz képest billenek ki az egyensúlyomból, megállva. Szerencsére a súlytalankodós hobbim okán tökéletes gyakorlattal fogom meg a korlátot elesés ellen. Ha túl bénák lennénk máshogy, legfeljebb tökélete technikával húzzuk majd magunkat körbe a pálya szélén.
Visszaölelgetek Esmé védjegy üdvözlésére, a felajánlott kezet pedig elfogadom.
-Igen, köszönöm. Azt hiszem, a korcsolyám egyelőre biztosabb ebbe, mint én. Egész jó húzása van, csak én állok a tetején.
Ez a jó a kocsikba, azoknak legalább a teljes hátaddal érzed a húzását, nem csak a lábadon. És igaz, az elesés ellen segít az is, hogy ülsz...
De gondolom meglátjuk mindjár úgyis.

[Karácsony előtt]

Karácsony előtt
Gabriel Milton



2003. december 23.

Minden porcikámban éreztem a fáradtságot. Szívem szerint egy nagyot nyújtóztam volna, hogy kiűzzem az előző két nap okozta elgémberedést. Két félnapos, éjszakás műszak volt a hátam mögött és karácsonykor bizony rengeteg furcsaság tud történni. Tegnap például egy karácsonyfa támadt meg valakit, amiért az illető el akart csenni egy mézeskalács díszt róla, csakhogy elropogtassa. A leharapott ujjakkal könnyen boldogultam, ám a varázslények harapása, marása nehezebb volt. Nem egy őrült akadt Londonban, aki ilyen egzotikummal akart kedveskedni karácsonyra.
Két ilyen nap után jól esett besétálni az Abszol útra, belefeledkezni a fűszeres ünnepi illatba. Már nem is jutott eszembe, hogy tavaly itt tűz volt és akkor is én voltam ügyeletes. A tekintetem a tömeget kikerülve, máris a standokat fürkészte. Egy kellemes, karácsonyi italra vágytam. Forralt borra, forró csokira vagy teára. Aztán ki is szúrtam azt, ami a megfelelő: mézeskalácsos tejes kávé. Ha lett volna kedvem, biztosan el is mosolyodom... ám ehelyett csak hümmögő hangot hallattam.
Nem is tudom, mikor mosolyogtam utoljára. Piper után nem volt már kedvem hozzá. Éppen elég sebet viseltem magamon a tettei következményeképpen és Miron is olyan gyorsan véget ért, mint egy nyári zápor. A kapcsolataim magukba zuhantak és a családtól távol kerültem, mikor Londonban költöztem. Ezért elég magányos voltam s egyedül még ezek a téli forgatagok sem voltak éppen izgalmasak. Unottan álltam be a sor végére. Végig simítottam a barna tincseken, ahogy azt vártam, hogy végre rajtam legyen a sor, közben pedig végig néztem az Abszol úton.
Szépen feldíszítették a környéket. Szívet melengető volt, szinte arra késztetett, hogy otthon is felállítsam az évek óta elő sem vett műfenyőt. A karácsonyi hangulat elkerült, mióta nem volt kivel megosztani, hiszen még apám is meghalt.
- Igen, kedves? - szólított meg a bódé mögött álló nő. Még egy kedves mosolyt is megeresztett, ahogy közelebb léptem hozzá. Talán látta, hogy akkor kaptam észbe a nagy bámészkodásból.
- Egy mézeskalácsos kávé lesz - mondtam és már tettem is le az érméket a pultra, miközben elfordult, hogy kiszolgáljon. Hamarosan megkaptam a papírpoharat és egy kölcsönös boldog karácsonyt után már bele is vetettem magam a tömegbe. A hóesésben sétálva próbáltam szlalomozni a tömegbe, de nem néztem előre. Egy kiálló macskakőben akadt meg a cipőm orra, majd kissé előre tántorodva, neki estem valakinek. Nem csak, hogy neki estem, egyenesen lekávéztam a szép kabátját. Tényleg szép volt... ezért fel is néztem rá azonnal, mintha arra lennék kíváncsi, ki ilyen stílusos.
- Mr. Milton! Ne haragudjon! - Szabadkoztam az auror láttán. Segítettem neki egy ügyben egy varázslény azonosításában, azóta viszont nem is láttam. Csak megmaradt bennem az arca, meg a kézfogása. - Ügyetlen vagyok a dupla műszak után. - Vettem elő a zsebkendőmet, hogy megtörölgessem a kabátot.

Mira


~ set~

2003. december 15.

          Nagyon vártam ezt a mai napot, pont annyira izgultam miatta, mint mikor először hívtam meg Mirát magamhoz a képek elkészítése miatt. De biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben is legalább olyan jól fogjuk érezni magunkat, mint a korábbi alkalommal. Sőt, szeretném, ha jobban éreznénk magunkat, mert az valamennyire mégis csak munka volt, ez meg most csak szórakozás.
          Örültem neki, hogy olyan jókat mulat a lelkes rajzaimon, amit a levelezésünk nyomán küldtem neki. Tényleg nagyon megihlettek és tényleg volt néhány jól sikerült kép, de azért nem mindegyik. Volt, ami kifejezetten pocsék volt. Remélem, majd most is mesél egy kicsit a kalandjairól.
          - Óh, én nagyon jól vagyok. Pihenek, talán látszik is rajtam.
          Kicsit végigsimítok az arcomon jelezve, hogy mennyire kisimult és kipihent vagyok. Persze, ez lehet mástól is, és tudom, hogy nem fog sokáig tartani, ha beindul megint az élet vagy kicsit megsínylem a mostani szabadságot, de akkor is ki akarom használni az időt.
          Tekintetemmel követem, ahogy elsétál a bejárathoz, majd megáll előttem. Egy forró ölelésben részesítem, ahogy az szokott lenni, bár, mostanra megtanultam, hogy nem mindenki szereti, ezért az ilyen embereknél inkább rövidre fogom, mondhatni éppen csak hozzájuk érek.
          Nem láttam pontosan, hogy Mira saját korcsolyát hozott vagy csak bérel egyet, de egyelőre azt kell mondanom, hogy nagyon ügyes. Ettől függetlenül felajánlom, hogy egy kicsit vezetgetem. Végül meg is fogom a kezét és lassan elindulok vele.
          - A lényeg, hogy ne félj. Semmitől. Az eleséstől, a megállástól. Mikor én tanultam korizni, akkor törvényszerűen bekövetkezett mind a kettő, mert féltem, hogy mi lesz akkor. És képzeld, semmi. Felálltam, majd mentem tovább. Amikor meg nem tudtam megállni valami miatt, akkor megfogott a fal.
          Az elbűvölt korikkal az a baj, hogy ezt az önbizalmat nem feltétlenül adják meg. Bár, én nem ilyenen tanultam, szóval nem tudhatom pontosan. Viszont hallottam már pont az ellenkezőjét is. Valakinek jól ment vele, növelte az önbizalmát, és így később mikor váltott a hagyományos korcsolyára, akkor nem okozott neki gondot, ha elesett.
          - Szerintem ezek egyébként esés mentesre vannak bűvölve. Nem fog kicsúszni a lábad.
          Ettől függetlenül nem növelem a tempót egyelőre, csak szépen elcsúszkálunk a többiek között.

[Céllövölde]

TO; Edward


2003. december 20.
Céllövölde

Bevallom, mikor elhaladtam először a karácsonyi kirakodó vásárnál csak egy dolog ragadta meg a figyelmem. A céllövölde. Mondjuk ott sem az ajándékok, hanem maga a tevékenység. Nem hagyományos varázspálcával, hanem mugli fegyverekkel lehet lövöldözni. Persze, biztos meg vannak valahogy bájolva, hogy ne okozzanak kárt az emberekben, egyébként engedélyt sem kaptak volna rá, de ez akkor is bájos, és eszembe is jutott egy ember róla, akivel talán össze is mérhetnénk a tudásunkat.
Edward lassan egy éve már szintén használ varázstalan fegyvereket, látnom kéne mégis milyen szinten áll. Amint visszaértem a parancsnokságra az aznapi teendőim után írtam neki egy üzenetet, hogy jó lenne találkozni itt és összemérni az erőnket. Kiderült, hogy hamarosan mind a kettőnknek ugyanarra a napra esik a szabadnapja, így nem volt kérdés, hogy jövünk.
Azazellel az oldalamon vetem be magam az Abszol út forgatagába. Szerencsére nem tart sokáig, hogy odaérjek. Szándékosan hátat fordítok a bódénak kollégám érkezéséig, nem mintha nem lett volna mind a kettőnknek már lehetősége arra, hogy kipróbáljuk. Amit meg is tettem, és nem tűnik nehéznek a feladat. Ha összeszedem magam, akkor akár az összeset el is találhatom majd.
A kutya testtartásának a megváltozására felfigyelek, de csak néhány tinédzser hangoskodik néhány bódéval odébb. Szóval semmi olyan, ami miatt a szabadnapomon mégis dolgozni kellene. Edward érkezése pedig teljesen el is tereli a figyelmem a szituációról.
- Örülök, hogy ideértél. Már azt hittem megfutamodsz majd.
Kezet rázok vele, majd terelem is a bódé felé. Persze, tudom, hogy nem futamodna meg, az nem éppen egy jó auror mintaképe lenne, márpedig Edward nem csak simán jó. A háború és Metzger távozása óta az egyetlen kollégám, akire rábíznám az életem is. Nem véletlen az sem, hogy olyan jó párost alkotunk. Már amikor összesorsol minket a sors.
- Öt lövés, tizenöt sarló lesz az uraknak.
- Elég lesz öt, hogy eldöntsük?
Cinkosan nézek társamra, majd leteszek harminc sarlót. Kezdetnek megteszi majd. Ha a fődíjat akarom megszerezni, még talán kevés is lesz ez a harminc sarló, de ez majd idővel kiderül.
- Utána meghívlak egy lángnyelvre a Foltozott üstbe.
Megkapjuk a fegyvereinket, majd alaposan megnézem magamnak. A legutóbbi látogatásom óta mintha machináltak volna vele, de egy vagy két lövés elég lesz ahhoz, hogy rájöjjek milyen módon, aztán meg a csillagos ég a határ. Végignézek a nyereményeken, és rájövök, hogy ha már játszunk, akkor játszunk komolyan, kell a főnyeremény is.

Karácsonyi céllövölde
2003.12.20.

    


  ♩ ♪ ♫ ♬

A szabadnapomon egyébként is lövöldözni terveztem. De hogy mindezt karácsonyi hangulatban tegyem, az igazán csak hab volt a tortára. Mikor Milton szólt, igazán fellelkesültem, mert alapból nem terveztem vásározni, és nem is osztottak be idén mindenféle télies tömegrendezvényekre strázsálni.
De most itt voltam, és elégedetten szúrtam ki Milton ismerős alakját a tömegben.
- Örülök, hogy ideértél. Már azt hittem megfutamodsz majd.
- Ne is reménykedj, nincs Neked olyan szerencséd!
Viszonoztam a kézrázást, és közben visszaválaszoltam a kedélyes csipkelődésére hasonlóképp. Miltonnal mindig felüdülés volt dolgozni is, és civilben lenni is, és szórakoztató volt köztünk a bajtársias csipkelődés is. Jó, hogy van a kötelékben, akire számíthatok, és aki viszonylag állandó bútordarab, még talán régebb óta, mint én.
Bohókásan meglapogattam Azazel kecses ívű fejebúbját - már ha hagyta, mert ő nem egy olyan szelíd és házikedvencszerű jószág, mint az én Hádészom - aztán követtem a kollégát a céllövöldés bódéhoz.
- Öt lövés, tizenöt sarló lesz az uraknak.
- Elég lesz öt, hogy eldöntsük?
Kihívó vigyorral viszonzom Milton pillantását
- Ha többet találok nálad már az első körben, akkor biztos.
- Utána meghívlak egy lángnyelvre a Foltozott üstbe.
Ingatom a fejemet, mert kedves gesztus, és tőle bármikor el is fogadom a felajánlott kört, hiszen máskor meg én adom vissza. De ez esetben…
- Ha pedig vesztek, akkor én állom a kört. Legyen valami extra tétje is, úgy érdekesebb a játék. Aki megnyeri a főnyereményt, az megnyeri a whiskyt is.
Ezt csak azért mondtam, mert alapból nem tűnt bonyolultnak a játék. A célpontok kb. három métere voltak tőlünk; különböző méretű, áttetsző, karácsonyi üveggömbök voltak valami megnyerhető bigyóval, meg némi karácsonyi, melegfehér színben izzó csillagfénnyel a közepükben.
Az alsó, hozzánk legközelebb eső sorban, óriási nagyok sorakoztak, bennük egy-egy olcsó, karácsonyi plüssállatnak tűnő valami lapult. Feljebb kicsit kisebbek, mindenféle penna, parfümösüveg, giccses hóemberszobor, ilyesmi kacat rejtezett bennük. Még feljebb még apróbbak, s ezek már cirkalmas, csillámos mintával is díszítettek, és ékszerek rejtőztek bennük. Minél kisebb gömb, annál értékesebb ékszerek. A legfelső sorban három darab egész parányi, nagyjából dió méretű, gyémántszerűen csillogó kristálygömb kapott helyet, figyelemfelhívón kivilágítva fényfüzérekkel, s azokba nem is lehetett belelátni, de nyilván volt bennük valami különösen értékes, és ha eltaláljuk valamelyiket, akkor akármi is az, a mienk lesz.
Biztosan a mienk lesz. Mi tapasztalt fegyverhasználók voltunk már, vagy egy éve gyakoroltunk a parancsnokság edzőtermében, néha élesben is lőttünk, és sokkal messzebbi célpontra, nem három méterre.
- Hogy fog örülni a nejem anak a plüssmacskának - dünnyögöm játékosan piszkálódva, utalván az egyik lőhető nyereményre, miközben megkapom a fegyvert. Fura a fogása. Biztos azért, mert valamit bűvöltek rajta, nehogy baráti tűz legyen belőle. Egy ilyen zsófolt vásáron érthető is ez.
- Kezdjünk valami könnyűvel bemelegítésnek! - javaslom, és az alsó sorból célzok azokra a nagy, plüssállatos üveggömbökre.
Meglepő, hogy az első nem pukkan szét, pedig nagyon biztos voltam a találatban. A játékmester sajnálkozik.
- Ejj, ez előfordul, ne adja fel!
- Igen, mindjárt kitapasztalom. Félrehord kicsit talán?
A következő lövések már találnak. Sorban durran szét a maradék négy dísz, amire rácélzok, és csillogó szilánkesővé robbanva hullanak alá darabokban, mint valami fura hóesés. A tetejére pottyannak a plüssök. A cicát megtartom, a többi haszontalat meg elajándékozom itt a vásárban valami szembejövő kölyköknek. Sima ügy, csak ki kellett tapasztalni a fegyvert, a következő körben már a komolyabbakra megyek majd.
- Te jössz - sandítok Miltonra lelkes vigyorral, és közben leteszem a következő körre való újabb harminc sarlót. Soknak tűnhet ez, biztosan keresnek is rajta rendesen, de ha ahhoz mérem az árat, emnnyibe kerül egy igazi, éles mugli golyó egy működő fegyverbe… Akkor ez semmiség. Közben figyelem Miltont, hogyan boldogul, és az öt másik golyót is odatolom neki, ha végzett.
- Kezdheted Te a következő kört, ha már belőtted - ajánlom, mert azért betyáros csipkelődés ide, versenyszellem oda, csak kilátszik kicsit, hogy bajtársak volnánk, így szivatni nem akarom. Figyelem, hogy alakul a következő köre, és én is olyanokat igyekszem majd lőni.

[Karácsony előtt]

TO; Augustus


2003. december 23.
Karácsony előtt

A mai napon feladatba kaptam, hogy kísérjem el az egyik kezdőt a vásárra. Ne csináljak semmi különöset, csak figyeljem meg hogyan tudja az iskolában tanult dolgokat hasznosítani a terepen. Ez alapvetően nem nehéz feladat, ha nem történik semmi. Márpedig eddig minden rendben van. A tavalyi évvel ellentétben idén senki sem akar a másik életére törni. Eddig, de még nincs vége teljesen az ünnepeknek.
Szerencsére néhány zsebesen kívül semmivel nem találkozunk. Az elsőnek még sikerült átvernie az ifjoncot, de a másodiknál már sokkal szemfülesebb volt. Azt hiszem, ez annak is köszönhető, hogy megkapta az alapos fejmosást tőlem. Utána már tudta, mire kell figyelni egy ilyen zsebessel kapcsolatban. Miután az egyik nagyon ellenállt, megmondtam a társamnak, hogy tartóztassa le. Utána már kezesbárány volt. Az ünnep előtt senki sem akar börtönbe kerülni. Viszont beleegyeztek egy nyomkövető bűbáj alkalmazásába, ami bár nem tart örökké, ezt soha nem áruljuk el nekik. Idővel úgyis rájönnek saját maguktól is.
Miután vége a megfigyelésnek, a kölyköt visszaküldöm a Főparancsnokságra, hogy tegyen jelentést, én viszont maradok még egy kicsit. Tudom, munkaidőben vagyok, de láttam valamit, illetve Asmodai is jelzett valamit néhány árussal korábban, aminek szeretnék utána járni, és nem egy újonc jelenlétében. A kiszemelt célpont felé haladok, amikor egy nagyobb tömegben találom magam. Mintha egyik pillanatról a másikra érkeztek volna ide. Nehéz haladni, de nem lehetetlen egészen addig, amíg belém nem botlanak. Szó szerint. Elnyomok magamban egy cifra káromkodást.
- Mr. Milton! Ne haragudjon!
A hang nagyon is ismerős. Ahogy ránézek a velem szemben álló arcra, már tudom is miért. Érdekes volt együtt dolgozni egy ügyön. Metzger ajánlotta őt, azt mondta megbízhatok benne, hiszen ő is ezt tenné. Igaza volt, bár, remélem többet nem találkozunk munka ügyben, mert az nem jelentene jót valakinek. Egy ártatlannak, akit egy varázslény támadott meg, vagy nekünk, akinek ki kell találni, hogy melyik és miért.
- Üdvözlöm, Mr. Pye!
De munkán kívül szívesen összefutnék vele. Nagyon érdekes eszmefuttatásunk volt, amikor éppen nem az emberem miatt aggódott.
- Ügyetlen vagyok a dupla műszak után.
- Ne szabadkozzon, a dupla műszakok mindenkit kikészítenek. Gondolom nagy most a hajtás a Mungóban, szóval nem lehet egyszerű.
Ahogy valahol nálunk se, de amíg most inkább tolvajokkal találkozunk, addig majd az ünnep napján vagy utána öngyilkosokkal, gyilkosokkal. Szóval csak a szokásos eddig, de remélem másként fog folytatódni. Tavaly már elég nyugodtan megúsztuk karácsony napjait.
Asmodai a lábam mellett áll, nem mozdul el onnan, de miatta már hagynak nekünk egy kissé több helyet. Egy kutya nem mindenkinek megnyugtató, valakinek kifejezetten zavaró lehet. Közben előveszem a pálcámat.
- Hagyja csak, doktor. Van egy nagyon jó varázslatom.
A pálcám végét a folt felé fordítom, ami abban a pillanatban eltűnik, viszont csiklandozza a mellkasomon lévő pecsét szélét, ami kellemetlen érzéssel tölt el, de szerencsére ennyi. Már megszoktam, hogy kisebb mágia hatásokra reagál, viszont ez ennyi többségében. Egy kis csiklandozó érzés. A sárkány nagyobb gondot okoz jelenleg még úgy is, hogy ő nagyon szépen elhelyezkedett a hátamon.
- Meghívjam esetleg egy másik adag kávéra? Tényleg, miért nem megy haza inkább pihenni?
Ebben a tömegben, az utolsó roham az ünnep előtt, nem biztos, hogy egy fáradt elmének a legjobb hely.

-Óh, én nagyon jól vagyok. Pihenek, talán látszik is rajtam.
Hevesen bólogatok erre. Ha csak úgy érezném magam, mint Esmé kinéz,..
-Egészen ragyogsz. Nyaralni voltál?- Így tél elején. Mondjuk ha túl akarnám gondolni, csak elég délre le kell menni, és ott most kezdődik a nyár, de persze csak egy kis humor volt a bók mellé. És természetesen én is csakis a decemberi levegőtől pirultam ki kicsit.
Integetek egy apró búcsút - inkább jelzésképp, hogy indulok jönni vissza - arra a fél percre, ami alatt megkerülöm a korlátot. És már siklok is vissza, kecsesebben, mint számítottam.
Jó dolog az ölelés, és jó ebbe egyetérteni valakivel. Főleg, hogy én túl félénk típus lennék ilyennel egyhamar nyitni - ha Esmé nem törte volna ezt a jeget már a legelején, én lehet még most is bátortalankodnék a kezdeményezéshez. Ehhez hasonlóan a kézfogás is inkább a magabiztosságomnak kell, egy kis biztonságérzet gyanánt, mer mint egész hamar ráérzek, a lábam azér egész jól éri a dolgát. Vagy rajta a cipők, valószínűbben.
-Nem félek, csak nagyon szeretném elkerülni- bizonygatom nagyon totál rettenthetetlenül. Ami igazából nem is valótlan, nem rettegek azér, hogy jaj, mi lesz, ha. Jó társaságba vagyok, legfeljebb kinevetjük magunkat, hogy hogy kötöttünk ki egymásra bukva a korlát tövébe. Nem mintha repkedő tökök meg gumipókok próbálnának megmerényelni meginn, ahhoz képest semmi.
De azér jól esik tőle is hallani a megerősítést.
-Najó, mehetünk egy kört külön- vállalkozok önszántamból. Esmé kezét elengedem, bár egyelőre nem engedem le a sajátomat, ha mégiscsak kéne kapaszkodni, ott legyen. De ahogy továbbra sem esek el, egyre magabiztosabb somollyal nézegetek vissza rá, két előre figyelés között.
-És, mostanába van valami nagy munkád?
Féligmeddig fel sem tűnik, hogy megy ez a korcsolyázás úgy, hogy csevegni is elkezdek, mint ha csak egy parkba sétálnánk, és valószínűleg a többedik körnél is tartunk már abból az egyből. De gondolom ez csak jó dolognak számít.

Mira


~ set~

2003. december 15.

          Bár, kicsit didergős az idő, pont ezért alkalmas korcsolyázáshoz. Nem fogunk fázni a mozgás következtében, de azért nem is fogunk kimelegedni. Örülök neki, hogy Mira ráért és el tudott jönni, szerintem egy tökéletes napot fogunk egymás társaságában tölteni. Ha itt végzünk, még meghívom egy italra is, hogy kicsit a kezünket fel tudjuk melegíteni.
          - Egészen ragyogsz. Nyaralni voltál?
          - Óh, bárcsak. Inkább csak alaposan kialudtam magam.
          Mondjuk, az is egyfajta nyaralás, szóval nem panaszkodom. Sokat ülök teával és könyvvel a kezemben a kandalló előtt. Betakarózva, Felix pedig mellettem. A tökéletes időtöltés, még akkor is, ha nagyon üresen kong így a ház. Saját magamnak nagy az otthonom, de imádom. Próbálkoztam már albérlő társsal is, de nem jött össze. Ha már lett párunk, akkor meg kicsinek bizonyult. Szóval marad ez és így legalább nem gond, ha kicsivel több helyet foglal el a műtermem.
          Megfogom Mira kezét, hogy a kezdeti lendületen essen túl, aztán a megbűvölt korcsolyája már segíteni fogja.
          - Nem félek, csak nagyon szeretném elkerülni.
          - Hát, akkor ha rajtam múlik, nem fogsz elesni.
           Mindent meg is teszek ennek érdekében. Látom, hogy halad, nem fog elesni, de ameddig ő nem kéri, biztos nem fogom elengedni. Vajon mennyire van megbűvölve az a korcsolya? Tudna akár piruetteket is csinálni? Vagy ugrásokat? Talán visszajövök majd és kipróbálom, de nem hiszem. Mármint, ha már belekezd valaki a manőverbe, akkor valószínűleg tökéletesen végig tudja csinálni, de magától nem fogja megtenni.
          - Najó, mehetünk egy kört külön.
          Elengedem a kezét, de egyelőre nem lépek el mellőle. Figyelem a mozdulatait, de ahogy látom, nem lesz itt semmi gond. Szóval kicsit gyorsítok a tempón, de csak annyira, hogy még kényelmes legyen. A bűvölt korcsolya végül is elég jó szolgálatot fog tenni.
          - És, mostanában van valami nagy munkád?
          - Ami azt illeti, nincs. A kiadó leállt az ünnepi időszakra, ami mégis lenne, azt határidőre befejeztem. Néhány kisebb megrendelésem van a galérián keresztül, de azok sem sürgősek. Mindenem meg van hozzájuk, csak neki kell állnom. Azért is vagyok ennyire kipihent. Lényegében telelek egy picit.
          Aztán, tudom, hogy lesz majd néhány nagyobb projekt, mert szeretnénk belekezdeni két sorozatba is, ami több kötetes és mindegyikbe kell illusztráció is, de azok sem egyszerre jönnek majd, hanem részletekben. Szóval, semmi különös.
          - Veled van mostanában valami? Valami különlegesség, amiről mesélhetsz? – mosolygok rá.
          Mindig érdekességeket mesél. Lassan egy kiállítást is szervezhetnénk azokból a rajzokból, amik így keletkeznek. Vagy kéne egy íróval beszélni, aki a rajzokhoz készítene valami jó kis történetet. Még nem tudom melyik lenne az igazán jó megoldás. De persze, ez nem csak tőlem függne, hanem nagyobb részben Mirától is. A kiadót biztosítanám a történethez, az biztos.
          - Mit szólnál, ha gyorsítanánk kicsit? – húzok egyet a tempón és felé fordulok, így háttal megyek a menetnek egy rövid ideig, aztán visszafordulok a menetiránynak.

[Céllövölde]

TO; Edward


2003. december 20.
Céllövölde

Bevallom, kicsit izgatott vagyok a ma délután miatt. Talán az előttem álló kihívástól, talán azért, mert ha Edward legyőz a lövészetben, akkor meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy mostantól át kell adnom a staféta botot a fiatalabb generációknak. Mondjuk, ha a fiatalabb generáció fele lenne legalább fele olyan jó, mint Edward, akkor szerintem sokkal kevesebb problémája lenne Macmillannek és úgy az egész főparancsnokságnak.
A bódé felé haladva szerencsére nem kell sokat várni, az eladó máris hozzánk lép. Valahogy megértem, hogy miért nem állnak itt sorban. Kifizetem a lövések árát, de ezúttal nem leszek olyan kedves, mint korábban. Minden kilőtt játékot könyörtelenül behajtok. Nem tudom még mi lesz a sorsuk, talán odaadom majd egy árvaháznak.
- Ha pedig vesztek, akkor én állom a kört. Legyen valami extra tétje is, úgy érdekesebb a játék. Aki megnyeri a főnyereményt, az megnyeri a whiskyt is.
- Hmm…
Annyira nekem ez nem üzlet. Vagy maximum akkor, ha én bontom fel az üveget és előtte még le is tudom tesztelni, hogy nem mérgezett-e, egyébként nem iszok. Semmi esetre sem eszem vagy iszom nyilvános helyen, ahol nem láttam mi készül a tányéromra vagy a poharamba. De egyébként is teljesen mindegy, nem egyedül fogom meginni, hanem társammal közösen.
Akkor nézzük is az első és legkönnyebb sort. Előre engedem Edwardot, hogy rájöjjön ő is arra, amit én már tudok. A pisztolyok nem csak a biztonságuk miatt vannak elbűvölve.
- Hogy fog örülni a nejem anak a plüssmacskának.
- Szerintem a nejed valami másnak sokkal jobban fog örülni majd. De azért vígaszdíjnak neked jó lesz az a plüsike.
Elmosolyodom, tudom, hogy ennél azért sokkal ügyesebb, pár lövés után rá is fog jönni, hogy húz a pisztoly. Szóval, sokkal jobbnak is fog örülni majd. Engem egyébként a végén a kis fődíj érdekel, ami a legkisebb gömbben van. Mondjuk, nem tudom, azóta változott-e, mióta utoljára próbálkoztam.
- Kezdjünk valami könnyűvel bemelegítésnek!
Lő és elsőre nem talál, pont ahogy számítottam rá. Látom, ahogy nézegeti a pisztolyt és azt is látom, hogy rájön a megoldásra.
- Igen, mindjárt kitapasztalom. Félrehord kicsit talán?
- Csak egy kicsit – állapítom meg. - De hamar rá lehet jönni, hogy mennyire. Amatőröknek készült, nem nekünk.
Segítek neki azért egy picit. Avatatlan szemnek és gyakorlatlan kéznek szinte lehetetlen jól célozni, de társamnak hamar kézre áll a fegyver, így rá is jön, hogy mennyivel kell félre célozni a tökéletes lövéshez. Ez sikerül is neki.
- Te jössz!
- Hmm… – megfogom a pisztolyt, alaposan megnézem.
Ez ugyanaz a fegyver, ami nálam volt korábban. Érzetre sem tűnik másnak, szóval az akkori sorozatom sem rettentette el őket, hogy kicsit jobban feljavítsák a pisztoly pontatlan célra tartását. Célra tartok, és elsőre kilövöm az összeset, majd leteszem a fegyvert.
- Ez kész. Mégis csak jól jött a korábbi gyakorlás.
Igyekszem ártatlan arccal nézni társamra. Ez a kör még úgysem számít nagyon a versenybe. Vagyis simán lehet ez a gyakorló, aztán az éles. Előveszek a zsebemből egy kosarat, egy kisebb nagyobbítás után megkérem az árust, hogy gyűjtse nekem oda a játékokat.
- Jótékony célra lesz, ne fukarkodjon! – szólok rá, mert látom, hogy nem nagyon akarja, aztán társamhoz fordulok. - Most meg volt a bemelegítés, javaslom innen kezdjük el élesben a versenyt. Ebben már lesz valami izgalom is.
- Kezdheted Te a következő kört, ha már belőtted.
Felveszem a pisztolyt és célzok, majd sorjában kilövöm az összeset. Leteszem a fegyvert jelezve, hogy kész vagyok.
- Akkor most te jössz.

Karácsonyi céllövölde
2003.12.20.

      


  ♩ ♪ ♫ ♬

Látom, hogy Milton vonakodik a whisky körön, de meg is jegyzem fejben, hogy az majd egy egész üveg lesz. Legfeljebb elrejtjük a parancsnokságon az irodámban, amit másra úgysem használok, mert jobb szeretek kinn ülni a többiekkel, Melanie meg eddig még nem méltóztatott látogatást tenni nálam, és kipróbálni a mahagóni tapadását, ahogy arra pedig már többször is nógattam. Na de ami késik, nem múlik. Akkor majd whiskyvel avatom fel azt az asztalt. Az is dobogós módszer.
- Szerintem a nejed valami másnak sokkal jobban fog örülni majd. De azért vígaszdíjnak neked jó lesz az a plüsike.
- Heh…
Kibukik belőlem a pajzán röhhentés, mert Milton pont a gondolataimban járó dologba talált bele biztoskezű mesterlövészként, és ez még csak a kisebbik baj, mert a nagyobb az, hogy ő bezzeg már elsőre talál, és aztán is sorozatban, hibátlan szériát hozva. Szóval tudta is, hogy kicsit mókolt a fegyver, na szép! Zsivány is tud lenni, valahol elismeréssel adózom efelé.
- Ez kész. Mégis csak jól jött a korábbi gyakorlás.
- Jól, de most már én is gyakoroltam, és nehezedik a feladat - cukkolom, de ő is egy véleményen van velem, ami igazából kedvesen sportszerű.
- Most meg volt a bemelegítés, javaslom innen kezdjük el élesben a versenyt. Ebben már lesz valami izgalom is.
Nagyot bólintok, aztán látom, hogy tényleg lesz izgalom, mert a következő sor sem menekülhet Milton golyói elől. Egy hófehér, aranyhegyű penna, két gyöngyházfényben játszó tintásüveg, egy kicsi bagolyszobor és egy köpkő-készlet fordul ki a széttörő üveggömbökből. A trafikos pasas gyorsan felszedgeti őket, és Milton oldalára halmozza a pultra.
- Akkor most te jössz.
Felszívom magam, mert most már aztán nem hibázhatok. Biztos kézzel lövöm egyik célpontot a másik után, de sorban, mert úgy jobban tudok számolni a fegyver sutaságával. Ötből öt lövés talál, bár én két bagolyszobrocskát, egy szivecskés üvegben lévő gagyi parfümöt, és két méhviasz gyertyát zsákmányolok - de úgysem a kincsek miatt lövöldözünk. Azért énis a pultra kapom magam mellé a szajrét, majd folytatom a következő kör elejét, a még egy sorral feljebbi, és még kisebb üveggömbökkel.
Akkor jön a meglepetés. Eggyet megint mellé lőttem. Fintorogva bosszankodok az orrom alatt, de hát lehet, hogy kisebb célpontra megint újra kell tanulnom ezt a puskát. Láttam a falon, kb hova lőttem az előzőt, szóval azt számításba véve korrigálok, és… Mellé.
- Picsába…
Morgok, aztán helyezkedek, nekidurálom magam. Most aztán azért is eltalálom! Még két lövés mellé megy, és már csak egy marad. Most már értetlenkedem, és dühöngök.
- Mi a picsa, de tényleg…
Az utolsónál azt gondoltam, az már biztos találni fog. Gyakorlat ide, kitapasztalás oda, csak körbelőttem azt a gömböt, mint valami amatőr. Dühből ellövöm az utolsó golyót, az meg véletlenül?! … talál. A nyavajás gyűrű, amit a gömb rejtett, a földre pottyan. Az árus színpadiasan sajnálkozó arccal veszi fel és rakja elém a kis bizbaszt, ami ráadásul nem is szép, és csak gagyi utánzat, nem igazi ezüst.
- Ne keseregjen, az a sor már sokkal nehezebb.
Csak felbasz, hoyg vigasztalni próbál, így sértett képpel Milton kezébe nyomom a puskát, mielőtt a tagot lőném seggbe vele.
- Pedig biztos voltam benne, hogy az utolsó előtti is talált volna. Sőt, már az azelőttiek is - füstölgök, aztán figyelem Miltont. Vajon őt is fogják meglepetések érni? Mert azt gyanítom, itt valami vaj van az elégedetten vigyorgó bódés faszi füle mögött. Biztos, hogy van valami. Most majd megláthatom Milton hogy reagál a nehezített körre.

[Karácsony előtt]

Karácsony előtt
Gabriel Milton



2003. december 23.

Valójában már annyira hozzászoktam a magányhoz, hogy nem is számítottam arra, ma még meg kell szólalnom. Állandó némaságba burkolóztam, ami biztonságos volt, kellemesen elrejtett a világ szörnyűségei elől. Már nem volt az életemben az, ami a legnagyobb keserűséget okozza és a legutóbbi kapcsolatom is semmivé foszlott a szemeim előtt.
A némaság ma elmaradt. Éppen akkor, amikor az isteninek mondott kávémmal belerohantam egy aurorba. Történetesen egy ismerős aurorba, akinek segítettem az egyik ügyében. A munka jó volt, lefoglalt, nem hagyott olyan dolgokon gondolkodni, amik olyan könnyen visszarántottak a sötétségbe. Azt már magam mögött hagytam, próbáltam nem látni a sebeket, amik nyomot hagytak a testemen és a lelkemen is.
– Üdvözlöm, Mr. Pye! – szólalt meg mély hangon. Kicsit komolyabb hatást keltett, mint más emberek, akikkel együtt dolgoztam, így összes sem tegeződtünk. Másokkal tényleg könnyen jött a közvetlen hangnem, de vele egész egyszerűen nem. Valahogy ez olyan korlátok közé szorult érzés volt, hiszen kollégának nevezhettük volna egymást… mégsem bántam egyelőre. Ez adott kellemes, háromlépés távolságot.
– Ne szabadkozzon, a dupla műszakok mindenkit kikészítenek. Gondolom nagy most a hajtás a Mungóban, szóval nem lehet egyszerű.
Megértő volt, én mégis borzalmasan zavarban éreztem magam. Annyira, hogy amikor a zsebembe túrtam, nem is a pálcámat sikerült kihalászni, csak egy zsebkendőt. Azzal is szépen végig töröltem a kabátja anyagát. Nem akartam, hogy miattam tönkre menjen.
– Tényleg sajnálom… – sóhajtottam fel, de elhúztam a kezem. A nedvesség eltűnt ugyan, de egy nagy folt maradt a helyén. – Az ilyen figyelmetlenségre a duplaműszak sem kifogás. – Ráztam meg kicsit a fejemet. Milton úriembernek tűnt, nem akartam, hogy miattam bámulják meg… vagy, hogy kellemetlenül érezze magát. Nem is értettem magamat, hogy tudtam állandóan ilyen helyzeteket előidézni. Miközben éppen a csendes magányra vágytam, baromságok történtek velem.
– Hagyja csak, doktor. Van egy nagyon jó varázslatom.
Figyeltem, ahogy a pálcáját a foltra szegezi. A következő pillanatban el is tűnt a kávéfolt, én pedig egy nagyot sóhajtottam megkönnyebülésként. Nekem is eszembe jutott volna, ha már van elég koffein a szervezetemben. Sokat dolgoztam, sokat voltam talpon és a papír munka sem volt éppen kevés így az évvégére. Valamiért elég sokan tartották jó ötletnek, hogy veszélyes lényeket vásároljanak karácsonyra… harapás, végtagleszakadás, minden akadt.
– Meghívjam esetleg egy másik adag kávéra? Tényleg, miért nem megy haza inkább pihenni?
– Szeretek sétálni egyet a hosszabb műszakok után. Kiszellőztetem a fejemet… – Vontam meg a vállamat. Bár alapvetően egy karácsonyi vásárban sokan vannak, mégis meg akartam nézni magamnak. – De azt hiszem, ebben a tömegben nagyon kéne az a kávé. Elfogadom.
Elindultam vissza a bódé felé, ahonnan indultam. Mr. Milton követhetett, vagy megvettem volna magamnak a másik adag meleg italt. Mindenképpen kellett valamit innom, ami kitisztította a fejemet kicsit ebből a kótyagos lassúságból.
– Még nem szoktam meg ezt a tömeget, mióta eljöttem a kisvárosból. – Magyaráztam, nem mintha Mr. Milton tudta volna, hogy Berwick-upon-Tweedben éltem mióta megszülettem. – Csak két éve élek Londonban.

[Céllövölde]

TO; Edward


2003. december 20.
Céllövölde

Ahogy látom, ez egy szokatlan, mégis nagyon jó estének ígérkezik. Legyen a cél nemes vagy teljesen hülyeség, akkor is, legalább jól érezzük magunkat a kollégámmal. Azt hiszem, ha itt végeztünk, akkor megkérdezem majd tőle, hogy nem akar-e elkísérni a gyűjtött ajándékokkal az árvaházhoz.
Látom rajta, hogy annyira nem vette zokon a kis csalásomat, de a teljesítményét látva nem is szereztem olyan nagy előnyt. Azért büszke vagyok rá. Egy átlagos varázslónak sokkal több idő kellene a mugli fegyverek elsajátítására. A saját második köröm után lerakom a puskát, ezzel átadva társamnak a lehetőséget. Így legyen fair a továbbiakban.
Elismerően bólintok, mikor látom, hogy tökéletes sorozatot lő. Ez sokkal nehezebb verseny lesz, mint amire gondoltam. Aztán persze, nem is ez a lényeg. Akármelyikünk is kerül ki jobbnak, vagy akár döntetlenként is, nem ez lesz a lényeg. Vagyis, talán mégis, de a következmény úgyis csak egy dolog, gyakorolni kell még többet.
A következő szint viszont már nem úgy megy neki, mint ahogy eddig, és ez meglep. Mikor itt voltam, akkor kipróbáltam az utolsó két sor kivételével az összeset, és a fegyver nem viselkedett másként, mint ahogy kéne. Megdöbbent, amit látok. Az már valahogy kevésbé, amit a kedves eladó arcán látok. Ő tud valamit, amit lehet ki kéne szedni belőle.
- Picsába…
Próbálom figyelni Edward célzását, és hogy merre megy a lövés, de szinte teljesen random az egész. Valami rendszer biztos van benne, de még nem sikerült rájönnöm, hogy mi az.
- Mi a picsa, de tényleg…
- Ne keseregjen, az a sor már sokkal nehezebb.
- Mégis milyen szempontból nehezebb? – Lecsapok a felvetésére szinte azonnal. A távolság nem annyival rosszabb, a puska sem húz másik irányba, tehát más megoldásnak kell lennie. De mégis minek?
- Pedig biztos voltam benne, hogy az utolsó előtti is talált volna. Sőt, már az azelőttiek is.
Én is így gondolom. Teljes mértékig egyetértek kollégámmal.
- Talán más módon is kéne célba lőni. Szerinted mennyi időbe kerülne, hogy legilimenciával kiszedjük belőle az igazságot a puska félrehordásáról?
Csak úgy megjegyzem társamnak, mintha a férfi nem is lenne ott. De elég hangosan, hogy akár a környéken lévők is hallhassák. Leteszem a pénzt a saját köröm miatt, majd célzok és lövök. Négyszer és mind a négy mellé megy. Viszont észreveszek mégis valami furcsát. Mintha nem a puskával lenne gond, hanem a gömbökkel. Az utolsó lövésem beáldozom, és találomra lövök egyet, ami persze talál is. A kis üvegcse, ami kiesik belőle nem igazán foglalkoztat, megy a többi közé.
- Szerintem a gömbök vannak megbűvölve. Valahogy nem oda mutatja őket, ahol valójában vannak, és a fegyver félrehordása még jobban megnehezíti a helyzetet.
Előveszem a pálcám, hogy ha kell, akkor megszüntessem a kérdéses bűbájt, és folytathassuk tovább a kis magán versenyünket. De előtte még az eladó felé fordulok.
- Maga szerint, mekkora az esélye annak, hogy két mugli fegyver használatban jártas auror ekkorát tévesszen?
Előveszem kicsit auror énem, megpróbálok ráijeszteni, viszont csak óvatosan, mert a sorozatos gömb pukkasztások és a halmozódó nyeremények láttán, lassan kezd egyre több bámészkodó körülöttünk lenni. Szóval, most az illető remélem úgy érzi, csapdába került. Jelenleg úgy látom, hogy három lehetősége van. Az egyik, hogy bezárja a boltot, aminek annyira nem örülnék. A másik, hogy megszünteti a bűbájt, hogy be tudjuk fejezni a kis játékunkat. A harmadik, hogy nem tesz semmit, de annak meg következményei lesznek.

[Karácsony előtt]

TO; Augustus


2003. december 23.
Karácsony előtt

A tömeg és a korábbi napok eseményei hatására az érzékeim mintha kiélesedtek volna. Holnap karácsony és még nem történt semmi. A tavalyi év után ez meglepő. Mi történhetett a Renddel, hogy feladták a próbálkozásokat? Vagy talán eljutott a tervük egy olyan szakaszba, ami inkább csendet igényel? Háttérmunkát? Akárhogy is, most örülök neki, hogy eltűntek, és mindenki kicsit megnyugodhat.
Asmodai is mintha élvezné az emberek társaságát, figyel, mégis felülkerekedik rajta a kíváncsiság, ezért szimatolgat is. Egészen addig, amíg Mr. Pye-ba nem botlunk. Ez pedig szó szerint megtörténik. Igyekszem megnyugtatni, hogy nem történt katasztrófa, a folt könnyen eltűntethető, de látom rajta, hogy valami komolyabb baj is lehet. Talán csak a fáradtság, ezt nem tudom megállapítani, azon az egy közös munkán kívül nem találkoztunk többet. Azt a néhány alkalmat leszámítva, amikor összefutottunk a Mungóban, amikor látogatóba vagy betegként benn voltam.
- Tényleg sajnálom… Az ilyen figyelmetlenségre a duplaműszak sem kifogás.
- Igaza van, nem lehet a duplaműszak kifogás. – Nézek rá elég komoly tekintettel. - A fáradtság, amit okoz, az már lehet. A tömeg, ami eltereli az ember figyelmét, szintén lehet. Meg aztán, sokan vannak itt, kerülgetni is kell őket.
Próbálom kicsit jobb kedvre deríteni, de látom, hogy nem igazán sikerül. Csak csendben eltüntetem a foltot, aztán meghívom egy másik kávéra. Még ha én nem is iszom, addig sem lesz egyikünk sem egyedül. Meg aztán addig is szemmel tudom tartani a tömeget. Jó elvegyülni, de néha érdemes megállni.
- Szeretek sétálni egyet a hosszabb műszakok után. Kiszellőztetem a fejemet… De azt hiszem, ebben a tömegben nagyon kéne az a kávé. Elfogadom.
Bólintok egyet, aztán megindulok a kávés standok felé. Közben elgondolkodom rajta, hogy mennyire igaza lehet. Néha én sem megyek munka után rögtön haza. Főleg, ha valami olyan esemény történik nap közben, ami nagy hatással van rám, és nem szeretném hazavinni. Amikor nem lehet egyszerűen elválasztani a munkát a magánélettől.
- Még nem szoktam meg ezt a tömeget, mióta eljöttem a kisvárosból. Csak két éve élek Londonban.
- Nem mindig van itt ekkora tömeg. Az Abszol út sok varázslót és boszorkányt vonz a karácsony előtti időszakban. Egy normális hétköznap az év bármely másik napján ennek csak egy kis része van itt. Az augusztus utolsó hetét leszámítva, mert akkor meg az iskolások miatt vannak sokan.
Mondjuk szerintem ezzel tisztában van. Két év azért elég ahhoz, hogy nagyjából fel lehessen mérni a terepet. Lassan odaérünk a kávéshoz, ahol előre engedem őt. Én csak fizetek, de kérni nem tudok helyette.
- Melyik kisvárosból érkezett?
Remélem nem tartja majd tolakodásnak vagy kényelmetlennek, ha kérdezek néhányat. Nem kihallgatás ez, csak kíváncsiság és valahogy beszélgetni is kell. Néha már úgy érzem, ha egy kicsivel többet kérdezek, akkor kényelmetlenül érzik magukat az emberek a közelemben. Ezt szeretném elkerülni most, csak egy nyugodt beszélgetésre vágyom, ha már így összefutottunk.
Ha elhangzik a rendelés és meg is kaptuk, akkor kifizetem, és csak egy pár lépéssel vonom odébb, hogy ne kössön ki megint valakinek a kabátján.
- Hazamegy majd a családjához az ünnepekre vagy dolgozik, mint én?
Szokás szerint megint bevállaltam a karácsonyi műszakot, azért van most ennyi szabadidőm, és majd két ünnep között sem kell sokat mennem. Szóval valahol van előnye és hátránya is.