A norwich-i Baldron kastély

[***]

***

[Egy másik kastély falai között]

Egy másik kastély falai között


Hill
2004. április 9.

Hangos sóhajjal ültem le az ágyra. Norwich olyan volt, mint mindig. Tiszta, vidéki levegő, kastély ugyanolyan dekadensen tornyosult a dombon a városka felett. Semmi sem változott. Még Aerith sem, aki azóta a szobájába zárkózott, hogy megérkeztünk. Gondolom nem akart hallgatni, ahogy apa megjegyzéseket tesz Hillre. Utálta, hogy vele vagyok és még csak nem is azért, mert fiú volt. Azt mellékesnek titulálta, olyannak, amit kinövök. De azt nem szerette, hogy honnan származik, hogy nem vigyáz rám, hogy lefeküdtem vele. "Még gyerek vagy!" Harsogta, amikor szóba került. És ennek megfelelően most pontosan olyan képpel bámulta Hillt, mintha maga lenne az ördög.
- Ah... elfáradtam...
Dünnyögve dőltem el az ágyamon. A matrac éppen kellemesen kemény volt. Nem olyan puha és kifeküdt, mint a Roxfortban. Nem hunytam le még sem a szememet, pedig minden porcikám rendes pihenésre vágyott. Csak felnéztem Hillre. Talán éppen a szobámban bámészkodott.
Nem sokat láthatott persze. Könyvek, ágy, íróasztal. Semmi érdekes dolog. Mikor a szüleim elég nagynak tituláltak, elpakolták a játékaimat, csak egy doboló nyuszi maradt ott a sarokban. Az volt az első játékom, amit kaptam.
- Kicsit zsong a fejem. - Fogtam meg Hill kezét és odahúztam magamra. - Kell egy takaró. - Tettem hozzá és magamhoz öleltem. Persze pont ennyi időnk volt magunkra, mert a következő pillanatban kinyílt az ajtó és apám olyan szigorú léptekkel lépett be, mint még talán soha.
Megállt az ágyam mellett és lenézett ránk.
- Claus egy másik szobában fog aludni. - Jelentette ki szigorúan. - Addig pedig, míg előkészíti neki a manó, az ajtó nyitva marad ezen a szobán.
- De apa... - Ha Hill még rajtam volt, lelöktem és felültem az ágyamon. Persze azonnal eltakartam az ölemet, mert mostanában a testem borzalmasan gyorsan reagált a közelségére. Egy kicsit el is pirultam, mert biztos voltam benne, hogy látja.
- A te állapotodban pihenned kéne inkább.

egyik kastély a másik után
~ 2004. április 9. ~


(cső Fifi faterja)

Ez nekem túl királyi volt. Mármint fasza, meg minden, olyan sok látnivalóval, amit a kis tetőtéri lakásunkból nem lehetett látni. Még extrább volt, mint a Roxfort, még csicsább, még tisztább, még mindenebb. Nagyjából mindenre megjegyeztem Alfnak, hogy ez de faszán néz ki, meg megkérdeztem hogy vannak-e pucér márványszobraik, meg megfogta-e már nekik. Aerith rögtön elvonult, ahogy meglátott minket, nem is bántam, mostanában egy kicsit mogorvábbnak tűnt, mint a suliban. A szülők furák voltak, de nem nagyon érdekeltek, elvoltam azzal, hogy Alfot bosszantottam. Na meg hogy bámészkodtam jelenleg a szobájában. Apa örült, hogy volt valaki, akinél lehettem, bár sajnáltam, hogy egyedül volt a szünetben. Majd mehetett templomba meg nem tudom, esetleg kereshetett volna magának egy másik nőt, még simán belefért volna neki. Egy eltűnt személyt szeretni... nem nagyon értettem ezt.
- Ah... elfáradtam... - sóhajtotta, mostanában jobban fáradékonyabb volt. Aggódtam érte, csak nem mutattam ki, vagy nem úgy, ahogy kellett volna. Felé fordultam. Furcsán festhettem a fekete pólómban, amin éppen rajta üvöltött a Metallica felirata, meg a fekete nadrágomban, és a fekete tornacipőmben. Nem sok gyerekcucc volt itt, az én szobám bezzeg tele volt lego darabokkal, maketekkel, régi matchbox cuccokkal, és minden vacakkal. Ez így túl felnőttes volt. Na de majd én feldobom a napjait.
- Pedig még nem is csináltuk - jegyeztem meg és elröhögtem magam. Vajon cigizhetek, ha kidugom a fejem az ablakon? Kétlem, majd megint felmászok valahogy a tetőre, mint Párizsban.
- Kicsit zsong a fejem. Kell egy takaró - húzott magára, én meg elterültem rajta. Kicsit megtámaszkodtam persze a karomon, hogy ne nyomjam szét.
- Remélem bejön az új takaród - kacsintottam rá, és szemtelenül össze is dörzsöltem magam vele, éreztem, hogy mind a kettőnknek jól esett, de ekkor berobogott a faterja, és elharsant, mintha valami tengerész tiszt lett volna.
- Cső, Fifi fater - lestem fel rá, nem iagzán ijesztett meg ezzel a kemény apa vagyok dologgal.
- Claus egy másik szobában fog aludni. Addig pedig, míg előkészíti neki a manó, az ajtó nyitva marad ezen a szobán - magyarázta. Inkább volt röhejes az egész. Laza, kissé szemtelen vigyorral néztem fel rá, és nem mozdultam, de persze Alf már lökött is le magáról, én meg egyenesen a földre gurultam az apjának lába elé, és és onan röhögtem fel rá. Vajon megtaníthatom a házimanót pókerezni?
- A te állapotodban pihenned kéne inkább - magyarázta, mnire én felálltam, és kihúztam magamat. Nem voltam olyan magas csávó, de azért a fater szemébe néztem.
- Tökéletesen pihent, az előbb is - mondtam. Alfra néztem aki pirultan ücsörgött én meg rá is kacsintottam. Tudtam, hogy hogyan reagált rám.
- Inkább engedné, hogy vele legyek, az elválasztás olyan ódivatú - vontam meg a vállamat.

[Egy másik kastély falai között]

Egy másik kastély falai között


Hill
2004. április 9.

Annyira nem volt jó ötlet Hillt idehozni. Ezzel tisztában voltam. Elég idiótán tud viselkedni, apám pedig ritka nehezen viseli a hozzá hasonló srácokat... akkor meg főleg, ha tudja, lefeküdtem vele és járunk is. Természetesen ellenezte. Hányszor szónokolt, hogy fenn kell tartanunk az aranyvért, a család hírnevét kell megóvni és előbb-utóbb, akárcsak a testvéreimnek, nekem is meg kell majd házasodni. Akkor mi lesz Hill-lel? Vagy a Hill után jövővel? Ezek a kérdések ott cikáztak a fejemben, az ő hangján, ahogy hozzám vágta őket.
Beteg voltam. Mostanában nagyon is éreztem a határaimat. Nem mentek a nagyobb séták, szinte mindig álmos voltam és csak arra vágytam, hogy valamelyik csendes helyiségben Hill mellkasára hajtsam a fejemet. Apám pedig ezt a kevés örömöt is tönkre akarta tenni.
- Remélem bejön az új takaród - támaszkodott meg Claus felettem. Persze szemtelenül hozzám is simult, amire a testem azonnal reagált. Mostanság még a szokásosnál is könnyebben elvette az eszemet. A nadrágom azonnal szűk lett és éppen ekkor sikerült apámnak betrappolnia.
- Cső, Fifi fater- ennyit tudott még kibökni Hill, mielőtt lelöktem magamról azt a szemtelen, cigiszagú fejét. Aztán már ültem is fel, az ölembe kapva az egyik díszpárnát.
Claus persze a padlón kötött ki. Apám úgy nézett le rá, mintha a világ legnagyobb szörnyűségét követte volna el. Valójában, hiába volt teljesen komolytalan, ő legalább szeretett.
- Tökéletesen pihent, az előbb is - kezdett szóváltásba apámmal. Ez kellett még, hogy összekapjanak. A célozgatásra persze azonnal elpirultam. Remek. Nem elég, hogy látta, ami történt. -  Inkább engedné, hogy vele legyek, az elválasztás olyan ódivatú.
Apám felhúzta az orrát. Összefonta a karjait a mellkasa előtt és úgy bámult maga elé.
- Ha nem tudsz normálisan viselkedni, távozhatsz. Hatkor vacsora. - Közölte, majd hátra arcot vágott és elindult kifelé a szobámból. Arra persze gondosan ügyelt, hogy tárvanyitva maradjon mögötte az ajtó. Talán hallgatózott is.
- Nem tudnál egy kicsit értelmesebben viselkedni apámmal...? - kérdeztem mérgesen, felkeltem és fejbe vertem a párnával, amit eddig az ölemben szorongattam. Nem hittem el, hogy képes volt még rá is kacsintani... mi baja van? Legalább mutasson tiszteletet, akkor talán megenyhül.
- Nem hiszlek el! - Háborogtam tovább, de ahogy megráztam a fejem, megszédültem. Vissza kellett ülnöm az ágyra, bár ha nem lett volna bunkó, inkább hozzábújtam volna.

egyik kastély a másik után
~ 2004. április 9. ~


(cső Fifi faterja)

Annyira jó ötlet volt, hogy én itt lehetek! Ebbe a házba kellett már egy kis élet, ha már minden olyan aranyérűsen uncsi volt. Aerith-t meg idegesíthettem a szivatásaimmal, régen is vicces volt piszkálni őt, meg az idegein táncolni. Olyan komolyanvehetetlenül dühös volt meg hisztis aki szerette eladni magát valami kőszívű banyának. De Alf sem volt olyan szemét, ahogyan magát mutatta, szóval gondolom a nővére sem. Alf meg amúgy is egy tök izgalmas személy volt. Szinte... Féltem tőle, és vonzódtam hozzá. Bár a félelmet inkább kicserélhetném másra. De most had legyek olyan művésziesen fennkölt. Ha már zenélek.
Szívesen kinyitottam volna neki az ablakot is, hogy a tavaszi szellő benyomuljon ide. Olyan furcsa régies és bájitalszag volt idebenn, mintha egy vén faszi lakott volna ebben a szobában. ezt nem kéne neki megmondani, mert biztos leütne. Inkább ráborultam, hogy a takarója legyek, az kellemes elfoglaltság volt, egy ideig, úgy öt másodpercig, pedig érzetem, hogy be is jött neki a helyzet. Az apja berontott, még mielőtt bármi is locsolásnak indult volna... A perverz fajtádat, Hill.
Alf inkább zavarba jött, de ez engem meg csak jobban szórakoztatott, na meg aztán fel is húzott. Visszafeleseltem a faternak is. Az apám erre nem lett volna büszke, ha megtudta volna. Nem megmondtam, kisfiam, hogy viselkedj másokkal szemben? És akkor rázta volna mérgesen a fejét, miközben cigire gyújtott. Tod nem volt ilyen, tod jó arc volt, de sose vágta ezt hozzám, hogy bezzeg Tod! Jófej apám volt. Alféval ellentétben. Inkább ment volna ki sétálni és szívni egy kis virágzástól agyonpumpált, illatos levegőt. A cseresznyefák alatt. Vagy valami.
- Ha nem tudsz normálisan viselkedni, távozhatsz. Hatkor vacsora. - morogta az arcomba, majd kivonult mint egy sértett lány. Aerith pontosan így szokott viselkedni.
- Most akkor távozzak, vagy egyek? - kérdeztem vigyorogva, a párnát szorongató Alf felé fordulva. Ez a család rohadt vicces volt.
- Nem tudnál egy kicsit értelmesebben viselkedni apámmal...? - akadt ki Fifi, és fejbe cseszett a párnájával. Én erre csak felröhögtem, és vigyorogtam rá. Talán igaza volt, és apának is, aki a lelkemre kötötte eljövetel előtt, hogy ők nagy emberek fiam. A nagy embereket pedig tisztelni kell.
- Bocs, de téged még gyerekként kezel - válaszoltam, bár ő tényleg az volt. Lényegtelen. - De majd eltársalgok a világi dolgokról vele a vacsin. Szereti a kviddicset? - kérdeztem. Más téma nem igazán jutott eszembe.
Alf tovább pampogott, de meg is szédült tőle. Én is elszédülnék magamtól, ha hülyeségeken idegeskednék, és eldőlt az ágyra. Mellé ültem, és magamhoz vontam, hogy ha hagyta.
- Na inkább nyugizz le, a végén elájulsz itt nekem, és még azt is rámverik. Vágod, hogy lazábbnak kéne lenned, nem? Ez így nem zsír, hogy rosszul vagy - mondtam, és azért érződött belőlem az aggódás is. - Ha szeretnéd eljátszhatom neked gitáromon a Holdfény szonátát. Bár kicsit rockosabb lesz, a szokásosnál...

[Egy másik kastély falai között]

Egy másik kastély falai között


Hill
2004. április 9.

Hill mindig ezt csinálta. Nem azt vártam tőle, hogy más ember legyen... de könyörgöm, apámra kacsingat, meg úgy vigyorog, hogy talán a szűrét is kiteszik a házból. Még én is kitenném, pedig én le is szoktam vele feküdni. Hogy lehet valaki ennyire agyatlan?! Legszívesebben komoly vitába kezdtem volna vele, de még arra sem volt erőm. Az elmúlt napok nehezek voltak... ami nem volt furcsa az állapotomat tekintve. A legtöbbször jól voltam, de nekem is voltak nehéz éveim, hónapjaim és heteim. A medimágusok szerint csak azért, mert a hormonjaim megbolondultak, de bármi más is lehetett.
- Bocs, de téged még gyerekként kezel.
- Ha nem vetted volna észre, csak tizennégy vagyok... - sóhajtottam fel és megráztam a fejemet. Nem értettem, mit nem lát... mit nem ért. Ő is gyerek, csak idősebb egy kicsivel. Mindegy. Nem éreztem jól magamat és nem volt kedvem vele vitázni. Minden szóra egyre szárazabbak lettek az ajkaim.
-  De majd eltársalgok a világi dolgokról vele a vacsin. Szereti a kviddicset?
- Csak beszélgess vele normálisan. Nem kellenek ezek az erőltetet, én vagyok a HMCS beszélgetések. - Vágtam rá. A HMCS (Helyi "Menő" Csávó) az volt Hill, méghozzá kőkeményen. Nem véletlenül hívtam így akárhányszor megbolondult éppen.
A veszekedés abba torkollt, hogy végül szédelegve leültem az ágyra, majd hátradőltem és a plafont bámultam. Közel voltam egy ájuláshoz, de mégsem tartottam tőle,hogy tényleg be is következik.
Éreztem, ahogy Hill mellém huppan. Hamarosan magához ölelt és ha eldőlt, a mellkasára tettem a fejemet. Ilyenkor bezzeg tudott emberien viselkedni.
-Na inkább nyugizz le, a végén elájulsz itt nekem, és még azt is rámverik. Vágod, hogy lazábbnak kéne lenned, nem? Ez így nem zsír, hogy rosszul vagy - magyarázta, én lehunytam a szemeimet. - Ha szeretnéd eljátszhatom neked gitáromon a Holdfény szonátát. Bár kicsit rockosabb lesz, a szokásosnál...
Nem szólaltam meg azonnal, de a házimanók behoppanált a szobámba. Egy tálcán hideg víz, meg tea volt. Egy kis kekszel.
- Alfonz úrfi ettől jobban lesz. - Mondta és miután meghajolt Hill fel, távozott is ugyanúgy egy pukkanással.
- Haj... - sóhajtottam és nem mozdultam el Hill mellkasáról. Érezhette mennyire gyűlölöm, hogy folyton mindenki körbeugrált. Rosszul voltam, de ilyenkor inkább csak rá, meg egy kis magányra vágytam. Anyám túl aggódta, apám morgósabb lett, Aerith szemében meg ott ült a bűntudat.
- Apa jó ember. Csak idő kell neki, hogy elfogadja.

egyik kastély a másik után
~ 2004. április 9. ~


(cső Fifi faterja)

Fura volt ez a hely, mindenki karótnyelten viselkedett, mintha csak egy rakat, mogorva Smith lett volna összezsúfolva egy helyen. Nem ilyen helyen nőttem fel, apa mellett eléggé kevés szabály volt, max annyi, hogy ne állj szóba idegenekkel, este kilencre gyere haza a bicajozásból, ne lődörögjek a sikátorokban, és ne vegyek semmit a számba, ha megkínál vele egy idegen. De nem kellett annyira sok helyen viselkednem, amúgy is olyan tipikus városi család voltunk, akik rockon nőttek fel. Szóval... ez ami itt volt, az a fura szabályosság egy kicsit össze is zavart. Tudtam, hogy Fifi milyen furán nyomja az életet, de mellette megszoktam. Itt viszont a tesója is itt volt, aki mogorva volt és rossz kedvű... Biztos nem tetszett a crushnak vagy valami. Na meg az anyja apja is. Amúgy sem volt nekem anyám, nem tudtam hogyan kell velük viselkedni.
- Ha nem vetted volna észre, csak tizennégy vagyok... - felelte Alf, mire én csak komolyan próbáltam bólogatni. Apa úgy mond szabadjára engedve nevelt, de nem hibáztattam érte. Legalább ettem gyerekként homokot és ellenálló voltam mindennel szemben. Inkább ráhagytam a dolgot, mert láttam, hogy nem volt jól, nem ugrottam most bele egy vitába.
- Csak beszélgess vele normálisan. Nem kellenek ezek az erőltetet, én vagyok a HMCS beszélgetések. - mondta, mire, csak felhorkantam.
- Hah - kaptam fel az orromat is. Mindenki tudta, hogy menő voltam. És mi baj a szlengemmel? Jó, kicist talán gettós, de otthon mindenki így beszélt. - Beszélgessek vele, hogy mit akarok tanulni? Vagy, hogy az apám csak egy mugli, akit mindenki megvet nálatok? - kérdeztem, bár nem dühösen, csak letörten. Nem bírtam, hogy sárvérűztek, hogy az apámra gondoltak.
Megszakított minket a manó, én meg megijedve összerezzentem, talán Alf is érezhette, mert rajtam feküdt. A suliba megszoktam őket, de más házában. Ez durva volt, mint valami rabszolgák, apa kosztümös filmjeiben. Alf nem bírta, ha körbe ugrálták, és meg is értettem. Szar helyzet volt, de gondolom mindeki szeretetből viselkedett vele úgy, ahogy. Gondolom az anyja egy ártatlan prüszköléstől is bevinné a Mungóba. Szar lehetett.
- Apa jó ember. Csak idő kell neki, hogy elfogadja.
- Jó, hát nem tűnik valami ördögi főgonosz típusnak, csak nekem túl merev - dünnyögöm, majd sóhajtok. - De eskü viselkedek, jó? - ígértem meg, és megpusziltam a feje búbját.
- Lassan vacsora - kopogott be az ajtófélfán a nővére, de nekem nem volt kedvem még megmozdulni. De éhes voltam korgott is a hasam.

[Egy másik kastély falai között]

Egy másik kastély falai között


Hill
2004. április 9.

Nem vártam el tényleg semmit Hilltől. Mikor megismertem is pontosan ilyen volt, de néha olyan érzésem volt, mintha nem is akarna támogatni. Eleve azért hoztam haza, hogy ne utálják, mint a szart, hanem ismerjék meg. De ő direkt még rájátszott a nagy menő, városi gyerekre. Még csak azt sem kértem tőle, hogy fésülködjön meg.
- Hah- vágott sértett képet, mikor közöltem vele, hogy HMCS-zik. -  Beszélgessek vele, hogy mit akarok tanulni? Vagy, hogy az apám csak egy mugli, akit mindenki megvet nálatok?
Sóhajtottam egyet.
- Hill, nem veti meg senki az apád... Merlinre! - mondtam. Nem voltam persze elég jól, hogy vitába szálljak vele. Ő sem volt jobb, mint az aranyvérűek, akik a mugli születésűeket lenézték, csak nála éppen ez fordítva működött. Igen, talán nem tetszik a családomnak és kicsit nekem sem a dolog... de ahogy én elfogadtam vele együtt ezt, a szüleim is képesek lennének rá. Ők jó emberek.
Összebújni minden hülyesége ellenére is jó volt vele. A mellkasára tettem a fejemet, hallgattam a szívverését, mind jobban bújtam, érezni az illatát. Őrjítő hatással volt rám Hill az undorító dohányszaga ellenére. Azt akartam, hogy akarjon... és csókoljon, meg öleljen. Ez adta az erőmet, nem a bájitalok, amiket anyám küldött hónapról hónapra vagy éppen megfőzette Smith professzorral.
- Jó, hát nem tűnik valami ördögi főgonosz típusnak, csak nekem túl merev - puszilt a hajam közé. - De eskü viselkedek, jó?
Bólintottam és kicsit feljebb kúsztam rajta, hogy megcsókoljam. Tudtam persze, hogy nem fog normálisan viselkedni az asztalnál sem, de most képtelen voltam rá haragudni. Legalább megígérte.
- Hát, ha jó leszel, akkor... - kezdtem, de kopogás zaját hallottam meg. Ezt nem hiszem el! Éppen, amikor szeretném végre levetkőztetni Hillt mindig rám törnek.
- Lassan vacsora- nővérem volt persze... és előtte kevésbé is volt gáz, de azért vetettem rá egy morcos pillantást. Szerencsére ezután távozott, én pedig újra tudtam csókolni Hillt.
- Vacsi előtt... van kedved...? - kérdeztem és feltűrtem a pólóját a mellkasán. Lejjebb kúsztam, hogy megcsókoljam finoman a bőrét. Tudtam, hogy ő képes lenne erőt adni.
- Ne foglalkozz a nővéremmel... nem fog visszajönni. - Dünnyögtem és felpillantottam a szemeibe.

egyik kastély a másik után
~ 2004. április 9. ~


(cső Fifi faterja)

18+

Lehet kicist túlreagáltam a tolgot, de heves vérmérsékletű srác vagyok. Amúgy is az aranyvérűek is szerettek előítéletesek lenni, ki tudja még mit mondtak a hátam mögött. Mondjuk engem a rólam szól hülyeségek kevésbé érdekeltek, csak az apám, aki tényleg nem tehetett semmiről, majd ő is előtérbe kerül, mert hogy mugli. Na és, na és? Menő fószer a faterom, mindenkinek olyan menő fószer apa kéne. De lehet csak már beképzeltem ezeket a szarokat. Most jó benyomás kellene tennem legalább egyszer... ami nem a színpadon a gitárommal a kezemben és a többiekkel együtt zenélve történt. Hanem inkább a földön.
- Hill, nem veti meg senki az apád... Merlinre! - akadt ki Alf, mire én még elhúztam a számat. Hogyne, valahol biztosan, egy kicsit. Jó, nem minden aranyvérű szemét, Fifi húga is inkább volt valami passzív-agresszív ideges kamasz csaj, aki biztos bele van esve egy csávóba, csak őt nem szereti senki. Szar lehetett. Inkább össze is bújtam vele, addig sem szenvedtünk a felesleges vitákkal. Jobb is volt, mint azon gondolkodni, hogy milyen furcsa család ez, na meg merev.
Tényleg meg kéne próbálnom kevésbé önmagam lenni, de olyan mesterkélt se tudok lenni, mint azokban a Jane Austin filmeken amiket apa mindig megnéz a tévében, mert szereti a romantikus filmeket. És mert magányos. Kéne neki egy nő. Lehunytam a szememet, ahogy megcsókolt, és élveztem, hogy rajtam pihent.
- Hát, ha jó leszel, akkor... - kezdte, én meg már vártam, hogy mi lesz akkor, gondolom valami forró éjszaka, de persze megint megzavartak minket. Aerith legalább nem rontott be hozzánk. Pedig egy kicsit elfelejthetnék, hogy létezünk. Csak megforgattam a szemem és sóhajtottam egyet az orrom alatt dünnyögve, de Fifi ajkai megint lefoglaltak. Éreztem, hogy mennyire vágyott egy kis összebújásra, és én is.
- Vacsi előtt... van kedved...? - kérdezte, én pedig felsóhajtottam, ahogyan végigcsókolta a csupasz bőrömet. Szerettem az érintéseit, és érezhette is, hogy milyen hatással volt rám.
- Kedvem... erre mindig - vigyorodtam el, és nagyon szerettem volna már érezni teljesen. - Nem érdekel a tesód - dünnyögtem, majd én is lehúztam róla a felsőjét, hogy a bőrét végig tudjam simítani. Odahúztam a kezét magamhoz, hogy érezze, mennyire is szerettem volna már vele lenni. Hatással volt rá, kissé meg is bolondultam még a szokottnál is jobban a közelében.
Lehámoztam magamról a nadrágot is, hogy könnyebben meg tudjon érinteni, ha akart. A vacsi most éppen várhatott, bár én is éhes voltam, csak nem a kajára. A kezemmel megérintettem Alfot a lábai között is, és elvigyorodtam, majd elkezdtem lefejteni róla a nadrágot is.

[Egy másik kastély falai között]

Egy másik kastély falai között


Hill
2004. április 9.

18+

Nem is akartam igazán lemenni vacsorázni. Étvágyam sem sok volt, de annyira hiányzott már, hogy Hillt ölelve heverészek valahol... idióta, nagypofájú, sosem lehet vele rendesen beszélni, az illata viszont borzalmasan hiányzott. A Roxfortban ilyesmit aligha lehet csinálni.
- Kedvem... erre mindig - felelte vigyorogva, ahogy a nővérem távozott, én pedig végre ráfeküdhettem teljesen. Ezt is régen csináltuk már... borzalmasan régen. A bőrét is régen csókoltam, de izmosabbnak tűnt, mint legutóbb. A kviddics jó hatással volt rá és lényegében az volt az egyetlen dolog, amit képes volt komolyan venni. Szóval, akármilyen barbárnak is találtam, neki legalább jót tett. - em érdekel a tesód-  tette hozzá dünnyögve, ahogy lehúzta rólam a felsőt. Csak egy vékony, kötött pulcsi és egy fehér tenisz póló volt rajtam. Akár egyszerre is le tudta venni őket.
A kezemet magához húzta, én pedig megmarkoltam a ruhán keresztül. Jó volt érezni őt tényleg... a Roxfortban elbújni is alig lehetett, ha nem ugyanannak a háznak a tagjai vagyunk. Voltak persze mosdók, meg hallottam pletykákat a Szükség Szobájáról, de alapvetően mindig mindenhol volt valaki. Csoda, hogy a manók nem köptek be, mikor a konyhán voltunk.
A bőrét érintve sóhajtottam egyet, de aztán viszonozta a finom mozdulatokat. Tudtam, hogy azért vigyorog, mert régen tagadtam, hogy vonzódom hozzá. Csak egy álca volt, egy átverés ez az egész, de aztán átalakult, sokkal forróbb lett, mint amit Theron iránt valaha is érezni tudtam. Hill képes volt bemászni az agyamba és kikövetelni mindazt, ami az övé. Tudta én mit akarok, akkor is ha rejtegetni akarja.
- Ah... Hill... - sóhajtottam az ajkai közé, ahogy remegni kezdtem az érintéseire. Minden olyan elviselhetetlenül forrónak tűnt megint, de nem bántam. Vele még ezt is vállaltam. Hajlandó voltam rá, hiába emlékeztetett a lázra, ami olykor rám talál. Erősebben markoltam, erősebben mozgattam az ujjaimat. Akartam őt érezni az ujjaimon.
Talán fiatal vagyok ehhez, ahogy anya mondta. De Hill ilyen hatással volt rám és kárt úgy sem tudott tenni bennem. Legalábbis nem éreztem veszélyt. Csak élveztem, mert vele lehetett élvezni igenis. A szüleim nem látták, milyen gondoskodoó, milyen figyelmes. Most sem esett nekem, csak simogatott jóformán. Tudta, hogy nem vagyok jól. Igen, idióta, nagypofájú, nem lehet vele komolyan beszélni, de mégis figyel.
A mozdulataira egyre hangosabban kapkodtam a levegőt. Bizonyára, ha nem ment le még mindenki az ebédlőben hallhatták is, de még sem tört ránk senki. Ezért remegően adtam meg a magam a gyönyörnek. Összemasztoltam Hill kezét, csak arra figyeltem, hogy őt ne engedjem el.

egyik kastély a másik után
~ 2004. április 9. ~


(cső Fifi faterja)
18+

Soem álltam olyan komolyan az élethez, ahogyan a bátyám tette, valahogy nem úgy éltem meg az egész életemet. Csak szórakoztam, a magam módján, hülyeségeket csináltam, zenéltem és kviddicseztem, de Alf volt az egyetlen akivel tényleg komoly is tudtam lenni. Még akkor is, ha sokszor nem mutattam ezt ki, pedig aggódtam érte. Tudtam, hogy utálja ezt, és nem is nagyon akartam annyira az értésére adni. Csak ott voltam neki, ha szarul volt, ha betegebb volt, és ez azt hiszem sokkal többet jelentett neki, mintha csak bájitalokat meg ilyen szarokat nyomtam volna le a torkán.
Szerettem az illatát, szinte teljesen elvette az eszemet. Pedig csak hecceltem vele, hogy tetszett, aztán észre se vettem és tényleg azt éreztem, hogy túlságosan fontos lett a számomra. Még ha nem is voltam egy romantikus fajta, hiányzott, ha nem volt velem. A suliban kevés időnk volt kettesben egymásra, nem is értettem, más hogyan csinálta. Mi alig tudtunk rendesen összebújni, és azért nem is tudom. Nem volt Alf az a fajta, akivel a mosdóban is csinálhattam volna. Pedig engem nem zavart a környezet, ha teljesen elöntött a forróság a közelében.
Nem igazán érdekelt már az sem, hogy meghallhatnak minket, Alf elvette az eszemet, szinte teljesen, ha vele voltam. A bőrét akartam érezni az ujjaim és az ajkam alatt. Miközben magamhoz húztam a kezét érezhette, hogy mennyire vágytam rá, és hogy mennyire hiányzott nekem.
Könnyen lerángattam róla  apulcsit, meg a pólót, és egy kicsit meg is csodáltam Alf sovány, sápadt testét. Nekem így is tökéletes volt, és sosem tettem volna vele semmit, amivel fájdalmat okoznék neki. Sokszor még le se mertem szorítani, nehogy eltörjem valamijét. Bár lehet ezt csak túlreagáltam, de vigyázni akartam rá.
Ahogy az ujjai hozzám értem felsóhajtottam, és hevesebben simogattam odalent. Régen hogy póbálta leplezni, hogy hatással volt rám, pedig észrevettem az ilyet. Érezhette, hogy milyen jó érzés volt nekem is az ujjainak forró érintése magamon, miközben kihámoztam őt is a ruhákból, meg magamat is.
Hangosan sóhajtottam fel, akár csak Alf, de őszintén leszartam, hogy hallották-e vagy sem. Inkább örüljenek, hogy a fiuk boldog, vagy ilyesmi. Ahogy Alf hangosan sóhajtva megadta magát, éreztem őt az ujjaimon. Persze így más még kevésbé tudtam saját magamon is uralkodni. Engem is elöntött a remegés hulláma, hogy összekenjem őt magammal, miközben szexin kacsintva lenyaltam az ujjaimról Alf kellemes ízét. Egy kicsit még remegve néztem őt, majd mellé feküdtem. Nem sok kedvem volt lemenni és jó arcot vágni mindenhez. A szülei furák voltak. Nem mintha az én apám annyira kóser lenne, növényekkel élt, ahelyett, hogy újra becsajozna.
- Lógjuk el a vacsit - sóhajtottam és persze közelebb húzódtam hozzá. Még mindig kellemesen bizseregtem alul, érezhetően és láthatóan. Reméltem, nem ront ránk senki.

[Egy másik kastély falai között]

Egy másik kastély falai között


Hill
2004. április 9.

18+

A kastély hatalmas volt. A sóhajaim elvesztek a falak között, ahogy Hill átvette az irányítást. A csókok, a simulás, a ritmus valahogy annyira természetes volt, mint bármikor máskor. Talán az ágy csak kényelmesebbé tette. Azt kívántam, hogy ne maradjon abba soha, mert ezek voltak a mi közös kis pillanataink. Éreztem, ahogy a bőrömre folyik a forró hévvel érkező gyönyör fehér képmása. Nem zavart. Csak sóhajtottam megint egyet bele a szobám csendjébe, míg nem testünk elvállt egymástól. Hill mellém hullott.
- Lógjuk el a vacsit - húzódott közelebb. Éreztem megint a leheletét az arcomon. Annyira jól esett, hogy még bele is remegtem. Valójában nem is voltam éhes, csak össze akartam bújni vele, aludni, érezni a bőrét az arcom alatt. Az ölelése biztonságot adott még a legnehezebb napokra is.
- Az jó lenne... - dünnyögtem. Oldalra nyúltam, hogy a dobozból, ami az éjjeliszekrényen állt, papírzsebekndőt húzzak elő. Óvatosan törölgettem meg magam, mielőtt visszahúztam a nadrágomat. Egyszerűbb lett volna meztelenül aludni, de apámnak szószerint bejárása ovlt a szobámba. - Aludni akarok... - Suttogtam, ahogy visszahullottam a párnára.
Annyira, de annyira pilledt voltam, hogy csak laposakat pislogva pillantottam rá.
- Hozzád bújhatok? - kérdeztem csendesen és úgy fordultam, hogy az arcom éppen a mellkasára kerüljön. Hallottam a szívverését, a lélegzetvételét. Talán kicsit korgott is a hasa. - Ha ezt folytatni akarjuk, legalább adj apának okot arra, hogy elfogadjon... nem kell, hogy szeressen. Sőt. Csak fogadjon el.
Azért mondtam mindezt, mert a családom volt az egyetlen indok, ami elválaszthatott minket egymástól. Ez szomorú volt, de igaz. Aranyvérűként voltak kötelezettségeim. Ha más nem is, hát a családom hírvenévenek megfelelő fenntartása. Ha Hill ebben partner tudtt lenni, nagyobb jövőnk is lehetett, mint most hittük.

egyik kastély a másik után
~ 2004. április 9. ~


(cső Fifi faterja)
18+

Forró ritmusban olvadtam össze vele, szerettem hallgatni a sóhajait, és érezni a bőrnéek melegét. Alf teste olyan törékeny volt, mintha bármelyik pillanatban összetörhetném. ezért vigyázni akartam rá nagyon, még akkor is, ha egy kicsit hevesebb és szenvedélyesebb lett a csók vagy a mozgás. Úgy éreztem az életem legfontosabb részévé vált, apám mellett, és Tod halála után valahogy egy kicsit bevilágította a napjaimat. A tudat, hogy láthattam a suliban talán hazudnék, ha azt mondanám elég volt. Jobban szerettem magamhoz ölelni, és csókolni, meg összesimulni vele. Még akkor is, ha a napok legnagyobb részében hülye voltam meg idióta, tudtam komolyan állni a dolgokhoz is.
Talán kettőnk miatt nem is lenne baj most is jófej lennem és normális. Talán akkor a szülei se akarnak tőle kikönyörögni egy gyereket egy másik nőtől, akivel utálnák egymást. Tudtam, hogy az aranyvérűek világa más volt, mint az enyém, jóval rosszabb, és sötétebb bizonyos családoknál... De talán ha esélyt kapunk lehet ez változni fog.
Hagytam, hogy letörölje magát a zsebkendővel, aztán csak odabújtam hozzá. Kicsit éhes voltam, de kibírtam, hallani szerettem volna a lélegzetét mellettem. Jó, pucéron jobb lenne, de a faterját így is traumatizáltam magammal.
- Aludni akarok... Hozzád bújhatok? - kérdezte én pedig bólintottam és hagytam, hogy megtegye.
- Aludjunk, addig sem csinálunk semmi rosszat - mondtam egy kicsit szemtelenül, és átöleltem, ahogyan közelebb került hozzám. Szerettem így lenni vele, talán fiatalok voltunk, de Alf érettebben állt ehhez az egész kapcoslathoz, mint én, így én is megpróbáltam így állni kettőnkhöz.
- Ha ezt folytatni akarjuk, legalább adj apának okot arra, hogy elfogadjon... nem kell, hogy szeressen. Sőt. Csak fogadjon el.
Erre csak bólintottam egyet és adtam egy puszit az arcára.
- Megteszem, Alf, rajtam nem fog múlni, tök jó arc vagyok úgyis - vigyorogtam el, és cirógattam a fejét. Én is pilledtem elfele, Alf mellett nyugisnak éreztem magam. Meg egy ilyen bazinagy ágy bazikényelmes is volt, otthon az enyém nyekergett, kijárt belőle a rugó, ha szarul feküdtem rá, ha meg szexeltem volna rajta azt az egész szomszédság hallotta volna, az ágy miatt. Amúgy is ez a benti furcsa sötétes félhomály is kezd elnyomni, úgyhogy odanyomom az arcom Alfhoz, hogy érezzem a szuszogását és az illatát.
Most boldog voltam, de tényleg, és még a fura szülei se tudták volna ezt elrontani.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!