Tyra Quinn

TYRA GABRIELLE QUINN

   Alapok

jelszó || „Tiszta bagyoltoll minden”
nem || nő
születési hely, idő || Washington; 1988. augusztus 19.
kor || 15
vér || sár

évfolyam || ötödév

   A múlt

Négy évvel ezelőtt végül úgy alakult, hogy nem a megszokott washingtoni sulimba tértem vissza a nyári szünet után, hanem egy teljesen más világba csöppentem. Tizenegy évesen az Ilvermorny Boszorkány- és Varázslóképző Iskolába nyertem felvételt, és az a legjobb az egészben, hogy nem is jelentkeztem oda. Ki akarna másik iskolába járni, ha megfelel a meglévő, nemde bár?

A szüleim teljesen átlagos varázstalan emberek. Anyukám a Fehér Ház mellett egy kávézóban volt bartender, Apukám pedig ingatlanosként dolgozott. Nagyon fura volt az egész, mert a levelet egy hosszú taláros (később már tudtam, hogy) boszorkány hozta, akit Angela Simmons-nak hívtak és az Ilvermorny igazgatóhelyettese volt. Anya és Apa értetlenül álltak a dolog előtt, mivel nem írattak be oda engem, teljesen megfelelt a washingtoni sulim is, ráadásul olyan messze van Massachussets-ben, hogy oda nem lehet ám csak úgy ingázni és mint kiderült, nem is kellett.

Amikor elment Simmons igazgatóhelyettes, a szüleim úgy ültek a kék szófán, mintha kővé váltak volna. Valamiért én teljesen jól fogadtam a dolgot. Lehetséges, hogy már számítottam valami ilyesmire, de ugyan már, minden gyerek fejében megfordul egyszer, hogy amit a szülei a mesekönyvekben olvasnak, az egyszer valóra válik. Illetve az a helyzet, hogy voltak bizonyos jelek. Furcsaságok, amiket nem tudtam hova tenni, de így már minden értelmet nyert.

Akkor kezdődött, amikor egy évvel ezelőtt éppen a kutyánknak tanítottam a döglött kutya trükköt. Mi kell hozzá? Egy rakat jutifalat meg egy „pisztoly”, utóbbi szigorúan idézőjelek közt. Amikor már egész jól haladtunk Sallyvel, a zsemle színű labradorral, az egyik alkalommal amikor ráirányítottam a pisztoly alakban tartott jobbomat és elhagyta a számat a „Bang!” szó, abban a pillanatban víz spriccelt a mutatóujjamból, mintha vízipisztoly lenne. Nem tudom már, hogy Sally vagy én voltam jobban meglepődve, egy biztos: sok kérdőjel volt a fejünk fölött, akárcsak egy képregényben.
Nem mondtam ezt a szüleimnek, mert utána hiába próbáltam, nem sikerült még egyszer vízzel lelőni a kutyát (pedig imádta volna), ha meg csak úgy elmondom nekik, úgysem hinnék el nekem és csak egy „ugyan már, Tyra, ne beszélj zöldeket!” kaptam volna válaszként.
Volt egy másik eset is, amikor majdnem elütött egy biciklis, és utólag meg vagyok róla győződve, hogy ki lettem volna lapítva, mert éppen elbambultam az egyik kirakatban és átmentem a biciklis sávba a járdán, ahol jött és egyszer csak a másodperc töredéke alatt történt az, amire nem számítottam: valahogy nem ütött el, pedig nem volt annyi hely a járdán, hogy elférjen, mert jöttek még mellettem is mások, de valahogyan mégis megúszta ő is, én is meg a többiek is. Fogalmam sincs, mi történt, olyan érzés volt, mintha összenyomódtunk volna mindannyian fél centi szélesre és szépen elfért mindenki a másik mellett, mint könyvek a polcon. Ekkor sem tudtam, hogy az adrenalin vagy a fantáziám szórakozott velem, de talán köze lehetett ehhez a boszorkány-dologhoz ennek is.

Szóval, amikor Simmons igazgatóhelyettes elment, a szüleimet próbáltam visszaterelni a szokásos mederbe, elmeséltem nekik ezeket a furcsa történéseket, és így megértették, hogy nem véletlen, és így már elhitték, amit mondott az igazgatóhelyettes az engem körülvevő szokatlan dolgokkal kapcsolatban.
Apukám nem fogadta boldogan az egész storyt, szerinte mendemonda volt az egész. Anya hitt nekem és Simmonsnak. Százszor elolvasta a cikornyás betűkkel írt levelet, amit az iskolától kaptunk, minden hasznos információ benne volt. Anya nagyon lelkes volt, imádta az ilyesmit, Apa a realitás talaján állt mindig, de Anya miatt és miattam igyekezett megbarátkozni a gondolattal, hogy ez bizony nem kamu. Sok napba telt, hogy az oldalunkra állítsuk, de végül sikerült.

Nagyon izgultam, hogy milyen lesz az új suli és nagyon szomorú is voltam, hogy egyúttal el kell hagynom a régi barátaimat. Nem tudtam elmondani nekik, hogy miért is nem leszek velük többé és csak nyáron fogunk majd találkozni meg a szünetekben. Végül azt mondtuk mindenkinek, hogy bentlakásos iskolába fogok járni, ahonnan majd lehet külföldi társiskolába is továbbtanulni. Ekkor még nem hittük, hogy ez egyszer valóban igaz lesz. Legalábbis félig-meddig.
A suli fantasztikus volt, annyira más volt, mint a régi iskolám, hogy újra és újra rácsodálkoztam dolgokra. Ott tanultam meg, hogy a szüleim muglik, de ez nem csak az én esetemben volt így, számos hozzám hasonló diák járt az iskolába. Sajnos, sokszor ért emiatt negatív megkülönböztetés azok által, akik több generációra visszanyúló varázslócsaládok sarjai voltak. Persze nem voltak ám mindannyian gonoszak velem, de előfordult, hogy puszta „kedvességből” zárták rám az ajtót, ahol én is át akartam volna menni vagy éppen a mi világunkban levő dolgokon gúnyolódtak, például, hogy mi magunknak mosogatjuk el az edényeket, hogy tiszták legyenek, meg hasonló, számomra teljesen hétköznapi dolgokon. Igyekeztem nem foglalkozni ezzel, de azért a lelkem mélyén igencsak rosszul esett.
Az Ilvermorny egyébként nagyon szuper iskola volt, teljes egészében más, mint ahová eddig jártam. Házakba osztottak be mindenkit és akikkel egy házba kerültem, ők lettek a „családom” az iskolai ott tartózkodásom alatt. A beosztási ceremónián ismerkedtem meg egy hozzám hasonlóan megszeppent, szőke hajú lánnyal, akit Amber-nek neveztek. Vele ott egyből össze is barátkoztam és szerencsénkre egy házba is kerültünk.

2003 tavaszán nagyot fordult velem a világ. Újabb iskolaváltás következett. Az apukám angol származású és ekkor történt az, hogy a nagymamám eléggé beteg lett, aki viszont Skóciában élt. Sokat tanakodtak a szüleim, hogy mi lenne a legjobb, szakadjon szét még jobban a család vagy mi legyen, de Nagyi sajnos nem tudott volna repülőn utazni hozzánk. Úgyhogy más megoldás nem lévén nekünk kellett Európába költözni. Innen nem tudtam volna visszajárni Massachussets-be meg vissza, az nagyon hosszú út lett volna egyedül, meg pénzügyileg is megterhelte volna a családot. Szerencsére a szüleim munkájukból adódóan máshol is tudtak olyan állást szerezni, amilyen korábban volt nekik.
Kénytelenek voltunk hát az itteni iskolába is beiratkozni, ami a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola, ami Skóciában van, viszonylag közel a családomhoz. Az Ilvermorny-tól minden segítséget megkaptunk, ami az iskolaváltással kapcsolatos volt. Iszonyú nehéz volt eljönni onnan, hiszen már annyira jól megszoktam az ottani életemet.

Egyik tavaszi napon be kellett avatnom Ambert, nagyon féltem tőle, hogyan fogja fogadni. Nem vagyok jó a búcsúzásban, és tudtam, hogy ez még nem búcsú, de akkor is, már annyira közel volt a tanév vége, és tudtam, hogy utána talán már sosem fogok találkozni vele. Éppen mágiatörténet után ücsörögtünk az egyik kopott udvari padon és néztük az elsősöket, ahogy valamilyen kis állatkát kergetnek, amit az egyik rosszcsont rakott zsebre Legendás lények órán.
- Figyu, az van, hogy mondanom kell valamit, és szeretném, ha végighallgatnál – kezdtem a drámai mondandómat, és Amber-re néztem.
- Oké, mondd csak, csupa fül vagyok – mondta lazán, mintha csak olyasmire számítana, hogy ellógom a következő órát.
- Szóval, az van, hogy idén járok ide utoljára, ősztől másik suliba fogok, mert el kell költöznünk az Államokból.
Egy az egyben elmondtam, minek kerteljek? Rettenetes lesz, ő a legjobb barátom, mióta itt vagyunk mindketten, és nem tudom, hogyan tovább. Mondanom se kell, hogy majdnem félrenyelte az almáját, amit uzsonnára evett.
- Te most szórakozol? – kérdezte korántsem kedvesen, mintha ilyesmivel amúgy poénkodnának az emberek. De mentségére legyen mondva, át se gondolta, mit beszél.
- Nem, Nagyihoz kell költöznünk, mert beteg.
- A francba Ty – mondta könnybe lábadt szemmel. Én se bírtam tovább sírás nélkül, ez is hatalmas teljesítmény, hogy eddig bírtam, óriási vállveregetést érdemlek. A Titanicot is végig tudtam nézni sírás nélkül, néha sikerül.
Megölelt jó szorosan, mintha most találkoznánk utoljára.
Ekkor elmeséltem neki, hogy mik a kilátások az elkövetkező hetekre, hónapokra. Gőzünk sem volt, hogyan fogjuk az Atlanti-óceán nevű problémát átívelni, mert nincs az a bagoly, aki átvigye a leveleinket a hatalmas víztömeg felett. Végül abban maradtunk, hogy amíg nincs normális megoldás, akkor addig csak majd e-mailen fogjuk tartani a kapcsolatot. Mivel mindketten a mugli világból származunk, mindkettőnk otthonában van már számítógép és internetkapcsolat, így az e-mail járható útnak tűnt, csak sajnos eléggé ritkán lesz rá lehetőségünk. Mivel ekkor még fogalmam se volt arról, hogy Európában hogyan van az oktatás és mikor vannak szünetek, így abban maradtunk, hogy majd írunk, ha tudunk.

Ezt követően már nagyon gyorsan telt az idő és ott tartottunk, hogy nyár van és költözés. Az új otthonunk Nagyi hatalmas háza lett nyár közepétől kezdve.
Nem sokáig élvezhettem a családom társaságát, mivel rohamléptekben eljött a szeptember és várt az új iskola: a Roxfort.

Szégyen-nem szégyen, nagyjából semmit sem tudtam az iskoláról és az ottani dolgokról azt leszámítva, hogy ugyanolyan tantárgyak vannak itt is, mint az Ilvermorny-ban voltak. Volt egy formális különbözeti vizsga, ami nagyjából jól sikerült. A mágiatörténet az, amiben kissé más dolgokat tanultam, de a többi dolog hasonló volt. Szerencsére a nyár végén nem kellett sok dologban utolérni a többieket.
Fantasztikus lesz majd újnak lenni. (Ez szarkazmus volt.) Nem elég, hogy a származásom miatt a másik helyen is szívattak, de majd akkor itt azért is kapom az ívet, mert új vagyok, remek lesz. (Ez is szarkazmus volt.) Azzal, hogy új vagyok, ugye együtt jár az, hogy át kell esnem újra a beosztási ceremónián a sok kis elsős társaságában. Nem álltatom magam olyasmivel, hogy minden szipiszupi és tökéletes lesz az első pillanattól kezdve, de igyekszem magabiztosnak tűnni. Ha már egyszer túlestem rajta, talán nem lesz olyan vészes. Legjobban inkább attól tartok, hogy megint meg kell tanulnom a közlekedést, ezerszer el fogok tévedni, elkésni órákról, stb. Itt nincs Google térkép, mint a mugli világban.

   Jellem

Én olyan igazi szomszéd lány típusnak tartom magam, de nem mondanám azt, hogy minden szembejövővel összebarátkozom. Annyira nem szeretek a központban lenni, de ha olyanokkal vagyok, akiket jól ismerek, akkor beszédesebb vagyok. De nem feltétlen szólítok le bárkit, aki odaül mellém, ez mindig a helyzettől függ.
A szarkazmus az életem része, ez van, így születtem. Sokan ezt nem kedvelik bennem, mivel ugye nem értik. Akik értik, azok szerint viszont vicces vagyok.
Nem tudok veszíteni, éppen ezért elég rossz velem bármilyen társasjátékot játszani, mert kiidegel, ha nem tudok nyerni, én meg kiidegelek másokat azzal, ahogyan viselkedem olyankor. Nem tehetek róla, ez van.
Van egy kissé grafomán énem, aki szereti leírni a dolgokat. Régen naplót vezettem, de aztán blogolni kezdtem a neten, az tök menő volt. Aztán jött az Ilvermorny és újra elkezdtem naplót írni. Néha úgy érzem, túlcsordul bennem az információ.
Imádom a kutyákat (legjobban Sallyt, aki mindig otthon várja, hogy hazamenjek), de mivel ide sajnos nem jöhetett velem, így akadt egy versenytársa, Jay, a baglyom. Sokszor szívesebben vagyok vele, mint emberek közt.

   Apróságok

mindig || nevetés, írás, olvasás, Reese’s csokik, karácsonyi készülődés, amikor mézeskalács illat van, pb&j
soha || khaki színű ruhák, minden rovar, epres csoki, mazsola a sütiben, helyesírási hibák, köd (köszi Anglia a szupi időjárást)
hobbik || írás (blogolás), fényképezés, nem tudok egyebet említeni, az is kikapcsol, ha sétálni megyek valamerre vagy egy értelmes beszélgetésben veszek részt
merengő || legjobb: amikor a szüleimmel elmentünk Disney World-be (nem baj, ha nem tudod mi az, mugli cucc kacsint

) legrosszabb: a fent taglalt majdnem baleset azzal a biciklissel
mumus || darázs
Edevis tükre || beutazni a világot és mindenhol csinálni fényképet
százfűlé-főzet || mogyoróvaj ízű
Amortentia ||mézeskalács, eső, jácint
titkok || ha leírom ide, akkor már nem titok Meglep?dött

azt beszélik, hogy... || azért jöttem a Roxfortba, mert kibuktam a másik iskolából pfff kösszz

A család

apa || Henry Christopher Quinn, 38, mugli születésű, szoros kapcsolat
anya || Margaret Hailey Quinn, 35, mugli születésű, szoros kapcsolat
testvérek || -
állatok || Sally a zsemle színű labrador és Jay, a hóbagoly

Családtörténet ||
Igazából túl sok mindent ide nem tudok írni. A szüleim mugli származásúak és amíg meg nem látogatott bennünket az Ilvermory igazgatóhelyettese, gőzük sem volt arról, hogy létezik varázsvilág. Illetve úgy gondolták, hogy persze, a mesékben. Nincsenek híres felmenőim.

Külsőségek

magasság || 170 cm
testalkat || átlagos testalkat
szemszín || barna
hajszín || barna, világos barna, szőke
kinézet ||
A mosoly öltöztet. kacsint

Aki meglát, annak az jut eszébe, hogy egy hatalmas mosoly ez a csaj. Ha nevetek, akkor azt meg a fél világ hallja. Oké, ez nem kinézet. De mégis van némi köze hozzá. 10 éves koromig fogszabályzót viseltem, de amikor bekerültem az Ilvermory-ba, a gyengélkedőn a nővér megoldotta nekem, hogy soha többé ne legyen rá szükségem és olyan fogsorom lett, hogy az valami csoda. Jóhogy megmutatom bárkinek. Vigyorog

Szóval a farmer-póló kombó a kedvenc viseletem, kivéve persze ha az iskolai egyenruhát kell hordani. Tornacipőt vagy edzőcipőt szoktam viselni a lábamon és a színes zoknim általában jól kilátszik.
A hajam többnyire kiengedve hordom vagy laza copfba fogva, sminket nem igazán használok, esetleg némi természetes hatású szájfényt vagy szempillaspirált.

A tudás

varázslói ismeretek ||
Négy évet már tanultam a Roxfort amerikai társiskolájában, az Ilvermory-ban. Nagyjából ugyanazok a tárgyak voltak ott is, mint itt.
Kedvenceim közé tartozik az Átváltoztatástan, Bűbájtan. A Bájitaltan is egész jól ment, kivéve amikor egyszer felrobbant az üstöm, mert elrontottam a receptet. Meglep?dött

Ettől függetlenül továbbra is lelkes vagyok.
Amiben végképp gyenge vagyok, az a Mágiatörténet – nem bírok évszámokat megjegyezni, hozzájuk tartozó történéseket, ahol nem is voltam ott meg végképp nem. Másik tárgy, amiben szintén antitálentum vagyok, az a Repüléstan és a kviddics. Bár többnyire nem én vagyok az utolsó a tornasorban, mégis engem választanak utolsónak, ha csapatot kell választani (együtt tudok élni ezzel a traumával). Ezekből a tárgyakból nincsenek valami jó jegyeim, ez van.
Egyébként a többi tantárggyal ki vagyok békülve, egész jó jegyeim vannak. Az RBF-et meg majd meglátjuk.
pálca típusa || 12 és ¼ hüvelyk, bükk, unikornisszőr maggal
RBF ||

Egyéb

avialany || Emilia Clarke
így ejtsd a nevem || [tájrá gábriel kvinn]
becenév || Ty, Tee, Gabe

p.s.: A származást Elliot-tal egyeztettem.