Koh Mak szigete

Koh Mak a legtöbb utazó előtt még ismeretlen, ezért fejletlenebb sziget, ami a bűbájtalanok számára unalmasnak mondható. Mivel nincs se bankautomata, se egy nagyobb szupermarket vagy jobb hotel, csak rengeteg gumifa- és ananász ültetvényt, pálmafák és meseszép üres strandok, így nem egy felkapott turistacélpont. Valójában Thaiföld  e távolabbi, mugliktól szinte mentes kis szigete igazi varázslóparadicsom. Az éjszakai élet egyik központi lokálja, ráadásul hasonló autonómiával rendelkezik ami a galleon-elszámolást illeti, mint a híres-neves Monaco is.

****

let’s stay as far as we can

M.M.

Ez a hét is elég olyanra sikerült, mint a többi, de mentségemre legyen, hogy a programok nem valami változatosak a kedvenc strandomon. Vagyis, tulajdonképpen ez az egyetlen strand, ahol nem ólálkodnak térd alá érő mini varázsló és boszi porongyok. Ez a két hét meg kimondottan szenvedős, mert a US.-ben iskola szünet van, így az egyébként főleg felnőt társaságokból álló Long Beach-re is beszivárogtak a kiskorúak. Semmi sem bosszantóbb, mint a folyamatosan vihogó tizenéves amerikai teenager kislányok mögöttem egy sorral. Még kedvenc egyetemista barátnőimet is kezdik annyira felidegesíteni, hogy szép lassan már nem jönnek felém. Pedig Dahlia egész jó fogás volt. Meg Azalea és Daisy. Szegények mind valamilyen virágnév divathullám áldozatai, de ez egyben meg is könnyítette a dolgom: nem kell megjegyezni a nevüket, elég Virágomnak szólítani mindenkit, és béke van. A napozó ágy melletti kisasztalon szokás szerint egy kis vödör jég, benne pezsgő, nyitott táskából félig kilógó pálca és két tucatnyi olvasatlan levél pihen. Ahogy a pezsgő felé nyúlok szinte érzem, ahogy a bontatlan levelek csúfondárosan figyelnek. Levél Matthiastól, Modesttől, a Wizengamottól, Leától és isten tudja még kiktől pontosan. A pezsgős üveg üresnek bizonyul. - Sajnálom Virágom, kifogytunk a pezsgőből – fordulok az egyik kedvenc barátnőmhöz, szőke és nincs erős akcentusa. - Pedig még csak dél sincs – affektálja vissza. - Tudom édes, de mi lenne ha elfutnál és hoznál egyet? Adok pénzt ebédre is. – mosolyogva megcirógatom a combját, de már alig várom, hogy kivegye a másik kezemből a helyi valutát és induljon. - Neked bármit szerelmem – dorombolja, és nehezen ugyan, de feláll és elindul. Persze megcsodálom távozó alakját, csakhogy nem sokáig élvezhetem, mielőtt valaki más vonja magára a figyelmem. - Na bakker, még csak ez hiányzott.  – új vendégem szerencsére még nem valószínű, hogy halló távon belül van, de a következő szavakat a süket is meghallaná. - Cica, két üveggel hozz inkább, vendégünk van.   – Kiabálom a lány után, Virágom felemelt kézzel jelzi, hogy hallotta. Ahelyett, hogy az érkezőre koncentrálnék, inkább rágyújtok. Pedig ez egy kimondottan szép, napsütéses, zavartalan és tökéletesen unalmas napnak indult. Hát ez a hét mégsem lesz olyan, mint a többi volt.

  

zene: TSTM - Get up kid


’A régi barátok a kendőzetlen tükör,
mely a múltunkba tekint vissza!'

Sokadik felszólítólevél, sokadik káromkodás hagyja el a számat. Aztán hozok egy döntést, mégpedig hogy a föld színe alól is elővakarom azt a szerencsétlen seggfej Lestrange-t. Kerül amibe kerül. Engem nem fog miatta egyetlen kurva auror sem Azkabanba zárni az már biztos.
Hát ennek következménye hogy Thaiföld legeldugottabb utolsó utáni szigetén találom magam és a tengerparton a meleg homokba fúrt lábbal nézek körbe sortban meg egy fehér ingben, hogy mégis merre van a legjobbnak vélt barátom. Nem kell sokat keresgélnem, ahogy egy bögyös szőke ellibben három pálmafával odébb rögtön kitűnik Eric Lestrange napágyon henyélő körvonala.
- Strange!
Kiáltok jó hangosan, ő pedig láthatóan nem örül teljesen a megjelenésemnek, legalábbis a káromkodásszerű ami valószínűsíthetően elhagyja száját erre utal. Bár érteni nem értem.
Köszönés helyett inkább rágyújt én pedig felé tornyosulva állok meg.
- Mi a sárkánypikkelyes poklot keresel te itt? Világvége Merlin segge után ez kettővel, haver! Nem kaptad meg a leveleket?
Vonom rögvest kérdőre, majd kikapom a cigarettát a kezéből, de nem azért hogy egy kibebaszott dorgáló anyuka legyek hanem mert nekem is kell egy slukk.
Aztán kérdő tekintettel nézek rá. Kivárok egy kósza percet, hogy túllépjen felháborodásán vagy jelenlétem botránkozásán, és bedobom az adu ászt.
- Még mielőtt leszúrsz, nem csak ezért jöttem. Híreket hoztam… valakiről.
Elég az utolsó szót megnyomnom rögtön tudom, hogy tudja kire gondolok. Lehet akár hány thai kurvája, akár hány amerikai szöszije vagy japán gésája…. Blaire Montrego-ból csak egy van. És ahogy a másik felül ennek hatására rögtön realizálom, hogy igazam volt. Nem közömbös ő, bármennyire is ezt hazudja magának, a húgom iránt.

****

let’s stay as far as we can

M.M.

Nem is arról van itt szó, hogy a személye zavarna, sokkal inkább a felbukkanása. Tönkreteszi itt nekem az idilli semmit tevésemet, és szinte biztos, hogy akármiért is jött, nem lesz hajlandó egyedül távozni. Bár ne lenne igazam… - Persze, hogy megkaptam a leveleket - hanyagul a táska felé és az abban levő levél halmaz felé legyintek. Hagyom, hogy elvegye a cigimet, de amikor egy slukk után vissza akarja adni, visszautasítom és újat gyújtok. - Szívd csak el, mindjárt jön a pezsgő meg valami kaja. Remélem nem megint valami nyúltápot hoz. - továbbá azt is remélem, hogy ez válasz a kérdésére, de egyébként is, a kérdés se volt valami magasröptű. Mi az hogy mit csinálok itt? Kivételesen nem mások szarát oldom meg, például. Többek között. - Te mit csinálsz itt? Meguntad a ködöt meg a hideget és inkább velem tivornyáznál? Nem hibáztatlak, Öregem, nem hibáztatlak. - persze azonnal a lényegre tér, én meg reflexből felülök, mert véletlenül kivertem a parazsat a cigiből, ami szerencsétlen módon a mellkasomon landolt. - Valakiről… Hányat tippelhetek? - sóváran az étterem felé nézek, hátha valaki a megmentésemre siet, de sajnos csak egy újabb csapat tini közeledik, akik korábban felfigyeltek Mathiasra.  - Úristen de helyesek, atya ég… és micsoda izmok - hallatszik a háttérből, hangos suttogások egymásba vágva, sok sok kuncogással vegyülve. Újra feléjük pillantok, hogy elcsendesedjenek. Az egyiküknek nagyon kék szeme és fekete haja van. - Tudod mennyit kerestük…..  - Fordulok vissza Mathiashoz lehajtott fejjel, elgondolkodva. - Nem akarta, hogy megtaláljuk, nem akarta, hogy megmagyarázzam, ami történt… Elment. - Mennyi idő telt el? Egy év? Vagy négy? Mióta vagyok ezen a szigeten? Kit érdekel? Délután öt körül érkezik a társaság többi tagja és hajnalig fogunk inni, táncolni, szexelni. Ebben a sorrendben. Mint minden nap, évszaktól függetlenül. - De nyugodtan maradhatsz, este Yacht party lesz, szívesen meghívlak. Addig is… mesélj valami szórakoztatót. - egy vállrándítással vissza dőlök a napágyra. Nem fogom magam könnyen adni, ha elhagyom a szigetet, olyan dolgokkal szembenéznem, ami már rég a szőnyeg alá söpörve penészedik.

  

zene: TSTM - Get up kid


’A régi barátok a kendőzetlen tükör,
mely a múltunkba tekint vissza!'

- Persze, hogy megkaptam a leveleket
A flegma eleganciával végrehajtott bökés magára vonja a figyelmem. Vagy úgy. Tehát nem az akadályozta meg, hogy a világ legeldugottabb pontján dugja nőket és nem talál ide egyetlen elbaszott kuvikk se. Jó tudni. Nem foglalkoztat a vihogó sutyorgó tinédzsertömeg, de azért odavillantok egy félmosolyt, majd ezt követően én vagyok pofátlan.
- Szívd csak el, mindjárt jön a pezsgő meg valami kaja. Remélem nem megint valami nyúltápot hoz
 A barátom meletti napágyra dobott törölközőt kendőt meg mindenféle női holmit egy marékra szedve odébb dobom kettővel távolabb, és leheveredem mellé. Még az ingem is lekapom. Feltételezem az épp aktuális nevenincs csajáé, aki a nyúltápot hozza és akiről előszeretettel beszél egyesszám harmadik személyben. Van, ami nem változik.
- Te mit csinálsz itt? Meguntad a ködöt meg a hideget és inkább velem tivornyáznál? Nem hibáztatlak, Öregem, nem hibáztatlak.
Lehunyom a szemem és élvezem kemény egyetlen pillanatig a napsütést, mintha csak tényleg ez lenne a fő dolgom, nem zavartat hogy megbámulnak minket, mondjuk van is mit. És most nem a kidolgozott felsőtestekre értem, esetemben a sok hegre, ami azt borítja. A vállamon végighúzódó kicsike a legfrissebb, de hát ez már csak szakmai ártalom.
Blaire megemlítése nem tudom bölcs dolog-e, de úgy vagyok vele, hogy inkább sárkányostul rontok a kastély küszöbére, mint egy furkász ügyességgével puhatoljam körbe mégis mi zajlik le benne. A válasz enyhe csalódottságot hoz azonban, valamiért azt hittem ő is legalább olyan lelkes lesz a sok kudarc után mint én.
- Nem akarta, hogy megtaláljuk, nem akarta, hogy megmagyarázzam, ami történt… Elment.
- Nem tudom mi történt köztetek pontosan és mindeddig a pontig nem is faggattalak. De ha feladtad, csak így, akkor igenis tudni akarom, mi a fészkes fenét kellene megmagyaráznod neki. Mégis mit tettél, hogy ennyire megutált?
Ezt már úgy mondom, hogy nem heverészek, hanem felé fordulok kőkemény szigorúsággal. Elvégre ennyivel ő is tartozik nekem. Belementem hogy együtt legyenek, bár nem tartottam jó ötletnek és mégiscsak a húgomról van szó. Erre úgy elüldözi, hogy évekig nem láthatom, azt se tudom miért.
- Hát most itt van. Hazajött. Angliába. Skye-on van. Ez biztos. Az egyik frissen telepített mugliriasztó bejelzett. Nem tudhat róla, mert tavaly szereltettem be. És Eduárd nagybátyám portréja is megerősítette ezt. Hát nem érted? Végre elcsíphetjük….!  Annyi év zátonyra futás után..., végre. Ez nem egy kósza megalapozatlan pletyka. Ez betonbiztos tény!
Valamiért automatikusan lehalkítom a hangom, és a szóterelő yachtpartira valami olyasmit dörmögök csak, hogy majd meglátom. Elvégre egy két napot alapvetően terveztem maradni, abba egy kis bulika belefér.

****

let’s stay as far as we can

M.M.

Valamiféle lusta elégedettséggel tölt el, ahogy Mathias elfoglalja a mellettem levő napágyat és leveszi az inget. Lehet, hogy egy kicsit sürgető és talán ingerült is, de jó barát, aki belesimul a helyzetbe. És valóban igaz az is, hogy sosem faggatott, amikor arra kértem, hogy bízzon bennem, és ne kérdezzen semmit. Mathias anno így is tett, de most már felesleges elhallgatni bármit is, sőt, megkönnyebbülés lenne elmondani neki. “Mégis mit tettél, hogy ennyire megutált?” - ez talán egy kicsit mellbevágott. A szó: utálat… Nos igen. Berögzült mozdulatként maszírozom a szemöldököm, mintha a fájdalmat próbálom kiűzni belőle, de nem mondok semmit, csak hallgatom tovább. Blaire otthon van, találkozhatnék vele. De mi van, ha megint elmenkül? Valóban ennyire utálna? Valószínűleg. Ha most hazamegyek és ráerőszakolom a társaságom, nos, akkor meg is értem, miért utál, és miért menekül. - Mathias… - kezdem elgondolkodva. - Ha meghallgatsz, elmondok mindent. Végülis már nem titok, de azóta se tud róla senki. - miközben válaszol, megint elnézek az étterem irányába, és meglátom a lányt közeledni, mögötte két pincérrel. Friss jeget hoznak, két üveg pezsgőt, és több tálcánnyi étel lebeg előttük. - De nem itt. Megebédelünk, elköszönünk a szőkétől, aztán keresünk egy csendesebb helyet. . - közben ideérnek, és valami belső sugallat elárulja a nevét. - Cassia! Hogy te micsoda angyal vagy! - lelkesedem egy sort érte. Cassia felméri az átalakult helyzetet, a cuccaira néz aztán Mathiasre, enyhént felhúzott szemöldökkel konstatálja: - Látom a vendéged otthon érzi magát. - Ja igen, Cassia, ő Mathias, Mathias, Cassia.  - közben a pincérek egy nagyobb asztalt, székeket, napernyőket varázsolnak mellénk, és megterítenek három főre. - Majd éhen halok.  - A nap egyre forróbbá válik, a pezsgő egyre inkább a fejembe száll. Délután háromra itt a homok is lávává válik majd, és leégeti a bőrt a talpunkról. - Több mindent is rendeltem, mert a múltkor kitaláltad, hogy direkt éheztetlek. Na meg aztán nem tudom, hogy ez a fiatalember itt mit szeret, úgy hogy van miből válogatni - mondja önelégülten, látszik rajta, hogy elégedett a munkájával és a figyelmességével. Cassia nem is olyan rossz, igazából, egészen megszoktam már, lehet, hogy magammal kéne vinnem. - Gyertek, együnk. Ebéd után sok megbeszélni valónk lesz Mathiassal, Virágom, úgy hogy elviszem Keyleehez, ott ilyenkor nincs senki. - látszik rajta, hogy nem tetszik neki a hirtelen program változás, ezért hozzáteszem: - Amint végeztünk megkereslek és megnézzük talált e játékot magának Loren és Frank. - kacsintok felé. Ez már tetszik neki. Leülök az asztal mellé, és hagyom hogy a pincér megtöltse az előttem álló pezsgős, vizes, és gyümölcs leves poharakat. Ugyan ezt megteszik a másik két fő előtt is, majd magunkra hagynak. Köszönetképp biccentünk feléjük, a borravalót majd akkor kapják, amikor elviszik a maradékot előlünk.

 

zene: TSTM - Get up kid


’A régi barátok a kendőzetlen tükör,
mely a múltunkba tekint vissza!'

- Mathias… Ha meghallgatsz, elmondok mindent. Végülis már nem titok, de azóta se tud róla senki.
Na erre már elfog a kíváncsiság. Az a bizonyos titok, ami nem tárulkozhat fel olybá tűnik mégis csak napvilágot láthat. Megfeszül az állkapcsom, de rögtön el is ernyednek izmaim csalódottan a barátom szavaitól, amik ezt követik.
- Hát… lesz mit megbeszélni. Mert én is csak a fele dolgot mondtam el… - morgom a bajszom alatt, de közbe megérkezik a szöszke meg vele a pincérek, így csak felszegem a fejem és egy félmosolyt küldök felé. Sértetten mér végig, tekintete ide oda jár mint egy elcseszett kvafflabda, hol a cuccain pihen meg hol rajtam hol meg Lestrange-en. Látszik hogy felméri az erőviszonyokat, majd mikor bemutatnak egymásnak intek felé. Nem csúnya de nem is egy kiemelkedő szépség, átlagos közepes.
Ejj, tudsz te ennél jobbat is, Strange…
Jön a zsigeri gondolat és csak egy hamiskás mosollyal arcomon állok fel, változtatok helyet az asztal mellé. Lehetnék úriember hogy kihúzzam a széket és így elbűvöljem az ételfutárunkat, de nem az én hálóköntösöm szerepét tölti be éjszakánként, előzékenykedjen hát Eric ha akar. Amúgy se az esetem. Nincs semmi benne ami megfogna, talán a hibátlan alakján kívül.
Sose értettem, hogy a barátom mit eszik ezeken az üresfejű tyúkokon, de meglehet csak a vadászösztön viszi és a préda minősége már jellegtelen. Akárhogy is legalább a peszgő hideg és a kaja finom, most jövök rá mennyi utazás mennyi zsupszkulcsváltás kellett, hogy ide érjek. Fél kurva élet.
A meleg szinte ömlik a déli órákban hiába az árnyék hiába a hűsítő víz közelsége. A szél is alig lengedez, és mire mindent elpusztítunk biztos egy de lehet két óra is eltelt. Mindezen idő alatt maximum az ittlétük került szóba, a sok buli és szórakozás mindennemű formája, én meg esetleg az egyetemről számolok be és a gyakorlati órák gyönyöreiről, ami nem nyűgözi le egyik beszélgetőpartneremet sem. Kezdem kicsit harmadik keréknek érezni magam, főleg mikor Virágszál utalásokat tesz mennyire elfáradt és inkább visszavonul saját kis lakosztályába, amihez Ericnek tutira van kártyája.
- Ó Merlinre… azt hittem már sose fogja be…
Megfogom hüvelyk és középső ujjammal orrnyergem tetejét és enyhén megmasszírozom.
- Hogy bírod itt értelmes társalgás nélkül? De komolyan?
Távol álljon hogy beleszóljak az életébe, de az ilyen viháncolós csitrik engem kikészítenek. Talán ezért voltam kinézetem ellenére csak az egyéjszakás party… másnapra kipenderítettem az összes ilyen libát hogy ne nekem kelljen adott esetben még másnaposan is hallgatnom az ostoba picsogásukat.
- Mindegy… - legyintek, és elkobzok még egy szál cigit az asztalról. Ehhez a témához kell egy kevés füst… - Komolyra fordítva a szót, van még egy oka az ittlétemnek.
A csikk vége felparázslik én meg jól letüdőzöm hogy aztán az orromon át távozzon a füst két hosszú csíkban.
- Még egy ok arra, hogy visszatérj Angliába. Úgy gondolom, sejted.
Ezzel fejemmel az olvasatlan levelek felé biccentek és újabb slukkra emelem a kezem. Közben pedig várok. Úgy gondolom ideje kibontani egy két elmaradt postát.

****

let’s stay as far as we can

M.M.

Cassia jelleméhez híven üres fecsegéssel tölti ki a csendet, magas orrhangon nyafog az egyetemről, a barátairól meg a tengerpartról. Amint Mathias megszólal, minden szavát hűen issza, kiskutya szemekkel pislog rá, és minél jobban próbálkozik bevágódni, annál szánalmasabbá válik. Amikor megismertem még próbálta eljátszani a jól nevelt úrilány szerepét, persze már akkor is átlátszó volt. Aztán szépen lassan előtört belőle az igazi személyisége. Blair és Lea a puszta létezésükkel elnémítanának egy ilyen jött ment, felkapaszkodott amerikai lányt, de ezt nem kötöttem az orrára, úgyis csak pár héteig marad itt, és ő talán a legértelmesebb és legszórakoztatóbb választás, főleg este. Másik nagy előnye, hogy amíg velem van, nekem meg sem kell szólalnom, hiszen szívesen beszél helyettem is. - Bocs, haver.   - mondom gyorsan, amikor a lány hallótávon kívül ér. Vajon érezte, hogy útban van, vagy csak egyszerűen elunta magát. Mindegy is. - Tudod milyenek ezek… Majd a partyban lehet, hogy jobban megkedveled - teszem hozzá szórakozottan. Közben a pincér felfigyelt rá, hogy Mathias már a ciginél tart, és én sem eszek már, ezért eltünti az asztalt és helyére egy dohány asztal kerül kávéval és hamutállal. - Köszönjük. - pénzt nyomok a kezébe, jelezve, hogy elmehet, így is tesz. - Meglepően sok előnye van a buta társaságnak, majd egyszer rájössz. - válaszolom a kérdésére. Sajnos túl hamar visszatér a lényegre, hiába próbálok időt húzni. Ahogy a levelekre célozgat én is rágyújtok majd a kávé felé nyúlok. A háttér cincogás és viháncolás megint megüti a fülem, most hogy Cassia már nem duruzsol nekünk, egyre sürgetőbbé válik, hogy tovább álljunk. - Igazából foggalmam sincs, hogy mit akar a Wizengamot, mert tényleg nem olvastam a leveleket. A vádak alól felmentettek, a többi nem izgat. - és egyébként ez a teljes igazság, de ahogy Mathias komor arcára nézek beadom a derekam, tudom mit vár. - Jó legyen… menjünk, Keyleenél kapunk szabad termet, ahol senki nem fog minket zavarni. Elmondom a sztorit, te elmondod a tiédet, elolvassuk a leveleket, aztán megyünk bulizni. Deal?  - kiiszom a maradék kávét, megvárom, hogy befejezze ő is, ha akarja, majd felállok és vissza megyek a hátizsákomért. Pólót nem veszek fel, csak a hátamra kapom a fehér szövet táskát, és világoskék fürdőgatyám zsebébe teszem a pálcát. Ha nem tiltakozik, felőlem mehetünk. - Egyébként borzasztóan népszerű lennél ezen a parton, a csajok versenyt szerveznének, hogy eldöntsék ki ülhet melléd a reggelinél - próbálom lazára fogni a dolgot, sok kellemetlen perc vár ránk, nem kell, hogy azonnal kezdődjön. - Gyere megmutatom a törzshelyet. - előre mutatok a parton egy régi elhagyatott fából tákolt kilátóra, aminek a lábai majdem a vízbe érnek. Nincs messze, de közel sem, arra felé már nincsenek se napágyak, se emberek ebben a napszakban. Este majd más lesz a helyzet, de egyenlőre egy lélek se indul arra rajtunk kívül. -Addig is elmesélhetnéd, hogy hogyan találtál meg. - a kislányok hangosan sóhajtoznak, ahogy elsétálunk előttük, de más nem igen figyel fel ránk, ahogy neki vágunk a 20 perces sétának.

  

zene: TSTM - Get up kid


’A régi barátok a kendőzetlen tükör,
mely a múltunkba tekint vissza!'

Eric bocsánatkérésére csak lemondó arckifejezés kíséretében legyintek. Végtére is, már a nehezén túl vagyunk inkább felejtsük is el. Az esti buli közel sem villanyoz annyira fel, mint láthatóan őt. Valószínű azért, mert épp eleget rúgtam ki a hámból a Godrik karának egyetemi találkozóin. Pláne mióta Lyanna kikerült a képből.
- Meglepően sok előnye van a buta társaságnak, majd egyszer rájössz.
- Azt bizony erősen kétlem…
Közlöm tömören és kissé nyers hanghordozásban.
- Igazából foggalmam sincs, hogy mit akar a Wizengamot, mert tényleg nem olvastam a leveleket. A vádak alól felmentettek, a többi nem izgat.
- Pedig kellene. Hacsak nem akarod, hogy minden vagyonod elkobozzák és az én házam legyen az otthonod.
Megvakarom az állam. Borotválkoznom kellene lassan, a borosta lassan már szakáll tömegbe verődik össze. Majd ha visszaérek elugrom a borbélyhoz, a thai ferdeszeműek kézügyességében nem igazán bízom.
- Jó legyen… menjünk, Keyleenél kapunk szabad termet, ahol senki nem fog minket zavarni. Elmondom a sztorit, te elmondod a tiédet, elolvassuk a leveleket, aztán megyünk bulizni. Deal?
Csak bólintok beleegyezően és felállok indulásra készen. Cuccom nincs, mert a hotelban hagytam minden poggyászom, egyedül az ingem van amit most magamra kapok.
- Gyere megmutatom a törzshelyet. Addig is elmesélhetnéd, hogy hogyan találtál meg.
Engedelmes kiskutyaként követem a parton, mit sem törődve a csajokkal akik megbámulnak. A tömeg azonban ahogy közeledünk a kilátóponthoz egyre gyérebb így minket senki nem tud megzavarni.
- Adjam ki a titkaim? Pf, akkor legközelebb már meg se foglak találni. De ha tudni akarok, kaptam egy fülest egy bennfentestől. Nem csak neked van kapcsolatrendszered ’Strange…
Hamiskás mosolyt küldök felé. Nem fogom felfedni a jolly joker-em, és jópár lángnyelv után se fog megeredni a nyelvem. Be kell érnie hát azzal, hogy én is kicsit köntörfalazok, elvégre ő sem teríti ki az összes kártyáját előttem.

****

let’s stay as far as we can

M.M.

A romosnak és düledeznek tűnő kilátó alján megállok. A vagyonomra tett megjegyzés elgondolkodtat, mert bár remek lakosztályom van a Monty villában, nem szeretnék oda költözni. Mégiscsak el kellett volna olvasni a leveleket? Mögöttünk a part hosszan nyúlik, időközben az éttermek zsúfolttá váltak, ahogy a másnapos fiatalok szép lassan előkerültek onnan, ahová a tegnapi buli sodorta őket. Egy pillanatra visszavágyom, de aztán Mathias kérdő tekintete visszahúz a valóságba. -Biztonságos… nem olyan régi mint amilyennek tűnik. - mutatok a létra felé, ami felvezet a kilátóba, és azonnal megindulok előre és fel. Odafent nincs semmi, csak pár egyenes deszka a talpunk alatt és körülöttünk derékig érő, ferdén összeeszkábált korlát szerűség, ami nem valami biztató első ránézésre, de én már tudom, hogy semmi baj.  A kerítés egyik tartó oszlopához érintem a pálcám, amire egyből eltűnik egy darab korlát és a levegő délibáb szerűen hullámozni kezd. -Csak utánad. - engedem előre. Zuhanás helyett természetesen szilárd talajra ér a lábunk, méghozzá puha szőnyegre. A szememnek kell egy pillanat mire megszokja a hely félhomályát és a színek forrgatagát, a fények játékát. A színes kendőkből épült hatalmas sátor egy igazi labirintus, amiben egy egész palota elférne. A háttérben továbbra is ott morajlik a tenger, a sós víz illatába azonban nehéz, édes füst keveredik. Itt már nincs meleg, sőt, mintha kissé hűvös lenne a nagy forróság után. Keylee azonnal előttünk terem. Hosszú, egyenes, fekete haja a derekáig ér, tökéletes testét a kendőkhöz hasonló, ám jóval könnyebb anyag fedi, ami nem bíz sokat a képzeletre, mégis ő a legtöbb ruhát viselő nő ezen a helyen. -Mr. Dietricht! - kezdi a nő örömködve. Ezt elfelejtettem említeni Mathiasnak, ezért gyorsan figyelmeztető pillantást küldök felé. “Ne említsd a Lestrange nevet.” Üzenem nem létező telepatikus képességemen keresztül, remélem veszi az adást. -Ilyen korán… és milyen jóképű idegent hozott. A szokásos masszázs helyét szeretné a szokásos lányokkal? - kérdezi kedvesen. A tulajdonos asszonynak van valami szívmelengetően aranyos a modorában, ami a helyieket idézi, bár ő maga nem egészen idevalósi. - Nem, köszönöm Keylee, majd később, most fontos tárgyalni valónk van. Ha az egyik kisterem szabad, inkább oda térnénk be, mert asztalra van szükségünk. - “nem fekvő alkalmatosságra.” Teszem hozzá magamban. - Ami a lányokat illeti…- itt Mathiasra nézek egy pillanatra, mérlegelve a lehetőségeket. -  … teát hozzanak egy kicsit később. - Keylee figyelmesen hallgat majd helyeslően bólogat, meghajol és elvezet minket egy hosszú folyosón. Jobbra, balra fordul az út, elhaladunk behúzott függönnyel elválasztott helyiségek mellett, kisebb asztalok, lámpások, szobrok és csobogók kísérik az utunkat, átvágunk egy kisebb kert helységen is, ahol egy-két ember a szökőkút szélén ülve beszélget. Útközben halkan megjegyzem Mathiasnak: -Igaz, hogy ez napközben csak egy túl csicsázott masszázs szalon, de délutánra már nem az lesz. - végülis megérkezünk egy terembe, melynek minden oldalán sötétkék és ezüst kendők szolgálnak fal helyett, ahogy mindenhol ezen a helyen. Középen egy alacsony asztal áll, körülötte négy színes puffot helyeztek el. Szerencsére a mellettünk levő kis zugok üresek, így teljesen csendes a hely. Keylee egyik alkalmazottja azonnal előbukkan egy kis ezüst tálkával, melyből fehér, édes füst száll fel, és leteszi az asztal közepére. Egyáltalán nem zavaró az illat, és szép lassan ellazítja az embert. Talán valamiféle opiád származék lehet, vagy ahhoz hasonló… sosem kérdeztem rá. A hatása elenyésző az alkoholhoz képest, azonban a gátlásokat hamarabb lerombolja. Egy másik felszolgáló egy kancsó hideg vizet hoz és poharakat hozzá, majd gyorsan távozik is. - No lássuk, hol kezdjük kedves barátom?

  

zene: TSTM - Get up kid


’A régi barátok a kendőzetlen tükör,
mely a múltunkba tekint vissza!'

-Biztonságos… nem olyan régi mint amilyennek tűnik.
Nem gondolnám, hogy riadt arcot vágok, egy kis magaslat nem okoz sose gondot és meredekebb szituban is voltam az elmúlt két évben, mint amit egy romos létra jelent. Hagyom hogy a másik előre menjen majd követem az igatagnak ható de meglepően stabil lépcsőkön. Fent már kell némi bűbáj és míg Eric elpiszmog ezzel én elnézem a lemenni készülő nap fényjátékát.
Meglepő elegánsra sikeredett bejárat, elég komoly bűbájok birtokosa, aki létrehozta az álcázást. És a nő… mikor megjelenik ő már inkább magára vonja a figyelmem. Van benne egzotikum, sejtelmesség, kecsesség. Olyan, ami ritka keverék és sokszor igazi fegyver egy nő kezében. Az álnév említésére a bársonyos hangot hallva csak összeakad a tekintetünk társammal és bár erősen igyekszem a felemás vigyorom elrejteni, nehezen megy.
Végig hallgatom a rövid kis eszmecseréjüket, majd követem a társaságot bámészkodva közben. Mikor magunk maradunk a privát szalonban viccesen jegyzem meg affektált magas vékony női hangot imitálva a végét elröhögve.
- Ó, igen Mr. Dietrich, szabad egy teára….?
Majd kacagva teszem le magam az egyik puffszerű ülőalkalmatosságra.
- Mégis mi a bús francért adod ki magad Modest-nek? Hmmm? Öregem… ez a nő…
Bökök az ajtó felé, de nem folytatom. Helyette inkább a levelekre térünk.
- No lássuk, hol kezdjük kedves barátom?
- Hát mondjuk ott, hogy elolvasod a postád. Épp ideje, hacsak nem engem akarsz hóhérodnak a rossz hír hozójaként. Akkor rájössz miért kell visszajönnöd Angliába. És talán ha ott vagy talán rá is döbbensz, hogy miért is érdemes….
Pillantásom sokat mondó és komoly, de azért mogyoróbarna tekintetem elvándorol újra az ajtó felé, amelyen túl valahol Keylee lehet. Keylee… miylen érdekes név…

****

let’s stay as far as we can

M.M.

Monty ércelődésén vele nevetek miközben kényelembe helyezem magam az asztal mellett. -A Lestrange név sokakat taszít, és sokakat vonz… nem olyan értelemben, ahogy én szeretném. - közlöm enyhe vállvonogatással miközben előásom és az asztalra dobom a halom levelet. -Dietrichtnek lenni egyszerű. - felbontom az egyik levelet Leától, majd ahogy beleolvasok szó nélkül félre is teszem. Ezt nem oszthatom meg Mathiassal anélkül, hogy előbb elmesélném neki azt a bizonyos sztorit. A következő Modesttől jött, ezt ugyan végig olvasom, de nem kommentálom. Ez ugyanaz a sztori, Leáéra rakom. Utána egy Wizengamot levél kerül a kezemb amit gyorsan átfutok.   -Örökség… hagyaték… bizonytalan eredetű tárgyak és ingatlanok… feketemágia….. - morgom az orrom alá. Az összes hivatalos levél ilyen. -Bár Modestnek meghatalmazása van intézkedni minden ügyemben, úgy látszik van itt olyan kényes téma, ami személyes jelenlétet igényel. És ki az a Melania Hopkirk? Borzalmas…. - hangos sóhaj szalad ki belőlem, nem tudom visszafogni. Nem akarok ezzel foglalkozni. Lea levelei engedélyekről, pénzről, hasonlókról szólnak, meg persze arról, hogy menjek anyámba.Modest levelei engedélyekről, pénzről és hasonlókról szólnak, meg persze menjek haza, minden rendben lesz és hiányzom a családnak. -Nem vár rám szép élet otthon… 50ezer galleon, jesszus Lea…  …. - újabb leveleket dobok a halmazra, pár semlegeset Mathias elé teszek, ezekben csak unalmas pénzügyek vannak és felszólítások. Gondolom feltűnik neki, hogy nem minden levelet kommentálok hangosan, van amit egyenesen elteszek a táskába. -Vannak itt olyan levelek is, amik ahhoz a bizonyos vitával kapcsolatosak, ami miatt Blair világgá ment. - töltök magamnak egy pohár vizet, mert kezdek rosszul lenni. A valóság nem nekem kedvez, ahogy általában sem, de ez most sok sebből vérzik.

  

zene: TSTM - Get up kid


’A régi barátok a kendőzetlen tükör,
mely a múltunkba tekint vissza!'

A rövid, de lényegre törő válaszra a nevével kapcsolatban nem igazán tudok mit felelni. Valahol sejtettem, hogy efféle indítékok vezették őt ide. Néha pillantok csak oda, ahogy a borítékokkal matat, van amit félre tesz, van amit szúrós szemmel olvas, van amit meg elém lök mint holmi csaposnak a kósza knútokat. Egy-kettőbe belelesek, de csupa számadat és mind Melanie Hopkirk aláírásával tűzdelt. Szép, kecses betűk, és kellemes kis nőcske, nem úgy mint az anyja.
-Örökség… hagyaték… bizonytalan eredetű tárgyak és ingatlanok… feketemágia…..Bár Modestnek meghatalmazása van intézkedni minden ügyemben, úgy látszik van itt olyan kényes téma, ami személyes jelenlétet igényel. És ki az a Melania Hopkirk? Borzalmas….
- Bár meghatalmazása van, szart bele az egészbe Eric. Ez a nő pedig Mafalda Hopkirk lánya. Nem érdemes vele ujjat húzni. Azt repesgetik ráadásul hogy az egyik legjobb auror jegyezte el. Kettőt találhatsz kicsoda…
Jelentőségteljes pillantást vetek rá, mielőtt kimondom mint valami rossz szitokszót vagy átkot. – Nott. Edward Nott.
Ha a fél Azkabant nem is, de jelentős részét ez az auror küldte be. Az én ügyemet is Melanie tárgyalta, Ericé esetében nem rémlik, hogy ott lett volna, de ki tudja…
-Nem vár rám szép élet otthon… 50ezer galleon, jesszus Lea…  ….
Kitör belőlem a kuncogás miközben beszívom az ópiumos lazító levegőt.
- A húgod mindig is értett ahhoz, hogy törjön borsot az orrod alá…
Nos, nem csak Lea volt ennek mondjuk a szakértője, Blaire-nek sem kellett a szomszédba mennie az idegesítő kishúg titulusért, de Lea azért más eset. Ő és Eric másabb jellegű testvérviszonyba voltak mit mi, Montrego-k, de hogy miben volt a különbség nem tudtam volna szavakkal megfogalmazni.
-Vannak itt olyan levelek is, amik ahhoz a bizonyos vitával kapcsolatosak, ami miatt Blair világgá ment.
Ennél a pontnál kissé megfeszül a kezem az asztal szélébe kapaszkodva. Valahol akarom tudni, sóvárgok az igazságért de ugyanakkor félek is, hogy megutálom vagy Ericet vagy a húgomat. Nem tudom melyik lenne a rosszabb.
- No lássuk, hol kezdjük kedves barátom?
- Mondjuk az elején. – halkítom le a hangom. Van benne valami enyhén vészjósló. Valami fenyegető. - .. és ajánlom ne hagyj ki egy apró részletet sem…!

****

let’s stay as far as we can

M.M.

"Bár meghatalmazása van, szart bele az egészbe Eric.” Erre kissé felhúzom az orrom. Modest sosem szarik bele semmibe, sőt… Nott nevére és a jelentőségteljes pillantásra kajánul elmosolyodom. -Vagy úgy. Akkor ez egy szép kör lesz, bár hivatalosan csak abba köthetnek bele, ami Bellától örököltünk, és ha el is koboznak ezt azt, anélkül se fogyunk ki a pénzből a következő pár generáció során… Hacsak nem a hugomon múlik. Épp valami méregdrága marokkói hotelben lebzsel. - újabb sóhaj. Szóval elérkeztünk a nagy sztorihoz. -Blaire és én… nos biztos emlékszel,... Taiden Archeronra. - valamiféle megerősítésre várok majd folytatom. -Ha van Leánál kattantabb, hát ő az volt, amikor Modest előásta valahonnan és befogadta, mint az összes kivert kutyát, aki az útjába kerül. Tudod milyen a nagybátyám… nem tud nem segíteni az embereknek, muszáj neki, különben nem is tudom… különben békák potyognak a seggéből vagy valami. . - nem áll szándékomban elbagatellizálni a dolgot, de fontos, hogy Mathias értse, honnan is indult a probléma. -Na, hát a két szellemi fogyatékos egymásba szeretett, és aztán két szellemi fogyatékoshoz híven felrobbantották a fél házat, amikor valamiért szakítottak. Ismered Lea hangulat ingadozásait, melankólikus művész lelkét… a kirobbanásait. Sosem tudtam vele mit kezdeni. 11 év van köztünk, és semmi közös nincs bennünk, és már fiatalon rám maradt… De hát ezt tudod.  - de hogy jön ide Blaire? Olvasom ki a tekintetéből. -A szakításuk után Leát el kellett vinni, Modest természetesen azonnal akcióba lendült, mindent megszervezett és hazaindultunk vele németországba. Blaire annyit tudott, hogy üzleti úton vagyok. Nem akartuk, hogy Lea a Szent Mungóba kössön ki. Csakhogy. . - és itt jön a problémás rész: -Amikor oda értünk, Modest ex felesége már ott várt minket. Vagy 4 évvel korábban lépett le a művésznő, azt se tudta senki, hogy terhes. De az volt… És pont akkor, aznap döntött úgy, hogy nem akar többé anya lenni, nevelje a kislányt az apja.   - valahogy a szavak egyre gyorsabban szaladtak ki a számon, vissza se lehetett volna fogni őket. - A kislány nem maradhatott egy házban Leával, Lea nem maradhatott Modest nélkül, úgy hogy hazavittem magammal. Modest annyit kért, hogy adjak neki pár hónapot, hogy tisztázza a dolgokat az exével. Nem tudtam nemet mondani, hiszen tulajdonképpen ő segített nekem, ahogy máskor is és mindig, sőt, rajta kívül kevesen álltak köztem és Azkaban közt. Persze Leának azonnal keresett egy barátságos szanatóriumot, amit csak művészi elvonulásnak becézünk, és el is küldtük az alpokba, amint lehetett. Modest persze egyből visszajött Londonba, de addigra már késő volt. A kislány folyton rám volt tapadva, szegény össze volt zavarodva, nem beszélte a nyelvet, és hiába mondtam, hogy nem az enyém, hiába kértem, hogy várjon egy kicsit a magyarázatra… Blairről beszélünk. A kislány korban stimmelt, és kinézetre pont azokat a tökéletes Dietricht géneket öröklte, mint én is, hiszen Modest és anyám ikrek voltak. Ennyi elég volt Blairenek, hogy azt higgye, amit akart. Hát ennyi… - a végére már enyhe könyörgés is vegyült a lázas magyarázatba. Valahol nevetséges ez az egész, és biztosan elkerülhető lett volna... de a mi családjaink szeretik a nehéz utat választani.

  

zene: TSTM - Get up kid


’A régi barátok a kendőzetlen tükör,
mely a múltunkba tekint vissza!'

Elfog egyfajta fura idegesség, ahogy Lestrange rátér arra, mi a valódi oka szakításuknak. Őszintén? Ennyi idő alatt ezer és egy forgatókönyv lement a fejemben, millió variációt végigzongoráztam de mindig csak a sötétben puhatolóztam. Olyan ez, ahogy beszél a másik mintha az alagút végén meglelném a fényt. De félek hogy ott egy vonat lapít ki méghozzá kurvanagy sebességgel.
Kislány… Modest… Lea… Archeron… minden olyan kusza olyan zavaros és olyan Lestrange- szagú. A  végére már kikerekedik a sztori, már-már látom magam előtt a félszeg, szinte tinédzser húgomat, akinek lövése sincs hogy tegyen egy a pasijához megszólalásig hasonlító gyerekkel. Gondolom a lerosszabbat feltételezte, joggal, hogy Eric-é és még csak hibáztatni sem lehet, elvégre a másik meg sem akarta magyarázni neki.
- Ha elmondtad volna…legalább nekem… - csóválom meg a fejem és beletúrok a hajamba. Valami azonban nem áll még össze és nem is hagy nyugodni.
- De nem hiszem, hogy Blaire szimplán ennyi miatt szakított volna veled. Vagy menekült volna a fél világon át előled és emiatt előlem is. Bár naiv, sokszor ártatlan kis fruskának látszik, csalóka ez. Kőkemény Montrego és állja a sarat. Ismerem. Volt valami más is… kellett valami másnak is lennie…
Egy komoly mély csendben kongó pillanat ülepedik le közénk.
- Mit hallgatsz még el?
Tudni akarom. Döfje belém a kést, és forgassa is meg mellé, mit bánom én már! Valljon színt inkább, hogy bántotta vagy tudomisén… bár akkor nem ígérem, hogy nem kóstolja meg az öklöm szakítószilárdságát. Barátság ide vagy oda…