Swinging with my eyes wide open

Akilina

A kis Valerie még mindig nem tanulta meg nem vállalni túl magát?
Tény, azért nem az a szint, mint az azért járó kínzóátok, amikor tettenértek egy "Dumbledore velünk van" felirat alatt. De pillanatnyi, elfogult véleményemben mondhatni nosztalgiázok az említett állapot felé. Csak félig-meddig fogom fel, hogy nem valaki egy szőnyegbe kötöz bele a nyomaimat eltüntetni, hanem a téridőn szorulok keresztül annak jellegzetes érzésével.

Egy egész hét sincs hátra a nyárból, mielőtt mennünk kell vissza a Roxfortba, egy utolsó felvonásra. Készül még egy rendes búcsúbuli, mert persze, hogy készül, de az úgyis valakinél lesz majd. Úgyhogy mi állítana meg minket abban, hogy a Zsebpiszoktól is elbúcsúzzunk először?
Nos. Esetleg a Zsebpiszok. Illetve, annak a ténye, hogy koránt sincs monopóliumunk a helyen, vagy bármelyik eldugott kis kocsmáján, látogatják azt rajtunk kívül is rosszhírű alakok. Akik egy-két ital után szórakoztatják magukat gyengébbekbe belekötéssel.
Akinak megvan az a csodaképessége, hogy összeveszik velem, és nem az az eredménye, hogy dacból ellenállok még néhány olyan dolognak is, amiben amúgy egyetértettem volna. Mitöbb, még némi értelmet is keresztülver a makacs koponyámon. Vasár- és ünnepnapokon, némi átfutási idővel, az tény, de nem először sikerült neki.
Az állatkertes beszélgetésünk előtt lehet, nem figyeltem volna fel Andersre. Nyugtáztam volna az ürügy szintjén, "kimegy egy kicsit a fiss levegőre". Egyedül, miután egy ideje is csak a háttérbe húzódva volt. Azelőtt nem gondoltam volna rá, hogy talán nem érezte annyira a bulit. És valóban, most is csak én indultam utána. És egész biztos vagyok benne, Aki eleve vele ment volna, ha ő is látja.
Talán szerencse is, hogy én értem utól időben, tekintve azt a két kötekedő gyökeret, akik viszont felfigyeltek rá. Vagy talán nagyobb szerencse lett volna valaki, aki nálam jobban tud megoldani ilyen helyzetet diplomatikus úton?
Oké, talán jobban beléjük álltam Anders védelmében, mint abszolút szükséges lett volna. Egész jól is bírtam egy a kettő ellen. Igen, mielőtt pontosan a várható vége lett a dolognak, de ha más nem, legalább azzal is lekötöttem őket.

Kell az az egy-két másodperc semmi, hogy kitisztuljon eléggé a fejem rendesen felfogni a környezetemet. Egyelőre csak a nagyon közvetlennel kezdve. Annyit fel tudok hamar ismerni, hogy mostmár jobban ráérek felismerni a pontosabb részleteket, úgyhogy megadom magam, és nem fáradok kartávolságon túlra is figyelni.
-Aki?- Ahogy az adrenalin elszáll, azt is egyre jobban érzem, milyen formában vagyok. Nos, kell azért küzdeni a szavakért. -Az... tényleg te... voltál a végén?
Ezt elméletben egy elismerő nevetés követi, okán a helyzetnek amit látni véltem még a dehoppanálás előtti pillanatokban, de nem hiszem, hogy fel is ismerhető aként. Valószínűleg a fájdalmas nyögéshez több köze lehet.

A Zsebpiszok… Nagyot sóhajtottam ahogy oda siettem. Valahogy ahogy a következő év közeledett egyre több fenntartásom volt a hellyel kapcsolatban. Talán valaki azt mondaná, hogy megkomolyodtam, hogy benőtt a fejem lágya, mégsem így éreztem. Valahogy fura módon bűntudatom volt, úgy éreztem elárulom a többieket. Nem mindenkivel jöttem ki teljesen jól már a csapatból. Felszállt a rózsaszín köd, és egyre többet láttam azt hiszem.

De az most mindegy is volt. Ha már megbeszéltem Valelel hogy találkozunk akkor elmentem volna a pokol mélyére is ha ott beszéltük meg a találkát. Éppen azon morfondíroztam, hogy bocsánatot kérek a késésért.

Az elém táruló jelenetre viszont nem számítottam. Ez azon pillanatok egyike volt amikor az ember megszűnik gondolkodni és csak cselekszik. A riadalom és az aggódás majd csak utána következik be amikor már túl vagy rajta.
Egy flipendo és egy balegyenes kiosztása kíséretében felkaroltam Valet, majd amilyen gyorsan tudtam hoppanáltam, remélve hogy még az előtt sikerül hogy a két furkó feleszmél a hátba támadásomból.

Ahogy biztos helyre értünk óvatosan elengedtem őt, hogy leülhessen akár a földre is. Majd megfogtam az arcát, hogy jobban szemügyre vehessem.
- Mi a franc,Vale? Jól vagy? Na igen, vagy én vagy a húsvéti nyuszi! Higgy amit akarsz – zsörtölődtem. - Ne nevess! - szidtam meg, mondván hogy nincs ebben nevetni való. De legalább ez egy jel volt arra, hogy nincs akkora nagy gond… talán.

- Mi a fene történt? - sóhajtottam végül. Innentől már csak a tények érdekeltek, hirtelen a haragom elillant ahogy jött. Inkább talán csak nem is rá voltam mérges.