Három csepp és véged, Deaner

[Három csepp és véged, Deaner!]

Három csepp és véged, Deaner!

to; Lola

2004. február

A világ legegyszerűbb dolga kívülről osztani az észt. Azt hinni, hogy jobban tudjuk másoknál. Megmondani a tutit. Bezzeg én, ha a helyében lennék, ezerszer jobban csinálnám. Na persze. Egyszerűen elég volt az okostudó mindenlébenkanál emberekből. A múltkori meccsen annyira felhúzott az idei szezon kommentátorának kikiáltott Vencel Deaner, hogy legszívesebben lehánytam volna. Bármit csináltam, folyamatosan csak kritizált: Ays elég dekoncentráltnak tűnik ma...; Ays elhibázta a dobást...; Ays már megint mellélőtt...; Aysnak ma kétbalkezes napja van; Ays így nehezen fogja profiként folytatni..., és így tovább. Való igaz, nem voltam a toppon aznap. Rebeccától kaptam levelet, hogy anya megint rosszul van, és nem valószínű, hogy nyárra kijöhet az inteztből. Ezek után nyilván szar kedvem volt, és nem tudtam koncentrálni. Nem csoda, hogy veszítettünk. Mondjuk nem csak rajtam múlt, Zed sem volt a helyzet magaslatán, és bár húsz ponttal vezetett a Mardekár, azt még simán behozhattuk volna. Amikor Lola Miller gyorsabban vette észre a cikeszt, azzal viszont eldőlt a meccs sorsa.
Talán az egyetlen, ami vigasztalt, hogy nem csak engem idegesített fel Deaner ennyire, bár annyira nem figyeltem, mintha lett volna néhány csípős beszólása a mardekárosoknak is. Hogy konkrétan Lolát is szidta-e, vagy csak a csapattársait, azt nem tudom, mert leginkább csak a saját személyemet érintő ekézésre kaptam fel a fejem, de tisztán láttam, ahogy Lola pipacsvörös arccal ecsetelte az ősellenségemnek, Loreleinak, hogy mennyire gyűlöli ezt a krapekot. Mivel a Mardekáros csapatból Lola volt számomra a legszimpatikusabb, ezért az egyik reggeli után elcsíptem a folyosón, és rábeszéltem, hogy szívassuk meg ezt a gyökeret. Szerencsére elég merész csajnak bizonyult, úgyhogy megbeszéltük, hogy a következő meccsen szétszívatjuk Deanert. Addigra sikerült illegálisan beszereznem a Weasley Varázsvicc Válallat egyik örökzöld kedvencét, a Fossantó elixírt, amiből mindössze három csepp elég, és a kiszemelt delikvens garantáltan egész nap a retyón ragad. Persze bármikor nagy móka lett volna ezzel beszívatni Vencelt, ám egy meccs napján különösen szívet melengető élménynek ígérkezett. Ma szerencsére egyikünket sem érintett az esemény, hiszen ezúttal a Hollóhát és a Griffendél mérkőzött meg egymással, így sima libának tűnt a dolog. Nem csoda hát, hogy olyan széles vigyorral az arcomon vártam Lolát a stadion mellett a megbeszélt időben, mint más karácsony reggelén az ajándékosztást. Nekem ez volt az elégtétel. A vigasz. Nem csak az idegesítő kommentekért, hanem - be kell valljam - minden más idegesítő és borzalmas dologért is, ami az utóbbi időben kiidegelt.
- Szia Lola - biccentettem lelkesen a nagy oldalzsebes, hugrás szurkolói szerkómban, amikor a mardekáros lány befutott. - A szajré nálam, már csak azt kéne kitalálni, hogy csempésszük az italába? Úgy láttam, hogy általában sütőtöklevet szokott inni meccs alatt egy Chudley csúzlis pohárból. Arra gondoltam, esetleg megpróbálkozhatnánk a legbanálisabbal. Egyikünk elterelné a figyelmét, amíg a másik akcióba lép... Mit szólsz? - dörzsöltem össze a tenyerem izgatottan. Igazából azt is el tudtam volna képzelni, hogy az is beválik, ha anonim módon egy haverján keresztül juttatjuk el hozzá az italt, mondván, elismerjük a munkáját, és megérdemli, mert biztosan megszomjazott a sok beszédtől, de egy ilyen kényes projektet lehet mégis jobb, ha nem bízunk másra. Kíváncsi voltam, Lola mit forgat a fejében...

Deanernek annyi!

to Nira
  ♪ the master plan ♪ ✦ outfit

Meglepően rafinált ez a beszélgetés.Elgondolkodva végigmérem a sportszerkós Nirát, és nekidőlök a közeli póznának, magam előtt keresztbe fonva kecses kacsóimat. Minden mesteri terv úgy kezdődik, hogy “ismerd ki az ellenséged”. Pipa.
- Ha figyelemelterelés kell, rám számíthatsz.
Halkan beszélek, az arcom durcás, és mardekárosan ravaszdi. Tökéletes sminkemet most harci festésnek érzem, frissen kifent kikent körmeimet támadásra kiengedett cicakarmoknak. Na nem mintha úgy szándékoznék elterelni a figyelmét, hogy kikaparom a szemét, de megfordult a fejemben. Mit érdemel az a kommentátor, akinek volt pofája csodás győzelmem pillanatában szóvá tenni, hogy szétfútta a szél a hajam…? És emiatt ahogy landoltam, még el is estem a seprűvel.
Hát igen. Nem kedvencem ez a manőver, de máshogy nem lehet csinálni ezt sem, mint emelt fővel, talpra kell ugrani, leporolni magam… És igen, megigazítani a mindig tökéletes frizurám is. Ezt tettem, és nyert a csapatunk, de azért nem felejtek.
- Ha bárki másról volna szó, azt mondanám, kikezdek vele. De Deaner esetében erről szó sem lehet.
Finnyogva ejtem ki a nevét is. Méltatlan volna nyíltan dühöngeni meg útálkozni, szóval nagyon menőn pofákat vágok, és a bosszú is pont olyan hidegen jó, mint egy jól megfossantózott sütőtöklé.
- Szóval, hogyan is kéne jelenetet rendezni?

[Három csepp és véged, Deaner!]

Három csepp és véged, Deaner!

to; Lola

2004. február

Tetszett nekem a Lolából áradó magabiztosság. Ez a kviddics pályán persze pont, hogy hátrány volt a mi csapatunknak, de ebben a helyzetben piszkosul jól jött. Örültem, hogy egy ilyen talpraesett csajszival sodort össze a sors erre a balhéra, és már előre éreztem a jól eső elégtételt a gyomromban, amit akkor fogok csak igazán kiélvezni, ha szétszívattuk Deanert. Mikor Lola felvetette, hogy más esetben kikezdene a delikvenssel, hangosan felnevettem.
- Hát igen, azt el tudom képzelni...
Ezt egyáltalán nem bántásnak szántam, remélem, hogy Lola nem is vette annak. Menő stílusával, szép arcával, és sportos alkatával érthető volt, hogy bomlottak utána a srácok. Csak a mi csapatunkból jól tudtam, hogy két srácnak is bejön. Na de eszem ágában nem volt kiadni őket, ez nem az én formám. Helyette inkább a szívatásra koncentráltam, és erősen elgondolkodtam, mégis mivel kéne elterelni ennek a kóklernek a figyelmét. Aztán egyszer csak beugrott!
Jajj, megvan! Egyik reggel láttam, ahogy majd halálra rémült egy póktól ami reggeli közben a közelében mászott... Most is rá kéne szabadítani egy pókot! - osztottam meg a Heurékát Lolával.
- Keressünk egyet, vagy változtassunk át valamit? - kérdeztem a mardekáros lánytól.
- Nem vagyok annyira penge átváltoztatástanból, de talán ennyi még nekem is megy... - pedzegettem.
- Akárhogy is, ha a hajára reptetünk egyet akkor tutira kiborul és visítani fog! - nevettem izgatottan.

Deanernek annyi!

to Nira
  ♪ the master plan ♪ ✦ outfit

Nira megjegyzésére sunyin elvigyorodtam, mert hát minek a tökéletes frizura és makulátlan smink, ha… Na jó, igazából csakis azért, mert szeretek igényes lenni, de hát ha vannak egyéb előnyei, miért is ne? A hátrányairól meg nem veszek tudomást. Érdekes, hogy engem személy szerint elkerült eddig az a nagy, rajongós szerelem, de nem is értem volna rá foglalkozni vele, annál fontosabb dolgaink akadtak. Például Nira jóvoltából vagány bosszút állni ezen a… Deaneren. Aki ezek szerint arachnofóbiás.
- Tökéletes. Alapos megfigyelő munkát végeztél. Ez tetszik - jegyzem meg elismerően, és épp csak nem dörzsölöm össze a tenyeremet a gonosz vigyorgáshoz, mert hát az a filmekben elmegy, de hozzám túl idétlen lenne, és vigyáznom kell az imidzsemre. De az eszembe vésem, hogy Nirával jobb lesz nem ujjat húzni - ellenben lóghatnánk együtt többet is.
A fejemet ingattam Nira ötleteire, félig helyeslőn, de ahhoz túl rövid a pálcám, hogy én egy pókot akárcsak varázslattal is megpiszkáljak, ehhez minimum három méter biztonságos távolságra volna szükség. Átváltoztatástanból meg én sem vagyok remek, hacsak a póknak nincs szüksége más színű frizurára, esetleg csillogósra bűvölt körmökre. Bárcsak nálam lenne  a pókos fülbevalóm…
- Igazából… Elég valami, ami úgy néz ki, mint egy pók - nyomom meg ravaszosan, és körbekémlelek, mit lehetne használni.
- Fel kell áldoznom ezt a jó cél érdekében - sóhajtok végül, és felemelem a talárom ujját, majd hegyes, zöldre lakkozott körmömmel kiügyeskedek egy szálat a varrásból, és húzni kezdem. A fekete szálat eltépem a tövénél, aztán összegyombolyítom, de nem egészen, hogy elég borzas legyen.
- Szerintem ha varázslattal mozgatom, jó lesz. Intézd el a sütőtöklevét, én meg addig elbábozok ezzel - vigyorogtam újra, majd nekieredtem a kommentátori pódium felé.
Deaner épp egy háztársával csacsogott, mert a meccs még nem kezdődött el. én a pódium tövénél osontam el, kis termetem miatt könnyen maradtam a takarásban, és a lécek közti réseken leskelődtem, a tökéletes távolság és szög eléréséig. Végül megálltam ott, ahol már halló és látótávolon belül voltam. A fiúk valami csajokról beszéltek, de nekem itt fontosabb dolgom volt, szóval a tenyeremre készítettem a k-szöszt, és kézbe vettem a pálcámat. Már majdnem akcióba is lendültem volna, mikor is érdekes beszélgetés ütötte meg a fülemet.
- Haver, ez olyan óvodás dolog, hogy szívatod a csajt… Ha tetszik Neked, miért nem hívod el inkább egy randira?
- Nem az én súlycsoportom, észre se venne máskülönben. Esélytelen is, az ilyen csini, vagány lányok, mint Ays… Biztos nemet mondana. Úgyhogy megérdemli.
- Beszarááás… Hehe, szó szerint - suttogtam magam elé úgy, mint aki épp a Rosaura egy számán szórakozik. A srácra sandítottam a lyukon át, aztána  kezemben tartott ijesztő szöszre. Aztán megint a srácra. Akkor is egy tapló. Úgyhogy vigyorogva vállat rántottam, aztán egy halkan suttogott leviosával akcióba lendítettem a csapdát. Elhúztam a srác előtt, de olyan gyorsan, hogy jól nem nézhette meg, inkább csak futólag láthatta, ahogy a kezére megy, aztán meg a hajába.
- Miafranc, szedd ki, miaz, váááá! - Csajos sikítástól zengett a pódium. Nirával nem beszéltünk meg jelet, de szerintem ezt minősíthetjük annak utólag is. Elégedetten somolyogva az orrom alá figyeltem a kalamajkát a rejtekemből, és most már csak Nirának kellett szurkolnom, hogy ő is sikerrel járjon. Vajon ő is hallotta az előbbieket?

[Három csepp és véged, Deaner!]

Három csepp és véged, Deaner!

to; Lola

2004. február

A rohadékok előbb-utóbb megkapják a büntetésüket. Egy ideig még ellavírozhatnak a szemétségeikkel, pokollá téve mások életét, de örökké azért csak nem úszhatják meg. Legalábbis remélhetőleg így van... Hogy ez egyetemes törvény-e, avagy sem, az most abból a szempontból mindegy is, hogy legalább ezen az egy rohadékon mi most revansot fogunk venni. Ez már egészen borítékolható.
- Köszi! - vontam vállat a dicséretre, ami amúgy tök jól esett. Hát igen, ha valami, akkor mások megfigyelése jól megy nekem. Ez a kviddicsnél is sokszor jól jön, amikor például az őrzőt kell kijátszani. Sokan erőből próbálják megoldani a dolgokat, én inkább ésszel. Nyilván lányként az izomerő sem olyan hatalmas, hogy képes legyek szinte átdobni valakin egy kvaffot, egyenesen a karikába, de azt hiszem, ha olyan erős lennék, sem így csinálnám. Nagyobb élvezet pszichésen megtörni a másikat. Kijátszani őt. Ehhez viszont ki kell ismerni. Gyakran töltöm azzal az időt, hogy megfigyelek más játékosokat a meccseken, és megjegyzem, milyen testi jelzéseket, vagy arckifejezéseket adnak le, mielőtt csinálnak valamit. Van, aki elárulja magát, és szinte minden alkalommal ugyanarra mozdulna ösztönösen. Na azzal például szeretem elhitetni, hogy jó irányba indul, majd amikor már késő, egy másik karikába lövöm a kvaffot. Számomra ez az igazi győzelem.
Az biztos, hogy Lola is igen ravasz teremtés, ez már csak abból látszik, ahogy kifundálta, hogy egy álpók is teljesen megteszi. Bizony, sokszor a legegyszerűbb megoldás a legjobb, és a legördögibb.
- Ez nagyon jóóó - ujjongtam izgatottan. - Még megalázóbb lesz neki, ha rájön, hogy nem igazi pók volt. Bár asszem jobb, ha nem jön rá, mert akkor talán gyanút fog és nem issza meg az italt - gondolkodtam hangosan. Mikor Lola ismertette a haditervet, bólintottam.
- Okés. A végén itt tali - indultam meg én is a helyemre, ami nem más volt, mint a kommentátori pódium bejárata. Mivel nem rendelkeztem semmi olyan menő kiegészítővel, mint például egy láthatatlanná tévő köpeny, vagy ilyesmi, így nemes egyszerűséggel önmagamat adtam. Lélegzetvisszafojtva füleltem az ajtó mögött, hogy mikor indul be a buli, és amikor meghallottam Deaner nyivákolását, gyorsan elfojtottam a kirobbanni készülő röhögőgörcsöt. Majd később kiengedem. Kiszedtem a belső zsebemben lévő aprócska fiolát, és még a dugót is kivettem belőle, hogy a lehető legkönnyebben tudjak csepegtetni. A dugó visszakerült a zsebbe, a fiolát viszont a kezemben tartottam, csak ráhúztam a sportfelsőm ujját, ami szerencsére volt olyan hosszú, hogy eltakarja. Mondjuk ha őszinte akarok lenni, ehhez semmi köze nem volt a szerencsének. Mindent alaposan elterveztem.
Gyorsan akcióba lendültem, egy lökéssel kinyitottam az ajtót, és én is hangos sikoltozásba kezdtem, Deanert utánozva, de nem ironikusan, hanem megpróbáltam adni az őszinte fóbiás spinét.
- Hell... - szakítottam félbe a köszönésem megjátszott aggodalommal az arcomon.
- Jesszus.... egy pók! Jajj neeee! -[/color] ficánkoltam látványosan, és olyan elánnal dobáltam magam meg nyávogtam, hogy gyorsan Deaner és az itala közé kerüljek. - Fujj... mindjárt kidobom a taccsot - dramatizáltam a helyzetet, majd amikor Deaner és a haverja is teljesen biztosan a pókra koncentrált, én könyörtelen hidegséggel csepegtettem bele a három cseppet a narancssárga löttybe.
~ Kedves egészségedre, haver... ~ gondoltam magamban, aztán addig játszottam a halálra rémültet, amíg el nem tűnt a képből a pók.
- Eltűnt mááár? - kérdeztem aggódva, egyúttal Lolának is jelezve, hogy megvagyok, ha nem látta az akciót esetleg kristálytisztán.

Deanernek annyi!

to Nira
  ♪ the master plan ♪ ✦ outfit

- Majd úgy intézzük, hogy utána tudja meg. Azt akarom, hogy tudja, hogy mi voltunk.
Ehhez már aztán épp csak egy muhahá!-t nem teszek hozzá, de hát megintcsak, az elegáns kárörvendés nem egyszerű művészet.
Egy utolsó bólintás, aztán elválnak útjaink. Ahogy alakulnak a dolgok, eléggé sínen megy minden, mint a Rosszfort Express. Nira alakítása páratlan, a srácok nem látják, mit ügyeskedik, csak én, miközben a szösszel bábozom apró pálcaintések segítségével.
Aztán a kis fekete gombóc visszakerül hozzám egy másik résen át, és mehetünk a megbeszélt találkozópontra. Ott várom be a bűntársat.
- Hellóhelló. Ezzel megvagyunk. A következő kérdés: akarjuk-e a műsort innen figyelni, vagy akár el is mehetünk a legközelebbi mosdókhoz… Bezárni az ajtajukat…
Dallamos hanglejtéssel teszem meg a célzást, szerintem Nira is gondolhatja, miért mondom, de a biztonság kedvéért megeresztek felé egy csibészes, sötét vigyort.
- Ja, és miközben ott bújkáltam, hallottam ám egy érdekes pletykát is… Képzeld, rólad szól. Akarod tudni? - faggatózom ártatlanul, játékosan piszkálódva kicsit.

[Három csepp és véged, Deaner!]

Három csepp és véged, Deaner!

to; Lola

2004. február

Nem kell már sokáig megjátszanom magam, az akció hamar lezajlik, úgyhogy amilyen hirtelen ott termettem, olyan hirtelen penderültem ki a kommentátori szobából.
- Hála égnek, hogy eltűnt ez a borzalom... na megyek, rendbe hozom a hajam, pá srácok - intettem, és már ott sem voltam. Szerencsére épp elég zavartak voltak ahhoz, hogy ne kérdezzenek rá, minek is mentem oda.
Lola már ott várt a találkahelyünkön, én meg pacsira emelve a kezem, csatlakoztam hozzá.
Ahogy további ravasz tervét hallgattam, szinte éreztem, ahogy vigyorog a májam a kárörömtől.
- Úúúú, ez nagyon ördögi... Imádom! - lelkesedtem az ötletért, és már indultam is volna meg a budi irányába, ám Lolának még volt egy meglepetése.
- Egy kis szaftos pletykára sosem mondanék nemet...így meg, hogy benne vagyok, alap, hogy tudnom kell róla - pislogtam kíváncsisággal vegyes aggodalommal rá, mert egy kicsit tartottam tőle, hogy olyan hallok, ami nem vet majd rám jó fényt. Csevej közben ha Lolának nem volt ellenére, szép lassan azért megindultam a célpont felé, nehogy lemaradjunk a showtime-ról.

Deanernek annyi!

to Nira
  ♪ the master plan ♪ ✦ outfit

A kíváncsiságára az én szemem is felcsillan. Ez az az eset, amikor jobb ebben lenni, mint szappanoperát nézni. Elindulok Nirávala  mosdó felé.
- Tudnod hát! Mert  képzeld... beléd van zúúúgvaaa… !!!
Dallamosan újságolom, a hangom olyan magasságokat üt meg, hogy ettől talán eltörne a Kövér Dáma pohara.
- Mit szólsz ehhez? Azért még hagyjuk, hogy megigya a cuccot? Mondjuk velem szimplán csak s.fej volt, úgyhogy én azért hagynám - gondolkodom el egy míves hajlibbentés kíséretében. Hát igen, a bosszú hidegen a legjobb, sütőtöklébe keverve.
Közben bandukolunk sietősen a legközelebbi mosdó felé, bár nem is tudom, bezárjuk, aztán ott is hagyhatjuk, mert azt nem akarom azért látni, amikor mindent elönt a… csokiszósz.
- Tudsz jó zárvarázslatot? Én maximum olyat bírok megcsinálni, amit egy laza alohomorával ki lehet nyitni - morfondírozok fintorogva, miközben meg is érkezünk a kviddicspálya melletti mellékhelyiséghez.
- Oké, tudjuk ezt még fokozni? Te hová mennél, ha szükség esetén be volna itt zárva az ajtó? - nézek Nirára, majd körbe a környéken, alkalmas fedezék után kutatva. Mondjuk lehet, arra nem is lesz szükség, ha ez a szer valóban olyan hatékony, ahogy a reklám is mondja.

[Három csepp és véged, Deaner!]

Három csepp és véged, Deaner!

to; Lola

2004. február

Kissé lesokkoltak Lola szavai, ezt tisztán láthatja holtsápadtra vált arcszínemből.
- Hogy miiii???! DE hát folyton csak oltogat... ha velem ilyen, akkor hogy viselkedik azzal, akit utál? - kérdeztem hitetlenkedve. Na ebből látszik, hogy hiába múltam már tizenhét, semmit sem tudtam a fiúkról. Na igen, honnan is tudhattam volna. Azt a röpke kis nyári kalandot leszámítva Juliennel, bizony tényleg nem volt sok közöm az ellenkező nem jeles (avagy kevésbé jeles) képviselőihez. Ott volt Benjamin Fraser is, a nagy plátói crushom, akivel a kviddics-találkán egy kicsit összemelegedtünk, de aztán nem lett belőle semmi. Nem keresett. Később persze hallottam, hogy becsajozott és a lány nem sokkal később babát is várt... Hát igen, ez az én formám.
- Naná! - hangzott el a számból az ítélet. - Mekkora gáz arc már! - csóváltam a fejem idegesen. Ezek után meg pláne hogy megérdemelte! Ha azért szívatott, mert kedvelt, az a legrosszabb eset.
- Sajnos én is csak olyat tudok - mondtam elgondolkodva, amikor a mosdó elé értünk.
- De az is jó arra, hogy egy kicsit megszívassuk! Akár egy fél perc késlekedés is elég lehet, hogy elöntse a gatyáját a vulkán - nevettem jóízűen a gondolatra, majd pálcaintéssel elvégeztem a varázslatot gyorsan nonverbálisan.
Ezen a ponton talán egy kicsit előre megsajnáltam Deanert, de ezt nem akartam direktben kimutatni Lolának, nehogy puhatestűnek gondoljon, vagy azt higgye, a szerelmi vallomás hatott rám, így hát egy közeli, meghitt gödröt szemeltem ki magamnak, ami pont egy terebélyes fa mellett volt.
- Szerintem ez eléggé adná magát... de ha pocsolyát csinálunk a gödörből, akkor már oda a menedék - vigyorogtam gonoszul.
- Csak utánad, Mardekár! - mutattam előzékenyen a gödörre, hátha Lolának is van kedve egy kis bosszú-varázslathoz még.

Deanernek annyi!

to Nira
  ♪ the master plan ♪ ✦ outfit

- Pasik…
Sóhajtozósan sopánkodva röhögök, mintha lenne velük tapasztalatom… De hát végülis van. Az oviban is ugyanezt művelték, csak ott még a hajhúzogatás megy, ha nem tudnak máshogy kommunikációba kezdeni. A Rosaurában meg bunkóskodnak meg drága cuccokat vesznek, de a szitu ugyanaz marad. Vajon létezik hímnemű emberegyed, aki túl jut egy ötéves szintjén.
- Érzelmi analfabéta mind. Majd ebből tanul.
Az iménti ördögi húzásunkra célzok, aztán folytatjuk a tervszövögetést, méghozzá további tettekkel. Az ajtó bezárását inkább Nirára hagyom. Simán ki tudnám szőkíteni az ajtót, át tudnám szabni a fazonját, énfelőlem ki is sminkelhetem, de varázslattal bezárni tök unalmas. Jobb lesz, ha a másikra hagyom.
- De tényleg, jól megjegyzem, hogy ne kötekedjek veled - teszem szóvá elismerően, és egy kicsit viccelve is. Az érzékletes metaforán kárörömmel fintorgok, de ez vigyorrá szélesedik a gödör láttán.
- Nem menekülsz, Deaner… Aguamenti!
A mélyedés félig telik meg vízzel, mert hát hiába vagyok lelkes, így sikerül.
- Hm. Egyesek azt mondanák, hogy a gödör félig üres, de én azt mondom, félig teli van - jegyzem meg a művemet szemlélve, aztán jelképes mozdulattal leporoltam tenyereimet.
- Menjünk vissza, mindjárt kezdődik a műsor…
De még el sem döntöttük, hogy elindulunk vissza, mikoris futólépésben feltűnt az áldozatunk. Furcsa futólépésben egyébként, kissé olyan járással, mint a kviddicsjátékos, akinek a sok edzéstől a lába közt maradt a seprű.
- Utaaat! - nyüszíti a képünkbe, és elrobog mellettünk. Felkenődik az ajtóra, mert ugye nem készült rá, hogy az zárva lehet. Aztán turkál a nadrágjában, bár érdekesen, mint aki közben táncikálni akar.
- Basszus, a pálcám… Csajok, kinyitnátok?
- Saaaajnos mi se tudtuk kinyitni… - sóhajtom, de a gyerek nem adja fel. Utolsó pillanatai lehetnek, és kiskutya szemeket mereszt Nirára.
- Légyszi, légyszi, könyörgöm, megpróbálnád mégegyszer? - kérdezi, és fájdalmas fintorral a képén toporog tovább az ajtó előtt. A tekintete már a gödörre téved, de úgy tűnik, ő is a “félig tele” tábort gazdagítja.

[Három csepp és véged, Deaner!]

Három csepp és véged, Deaner!

to; Lola

2004. február

Hát az biztos, hogy nem az érzelmi intelligenciájáról híres az "erősebbik nem". Vagy legalábbis azok nem, akikkel nekünk Lolával dolgunk akadt. Érdekes egyébként, hogy bár sokan legyeskedtek a mardekáros lány körül, arról még nem hallottam, hogy komolyan járt volna valakivel. Mondjuk az is igaz, hogy ráért még bőven erre, hisz nálam is jóval fiatalabb volt, és én sem számolhattam be rendes kapcsolatról mindeddig. Hogy vágytam-e rá? Talán. De most fontosabb dolgokkal kellett foglalkoznom, mint például a RAVASZ, amit hamarosan le kellett tennem, és aztán be akartam kerülni valamelyik Nagy-Britanniai kviddics csapatba is... az országos válogatón kiválóan kellett szerepelnem, amihez persze folyamatos edzés kellett, szóval erre most tényleg baromira nem értem rá. Száz szónak is egy a vége, most kivételesen tényleg örültem neki, hogy senki nem érdekelt.
Lolára viszont kíváncsi voltam, ezért ha indiszkrét voltam, ha nem, nem bírtam ki és megkérdeztem menet közben:
- Ezek szerint te sem találkoztál olyannal, aki a kicsit is értelmesebb fajtához tartozik?
Hamar elértük a tett helyszínét, és az ajtó bezárása után Lola is gyorsan ellehetetlenítette a közelben fellelhető legközelebbi pöcegödröt. Jót nevettem Lola félig telis megjegyzésén és már épp indultunk volna vissza, amikor... Deaner szó szerint és átvitt értelemben is befutott. Magamban már hangosan röhögtem attól a pillanattól, hogy megláttam, hogy a fosási ingertől széttárt lábakkal totyog a retyó felé. Azt kinyitni nem sikerült neki, ellenben közelebbről is megismerkedett vele, amikor felkenődött az ajtóra. Mikor könyörgésbe fogta, egy pillanatra már meg is sajnáltam... volna... de akkor eszembe jutott az a sok megaláztatás és égető megjegyzés, amit miatta voltam kénytelen elszenvedni a pályán és azon kívül. Meg azt hiszem benne volt ebben a pillanatban minden korábbi arcpirító fájdalom, amit srácok miatt kellett elszenvednem. Talán még az anyám kilátástalan állapota miatt érzett tehetetlen düh is...
Szóval... Feltűnés nélkül a hátam mögé rejtettem a pálcámat, amíg szerencsétlenkedett.
- Bocsika, nekem nem működik rendesen a pálcám, oda is adtam a házvezetőnek, hátha a tanári karban tudnak vele mit kezdeni - csóvàltam a fejem megjátszott sajnálkozással. Deaner sorsa bevégeztetett, ezután már csak végig "kellett" néznünk, ahogy gurul lefelé a lejtőn... szó szerint.
- Ohh... Nnneee... Ezz - indult be a szimfóniának is beillő hangorkán, mire szerencsétlen gyökér csak tovább totyogott tovább gyök kettővel, hogy merre, azt ő maga sem tudta. Egy célja volt, hogy minèl távolabb jusson tőlünk... a fèlig teli gödröt tehát úgy tűnik nem tartotta elég meghittnek. A szagot ugyan nem éreztük közvetlenül, de a válogatottan kínosan fel-feltörő zajok arra engedtek következtetni, hogy emberünknek bizony súlyos csomaggal telt meg a puttonya. Miután a gödröt elhagyta, a közeli domboldalon indult lefelé a srác, és egy ponton úgy megnehezült számára  a járás a szaros gatyában, hogy megbotlott a lábában és a fa mögött elterülő dombon gurult lefelé egy kis tisztás irányába... Segíthettem volna... de...inkább csak cinkosan vigyorogva Lolára pillantottam.
- Hagyjuk csak a levében megrohadni, vagy még az orra alá is dörgölnéd, hogy kinek köszönheti a szerencséjét?
A magam részéről ennyivel is megelégedtem volna, főleg, hogy így legalább a szagorkántól megkímélt minket az élet, de ha Lola szeretett volna még kárörvendeni egyet, ezzel beszúrva a végső döfést, én bizony nem állítottam volna meg semmi galleonért.

Deanernek annyi!

to Nira
  ♪ the master plan ♪ ✦ outfit

- Még nem. Olyannal már találkoztam, aki értelmesebbnek tűnt… Az a legveszélyesebb fajta. Kis híja volt, de nem vert át… Nem tudom, nem is érek rá, nem találkoztam még olyannal, akiért megérni veszkődni… Te se futottál még össze senki értelmessel?
Nem szívesen gondolok vissza a dologra, de azért Nirára mosolygok, mert hát beszélni meg furcsa mód jobban esik. Meg még jobban esik az egész nemüknek visszavágni egy-egy olyan sticklivel, mint amilyen ez a mai is.
A tervünk megkoronázásaképp szinte megnyerjük a páholy-jegyeket, befut az áldozatunk. Nira mentegetőzése nagyon nehézzé teszi, hogy pókerarccal tudjam tenni az ártatlant, úgyhogy nem is teszem, a képemre a lehető legátlátszóbb és leghamisabb vigyor ül ki, a sajnálkozásom pedig messziről láthatóan mesterkélt és színpadias. Mondjuk Deanernek nem hiszem, hogy van ideje ezt tanulmányozni. Amíg nyögdécselve-szitkozódva odébbvánszorog, addig én a táskámban komótosan keresgélni kezdek. Szerencsére messzebb sikerült keürlnie tőlünk, úgyhogy távolodó alakját látom meg, mikor felnézek a táskámból, a kezemben a parfümös üvegemmel. Még épp elkapom a pillanatot ahogy felbukik és elkezd gurulni lefelé a domboldalon.
- Hagyjuk csak a levében megrohadni, vagy még az orra alá is dörgölnéd, hogy kinek köszönheti a szerencséjét?
Egyelőre gondolkodva ingatom a fejem, közben a kis üvegcséből az új kedvenc illatomat, Britney S. gyümölcsös Midnight Fantasy-ját fújom a levegőbe, magunk köré. Aztán ráérősen visszapattintom a kupakot, és a csinos, lila üvegcsét visszasüllyesztem a helyére.
- Hadd tudja csak meg. Azt akarom, hogy tudja, mi voltunk - szögezem le drámai komolysággal, igazi hercegnős öntudattal. Aztán elgondolkodom, és az ajtóra pillantok. Előveszem a rúzsom - jó hát alapból nem szeretem pazarolni, de a cél szentesíti az eszközt, és így már nem is pocséklás - és a mosdó ajtó elé lépek, majd Nirára pillantok erősítésért.
- Mi legyen a felirat? Valami olyan kéne, amiből ő tudja, hogy mi voltunk, de professzor Cirmi előtt nem tudja vele ránk bizonyítani.

[Három csepp és véged, Deaner!]

Három csepp és véged, Deaner!

to; Lola

2004. február

Lehet ez nem túl empatikus tőlem, de valahol jól esett, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek nem túl jól jöttek össze a dolgok a fiúkkal eddig.
- Legalább nem tudott átvágni... jó, hogy résen voltál! Nekem csak egy rövid kalandom volt egy francia sráccal azon a nyáron, amit Párizsban töltöttem. Cuki volt, de a távolság miatt amúgy sem működött volna - meséltem elgondolkodva.
Hát igen, Julien volt az első úgynevezett szerelmem, még ma is gyakran eszembe jutott. Egy ideig leveleztünk, de aztán alábbhagytak a bagolyváltások, ami tök érthető. Neki is megvolt a maga élete és nekem is. Ettől még fájt a dolog.
Reméltem, hogy nem adtam ki magam túlzottan Lolának, bár kedveltem és most egy rövid időre kialakult közöttünk ez a bajtársias szövetség, azért nem tudhattam, hogy visszaél-e majd az infóval, amit elárultam. Sajnos jellemző volt rám, hogy túlságosan megnyílok embereknek, jártam már pórul emiatt, de bíztam abban, hogy hiába járunk más házba, nem fordulunk majd egymás ellen.
Ahogy Deaner a poklok poklát élte át, és közben Lola a mennyei parfümét fújta a levegőbe, elkapott egy erősebb nevetőgörcs. Annyit nevettem, hogy durván fájt a hasam, mire abba tudtam hagyni. Az oldalamat fogva, zihálva próbáltam megnyugodni, elvégre bármilyen jól is esett ez a röhögés, azért egész nap nem maradhattunk itt. El kellett hagynunk a tett helyszínét. Lola döntésének köszönhetően azonban így is hagyunk némi nyomot magunk után. Ez a rúzsos ötlet nagyon bejött, olyan kifinomult, mégis kegyetlen volt egyszerre, mint maga Lola.
- Úúú ez nagyon ott van... szerintem írjuk azt, hogy: Legközelebb légy úriember a pálya királynőivel, nehogy újra pó(k)rul járj! - javasoltam spontán. Azt gondoltam, hogy ebből Deaner biztosan rájön majd, ki követte el ezt a merényletet ellene, de annyira azért rejtélyes, hogy ne tudja ránk bizonyítani a sztorit. Kíváncsi voltam Lola véleményére, majd izgatottan figyeltem, ahogy a végleges rúzsnyomok az ajtóra kerülnek.
- Nos, azt hiszem, ezt tényleg jól megemlegette... remélhetőleg őt mát nem kell helyre tennünk, de ha akadna más, akit meg kell leckéztetni, szólj mindenképp, szívesen leszek a cinkostársad megint - kacsintottam Lolára, majd ha szerinte is végeztünk szerény küldetésünkkel, megindultam mellette a lelátók felé, kíváncsian várva, vajon ki vette át a tisztáson fetrengő kommentátor helyét a meccsen.

Deanernek annyi!

to Nira
 ♪ the master plan ♪ ✦ outfit

Nira szavaira kihúztam magam, mind a százötven-egynéhány centiméteremmel, és öntudatosan bólintottam. Aztán Párizst meghallván sóhajtottam.
- Ó, Párizs… Nekem nem kéne ahhoz a nudlinépség se, hogy odaköltözzek, ha megtehetném. Imádok ott lenni - rajongtam álmodozva a divat fővárosáról. Kit érdekelnek a fiúk, de azok a ruhák, azok a terek, azokon az utcákon olyan járni, mintha örök divatbemutatóban sétálhatnék…
De az álmodozásnak véget vet a gyakorlatiasság. Deaner tökéletesen belesétál - totyog a csapdánkba, Nira pedig megtalálja a legfrappánsabb feliratot, ami csak tellhet tőlünk.
- Tökéletes.
Jelentem ki röviden és lényegre törően, majd csodás cicabetűimmel az ajtóra kanyarítottam a mondandónkat - persze azért nem nyomtam rá nagyon a rúzst, mert mégiscsak pazarlás lett volna, és ez még vékony rétegben is remekül fog. Mágikusan csókálló, úgyhogy nem jön le az ajtóról még akkor se, ha egy savnyálú dementor próbálja lesmárolni onnan.
Nira ajánlatára rápillantok, és csibészesen visszahunyorgok rá.
- Bírlak, Ays. Ez igazán menő húzás volt. Még beszélünk…
És tényleg, el is határoztam, hogy később majd felkeresem a nagyteremben, hogy lógjunk együtt. Na meg, amellett azt is jól az eszembe véstem, hogy még véletlenül se kezdjek kötözködni a csajjal. Most már ismerem a kreativitását e téren… De a különböző szemfestékek és körömlakkok tesztelésében is lehet, hogy hasznát veszem majd a leleményességének. Szóval az aznapi kviddicsmeccs McGalagony kommentálásával igencsak lapos, de számunkra azért szórakoztató is lett végül.

Köszi a játékot!
A helyszín szabad!