- Most ez mire volt jó Flint? Ez csak edzés! Eltörted a karját! – rivallt rám a házam Kviddics csapatának kapitánya. Talán még fel sem fogtam mit tettem, még mindig zilált tekintettel meredtem áldozatomra, aki vinnyogva szorította magához karját. Ziháltam a dühtől és az adrenalintól. A fenébe is, nem bántam meg. Piszok jó érzés volt, szeretek kviddicsezni. – Majd Pomfrey rendbe hozza. A gyengéknek pedig ez a jussuk. – válaszoltam végül megrántva a vállamat, majd leereszkedtem a földre. Félrecsaptam a hajam, majd odahajoltam a még mindig karját fájlaló lányhoz.
- Erősödnöd kell. Láttad, hogy jön a gurkó, mégis tétováztál. Tudd, nem sajnálom, ami történt, ha megfelelően koncentrálnál, nem történt volna ez. – magyaráztam neki kimérten, majd felnéztem a kapitányra és felegyenesedtem.
- Máris túl sok időt vesztegettem a beszédre. Vigyétek a gyengélkedőre és játszunk tovább. – utasítottam a fiút, aki ciccentve lesütötte a szemeit.
- Mára ennyi Flint. Menj zuhanyozni. Még egy ilyen és kiteszlek a csapatból! – vicsorgott, akár egy kutya, de nem mert a szemembe nézni. Én közelebb hajoltam hozzá és úgy kerestem a tekintetét. Nem válaszoltam neki. Elfordultam, végignéztem a többieken és elsétáltam. A bennem ragadt gondjaimmal, az elnyomott dühömmel és csalódottságommal. Persze, sajnáltam a lányt, de saját hibájából tört el a keze, én csak azt tettem, amihez értek. Felé küldtem a gurkót, olyan erővel, amivel csak tudtam, így fejlődök. Azonban ez nem zavar különösebben, mindig is én voltam a bunkó és a szemét, csak mert másokkal ellentétben őszinte vagyok és nem veszek részt az iskolai dráma játékokban. Nyűg nekem másoknak tetszelegni és játszani a megértő jó barátot. Jajj, elhagyott a csajom, jajj rossz jegyet kaptam. Mintha csak azért lennék, hogy meghallgassam mások szennyét. A válaszaim egyszerűek voltak és logikusak. Keress másik nőt és tanulj szorgosabban. Furcsa, nekem nincsenek rossz jegyeim, de nő problémáim sincsenek. Válaszoltam és én lettem a hibás, akkor minek várnak választ tőlem, ha nem akarják hallani az igazságot?
Még a zuhanyzó alatt is ezen gondolkoztam, na meg azon, amit a pályáról lefelé menet hallottam a társaimtól. Állat. Bunkó. Érzéketlen. Nem igen értettem, miért lennék én állat és érzéketlen. Sajnáltam a lányt és nem vagyok se szőrös, de még csak agyaraim sincsenek. Elnézést kellett volna kérnem? Hazudtam volna inkább és ennyi? Hazugság ez az egész iskola, nem is, az egész élet. Nyűg…
*
Gyerekként egyébként más volt. Boldog voltam, mert anyám nevelt, az összképbe csak húgom zavart be alkalom adtán, mert édesapám kegyeltje volt. A tökéletes testvér, miért nem tudok olyan lenni, mint ő? Törtető, embereket saját céljaira kihasználó. Persze, ő velem kivételt tett, meglepő, de soha nem bántott és mindig kiállt értem a szüleim előtt. Zavarta őt is az aranyvérrel járó átkozott elvárás és apám viselkedése, de szerepet játszott és bejött neki. Én nem tudok szerepet játszani, mindig őszintén cselekszem és ez zavarta az öreget. Szorgalmasan tanulok, jó jegyeim vannak, én vagyok a házam talán legjobb terelője, ápolt vagyok, edzett és sok lány szerint jóképű. Azonban nem szeretek feleslegesen beszélni, főleg nem olyanokkal, akik szerepet játszanak vagy csak a bánatukat akarják nekem elvinnyogni. Nem hozok haza dicséreteket, gyenge csapattársaim miatt kikapunk a többi csapattól és az igazgatónő is állandó panaszokat küld apámnak a magatartásomról. Pedig nem teszek mást, csak őszinte vagyok. Apám egyébként magas beosztású titkár a Mágiaügyi Minisztériumban, míg anyám Medimágus a Szent Mungóban, ezért lehet, hogy utóbbi mindig meleg lelkű és gondoskodó, édesapám szerint ezért lettem ilyen mihaszna és gyenge. Pont ő beszél. A háború idején kettős mércét állított. Ugyanannyira segített a Nagyúrnak, mint a Minisztériumnak, de mindig csak annyit, hogy az senkinek ne szúrjon szemet és meg tudjon húzódni a háttérben. Nem vették elő a leszámoláskor, bár én akkor még kicsi voltam és halvány fogalmam sem volt arról, mi folyik a varázsvilágban. Biztonságban voltunk, nem is volt soha félelemérzésem. Eszméletlen igaz? Jobban féltem apám haragjától, mint Voldemorttól vagy a pribékjétől. Nagyapám már nem volt ilyen szerencsés, őt elítélték és jelenleg is az Aszkabanban tölti a büntetését, talán már meg is bolondult. Persze apámnak sikerült eltusolnia a malőrt és a szégyen elkerülte a Flint család ezen ágát.
Mondanám, hogy szarul nevelt, de nem, inkább én vagyok gyenge. Nem tudtam soha ellenszegülni neki, mindig próbáltam a kegyét keresni, görcsösen rohantam a siker után, ezért tanulok, mint az állat és ezért hajszolom magam halálra a sportban, hogy megfeleljek az elvárásainak. Lányok? Hogyne tetszenének. Aranyvérűnél rosszabbal azonban szóba sem állhattam, azok viszont olyan vinnyogósak voltak, fenn hordták az orrukat mindig. Régen betartatták velem ezeket a szabályokat, de mostmár nem kell ezzel nyaggatni. Nyűg nekem ez az egész. Majd valószínűleg apám kiválaszt nekem egy ordas ronda csajt, akinek nemesi, fennkölt leszármazottai vannak és beházasít, tovább gyarapítva amúgy is brutális mértékű vagyonát. Nem is baj, legalább nem kell vesződnöm a randikkal, meg az udvarlással, a vinnyogásukkal és kényszerített beszélgetésekkel. Nem mondom, voltam együtt csajokkal, hajt a vérem és ha nem tudok kviddicsezni, le kell vezetnem valahogy, de ágyig nyilván nem jutottam el. Az kellene nekem, apám ezért is megorroljon rám, mert felcsináltam egy sárvérűt vagy egy félvért. A nővérem azonban ujja köré csavarja a pasikat, de akár a lányokat is, ha úgy tartja kedve, persze, csak míg az ügyét szolgálja. Nem semmi, hogyan tud játszani az emberek érzéseivel, mégis rengeteg barátja van és közkedvelt. Ez a szerep, amit csak én látok. Egyébként, bár megvetem a viselkedését, szeretem őt. Lehet ez a család által nevezett intézmény velejárója, de ez van, nincs mit tenni. Ő engem véd meg otthon apámtól, én pedig őt az erőszakosabb fiúktól. Nem szoktam verekedni, de sokan félnek tőlem vadságom és termetem miatt. Az edzés eredménye, no persze nem vagyok két ajtós szekrény, de magas, izmos és a tekintetemmel ölni tudok. Legalábbis ő ezt mondja, mikor felkér, hogy kísérjem el a bulikba, amikre meghívást kap. Jól hangzik mi? Megvéd otthon, hogy én a testőre legyek bárhol máshol.
Kilépve a tusolóból a ruháimon egy kis levelet kukkantok meg. Felvonom zavartan a szemöldököm, majd szétnyitom azt minden félelem és kíváncsiság nélkül. Hm… szerelmes levél. Bejövök neki és találkozni akar a parkban késő délután. Lehet csapda, vagy csak tényleg egy dilis csaj akar megint rám akaszkodni, esetleg egy exem próbálkozik be megint. Mindegy is. Unott arccal gyűrtem össze a levelet és dobtam a kukába. Csak nyűg lenne.
*
- Már megint levél érkezett az iskolából Leonard. Eltörted a karját egy háztársadnak edzés közben. – magyarázott hűvösen hetekkel később édesapám az ablak előtt állva. Itthon töltöttem a szünidőt, igazából ugyanolyan szar itt is, mint az iskolában, tehát anyám miatt szoktam hazalátogatni. Ilyenkor meghallgatom az öreg összes hisztijét és talán el is ver egyszer-kétszer, de édesanyám miatt kibírom. Az ölelése még a kviddicsen kívül számomra az az orvosság, ami segít enyhíteni a bennem felgyülemlett dühöt.
- Az ő hibája édesapám. Gyenge és ha elhajolt volna… - válaszoltam lesütve a tekintetem az ebédlőben ülve, vacsorához készülődve.
- Ki engedte meg, hogy FELSZÓLALJ! – fejezte be mondandóját üvöltve apám, mire csak sóhajtottam alig hallhatóan. Valahol éreztem, hogy hibáztam, de nem bírom elviselni, ha csak az érme egyik oldalát hallgatják meg.
- Micsoda szégyen Leonard. Folyton csak a szégyent hozod a családodra. Olyan akarsz lenni, mint a többi oldalági Flint rokonod? – kérdezte színlelt nyugodtsággal.
- Most bezzeg nem válaszol! – rázta meg fejét az idős, erőskezű férfi, majd felém fordult, folytatta volna a dorgálásom, mikor az ajtóban megjelent a húgom, Eleonore. Ismét sóhajtottam. Micsoda nyűg.
- Drága Eleonore. – nyújtotta ki az öregem karjait, szinte csettintésre megváltoztatva hangulatát, mondjuk ehhez aztán értett az öreg. Húgomnak sem kellett több, szinte belerohant az ölelő kezekbe, úgy ölelte át őt, mintha évek óta nem látta volna. Szerep. Már megint ez az álszent viselkedés.
- Látod, miért nem tudsz olyan lenni, mint Eleonore. Kitűnő jegyek, törtető magatartás és soha nem hallottam felőle panaszt. – somolygott még mindig megsimítva a húgom ártatlannak tűnő arcát. Persze csak én láttam az undort a száján és szemforgatását, ahogy az leült velem szembe az asztalhoz. Én csak sóhajtottam.
- Légy elnéző apám, tudod, hogy lelki szegény és gyengék az idegei. – mondta rám mosolyogva Eleonore, amitől ismét lesütöttem a szemem. Megint kivédett, miközben be is szólt. A szavak mestere.
- Látod? Hát nem szégyelled magad Leonard. A húgod védi meg a becsületed. – legyintett a férfi, majd balszerencsénkre anyám sem bírta tovább.
- Hagyd őt drágám kérlek. Szorgosan tanul ő is és jók az eredm…- meg lett az eredménye, csattant a pofon.
- Hogy mersz félbeszakítani nevelés közben! – kiáltott, mire édesanyám elhasalt a hideg kövön. Emelkedett a pulzusom, az adrenalin az agyamba szökött, tekintetem szinte elvörösödött a dühtől és ezen érzés leküzdésében ökölbe szorult ökleim nem segítettek. Tompa rúgást éreztem az asztal alatt. Elég erős volt ahhoz, hogy kizökkenjek.
- Sajnálom drágám, nem akartam. – sipítozott anyám, mire felnéztem Eleonorra. Szigorú tekintettel bámult rám és lassan, alig láthatóan megrázta fejét. Szemei végül az ajtó irányába vándoroltak. Értettem. Majd ő csitítja a kedélyeket, míg én, a vita ismételt indítója kereket oldok.
- Sajnálod! Állandóan véded ezt a semmirekellőt! Azért lett ilyen gyenge és ostoba! – ordított mostmár a vénség, mire én felpattantam ülőhelyemről és a belső zsebembe nyúltam. Apám vérben úszó tekintettel meredt rám majd elnevette magát.
- Mivan fiam, rám szegeznéd a pálcádat?! – kérdezte szinte kihívóan, mégis megalázó hangvétellel. Közben én úgy szorítottam a pálcát, hogy majd belesajdult a kezem. Végül a mellette lévő L.J.F. monogrammú zsebkendőmért nyúltam. Gyáva voltam…megint. Óvatosan vettem ki, lesütve a tekintetem.
- Gondoltam fiam. Azt hittem… - csendben, fogaimat csikorgatva nyújtottam át a húgomnak, aki ekkor már tökéletes színészi könnyeivel küszködött. Ekkor már apám is látta, mi a helyzet és nagyot sóhajtva rázta meg fejét. Sosem tudott ellenállni Eleonore hisztijének, általában ez volt a viták befejezésére szolgáló fegyvere. Piszok jól játssza a szerepét és megint megmentette a helyzetet. Ki tudja, mi lenne belőlem, ha most pálcát ragadtam volna.
Apám szótlan leült a főasztalhoz és a házimanók által kipakolt ételt kezdte el először tanulmányozni, majd a különleges borai közül poharába kiöntött italból kortyolt egy nagyot.
- Egyetek. – szólt szűkszavúan. Mi pedig ettünk. Parancsszóra.
*
Ágyamban fekve bámultam ki az ablakomon, mely általában ilyenkor a holdra nézett. A nap minden ezen szakaszában a szobámban fekszem és a holdat bámulom, közben pedig tanulok. Most is éppen a sötét varázslatok kivédése tankönyv van a kezemben, bár már három fejezettel előrébb járok a tanórai anyagnál. Már egy ideje a mellkasomon pihen az olvasmány és ismét rendületlenül, talán pislogás nélkül figyelem azt a félgömböt az ablakon át. Imádom. Azt játszom sokszor, hogy megérintem a kezeimmel, mintha csak egy csodagömb lenne, vagy egy félkör alakú fegyver. Én vagyok. Magányos, egyedül ácsorog, üldögél vagy éppen fekszik az éjszakában, mégis minden szem rá szegeződik, mert ragyog. Szeretik mert van, minden szerepjáték vagy álszentség nélkül. Azt adja, amit tud, sem többet, sem kevesebbet és ezért szeretik, nem azért, mert erősebben ragyog a napnál, vagy mert több arca van. Bárcsak az enyém lenne. Oda költöznék és szabad lennék. Egyedül. Az érzéseimmel. A dühömmel. Csak én vagyok. A hold én vagyok.
*
Őszintén szólva soha nem tudtam volna megválaszolni azt a kérdést, miért élek. Miért ragaszkodom ehhez az undok, céltalan világhoz, amely nem akarja, hogy szabad legyek. Talán ez? Egyszer megtapasztalni, milyen szabadnak lenni? Azt tenni, amit akarok, oda menni ahova és olyanokkal, akikkel szeretnék. El szeretnék jutni a holdra, ha jól tudom a mugliismeret órákról, akkor a mugliknak már sikerült. Talán egyszer én is felszállhatok egy, hogy is mondják? Űrautóra? Lebegőhajó? Na mindegy, olyanra. Talán, ha szabad lennék, jobban megérthetném a társaim érzéseit, megtanulnám, mi az az irónia.
- Min gondolkozol? - kérdezte karomra hajtva fejét Kitty, a Hugrabugos hatod éves iskola társam.
- Nem fontos. - feleltem szűkszavúan, majd csókot leheltem a homlokára. Nemrég óta jártunk, de szerettem az illatát. Megnyugtatott, talán ezért is szerettem a közelében lenni. Nem igazán kedveltem, de még csak nem is tetszett. Az illata és a mosolya az ami megfogott, teljesen meg tudott nyugtatni vele. Viszont sokat beszélt, de a közelsége miatt ezt le tudtam nyelni, válaszoltam is, ha muszáj volt és, mint már rég óta kiderült, a nők szeretnek társalogni. Micsoda nyűg.
- Miért hívtál ki a parkba? Megbüntethetnek minket. Amúgy is elmulasztottam miattad az edzésemet. - mosolygott csibészen, majd mint egy kismacska jobban elkényelmesedett a karomon.
- Szerettem volna neked megmutatni, milyen szép ilyenkor a hold. - mondtam szinte robot módjára, megmondva az őszintét nem akartam elhozni, de megkérdezte, mit csinálok délután és elmondtam neki, hogy kilógok ide és gyönyörködöm a holdban, tehát nem igen értettem ezt a kérdést.
- Az edzés pedig nem fontos. Jó vagy így nekem túlsúlyosan. - rántottam meg a vállam, majd ismét beleszimatoltam volna a dús hajkoronájába, mikor az csak úgy felcsattant.
- MI?!!! AZT MONDOD, KÖVÉR VAGYOK??!
- Egy kicsit, de ez engem nem zavar. - néztem rá zavartan, mint, aki tényleg el sem tudta képzelni, mi rosszat mondott. Tényleg nem tudtam. Ez az igazság, de én így elfogadom őt.
- BUNKÓ! Ezért vesztegettem el a délutánomat! - kelt fel a kezeim közül, majd a kapu irányába vette az irányt. Zavartan néztem utána, majd én is felültem a pokrócon, amit nem rég terítettünk ide. Már megint ez. Bunkó. Ha tudnám, mit jelent pontosan. Nem értem én a nőket. Visszafeküdtem a fűbe terített plédemre, majd azon kezdtem morfondírozni, hogy vajon a holdon is fontos-e hogy kinek, milyen súlya van? Miért nem fogadják el az emberek úgy magukat, amilyenek? Micsoda nyűg ez...
JellemÁltalában csendes, mogorva és passzív. Nem szereti, ha megszólítják, azt pláne ha meglepik, akár jó szándékból, akár véletlen. Őszinte, tehát sosem kertel, nem szépíti mondandóját és nem érdeklik a következmények, ezért nem sok barátja van. Szorgalmas, él tanuló, de csakis a kviddics az, ahol le tudja engedni a dühét, egy jó edzés vagy meccs után még vállalható is a társasága. Ilyenkor gyakran olvas angol humorú krimiket és Garfieldet. Kedvenc karaktere, mert utálja a hétfőket és kihasználja Johnt, a gazdáját, meg persze undok, mint ő, bár sokszor jobban hasonlítja őt a nővéréhez. Mindig rendet tart a szobájában vagy otthon, gyakran annyira zavarja a szobatársai által szétszórt holmi rengeteg, hogy azokat is rendbe rakja. Nem vár érte köszönetet, csak egyszerűen zavarja. Jótékony lélek, segít azoknak, akiknek nem lehet olyan sorsa, mint neki, ezért gyakran küld adományokat rászorulóknak, persze titokban és ha kiderülne vagy sejtése lenne róla bárkinek, letagadná. A Flintek jótékonykodjanak, szó sem lehet róla. Alapból többre tartja magát sok társánál, bár ilyenkor a logika vezérli, nem a rosszindulat, nem igen tudja az érzelmeket kezelni, nem tud megfelelően közeledni az emberekhez, ezért kerüli őket vagy akik elviselik személyiségét, azokat megtűri maga mellett, bár inkább talpnyalók követik, akik a családja után népszerűségre hajtanak vagy szánalmasan szerelmes lányok, akik nem értik se a szép se az undok elutasítást.
Apróságok
mindig || Kviddics, versek, hold, csend, citromos pite, egyedül lenni, edzeni, titokban jótékonykodni, rend, ápolt külső, fegyelem
soha || más akaratának ráerőltetése, utasítgatás, nagy társaságban lenni, veszíteni, megijesztés, rendezetlen megjelenés, rendezetlen helyiségek
hobbik || Kviddics, sétálás a holdfényben, edzés, a hold bámulása, tanulás, rendrakás, pitesütés (titokban)
merengő || Megnyertem az első roxforti kviddicsmeccsemet./Apám elvert engem és édesanyámat
mumus || Édesapám
Edevis tükre || Szabadság, azt csinálja, amit akar
százfűlé-főzet || Vörös színű és erős, citrusos íz
Amortentia || Erdő illata egy kiadós eső után egy citromfa árnyékában
titkok ||
- Pitéket süt, de csak citromosat.
- Nagyapja halálfaló (börtönbüntetését tölti az Aszkabanban)
- Jótékonykodik
- Nem olyan gazdagok, mint amilyennek a család mutatja magát
Azt beszélik, hogy… || undok és fenn hordja az orrát aranyvére és családja módossága miatt
A család
apa || Horatius Chase Madeus Flint (aranyvérű) 54 éves ) Utálom, legszívesebben kihívnám párbajra és halálig tartó küzdelemben győzedelmeskednék felette, amivel kivívnám a szabadságom
anya || Chintia Hiddlestone Eleonore 47 éves; (aranyvérű) Nagyon szeretem és örökre hálás leszek neki. Talán miatta nem bolondultam meg teljesen
testvérek || Eleonore Susanne Flint 14 éves; (aranyvérű) Vele elvagyok, szeretem, bár sosem mondanám el neki. Megvédjük egymást és összetartunk, annak ellenére, hogy ritkán beszélünk.
Nagyszülők: Jeremajah Horas Flint 67 éves; (aranyvérű) Letöltendő börtönbüntetését végzi az Aszkabanban, amiért rábizonyították, hogy információkat rebesgetett ki a Nagyúrnak. (Eltusolták azonban az ügyet, bár a felmentést már nem tudták megoldani)
állatok ||Holdfény
Családtörténet ||
Édesapám aranyvérű és mindig is büszke volt családfánkra, habár szerinte sok ágazata kisiklott és bukott el gyengesége miatt. A Flint név a történelmünkben kovakövet jelent, édesapám hasonlatként a keménységét és a felhasználhatóságát hozza fel mindig, míg én inkább a szikrát, ami hatalmas tüzeket okozhat. Édesapám családfakutatásának köszönhetően ágazatunk a Josephina Flintig (egykori Brit mágiaügyi miniszterig) is visszavezethető, bár szerintem csak hazudik, valahonnan szerzett bizonyítékos aláírást a papírjaira. Persze voltak a Flintek között lovagok, híres írók és boszorkányok, valahogy a selejtes Flintek mindig kimaradtak a szórásból. Világ életünkben a politikai pályát céloztuk meg, talán 1470-ig visszavezettek politikusi pályán lévő Flint tagot. Voltak azonban akik az Aurori parancsokságnak rendeltette alá magát, de őket apám a gyengéknek hívta, azok a családtagok, akik segítették eltusolni a kisebb, nagyobb ügyeket, melyek talán nem mentek volna át a társadalom által nyújtott etikusság rostáján. Édesanyám mindig is a Medimágiában látta a megváltást és apám ezért csak azért nem veti meg, mert nem egyszer segített neki betegségében. Hallottam, nem is egyszer volt csörte ezért köztük, szerinte a vérvonal tisztátalanságát okozta ezzel, de nem tehetett mást, mert be lett házasítva fiatalkorában, így kénytelen volt elfogadni megboldogult nagyapám döntését. Anyám családja régimódi gyógyászatban és medimágiában jártas család, nem olyan előkelő, mint a Flint vonal, de talán örökségük miatt döntöttek úgy, hogy jó lesz édesapám mellé. Rengeteg díjat és gyógyászati megoldást köszönhet nekik a varázsvilág, én inkább ebben látok rációt, talán a népszerűségüket akarták növelni azzal, hogy a Hiddlestone családba házasodott be az álszent öregem. Történelmünkben II. Regens Horas Flint volt, aki hasonló okok miatt házasodott be egy Kviddics család kötelékébe, mikor el akarták tusolni egy igen rémes baklövésüket, amit persze a Flint hagyományok és babonák szerint külső megtévesztés és ármánykodás okozott, pedig szerintem Regens egyszerűen csak sötét mágus volt. Egyébként a családom nem nagy durranás, igazából nem is vagyunk benne az aranyvérű családok felső 50 tagjai között sem, vagyonunk is inkább csak légből kapott, az öregem szerette a fényűzést és mindent megtett annak érdekében, hogy ezt mindenki másnak is megmutassa.
Külsőségek
magasság ||180 cm
testalkat || Szálkás, izmos, bár nem az a két ajtós szekrény fajta vagy nagy darab.
szemszín ||Sötét barna
hajszín || Sötét szinte fekete
kinézet || Megjelenése komoly és bágyadt arcról árulkodik, mintha mindig unatkozna vagy álmos lenne. Mindig kihúzza magát és kimérten lépked, bár ez inkább a hivalkodó udvari etikett eredménye. Ruhája és kinézete mindig kifogásolhatatlan, ha már valami nem megfelelő rajta, rohan, hogy megigazítsa vagy rendbe hozza külsejét. Tekintetében is szintén kiolvasható az unalom és az undor, ha nem akkor tesz róla, hogy így érezzék a vele szemben állók. Őszinte és könyörtelen, bár nem rosszindulatból mondja el véleményét, egyszerűen nem tudja kezelni az érzéseket, nem is igen érti őket, mindig a logikára alapozza döntéseit és mondanivalóját. Egyetlen érzelmét tudja megfelelően kiengedni, az pedig a düh és harag, azt pedig leginkább sportban vagy mágikus párbajokban vezeti le, vagy olyan helyen, ahol senki nem látja, esetleg egy lány karjaiban ellágyulva. Ilyenkor inkább csendes, olyan, mint egy bizalmatlan kölyökkutya.
A tudás
varázslói ismeretek ||
Már jóval a Roxfortban való megérkezése előtt képezve volt a különböző mágikus tulajdonságainak kezelésére, mindig arra nevelték, hogy jóval a tananyag előtt járjon, szorgalma hihetetlen, ám a magatartása mindig lehúzza a megítélését. Nem átall a tanárnak is ellentmondani, ha nem ért vele egyet és utána persze, nem érti, mi rosszat mond, miért küldik büntetőmunkára. Erőssége a sötét varázslatok kivédése, bűbájtan, mugliismeretek és az átváltoztatástan, na meg persze a seprűlovaglás. Számolni azonban nem szeret, a számmisztika, a bájital és a jóslástan nem erősségei, ám ott magolással oldja meg a tehetség okozta hiányosságait.
pálca típusa ||Magyal, Sárkányizomhúr mag 11 hüvelyk
Egyéb
Leonard valódi idegrendszeri problémával küzd, amit valamilyen úton-módon le kell vezetnie, különben rosszul lesz. Amikor, már kezd betelni a pohár, rángatózik a szemhéja és az ujjai, a közelében élők ilyenkor már sejtik, nem tanácsos a közelében tartózkodni, habár ritkán fordult elő ilyen fajta haragtöbblet és nem is igazán bántott még senkit.
Továbbá érzelmi szegény, nem érti jól az emberek érzéseit, így ennek köszönhető, hogy őszintén kimondja, amit gondol és tetteit sem bánja meg, mert nem érzékeli azoknak súlyát. Családi neveltetéséből adódóan öntelt és hiú, de leginkább ezen problémája miatt hat sokszor undoknak és gonosznak.
avialany ||Felix Mallard 
Roxfort RPG
Szerző