+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Blaire Montrego (Moderátor: Blaire Montrego)
| | | | |-+  Dragonstone
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Dragonstone  (Megtekintve 963 alkalommal)

Blaire Montrego
[Topiktulaj]
*****


világjáró ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2024. 08. 02. - 14:34:12 »
+1

zene:HotD - call the dragonsriders

dress


J O S H U A

'...dragonflame burn to us...'

~~~~


Sokáig halogattam Mathias leveleit és a feleletet rájuk. Magam sem tudom, miért. Érdekelt persze a mondanivalója, de maga Skye szigete egyre kevésbé vonzott. Inkább élveztem London nyüzsgését, a boltok sokszinűségét és persze a munka mellett Morgan társaságát. Az egyik esősebb napon mikor amúgy is magam maradtam volna hirtelen ötlettől vezérelve jött az ihlet, hogy felkerekedjek és megnézzem a családi birtokot.
Tudtam, hogy nehéz lesz. Rengeteg emlék fűz ide, jók és rosszak vegyesen. Keserédességük már az utazás alatt elfogott de mikor a birtok széléhez érek csak fokozódik bennem mindez. Tisztában voltam vele hogy a bátyám semmit nem variált a kastély belsején. Megvan Eric magánlakosztálya, az én szobám benne minden holmimmal, apánk dolgozója a nagy mahagóni asztallal, a kőkandalló a nappaliban. Mehettem volna ezen az úton is szívesebben áztam mégis el a szigetek nem túl fényes inkább szemerkélő esős időjárásában. Még jól is esett, lehűteni magam a langyos szitálásban és a kastély látványa az enyhe köd miatt még misztikusabban emelkedett ki. Valahogy illett a hangulatomhoz, ahogy mondjuk egy jó forró tea. Emlékeim szerint a konyha felső polcainak harmadik fakkjában találnék borsmentát a csészék meg a pult mellett sorakoznának szép rendben. Mégsem áll szándékomban, bármennyire is csábító a gőzölgő ital gondolata, átlépni a küszöböt. Nem a bátyámmal nem akarok találkozni hanem… mondjuk úgy az emlékeket kerülném el. Már amennyire lehet. Egyet azonban, ha már itt járok nem akarok kihagyni és az pedig az istálló. Számos hosszú istállósor közül a legnagyobban és egyben legpompásabban vannak elszállásolva kedvenceim. Azúr biztosan nyihogni fog örömében, Esthajnal durcás lesz hogy ilyen sokáig nélkülöznie kellett társaságomat.
Arcomon mosoly suhan át ahogy sötét ázott köpenyemben megindulok a dombról le és csak ekkor tűnik fel hogy a vendégház kéményéből füst gomolyog fel az égbe. Fura, a bátyám fél szóval sem említette hogy vendéget fogadna vagy kiadta volna bárkinek is a birtok másik felét.
Mire dűlőre jutnék ezen a csekélyen aggasztó kérdésen mintha óriási szárnyak suhogását vélném hallani. Látni azonban hiába emelem a tekintetem az ég szürkésfehérjére, semmit nem látok. Kiráz a hideg és elfog egyfajta baljós érzés de ostobaságnak érzem a saját házam területén a rózsafa pálcámmal hadonászva közlekedni. Így nem kapok utána csak várom hogy a környék újra csendes legyen és a bizsergés a baljóssággal csökkenjen bennem valamelyest.
Már félúton járok, csizmám cuppog a sáros füvön mikor egyetlen rossz lépés egy halk sikkantást csalogat ki belőlem én meg egy elegáns fenékre huppanást produkálok. Nem csúszok sokat talán csak fél- egy métert de épp elég ennyi hogy egy cifra káromkodás kiszökhessen ajkaim közül.
- Merlin hétbugyros poklára…
Már épp táplászkodnék fel igyekezve megkapaszkodni valamiben hogy lehetőleg a tenyerem ne legyen csupa nedves fű és föld mikor egyszer csak a semmiből épp az orrom elől töri meg egy hatalmas bestia az ég töretlennek hitt fehérségét. Mégpedig egy vörös bazinagy sárkány.
- MERLIN HÉTBUGYROS POKLÁRA!
Kiáltom immár kétségbeesve, mert bár hallottam hírét bátyám vad ötleteinek nem gondoltam volna hogy lesz olyan sületlen bolond hogy valóra is váltsa. Már csak a lovak miatt se! És erre tessék, a domb aljától úgy kétszáz méterre elegánsan landol a mitikus lény hogy aztán méretes fejét egyenesen felém fordítsa, támadó állásba várja mit reagálok rá. Narancsos szemeiből süt az öntudatos vadság, ami szép de félő hogy esetemben lehet ez a végső tekintet amit látok.
Mi a szart kell kezdeni egy sárkánnyal? Sose figyeltem eléggé Hagridra a legendás lényeken és ez úgy tűnik nagy hiba volt.
Nyelek egyet és lassan, nagyon lassan próbálok talpra kecmeregni miközben remegő kezekkel lábakkal és remegő teljes belsővel halkan mormogom. Nem tudom voltaképp kinek is, magamnak vagy a bestiának, hogy:
- Szép sárkány…. jó sárkány….  
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2024. 08. 05. - 18:20:24 »
+1

every creature has its weak points



2004. augusztus
Blaire


outfit


Nem telt bele sok időbe a legénybúcsú után, hogy megérkezett a bagoly a várva-várt levéllel a csőrében újdonsült cimborámtól, Mathiastól. Lehet, hogy nyálasan hangzik, de megdobbant a szívem az izgalomtól, ahogy a sorait olvastam.
Tényleg megcsinálja... Büszkeség fogott el, igazából ez is indokolatlan, hiszen semmi közöm nem volt ehhez a fiatal sráchoz, mégis az első találkozó óta úgy éreztem, hogy egyívásúak vagyunk. A sárkányokhoz nem sok ember, avagy varázsló vonzódott olyan lelkesedéssel, ahogy mi. A magunkfajták valahogy máshogy lettek bekötve, a rettegés helyett a csodálat uralkodott felül rajtunk, ha az ég vezéreivel hozott össze minket a sors. Igaz, hogy Mathias az egyetemen, én meg az élet iskolájában tanult róluk, de ez a különbség valahogy most eltörpült amellett, hogy mindketten a sárkányoknak szenteltük az életünket. Gyorsan visszaírtam hát, hogy benne vagyok a kalandban, összeszedtem a cuccaimat, és útnak indultam a megjelölt úticél felé. Az időzítés is tökéletes volt, lévén, hogy a szabadságomat már korábban kivettem erre a két hónapra. Augusztusban és Szeptemberben tehát szabad voltam, hogy utána hogyan tovább, az egyelőre nem érdekelt... Sosem voltam az a típus, aki túlbonyolította a dolgokat. Egyszerre egy nap. Ez volt az egyik kedvenc mottóm. Nem szaladtam most sem előre a tervekkel, egyszerűen csak megéltem azt a különleges lehetőséget, amit Mathiasnak köszönhettem. Ahogy megérkeztem, barátjaként fogadott, körbevezetett a birtokon, megmutatta egyedülálló sárkányállományát, aminek láttán úgy éreztem magam, mint kissrác koromban, amikor először pillantottam meg a Roxfort sziluettjét. Olyan volt, mintha ismét az a 'mugli' kisfiú lennék, akit megcsapott a mágia szele... Hamar berendezkedtem és beleszerettem ebbe a vadregényes világba. Már kicsit sem bántam, hogy nem Új-Zéland vidékét jártam, hisz azok a hegyek és folyók megvárnak... Ezek a sárkányok és Skye szigete teljesen lebilincseltek, nem tudtam betelni azzal a szépséggel és ildillel, ami ebből a rezervátumból áradt. Alig vártam, hogy hivatalosan is megnyissuk a kapukat, persze ehhez még szükség volt jónéhány komolyabb előkészületre. A sárkányok ugyanis sosem arról voltak híresek, hogy szeretik, ha idegenek bámulják őket... még akkor sem, ha tisztes távolságot tartottak tőlük. Hozzá kellett hát őket szoktatni az emberi jelenléthez, és kialakítani egy metódust, amivel kordában tudjuk őket tartani. Én az összes létező repertoárt megosztottam Mathiasszal, aki hálásan vette a tanácsaimat, noha volt, amivel már ő is tisztában volt természetesen. Azért eszközök és varázslatok terén is tudtam újat hozni, aminek örültem. A mai napon épp azon voltam, hogy az egyik szelídítő trükkömet kipróbáljam egy különösen dacos kínai gömblángsárkányon, aki a Rubin névre hallgatott. Bár voltak olyan példányok, akikkel szemben valóban csak az erőszakos betörés működött, a nagytöbbséggel lehetett más módon is kommunikálni. Egy ausztrál sárkányidomártól kaptam még évekkel ezelőtt egy különleges varázshangszert, amitől egész kezessé váltak azok a sárkányok, akikkel eddig dolgom volt. Már épp előszedtem a mágikus didzseridut a táskámból, amikor velőtrázó kiáltás ütötte meg a fülemet. Tudtam, hogy Rubin a közelben repdes, így hát az, hogy egy ismeretlen nő Merlint emlegeti kétségbeesetten... nos... nem volt jó jel. Azonnal kirontottam a vendégházból, majd amikor észrevettem egy fiatal nőt, csupa feketében, miközben próbál valahogy felállni a sárból. Nem hallottam, hogy mit mormol pontosan, de ez most mellékes is volt. Rubin ugyanis teljes idegszálával figyelte őt úgy kétszáz méterrel arrébb... ami nagyon nem volt jó helyzet. Gyorsan odaszóltam hát az ismeretlennek, még mielőtt valami meggondolatlan dolgot művelne.
- Kérem, maradjon, ahol van. Ne mozduljon és ne nézzen a sárkányra! Majd én elterelem a figyelmét! - ígértem neki, és közben elindultam Rubin felé, ám kissé kerülőúton, a nőtől erősen balra indulva, hogy valamelyest el kelljen majd fordulnia a varázslénynek, és levegye róla gyilkos szemeit. A szemkontaktus nagyon nagy hiba lett volna a nő részéről, magamban imádkoztam hát, hogy tegye, amit mondok. Határozott, gyors léptekkel közelítettem hozzá, közben rázendítettem a dizseridura. Először úgy tűnt, a váratlan megjelenésem csak felbosszantotta Rubint, és hangosan morogni kezdett, de amikor emeltem a hangerőn, szépen lassan hatni kezdett az ausztrál varázslat... Rubin légzése szépen lassult, ezt a ki-be domborodó mellkasáról állapítottam meg, és amikor félúton jártam felé, egyszer csak felém fordult, és onnantól enyém lett a teljes figyelme, lassan ingatni kezdte a fejét a zene dallamára.
Oké... csak még egy kicsit tarts ki, kislány... - pillantottam közben laposan oldalra a váratlan vendégre, bízva abban, hogy nem mozdul addig, amíg tisztes távolságba nem csalogatom tőle Rubint.
Naplózva

Blaire Montrego
[Topiktulaj]
*****


világjáró ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2024. 08. 12. - 13:51:41 »
+1

zene:HotD - call the dragonsriders

dress


J O S H U A

'...dragonflame burn to us...'

~~~~


A gond az, hogy a sárkány se nem szép se nem jó. Sőt… egyenesen  azt olvasom ki a szeméből tökéletes reggeli lehetnék vagy amolyan előétel féle inkább, elnézve a méreteit. De ugyanakkor be kell valljam, lenyűgöz ez a mitikus lény. Nem a pikkelyek, nem a forróság amely körülötte izzik hanem maga az állat kisugárzása. Olyan fennsőbbséges, olyan vad, olyan misztikus. Nem csoda ha a mugli mende-mondák közkedvelt ikonja. És talán nemes halál is lenne a tüzében elhamvadni, bár nem ily fiatalon terveztem. De fel lehet készülni egyáltalán erre bárhogyan is bármikor? Talán nem.
És mit ad Morgana hajának csimbókkészlete? Váratlan társaságunk akad. A sárkánynak is meg nekem is. A férfi úgy ront kin a házból mintha versenyt akarna futni a közelgő halálommal és úgy fest sikerül is neki leküzdeni ezt. Csak amolyan hányaveti mély dörmögős hangon veti oda a durva követelését, amire felhúzom az orrom. Meglepő de ugyanígy tesz a fenevad is jöttére. Mindkettőnk figyelme most a nagydarab mackós járásű de fürge fickóra téved meg a kezében lévő… mire is? Mondanám hogy fuvola de érdekes a tartás és még érdekesebb a hangszín, melyet kicsal belőle. Sose láttam ilyet de nem kell sok ész rájönni, hogy bűvös mágikus képességgel igyekszik a lényt uralma alá hajtani.
Könnyű mondani hogy ne nézzem a bestiát. Könnyű mondani, hogy ne mozduljak. Mégis, bár bizsereg minden porcikán, szívem vad ritmusban kalapál engedelmeskedem neki. Helyette a hangszert tartó kezeket lekövetve a bajusszal és szakállal keretezett szájára meredek. Ezüskékjeim hitetlenkedve isszák látványt, mert valahol a lényem egy szkeptikus része kötve hiszi hogy ez beválik. Ám mégis végtelennek tűnő hosszú kínzó percek után, lomhán bár de az állat mozdul mint egy súlyos kő és az ismeretlen férfi figyelmét élvezi rólam teljesen megfeledkezve. Mit ad Merlin én is megfeledkezem magamról és tátott szájjal bámulom, ahogy odébb csalja a méretes bestiát. A napban szikrákat vet az rubinvörös pikkely, látszik hogy egy helyen a farka tövében sérült. Talán megtámadták talán betegség. Az is feltűnik hogy próbálták kezelni. Továbbra se mozdulok mert én itt bármennyire is szégyenlettes hollóhátas múltamra való tekintettel,de vajmi keveset tudok. Ezzel szemben a férfire van időm. Furcsállom a szedett vetett megjelenését, a kopott kék pulcsit a lezser néhol koszfoltos nadrágot no meg a csapzott rendezetlen barnás-szőke haj. Inkább nézném nélkülözőnek, mint profi sárkányidomárnak. És mégis van benne valami, talán a sárkánnyal való bánásmódja, ami karizmatikus egyéniségre vall.  Kivárok míg engedélyt ad megszólalni és míg a sárkány az égbe nem emelkedik vagy bóklászik odébb másabb elfoglaltságot keresve mint az én halálra ijesztésem.
Akkor azért kiszalad belőlem.
- Köszönöm. Azt hittem egyben fal fel itt helyben…
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2024. 08. 23. - 09:12:22 »
+1

every creature has its weak points



2004. augusztus
Blaire


outfit


Tudatosan az erdő felé csalogattam Rubint, aki egyre közelebb jött hozzám, szinte már éreztem forró lehelletét az arcomon. Vagy az is lehet, hogy csak az agyam járatta a bolondját velem, hisz számtalanszor esett már meg, hogy majdnem felperzselt egy sárkány, így az emlékek automatikusan bekapcsolhattak az éles helyzetben. Bérhogyan is, az adrenalin végigszáguldott a testemen, amint Rubin vörös pikkelyes teste, és az orrát körül vevő arany tüskék majdhogynem elérhető távolságban értek tőlem. Ez most egy fontos pillanat volt, és én a legtöbbet akartam kihozni belőle. A sárkányok ritkán engednek fizikai kontaktust emberekkel anélkül, hogy utóbbiak húznák a rövidebbet, de a didzseridu dallamos varázslata lenyugtatta, és szinte 'kezes báránnyá' varázsolta most ezt a fenevadat. Narancsszín szemei elrévedtek, nem direktben rám néztek, mégis felém közeledett a vad, ahogy csalogattam el az ismeretlen lánytól. Vagy tíz percbe beletelt a mutatvány, mire teljesen átvettem az uralmat a sárkány öntudata felett, és ahogy közeledett hozzám, szép lassan az orra felé nyújtottam szabad kezemet, hogy megszagolhasson.
- Csak nyugalom, kislány - susogtam neki halkan.
A szagvétel nagyon fontos volt a későbbi együttműködéshez, ahogyan az is, hogy a hátára engedjen, de éreztem, hogy most még nem tartunk itt, na meg egy ilyen akcióhoz Mathias jelenléte sem ártott volna, hogyha valami balul sül el, tudjunk egymásnak segíteni. Így hát nem tettem mást, csak szép türelmesen zenéltem neki, és engedtem, hogy magába szívja a szagomat. Amikor sikerrel jártam, már nem volt nehéz dolgom, egyszerűen csak tovább sétáltam az erdő irányába, a fenevad pedig követett, mikor kellő távolságba kerültünk a boszorkánytól, megvártam, hogy megjelenljen egy másik állat a közelünkben... errefelé sok votl a vadon élő állat, s hamarosan halk zizegésre lettem figyelmes. Egy nyúl rontott ki a bokrok közül, nagy eséllyel őt is vonzotta a didzseridu hangja, mert egyenesen felém tartott. Ez volt az a pillanat, amikor letettem a didzseridut, és hagytam, hogy a természet tegye a dolgát. Ahogy a zene elhallgatott, Rubin magához tért az elbűvölt állapotból, figyelmét a nyúl zaja és szaga vonta magára, én pedig a lehető legóvatosabban és legangolosabban távoztam, amíg Rubin belakmározta a nyulat. Ezután mintha mi sem történt volna, a didzseridut magam mellett lóbálva, teljes nyugalommal ballagtam vissza a bajba jutott hölgyhöz, hogy aztán kezemet felé nyújtva felsegítsem a sárból.
- Ugyan már, semmiség... Miss... - vártam kíváncsian a nevét. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, aki csak úgy ide téved, bejelentés nélkül. Bárhogy is, piszok szerencséje volt, hogy nem esett komoly baja. A sárkányok ritkán hagyják futni a prédájukat.
- Azért legközelebb, ha sárkányok közé merészkedik, nem árt egy tapasztalt kísérő - mondtam kissé ugrató hangsúllyal.
- De ha őszinte akarok lenni egészen kapóra jött a belépője... Így legalább sikerült kicsit előrébb jutnom Rubinnal - vontam lazán vállat.
- Megkínálhatom egy teával? Vagy egy kicsit erősebb is jöhet? - kérdeztem vigyorogva, majd a kunyhó felé pillantottam, hogy lássa, hova is invitálom.
Naplózva

Blaire Montrego
[Topiktulaj]
*****


világjáró ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2024. 09. 01. - 21:27:07 »
+1

zene:HotD - call the dragonsriders

dress


J O S H U A

'...dragonflame burn to us...'

~~~~


Miért is kérek én bocsánatot? Miért szabadkozom a saját birtokomon csupa sárosan no meg megalázottan? A büszke aranyvérem fellázong észszerűtlenül ostoba viselkedésemen így mikor a sárkány biztos távolságra ér tőlem a férfi kíséretében az erdőben majd végül megjelenik előttem a furulyás emberke, hát joggal morgok – főleg magamra- hogy mit hálálkodom én ugyan itt? De tény, sárkánnyal szemtől szembe még nem volt dolgom. Mostanáig.
- Ugyan már, semmiség... Miss..
- Montrego!
Vágom rá olyan dölyfösen, hogy lassan félő az én orrlyukaimból is füst gomolyog fel, mint nem sokkal ezelőtt a fenevadéból, akivel szembe kellett néznem.
- Azért legközelebb, ha sárkányok közé merészkedik, nem árt egy tapasztalt kísérő
- Ha maga mondja… - morcogok de nem fogadom el a segítő kezet. Miért is tenném? Felállni fel tudok, nem vagyok sem béna sem együgyű hogy ne menne a manőver, elcsúszni se csúsztam volna ha nem ijeszt halálra a bestia.
- De ha őszinte akarok lenni egészen kapóra jött a belépője... Így legalább sikerült kicsit előrébb jutnom Rubinnal.
- Oh, roppantul örülök, hogy a kedvére tehettem, Mr… - itt elakadok mert rájövök ő be sem mutatkozott és a szarkasztikus hangszínem is bennem reked. Helyette csak csípőre vágom a kezem és tartózkodón, gyanakvóan méregetőn szemrevételezem a bűbájoskodó fickót. Olyan mintha egy nagy grizly akarna kezes bárány lenni. Képtelenül nevetséges.
- Megkínálhatom egy teával? Vagy egy kicsit erősebb is jöhet?
- Ó mennyire hogy jöhet – bólintok. – Csakhogy én nem oda megyek…
Bökök itt a vendégházra, amelyben olybá tűnik berendezkedett a tudtom és engedélyem nélkül. Ezen a ponton jegyzem fel magamban hogy tuti megfojtom a bátyám a következő adandó alkalommal.
- Hanem egészen pontosan oda. És azt a harmincöt éves Glen McKenna-t úgy végzem ki a bátyám kontójára hogy füstölni fog csessze meg…
Azzal nem törődöm a fickóval meg a sárkányokkal de a sárral se, elindulok a kastély irányába. Nem invitálom a másikat, mert a megérzésem azt súgja jönni fog ő magától, már csak azért is hogy ne egyenek meg a sárkányok. Bent meg majd a paprikás hangulatom talán az erős ital elűzi hogy utána kellemesebb társaság legyek… habár, sose tudni. Ugyebár szeszélyesek a nők és nem terveztem a hátba lépni de a kényszer átírja az adott helyzeteket. És valahol belül rettegek, mit vált ki belőlem a régi de annál ismerős atmoszféra.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2024. 09. 11. - 09:47:41 »
+1

every creature has its weak points



2004. augusztus
Blaire


outfit


Rendkívül mulattatott, ahogy felidegesítette magát a most már nem is olyan ismeretlen Montrego lány.
- Hohó, nahát! Ezek szerint maga Claire...ugye? - tettem rá még egy lapáttal, majd mielőtt még válaszolhatott volna, gyorsan elárultam az igazat.
- Csak vicceltem, nehogy lángra kapjon itt dühében! Tudom, hogy Blaire-nek hívják - nevettem öblösen, jóízűen. Gondoltam, hogy nem lesz túl mókás kedvében a leányzó egy sárkánnyal való találkozás után, de nem tehettem róla, muszáj volt ugratnom őt. Olyan magas gurkó volt ez, amit nem lehetett nem elütni. Mathias sokat ugyan nem mesélt még a húgáról, csak a nevét, és hogy a Roxfort után majdhogynem beutazta a világot. Ehhez mondjuk én is tudtam kapcsolódni, elvégre én sem végeztem egyetemet, hanem tapasztalat útján tanultam ki a lényidomárkodást, vándorcirkuszokban. Az utazó, nomád életmód mindig is kedvemre volt, az igazat megvallva, még hiányzott is. Talán ezért lehet, hogy erre a lehetőségre is azonnal igent mondtam. Már szomjaztam egy nagyobb utazásra... új kalandokra... új emberekkel, na és persze új sárkányokkal.
A boszorkány morcossága a kis poénom után sem illant el, úgyhogy nem lepett meg, hogy elutasította a felé nyújtott kezet. Ha a segítségem nem is kellett neki, azért a nevemre úgy látszik, kíváncsi volt, így hát rajtam volt a sor, hogy információval szolgáljak.
- Davis... Joshua Davis. De elég, ha Joshnak szólít, vagy igazából hívhat akárhogy, bármire hallgatok - kacsintottam rá melegen. - Lepjen csak meg! - ugrattam tovább, majd amikor közölte, hogy nem a vendégházba tart, kicsit meglepődtem. Felvont szemöldököm ellenére gyorsan követtem a lendületesen meginduló kisasszonyt.
- Öhm, szóval annyi magyarázattal azt hiszem még tartozom, hogy a bátyja, Mathias kért fel, hogy segítsek neki a rezervátumban. Mint azt az előbb talán láthatta, sárkányidomár vagyok - vontam meg a vállam séta közben. - De kérésre bármi vagy bárki mást is szívesen idomítok... A lángnyelv megszelídítése példának okáért épp az egyik specialitásom -jegyeztem meg derűsen, a sárban caplatva. Bár jóval magasabb voltam Blaire-nél, így is szednem kellett a sátorfámat, hogy tartani tudjam a lépést vele.
- Az ég szerelmére kisasszony, ha így folytatja, még nekirepül egy sárkánynak.. - bukott ki belőlem a csodálkozás, ahogy a kastély felé tartottunk, olyan sebességgel, akár a körülöttünk susogó szél.
Naplózva

Blaire Montrego
[Topiktulaj]
*****


világjáró ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2024. 09. 16. - 15:33:45 »
+1

zene:HotD - call the dragonsriders

dress


J O S H U A

'...dragonflame burn to us...'

~~~~


- Hohó, nahát! Ezek szerint maga Claire...ugye?
Hatalmas fintor ül ki arcomra a név hallatán. Még a hideg is kirázna, de tartom magam. Bár rímel a nevemre valamiért ez a név nincs a toplistás kedvencek között. Talán Lyanát idézik fel bennem, meg a bátyám nyomorát, amit most, láthatóan, hús-vér sárkányokkal próbál elfeledni.
- Csak vicceltem, nehogy lángra kapjon itt dühében! Tudom, hogy Blaire-nek hívják
Bólintok, hogy jó. Akkor ezek szerint mégsem annyira ostoba mint amilyennek elsőre tűnt a fickó, bár azt meg kell hagyni, profi mód csalta el tőlem azt a böszme nagy dögöt. Akkor, úgy veszem a bemutatkozás ezzel le is van tudva. Nem zavar hogy én nem tudom a nevét, látványosan nem siet a tudtomra adni. A bátyám embere, a bátyám dolga az enyém annyi lett volna hogy messzire kerülöm a kastély erre nesze neked, már felé is suhogok nagy sebbel lobbal a riadalom szomjoltására. Csakhogy a másik levakarhatatlan.
- Davis... Joshua Davis. De elég, ha Joshnak szólít, vagy igazából hívhat akárhogy, bármire hallgatok.
Magas labda, nehéz megállni hogy ne csapjam le mondjuk egy frappáns visszaszólással, de inkább csak a szemem sarkából újra végig mérem és közben azon tűnődöm Mathias hol a fészkes doxyseggbe tud ilyen alakokat összeszedni?
- Öhm, szóval annyi magyarázattal azt hiszem még tartozom, hogy a bátyja, Mathias kért fel, hogy segítsek neki a rezervátumban. Mint azt az előbb talán láthatta, sárkányidomár vagyok.
- Igen, ezt kitaláltam… -
Hangomban mély, tömény epe költözik. Inkább a sárkány miatt semmint az idegen okán.
- De kérésre bármi vagy bárki mást is szívesen idomítok... A lángnyelv megszelídítése példának okáért épp az egyik specialitásom
Kedélyeskedésére csak a szemem forgatom és nem állok meg. A hajamba bele kap a szél, megcirógatja de mit sem törődöm vele. A ház már kellő közelségbe kerül, míg a vendég lak távolabb mint eddig de Joshua még mindig mellettem lépked meglepeően könnyed eleganciával. A sárba és a mocsokba illik, a mindig rendezett birtok most kissé vadonra emlékeztet, valószínű az új neveletlen házikedvencek jóvoltából.
- Az ég szerelmére kisasszony, ha így folytatja, még nekirepül egy sárkánynak.
A kifakadásra, talán a hangsúly miatt leginkább, megtorpanok. A ház pár méterre van csak, az ajtó barnája ott izzik a férfi mögött aki félig elém kerül. Valószínű lassabban érzékelte a megállást.
- Nem szándékozom újabbal találkozni.
Közlöm nyersen, de alig mondom ki, egy közvetlen felettünk repül el. Alacsonyan, a ház egyik kiemelkedő pillérje a tetőm majdnem a hasát karcolja. A pikkelyek és a hang ösztönösen ugrásra késztet, és behúzom a nyakam is. A lény azonban az erdő felé suhan mit sem törődve velünk én meg új, nem kívánt ismerősöm karjába kapaszkodom, ráadásul félig ő tart meg.
Szó nélkül bár némileg zavartan lépek tőle hátra megtartva az egyensúlyom és semmit se szólok csak a pálcám kapom elő. Feloldom a kastély bonyolult zárbűbáját és nem érdekel Erik Lestrange vagy Joshua David, teszek mindenkire, bemegyek. Nem invitálom a másikat, az ajtóval se fáradok hogy bezárjam. Tudom, utánam jön, ha más nem a kíváncsiság hajtja meg a whiskey csábító ígérete.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2024. 09. 18. - 16:51:23 »
+1

every creature has its weak points



2004. augusztus
Blaire


outfit


Halvány poénom nem talált meleg fogadtatásra, de ezt egyáltalán nem bántam. Blaire Montrego akkor is üdítő jelenség volt, ha csak puffogott, szélvészként ment, és rám sem nézett. Hogy miért szórakoztam annyira jól, az őt cseppet sem foglalkoztatta, gondolom inkább azzal volt elfoglalva, hogy kitekerje a bátyja nyakát, amiért teljesen felkészületlenül érték a sárkányok. Alap esetben engem felvillanyozott a szárnyas fenevadak jelenléte, de maximálisan megértettem, milyen frusztráló tud lenni egy a semmiből előtűnő, lángcsúvát hányó, éles karmú, halálos varázslény felbukkanása. Hogy mindehhez még egy faragatlan sárkányidomár is társult, a hülye poénjaival, nos... ez úgy tűnik már végképp kiütötte a biztosítékot a Montrego kisasszonynál. Nem szívtam mellre, hogy láthatóan levegőnek nézett, inkább híven követtem őt a ház felé, megkockáztatva még egy gyenge poént, amire végül csak reagált a boszorkány. Ez azonban még nem volt minden... abban a pillanatban, ahogy Blaire kiejtette cseresznyeszín ajkain, hogy nem szándékozik újabb sárkánnyal találkozni, egy újabb példány tűnt fel a láthatáron, megrengetve a fákat és minket is.
- Azt hiszem ezt elkiabálta... - mosolyodtam el a helyzet iróniáján, ahogy Lilac suhanását figyeltem felettünk.
- Nagy érzékük van az időzítéshez - biccentettem a norvég tarajossárkány felé, ami egy fokkal nyugodtabb volt, mint Rubin, ugyanakkor Blairenek láthatóan mára már elege volt a sárkányok váratlan megjelenéséből, behúzta a nyakát, és ösztönösen belém kapaszkodott, ezért ha engedte, gyorsan átkaroltam, hogy érezze, velem biztonságban van. Ha nem volt kifogása ez ellen a néma gesztus ellen, úgy érezhette füsttel kevert erdőre emlékeztető illatomat, és a testemből áradó melegséget. Szándékom szerint egészen addig így mentem, míg elértük az ajtót, és csak akkor eresztettem el. Persze, jó dolog a pálca meg minden, de néha egy kis fizikai jelenlét többet ér, hogy megnyugodjon az ember. A házban egyébként olyan sokat még nem jártam, nem volt rá szükség, Mathiasszal inkább a birtokot jártuk, vagy a vendégházban iszogattunk, ha valamit át akartunk beszélni. Blaire után léptem be a házba, és miután ő ment a dolga után, be is zártam azt, nehogy újabb váratlan társaságunk akadjon. Errefelé nem a sárkányok voltak az egyetlen veszélyes varázslények, szóval nem ártott az óvatosság.
Mikor sikerült beérnem Blairet, érdeklődve kérdeztem rá:
- Na és hogyhogy csak így, megbeszélés nélkül hazarepült? Hirtelen sugallat? Sürgető honvágy? - biccentettem oldalra a fejem, remélve, hogy ezúttal válaszra méltat. De ha nem így történt, az is rendben volt, annyira bájos volt ilyen pokróc hangulatban is. A whisky ígérete csak hab volt a tortán.
Naplózva

Blaire Montrego
[Topiktulaj]
*****


világjáró ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2024. 09. 24. - 13:44:18 »
+1

zene:HotD - call the dragonsriders

dress


J O S H U A

'...dragonflame burn to us...'

~~~~


Zavarnia kellene a segítőkészségének, kissé talán frusztráló is de meglepő mód nem kellemetlen, sőt. Sokkalta nagyobb biztonságban érzem magam. Még saját magam is meglepem azzal hogy korábbi viselkedésem és dacom ellenére hagyom, betámogasson az épület biztonságos falai közé. Ott nyugszom csak meg annyira hogy a sárkányok okozta stresszt egy másfajta feszültség váltsa fel. A jól ismert előszoba, az illatok, semmit nem változtak. Évek ide, történések oda, a kastély ugyanazt a képet festette, amit gyerek korom óta ismertem. Akár vakon is közlekedhettem volna, mindent tűpontosan tudok merre van. Ujjaim az egyik konzolasztal tölgy sötét barnáján simít végig… bőröm bizseregni kezd a hűvöse miatt.
- Na és hogyhogy csak így, megbeszélés nélkül hazarepült? Hirtelen sugallat? Sürgető honvágy?
Joshua korábbi megjegyzéseit mint időzítés meg elkiabálás fel se vettem, maximum ha hallotta hümmögő cinizmussal könyveltem el. Most azonban kénytelen meg kellene szólaljak, csakhogy gombóc van a torkomban. Inkább a pálcám kapom elő, pár elegáns suhintással eltüntetem a sárfoltokat a csizmámmal ugyanígy járok el, majd ha a férfi hagyja őt is valamennyire kibűvölöm a mocsokból.
- Eredeti terveim szerint nem akartam ezen falak közé lépni. Csak a temetőbe jöttem meg a lovakhoz, de azok odakint…
Megborzongok ösztönösen, majd kerülve a másik tekintetét sarkon fordulok és a szalon felé veszem az irányt. Ott a barna árnyalatok világában a barna ital az áttetsző kristálypohárba melybe kiöntöm olyan, mintha ide született volna. Tekintetem elidőzik az alagsorba vezető folyosón, és igyekszem Eric érintését kiverni a fejemből, meg mindent ami vele ott megesett, de nehezen megy. Olyan ez, mint egy hívogató dallam, ami megrészegíti a józan eszet.
Remélem a kábulatot leküzdi az ital, s mivel jó nevelésben részesültem a másik poharat Josh felé nyújtom.
- És maga? Mióta a bátyám rabszolgája?
Elbiccentem a fejem és most kíváncsi tekintettel pislogva várom a választ. Tényleg érdekel mi visz rá valakit, bárkit arra, hogy Mathias-nak adja a lelkét (hacsak nem nő az illető fülig belebolondulva) és úgy döntsön Skócia eme nem túl nagy nem túl központi és kellően üres szigetén tengesse rövidke élete mindennapjait.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2024. 09. 29. - 09:50:53 »
+1

every creature has its weak points



2004. augusztus
Blaire


outfit


Kissé meglepett, hogy Blaire engedte, hogy elkaroljam, de ez mindenképpen a kellemes meglepetés kategóriába tartozott. Ez az eddigi benyomásaim szerint, minden pillanatban öntudatos, határozott, büszke boszorkány... most valahogy olyan törékenynek, védelemre szorulónak tűnt a számomra. Persze ezt a gondolatomat a világ minden kincséért sem vallottam volna be neki, de elmondhatatlanul jól esett, hogy bizalmat szavazott nekem. Még ha csak erre a kis időre is. Ahogy beértünk az impozáns épületbe, nem tudtam nem észrevenni, mennyire átszellemültté vált a Montrego lány. Talán ezért is próbáltam kicsit oldani a hangulatot ezzel a csipkelődő kérdéssel, úgy éreztem, Blairenek mosz szüksége van egy kis figyelem-elterelésre. A válasza aztán erre csak ráerősített. Bár semmit nem tudtam a Montrego házaspár halálának körülményeiről, egy apát és egy anyát elveszíteni sosem lehet könnyű... Az hogy Mathias és Blaire ilyen fiatalon kénytelenek voltak a saját lábukra állni, nos... egyrészt iszonyatosan nehéz és fájdalmas. Másrészről viszont olyan rátermettséget, erőt tud adni, amit semmi más. Persze véletlenül sem kívánnám azt senkinek, hogy ilyen áron erősödjön meg, avagy nőjön fel túl korán. Ami engem illett, elképesztő szerencsém volt a családommal. Bár mugli származású voltam, mindig támogattka, mindig mellettem álltak, és olyan szerető buborékban nőhettem fel, amit nagyon kevesen tudhattak a magukénak. A szüleim szerelme a mai napig olyan erős, mint a kezdetekkor, és Merlinnek hála az egészségükkel is minden rendben, amióta anyám leküzdte azt a szörnyen aggasztó betegséget néhány éve. Bele sem tudtam gondolni, mi lett volna, ha a betegség győzi le őt.
- Hmmm....  nagyon sajnálom a szüleit... Biztosan nehéz lehetett ilyen fiatalon teljesen önállóvá válni... - jegyeztem meg őszintén. Benne volt a pakliban, hogy ez a közvetlenség sok lesz Blairenek, de nem igazán aggasztott a dolog. Nem olyannak tűnt, mint aki nem tudja meghúzni a határait, ha nem akar velem beszélgetni, nyilván könnyedén megtalálja a módját, hogy lerázzon. Akkor legfeljebb megkeresem Mathiast, és átbeszélek vele pár dolgot. Nem voltam az a típus, aki magára veszi az elutasítást. Mindig is úgy voltam vele, hogy az élet túl rövid és értékes ahhoz, hogy felszínes dolgokkal pazaroljuk el, legyen az akár egy felszínesen végzett munka, vagy valódi értelem nélküli beszélgetés. Nem voltam a köntörfalazás embere, ellenben szerettem a valódi emberi kapcsolódásokat. Nyitottan vártam hát Blaire reakcióját, ha szeretett volna egy megértő vállat, szívesen lettem volna az a számára. Ha nem, azzal sem volt semmi gond. Most viszont rajtam volt a sor, hogy magamról meséljek.
- Pár hete vagyok itt, Mathiasnak segítek a sárkányok ide szoktatásában, idomításában. Hogy őszinte legyek, ez életem legjobb munkája, elképesztően gyönyörű ez a sziget... kész csoda, hogy a mi időnkben ilyen környezetben, szabadon élhetnek sárkányok. A bátyja egy igazi zseni, hogy kitalálta ezt a koncepciót. Ezek után talán nem meglepő, hogy egyáltalán nem érzem magam a rabszolgájának. Persze minden csak nézőpont kérdése - kuncogtam fel.
- Na és maga mivel foglalkozik, amikor nem sárkányokat hergel? Csak nem lovakat idomít? - kérdeztem mosolyogva.
Naplózva

Blaire Montrego
[Topiktulaj]
*****


világjáró ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2024. 10. 10. - 09:30:48 »
+1

zene:HotD - call the dragonsriders

dress


J O S H U A

'...dragonflame burn to us...'

~~~~


- Hmmm....  nagyon sajnálom a szüleit... Biztosan nehéz lehetett ilyen fiatalon teljesen önállóvá válni... –
Komolyan nézek a férfira. Nem tudom mennyire szánakozó a hanghordozása, mert erre nem vágyom. Nem szeretek a szüleimről beszélni. Anyámat nem is ismertem, apám meg… jobban jártunk hogy meghalt. Szívességet tett vele. Úgy döntök inkább nem kommentálom a sajnálatát, mert se szép se jó nem jönne ki formás feszes ajkaim közül. Csak gunyoros mosoly suhan át rajta, amit a másik értelmezhet, ahogyan akar.
Semlegesen könyvelem el ahogy az italért nyúl, mégis furcsa töredéke a pillanatnak, ahogy az ujjai az enyémhez érnek. A sárkányok miatti stressz utójának tudom be mindezt, miközben kortyolok egyet és a torkom kaparását próbálom némi szelíd köhögéssel túlélni. A lelkemnek és a gyomromnak azonban kellett a csípős szesz, az agyam is tompább és kiegyensúlyozottabbá válik. Már képes vagyok a férfira figyelni, nem pedig a múlt emlékeibe időzni.
- Pár hete vagyok itt, Mathiasnak segítek a sárkányok ide szoktatásában, idomításában. Hogy őszinte legyek, ez életem legjobb munkája, elképesztően gyönyörű ez a sziget... kész csoda, hogy a mi időnkben ilyen környezetben, szabadon élhetnek sárkányok. A bátyja egy igazi zseni, hogy kitalálta ezt a koncepciót. Ezek után talán nem meglepő, hogy egyáltalán nem érzem magam a rabszolgájának. Persze minden csak nézőpont kérdése
- Az. Gyönyörű.
Egyezek ki a másikkal röviden és tömören. No igen, a sziget maga lélegzetelállító, a sárkányok nekem mondjuk speciel nem hiányoztak annyira. De ha Mathias valamit a fejébe vesz akkor tüzön-vizen keresztül viszi és mivel ő a családfő sok beleszólásom nincs a dolgokba.
- Na és maga mivel foglalkozik, amikor nem sárkányokat hergel? Csak nem lovakat idomít?
- A divatszakmába dolgozom. A lovak csak hobbi. A családunk több generáción át, főleg az apám a lovak tenyésztésével és versenyeztetésével foglalkozott. Hamarabb tudtam lovagolni mint járni. Ez nálunk hagyomány. Remélem még megvan mind és nem falták fel ezek a böszme jószágok őket reggelire…
Van a hangomban némi él, de viccnek szánom a beszólást. Nem tudom mennyire veszi a férfi a csipkelődésem ezért újra elréved tekintetem a vonásain. Bár marconának hat van benne lágyság, főleg a tekintetében.
- Milyen az ital? Skócia egyik legjobbja elvileg de sokaknak túl erős.
Vállat vonok és pillantásom a borostyánszín nedűre téved a poharamban. Apám kedvence volt, a bátyám és Eric is mindig ezt itta. Mi más választása lehet egy nőnek mint követni ezt a tradíciót? Nemde?
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2024. 10. 15. - 08:58:26 »
+1

every creature has its weak points



2004. augusztus
Blaire


outfit


Csak remélni mertem, hogy az empátiámat nem érzékeli - tévesen szánalomnak, mert az igen távol állt tőlem. Az, hogy együtt éreztem vele, nem jelentette azt, hogy sajnáltam... Blaire nem volt az a fajta ember a szememben, akihez bármennyire is illett volna az elesett mártírszerep.
Mivel a boszorkány nem kommentelte a megjegyzésemet, tovább siklottunk az én itt létem okaira. Ez egyébként egy olyan téma, amiről bármennyit és bármekkora lelkesedéssel képes lettem volna beszélni, de nem akartam Blairet untatni, még véletlenül sem, ezért is örültem, hogy hamarosan már az ő hivatásáról ejtettünk szót. Ilyen öntudatos, eszes boszorkányt, aki ennyire szemtelenül fiatal... talán még nem is ismertem. Kicsit elszégyelltem magam, amikor azon kaptam magam, hogy miközben a divatszakmáról és a lovakról beszélt, alig bírtam levenni a szemem meggypiros ajkainak különösen bájos ívéről, no meg a csillogó, ezüstös szemeiről. Hirtelen zavarba jöttem az egész helyzettől... elvégre mégis milyen gáz az, ha egy magamfajta, negyvenhét éves sárkányidomár vonzónak talál egy huszonéves boszorkányt? Reméltem, hogy nem vette észre a tekintetemet. Nem volt rám jellemző, hogy ilyen fiatal boszorkányokat vizslatok, és nem akartam, hogy creepynek vagy perverznek tartson. Gyorsan a poharam felé irányítottam hát a pillantásomat, és igyekeztem visszaidézni az utolsó mondatát, hogy érdemben tudjak reagálni, ne csak hümmögjek itt, mint valami vadbarom.
- Khm... emiatt nem kell aggódnia, Blaire. A lovakra nagyon vigyázunk... a sárkányok bárányokat és kecskéket esznek, vagy amit vadon levadásznak... persze egy-egy rókával és nyúllal nem laknak jól, de szórakozásból azért lecsúszik nekik abból is egy- egy - rántottam meg a vállam mosolyogva. Belekortyoltam az italba, ami igazán erős és testes volt.
- Kifejezetten a kedvemre való. Nem túl erős...Bár azt hiszem még soha nem mondtam azt egyetlen italra sem, hogy túl erős. Köszönöm... - biccentettem Blaire felé, majd ismét belekortyoltam az italba. Hát igen, számos előnye volt annak, hogy ilyen nagydarab vagyok, az egyik példának okáért pont az, hogy pia nem egykönnyen döntött le a lábamról akaratom ellenére.
- Na és milyen volt itt felnőni? Gondolom, nem egy kalandban volt részük Mathiasszal ilyen vadregényes környezetben... - pedzegettem a múltat ismét, remélve, hogy ezúttal valami kellemesebb emlék jut majd Blaire eszébe, amiről van kedve mesélni.
- Nem hiányzik ez a nyers környezet néha a divatbemutatók elegáns világában?
Magam is meglepődtem ezen az elvont kérdésen, de már kiszaladt, nem lehetett visszaszívni.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 10. 21. - 02:45:57
Az oldal 0.247 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.