Semmit a kéznek...

ARANYFOG VARÁZSTÁRGY SZAKÜZLET



2004. július 5.

Elliot

#semmitakéznek
#kicsitfélekcsak

Semmit nem akarok az utolsó pillanatra hagyni: beszerzem a kristályfiolát, sőt, veszek kettőt, mert az elsőt tuti eltöröm vagy elpakolom úgy, hogy nem fogom megtalálni, mire kellene.
Az a baj, hogy már nem emlékszem, mit mondtak a többiek, amikor megkérdeztem tök ártatlanul, hogy kristályfiolát hol érdemes venni. Határozottan állították, hogy az Abszol úton biztosan fogok találni megfelelőt, és mondtak valamit a Zsebpiszok közről, de már nem emlékszem… Valami olyasmit, hogy oda semmiképp se menjek vagy mindenképp menjek… tökre nincs meg.
Amúgy, egyszerűbb lenne Ebay-ről venni, de nem bízom a mugli cuccokban, ha varázslásról van szó, pedig biztosan sokkal olcsóbb lenne Kínából… na mindegy, legalább szétnézek az Abszol úton egy kicsit, mert még csak egyszer voltam és akkor is rohantam, a könyvesbolton kívül más helyet nem láttam.
Hűvös nyári nap a mai, farmer-póló-tornacipő a szokásos szettem, mint általában. Most egy olyan táskát hoztam magammal, amit az Ilvermorny-ban kaptam ajándékba a kedvenc tanárnőmtől búcsúzóként: ha valaki illetéktelen bele akar nyúlni, a táska megharapja a kezét (meg persze a szokásos tértágító bűbáj is rajta van, de az nagyjából az összes táskámon). Nagyon menő darab szerintem, jól is jön most, mivel tömegközlekedve értem el a Foltozott Üstöt és onnan jöttem át a sétálóutcára. Le sem tudnám tagadni, hogy muglik közül jövök, nem baj.
Tehát, elsődleges célom, hogy megvegyem a fiolát, aztán utána lehet még lófrálni. Azt sem tudom igazán, hogy hová menjek, milyen boltban lehet ilyesmit venni. Elindulok hát a macskaköveken és valahol majd csak találok.
Kisvártatva meg is érkezem a Zsebpiszok köz bejáratához, szó mi szó nem túl bizalomgerjesztő. Tök sötét van ott és fura alakok ácsorognak mindenfelé. A táskámat inkább biztonságba helyezem és szorosan a hónom alá húzom, mint a nagyik a buszon. Bár, ebből aztán senki nem vesz ki semmit, muhahah. Háááát, megnézek egy-két boltot, aztán legfeljebb visszamegyek. Van nálam gázspray, ha esetleg, bár ki tudja, használ-e bármit is egy őrült varázsló ellen. De ha meg nem, akkor sikítok, aztán valaki csak megment.
Benyitok az első kevésbé gáznak tűnő boltba, dugig van mindenféle vack… öhm cuccokkal. Minden is van itt szerintem. Ha innen nem szerzek fiolát, akkor sehonnan.
- Hahó! – köszönök illedelmesen jó amerikai módjára, amint belépek. Nincs túl nagy nyüzsgés, sőt. Megpillantok valakit az egyik vitrinnél, amint igen furcsán nézi a benne levő izét. Fogalmam sincs, mi lehet az, valami kacat. Fiatalnak tűnik, valószínűleg ő is diák. Ha igen, akkor biztosan nem járok rossz helyen. Kicsit megnyugszom, hogy akkor mindenképp ebbe az utcába kellett jönnöm és nincs gáz. – Te mit nézel? – szólítom meg a srácot és én is odaállok mellé, hogy lássam, mi olyan érdekes. Az orromat inkább nem nyomom a vitrinhez, még megszólna a bolt tulaja és takaríthatok.

◂ne tapizz!▸

2004. július 5.

◃ t y r a▹

who am i?
that's a secret

style: fekete nyár ║ zene: one night in tokyo

Lehetne ennél gázabb a reggel?
Hmmm... hmmm...- hümmögtem magamban, ahogy az arcomat a vitrinnek nyomtam. Emlékeztem rá, hogy ott volt valami... valami furcsán értékes dolog, amit én loptam el az isten tudja, honnan. De most nem volt ott. A memoriazavart persze az is okozhatta, hogy elfogyott otthon a kávé, az utolsó adagot pedig magamra öntöttem, mikor Rosie a hátam mögött felkiáltott: ATUUU! Gáz volt a reggel, nagyon-nagyon gáz. A koránkelés még mindig nem a barátom, ahogyan a csukott szemmel pelenkázás és kávéfőzés sem. Aiden meg persze húzta a lóbőrt, mint akinek semmi dolga nincsen, pedig volt. El kellett mennie Sorenhez, meg... ő. Arra a másik helyre!
- Seanci, itt vagy?- kérdeztem fennhangon. Az arcomat még szorosabban a vitrinnek nyomtam, hátha csak láthatatlan lett a valami, ami nincs ott, de ott kéne lennie.
Nem jött válasz. Szóval még Sean is aludt vagy elment valahova kaját szerezni, pedig ő volt az egyetlen, aki azon a jegyzéken ki tudott volna igazodni. Én inkább csak belefirkáltam, meg szomorkodtam felette, ha eladták a kedvenc tárgyaimat. Régen csak magamnak loptam, most meg már mindenkinek az én cuccom kell. Sóhajtottam egyet, belehelve az üveget.
Erősen koncentráltam arra, mit láttam ott tegnap. Valami szögleteset... az a része biztos volt legalább. Aztán hirtelen kaptam észre: Boleszláv tintatartója volt az. Egy régi kolostorizécuccból loptam el, valahol a Balkánon. Persze az üvegflaska benne annyi tintát látott, mint az én májam. Valami erős alkohol volt benne, ami néha-néha újra töltötte magát, ha valakinek volt bátorsága kiinni. Nehéz lehetett a szerzetesi élet, a kincs meg poén. Nem is igazán akartam megválni tőle, de Aiden olyan szigorú, mindig mindent el akar adni.
Az ajtó nyílt, az aranyszínű fogak felette csendültek egyet jelezve az érkezőt. Hangot is hallottam, de annyira nem figyeltem, mert biztosan nem Sean volt az. Túl vékony és lányos volt hozzá. Ha vevő, akkor úgyis rájön, hogy nem szolgálom ki és elmegy. Gyorsan rájönnek hol a helyük, általában. De ez nem tágított, még az aurámba is mászott.
- Te mit nézel?
- Miért, te mit nézel? - kérdeztem vissza és tettem hátrébb egy lépést. Persze mielőtt a vitrinhez léphetett volna, megfogtam a karját és hátrébb húztam. Nem is értem a szülőket, én sosem engedném Lulut az Aranyfogba, de még csak a Zsebpiszok közbe sem. Nagylánynak hiszi magát, nyilván, de nem volt az. Igaz tizenhárom-tizennégy évesen én már keresztül keféltem magam a Roxforton és Roxmortsban is berúgtunk Jasper barátommal időnként, de én rossz példa voltam. Lulu és Rosie sem lehettek olyanok, mint én.
- Szigorúan tilos bármihez is hozzáérned itt. Ez felnőtteknek való. - Magyaráztam fennhangon. - Maradj nagyjából másfél méteres távolságra mindentől.
Határozottan nem volt könnyű dolga, hiszen kicsi volt az üzlet. Középen volt egy-két nagyobb vitrin, a többi oldalt, a nagy ablakok előtt kapott helyet. Azok persze alacsonyabbak is voltak, mint az, amelyikhez az orromat nyomtam. A csillogó, faragott tárgyakkal teli tárolók szinte megdobogtatták az ember szívét.

Elliot

#semmitakéznek
#kicsitfélekcsak
#elefántaporcelánboltban

Kétszer át kellett volna gondolnom, hogy biztosan ide akarok-e bejönni. Nehéz a varázsvilágban eligazodnom, hogy mit honnan tudok beszerezni, és ez a vacak is pont ilyen volt. Otthon valami patikából vennék, bár lehet, hogy ott már műanyag kapható csak vagy sima üveg. Amúgy azt se lenne rossz tudni, hogy mi a különbség a sima üveg meg a kristály között.  Olyan ez a bolt, mintha az Indiana Jones filmekből egy helyre összegyűjtöttek volna minden kelléket. Amúgy jól néznek ki, csak ne lenne ennyire pici ez a hely, úgy érzem, hogy az arcomban van minden, meg tök kevés a levegő is.
Nagyon furcsa, hogy sehol egy eladó vagy bárki, akitől segítséget lehetne kérni, vagy egyáltalán megkérdezni, hogy itt kaphatok-e fiolát. Ez a srác is tök fura, ahogy nézi azt az üres vitrint.
- Én mit nézek? – ismétlem őt. - Hát, nem tudom, azt, amit te – válaszolom végül rettentően konkrétan és megvonom a vállam. – Te is az eladóra vársz? – kérdezem az ázsiai sráctól, aki fura mód nem enged odalépni az üveghez. Mindegy, ha jól látom, úgysincs benne semmi érdemi. Gondolom, azért kezdett nézelődni, mert várja, hogy segítsen neki valaki. Fú, hogy nincs melege ebben a fekete szerkóban ilyen melegben?
Aztán a követkető pillanatban kissé ledöbbenek, amikor ilyen hivatalos szöveget kezd tolni, hogy semmihez sem nyúlhatok és ezek felnőtt cuccok. Nagyon viccesen hangzik a srác szájából ez a betanultnak tűnő szöveg. Tuti csak szívat. Bár először az arcomra van írva, hogy meglepődtem, nem tart sokáig és felröhögök.
- Ezt pont te mondod?! – kérdezem tőle, miután túltettem magam a dolgon. – Rendben, akkor nem nyúlok semmihez, ígérem – folytatom komoly arccal. – A szüleid boltja? Láttalak a suliban… - próbálok csevegni, amíg várunk. Végképp nem bírom felidézni, hogy melyik évfolyamra járhat, egy tuti: nem Hugrás. Mardekárt tudnék elképzelni. Onnan meg nagyjából csak Szőkét ismerem meg rajta kívül két-három embert. Arra sem emlékszem, hogy mikor láttam, de tuti, hogy ott volt és nem tanár, szóval akkor csak diák lehet.
Körbenézek, hátha találok valami olyat, ami tetszene, de igazából a dolgok nagy részéről azt sem tudom, hogy micsodák. Mozdulatlanul ácsorogva elég nehéz szétnézni amúgy. Vajon olyannak tűnök, mint aki bármit is össze akarna törni? Akar a fene, akkor még olyasmit is ki kéne fizetnem, amit nem is akarok megvenni.
- Nem tudok másfél méterre maradni, akkor meg sem tudok mozdulni – mondom szenvedve, de kitartóan ácsorgok továbbra is a bolt közepén. Feltűnően sóhajtok egyet.
Jöhetne már valaki, aki segít. Igazán.

◂ne tapizz!▸

2004. július 5.

◃ t y r a▹

who am i?
that's a secret

style: fekete nyár ║ zene: one night in tokyo

Mégis csak kellett volna szerezni egy pótkávét az első kiborítása után. Nem, mintha lett volna idő a nyitás előtt erre is, de talán akkor nem éreztem volna magam úgy, mint egy felmosórongy. Bár a vitrin hidegsége jól esett az arcomon, egy fél percig nem féltem attól, hogy felrobban a fejem a benne uralkodó nyomástól. Koffeinhiány, jellemző. Kapd össze magad, O'Mara, nem lehetsz egy gyenge szar! - Harsogott bennem az a mindig kegyetlen hang, lebiggyesztettem az ajkaimat és úgy pillantottam arra, aki az arcomba mászott az aranyban csillogó fogak csengése után.
- Én mit nézek?- kérdezett vissza. - Hát, nem tudom, azt, amit te.
- Boleszláv tintatartójának hűlt helyét? - kérdeztem vissza némi szarkazmussal a hangomban. Ha ránéztem éppen olyannak tűnt, mint aki biztosan nem tudja, mi az a Boleszláv tintatartója. Ezt csak onnan sejtettem, hogy alig pár hónapja még én sem tudtam.
- Te is az eladóra vársz?
MIVAN? Itt én vagyok az eladó, bár zsigerből gyűlöltem ezt a szót és még csak nem is használtam magamra. A sértettségemben nem is válaszoltam, csak felszegett állal közöltem vele, hogy jó lenne, ha távol maradna a cuccoktól... egészen pontosan: a cuccaimtól, merthogy ezek a dolgok itt mind az enyémek voltak, tök mindegy volt, hogy Sean mit ír a jegyzékbe. Ha valami nagyon tetszett, visszaloptam attól, aki megvette. Nem voltunk szegények, nyilván nem az Aranyfogból éltünk, csak Aiden szerint kellett nekem valami, ami lekötött, míg ő a Fekete Dáliában volt.
-  Ezt pont te mondod?!- Kérdezett vissza. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél, de azt már az előző megszólalásaiból is leszűrtem, nem tudja hol van. Csak egy kiscsaj volt, mégis mit akar a Zsebpiszok köz legismertebb tolvajának legkirályabb üzletében? És még csak rá sem jött k ivagyok. - Rendben, akkor nem nyúlok semmihez, ígérem.
- Végre megértetted... - Forgattam meg a szemeimet kissé talán túl szigorúan is.
- A szüleid boltja? Láttalak a suliban…  
Ó igen, így tedd tönkre a tekintélyem a félmondatoddal. Legszívesebben ennyit böktem volna oda, ehelyett csak odébb legyeztem, hogy tarts a távolságot a kincseimtől. Az még az egomnál is fontosabb volt. Régen volt egy láda, abban tartottam mindent, most viszont az már nem lenne elég. Egy egész üzlet kellett, sőt egy raktár is, ahol Seannal végig fogdostunk minden olyat, amihez épeszű varázsló nem ér hozzá puszta kézzel. Mi nem voltunk épeszűek és ezt meglepő módon rendkívül élveztük is.
-  Nem tudok másfél méterre maradni, akkor meg sem tudok mozdulni - sóhajtozott.
- Ó, hát pont az a cél. -  Bólogattam és végig mértem, ahogy ott ácsorgott. Nem is kellett semerre mennie, így legalább szemmel tudtam tartani és kivallatni. Vagy valami nagyon elbaszott kémkedés volt ez, vagy valami nagyon nagy eltévelyedés. Most pont jó korban van, hogy megtanulja, egyik sem a legjobb döntés.
- Ez az én boltom. - Oké. A férjemé, de nem fogom az orrára kötni, már az félsiker volt, hogy elég fiatal ahhoz, hogy talán nem került a kezébe olyan cikk, ami szerint tönkre tettem a britek legkedveltebb írójának életét. Vagyis, ami a legfontosabb: nem ismert fel. Nagy munka volt kikerülni a bulvárból és szükségem is volt rá, hogy visszatérhessek a szenvedélyemhez. A tárgyak megszerzése a korábbi házasságom emlékénél is sokkal fontosabb volt.
- Szóval magyarázd csak el, mit keresel itt? Valaki küldött?