+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Edward Nott (Moderátor: Edward Nott)
| | | | |-+  Ezt nem úszod meg szárazon
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Ezt nem úszod meg szárazon  (Megtekintve 1535 alkalommal)

Edward Nott
[Topiktulaj]
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2024. 01. 29. - 13:47:15 »
+2

To Melanie & Mirol
Ezt nem úszod meg szárazon


Az esküvőnk napja pont úgy köszöntött be, ahogyan azt vártam, miután eldöntöttük, hogy szabadtéri rendezvény lesz. Természetesen lecsapott egy amolyan igazi, tengerparti vad vihar. Zabolátlan szél tombolt a kihelyezett kertiszékek sorai felett, tépázta a virágokat, szalagokat, meg főleg a tisztelt egybegyűlteket, akik közül egyébként az én rokonságomból igen sokaknak szép, illetlenül fekete viselete volt, mintha temetésre érkeztek volna. De legalább fáztak is, mert az erős szél csontig marta őket, ugyanis a fejünk feletti bűvös erőtér csak a zuhogó esőtől védett, a hidegtől meg a széltől nem. A láthatatlan kupolán élesen kopogtak a kövér, lövedékszerű cseppek és jégdarabok, aztán végigfolytak rajta, s körülöttünk zuhogtak a szétázott homokba. A fehér hortenziával gazdagon felvirágozott esküvői kapu mögött villámok vagdostak bele a tenger dühösen hömpölygő, fekete hullámaiba. A zenét szolgáltató megbűvölt, öreg versenyzongora halk hangjának esélye sem volt elnyomni ezt a zajt. Kellemesen fenyegető helyzet volt, de a násznépből sokan meg is érdemelték. Én egyébként a természet dühöngését szépnek találom, s talán ez az ízlésvilág indokolja azt is, hogy hogyan és miért kötöttem ki itt, a boldog vőlegény helyén.
Ahogyan az lenni szokott, Melanie persze késett, de kivételesen nem is bántam, így kiélvezhettem a helyzetet, hogy minden villámlásnál összerezzentek mind a szüleim, mind azon testvéreim és unokatestvéreim, akik nem az Azkaban vendégszeretetét élvezik éppen. Biztos rossz a lelkiismeretük, bár olyanból a Hopkirk oldalhoz tartozó rokonságból is akadhatott éppen.
Az esküvői kapu, ami alatt én álltam, kellemes kontrasztot adott a háttér vadságának. Csodás, csipkefehér hortenziák és fehér rózsák bólogattak róla a viharos szélben, kellemes emlékeket juttatva eszembe. Nekik biztos nem lesz szavuk a “szóljon vagy hallgasson mindörökre” résznél - akinek meg lesz, annak már be van készítve a pálcámba egy-két jól iránmzott silencio. Nagy helyeslésükben szegény virágok néha elhullajtottak egy-egy szirmot, amely azután világgá röppent, fehérségével szinte világítva a sötétségben. Megigazítottam a nyakkendőmet, és arra gondoltam, ha Melanie még sokáig várat magára, nem marad a virágokon szirom. Persze, csekély ár ez azért, hogy ilyen szépen megvárassuk a násznépet, mert azok már kezdtek türelmetlenkedni. Imádtam anyámat bosszankodni látni. De az anyós elsütötte az első, “ha Melanie nem kerül elő, majd ő beugrik helyette” viccet, és ezen a ponton engem is elfogott valamiféle baljós türelmetlenség.

Hol van már?

A partra kifutott egy különösen virgonc hullám, és nem várt vendégként megnyallintotta néhány vendég bokáját. El is kobzott egy szép, fekete köves szandált, melynek tulajdonosa fél szandálban botladozva rohant utána, hogy megpróbálja visszaszerezni. Reméltem, hogy arcra esik a fövenyen, de sajnos elterelték a figyelmemet. Ugyanis megjelent Mr. Archeron, az ifjú ara kísérője. Csakhogy egyedül.
- Hol van van Melanie?! - estem neki köszönés helyett, és azonnal bevillant az a fenyegető levél, amit az esküvői készületek sűrűjében kissé el is felejtettem. Hát most eszembe jutott.

Naplózva

Melanie Hopkirk
Minisztérium
***


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2024. 01. 30. - 21:59:26 »
+2

 

e d w a r d   &    h e n r y

cc - try ~ outfit




Ez az, ami van az életemben: falak. Legalábbis eddig azt hittem, hogy megdönthetetlen, sziklaszilárd falaim vannak, melyek egész stabil támpontot adtak és nem mindig feltétlenül rossz értelemben. Aztán jött egy váratlan, meglehet elkerülhetetlen találkozás valakivel, ami mindent felülbírált. És most itt ülök, a tükör előtt az utolsó simításokat intézve, hogy az amúgy mindig tökéletesnek ható külsőm még inkább annak tűnjön. Tökéletes smink, tökéletes haj, tökéletes ruha… a látszat ellenére kevésbé merész, mint a tőlem megszokott de csakis azért hogy majd a megfelelő idő és megfelelő szó hatására még polgárpukkasztóbb legyen a hófehérből vérvörössé válásával. Most azonban a hófehér puha csipke öleli körbe a vállam, ami nemcsak lágy kellemmel cicomáz fel, de eleganciát is sugároz.
Beillesztem az anyámtól kölcsönkapott gyémánt függőket, és a tükörbe nézek. A látvány olyan, amilyet akartam, minden a helyén mégis egy meglehetősen ideges Melanie Hopkirk néz velem farkasszemet. Nem Edwardban nem vagyok biztos vagy a kettősünkben, szimplán csak elfog minden egyes alkalommal a hányingerrel párosuló gyomorremegés ha belegondolok, ezek előtt az emberek előtt kell elsétálnom. És van itt mindenki. Kollégák, barátok, család, ismerősök… talán maga a miniszerelnök. És biztos akad olyan is, aki bár nincs meghívója megneszelte a partit és besurrant egy jó dínomdánomra. Picsába, nem kellett volna szétkürtölni…
A káromkodásomra, ami nem is a saját szófordulatom hanem immár mindjárt az ország-világ előtt letagadhatatlan tényleges férjemé lesz, elmosolyodom. Gyűrűsujjamra pillantok, és lehúzom egyetlen laza mozdulattal. A fény felé tartva megvizsgálom, nem mintha aggódnék hogy hamis hanem egyszerűen csak megnyugtat a fény ezer színbe való megtörése a kövön keresztül, no meg a belegravírozott felirat… mindenem vagy
Hát igen, lényem egyik része már fejvesztve szaladna hozzá, hiszen ilyen szerelmi vallomás egy átlag férfitól is romantikus nemhogy Edward Nott-tól, de erre nem jut sor. Megfogadtam, hogy ma higgadt és kimért maradok. Nézem még egy percig magam miközben ujjamra visszacsusszan a gyűrű és mély levegőt kifújva megállapítom, készen állok. Életem egy fejezete ma lezárul és egy új kezdődik, ez mostmár kétségtelen. És mint minden elengedés ez is keserédes öröm.
Koppantok párat az ajtón, jelezve hogy készen állok. Taiden rögtön ajtót is nyit, valószínűleg tűkön ülve várta már, hogy oltár elé vezessen mint az egyetlen férfirokonom unokabátyámként.
- Mehetünk?
Gombóc van a torkomban, így hát csak egy határozott bólintásra telik tőlem. Ahogy a karjába karolok, amit gálánsan felém kínál a csodaszép kék szemeibe tekintek, melyek azonnal megnyugtatnak. Ő a víz én a tűz, egy pillantásával kiöli belőlem a félelmet és elszunnyad bennem minden rossz érzés a mai nappal kapcsolatban. Elmos minden negatív érzelmet belőlem és már őszinte mosollyal indulok meg oldalán. Már hallom a halk morajt amit a kinti tömeg ad, a vihar tombolását, mire újra elfog a pánik és a kiszolgálók közt átfurakodva megtorpanok. Taiden velem áll meg, majd közöl valami olyasmit, hogy elszalad vízért… piáért…szíverősítőért… pálcáért… Nem is figyelek rá, mert enyhe szédülés fog el. Valószínű leesik a vércukrom, végtére is ki tudja Nellie Nott mit tervez odakint ellenem…. Azt hiszem egyenesen, hogy hallucinálok, mikor a falnak támaszkodva Henry Mirol arcát látom kiválni a pincérek sürgő-forgó tömegéből. Tény, hogy sok kollégának küldtem meghívót, de kényesen ügyeltem hogy Mirol-é ’véletlen’ elvesszen. Nem azért, mert nem akarnám itt látni, hanem mert tudom, hogy Edward megsértődne. Elvégre ő sem hívta meg a csajait… azt hiszem… remélem.
- Mirol? Te meg… hogy… mi..., itt?
Ha ad is magyarázatot a másik nem hallom a kótyagos fejemtől és a mellettem kiabálóktól, - úgy látszik nagyon le vannak maradva a tervezetthez képest. Csak a férfi kezét érzem magamon, meleg puha és érintése nyomán szétárad bennem valamiféle kettős érzés, izgalom és aggodalom. A szemeibe tekintve pedig kétely fog el. Kedves mosolya jól kendőzi el egy naiv ember számára azt a vad féltékenységet, ami ott tombol benne. És ez is az utolsó, amit látok mert a feketeség körbeölel. Hihetném hogy elájulok de nem… csak hoppanáltam valahova, vele, valószínűleg jó messzire a saját esküvőmtől és az oltár előtt várakozó szerelmemtől.
Naplózva


Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2024. 01. 31. - 21:00:02 »
+2



::: WTF I'm doing :::

to: Mel & Ed

style


vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz



Őszintén szólva, fingom sincs, hogy miért esett ennyire rosszul az, hogy nem hívtak meg az esküvőre. Nyilván logikus volt, hogy nem akarták a féltékeny képemet nézni, ne adj~ Merlin attól tartottak, hogy valami szarsággal tönkre akarom majd tenni az egész hacacárét.
Akárhogy is, épp azzal, hogy nem hívtak meg, úgy éreztem, megérkezett a felhívás keringőre. Ott kellett lennem. Látnom kellett, hogy tényleg igent mond. Hogy tényleg átkozottul szerelmes. Hogy boldog. Meg az egész romantikus faszságot. Mindezt azért...
Nem, nem azért, mert egy mártír vagyok. Hanem azért, hogy végre tovább léphessek. Annyira szánalmas volt, hogy ennyi ideje másra sem bírtam nézni, hogy muszáj volt végre rezetelnem magam. Önmagam akartam végre lenni. El is mentem hát a lagzira, kicsíptem magam, padlizsánlila öltönyt húztam, ami tökéletesen kiemelte a zöld szemem. Jól indult az egész, sikerült Nellie Nott oldalán bepofátlankodnom. Előre megbeszéltük, hogy majd ő bevisz. Gondolom azt hitte, hogy majd megpuccsolom az esküvőt, és ezért segített, részletkérdés. Amint bent voltunk, és körbenéztem, rögtön rosszul lettem attól a finom eleganciától, ami egyértelműen Melt tükrözte. Aztán... megláttam Edward undorítóan negédes arcát, ahogy épp önelégülten nevet valamin, és teljesen elborult az agyam. Továbbra sem értettem, hogy egy ilyen pióca, mint ő, hogy volt képes egy olyan királynőt meghódítani, mint Mel... Ital után indultam, gondoltam, arra lesz, amerre a pincérek sündörögtek nagy számmal. Pár lépés, már a számban éreztem az alkohol delejítő ízét, és elhatároztam, hogy olyan szinten leiszom magam, amennyire csak nem szégyellem, amikor a földre függesztett tekintetemmel egy pár fehér cipőt pillantottam meg. Csak nem...?
Lassan emeltem feljebb a tekintetem, hogy a lehető legvarázslatosabb látvány táruljon a szemem elé. Ő. Fehérben. Klasszikus csipkében, ami elegánsan, mégis észvesztően kiemelte azokat a formákat, amiket nem tudtam feledni.
- Mel - siklott ki ajkaim közül a döbbenet hangja, aztán gondolkodás nélkül cselekedtem. Finoman végigsimítottam bal karján, hogy aztán megragadjam a kezét, amin a jeggyűrűje érintése egyszerre volt égető és tűzforró. Láttam, hogy senki nem figyel ránk, senki nem látja, mi is történik. Most vagy soha... Eljött az én pillanatom.
- Ne haragudj - csóváltam meg leheletnyit a fejem, aztán kicsit erősebben fogtam meg a kezét, nehogy elhúzódjon... és... dehoppanáltam.
Az egyetlen helyre, ami eszembe jutott, a saját lakásomra. Ha Mel megérkezett, és körbe nézett, tisztán láthatta, hogy nem készültem előre ezzel az akcióval. Nyoma sem volt rózsáknak, vagy gyertyaflnynek. A nappaliban álltunk, a kanapén levetett ruhák, amiket mind felpróbéltam, mielőtt a végső öltöny mellett döntöttem. A kávés bögrém még szinte gőzölgött a kis dohányzóasztalon, amin néhány lényegtelen, olvasatlan levél tornyosult.
Tudtam, hogy magyarázatot vár majd. És tudtam, hogy ezt meg is kell adnom neki. De azért még megpróbáltam halogatni ezt a kínos pillanatot.
- Hát akkor, üdv nálam - tártam szét a karjaim kissé teátrálisan, a klasszikus legénylakásra mutatva, ami minőségi és letisztult darabokkal volt berendezve ugyan, de csöppet sem tükrözött olyan luxust, amit ő megszokhatott.
- Kérsz egy italt? - pislogtam rá ártatlannak szánt félmosollyal.
Naplózva


Edward Nott
[Topiktulaj]
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2024. 02. 02. - 22:35:23 »
+1

To Melanie & Mirol
Ezt nem úszod meg szárazon


Csak ami szétválik az egyesülhet… De most, hogy hirtelen Melanie eltűnik, jövök rá, mennyire együtt voltunk mi már jó ideje. Ahogy hallgatom Archeront arról, hogy nem találja Melt pókerarcot vágok, pedig belül visítok, mint egy kiscsaj, ha patkány szalad a lába alá.
- Tartsd egy kicsit a frontot, sógor-koma - veregetem vállon Taident gépies, rosszul leplezetten ideges mozdulattal, aztán sarkon fordulok, és elstartolok arra, amerre mutatta, hogy Melanie-t utoljára látta. Ó, miért is kellett nekem ez, maradhattam volna az egyéjszakásoknál, ott még haszon is, ha el-eltűnedeznek a segítségem nélkül. De nem. Nekem a bonyodalom kellett. Meg főleg, Hopkirk…
Ahogy az öltöző felé igyekszem, lépten nyomon megkérdek egy szembejövőt, nem látták-e a nejem. Próbálok nem rögtön a legrosszabbra gondolni. Mármint, az az lenne, ha egyszerűen csak meggondolta volna magát, de egy, már mindegy, mert már házasok vagyunk, és kettő, ilyet úgyse tenne. Marad az, hogy vagy csak elidőzik valahol, vagy tényleg elrabolták.
- Tudod, csipkés, fehér cuccban, mintha magára tekerte volna a függönyt, csak sokkal csinosabb - dühöngök valami értetlen pincércsaj felett, akit úgy tűnik, nem az esze miatt alkalmaztak.
- Ja, hogy a menyasszonyt keresi! Valami baromi helyes vőlegénye van, az a szőke haj, meg a zöld szemek, ahhh… Láttam elmenni az öltözők felé. Azóta is ott vannak. Tud élni a csaj. Bár, az a lila öltöny érdekes választás, de ma már bármibe lehet házasodni…
- Lila?! LIIILAAA?!
Megragadom szerencsétlen jányt a vállánál, és megrázom. Ahogy pislog rám, én meg vissza rá, a fejemből szép lassan elillan mindenféle lehetséges elrabló arca, most már nem látok se zord arcú azkabani szökevényeket, se bosszúra szomjazó hibbant családtagokat. Csak egy valakit, akire éppen illik a személyleírás, és aki az egyetlen az ismerőseim közül, aki képes egyetlen, hatalmas, lila… khöm, padlizsánnak kiadni magát minden második minisztériumi puccpartin.
- Miroool… - hörgöm vészjósló halkan, reszelős hangon. Közben elengedem a pincérnőt, aki villámgyorsan eliszkol a közelemből, de nem érdekes, mert már újra magamra öltöttem a hideg gyilkosos pókerarcot. Öles léptekkel rontottam be az öltözőbe, ahol Melanie illata még ott tartózkodott, de ő maga nem. Hiszen már tudtam is, hogy ki vitte el. Csak még azt nem, hova. Azt gondoltam fordítva fog ez kiderülni, de mindjárt meglesz az is.
Mivel volt az a fenyegető levél, nyilván készültem rá, hogy Melanie-t esetleg követnem kell, így aztán a tőlem kapott szépséges gyűrűje kapott egy titkos, feleség-követő nyomjelet is. Előkaptam a hozzá tartozó iránytűt, amely mindig a gyémánt felé mutat, aztán elindultam a megfelelő irányba. az esküvői helyszín határánál csak annyit morogtam, hogy:
- Picsába…
Aztán előkaptam a miniatűr motorom a zsebemből, felnagyítottam, nyeregbe pattantam, és a partit védő mágikus kupola határán áthaladva belehajtottam a vihar esőfüggönyébe. A motor nemsokára felszállt, én pedig meg se éreztem az arcomnak vágódó esőcseppeket meg menetszelet. Ha egyszer odaérek…



Naplózva

Melanie Hopkirk
Minisztérium
***


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2024. 02. 03. - 11:31:25 »
+1

 

e d w a r d   &    h e n r y

cc - try ~ outfit




A tátongó fekete ürességet hamarosan felváltja egy lakás körvonala, a bútorok árnyékai ahogy a beszűrődő fényben testet öltenek tompa puhasággal. A fejem zúg, talán kellett volna az a pohár szíverősítő ami miatt unokabátyám magamra hagyott de akár némi víz is jót tenne. Ahogy azonban kószán körbejáratom a tekintetem és felismerem mi lehet a hely, ahova hozott már elmúlik mindenfajta igényem.
- Hát akkor, üdv nálam…
- Mi…?
Kérdezek vissza elhűlve és döbbenten. Nem a látvány zavar; férfiruhák öltönyök mindenfelé, hanem a tudat hogy a saját esküvőmre igyekezve épp itt kötöttem ki. Le kell ülnöm egy pillanatra mielőtt újra fordul velem a világ, így odébb tolok némi ruhát a kanapé széléről. A kezemet érő bőrövnél azonban kicsit tétovázok. Pont ugyanilyenből szabadítottam ki szerfelett lassan méghozzá szándékosan annak idején a Valentinnapi randinknál. Talán csak a színe volt más árnyalat.
- Kérsz egy italt?
Elképedve meredek rá, mintha úgy tenne mintha semmi dolga, semmi dolgom nem lenne.
- Nem! Más dolgom van, Mirol!
Csattanok fel és ennyi épp elég is ahhoz, hogy összekapjam magam és felálljak.
- Miért hoztál egyáltalán ide? Miért ma? Miért most? Annyi éved lett volna, míg észre se vettél és keresztülnéztél, mentél mások után! Ez igazságtalan…. – míg hangom az elején számonkérő és hangos az utolsó szónál halk és fenyegetően, ugyanakkor érezhetően csalódottan csak suttogó.
 Határozottan felé lépek, nem félek ám tőle, de kartávolságnyira megállok. Megfordul a fejemben hogy se szó se beszéd elhoppanálhatnék innen, de feltételezem van annyira intelligens varázsló hogy a saját házát levédte és csakis ő tud innen ki-be közlekedni. Másik útvonalam a kandalló lenne a hopp porral, de akkor a fehér ruhám mondaná be az unalmast. Kedvesebb hangra váltva nézek a szemeibe, miközben elfog a belső remegés tőle. Hát igen, még most sem közömbös teljesen, érthető is Edward féltékenysége.
- Henry, megértem hogy mérges vagy, amiért nem hívtalak meg az esküvőre, de abban egyeztünk meg Edwarddal, hogy exek nem jöhetnek, és…  te annak számítasz a valentin-nap után, ugyebár…
Belegondolni is rossz, hogy Vörös Tanga ott lófrál, mint egy részeg koszorúslány vagy Nellie Nott Mirolt szédíti az esküvői tortánk felett. Az említett eseményre pedig egy picit még el is pirulok, de épp annyira hogy a púder kellően elfedje ezt.
- De ha már itt tartunk, nem bánom hogy találkoztunk, mert el kell mondanom neked valamit. Megérdemled, hogy tudd, mert… mégis részese voltál és le kell ezt végre zárnom. – kis szünetet tartva veszek egy mély lélegzetet, majd tőmondatokba nem túlcicomázva elmesélem neki a randinkat követő eseményeket, a gyerek tényét, a kételyt az apa kilétéről és hogy mindez már abszolút nem releváns, mint láthatja, illetve hogy az eljegyzésünkkor Nottal hogyan bukkantam arra az alternatív síkokat mutató tükörre, ami alapján nem Henry-é volt a felelősség, sokkalta inkább a vőlegényem vonásait tükrözte vissza. Az ember azt hiszi megkönnyebbül egy ilyen után, ám valahogy keserű üresség fog el. Nem akartam beárnyékolni ezt a napot, vagy őt megbántani még jobban, de azzal hogy elrabolt és itt kötöttem ki talán keresve se találtam volna jobb alkalmat.
- Ne haragudj, hogy idáig ezt nem tártam fel előtted, magam is nehezen dolgoztam fel…
Elbillentem a fejem és remélem ez egyfajta képzeletbeli békejobb közöttünk.
Naplózva


Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2024. 02. 05. - 11:01:26 »
+1



::: WTF I'm doing :::

to: Mel & Ed

style


vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz



Kell, hogy legyen valami, valaki, akit szeretsz. Csak ez tart egyben egy emberi lényt. Legalábbis elméletileg. Gyakorlatilag meg épp ez lesz a veszte, mármint az enyém bizonyosan. Melanie... ahogy megszédülve itt ül a csendes nappaliban, a gyönyörű ruhájában, az valami szemetgyönyörködtető látvány. De csupán káprázat... nem ide illő... nem itt kellene lennie. Ez a fájó gondolat sajnos egyből bekúszik a szürkeállományomban keresztül kasul cikázó többi közé, ahogy ránézek.
- Tudom, nem túl nagy szám, de itt legalább nincs viharos szél meg eső... Nem megy gajra a ruhád - rándítom meg a vállam az ajkain kisikló döbbent kérdésre. Hogy mi is van. Ami gondolom azt akarta inkább jelenti, hogy hogy a retkes fenébe képzeltem azt, hogy idehoztam.
Erről próbáltam meg elterelni a figyelmét az italra való invitálással, de sajnos nem jártam sikerrel. Egyáltalán nem. Hamar az arcomba önti azt a képzeletbeli, fagyos italt.
- Neked meg annyi éved lett volna, hogy odagyere hozzám és kezdeményezz. Már ha tényleg annyira belém voltál bolondulva, és nem csak valami könyöradomány ez is. Hogy ne érezzem iszonyat szarul magam amiatt, hogy azután... a cso... - itt elcsuklik a hangom, és inkább lenyelem a többi szótagot. - Szóval hogy azután az éjszaka után őt választottad.
Igen, láthatja rajtam, hogy ez kurvára fájt. Nem is akarom leplezni. Ma nem. Ez az esküvője napja. Hát mikor máskor öntsem rá a szart, mint most?! Persze ő ezzel a koncepcióval láthatóan nem ért egyet.
- Ez meg hol igazságos? - dobom vissza neki az eredeti kérdést. Bizony, megérdemeltük volna egymást, amilyen bonyolultak vagyunk... csakhogy ő neki egy másik komplikáció kellett. Nem én.
Mikor rátér arra a bizonyos nagybetűs titokra, és a fülem elkezdi befogadni az információkat, erős fizikai reakciókat ad le a testem. Falfehér leszek, hányinger fog el és remegni kezd a térdem. Azt hiszem, pánikrohamom van. A hallottak életem legkeserűbb emlékét idézik elő bennem. Ahogy a feleségem, Gaira a karjaim között elvérzik. És ezzel nem csak életem szerelmét, hanem a kisbabánkat is elveszítem. Olyan, mintha most ezt élném újra valahol.
- Hogy én... majdnem... apa lettem? - kérdezem tőle remegő hangon, de közben reménykedő csillogást is felfedezhet a zöld íriszekben, ha beléjük mer nézni.
Itt azt hiszem elvesztek minden realitást. Közelebb lépek hozzá, és teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy pár perce még őt is a rosszullét kerülgette, megfogom a vállát és megrázom. Nem túl erősen, de határozottan.
- ÉS nekem ehhez el kell rabolni téged, hogy tudomást szerezzek róla? Mégis mikor akartad elmondani?! - hisztizek, mint egy taknyos gyerek, amikor nem kapja meg a kedvenc játékát. Nos, igen, idáig süllyedtem. Mit szépítsem. Ahogy a tükör által mutatott bizonyítékról mesél elrévedő tekintettel, látom, hogy ő megkönnyebbült attól a ténytől, hogy nem az én vonásaim tükrözte a gyermek, hanem Edwardét. Talán ez fájt a legjobb az egészben. A bocsánatkérését legszívesebben elengedtem volna a fülem mellett, de az azért mégis csak nettó taplóság lett volna.
- Khm. Értem. Egyelőre erre nem tudok mit mondani, de azt köszönöm, hogy elmondtad... még ha csak most is... Viszont azt azért kérlek mondd el, hogy lány vagy fiú lett volna... és hogy... hogyan, mikor veszítetted el? Te... jól vagy? - kérdezem most először részvéttel teli hangon. Hiszen ha nekem így fáj, ami történt, akkor ő valószínűleg majdnem belehalt. Reméljük, "csupán" lelkileg.
Naplózva


Melanie Hopkirk
Minisztérium
***


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2024. 02. 05. - 21:50:13 »
+2

 

e d w a r d   &    h e n r y

cc - try ~ outfit




- Neked meg annyi éved lett volna, hogy odagyere hozzám és kezdeményezz. Már ha tényleg annyira belém voltál bolondulva, és nem csak valami könyöradomány ez is.
Fájdalmas arculcsapás ez számomra, a szavai, a reakciója hát még a pillantása. Tudom, hogy van racionális alapja a számonkérésének, de bármennyiszer mentem is felé sose fordított felém egy fikarcnyi figyelmet sem. Talán Nellie protektorasszony Nott mellett eltörpültem, vagy anyám nevét viselve csak másodhegedűsnek tűntem mindenki szemében… Akit benyomtak abba a poziba, tudod – ezt pusmogták folyton. Engem azonban nem érdekelt sem ez sem pedig hogy végtére is Henry nem vesz észre, mert tettem a dolgom. Ám most valahol egy világ dől össze benne, ahogy az eddig bálványozott férfi, mint holmi sértődött gyerek sápítozik a cukorkája után.
- Ez meg hol igazságos?
A szavai felét szinte nem is hallom csak monotonul bólintok. Hol igazságos bármi ebben a kurva életben? Hát kérem szépen, sehol. Talán Merlin elcseszett humora van ebben is, hogy épp akkor vesz észre, mikor Nott is megtalál magának az Azkabanban. Mikor meghal az apám és hirtelen a családi vagyon kicsúszik a kezeink közül én meg a nevemen kívül semmi nemesit nem tudok immár felmutatni. Ki is csak azért nem raktak minket az utcára mert Taiden se nem könyörtelen se nem hülye… ennyire legalábbis. De mindez felvezetője csak annak, amit ugyanannyira van joga tudni mint Edwardnak, noha egyiküket sem terveztem soha a büdös életbe beavatni a dologba. Nem kenyerem a sajnálkozás vagy az önsajnáltatás; a nyomorom, ha már megadatik, had legyen csak az enyém. Talán ezért is döbbent meg a reakciója. Egyrészt a falfehér arca egy kísértetével kezd vetekedni és aggódom, hogy az az ital lehet kevés lesz, aztán meg mikor elkezd rázni már meg is ijedek kissé.
- Hogy én... majdnem... apa lettem? ÉS nekem ehhez el kell rabolni téged, hogy tudomást szerezzek róla? Mégis mikor akartad elmondani?!
- É…Én…
Hát negyed úton se kifogy belőlem a szufla és a könnyek csak úgy maguktól előtörnek néma folyamként szépen gyöngyözve. Nem, nagyon nem akartam ma sírni se az oltár előtt itt meg mégannyira se.
- Henry…kérlek,... ez fáj…
Nyögöm ki halkan, jelezve hogy a szorítása több mint kellemetlen. Nem a ruhám ráncolata érdekel, vagy hogy a csipke nyomot vés a bőrömbe, hanem hogy ha ez ennyire felingerelte mi lett volna ha… nem minden úgy történik, ahogy hanem… másképp…?
- Khm. Értem. Egyelőre erre nem tudok mit mondani, de azt köszönöm, hogy elmondtad... még ha csak most is... Viszont azt azért kérlek mondd el, hogy lány vagy fiú lett volna... és hogy... hogyan, mikor veszítetted el? Te... jól vagy?
Ahogy visszább vesz, talán el is enged, megkönnyebbülök. Vagy hát egész addig van bennem egy fajta enyhe felengedés, míg nekem nem szegezi a kérdéseket. Jól vagyok? Jól lehetek ilyenek után? Már talán igen…
- Nem tudom magam sem.
Az ajkamba harapok csalódottan, mert gondolom nem erre a válaszra számított, hanem feketére vagy fehérre. Nem firtatom azt se mit láttam mert lényegtelen. Inkább csak elbillentem a fejem, remegve kifújom a levegőt leseprem egy elegáns és határozott mozdulattal arcomról a könnycseppet és szelíden elmosolyodom.
- Nagyjából. Már jól. Mert hát… hisz, ma lesz az esküvőm.
A távolság közöttünk nem óriási, egy fél lépés és előtte vagyok. Nem szabadna tudom, mégis érzem, meg tudom győzni és jobb belátásra bírni, végtére is ha tényleg kedvel…
- Tényleg nagyon sajnálom, hogy nem hívtalak meg. Hiba volt, mert megérdemled... – tenyeremmel megérintem a férfi arcát, egyenesen a zöld izzó szemeibe nézek. Könnyen elbűvölik bármelyik nőt, elvégre gyönyörűek. Szinte már esdeklően folytatom. - … kérlek, vigyél vissza és legyél ott velem. Örülj velem…
Nem tudom beválik-e, csak abban reménykedem hogy a személyes varázsom mellett a parfüm is segédkezik elvégre olyan tulajdonságokkal hirdették, hogy békét és megnyugvást teremt, ami… a násznép esetében nagyon is szükséges. Nem gondoltam volna, hogy pont Mirol lesz az első alany, akin élesben tesztelem.
Naplózva


Edward Nott
[Topiktulaj]
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2024. 02. 06. - 21:51:35 »
+2

To Melanie & Mirol
Ezt nem úszod meg szárazon


Oda a szépen beigazított frizurám, oda a frissen tisztított öltönyöm is. A bézs anyag sötétbarnára ázott, a fehér ing pedig elvesztette azon funkcióját, hogy a mellkasomat takarja. A motor reszketett és hörgött alattam, ahogy küzdött a szembeszéllel meg a lövedékekként záporozó esővel.
Az iránytűt a műszerfalra kötöztem, és nyíl egyenesen követtem az általa mutatott irányt. Még jó, hogy ilyen vacak az idő, így nem fenyeget az a veszély, hogy bámész muglik kiszúrnának, de azért lakott terület fölé érve bocsátottam magamra egy szimpla kiábrándító bűbájt. És még azt is menet közben.
Nem mintha attól tartanom kellett volna, hogy Melanie-nak egy haja szála is meggörbül, mert a tökéletesre igazgatott hajkölteményét nyilvánvalóan dühös fúriaként fogja megvédeni. Meg aztán Mirol nem hinném, hogy bántani akarja. Sokkal inkább… Inkább be se fejeztem a gondolatot, hanem ahelyett a gázkart kezdtem fojtogatni, a teljesítőképessége szélére hajszolva ezzel az amúgy is nyűglődő vasparipát.
Aztán meg egyszer csak ott voltam. Az iránytű mutatója nem vezetett többé előre, hanem körbe-körbe szaladgált. Melanie ott van, valahol alattam. Kicsit odébb röppentem, majd suttyomban landoltam. A motor visszakerült miniatűr alakjában a zsebembe, én pedig célba vettem újra a mutató hegyének irányát, kezemben a pálcámmal, aminek zöld fénnyel izzott a hegye. Zöld, mint a féltékenység szörnyének parázsló szeme. Meg olyan avadásan zöld is.
És egyszer csak előttem volt az ajtó. Döngő léptekkel haladtam feléje, hát nem lopakodtam na, hadd hallja csak Mirol, mit szabadított magára. Volt képe megfújni a menyasszonyomat, egyenesen az esküvőről… Az orrom elől… Már ez… Már ez is ok arra, hogy dörömböljek.
Egy ablakból látom, hogy Melanie-t fogdossa, és ha ez még nem lenne elég, Mel meg cirógatja azt a piperkőc képét… Furcsán olyan érzésem lesz ettől, mintha gyomorszájba vágtak volna, de ez legalább olaj az amúgy is lobogó haragom tüzére. Szóval bedörömbölök. Meg morgok is mellé, jó hangosan.
- Tudom, hogy ott vagy, te szemétláda, nyisd ki, vagy betöröm! Majd megsimogatom én a képedet, de úgy, ahogy megérdemled!
Remélem, vannak szomszédai, akik ezt a részt hallják. Persze, nagyjelenetet rendezni talán a saját renomém miatt sem kellene, de ennyit még megengedek magamnak. Meg azt, hogy ha nyitva van az ajtó, ha nem, ha ki fog nyílni, ha nem, én azért megpróbálom betörni.
Naplózva

Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2024. 02. 12. - 10:04:07 »
+2



::: WTF I'm doing :::

to: Mel & Ed

style


vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz



Az, hogy könyöradomány az egykor volt irántam érzett szerelme, avagy sem, nem derül ki számomra egyértelműen. Ahogy arra sem kapok választ, hogy mikor akarta elmondani, lehetséges, hogy közös gyermekünk lett volna. Az viszont egyértelmű, hogy én nagyon is elragadtattam magam, mert fájdalmat okozok neki... Ez az a pillanat, hogy visszanyerem öntudatom, elengedem a vállát, és egy kicsit hátrébb is lépek. Bármennyire is csalódott és dühös vagyok, fájdalmat azért nem akarok okozni. Megvetem magam, amiért ennyire elvetettem a sulykot.
- Ne haragudj - suttogom. - Ez hiba volt... - csóválom a fejem.
Amilyen keserű tekintettel harap ajkába, az után a nem tudom után, hát számomra elég egyértelmű, hogy nincs jól. Nagyon nincs. De ő az a típus, aki tartja magát. Akkor is, ha orkán, vagy monszun veri. Csak áll egyenesen, akár egy rettenthetetlen szikla. Tekintéllyel. Méltósággal. Legalábbis nekem eddig ilyennek tűnt.
Szeretnék segíteni, szeretnék mellett lenni, de nem tudom, hagyná-e egyáltalán. Elvégre nem akarta, hogy mellette legyek. Az a könnycsepp nem kerüli el a figyelmemet. Lassan az arca felé nyúlok, hogy letöröljem, de megelőz. Ha felszárítani nem is kell már, egy finom simításra még van lehetőségem.
Átérzem, tudom, mennyire kibaszottul szar ez. Elveszíteni egy gyermeket. Már a nyelvem hegyén lenne, hogy megnyíljak neki. Elmondjam, hogy velem mi történt, hogy hol terelődött vakvágányra és csesződött el az életem teljesen. Jól esik Mel lágy érintése, jól esik, hogy meg akar hívni az esküvőjére. Szívem szerint még talán el is mennék, ha Edward nem lenne ott. De hát ez így teljes képtelenség. Valahogy kezdek megnyugodni, ellazulni, és egyszer csak kisiklik pár szó az ajkaimon. Meggondolatlanul.
- Tudod egyszer én is el... - mondom halkan, de a mondatot nem tudom befejezni, mert ebben a pillanatban rohadt hangosan dörömbölnek az ajtón.
Nem kell sokáig találgatnom, hogy ki is az.
- Nyugi Eddie! - kiáltok megjátszott lazasággal. Valójában mocskosul ideges vagyok. Zavar, hogy megzavarta a pillanatunkat. Persze ez nem túl korrekt gondolat a részemről, ha belevesszük, hogy majdhogynem az oltár elől nyúltam le a menyasszonyát.
Bár az ajtó elég erős bűbájjal van védve, amitől nehéz lenne belépnie a mágikus térbe még akkor is, ha betöri az ajtót, én nem akarok elbújni. Máskor is egymásnak estünk már, hát most miért ne tennénk... Ezen a jeles napon.
Az ajtóhoz lépek hát, és széles vigyorral az arcomon kinyitom az ajtót.
- De jó, hogy beugrottál. Már épp kezdtünk hiányolni... - mondom ironikusan, készen arra, hogy beverje a képemet, ha akarja. Talán még jól is esne valahol. Arra pont jó lenne, hogy a mellkasomat összeszorító fájdalomról elvonja a figyelmem. Legalább kihangosíthatnám a zsigereimben egyre erősödő, néma üvöltést.
- Ezek szerint nem lehet túl jó a buli, ha ilyen korán leléptél - teszek még rá egy lapáttal a biztonság kedvéért.
Naplózva


Melanie Hopkirk
Minisztérium
***


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2024. 02. 13. - 21:01:35 »
+2

 

e d w a r d   &    h e n r y

cc - try ~ outfit




Eszem ágában sincs haragudni rá, hisz egyértelműen csak elragadtatta magát. Ezt igazából ki is olvashatja a tekintetemből, és ebből jól tudom mennyire túlmutat érzelmileg mindez rajta és rajtam. Rajtunk. Valami felsőbb erők mozogtak akkor is mikor kölcsönössé vált a vonzalom és akkor is, mikor szétválasztott minket. Hibáztathatnám a fél világot, a sorsot, a véletlent, a kurva jóslástant akár, de egyszerűbb csak elfogadni a dolgok mikéntjét. Meglehet így jobb mindenkinek.
- Tudod egyszer én is el...
A szemem kikerekedik, a szavaira és szinte már remegve várom, hogy mi lesz a befejezés mert van egy nagyon rossz balsejtelmem…. de. És a de jelen esetben mindent megakaszt. Henry mondatát, az én epekedő kíváncsiságomat és a közöttünk lévő meghitt pillanatot is. És ez a de nem más mint fizikális személybe bújva az ajtó előtt megtestesült felbőszült Edward Nott. Aki épp az ajtót veri és közben mély medvedörmögéssel ordít be hozzánk bebocsátást kérve, nem túl illendő stílusan.
Haragudni mondjuk éppen nem tudok rá, a szívem kihagyva egy ütemet félrever és hevesen kezd dobogni. Nagyon kíváncsi vagyok Mirol mondatára ugyanakkor pillantásom az ajtóra esik elvégre mégis csak olyan akar áttörni, aki számomra a nagy Ő.
- Tudom, hogy ott vagy, te szemétláda, nyisd ki, vagy betöröm! Majd megsimogatom én a képedet, de úgy, ahogy megérdemled!
Csak egy halk lemondó sóhajt engedek meg, miközben lehunyom a szemem és elengedem Henry arcát. Kezeim lágyan hullnak oldalam mellé. Ha a leendő férjemnek nincs röntgenszeme bizony jó ideje figyelhet minket és vajon mire várhatott? Bele se gondolok mit akarhatott meglátni…
- Nyugi Eddie!
Mirol hangja meglepően nyugodtan cseng, és mozgásában sem tükröz semmilyen megrettenést a nem várt vendég miatt vagy idegességet, ahogy az ajtóhoz sétál engem magamra hagyva és kitárja jövendőbelimnek azt. Szinte már várom a jól irányzott beígért balhorgot, hogy felsikkantsak nőiesen rá, pont mint a filmekben, de Edward csak belép én meg áthatóan és kissé szemrehányóan pillantok rá. Ha rám tekint és szemeim kék pillantásával összefonódnak, akkor teljesen elveszek, mert mindig ez történik. Ugyanakkor egyszerre dobban meg tőle a szívem, önt el a vágy érte és ezzel együtt megszáll valami megmagyarázhatatlan nyugalom is. Az otthon és a biztonság érzése. Míg Henry esetében csak a vágy van addig Edward érdekes mód több, összetettebb érzelemhullámot generál bennem. Ha más nem, ez bőven elég bizonyíték arra, hogy a mai döntésem abszolút helytálló.
- De jó, hogy beugrottál. Már épp kezdtünk hiányolni... Ezek szerint nem lehet túl jó a buli, ha ilyen korán leléptél…
- Ahhhh! – nyögök fel, mert a szájhősködés persze megkezdődik közöttük és ez régen rossz így igyekszem közbeavatkozni mielőtt totálisan szétszednék egymást. A két férfi felé lépek lehetőleg közéjük nehogy eszükbe jusson tettlegességig menni és megnyugtatón a vőlegényem szétázott zakójára teszem a kezem.
- Drágám, ugye tudod, hogy balszerencsés látnod a menyasszonyt az oltár előtt…
Búgom feltekintve mit sem törődve vele, hogy vizes leszek vagy hogy ő épp pofozkodni akar.
- Ne haragudj, de valamit meg kellett beszélnem Henry-vel. Neki is joga volt tudni és én kértem, hogy valahol tudjunk beszélni. Nem akartalak megváratni…
Ez azért féligazság, a titkár pontosan jól tudja és valószínű Nott is sejti a csúsztatást a hangomban, de kész vagyok magamra vállalni az egész szituáció oroszlánrészét ha nem vágják gallyra a Nagy Napomat.
Naplózva


Edward Nott
[Topiktulaj]
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2024. 02. 14. - 20:03:54 »
+2

To Melanie & Mirol
Ezt nem úszod meg szárazon


- Nyugi Eddie!
Nem gondolnám, hogy valaha ez a felszólítás bárkinek is nyugalmat hozott, de legalább abbahagyom a dörömbölést.
Már sosem derül ki, utamat állná-e az ajtólap, avagy szerény személyem sziluettjének megfelelő lukat hagynék rajta, ahogy áttöröm. Még egy dolog, amit Mirol ellopott tőlem ma, de nem baj, majd feltalálom magamat a tekintetben, hogy mit lehet itt megrongálni. Kezdve magával az ajtót nyitó személlyel, akinek jó volna egyet rögvest behúzni, de a jelenlévő hölgyemény miatt megemberelem magam.
- De jó, hogy beugrottál. Már épp kezdtünk hiányolni... Ezek szerint nem lehet túl jó a buli, ha ilyen korán leléptél.
Nem tűrtőztetem magam, hanem mint a vámpír, akit már beengedtek, egészen Mirol képéig csörtetek, majd - nem verek be egyet neki, mivel tudom, hogy azért kikapnék Meltől, hanem - megrázom magam, mint egy vizes kutya, eláztatva ezzel a házigazdát. Bár velem volna Hádész “kis”kutyám! Ha nem épp Taidennek segítene szórakoztatni a násznépet, most l’eau de vizes kutyával boríthatnánk be Mirolt, nem sima esővízzel. Ja meg parancsra talán seggbe is harapná.
- Nem, a buli még csak most kezdődik… Vártunk valakire… És nem Rád…
Lefitymálón nyomom meg az utolsó szót, de aztán Melanie látványa megfékez. Megtorpanok, s egy pillanatra párás lesz a szemem, a képem meg megnyúlik, mert az ablakon át azért nem láttam a teljes képet. Én is elrabolnám, mi tagadás. Mondhatnám, hogy hercegnős, vagy porcelánbabás, de egyik sem írja jól. Mindegy is, a lényeg, hogy most vissza fogom rabolni.
- Gyönyörű vagy. Na menjünk…
- Drágám, ugye tudod, hogy balszerencsés látnod a menyasszonyt az oltár előtt…
- Más férfi lakásán biztos… - dörmögöm, visszanyerve a Mel látványa miatti kábulatból józan dühömet, s Mirol mellett eldübögve beljebb jutok Mel felé. Közben nem múlasztom el a szép szőnyegbe beletörülni öltönycipőm saras talpát.
- De ezt a balszerencsét Mirol megtarthatja. Téged viszont elviszlek innen.
Ahogy megérzem a vizes ing felett finom érintését, a szívemet mintha elbűvölné vele. Pedig dühöngeni akarok, ordibálni meg pofozkodni, de az a törékeny(nek tűnő) kar megállít. Olyan így, mint egy kerítés, amin keresztül legfeljebb ugatni tudom a másikat. A nagy lendületem is elillan, csak tompa bosszússág marad. Pofákat vágok Mirol felé Melanie válla felett, míg ő mentegeti a menyasszonyrablót valami szemenszedett füllentéssel. Belemegyek a színjátékba, de közben elkezdek mászkálni, egyrészt hoyg túljussak Melanie-n, másrészt meg mert bunkóskodni akarok, szóval felveszek innen-onnan egy tárgyat, megnézegetem, aztán direkt máshova rakom vissza.
- Ne haragudj, de valamit meg kellett beszélnem Henry-vel. Neki is joga volt tudni és én kértem, hogy valahol tudjunk beszélni. Nem akartalak megváratni…
- Most? Elképzelhető, hogy találhattatok volna erre alkalmasabb időpontot is. Mi volt ilyen fontos? Elmondhatod út közben is. Van egy kis… khm… dolgunk…
Miközben célozgatok, leveszek egy törékeny csetreszt az egyik polcról, megforgatom az ujjaim között, aztán hagyom kiesni. Persze összetörik.
- Hoppá… Na mindegy, ne hozz nászajándékot, és jók vagyunk. Ha már itt tartunk, ne is gyere el. Akkor, ha mindent megbeszéltetek…
Függve hagyom a mondat végét, de az ajtó felé húzódozom, és Melanie-t is arra terelgetem. És visszafelé is beletörlöm a lábam a már egyébként is sáros szőnyegbe.

Naplózva

Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2024. 02. 19. - 13:03:47 »
+2



::: WTF I'm doing :::

to: Mel & Ed

style


vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz



Amikor egy pár révbe ér, akkor a társadalom elvárja, hogy a többi nyomorult széles vigyorral az arcán tapsikoljon nekik, akár csak a cintányéros kismajom. Akkor is, ha ez totálisan őszintétlen. Kedves Meltől, hogy meghívott az esküvőjére, de most, hogy Eddie itt áll a nappalimban, hát őszintén szólva rögvest leesik, hogy nagyon álszent lenne tőlem elfogadni a meghívást. A vizes kutya effektus meg csak rátesz erre a meggyőződésemre még egy lapáttal.
Na meg az, ahogy Mel néz rá még ebben a kikúrt pillanatban is. Fogalmam sincs, mit eszik ennyire rajta, de komolyan. A fejemet csóválva próbálom lerázni magamról azt a valós és képzeletbeli szennyet, amit az érkezésével rám akasztott a kedves vőlegény. Fintorogva nézek végig a beszennyezett menő öltönyömön. Sajnos a saras víz ízének emlékét, ami a számba ment, kevésbé lesz könnyű eltüntetni.
- Fúj... de igénytelen vagy... - szalad ki a számon, és ezúttal eszem ágában sincs visszaszívni. Vizes, saras kutya. Blöááá.
Amikor Mel közénk lép, csalódott arcot vágok. Jó lett volna, ha Eddie behúz egyet. Akkor legálisan verhettem volna szarrá. Így meg... el kell játszanunk a jó kisfiút. Kérdés, hogy neki ez mennyire fog menni... az persze egyértelmű, hogy nekem rohadtul nehezemre esik. Amikor elkezdi a cuccaimat barmolni, még magasabbra megy bennem a pumpa. Elég közel nyúlkál ugyanis ahhoz a törzsi kis szoborhoz, amit anno Gaira készített nekem.
Ha csak hozzáér...
Fél füllel hallom, hogy Mel éppen bevéd Edward előtt, ami amúgy jól esik, de most minden idegszálammal arra vagyok kihegyezve, hogy csak nehogy kiszúrja magának a szobrot.
Éééés....így kéne fogadnom a kviddics meccsekre... Bingó.
Lassított felvételként nézem végig, ahogy találomra felkapja a Gaira két kezével megmunkált és kifestett szobrot, majd a kőre ejti. És az széttörik.
Kibaszott hangosan felüvöltök. A kezeim ökölbe szorulnak, olyan erősen szorítom, hogy a körmeim mélyen a tenyerembe vájnak. De most nem érdekel.
Tudom, hogy meg lehet javítani, mindössze egy pálcaintésbe kerül az egész, de itt azt hiszem visszavonhatatlanul elbolrul az agyam. Ezt már nem lesz olyan könnyű egy pálcaintéssel helyrehozni.
- Ta... takarodj a lakásomból. Most. AZONNAL - fújtatok mint egy idegbeteg rinocérosz. Ezek a ponton már az sem érdekel, hogy még jobban leírom magam Mel előtt, ha egyáltalán ez lehetséges. Mert ez eddig is elég jól sikerült. Gyanítom, hogy soha többet nem fog úgy hozzámérni, mint mielőtt Eddie beállított volna.
- Menjetek. Házasodjatok össze. Szarok bele - adom meg a kegyelemdöfést önmagamnak. Csak egy dolgot akarok, hogy hagyjanak itt, Gaira szobrával, és hadd sajnáljam magam, tök egyedül. Talán még bőgni is fogok. Nem érdekel.
- A nászajándékot majd elküldöm Melnek. Úgyis csak neki szánom - nézek kissé bűnbánóan Melre. Tudom, hogy attól még nem fog tönkremenni a nagy napja, ha itt hagy egy hisztis csecsemőt, csak úgy. De azért az előbbiek után szeretném neki valahol megkönnyíteni ezt. Megérdemli.
- Ne haragudj - intézem csakis hozzá a szavaim. - Kívánom, hogy boldog légy... - mormogom halkan búcsúzóul, azért imádkozva, hogy Eddie ebbe most ne pofázzon bele.
Naplózva


Melanie Hopkirk
Minisztérium
***


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2024. 02. 19. - 17:48:03 »
+2

 

e d w a r d   &    h e n r y

tp - only for you ~ outfit




Lélegzet visszafojtva várom azt a pillanatot, mikor húz be Edward Mirolnak. Mivel ahogy becsörtet mit sem törődve velem, vagy azzal hogy megzavart minket, egyértelműen ez kellene hogy következzen. Ehhez képest meglepetésemre csak megrázza magát, mintha csak a malamut méretű ebe lenne jelen körünkben. Hát igen… madarat tolláról, bár ez esetben inkább kutyát gazdájáról…
Ami még megdöbbentőbb, hogy mindezt Henry szó nélkül eltűri, bár nemtetszése azért látványosan kiül az arcára. Megértem. Közben persze én automatikusan próbálom menteni a menthetőt kellően átlátszó hazugsággal, ami azért mégsem az teljesen. És egész idáig mintha Edwardnak nem is lenne érdekes, hogy egyáltalán valóban ott vagyok-e, még csak rám sem pillant. Amikor aztán mégis… hát ott már nem kellenek szavak. Elég csak elpárásodó kék szemeibe nézem vagy a saját félreverő szívemet meghallanom. Mintha az idő is lelassulna, megszűnne a tér… csak Ő van és én.
- Gyönyörű vagy. Na menjünk…
Megmosolygom szavait, mert érzem azt a lágyságot, egyfajta sajátos finomságot benne, amit eddig ritkán sikerült előcsalnom, de most… most aztán száz százalékig és még fel is vállalja öntudatlanul. És azt is tudom, ennek nem itt kellene ennek megtörténnie, hanem a tengerparton ahova a menyasszonyi ruha szólít. De mit számít a mi esetünkben a  rendszer? Semmit sem a megszokott helyében vagy az idejében tettünk, igazából talán ezért nem is akadok fenn hogy így alakul ez is, inkább csak finoman jelzem felé.
Talán hiba, csak olaj a tűzre, mert a lábát megtörli a krém szőnyegbe.
- De ezt a balszerencsét Mirol megtarthatja. Téged viszont elviszlek innen.
Remélem, hogy az érintésem legalább megnyugtatja vagy jobb belátásra téríti, de tévedni még Nott esetében is emberi dolog. Bár enyhül benne a feszültség és látványosan enged kissé ki azért annyira sajnos nem, hogy jókedélyű ivócimborák legyenek. Inkább csak körbenéz szigorú vonásaival, meg-megfeszülő állkapcsával és körbejár megkerülve engem, mintha csak otthon lenne. Közbe kapok pár nem várt célzást, amire lenyelem a válaszom. Márpedig én vagyok a menyasszony, annyit késhetek amennyit akarok és ahogyan kedvem tartja, csesszék meg… nem lenne szerencsés egy szópárbajba bocsátkozni, főleg hogy a hangulat feszültebbé válik én meg tanácstalanná minden pillanattal mihez is kezdjek velük. Mikor az egyik tárgy hangosan csattan a padlón és darabokra hullik úgy ér el mindenki megtépázott idege a végső pontra. Én csak lehunyom a szemem, hogy nyugalmat erőltessek magamra Edward szándékos féltékenykedős udvariatlansága miatt, míg Mirol nem sokkal arrébb joggal gurul dühbe.
- Hoppá… Na mindegy, ne hozz nászajándékot, és jók vagyunk. Ha már itt tartunk, ne is gyere el. Akkor, ha mindent megbeszéltetek…
- Ta... takarodj a lakásomból. Most. AZONNAL!
A titkár ordítása engem is megrettent, ösztönösen odébb is ugrom kicsit és eltorzult arcába meredek meglepetten. Egyértelmű, hogy vőlegényem valami olyanba tenyerelt bele, amelybe nagyon nem kellett volna és biztos része ennek az is, hogy kettősünk esetében szinte csak én beszéltem ő pedig nem tudott kinyilatkoztatni semmit se mivel egyesek megzavartak minket…
Ám ez a viselkedés szokatlan tőle. Sose láttam még ezt az arcát.
- Menjetek. Házasodjatok össze. Szarok bele…
Szóra nyitom a szám, de nem jön ki belőle semmi sem. Edward érintését érzem a karomon, mintha csak ez lenne a végszó, de én nem akarok így távozni, ezzel a sokkal az agyamban. Nem is tudnék, azt hiszem. Henry magától oldja fel a helyzetet, azzal hogy rám, csakis rám tekint. Bocsánatkérőn, fájdalommal telt pillantással.
- A nászajándékot majd elküldöm Melnek. Úgyis csak neki szánom.
Nem kell, nem érdekel… akarom kiáltani, de továbbra sem tudok megszólalni, csak szuggerálom őt várva valami folytatást.
- Ne haragudj… Kívánom, hogy boldog légy...
Lelkem felzokog látva szenvedés. Át akarom ölelni, megvígasztalni, bocsánatot kérni. Felnézek Nott-rá, mintha egy táncoló durrfarkú szurcsókot vizslatnék, majd határozottan elhúzom karom a kezéből és Mirolhoz lépek. Megölelem, akár tetszik bármelyiküknek, akár nem. Ez olyan baráti, de attól azért bizalmasabb.
- Köszönöm és sajnálom…
Suttogom halkan, érzelgősen. Kiérezheti hangsúlyomból, szavaim vontatott lassúságából hogy nekem is nehéz elengedni őt, vagy elfogadni hogy bántom ezzel a döntésemmel. Mert nem, nem akarom, de hogy is lehet parancsolni a szívnek? Nem jöttem rá és nem hiszem hogy azok között leszek, akik megfejti ezt a titkot.
Mikor pedig elhúzódok a férfi szemeibe nézek egy jelentőségteljes pillanatig, majd egy apró csókot lehelek az arca szélére. Érzem hogy Nott mögöttem felrobban idegességében, de már csak azért is vontatott lassúsággal fordulok felé és könnyfelhős pillantással válaszolok neki.
- Azt kellett megbeszélnünk, amiről te már négy hónapja tudsz. És megkértem Henry-t hogy jelen legyen az esküvőn. Ez sokat jelentene… mindannyiunknak. Tudom mik a szabályok… de… had legyen ez a nászajándékom. Kérlek…
Most Edward felé lépek, aki magasabb, erősebb, mérgesebb bármelyikünknél, mégis tudom hogy igenis tudok rá hatni, még jobban is mint Henry-re. És nem a parfüm bűverejének köszönhetően vagy a menyasszonyi ruha csipkecsodás varázsának hatására, hanem mert elég rápillantanom és tudom, Ő meg én szavak nélkül is megértjük egymást. Elvégre szívem legtitkosabb fejezeteire is könnyedén fényt derített, mivel mindig is könnyedén olvasott bennem. A lelkemben.
Naplózva


Edward Nott
[Topiktulaj]
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2024. 02. 20. - 20:30:31 »
+2

To Melanie & Mirol
Ezt nem úszod meg szárazon


- Fúj... de igénytelen vagy…
Vigyorgok egy pillanatra, mert ez zene füleimnek. Még azt is elfelejtem egy pillanatra, hogy az alsógatyámig vizes vagyok. De a fogaim gyorsan eltűnnek, mert azt még akkor sem felejtem el, hogy lenyúlták a nejemet.
De őt aztán nem kell félteni. Nem jelent fizikailag nagy akadályt, de úgy közénk áll, ahogy dühös kutyák közé húz áthatolhatatlan akadályt egy vékony acélhálós kerítés. Mel beillik egyenesen villanypásztornak, amekkora itt a feszültség. El kell oldalognom a közeléből, a trollkodás pedig célt ér. Vajon valami kultikus tárgyat török össze, vagy valami szerencsehozó izét?
- Ta... takarodj a lakásomból. Most. AZONNAL.
Ártatlanul tartom fel a kezemet, és igazából véletlenül szót is fogadnék a házigazda szíves kiutálásának, de ahogy Melre nézek, és az ajtó felé biccentek a fejemmel finoman, ő még mintha nem akarna rohanni.
- Menjetek. Házasodjatok össze. Szarok bele.
Melhez lépek, és finoman megfogom a karját. Túl jó a lelke, tudom én, még képes, és megsajnálja itt…
- A nászajándékot majd elküldöm Melnek. Úgyis csak neki szánom. Ne haragudj. Kívánom, hogy boldog légy…
Bár ne találkozna a tekintetem Melével. Pedig látom, ahogy rám néz, egyrészt ember legyen a talpán ettől a nézéstől, akinek nem gyengülnek el a térdei, másrészt meg van benne valami dacos jóság, ami pont, hogy annyira megfogott benne… De, ezzel van kikövezve a pokol felé vezető út is. Úgyhogy ahogy elhúzza a kezét - mert persze én bamba engedem, a bűvkörébe esetten későn kapcsolok, hogy komolyan mit művel - megnyúlt arccal figyelem, ahogy megöleli Mirolt.
- Köszönöm és sajnálom…
Szúrós szemmel vizslatom azt az ölelést, és nagyon ajánlom Mirolnak, hogy a taktikailag fontos pontok nehogy összeérjenek.
- Jó’van, elég lesz - dörmögöm nem is titkolva a bosszússágomat. S ha ez még nem volna elég, Mel most meg még egy cuppanóst is ad neki.
- De tényleg…
Egy árnyalattal még hangosabban morgok, és értetlenül tárom szét a kezeimet. Jó, oké, várathatjuk a násznépet még, nem különösebben zavar, de időt húzni azzal is lehetett volna, ha egymásnak esünk az öltözőben… De nem, ahelyett itt tartjuk a világ legbizarabb legény-leánybúcsúját, és Mel ezt még fokozza egy kicsit.
- Azt kellett megbeszélnünk, amiről te már négy hónapja tudsz. És megkértem Henry-t hogy jelen legyen az esküvőn. Ez sokat jelentene… mindannyiunknak. Tudom mik a szabályok… de… had legyen ez a nászajándékom. Kérlek…
Az az utolsó kérlek, az felér egy jól irányzott imperioval. Pedig dühös akarok lenni. Törni zúzni, Mirolt meg talán jó lenne a lábánál fogva körbe is lóbálni párszor, amiért ellopta a legdrágább kincsemet. De mint mindig, az asszony keresztbe húzza a terveimet. Elveszek egy kicsit a tekintetében, ami bár mindig tüzes, most kivételesen nem egy gyilkos láva-tó tükre, csak szelíden pislákoló, meghitt gyertyafény. Értem én, mire céloz, hogyne érteném… Túl jó a szíve, és most Mirol kapcsán is, ebből a mai esetből nem lehet még egy olyan emlék, ami később elszomorítja, ha megint abba az elátkozott tükörbe pillantana.
- Hm…
Morgok még egy utolsót, csak a miheztartás végett, mert én aztán nem fogok itt érzelgősködni, főleg nem Mirol előtt. Akire morcos oldalpillantást is vetek, megpróbálva kitörni utoljára Mel bűvköréből, de persze sikertelenül, mert visszatévedek oda, és rájövök, hogy van annál fontosabb dolgunk is, mint hogy átrendezzem Mirol lakását egy destruktívabb fajta feng-shui szerint.
- Picsába…De csakis érted.
Én ugyan nem fogom kimondani, hogy jöjjön, meghívás meg aztán pláne nem fogja elhagyni a számat, de hát Melnek nem lehet nemet mondani. És ha úgy vesszük, ez úgyis csak egy áthágás. Az én oldalamról… Nem egy áthágás, akiket nem hívhattunk meg.
- De innentől rajta tartom a fél szemem - meredek szúrósan és jelentőségteljesen Mirolra, közben azt latolgatva, vajon mit várhatok még tőle.


Naplózva

Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2024. 02. 26. - 10:26:44 »
+2



::: WTF I'm doing :::

to: Mel & Ed

style


vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz



A helyzet elég gyorsan eszkalálódik azután, hogy Edward belép a lakásba. Én kellemetlenül érzem magam, de persze megjátszom a dolgot, ahogy mindig. Ezúttal ez sem sikerül sokáig, Gaira szobra miatt végül teljesen kikészülök, és ezen a ponton már leplezni sem tudom a mentális állapotomat. Meghat, ahogy Mel megölel. Nem tudom, annak szánja e, de számomra ez egy búcsúölelés. Isteni, édes illatát örökre igyekszem az emlékezetembe vésni. Ő volt a második Nő az életemben. Most már tisztán érzem, hogy szerettem. Remélem tudja.
- Én is - suttogom.
Remélem, hogy Edward nem néz ide, mert még egy kósza könnycsepp is végiggördül az arcomon, és végül Mel gyönyörű hullámos hajtincsén érkezik meg. Szorosan ölelem vissza és keserédes mosoly jelenik meg arcomon, miután elengedem. Meglep, hogy Mel ennyire komolyan gondolja a meghívást, hogy még a vőlegénye előtt is felvállalja, de ezúttal tudom, hogy nem engedhetek a kísértésnek. Ideje, hogy végleg kitöröljem magam kettőjük életéből. Eddig is túl sokáig halasztottam a dolgot. Az még jobban ledöbbent, hogy Edward is beletörődne, hogy az idegesítő aurámmal szennyezzem a megszentelt napjukat, ha paraszt lennék, beszólnék neki, hogy kezd átmenni papucsba, de most nem akarom elcseszni ezt a pillanatot is.
- Mel, nagyon rendes vagy, de azt hiszem, erre most nem vagyok képes. Azok után nem, amiket elmondtál. Ne haragudj, nem a te hibád, de most egyedül kell lennem. Nem tudnék úgy örülni veled, ahogy megérdemled. Ígérem, majd máshogy kárpótollak - hangosítom ki  őszintén a gondolataimat.
Remélem elfogadja a döntésem, talán látja, hogy teljes idegi és lelki roncs vagyok. Vagy legalábbis nem a megszokott Mirol fizimiskát hozom, az már biztos. De ennek most érdekes módon kivételesen örülök. Megtehetném, hogy elmegyek, leiszom magam a srága földig és megfektetem Nellie Nottot, vagy valaki mást, aki épp szembe jön. De most ez szemernyi kielégülést nem adna. Azt hiszem, ideje, hogy számot vessek magammal, hogy összeszedjem magam végre, és ha nem is fogom tudni törölni Mel személyét akkor is el kell engednem.
- Vigyázzatok egymásra! - pillantok kissé megenyhülten Edwardra, és kinyitom előttük az ajtót. Remélem, hogy ezek után már nem lesz semmi gikszer az esküvőn. Amikor meglátom a motort a ház előtt, azért még felvonom a szemöldököm, furcsa belépő ez még Edwardtól is, de ezúttal lenyelem a nyelvem hegyén lévő beszólást. Semmi értelme. Ha elmennek, még hosszan nézek utánuk, mielőtt visszamennék. Ideje megjavítanom végre a szanaszét csesződött dolgaim. Amik közül Gaira szobra a legkevesebb.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 20. - 09:21:19
Az oldal 0.173 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.