látogatás

2003. 12. 18.

Yoana Bertov & Eduard Sokolov

я зол

MMIII XII XVIII

zene: Queen - The Show Must Go On ||  outfit: boss

Mr. Sokolov zavarban ácsorgott kezében némi ahándékszatyorral megpakolva Miss bertov otthona előtt. Még sosem volt ilyen rokoni látogatáson, főleg olyanon nem, ahol gyerek is volt. Először azt sem tudta, hogy mit a Merin szakállát adjon egy gyermekes anyukának. Cumit? Cumis üveget? Kisautót? Plüsst? Gyermekeknek szóló szépművészeti szakirodalmat? Esetleg valami bárgyú bohóctól elhozott lufiállatkát? Vagy nagy méretű állat lufit? Iagzából nem volt éppen a legrutinosabb ember, de mit tehetett, megvett mindent, ami csak eszébe jutott, vagy amit Mikhail tanácsolt. Ő jelenleg nem tudott eljönni, bizonyára Miss Vanheimmel fülelik a furcsa polcát, hátha megszólal. Ezt természetesen kizártnak tartotta, mióta énekelgettek csak úgy a szekrények?
Megrázta hatalmas, széles vállát, mint egy büszke medve, aki éppen most kelt fel a téli álomból. Izmos volt erős és méltóságteljes. Az utóbbi időben a leégett színházának renoválásán dolgozott, ám a szabad idejében nem tudott mást kezdeni magával, hát edzett. Edzett, és edzett, hatalmasabb lett, erősebb és remélte, hogy ez tetszeni fog Mikhailnak is. Katonásan kihúva magát becsengetett az ajtón, majd miután kinyitották neki benyomakodott a lakásba, amiben természetesen ott ült az összetéveszthetetlen friss és édes babaillat. Még szerencse, hogy pelenkaszagot éppen nem érzett, ki is szaladt volna férfias felkiáltással.
Eduard Sokolov ugyanis nem értett a gyermekekhez.
- Üdvözlöm, kedves - dörmögte mély tónusú hangján, kellemes orosz akcentussal, ami inkább még férfiasabbá tette. De a kemény hazaföld, a durva, mégis mélyen zengő nyelv csak jobban kihangsúlyozta a férfi szívósságát. - Mikhaillal közösen küldjük őket - magyarázta és az összes szatyrot, benne mindennel amit csak egy gyereknek lehetett venni, átnyújtotta a férje húgának.
Kissé idegesen téblábolt a bejáratban, aztán persze rájött, hogy le is vetkőzhetne így megköszörülte újfent a torkát, majd beljebb hatolt az alacsony mennyezetű ám barátságos kis otthonba. Menet közben még lefejelte az ajtó félfát, magas emberekre jellemzően, és medvés hangon felmorrant.
- Milyen kellemesen berendezketedd itt - nézett körbe. - Hogy van a kis apróság? - kérdezte őszinte érdeklődéssel, mert bármily távol álltak tőle nevelésben a gyerekek, annál kíváncsibb volt rá.

[London, 2003. december]

London, 2003. december

If you love somebody
Better tell them while they're here
'Cause they just may run away from you

Meglepődtem, amikor megjött a bagoly Mr. Sokolovtól, hogy el szeretne jönni. Mikhail gyakrabban járt hozzám, és ha Eduard találkozott velünk, általában a bátyám társaságában volt. Azért örültem, mert Alina imádta mindkettejüket, mindig boldogan nyújtózott a két férfiért.
Csinosan felöltöztettem Alinát, egy olyan ruciba, amit a Miktől és Edtől kapott, én is csinosabban öltöztem az átlagos otthoni ruháim helyett. Itthon inkább festős, koszolós ruhát hordtam, és csak akkor öltöztem ki, ha valahova mennem kellett.
Az itthoni festés egész jól ment, viszont a külsős munkáim kicsit elfogytak. Ezért is örültem mindig, ha valaki érkezett hozzám. Sajnos sok időm nem volt kapcsolatokat kialakítani, így csak a két férfira számíthattam társaságként.
Egyszer csak kopogtak, én meg még egy gyors pillantást vetettem a kislányomra, hogy biztonságos helyen van, és utána mentem ajtót nyitni.
Eduard kicsit szorongva állt ott, látszott, hogy nincs hozzászokva az ilyen helyzetekhez. Tele volt csomagokkal, pedig mindig mondtam nekik, hogy erre semmi szükség nincs, de gyorsan a kezembe nyomta, mielőtt bármit is mondhattam volna. Mikkel közösen választották őket.
-Köszönjük szépen. Fáradjon beljebb. - álltam félre, hogy be tudjon jönni. Annyira nem tudott mit kezdeni magával, hogy szinte nevethetnékem támadt.
Alina a szoba közepén ült, egy kis játszószőnyegen, és amikor meglátta Eduardot, felcsillant a szeme, és elkezdett a férfi felé mászni.
-Ed-Ed! - mászott a nevezett felé, én meg vigyorogva figyeltem, hogyan reagál a kicsi közeledésére.
-Ahogy látja, elkezdett beszélgetni. Mondja már, hogy baba, ana, Mikhailt Mikinek hívja. Nagyon aranyos.
Közben Alina odaért Eduard lábához, és édesen pillantott felfelé.
Én pedig megnéztem, mit kapott a kisasszony.
-Köszönjük az ajándékokat. - néztem bele a táskákba egyesével. - Tényleg nem kellett volna, de köszönjük.
A konyha felé indultam.
-Hozhatok kávét vagy teát esetleg? - kérdeztem, és amíg a konyhába készítettem az italt, amit Eduard kért, rákérdeztem a bátyám hollétére.
-Mikhailt hol hagyta?

Yoana Bertov & Eduard Sokolov

я зол

MMIII XII XVIII

zene: Queen - The Show Must Go On ||  outfit: boss

Eduard tartós zavarát csak tetőzte a lakás belsejében felé kúszó baba. Mikhail rendszeresen ki volt borulva a gyerektől, és a vele való kapcsolatát az se segítette előrébb, hogy párszor a kislány az ő ölében böfizett vagy éppen kakilt be. Sokolov se értett a gyerekekhez, az ilyen esetekben rendszerint, férfiasan kétségbe esett. A gyerekek nem voltak annyira a közelében, a színházban is nagyjából felnőtt táncosai voltak. Sok kivételes eset nem volt, ám a tehetséges Mr. Fleminget nem hagyhatta, hogy elvesszen az átlag süllyesztőjébenn, így a féltékeny Mikhail minden ellenkezése ellenére is de leszerződtette a színházba, miközben támogatta persze a fiú tanulmányait is az iskolában.
Ahogy a kicsi felé kúszott kellemes, otthonos érzelgősség csapta meg Mr. Sokolovot.
-Ahogy látja, elkezdett beszélgetni. Mondja már, hogy baba, ana, Mikhailt Mikinek hívja. Nagyon aranyos. - magyarázta Yoana, és a férfi erre egyetértően bólogatott. A Miki kifejezetten tetszett neki, alig várta, hogy ezzel cukkolja otthon Mikhailt. A kislány valamiért vonzódott a férfihoz, pedig Mikhail néha roppant nehezen viselte el a babát.
- Már most látszik, hogy édesanyja bájosságát örökölte - jegyezte meg kedveskedve, atya jóindulattal Sokolov, majd lehajolt az előtte pislogó kislányhoz. - Micsoda nagylány már, hogy telik az idő - dörmögte meghatódva, mintha csak az övé lett volna. Mr. Sokolov vajszívű, romantikus ember volt, aki mégis egyszerre képes volt kiváltani az emberekből a tiszteletet is. Az ajándékokba minden  kislány álmainak netovábbjai voltak, bár talán vegyesen volt benne idősebb és fiatalabb korosztálynak valóis, hiszen, ahogy említettük, nem volt éppen járatos a gyerekdolgokban.
- Egy csésze tea jól esne - válaszolta a kérdésre és az ölében békésen csücsölő kislánnyal követte Yoanát a konyhába. A baba elmélyülten piszkálgatta Sokolov borostás arcát, míg várta a teát.
- Ő most éppen kutyakozmetikában van Sophie-val és a kutyákkal - válaszolt a kérdésre. Na meg persze meg volt rá sértődve a felfedezett diák miatt, mintha vele megcsalta volna. Ez a gondolat önmagában is abszurd volt.
- És hogy van, kedves Yoana?

[London, 2003. december]

London, 2003. december

If you love somebody
Better tell them while they're here
'Cause they just may run away from you

Alina édes kislány volt, és mindenkit el tudott kápráztatni. Még a morgós bátyámat, és a kívülről keménynek tűnő, de lágyszívű Mr. Sokolovot is. Csillagszóróként ragyogó szemmel mosolygott a férfira, és látszott, hogy imádja a figyelmet. Egy pillanatig még az is átfutott a gondolataimon, hogy nagyobb korában felragyog majd, mint a sarki fény, és ő lesz a család legújabb művésze. Talán akkor Mikhail jobban értékelné őt vagy csak még inkább mérges lenne?
Ez még messze volt, úgyhogy inkább a jelenre próbáltam koncentrálni. A konyhába indultam, és nekiálltam Eduard teáját készíteni, mellette magamnak is csináltam egyet, és felvágtam a bejglit, amit délelőtt sütöttem.
Amikor Mihailról kérdeztem, Eduard készségesen válaszolt:
- Ő most éppen kutyakozmetikában van Sophie-val és a kutyákkal.
Fogalmam nem volt róla, ki az a Sophie, és milyen kutyákkal van, és miért kell őket kozmetikázni. Kicsit fancsali képet vághattam, mert teljesen elvesztettem a fonalat. Ezt Mr. Sokolov is észrevehette, rá is kérdezett, velem mi a helyzet.
-Azt hittem, így advent környékén kicsit közelebb tudok kerülni Mikhailhoz. - mondtam ki őszintén, ami bántott. - Nem akarok hálátlannak tűnni, mert nagyon sokat segítenek nekem - persze, ez inkább anyagi, mint tényleges segítség volt -, de szeretném, ha Alina úgy nőne fel, hogy rajtam kívül van egy biztos pontja. Reméltem, hogy Mikhail lehet ez a biztos pont. De mintha mostanában kifejezetten kerülne engem. Nem tudom, hogyan közeledhetnék hozzá.
Nem vártam megoldást Eduardtól, de valahogy kijött belőlem minden. Tudtam, hogy nem az ő feladata, hogy összehozzon minket, de valahogy úgy éreztem, hogy ha valaki, hát ő tud hatni a bátyámra.
Valami különleges kapcsolat lehetett közöttük, olyan, ami közöttünk, mint testvérek között soha nem alakulhatott ki. Persze, ha kiskorunkban minden másként történik... De túl akartam lépni ezen.
Amióta Alina megszületett, egyre kevesebbet gondoltam otthonra. Ő volt a világom középpontja, ő foglalta le a gondolataimat. Vele keltem, vele feküdtem, és ez így volt jó. Csak néha rettenetesen fárasztó volt, és elszorult a szívem, amikor boldog családokat láttam hógolyózni a parkban vagy csak sétálni - apa, anya és a gyerekek. Alinának ez soha nem adatik majd meg.
-Sajnálom, nem akartam panaszkodni. - tettem hozzá gyorsan, amikor láttam, hogy Eduardnak kényelmetlen lehet a téma.

[lehetőség]

Yoana Bertov & Eduard Sokolov

я зол

MMIII XII XVIII

zene: Queen - The Show Must Go On ||  outfit: boss

Alinában és az édesanyjában hasonló vonásokat vélt felfedezni Mr. Sokolov. Tapasztalt szeme kiszúrta az emberek apró vonásait, úgy, ahogyan egy-egy tehetséges táncost is így karolt fel, és vett magához a színházba, vagy ahogyan egy-egy festményen fedezett fel mindenféle apró részletet. Érzéke volt ehhez, az apró dolgokat megfigyelni és kigadni a karakterből. Ez lehetőséget adott neki arra, hogy jó vezető legyen. Azon gondolkodott a kislányt nézve, vajon mi lesz belőle, ha felnő? Mit tartogat neki majd a jövő?Gyógyítani fog majd, és medimágus lesz, vagy művész? Festő, táncos? A családban ez a vonás egyértelműen megmutatkozott Mikhailban és Yoanában is. A bájos nézelődést a kislány hapcija törte meg, de ez is édes volt.
- Azt hittem, így advent környékén kicsit közelebb tudok kerülni Mikhailhoz - jegyezte meg Yoana, mire Sokolov csak komolyan bólintott. Mikhail nehézesetnek tűnt elsőr, pedig nem volt bonyolultabb senki másnál.
- Biztos vagyok benne, hogy idővel eerősebb lesz a kötelék - válaszolta vígasztalóan, de tudta, hogy fontos volt neki a testvére. Ő maga egyke volt és ez a magányosság néha gyötrő tudott lenni.
- Nem akarok hálátlannak tűnni, mert nagyon sokat segítenek nekem, de szeretném, ha Alina úgy nőne fel, hogy rajtam kívül van egy biztos pontja. Reméltem, hogy Mikhail lehet ez a biztos pont. De mintha mostanában kifejezetten kerülne engem. Nem tudom, hogyan közeledhetnék hozzá. - magyarázta Yoana, mire Sokolov ismét a kicsire nézett. Zavartan megköszörülte  atorkát.
- Nézze Miss - forgatta udvariasan a szavakat. Sokolov udvarias ember volt. - Mikhail ahogy tud segíteni fogja önt, ne érezze magát egyedül. Úgy tűnhet menekül, de csak mert neki az emlékek keserűbbek, máshogy harcol velük, és nos legutóbb Alina le is hányta - ütötte el a komolyságát a dolgoknak.
- idő kell neki, idő kell kettejüknek - zárta le a mondandót, majd kortyolt a teából, ha megkapta, és elgondolkodva nézett maga elé. Alina meg eközben megpróbált a szájába venni valami neki tetsző érdekes dolgot.

[London, 2003. december]

London, 2003. december

If you love somebody
Better tell them while they're here
'Cause they just may run away from you

Tudtam, hogy nem kellene felhasználnom Eduardot ahhoz, hogy jobb legyen a kapcsolatunk a bátyámmal, de egész egyszerűen nem tudtam jobb megoldást. Mik nem akart közeledni, én meg már nem találtam más módját, csak ha a párja segítségét kérem. De láttam, mennyire kínos téma ez Eduardnak, így azonnal megbántam, hogy egyáltalán szóba hoztam.
Már fogadkozni akartam, amikor Mr. Sokolov olyat mondott, amit sose vártam volna tőle:
-...nos legutóbb Alina le is hányta... - Egyszerűen nem tehettem mást, felnevettem. Igen, ez tényleg így történt, Mikhail kapott egy adag büfit, pont a kedvenc ingjére. Hát talán nem azt kellett volna felvenni, ha látogatóba jön egy kisbabához.
-Én mondtam neki, hogy vigyázzon. - nyögtem ki a nevetés mellett.
Aztán, amikor kicsit elhallgattunk, figyeltem Eduardot Alinával. A pici csillogó szemekkel figyelte a férfit, és látszott rajta, hogy teljesen jól el van vele.
-Úgy tűnik, Ön igazán bejön Alinának. Nem sok ember kezében bírja ilyen sokáig.
És, hogy ezt alátámassza, érkezett egy nagy rotty.
-Hoppá, elnézést. - mosolyogtam, Eduard reakcióját figyelve. Odaléptem, és elvettem a kezéből a pici lányt.
-És mondja, mit terveznek karácsonyra? - kérdeztem, hogy eltereljem a szót, amíg átpelenkáztam a kislányomat. Persze, ez sem volt túl jó ötlet, mert ez meg úgy hangozhatott, mintha én be akarnék csörtetni a karácsonyukba. Eszembe sem jutott volna, a karácsony a meghitt, békés időszak, amit a legközelebbi szeretteink körében kell eltölteni.
Ez pedig nekem Alina volt. Csak és egyedül ő. Mikhailnak pedig Eduard.
Reméltem, hogy Mr. Sokolov nem érti félre a dolgot.

Yoana Bertov & Eduard Sokolov

я зол

MMIII XII XVIII

zene: Queen - The Show Must Go On ||  outfit: boss

Sokolovra meglehetősen rászakadt a kötelesség tudat, szerette volna ő is azt, hogy a két testvér modnjuk kibékül egymással, és titkon félt is tőle, hogy ez egy olyan tragikus történet, ahol hiába minden, helyrehozhatatlan. Néha próbálta lágyítani Mikhailt, persze, de az utóbbi időben amúgy is egyre nehezebb volna vele. Főleg azóta, hogy a szárnyai alá vette Mr. Fleminget. A fiú nagyon tehetséges volt, a szemével kiszúrta a tehetséget és felkarolta. Yoanával is így járt el, látta a lányban a tehetséget, a művészi hajlamot, és ez egy olyan munka volt, amit akár otthon is meg tudott csinálni, habár biztos volt benne, hogy a hölgy minden erejével a kis Alinára koncentrál. Meg arra, hogy Mikahillal kibéküljön.
A hányás eset egy kicsit oldotta a hangulatot, habár Mikhail nem ezt sorolná élete legkedvesebb emlékei közzé. Megköszörülte a torkát, habár egy kis mosoly még bujkált az ajkai között. Milyen törékeny és kiszolgáltatott az ember ilyen apró kis lényként, és mily bájos is volt ez a kislány! Sokolov maga se hitte volna, hogy kedvelni fogja az ilyen kis gyerekeket. Sosem vágyott különösebben utódra, ő volt a családjának utolsó pillére és ezt kellően drámaian gondolta. Yoana és Mikhail maguk se hihették, mennyire hasonlítottak egymásra néhány dologban. A mozdulatok, a nevetésük. Talán jobb is, ha ezt Mikahilnak nem hangoztatta. Ő mindent megtett, hogy Petarra sose hasonlítson.
- Én mondtam neki, hogy vigyázzon - jegyezte meg Yoana.
- Nos egy baba sok meglepetést tartogathat - válaszolt rá Sokolov, és ebben a pillanatban a kislány be is kakilt, mire a kedves orosz óriás zavarba jött, még enyhén el is pirult. - Merlinre! - Nem igazán tudta mit csináljon, miközben a kislány rotyogtatott az ölében ő meg csak bénult, zavartsággal fogta. Pedig olyan bájosan elvoltak eddig, erre éppenhogy nem tojták le a drága nadrágját. Yoana oda is lépett hozzá, mire Sokolov sietősen a kezébe is nyomta a babát.
A kérdésre Sokolov megint megköszörülte a torkát. Nem iagzán volt biztos benne, hogy amit eltervezett, azt végre tudja hajtani, hiszen Mikhail jelenleg meglehetősen meg volt rá sértődve. pedig csak egy kisfiút szervezett be a táncosok közzé. AZ ő táncosai közzé. Akik a legtehetségesebbek voltak az országban. Ez volt a feladata. Egyik a sok közül.
- Egy karácsonyi vacsorát szeretnék vele eltölteni, mostanában kissé sok a feszültség köztünk, a színház felújítása, az új táncosok. Szeretném, ha ezt egy kicsit elengedhetnénk, és csak együtt vacsorázhatnánk - közölte őszintén Sokolov, miközben elgodnolkodott egy kissé. - Kedves Yoana, ön a kislánya társaságában fogja az ünnepeket eltölteni? Bizonyára várják már

[London, 2003. december]

London, 2003. december

If you love somebody
Better tell them while they're here
'Cause they just may run away from you

Ahogy Eduard mondta, egy baba nagyon sok meglepetést tartogat. Alina pedig még egésze rendes kislány ebben is, túl sok meglepetést azért nem mutatott még be nekem. Szerencsére nem is beteges, jókedélyű, így könnyű a dolgom vele. Nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsan újra munkába tudok állni, de valahogy Alina is érzi, hogy ez fontos a megélhetésünk szempontjából. És nem kell Mr. Sokolovra és Mikhailra sem támaszkodnom.
Eduardnak mindenesetre váratlan meglepetés volt, hogy Alina belerottyantott egyet a pelenkájába. Még jó, hogy nem sírta el magát... mármint nem Mr. Sokolov, hanem a kisbaba.
-Sajnálom, ha kissé feszültek a napjaik. - néztem rá a férfira együttérzően. - Mostanában elég sok minden a nyakukba szakadt, kezdve a színház felújításával. Remélem azért jól haladnak vele.
Nemcsak Mr. Sokolovot és Mikhailt, de engem is érzékenyen érintett a tűzeset. Részben azért, mert valamelyikük vagy akár mindketten megsérülhettek vagy meg is halhattak volna, másrészt pedig azonnal felismertem, hogy az anyagi körülményeinkre is hatással lehet. Hiszen, ha nincs színház, nincsenek előadások, és nincs mihez plakátot rajzolni.
Viszont Eduard ebben is úriembernek mutatkozott. Senkinek nem mondott fel, hanem a körülményekhez mérten egy megfelelő támogatást biztosított mindenkinek az építkezés idejére. Emiatt senki nem veszítette el a munkáját.
A mi karácsonyi terveinkről nem akartam részletekbe menően tájékoztatni, ugyanis az messze nem volt olyan felemelő, mint a saját terve.
-Mi itthon leszünk kettesben, valószínűleg az egész ünnepek alatt.
Egy kicsit azért szomorú voltam. Mert őszinte örömmel töltött el, hogy itt volt velem a kislányom, ugyanakkor hiányzott a társ, az apa, egy felnőtt, akivel együtt tölthettük volna a karácsonyt. Kissé félve néztem az ünnepek elé, tudva, hogy valószínűleg több napig csak a kislányomhoz fogok szólni. Nehéz volt ezt elfogadni, de próbáltam úgy gondolni az egészre, mint egy átlagos hétre. Semmi több, semmi extra.
-Jól el leszünk Alinával. - mosolyogtam a kislányra, akinek a pelenkázásával végeztem. Leraktam a földre, hadd másszon jobbra balra. Rögtön rá is vetette magát az egyik új játékára, amit Mr. Sokolovtól kapott.

Yoana Bertov & Eduard Sokolov

я зол

MMIII XII XVIII

zene: Queen - The Show Must Go On ||  outfit: boss

Feszült helyzetünk volt mostanában MIkhaillal, és erre még a baba rá is kontrázott egy rottyantással. Ez határozottan komikusnak is hatott, még a ledöbbent fárfi szemében is. Mr. Sokolov nem volt hozzászokva, hogy gyerekek végezzék el a dolgukat az ölében. Zavarba jött, határozottan, és fogalma sem volt arról, hogy mit kell csinálni. Megkönnyebbült, amikor Yoana el is vette a kezéből a nem éppen illatos babát, ő pedig kissé kínosan köszörülgetni kezdte a torkát. Nem igazán készült arra, hogy valaha is gyereket nemzen, családjának utolsó pillére volt ő, és ezzel ő éppen elégedett is volt. Úgy tervezte, hogy a családi birtokot, a halála után az orosz mágiaügyi minisztériumra bízza, hogy nyissanak benne egy múzeumot. Nem volt senkije Mikahilon kívül. Örült, hogy Mikahil és Yoana itt voltak egymásnak, mint testvérek, akkor is, ha nem volt felhőtlen jó a kapcsolatuk.
-Sajnálom, ha kissé feszültek a napjaik. Mostanában elég sok minden a nyakukba szakadt, kezdve a színház felújításával. Remélem azért jól haladnak vele.
Mr. Sokolov felsóhajtott, mert nem haladt minden zökkenőmentesen, de ez a felújításokkal járt együtt. Mindent ugyan úgy akart visszaépítettni, ahogyan régen volt, az volt a közös helyük, rossz volt látni, ahogy minden a tűz és a ham martalékává vált. És nem akart senkit se cserben hagyni, hiszen kötelességének érezte azt, hogy a színház dolgozói újra visszakapják a munkájukat.
- Lassan, de haladunk, az egyik szárny már látogatható, néhány előadást tudunk is már tartani az újévtől. De még hátra van az épület többi része is, a festmények és egyéb értéktárgyak helyreállítása - magyarázta aztán észbe kapott, nem akarta ezzel fárasztani Yoanát. Inkább rá is tért a karácsonyi terveikre.
-Mi itthon leszünk kettesben, valószínűleg az egész ünnepek alatt - válaszolta Yoana, és közben érzete Sokolov, hogy érzékeny pontra tapintott ezzel. Ismét megköszörülte a torkát, ez úgy tűnik nem olt az ő napja.
- Ó, nincs is izgalmasabb amikor együtt várják a karácsonyt - bökte ki kissé nehézkesen. Férifasan menekülhetnéke támadt. - Az a legfontosabb egy gyermek számára - tette hozzá bíztatásképpen. Alina egy plüss rókával ismerkedett, ami kuncogásra késztette Sokolovot, mintha egy medve mormogott volna. Megnyugodott, hogy nem vett olyan szerencsétlen dolgokat.
- Azt hiszem tetszik neki - sóhajtotta, aztán megitta a maradék teát, mert lassan ideje volt indulni is, nem akarta tovább fárasztani a jelenlétével őket.
- Örültem a találkozásnak, kedves - ált fel végül a kanapéról és szedelőzködni kezdett. - Ha bármire szüksége van, írjon nekem baglyot és intézkedem - mondta nagyon hivatalosan, majd magára kapta a kabátját és megindult az ajtó felé.