Téli Csodaország karácsonyi vásár

Csipetnyi csoda

outfit

Vincent.

Könnyen megtalálom a közös hangot a gyerekekkel, valami furcsa, megmagyarázhatatlan okból néha már szavak nélkül is kedvelnek. Ránézésre nem mondanák meg az emberek, de néha sokkal jobban vágyom a gyerekek társaságára mint a felnőttekére. Szeretem a tiszta világukat, azt, hogy a csodát, csodáknak élik meg, nem keresik mindennek a miértjét, az ő világuk még sokkal egyszerűbb és gondtalanabb. Pont ezért, amikor gyerekekkel vagyok én is könnyen elengedem magam és elfelejtem a mindennapi ügyes-bajos dolgaimat. Szeretek csodát varázsolni a szemük elé, akár a színházzal, akár egy ilyen kis ócska hétköznapi trükkel mint a gondolatolvasó sapka, aminek nyilvánvalóan a fele sem igaz, de a gyerekek ezt nem tudják és nem is kell, hogy tudjanak róla, had élvezzék a világot úgy, ahogyan azt ők elképzelik. Csak reménykedni mertem abban, hogy a kedves idegen, aki a sapka csapdájába esett ugyanígy vélekedik mint én. Szándékosan kísértettem az ördögöt, közben reménykedem, hogy nem valami illúzió romboló válasszal áll elő, szörnyen sülne el a mai mutatvány, ha már az első alanyunk tönkre tenné a gyerekek álomvilágát. De amúgy is, nem csak az én merész mutatványom ez. Ha jól tudom, kizárólag gyerekeknek találták ki ezt a sapkát, nem is értem a kedves barátomat, hogy jutott eszébe egy felnőtt embert beültetni a székbe, különösen egy férfit, valljuk be a nők azért sokkal puhább válaszokat tudnak adni.
- Én…én úgy gondolom. Igen, úgy gondolom, jó kisfiú voltam! – egy hatalmas kő esett le a szívemről és boldogan fogadtam, hogy a kedves idegen hajlandó együtt működni velem és nem feltett szándéka, hogy tönkre tegye a sót. Elégedetten hallgattam végig a válaszait, kezdett már nagyon szépen belejönni, talán még élvezte is a vége felé a kérdéseket és a gyerekek odáig voltak a válaszaiért is, de különösen a sapka jelzései szórakoztatták őket. Ha netalán pirosra váltott a fény, jót tudtak nevetni a kis „hazugságon”. Én pedig örömmel hallgattam a kis kacagásokat.
- Önnek köszönhetően hölgyem. – kacsintott rám a férfi, akihez bátorkodtam odamenni és gratulálni. Nem akarok tolakodó lenni, de nem hiszem, hogy pofátlanság megköszönni az együttműködését. Csak nehogy előugorjon valahonnan a felesége, mint a minap egy londoni kis kávézóban, ahol egy úr csak segített összeszedni a szövegkönyveimet amiket történetesen Ő miatta ejtettem el, s a hölgy a nyakamat kettéharapva rángatta el mellőlem a férjét, arra hivatkozva, hogy látta milyen szemekkel nézek rá. - Plüsst? – nyújtotta felém a hősiesen megszerzett jutalmát és ezzel a kérdésével lassan meg is válaszolom magamban a feleséges kérdést. – Úgy érzem ezt önnek nyertem, de ha mégsem az ön érdeme, hogy a gyerekek ilyen jó kérdésekkel találtak meg. – közben elvettem a plüsst a szabad kezemmel, kedvesen biccentettem, de közben tanácstalanul néztem, hogy most két foglalt kézzel, hogyan fogom tovább majszolgatni a kis gesztenyéimet.
- Vincent O’Mara. Örvendek. Egy bagelt és egy kis forró csokit? Jó kisfiú voltam. – szívesen fogtam volna kezet vele, de se gesztenye, se kézfogás így. Végül pedig affelé a megfejtés felé közeledtek a gondolataim, hogy tényleg nincs felesége. Meglepett, hogy meghívott, de azért titkon valahol örültem is neki, ritkán beszélgetek jóképű idegenekkel, talán ez is az oka annak, hogy még mindig egyedülálló, munkamániás nőszemély vagyok.
- Madeline Williams – kacsintottam vissza – Meglepően jó fiú volt tényleg, nem is számítottam rá, de szívesen beadom a derekamat az ajánlatának, mutassa meg a kedvenc forrócsokis standját a vásárban, aztán, ha nem rohan,  jöhet majd az én kedvencem is . –indultam el lassan, közvetlen közel követve az urat, közben felé nyújtottam a gesztenyés zacskómat. – Tudja, nincs több kezem, vagy a plüsst adom vissza, vagy a gesztenyét, de mivel előző ajándék, ezért becsben tartom, magamnál – biccentettem felé - Hogy érezte magát a színpadon? A gyerekek tényleg odáig voltak, - nyugtattam meg Mr. O’Marát -  láttam nagy élvezettel vetette bele magát a produkcióba – tettem hozzá cinikusan. – Egy nagyon jó barátom a porondmester, néha azért elég rámenős, vagy inkább erőszakos tud lenni, remélem önnel azért nem volt az. Mivel foglalkozik az úr, ha szabad megtudnom, jól helytállt a színpadon, talán a mindennapokban is közevan hozzá?

◂téli varázs▸

2003. december 6.

◃a i d e n▹

be brave
even if you’re not, pretend to be

style: winter outfit ║ zene: cold december night

Varázslatos évszak volt a december, nyálasan, sőt egyenesen tocsogósan hangzott, de Aidennel élveztem. Tavaly már azzal a tudattal készültünk, hogy idén már a kislányunkkal töltjük az ünnepeket. Sosem tudtam teljesen ellazulni vagy élvezni a pillanatot, mégis boldog voltam. Csak az a kis félsz, hogy félpillanat alatt ér véget ez az egész, motoszkált még ott a fejemben, a gondolataim mögött.
A kis keserűséget gyorsan elnyomta a kis flörtölés, ahogy odasimultam Aidenhez. Azzal cukkoltam, hogy azért szeret-e, mert egy kicsit hasonlít Benjihez a személyiségem. Nyilván ez segített abban, hogy gyorsabban kiismerjen... de vicces is volt. Folyton szidta, én viszont kifejezetten hasonlítottam a testvérére. Tudtam persze, hogy minden szava ellenére imádja, legalább annyira, mint én Danielt. Neki Ben volt a másik fele, a játékos, vicces oldala, míg Aiden a komoly, higgadt kiadás volt.
- Megnyugtatlak, hogy nem - kacsintott rám. Az ujjai finoman paskolták meg a fenekemet, erre el is vigyorodtam. Szerettem ezt a kis flörtöt. Kellemesen megfűszerezte a túlzott idillt.
- Tudod jól, miért vagyok veled - suttogta a fülemben. Még éreztem a tenyere melegét ott. Olyan volt, mintha csak a mi kis világunkban rejtőztem volna el.
- A szép fenekem miatt... vagy mert jó vagyok az ágyban... -  incselkedtem vele tovább. A flörtölést persze gyorsan félbeszakította a valóság. Túlságosan is sok volt a kölyök erre és egynek sikerült Rosie babakocsiját is meglökni. Ennyire fontos a szakállas vénemberhez jutni... ennyire!
Egy kis puszilgatás, egy kis ölelgetés mindjárt helyre billentette a jókedvét. Már nem is görbült le a szája, hogy elsírja magát azonnal. A karomba is vettem, hogy megnyugtassam, így haladtunk tovább az egyre szembetűnőbben kidíszített manóházhoz. Mindenhol pirosbogyó, girland és lámpások díszítették, előtte piros postaláda állt, de összességében olyan volt, mint egy hatalmas mézeskalácsból készült kunyhó.
Nagyon felkészültem. Utána olvastam egy karácsonyi mesekönyvben a Mikulásnak. Szereti a sütit és a tejet. Bár utóbbi nem hoztam magammal, mert az már nem fért a zsebembe és amúgy is elfogyott otthon, de édes keksz az akadt. Persze kókuszos, mert nálunk otthon csak olyan van, na meg csokis is, ha megéheznék.
- Szóval a szerelem sütidet odaadod egy idegen pasasnak. Hát jó. De majd otthon vígasz díjat kérek- jegyezte meg Aiden. Még csak nem is hisztizett... úgyhogy elmosolyodtam. A cukkolás második köre várt rá.
- Ne féltékenykedj a Mikulásra. - mondtam. Megsimiztem volna az arcát, de Rosie a karjaimban volt. Őt biztonságban kellett tartanom a sok tolakodó kölyök között. - Ígérem, kapsz másik szerelemsütit.
Elértünk a házhoz, ahol már sorban álltak a gyerekek.
- Álljunk be a sorba, hátha itt is előre engednek - jegyezte meg. Hát nem. Itt biztos voltam benne, hogy nem engednek előre. Előttünk jóformán csak más, gyerekes családok álltak. Ráadásul egy szigorú manó is figyelte, hogy betartjuk-e a sorrendet. Semmi tolakodás. Még ki is volt írva egy aranykeretes táblára, ami a ház falára volt erősítve.
- Minden gyerek csak egyszer ölelheti meg a mikulást! És nem szabad a szakállát húzni! - Harsogta orrhangon a manó. Nagyjából ezután jött ki a kunyhóból az előttünk bejutó kisfiú. Láthatóan felzaklatták a bent látottak, mert hangosan zokogott. Az anyukája meg azt mondta neki, hogy dehát már olvasott neki a Mikulásról.
Rosie-val a karomban léptem be a tákolmányba. Odabent műkandalló, feldíszített fa és egy hintaszék állt. Ez utóbbiban ült a Mikulás, a megszokott piros ruhájában, meglepő módon, igaz, hosszú fehér szakállal.
- Milyen bájos gyerekek... - mosolygott ránk. - Gratulálok. - Szúrta oda Aidennek. Ekkor fogtam fel, hogy nem nekem mondja, hanem rólam. Ezt nem hiszem el... hát mindenki gyereknek néz.
- Dehát én... - dünnyögtem, ám a pasas Rosie felé nyújtotta a kezét. A kislányunk azonnal lebiggyesztette a száját és bömbölni kezdett az ismeretlen szakállas pasastól. - Naaa... - ráztam meg kicsit, de nem akart megnyugodni.
- Ezek a kislányok - Rázta meg a fejét az öreg, miközben Rosie-t Aiden kezébe nyomtam.
- Hát akkor én jövök - állapítottam meg. Kaján vigyorral bámultam Mucira, majd a következő mozdulattal már át is öleltem a télapó nyakát. Ennyire szőrös pasast még sosem ölelgettem, mindenesetre kifejezetten jól esett. Mézeskalács illata volt.
- Hoztam neked szerelemsütit, Mikulás - mondtam. Felé nyújtottam a kis csomagot. - Én sütöttem.

[Madeline]

Karácsonyi kavalkád

2003.12.20

Warm out-fit◂▸Christmas jazz

Madeline

Szerencsére tudtam kezelni a gyerekek közelségét és huncutságát, annak ellenére, hogy nekem nem volt sajátom. A rendelőbe rengeteg kis lurkót hoznak be, kicsit, nagyot egyaránt és sajna van hogy valami nagyon csúnya baleset következményét kell ellátnom. Ami fáj, esetleg kellemetlen.
Ahhoz képest ez a kis műsor semmiség volt, persze minden egyes kérdésnél kitörhetett volna belőlem az őszinteség roham, de inkább mindent visszafolytottam, meg van mindennak a maga helye és ideje és az nem egy karácsonyi vásár, ahol a gyerekek még hisznek a csodákban.
Elliotékhoz egyre gyakrabban ugrottam el, ahol szintén volt alkalmam foglalkozni gyerkőcökkel, no nem, azért az egyik már megsértődik, ha gyereknek nevezem, a kicsi, de annál vagányabb Lolli-pop, már igazi nő, legalábbis annak szeretné magát már látni, így a környezetétől is elvárja, hogy eképpen kezeljék őt. Mondjuk én teszek is róla, hogy így legyen, viszem mindenhova magammal, még egyszer egy VIP bulira is bejuttattam. Mit is mondhatnék, menő nagybácsi vagyok.
Végül a lány elfogadta tőlem a plüsst, ha nem így tett volna, akkor valószínűleg Sarahnak kellett volna adnom, de félő, hogy ő megint jelnek vette volna, nem akarok félreértéseket. Ez a csinos idegen, aki a kérdést feltette, közvetlen és úgy tűnik szereti a gyerekeket, hozzám hasonlóan, így ha nem is tartja meg, biztos jó kezekben landol majd szenvedésem eredménye.
– Meglepően jó fiú volt tényleg, nem is számítottam rá, de szívesen beadom a derekamat az ajánlatának, mutassa meg a kedvenc forrócsokis standját a vásárban, aztán, ha nem rohan, jöhet majd az én kedvencem is. – mondta, majd bólintottam mosolyogva és elindultam a kedvenc kis bagelesem felé.
- A finom, meleg bagel híve vagyok, a forró csoki és kávé mellé tökéletes napindító. – magyaráztam teljesen oktatás jelleggel, ha mást nem akkor ráragasztom az elhivatottságom a decemberi hagyományaimhoz és szokásaimhoz.
Természetesen feltünt, hogy kezeinek száma az elegendőről kevésre változott, nem is tudta így enni gesztenyéjét én pedig ezen jót mosolyogtam, egy úriember visszavette volna a plüsst, vagy elkérte volna a zacskót én végül , mivel még fel is ajánlotta a lehetőségét én csak szórakozottan kikaptam a kezéből, már persze, ha hagyta és nem ragaszkodott hozzá olyan keményen.
- Na nem baj, majd én megeszem. – nevettem fel, majd bekaptam egy darabot belőle, de függetlenül a reakciójától végül visszanyújtottam felé, csak vicceltem, nem vagyok én tuskó, vagyis a legtöbbek szerint, Elliot most valószínűleg ellenkezne.
- Gesztenyét? – mosolyogtam, majd segítettem neki és úgy szétnyitottam a zacskót, hogy tudjon ven-ni belőle. Egy kis csibészség mindig van a tarsolyomban főleg egy ilyen kaland után, véleményem szerint a túl illedelmes, lovagias fickók unalmasak, bár ez megítélés kérdése.
Így aztán már kezet is tudtunk fogni, én pedig édes italként ízlelgettem meg nevét, természetesen magamban. Miközben haladtunk, azért ha lemarad bevártam őt is és nyújtottam is felé a zacskót. Nem akartam udvariatlan lenni, ha már kellemetlen helyzetbe hoztam a plüssmacival, amit el se kellett volna fogadnia, főleg nem egy idegentől, de ha már így alakult, inkább a gesztenyét vettem el, ez volt a legszórakoztatóbb választás a lehetőségek közül.
- Hogy érezte magát a színpadon? A gyerekek tényleg odáig voltak, - magyarázta, bár kicsit szerintem a letört egómat szerette volna feljebb tornázni, azért kedves volt tőle, hogy próbálkozott. -  láttam nagy élvezettel vetette bele magát a produkcióba – tette hozzá cinikusan.
- Hát hoooogyne. – lóditottam szórakozottan.
– Egy nagyon jó barátom a porondmester, néha azért elég rámenős, vagy inkább erőszakos tud lenni, remélem önnel azért nem volt az. – kérdezte, mire én elmosolyogtam magam visszagondolva a férfi válaszára aggályoskodásom nyomán. – Neeem, nagyon kedves és megértő volt. – bólintottam.
- Mivel foglalkozik az úr, ha szabad megtudnom, jól helytállt a színpadon, talán a mindennapokban is közevan hozzá? – kérdezte, mikor ismét ránéztem és sokat sejtetően ráztam a fejem.
- Én csak bolondos vagyok és sokat foglalkozok gyerekekkel. Szakmai ártalom. Medimágus vagyok. – válaszoltam, majd miközben ismét felé nyújtottam a gesztenyés zacskót hozzátettem. - Glennhullban van a rendelőm.
- Na és ön kedves Madeline? Ön is itt kinn a vásárban tevékenykedik, neeeem, biztos nem. - néztem rá feladva a találgatást, mert igazából rengeteg ötlet jutott eszembe, de nem szeretnék tapintatlan lenni, inkább hagyom, had árulja el, maximum így magamban letudom, jó volt-e a sejtésem.  

Karácsonyi kisokos

2003.12.22

warm outfit < > Christmas song

Nora

Csodálatos volt a vásár, most is olyan volt, mintha vitt volna magával. Mint a mugliknál egy forgalmi dugó, araszolsz, követed a többieket, viszont így van időd elcsodálkozni a látnivalókon. Autóval szokott édesapám üdülni vinni nyaranta a tóhoz, ahol van egy nyaralója, ott szoktam mindig festegetni. Akkor együtt van az egész család, öt napot szoktunk ott tölteni és a harmadik napon csatlakoznak a nagynénémék is, nagyon jól szoktunk szórakozni. El akartam hívni jövőre Sandyt is, biztos jól érezte volna magát, de úgy érzem, ez a gondolat, mint ahogy jött egy hete, olyan gyorsan tova is illant. Erre kicsit elkámpicsorodtam, pedig olyan sok csoda vett minket körbe és egy baráttal tölthettem ezt a kis időt idekint, aki volt olyan kedves és kimentett a bánat folyamatos áradásából.
- Néha elgondolkodom, hogy nem haltatok ti itt mind éhen. – mondta Nora ismét drámai sarkalatossággal, mire én engedékenyen elmosolyodtam.
- Azért mert eszünk mi is, csak…enyhébb ételeket. – magyaráztam tudálékosan, mégis magamra ragasztva a kedves mosolyt. Nem akartam udvariatlan lenni vele, mert tényleg megpróbált kirángatni ebből a kellemetlen, szorító érzésből, ami napok óta kínzott, de mégsem tudok most a humoros, régi önmagam lenni. Erre a mondatára is már biztos lett volna valami frappáns válaszom, de most azonban nem jött semmi.
- Ha fáj, akkor nem fellángolás volt. És talán lassan múlik, de még fiatal vagy. Ha az igazi tényleg eljön tudni fogod – magyarázta próbálván felvidítani, bár zavar, hogy ilyen könnyen átlátott az álcámon, pedig próbáltam adni a lazát, hogy ne legyen kellemetlen a társaságom. Még a hátam is megpaskolta, mint valami kidobott pokrócnak. Ahh…próbálok azon is túllendülni, hogy sokszor ő bátorított, most pedig ő próbál vigasztalni, mennyire ironikus fordulat ez.  
- Köszönöm. Nem kell ám velem piszmognod, biztos van nálam ma jobb társaság is. A fél suli beléd van habarodva, a csajokkal is jobb lenne most lógni, mint velem. – adtam meg magam végül és dobtam ki közénk egy önsajnálat bombát, mert néha ilyen is kell. Meg kell próbálnom erőt venni magamon és elengedni a dolgot, legalább a vásár idejére. Norával jól lehet szórakozni, ő olyan személy, aki sugározza magából a szeretetet és a boldogságot, független attól, hogy a szemei sokszor sírnak és bár tudom, nem sok mindenkinek árulhatta el a félelmét, ami egyben hét pecsétes titok én mégis gondolkodtam rajta.
- De a Valentin-nap is ilyen, mi a különbség? vagy az egy második karácsony? – zökkentett ki végül a kérdéssel a lány, mire teljesen elfelejtettem min gondolkodtam és átrágtam, hogyan is tudnám a legegyszerűbben megmagyarázni a két dolog közötti különbséget.
- Valentin napkor annak veszel ajándékot, akibe szerelmes vagy. Végy egy példát, ha járnánk Valentin napkor adnom kellene csak neked valami szépet, míg karácsonykor olyan embereknek adok, akiket szerelemből és szeretetből is szeretek, tehát a szerelmemnek és a szeretteimnek is, barátok, rokonok stb. – magyaráztam úgy, hogy Nora is megértse, romantikus lány volt, így reméltem, jó példát hoztam fel neki. Bár ezen a ponton megint megszorult a gyomrom kicsit, ugyanis akaratlanul is kombináltam a Valentin napot Sandyvel.
- Lolának? Nem, neki folyton adtam ezt-azt. Most is kellene? Öh... vajon itt árulnak Chanel parfümöket? – megint elmosolyodtam.
- Nem, nem hiszem, hogy itt árulnak Chanel parfümöket, de azt hiszem láttam kézműves szappanokat és olyan fürdősókat, amit te is ajánlottál korábban. – magyaráztam körbenézve, majd míg elmagyaráztam neki én mi mindent veszek a szeretteimnek, már be is rántott hirtelen a sorba, miután a bejgli részhez értem. Nyakamat nyújtva néztem szét a kínálatban, s bár soha nem hallottam még karamellásról, azért bíztam a karácsonyi csodában, hátha találok.
- Van csokis, fahéjas, meg vaníliás, de látok diósat és kókuszosat is, ezek általában alap ízek, a túloldalt nem látom, milyenek lehetnek, te látod? – kérdezem már szinte a nyakába mászva a lánynak, de sajnos így sem látok oda olyan jól.
- Nekem egyébként a gesztenyés és a fahéjas a kedvencem. – mondtam, miközben nem adtam fel a keresését, nem akartam, hogy Nora csalódjon, nem akartam, hogy megint csalódást okozzak egy lánynak…

[2003. december 06.outfit >><< back to decemberÉs hiszek újra égi szeretetben,Ilyenkor decemberben.]

2003. december 06.
outfit >><< back to december

És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

A télben ott volt valami kegyetlen hidegség és mégis az ünnepek miatt benne ült az a furcsa melegség is, ami egyik másik évszakra se volt jellemző. Imádtam az őszt, a színeivel, az esős illatával, gyönyörű volt és teljesen illett az én általános hangulatomhoz, viszont a tél képes volt belőlem is előcsalogatni néha-néha egy kis szeretetet, amit talán ki is mutattam a családom felé, pedig szerettem magam adni a ridegnek. Elliot előtt nyíltam meg, pedig még sokszor szavak sem kellettek ahhoz, hogy meglássuk mi zajlott le a másikban. Csak egy kicsit elhúztam a fenék paksolást is, hogy ezt a fajta sétát egy kicsit felmelegítsem kettőnk között. Szerettem a harmóniánkat és a szenvedélyt ami körbevett minket, akárhány év is fog eltelni azt hiszem az én részemről ezek az érzések nem igen fognak változni, hiába leszünk öregebbek, hiába lesz Rosie is egyre nagyobb. Volt ebben a kapcsolatban valami mágikus, a manó furcsa varázslatai ellenére is. Azt pedig megtanultam, hogy ezeket a dolgokat nem szabad csak úgy kicsúszni hagyni az ujjaink közül.
- A szép fenekem miatt... vagy mert jó vagyok az ágyban... -  folytatta ELliot én meg csak elégedetten hümmögtem egyet.
- Vagy? Inkább is-is - kacsintottam, de persze egy karácsonyi vásár nem éppen arról híres, hogy az ember túltolja a romantikát. Csak még hiányzott a képből némi eltört kéz és láb, esetleg egy holttest, mert nem akartam enyniben hagyni, hogy megijesztették az én kislányomat. Persze Rosie-t könnyen meg lehetett nyugtatni egy kis szeretettel, de én ennél jobban bosszúálóbb voltam, és nem. Nem felejtettem, nem voltam az a típus. Benjamin inkább, de ő minden volt, ami én nem és ez volt fordítva is. A bosszúmon járt az eszem is, amikor szóba került, hogy a sütimet adja oda Elliot ennek a nem tudom honnan jött Mikulás imposztornak. Kissé sértetten húztam fel az orromat.
- Ne féltékenykedj a Mikulásra. Ígérem, kapsz másik szerelemsütit.
- Ez csak egy ál-Mikulás - tátogtam úgy felé, hogy Rosie ne lássa őt amúgy is lefoglalták a fények. - Egy ál-Mikulást szeretgetsz meg - tettem hozzá drámaian. Lehet, hogy annak is kitöröm ennek a végén a nyakát, úgysem hiányozna senkinek, nem? És persze csak azután hogy minden gyerek kiélhette rajta magát.
Persze a sor kissé hosszú volt, mindenkit felizgatott a télapó dolog, és furcsa is volt ez a sok kölyök körbe rajtunk, nem voltam ilyne nagy dózishoz hozzászokva, és még midnig Elliot tudott jobban játékos lenni Rosie-val, mint én. Én csak felolvastam neki, vagy pedig ringattam az ölemben, a játék része nem igazán illett hozzám. Na meg persze nem fogok a gyerekkel beszélgetni Nietzscheről. Szerencsére valamiért a Mikulás gyorsan letudta az előttünk lévő gyerekeket. Az aki előttünk ment be szabályosan bőgött.
- De nem is voltak itt a szarvasai! - bőgte a gyerek, mire megforgattam a szememet. Örültem, hogy Rosie még abban a korban volt, amikor csak rácsodálkozott a világra és nem kételkedett benne. Reméltem, hogy ebben nem fog rám hasonlítani, mindent megkérdőjeleztem, ahelyett, hogy élveztem volna a dolgokat.
A sátorban persze a fószer máris elintézte, hogy holtan akarjam látni. A gyerekemnek nézte ELliotot és még a lányomat is megijesztette, akit a kezembe nyomott Elliot, én pedig hiába ringattam a kicsi nem akart megnyugodni. Merlinre, hova kerültem én.
- Csak fel ne lázadjanak a krampuszai, öreg - dörmögtem mérgesen felé, válaszul, aztán ELliot a pasas ölébe kötött ki, és a döbbenettől majdnem elejtettem a gyerekem, mielőtt bármit is mondhattam volna. Mi a tököm. Csak néztem ahogy átölelte azt a szőrős hájpacnit, nekem meg nagyon jól kellett magam türtőztetni, hogy ne öljek meg senkit.
- Hoztam neked szerelemsütit, Mikulás.  Én sütöttem - nyújtotta a pasinak oda, aki a nagy tenyerével bele is markolt és eltüntette a szakálla mögött majd elégedetten hümmögve bólogatott. Meg is paksolta ELliot fejét.
- Nahát, ilyen fiatalon kezded csábítani az embereket? Hogy viseli ezt a kedves apuka? - kérdezte és kajánul rám vigyorgott.
- Vegye le a férjemről és a lányom apjáról a kezét maga infantilis pedofil - közöltem rendkívül veszélyes és hűvös hangon, amikor még Elliot is tudta, hogy rohadtul mérges voltam. Még Rosie is abbahagyta a sírást anynira megilletődött, és gügyögött valamit, mintha azt kérdezte volna, minden rendben van-e apa? Hát nem volt minden rendben. A Mikulás kidüllesztette a pocakját ELliottal az ölében és gombszemeivel bámult rám persze, mintha hatalma lett volna.
- Elliot, menjünk - léptem hozzá közelebb, készen arra, hogy kiszedjem a hájpacni kezei közül.

[- Azért mert eszünk mi is, csak…enyhébb ételeket -]

♥ elveszve Csodaországban ♥

( hot tea weather )

pretty : nemfázok ♥ vibe: california dreaming

2003. 12. 22.
p. s. Ezra

Szép volt. Az egész hely szépségben úszott, fényben sziporkázva én pedig eleve imádtam a szépséget. Minden formáját, és persze saját magamat is, de most ez kevésbé számított. Tetszett ez a hangulat, ami körbelengte az utcát, mindenki olyan kellemesen ünnepélyes volt, valami zene is szólt egy kicsit messzebb, és nem is tudom. Az ünnepeknek otthon is meg volt a maguk hangulata, és én szerettem bennük azt a különleges áhítatosságot. Talán sosem fog megváltozni az az ország, de romlottan is szép volt. Itt pedig még csak a romlottság sem ütötte fel a fejét, tisztán szép volt minden. Jó volt nézelődni ebben a fényáradatban, kezemben a papírpohárral. A tea felmelegített, így még annyira se fázott a harisnyás lábam, mint előtte.
Ezra viszont nem volt a toppon karácsonyi dolgok ide vagy oda, ez azért elég érezhető volt rajta. Nem örültem neki annyira, mert bár a beszólásaimmal néha a lelkébe gyalogoltam, azért volt a helyzethez illő humora is, néha, ez meg most más volt, teljesen úgy festett, mintha egy lekókadt virág lett volna, akit elfelejtettek locsolni.
- Azért mert eszünk mi is, csak…enyhébb ételeket - Áhá, Ezra tényleg nem volt jó passzban. Áhá. Inkább csak jelentőségteljesen rápislogtam, mintha valami rendkívül fontosat szerettem volna megosztani vele.
- Áhá - válaszoltam körültekintően, és továbbra is úgy néztem rá, mint aki teljesen átlátott rajta. Pedig nem voltam gondolat olvasó, egyszerűen csak Ezrának minden az arcára volt írva. Meg a legtöbb embernek. Egyedül Lennel volt minden egy kicsit furább. Teljesen összezavarodtam a közelében és a csodás személyiségemet sem tudtam sose megvillantani előtte. Mondjuk eddig egy férfival se beszélgettem, aki tetszett, csak megcsókoltam - vagy próbáltam - őket. De azért... Sandyvel ez egy megrázó fordulat volt, hogy így eltávolodott nem csak tőlem és Lolától, hanem még Ezrától is. Mérges voltam rá, nem volt szép dolog a részéről így cserbenhagyni mindenkit, legalább beszélt volna róla vagy valami.
- Köszönöm. Nem kell ám velem piszmognod, biztos van nálam ma jobb társaság is. A fél suli beléd van habarodva, a csajokkal is jobb lenne most lógni, mint velem. - válaszolta Ezra én meg csípőre tettem az egyik kezemet és kissé laposakat pislogva végigmértem a mellettem bandukoló fiút, aztán az égnek emelve a tekintetemet felsóhajtottam. Magasságos ég, itt nagyobb a baj, mint gondoltam. Persze hízelgő volt ezt hallani, hogy mindenki nagyjából a csodás személyemért rajongott, oké, erről tudtam is.
- El tudom dönteni, hogy kivel akarok lógni, Ezra Ellsworth! - mondtam kissé megróvó hangsúllyal, majd megráztam a fejemet. - Örülj a csodálatos személyemnek, mag annak, hogy éppen veled lógok. Hát jó, kimondom: te is a barátom vagy, úgyhogy nem izgat hogy milyen a kedved, ma veled leszek. Szomorú vagy, és nincs rosszabb annál, hogy az ember egyedül az - magyaráztam és még nagy jelentőségteljesen bólintottam is. Sokszor láttam, milyen amikor valakit teljesen magára hagynak, és nem siet a segítségére senki. A világ önző hely tudott lenni. Nem akartam csak néző lenni, ha tehettem valami, meg is tettem. Ezért is szerettem volna medimágus lenni. Segíteni azokon, akikről már mindenki lemondott, esélyt adni arra, hogy teljes életet éljenek. Pedig egyáltalán nem voltam bátor, a legtöbbször még magamon éreztem a félelmet. Mint amikor azt a nőt is megtámadta a kutya, éreztem, hogy mindenem reszketett az ijedségtől. De nem lehet a félelem kifogás semmire sem. Amúgy is én már megtanultam, hogy senkire se számíthatok, ha a magam harcát kell megvívnom, csak önmagamra. Ez pedig nehéz volt, nagyon nehéz. Nem akartam, hogy másnak is nehéz legyen, ha kellett, hát ott voltam, mint valami támasz.
- A szerelem veszélyes és fájdalmas. Ha beleesel valakibe lezuhanhatsz és fájhat. De ha félsz a repüléstől örökre a földön maradsz - sóhajtottam. Nem igazán szoktam erről bezsélni, hogy mennyire fájtak azok az elutasítások, még ha nem is voltak sokszor olyan kegyetlenek, de azért én vágytam arra, hogy szeressen valaki. Otthon nem lesz ilyenben részem, tárgy leszek eszköz. Folyton futottam az érzések után, nem számított hányszor csattantam a földön. Hogy hányszor törtem össze Len miatt is. - Szóval, tudom milyen. Ha Sandy miatt úgy érzed ez fellángolás volt, akkor ő nem tett meg érted mindent. És elszalasztott egy cuki srácot maga mellől. Te pedig jobban érdemelsz - mosolyogtam rá egy kicsit bíztatóan. Mégha egy összetört szívet nem is gyógyíthatok meg, de ott lehetek mellette.
Viszont a Valentin-napos téma egy kicsit izgalmas volt. Milyen jó ötlet ez! Otthon miért nincsen? Jó, otthon semmi érdekes és romantikus nem volt, mert nem tudom, a szerelem is biztos a nyugati világ mű hozadéka, és nehogy utánozzunk ott semmit, mert jaj istenem, a pokolra kerülünk.
- Már most tetszik, sokkal jobban, mint a karácsony - bólogattam elégedetten. A kézműves szappanokhoz meg biztosan vissza fogok térni, hátha van valami ami Lola ízlésének megfelelő. Még egy unikornis plüsst is láttam errefelé jövet. Ezra sztorizgatása az ajándékairól meghozta bennem is a vásárlási lázat.
A sorban azonban rájöttem, hogy alacsony vagyok. Fejek és hátak vettek körbe, miközben Ezra is majdnem belemászott az arcomba, de ezzel se láttunk többet.
- Van csokis, fahéjas, meg vaníliás, de látok diósat és kókuszosat is, ezek általában alap ízek, a túloldalt nem látom, milyenek lehetnek, te látod? Nekem egyébként a gesztenyés és a fahéjas a kedvencem. - mormogta Ezra, én meg legszívesebben elvarázsoltam volna a tömeget. vagy legalább is mindenkit törpévé változtattam volna.  Kissé neki is borultam az embereknek, így volt aki ki is lökődött a sorból. Magasságos ég!
- Oké, bármi is lesz, kapsz tőlem ilyen izéket - frodultam felé, amikor csak páran voltak már, nem láttam karamellásat - Lehet olyan nincs is, pedig a karamella mindenben mennyei - vontam meg a vállamat. Most Ezrát jó kedvre akartam deríteni, úgyhogy hajlandó voltam neki venni ilyen sütiket. Meg amúgy is vett nekem teát. Végre mi is sorra kerültünk és a pufi néni mosolygott ránk, aki szimpatikusabb volt mint a teás nyanya.

◂téli varázs▸

2003. december 6.

◃a i d e n▹

be brave
even if you’re not, pretend to be

style: winter outfit ║ zene: cold december night

Szerettem a telet, volt benne valami furcsán tiszta, meghitt érzés. Régen nem éreztem ilyet. Az erdőkben az ember csak bújkál, kicsit úgy él, mint az állatok s meghúzza magát a nála nagyobb termetmények előtt. Abból csak arra emlékszem, mennyire fáztam s a tábortűz kevés volt, hogy minden pocikámat átmelegítse. Nagy esőkben és szélben mindig fák odvába húzódtam, mint valami kölyök, aki nem találja a helyét a világban. Lényegében láthatatlan voltam, most viszont minden ember érdekelt, minden apró csoda s oly’ ritka volt, hogy utáltam mindezt.
- Csak fel ne lázadjanak a krampuszai, öreg.
Éreztem, hogy ez a mikulásozás nem Aiden világa lesz. Annak persze örültem volna, hogyha Rosie nem bőgi el magát a pocakos vénember látványától... így nekem kellett helyente emlékeket csinálni. Gyerekként anyám nem vitt igazán nyilvános helyekre, ezért Mikulással sem nagyon találkozhattam.
- Naa! – szóltam Aidenre. Aztán odahuppantam a Mikulás ölébe, hogy megöleljem. Hosszan, mintha egy nagy, puha, szőrös felhő lenne. Nem volt olyan élvezetes, mint mondjuk Aident ölelni, meg szeretetteljes sem, de azért na. Mégis csak ez a vénember hozza az ajándékokat karácsonykor – elméletben – és nekem példát kellett mutatnom Rosie babának. Nem akartam, hogy féljen tőle.
Aztán elővettem a szerelemsütit, hogy a Mikulás venni tudjon. Láttam, ahogy nagy finoman majszolta a kókuszos kekszet és az szépen eltűnt a szakállas képében. Elégedetten mosolyodtam el és még Aidenre is pillantottam, hogy lássa, végre valakinek ízlik az alkotásom.
- Nahát, ilyen fiatalon kezded csábítani az embereket? Hogy viseli ezt a kedves apuka? – kérdezte, miközben megpaskolta a fejemet. Nekem ezen a ponton esett le, hogy tényleg gyereknek néznek. De azért az túlzás volt, hogy Aiden elmenne az apámnak. Húszéves az egész ember... mégis hogy lehetne az apukám?
A kérdés volt persze az a pont, ahol eltört valami. Nem bennem, hanem Aidenben. Nem lepett meg, utálta, ha mások hozzám vagy a dolgaihoz élnek. Egyedül Benre nem volt féltékeny és sok oka nem is lett volna rá. Benji olyan volt, mint egy testvér nekem. Kedves, figyelmes és még főzni is tanítgatott. De ez a pacák...
- Vegye le a férjemről és a lányom apjáról a kezét maga infantilis pedofil – szólalt meg Aiden folytott indulattal. A hangja hűvös volt és ijesztő. Láttam, hogy az öregember megijed és úgy méreget, mintha átverés áldozata lenne.
- Harmincöt vagyok, papus. – mondtam és rávigyorogtam. Na nem másztam ki az öléből, inkább tovább piszkáltam a szakállát. Még befonni is be lehetett volna, ha nem felejtettem volna el, hogy Ada milyen frizurákat mutatott, mikor még tartottam vele a kapcsolatot. - Ez az első alkalom, hogy Mikulással találkozok – magyaráztam neki nagy lelkesne. Na ebből talán azt gondolhatta, hogy minimum farkasok neveltek fel.
- Elliot, menjünk – közölte Aiden. Szigorú volt és még közelebb is lépett, úgyhogy azonnal felpattantam. Nem akartam, hogy a lányunk előtt verjen be a Mikulásnak... vagy rángasson ki a manóházból.
- Jó. Jó! – Mondtam sietve, hogy megnyugtassam. Aztán oda is léptem a babakocsihoz. - Boldog karit, Mikkancs! – Tettem hozzá, majd integetve elindultam kifelé. Aiden és Rosie is bizonyára követett. Nem akartam ennél nagyobb jelentet rendezni, habár a férjemnél szexibb féltékenyt nem tudtam volna elképzelni... imádtam, ahogy védelmezett.
- Sosem gondoltam volna, hogy bejövök a Mikulásnak. – Magyaráztam és kihúzva magam, elvettem a három csokit, amit a manó adott nekünk kifelé menet.

[2003. december 06.outfit >><< back to decemberÉs hiszek újra égi szeretetben,Ilyenkor decemberben.]

2003. december 06.
outfit >><< back to december

És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

Rosie elkeseredetten sírdogált, ilyen perverz idegenektől nem csoda, biztosan beindultak a babaösztönök, mint ahogy bennem a gyilkos apa, és férji ösztönök. Persze lehet nem tett jót neki az sem, hogy ilyen idegbe jöttem a füszertől, és nem éreztem belőlem áradni azt a kellemes, megszokott nyugalmat, sokkal inkább voltam most olyan, mint egy éppen lesújtani készülő vihar. Elliot meg persze tovább ölelgette  aMikulást, vagy azt, aki ennek adja ki magát, hogy perverzül mindenféle gyerekhez hozzáérjen és a szülők ezt még hagyták is. Persze Elliot ezt nem értette meg, inkább tényleg összeölelgette a fickót, bár ennek a látványától én meg akartam ölni valakit, mondjuk egyenesen ezt az ősz, hájas embert, Rosie halkabban kezdett hüppögni, hiszen Elliot sem félt tőle. Egy csuklásba fulladt gügyögést is megejtett, mire csak elnyomtam magamban egy sóhajt.
Ez az ember nem volt normális. Lehet be volt szívva, vagy valami, mert Elliotot még mindig gyereknek nézte. Vagy lehet megőrült a sok gyerektől, akik első látásra kiábrándultak belőle. Ezen a ponton még meg is tudtam volna érteni, miért volt kattos az öregember. De hogy a süteményem is úgy kezdte el enni, mintha ELliotot is fel akarta volna falni vele. Felháborító volt. Nekem nem ilyen emlékeim voltak a Mikulásról, persze ilyen hülyeségekbe egyedül sosem voltam benne. Benjaminnal aztán a húgommal voltam egyszer-kétszer. Egyszer Benjamin leszedte az egyikről a műszakállat. Chrissie meg elkezdett bőgni, mert megijedt a fószer arcától.
- Harmincöt vagyok, papus - szólalt meg Elliot, mire az csak nagy szemeket meresztett és sűrűn pislogni kezdett, mintha nem hinne a szemének, miközben húzogattak a szakállát, és mintha nem hitte volna el, amiket lát meg hall.
- Hogy mennyi? - kérdezte kissé meghökkenve, mintha tényleg nem esett volna le neki, hogy nem egy ötéves ült az ölében, hanem egy felnőtt férfi.
- Ez az első alkalom, hogy Mikulással találkozok - magyarázta tovább ELliot.  A fickó furcsán bámult Elliotra, mintha azt akarta volna-e kérdezni, hogy nem ő-e az a híres Maugli. Közelebb léptem, az öreg befosott tőlem, persze, mert félelmetes tudtam én lenni, ha kellett, és közelebb léptem. Hunyorogva méregetett engem, a gyerekem és Elliotot is.
- Nos, ez meglehetősen furcsa - köszörülte meg a torkát, miközben Elliot lepattant az öléből, és a kezével tapogatni kezdte a feje búbját. Sűrű haja volt, aztán valahogyan előtűrt onnan egy szemüveget, ami olyan vastag keretű volt, mintha a hatvanas évekből repült volna ide és az prrára bigygesztette.
- Áhá! - bólintott nagyokat. - Szóval önök azok! - bólogatott nagyokat és leseperte a morzsákat a szakálláról. Ez egyre bizarrabb volt, úgy mondta, mintha ismert volna minket. Mintha ő szorult volna be évekkel ezelőtt a kandallónkba. Huncutul elmosolyodott, ahogy ELliot elköszönt tőle, és mi vágre kiléptünk az ajtón. Rosie még pápát is integetett neki. Nem foglalkoztam a manóval meg a csokival sem, csak odébb húztam a vásárból, kicsit kiljebb a tömegből.
- Te mindenkinek bejössz, Nyuszi. Furcsa egy öregember, remélem nem fog betörni hozzánk... - dünnyögtem, és odahajoltam egy csókra, hogy megnyugtassam a lelkemet. - Otthon ki kell engesztelned a sütik és az ölelgetés miatt - tettem hozzá, majd megfogtam a kezét, hogy haza tudjunk hoppanálni és magam mögött hagyjam egy évre ezt a mikulás dolgot, mert jövőre úgyis megint el kell hozni ide a gyereket. 

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

Csipetnyi csoda

outfit

Vincent.

Egyre többször vagyok abban a szituációban, hogy idegen férfiakkal ismerkedek, kávézok vagy már épp a randevúig is eljutok, mégsem találtam még meg azt aki mellett eltudom képzelni az életemet. Akitől én szeretnék valamit az fixen csak egy gyors kalandra vágyik, aki viszont tőlem szeretne komolyabbat, azzal még egy röpke kalandig sem szeretnék eljutni. Amúgy sem voltam soha az egy éjszakás kalandok híve, kicsit talán régimódi vagyok, de ért elég szar a pályakezdésem elején ami miatt megfontoltabb döntéseket hozok. De úgy gondolom egy kávéig bárkivel elszabad jutni és maximum majd minél hamarabb elakarom felejteni az illetőt, vagy marad szép emléknek a beszélgetés és semmi több. De ki  tudja, lehet egy ilyen kis forrócsokizásom alkalmával találom meg a jövendőbelimet, amit történetesen az őseim már nem néznének rossz szemmel.
Őszintén, tényleg csak forraltbort vagy maximum puncsot fogyasztok a vásárban, de ma próbálok jó kislány lenni és maradni a forrócsoki mellett, nem biztos, hogy mindenki jó szemmel nézi ha fényes nappal alkoholos italt cuppogtatok mellette. Szorosan követem a kis macimmal Mr. O’Marát, hajlamos vagyok a barátaimtól mindig valahogy elkallódni, de ők már megszokták, most viszont nem szeretnék ebbe a kínos helyzetbe kerülni.
- Na nem baj, majd én megeszem. – vette el tőlem Mr. O’Mara a zacskót és ezzel együtt bele is kóstolt a gesztenyéimbe. Természetesen értettem a viccet de igyekeztem a szomorú kislányt játszani akitől épp elvették a kedvenc nasiját. - Gesztenyét? – s ezzel a mondattal a szomorúság el is illant az arcomról és elégedetten majszoltam tovább biccentve felé amiért még segített is szét nyitni nekem a zacskót.
Csak nevettem amikor a poronmesterről nyilatkozott, de nem akartam erről többet mondani, őt ismerem már elég ideje ahhoz, hogy megtudjam mondani nem az emberek iránti kedvességéről híres, különösen ha azt a munkában kell alkalmazni.
- Én csak bolondos vagyok és sokat foglalkozok gyerekekkel. Szakmai ártalom. Medimágus vagyok. Glennhullban van a rendelőm. – érdeklődve hallgattam az urat, közben megálltunk a kis standandhoz vezető sorba és türelmesen vártam, hogy a mi rendelésünk következzen.
- A Púder és Varázs Mágikus Színház színésznője vagyok már jó pár éve és nem régóta tanítok az egyetemen. Kellett egy kis változás az életembe, na meg a plusz munka persze sose árt, különösen ha szereti az ember. De én is elmondhatom akkor, hogy szakmai ártalom a gyerekek iránti szeretetem, bár már az egyetemisták egyáltalán nem érzik magukat annak és egyenesen sértőnek is veszik ha legyerekezi őket véletlenül az  ember, persze megértem. – persze, hogy megértem, ha jobban belegondolok én sem olyan rég jártam egyetemre és utáltam ha gyerekesen viselkedtek velünk, ezért igyekszem minden diákot egyenrangú félnek kezelni. – Meséljen Mr. O’Mara, gyakran kijár ide? Mondjuk elég nagy itt a tömeg reggel-este nem csoda, hogy még sosem találkoztunk. – lassan sorra kerülünk és én hagyom, hogy az úr válasszon, én majd az ő ízlésére hagyatkozom – Most kipróbálom a maga kedvenceit és remélem értékeli, mert a jól megszokott dolgaimtól nagyon nehezen tágítok és bevallom önnek őszintén, nekem a vásár inkább forraltbor és puncs mint forrócsoki, de természetesen megértem, hogy ön munka előtt nem szívesen fogyaszt alkoholos italokat.

Karácsonyi kisokos

2003.12.22

warm outfit < > Christmas song

Nora

Egyszerűen nem tudtam élvezni a fényeket, a hangulatot, ami minden körülöttem lévőt magával ragadott vagy egyáltalán azt, hogy volt egy szabad napom tanulás és minden nyavaja nélkül, ami hé-tköznapokon fel szokott tartani. Ugye ami a legnagyobb probléma, hogy Sandy nincs mellettem, bár még nem mondta ki, de már éreztem hasonlót korábban, ez már a véget jelenti. Ugyan ezt éreztem korábban az exemmel való szakításomkor, de meglehet, mostmár Sandyt fogom exbarátnőnek hívni. Nem is tudom, mi fáj jobban, hogy ismét egyedülálló lettem, vagy a szerelem érzése, ami most vil-lámcsapásra szerte foszlott, vagy a tudat, hogy a barátságunknak is vége. Ettől féltem, ezért nem mer-tem lépni, jó volt minden, ahogy volt.
Jó, persze, ilyenkor elgondolkodom, lehetne rosszabb is. Nora helyzete is komplikáltabb a sajátomnál, mert nekem ezután less lehetőségem válogatni és új barátnő után nézni, míg neki közelebb a határid, hogy olyan emberhez menjen hozzá, akihez nem akar, ráadásul az életét is le kell élje vele, különben szégyent hoz a családjára.
- El tudom dönteni, hogy kivel akarok lógni, Ezra Ellsworth! – felvontam a szemöldököm, úgy sandítot-tam rá a lányra, éreztem, hogy itt egy nem mindennapi iráni stílusú oktatásban less részem. - Örülj a csodálatos személyemnek, mag annak, hogy éppen veled lógok. Hát jó, kimondom: te is a barátom vagy, úgyhogy nem izgat hogy milyen a kedved, ma veled leszek. Szomorú vagy, és nincs rosszabb annál, hogy az ember egyedül az – hadarta a szokásos Norás módján, több helyen törve az angolt, mire én talán először a nap folyamán őszintén elmosolyodtam.
- Örülök a csodás személyiségednek. – válaszoltam majd magam elé néztem a havas útra. – Köszönöm. – tettem hozzá.
Jól esett az, amit mondott, nem vagyok hülye attól, hogy szorít a mellkasom és kellemetlen hangulat-ban vagyok, tudom, hogy ilyenkor a társaság sokat tud segíteni, de valamiért ilyenkor az ember meg-marhul és jobban esik neki, ha egyedül lehet. Kedveltem a lányt, na nem tudtam volna elképzelni magam mellette, túl nagyképű és bár van is mire, oda lenne az önbecsülésem, ha rámozdulnék, arról nem is beszélve, hogy a pletykák szerint arra a bájgúnár tanárra éhezik. Ilyen még a mugli filmekben sincs, hogy az iskola legmenőbb csaja vígasztalja a Roxfort hivatalos rosszfiúját, nevetséges a helyzet. Ezra vagyok, a legnagyobb csirkefogó a Weasley ikrek óta, akit az iskola a hátán hordott, nem pic-soghatok, nem érzelgősködhetek, mindenki azt várja tőlem, mikor fogom a következő csínyemet be-mutatni. Észre sem vettem, hogy ahogy a kemény monológomat erőltettem alig hallhatóan egy könnycsepp gördült le az arcomon. Gyorsan ásítottam egyet és megtöröltem, mintha csak álmos lennék és ezért történhetett a könnyezés.
- A szerelem veszélyes és fájdalmas. Ha beleesel valakibe lezuhanhatsz és fájhat. De ha félsz a repüléstől örökre a földön maradsz. – magyarázott tovább és ezen a ponton nem tudtam eldönteni, vajon azért meséli el ezt, mert olyan marha nagy szakrértője a témának, vagy mert olyan sokszor esett pofára ő is.
- Ha Sandy miatt úgy érzed ez fellángolás volt, akkor ő nem tett meg érted mindent. És elszalasztott egy cuki srácot maga mellől. Te pedig jobban érdemelsz. – erőltette tovább a vígasztalást, mire én ismét mosolyra húztam a számat. Nem sokszor hallottam Norát, hogy engem dícsérjen, de jól esik, hogy ennyire jó kedvre akar deríteni.
- Nagyon ki kellett fordulj a komfortzónádból, hogy engem feldobj. Lassan annyival tartozom neked, hogy életem végéig törleszteni fogok. – nevettem fel végül, bár sok önfeledtség nem volt benne. – Mennyi tevét kell vigyek a családodnak, hogy kiváltsalak? – tettem hozzá még mindig mosolyogva, majd gyorsan elkomorodtam. Lehet ezt nem kellett volna, feltépni a sebeit, miközben az enyémeket ragasztgatja. Azonban ezen a ponton eszembe jutott valami, kiváltani, felváltani?
Szerencsére ekkor már odaértünk a bejglikhez, így talán elterelhetem a figyelmét a hibámról vagy egyszerűen nem veszi fel a dolgot, de nem is hagyom annyiban, van egy tervem. Annyit segített nekem Nora, itt az ideje, hogy én mentsem meg az életét.
- Oké, bármi is lesz, kapsz tőlem ilyen izéket – fordult oda hozzám, mikor már kevesen álltak a stand-nál. - Lehet olyan nincs is, pedig a karamella mindenben mennyei. – tette hozzá szomorúan konstatál-va, hogy nem találta meg, amit keresett.
- Az igaz, de a bejgliben lehet összeragadna tőle a szád vagy annyira megkeményedne, nem bírnád en-ni. – mutattam a számra, majd előrébb léptem és végig néztem a kínálatot.
- Szerintem én eszek egy szelet csokisat és egy diósat. Azok még finomak. – mondtam neki, hátha meghozom a kedvét az általam választott édességekre. A nénike már csomagolta is szalvétába és csomagolópapírba az édességeket, míg vártam Nora döntésére, addig próbáltam magamban összerakni a megmentésére kitalált ötlet megfelelő felvezetését.

[Madeline]

Karácsonyi kavalkád

2003.12.20

Warm out-fit◂▸Christmas jazz

Madeline

Szerencsére Madeline nem vette rossz néven a kis viccemet, viszont még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy kellemetlenebb lett volna a plüss furkászt visszavenni tőle, mint a rágcsálni valót, így legalább nem jön ki olyan udvariatlanul a lépésem, ugyanis én plüsst adtam neki, ő pedig harapni valót. Jó, persze, mindig is szerettem kedveskedni a csinos hölgyeknek, a kedveskedés volt az ágyba vezető út első számú alapköve, tehát ez amolyan berögzült cselekvés is lehetett, most azonban innen a rendelőbe fog vezetni az utam, tehát maximum a forró csokis standig jutunk el, aztán ki tudja lehet lesz folytatásként egy hivatalos randi is, majd elválik.
Miközben sétálunk próbálom nem elhagyni őt, nagy a tömeg és nem lenne túl kedves dolog előre rohanni, bár innen dolgozni megyek, azért nem sűrgős a dolog, hivatalosan nem vagyunk ugyanis nyitva, ügyeletet vállalok persze, senkit sem tudnék elutasítani, de nem fogok lelkiismeret furdalást érezni, ha kicsit kések Madeline és a forró csoki miatt, hiszen leginkább azért jöttem.
Próbálom nem feltűnően megnézni magamnak a lányt, bár nincs túl melegen öltözve, másokon ilyenkor bundakabát van, de ő inkább divatosan öltözködik és bár nem mondhatnám kihívónak, inkább ízléses. Sokan lehordják azt, aki a kényelem számlájára hord inkább divatosabb öltözéket, szerintem meg kell találni a közös nevezőt, amit Madeline meg is tett, bár ki tudja, mit rejt a pillanatnyi megjelenés.
- A Púder és Varázs Mágikus Színház színésznője vagyok már jó pár éve és nem régóta tanítok az egyetemen. – Nahát. – válaszoltam mondandója közé ékelve egy hosszúkás, dallamos füttyszót is. - Kellett egy kis változás az életembe, na meg a plusz munka persze sose árt, különösen ha szereti az ember. – Ahogy mondja. – helyeseltem magam is. Nem is értem azokat, akik úgy dolgoznak, hogy utálják, amit csinálnak, de nem képesek változtatni. - De én is elmondhatom akkor, hogy szakmai ártalom a gyerekek iránti szeretetem, bár már az egyetemisták egyáltalán nem érzik magukat annak és egyenesen sértőnek is veszik ha legyerekezi őket véletlenül az ember, persze megértem. – folytatta a bemutatkozást, miközben már a sorban álldogáltunk. Le se vettem róla a szemem, nem szerettem volna illetlen lenni, érdekelt is a mondandója, de igen csak csúnyán vette volna ki magát, ha a kínálatot böngészem, miközben a kérdésemre válaszol.
- Színésznő, oktató és szereti is csinálni. Nem semmi, gratulálok. – bólintottam mosolyogva, majd a rummal átitatott, mézeskalácsos forrócsokis tálra mutattam.
- Az lesz a nyertes Hölgyem. – mondtam neki, majd kivárva a sort gondolkoztam, mit kellene mondani. Más este egy bárban vagy egy rendezvényen ismerkedni, mint fényes nappal egy olyan helyen, ami tele van családokkal és gyerekekkel.
- Meséljen Mr. O’Mara, gyakran kijár ide? Mondjuk elég nagy itt a tömeg reggel-este nem csoda, hogy még sosem találkoztunk. – Ő volt a gyorsabb, így félreteszem a válasz utánra a kérdésemet, bár túl jó kedvem van ahhoz, hogy komolyan vegyem magam, szakmai ártalom talán vagy csak a nap indította szereplés hozta meg a bolondos hangulatot nem tudom.
- Ilyenkor szoktam, mikor megnyílik a vásár. Nem tudok ellenállni a reggeli forró csokiknak és a friss Bageleknek. – válaszoltam mosolyogva. – Bár bevallom, nem szokszor volt alkalmam egy színésznő karácsonyi kérdéseire válaszolni egy színpadon, kikopott mikulás sapkában. – kacsintottam derüsen, majd közelebb léptünk immáron a pulthoz.
- Most kipróbálom a maga kedvenceit és remélem értékeli, mert a jól megszokott dolgaimtól nagyon nehezen tágítok és bevallom önnek őszintén, nekem a vásár inkább forraltbor és puncs mint forrócsoki, de természetesen megértem, hogy ön munka előtt nem szívesen fogyaszt alkoholos italokat. – magyarázta, mikor az árus fiú odaért a pulthoz, meglóbálva kétszer-háromszor a kezében lévő merítőkanalat, bár gondolom a hölgynek akart felvágni, vagy lehet őt is ismerte, hiszen említette gyakran jár ki ide.
- Ügyeletesek vagyunk, így annyira nem kell aggódjak az alkohol okozta problémák miatt, főleg nem ilyen kevéske mennyiség miatt. – válaszoltam, majd hozzátettem. – Leltárazunk ilyenkor, rendet rakunk. Azért vagyok inkább itt. – mosolyogtam csibész módjára, majd kérdőn rá emeltem a tekinte-tem, elfogadja az általam választott csokit, mert akkor rögtön rendelek is kettőt meg hozzá két darab frissen sült édes bagelt.

♥ elveszve Csodaországban ♥

( hot tea weather )

pretty : nemfázok ♥ vibe: california dreaming

2003. 12. 22.
p. s. Ezra

Szerettem a pazar dolgokat, olyan helyre születtem, ahol minden, ami csillogással összeköthető, természetesnek adatott. Nem oltunk megszorulva, büszke családom volt, hatalmas vagyonnal, és persze olyan múlttal és felmenőkkel, amire én is nagy tisztelettel tekintettem, és mégis. Éreztem, hogy nem tartoztam teljesen oda, még ha mindennel együtt is szerettem az otthonomat a családomat. Itt minden anynival szabadabb volt, nem csapott le senki azért, mert nem volt a fejemen a hidzsáb, vagy hogy rá mertem nézni egy férfira, nem vittek a dutyiba, csak mert olyan sportot néztem, amiben férfiak játszottak. Szerettem ezt a szabadságot, és minden pillanatát ki kellett használnom, még ha minden egy pillanat alatt összeomlana, és valahogy éreztem, hogy nekem is fog fájni még. Biztos voltam benne, de ez nem állított meg. Persze én így éltem, saját magamon tapasztaltam meg a dolgokat, és talán más máshogy szedi össze magát egy nyomi szerelmi csalódás után.
Ezrára néztem, ahogyan beszélgettünk, és olyan kedvtelennek tűnt, szinte a vak is láthatta, hogy ez nem igazán volt ő. Nem akartam olyat mondani neki, hogy majd elmúlik, hogy tegye magát túl rajta, nem volt ilyen egyszerű. Inkább csak adtam a támaszt, ha már ezt kellett tennem. A fájdalmat úgysem lehet elvenni a másiktól, nem lehet csak úgy kiszedni a tüskéket. Ott maradtak az emberben, legföljebb kevésbé fájtak.
- Örülök a csodás személyiségednek. Köszönöm. – válaszolta, én pedig csak nagyon elégedetten bólogattam. És úgy tettem, mintha nem szúrt volna szemet az a furcsán random ásítás. Oké, ennyire nem gyalogolok bele a férfiúi büszkeségébe, ma talán nem. Szóval, nem láttam semmit, és elnyomtam a feltörő ásításomat, mert ha igaz, ha nem ragadós volt ez a hülyeség. Azért tettem még hozzá néhány bölcs gondolatot. Nem volt igaz az, hogy én voltam itt a szívek összetörője, bár a ynomi fiúkat én is leráztam... De azért belegodnolva sosem volt normális szerelmi kapcsolatom, nem jártam senkivel, és Len előtt még egy csomószor a csókig sem jutottam el a férfiakkal, mert én kiskorú vagyok, és ez olyan rettenetesen bűnös dolog. És persze faképnél hagytak, vagy egyszerűen csak... kidobtak. A szerelem nem volt bűnös, és mégis mindenki úgy állította be, főleg otthon.
- Nagyon ki kellett fordulj a komfortzónádból, hogy engem feldobj. Lassan annyival tartozom neked, hogy életem végéig törleszteni fogok. Mennyi tevét kell vigyek a családodnak, hogy kiváltsalak? - erre csak eleresztettem egy vigyort, és úgy tettem, mintha nagyon gondolkodnék a tevés dolgon.
- Óhh, attól tartok, hogy nincs annyi teve a világon - mondtam és persze nem komolyan, de azért... Na igen. Apám már kitagadta a bátyám, elvesztette az egyik gyerekét, csak mert a szokások rabja volt, és láttam rajta, hogy megviselte. Mindenkit megviselt, én nem akartam én, hogy ez még egyszer megtörténjen. Majd... majd megiszok egy bájitalt, hogy ne lehessen gyerekem, és akkor hátha nem fogok annyit érni. Talán. Ha lenne bátorságom, megtenném. Miért tegyek tönkre egy új életet én is, ahogyan az enyémmel is az történt? Nem erről kéne szólnia egy gyerek születésének, hogy előre kinéznek neki valakit. És a szabadságnak ára volt, saját magunk voltunk az ár, egy darabot el kell veszteni az embernek önmagából, hogy más utat járjon.
Végre a bejglis sorhoz is elverekedtük magunkat, bár igazából fogalmam sem volt, hol voltam, mindenhol emberek voltak meg házak, magas angliai házak, meg muglik a furcsa mugli dolgaikkal, és örültem, hogy elértem az egyetlen biztos ponthoz jelenleg, ami a bejglis bódé volt. Szerettem az édességeket, otthon állandóan sütögettem anyuval, és aztán elpusztítottam persze a felét még a sütés előtt, mert szerettem a nyers tésztát is.
- Az igaz, de a bejgliben lehet összeragadna tőle a szád vagy annyira megkeményedne, nem bírnád en-ni - magyarázta Ezra és lehet volt benne némi izagság. Jó talán kiegyeznék egy fahéjésasban, vagy mondjuk egy mákosban. - Szerintem én eszek egy szelet csokisat és egy diósat. Azok még finomak. - magyarázta én meg elgondolkodva néztem a felhozatalt.
- Hmm, akkor én kérek egy fahéjasat és mondjuk egy mákosat - vettem bájos mosolyt az eladóra, majd ugya ilyen bájosan a kezébe nyomtam a mugli pénzt is. Lola a nyáron megtanított vele bánni, elvégre el kellett mennünk néhány mugli ruhaboltba is, olyan laza lányos shoppingolásra.
Ha megkaptuk a sütinket, odébb kezdtem húzódni, hogy megkóstolhassam őket, az illatuk nagyon szuper volt, és még ki se voltak hűlve.

Karácsonyi kisokos

2003.12.22

warm outfit < > Christmas song

Nora

Szerettem Norával tölteni az időt. Érettebb volt a társainál, de még az én hasonló korú társaimnál is, de mégis lehetett vele bolondozni és ha szükség volt rá olyan tanácsokkal látott el, mint most. Mindig azt nyújtotta, amire szükséged volt. Kiosztott, ha kellett, segített, ha megszorultál én viszont semmit sem tettem bele ebbe a barátságba. Mióta ismerem, segített nekem, miközben ő bezárkózott, falat húzott közénk. Olyan volt, mint egy védőangyal, aki csak annyit kért volna cserébe, hogy ne kérdezzek róla. Önző volt magával szemben, eldugta a problémáit mások elől és elfogadta, hogy neki az a sorsa, hogy olyan életet éljen, mint, amilyet nem szeretne. Ezt nem tudom elfogadni.
- Óhh, attól tartok, hogy nincs annyi teve a világon – válaszolt csalókás mosollyal, s bár egy kicsit fellélegeztem, nem lettem elégedett a válaszával. Nincs olyan dolog a varázslók világában, amit ne lehetne megoldani. Ha kell, a világ legdurvább csínyét fogom elkövetni, hogy felmentsem Norát a kötelessége alól. Az évszázad átverését viszem véghez, ha ezzel boldoggá tehetem a barátomat és leróhatom az adóságomat felé, még akkor is, ha azzal a pipogya Campbell professzorral fogja is leélni az életét, nem számít, ha ettől ő boldog lesz.
- Nem is lesz szükség tevékre. – válaszoltam félmosollyal, amolyan régi Ezra féle cinkos tekintettel.
- Hmm, akkor én kérek egy fahéjasat és mondjuk egy mákosat – válaszolt, majd kifizette a nénikének a kért összeget és átvettem tőle a még meleg, gőzölgő bejgliket.
- Köszönöm. Valóban jól néz ki. Kérsz egy harit a csokisból? – nyújtottam felé, s nem jófejségből akartam vele megízleltetni ezt a finomságot, hanem, mert magának nem vett ilyen ízűt és biztos vagyok benne, hogy ez is tetszeni fog neki. Miközben haraptam egyet a diósból vártam, elveszi-e a csokisat, ha nem próbálja ki, hát megrántom a vállam és abból is lecsípek egy jókorát. Amennyiben elfogadja, hogy ne legyen tele a keze, a mákos bejglijét veszem el addig, majd megkóstolom azt is. Nem harapok nagyot, nem vagyok illetlen, de kíváncsi vagyok, van-e olyan jó, mint a nagynéném kávés, mákos bejglije, ami már a koffeines ital miatt is üt rendesen.
- Te figyu, gondolkodtam. – vetettem fel neki, miután minden bejglit végig kóstoltunk. Nem folytattam azonnal, elgondolkoztam, mert még nem állt össze a terv a fejemben. A halálát nem hinném, hogy eljátszaná, valószínűleg a kötelessége ellenére, amit ki nem állhat, a családját azért szereti, főleg a testvérét, róla sokat beszél. Nyilván, ha nemet mond a felkérésre, cserben és szégyenben hagyja őket, így az sem megoldás, ugyanígy ki is tagadhatják érte, tehát ennyi erővel a halálát is megrendezhetné. Kiváltani. Campbell. Híres kviddics sztár. Mennyi tevét tudna venni a vagyonából?
- Egyébként, gondolkodtál már azon, hogy egy tehetősebb kérőt viszel a családod elé? – vetettem oda úgy, mintha ez a téma a világ legnyugisabb csevegést indító mondata lenne. Persze, nem szeret erről beszélni, de remélem, van már olyan szinten a barátságunk, hogy ne legyen a dolog tabu téma, főleg, hogy nincs itt senki más, aki hallhatná a titkát.
- Persze, nem kell, hogy az is legyen. Elég, ha a szüleid azt hiszik. – rántottam meg a vállam, majd ismét beleharaptam a bejglimbe, vagy Noráéba, már nem emlékszem, melyik kié volt.
- Ha nem akarsz erről beszélgetni, akkor elnézést, csak gondoltam, hátha nem vetettél latba minden lehetőséget. – néztem rá az arcára, próbálván kideríteni, milyen reakciót váltott ki belőle a témaváltásom.

[- Nem is lesz szükség tevékre]

♥ elveszve Csodaországban ♥

( hot tea weather )

pretty : nemfázok ♥ vibe: california dreaming

2003. 12. 22.
p. s. Ezra

Jól esett egy kicsit kint bolyongani, az emberek között lenni ezen a vásáron, Ezra társaságában. Egy kicsit felidézte bennem az otthoni vásár hangulatot, habár itt nem igzaán töltötte meg a levegőt a forróság, a fűszerek, illata, azért az édességek legalább igen. Sokszor gondoltam otthonra, pedig amikor otthon voltam, mindig más helyre vágytam. Idegesítő ördögi kör volt ez, mintha valami csapdába kerültem volna. Ha csak tehettem otthon is végig ettem a bazárokat, hogy aztán már semmi se fért belém a vacsoránál, de hát a finom édes dolgoknak ki tudna ellenállni? Én is ellenállhatatlan voltam mellesleg.
Ezrán nem volt olyan könnyű mellesleg jobb kedvre deríteni, bár erőszakos hittérítést se szerettem volna vele csinálni. Sandy furcsa lett, néha a barátságok minden előzetes szó nélkül tönkre mentek, vagy egyszerűen csak megszűntek létezni. Próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyire megszakadt ez a kapcsolat a régi iskolámban lévő barátaimmal. Amúgy is a repülés az embert sok mindenre meg tudta tanítani. Ha lezuhantál is vissza kellett szállni, mert nem ragadhat lent az ember örökké.
És hát igen, nincs feloldozás néha, hiába szeretné az ember azt hinni, irányíthatja az életét, de közben már el van adva. Csak jó volt nekem is eljátszani mások előtt a magabiztosságom. Már így is éppen elég volt azt elérnem otthon, hogy eljöjjek ide tanulni. Amióta Armin meg nem számított a család részének, szerintem még szigorúbbak lesznek velem is.
- Nem is lesz szükség tevékre - jegyezte meg Ezra, miközben én csak felvont szemöldökkel bámultam rá. Mintha valami nagyon nagy ravaszságon törte volna a fejét. Hát igen, az ember iszik egy bájitat, hogy ne legyen sosem gyereke, és talán így el is válhat. Legalább is nekem ez volt a tervem. Zseni vagyok. Khm. Csak hát a megvalósítással még akadtak gondjaim.
- Mire célzol? - kérdeztem sóhajtva, majd a bejglikkel fzetés után odébb is csoszogtunk, én pedig elégedetten törtem a felém kínált sütiből, és elismerően hümmögtem. Amíg a süteményen rágódtam, Ezra arcát fürkésztem, mert szinte láttam, ahogy csattogtak a fejében azok a fogaskerekek. Nem mintha bármi megoldás is szóba jöhetett volna a halálon és a testem tönkretételén kívül, de rendes volt tőle, hogy próbálkozott. Azért meghalni nem szerettem volna, tiszteltem az életet.
- Te figyu, gondolkodtam - kezdett bele, én meg továbbra is várakozva bámultam rá, miközben valamelyik bejglit ettem hercegnős eleganciával. - Egyébként, gondolkodtál már azon, hogy egy tehetősebb kérőt viszel a családod elé? - Erre azt hiszem felszökött a szemöldököm, talán még a fejemen túl is. Jó, hogy éppen lenyeltem a kaját, mert kiesett volna a számból, az gusztustalan lett volna, bah.
- Ezra... - kezdtem bele halkan, de őt egyelőre vitte a lendület és az a baráti lelkesedés, így hát egyelőre nem tudtam kibökni semmit. Egyrészt bájos volt a naivitása, másrészt az én helyzetemben pedig rendkívül kínos, és kétségbe ejtő.
- Persze, nem kell, hogy az is legyen. Elég, ha a szüleid azt hiszik - erre csak megcsóváltam a fejemet, szinte alig láthatóan. - Ha nem akarsz erről beszélgetni, akkor elnézést, csak gondoltam, hátha nem vetettél latba minden lehetőséget.
- Túlságosan európaian gondolkodsz, ugye tudod? - kérdeztem, és még el is mosolyodtam. - Az a helyzet, hogy nőként semmibe nincs otthon beleszólásom. Egy olyan országban élek, ahol még egy meccsre se mehetünk el, ha pasik a játékosok. Ha igen, elkapnak és soha ne akard, hogy ott elkapjanak.
Megvontam a vállamat. Azon az éjszakán, amikor kidobtak azon az ajtón, még csak bele se gondoltam milyen kockázatos volt nekem az utcán hazatalálni. Azt hiszem akkor valahogy ezt nem is nagyon gondoltam át. Csak el akartam futni egy olyan férfi elől, aki teljesen megalázott. Otthon szépnek tűnt minden, de igazából a saját szabályaink rabjai voltunk.
- Kétlem, hogy itt bárhol létezne olyan valaki, aki gazdagabb lenne, mint Abdul, aki arany rögökön ül. És természetesen aranyvérűnek is kell lennie. Otthon másak a szabályok. De hálás vagyok, amiért ennyire próbálkozol - kacsintottam rá, egy félmosollyal. Nem igazán szerettem volna ezen agyalni, hogy mennyire meg vagyok kötve.
- Nézzük meg inkább azt a körhintát, amit láttam befelé menet - lelkesedtem fel, és megindultam vele a körhinta felé, hogy minden kétségbeesésemet magam mögött hagyjam, és ráhulljon a tiszta fehér hó.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!

[Véget ért a karácsony! A helyszínt lezártuk!De ne csüggedjetek, jövő télen újra találkozunk!]

Véget ért a karácsony! A helyszínt lezártuk!
De ne csüggedjetek, jövő télen újra találkozunk!