A Vérkönnyek Éke

[A Vérkönnyek Éke]

A Vérkönnyek Éke
2004. Október

[Part I.]

Part I.

– Az ellopott nyaklánc ügyén a Metropolitan Police és az MI5 együttesen dolgozik, stábunk felkereste az illetékes hivatalokat és.... – nagyot sóhajtva kapcsolja ki Őfelsége a televíziót, belefojtva a BBC riporterébe a szót. Reggel óta csak ezzel foglalkozik a média, különös ügy, a híres 1671-es Thomas Blood féle rablási kísérlet óta senki sem volt olyan idióta, hogy megpróbáljon a koronaékszerek közelébe férkőzni. A Tower of London az ország, ha nem Európa egyik legjobban őrzött épülete. Nyom pedig egy szál se, az őrök nem érzékeltek semmit, a kamerákon pedig csak annyi látszik, hogy az egyik pillanatban még a vastag golyóálló üvegvitrinben van a nyakék, a másik pillanatban pedig eltűnik.
Mióta megérkeztek a hírek a Buckingham palotába, teljes a fennforgás. Telefonok csörögnek, hivatalnokok intézkednek, az edinburghi herceg pedig fel alá szaladgál. Ilyen alkalmakon fontosnak érezheti magát, persze bármennyi infót is gyűjt össze, az a végén mind a piros bőröndben landol. A protokoll szerint én is a Királynő mellett vagyok, további utasításig.
– Különös – jegyzi meg Őfelsége, elgondolkodva.
– Ismeri az ékszert, Felség? – érdeklődöm fotelja mögött vigyázban állva.
– Ne legyen nevetséges Daniel fiam, betéve ismerem a Tower összes csecsebecséjét – teremt le, miközben int, hogy helyet foglalhatok a szemközti karosszékre. – A „Vérkönnyek Éke”, markáns darab. Színtiszta arany, rubinokkal kirakva, Tudor Mária viselte. Nem kimondottan gyönyörű és mivel Mária nem volt közkedvelt nem is igazán híres, éppen ezért különös, hogy pont ez tűnt el. – összehúzza a szemöldökét, ahogy elmélkedik.
Mária uralkodása tényleg nem mondható sikeresnek, hiába volt ő Anglia első királynője a folyamatos hatalomvágya és protestánsüldözése nem tették népszerűvé. Ha már az 1500-as évekből kellene uralkodót kiemelni az nyilván az apja, VIII. Henrik vagy Mária húga, I. Erzsébet lenne.
– A yeoman őrök még nem fejezték be a teljes átvizsgálást, mindenesetre valóban különös, hogyha ez volt az egyetlen célpont – erősítem meg a Királynő gondolatait. – Abban talált valamit? – kérdezek a kisasztalon fekvő vaskos kötetről, ami a Tudorok történetét taglalja részletesen. Őfelsége egész délelőtt ezt bújta.
– Semmi újat. Katolikus propaganda, Habsburg férj, sok elvetélés és rengeteg nyilvános kivégzés. – sóhajt. Na igen, Véres Mária szeretett embereket karóba húzatni és máglyákat rakni, nem egy mágus is áldozatául esett. Mintha a gondolataimban olvasna, jön is a kérdés – Gondolja, hogy „önöknek” is köze lehet a dologhoz, Daniel?

* * *

– Tayilor, azt hittem már sosem ér ide.
– Értékelem a lelkes fogadtatást, Uram.
– Semmi szükség a feleselésre. Üljön le, fontos dolgunk van.
Azzal enyém nyom egy vaskos aktát az asztalon. Félhomályos az iroda, a megbűvölt minisztériumi ablakokon át sötét, éjszakai tájra nézni, ahol ugyanolyan szutykos októberi idő van, mint a valóságban. Bár a csillárból áradhatna a fény, a főparancsnok jobban élvezi a fáklyák és gyertyák fényét. Hiába az aggastyánkor, pár ember sosem képes elszakadni a roxforti hangulattól. Csak ettől a nosztalgiázástól ne lenne ilyen baromi nehéz elolvasni az iratokat. Az igaza megvalva különösebben nincs is rá szükségem, azonnal a „Vérkönnyek” szavon akad meg a szemem. A királynővel lefojtatott beszélgetésünk után pár órával már kaptam is az üzenetet, hogy siessek ide, sejthető volt, hogy mi lesz a találkozó tárgya.
– Szóval közünk van az ügyhöz? – kérdezem, miközben az aktát lapozgatom.
– Ezt kellene kiderítenie – válaszol mogorván, nyilván neki is szar napja volt – az őrök semmit sem tudnak, a kamerák pedig használhatatlanok.
– A muglik belső munkára gyanakodnak, az MI5 szerint meghamisították a felvételeket.
– Mikor tudtak a muglik bármit is? – jegyzi meg az orra alatt, miközben meggyújtja a szegfűszeg illatú dohányt pipájában – a helyszínelőik semmit nem találtak. Tanácstalanok és a tanácstalanság hamarosan félelmet szül, a megijedt mugli pedig roppant veszélyes.
– Azt akarja, hogy menjek oda – inkább kijelentem, mint kérdezem.
– Jártas a világukban és egyszerre képvisel minket és a Koronát, nincs jobb emberek a koronaékszerek ügyére – bólint és a pipa sűrű, édeskés füstje belepi az asztalt, elkanyarogva az izgő-mozgó gyanússzkópok között. – A napi teendőiért ne aggódjon, két készenléti aurort már elhelyeztünk a palotában, ha pedig bármi fennforgás lenne üzenünk a protheus-bűbájjal – na igen, az népszerű lett Potterék óta.
– Szóval menjek oda és egyedül kutassam át az egész Towert?
– Egy szóval sem mondtam, hogy egyedül. Jöjjön be Satrparvir – emeli meg a hangját mire nyikordul az ajtó.

Egy húszas évei végén járó, középmagas, indiai származású nő lép be. Hanyagul magára aggatott kosztümét bizsuk tarkítják, láncok és amulettek, szinte minden ujján gyűrűt visel. Hosszú sötét haja frufrujával keretbe foglalja az arcát, szemeiből pedig sugárzik az unottság. Mióta állhat odakint? Mindezt csak a hatásos belépőért? Merlinre de nem hiányzik most még nekem egy dráma-tagozatos boszorkány.
– Priya Divya Satpravir – nyújtja felém hennával díszitett kezét. Indai nő hennával, de eredeti.
– Daniel Tayilor – rázok vele kezet és mintha egy pillanatra megremegne, ahogy hozzáérek, na azért ennyire nem szorítottam meg.
– Satpravir kriminológiai látó Tayilor. Vigyázzon rá, csak ketten vannak az egész országban, a Misztériumügytől kaptuk kölcsön. – látó, remek. Szóval a nyomozás közben fecseghetünk arról, hogy miért látok falloszokat a teafűben.
– Ne haragudjon Uram, de ha tényleg olyan rablók után kell nyomozzak, akik bejutottak a Towerbe egy képzett tiszt talán jobb társ lehetne.
– De kedves. Első pillanatban lecserélne. Megkaptam a kiképzést, szépfiú – szól közbe dacosan
– Igazán? Tudod mit tegyél ha ostorbűbájjal vagy a halálos átokkal tüzelnek rád? – kötekszem fölényesen, nem szeretem ha csak úgy kóstolgatnak.
– Majd beállok mögéd, hiszen minden gyenge nőnek egy erős fehér férfira van szüksége – naaa ez nem volt szép.
– Ennyi elég is lesz. Mindketten magasanképzett aurorok még ha csak részben is tartoznak az én osztályomhoz. Fogják az aktát, beszéljék meg amit akarnak, de ami fontosabb, hogy húzzanak minél előbb az irodámból – azzal még nagyobbat szippant a pipájából és már nyúl is az Esti Próféta felé jelezve, hogy mi itt végeztünk. Fasza, erre volt szükségem az egésznapos meló után még. Enni sem volt időm és a kutyaszitternek pedig megint kifizethetem az éjszakai felárat.
Frusztáltan, korgó gyomromra gondolva fordulok újdonsült társamhoz.
– Curry gondolom jöhet...

[Part II.]

Part II.

- Há’ az úgy vót, hogy veszett nagy zuhé vót ugye tegnap éjjel – ecseteli az őr velős new castle-i kiejtéssel. De utálom, mintha valakinek krumpli lenne a szájában. – szóva’ tudzsa, estek a kutyák meg a macskák is az égbűl. Vótaképpen még a Tower körüli macskákat is becsalogattuk az előtérbe, meg ne fádzanak. – nagyot tüsszent, na ő jól megfázhatott a hideg falak között. - Mit is mondott hunnan gyüttek?
- MI6, jogunk van feltételezni, hogy külföldi vonal is lehet az ügyben – hazudom a legnagyobb könnyedséggel – kérem folytassa
- Naszóval ahogy mán’ mondottam nem vót itten semmi érdekfeszítő, tuggya, olyan nap mint a többi. Járörösztünk mint mindig, egyszer még megvót a nyaklánc, aztán mire megint mentünk mán nem. – társa közben meghal a köhögőrohamba. Remélem nem kapok el semmit tőlük.
- És mit csináltak a két járőrözés között? – fordulok a fuldokolóhoz
- Há’ semmit. Kártyáztunk itten a hátsó szobában meg adtunk tejet a macskáknak – még egy tüsszentés, kicsit távolabb húzódom tőlük. Priya erre látványosan forgatja a szemét. Vacsora közben eldöntöttük, hogy megpróbálunk még egyszer beszélni az őrökkel, hátha mondanak valamit, ami kimaradt az anyagból, de ez a két idióta semmit sem tud, amneziálásnak pedig nyoma sincs, részletesen emlékeznek az estére, nulla képzavar.
- A nyakláncról mit tudnak? Volt bármi furcsa vele kapcsolatban? – kérdezi, de látom, ahogy ő is elhúzódik egy újabb köhögőrohamtól. Elkapom a tekintetét és szemöldököm feljebb szökik, képmutató.
- Ugyanolyan csecsebecse, mint a többi. Asz’szem aranybó vót, biztosan sokat érhet.
- Rendben, köszönjük, remélem nem bánják, hogyha kicsit átvizsgáljuk mi is a terepet – ezzel a kettővel tényleg nem megyünk semmire.

Társammal kettesben járkálunk a vitrinek és a kiállítási darabok között. A terem kong az ürességtől, ami nem csoda így éjfél körül. persze a mugli hatóságok lezárták és szalagokkal körbekerítették a helyet. Kréta meg pornyomok mindenhol, furcsán maszatosak a módszereik. Ügyelek, hogy diszkrét pálcasuhintással eltüntessem a nyomainkat, ahogy áttrappolunk a helyszínen.
A Tower of London egy markáns, régi épület, első elemét a Fehér Tornyot 1078-ban építették és egészen az ’50es évekig börtönként is funkcionált. A sok megkeseredett rab szelleme miatt a Minisztériumnak sok dolga volt vele, szinte rutin volt az éves szelleműzés, de rablás, na az sosem történt itt. Vajon miért pont most? És ki a fasznak kell egy ilyen bizsu? És miért pont ez?

- Mit gondolsz? közünk van hozzá? – kérdezi Priya ahogy körbejárjuk az üres vitrint. Semmi nyom nincs a golyóálló üvegen, egy karcolás se.
- Nem hiszem, hogy mugli munka, ha csak nem találtak fel valami ketyerét, ami megváltoztatja az üveg halmazállapotát
- Ki tudja, azt se néztük ki belőlük, hogy atomokat szét tudnak hasítani mágia nélkül – válaszolja, ahogy közelebb hajol az üveghez, hogy csekkolja a szilárdságát.
- Jah, ahhoz is csak mennyi, ötezer év kellett nekik? És azt sem tudták tisztán csinálni. Egy szimpla bombarda is meghasítja az atomokat még sem hagy radioaktivitást és pusztít el városokat – darálom a tényeket – ez túl tiszta és nyomtalan munka a muglikhoz.
- Csak egy hollóhátas lehet ilyen arrogáns – sóhajtja és pálcájával megkoppintja a vitrint – mi a borzok között azt tanultuk, hogy senkit se becsüljünk alá – az üveg a pálca hegye nyomán behullámzik és gyűrűket ver, mint a tó, amin gyerekek kacsáztatnak köveket. Pálcátlan kezével átnyúl az immár inkább kocsonyás anyagon és megérinti a nyaklánc helyét. Valami nincs rendben.

Priya arca elsápad, sötétbarna íriszei valahogyan még sötétebbnek hatnak. Kapkodja a levegőt, és egészen kimelegszik. Remeg az egész teste és frufruja alatt, mintha izzana bőre. Mind ez pár másodperc alatt folyik le, mire kapcsolok, hogy mi is történik sikoltani kezd én pedig teljes erőmmel rugaszkodom el és lendületből húzom el a vitrintől ahogy a földre zuhanunk. Baromi gyorsan történik minden, még mindig remeg a karomban, de egy utolsó nagyobb sikoly után kitisztul a tekintete.
- Jól vagy?! Mit láttál?!
-  Árnyak, szenvedés, karóba húzott emberek... Véres Mária.. mármint véres volt.. tényleg véres volt Daniel...

* * *

Másnap reggel Satpravir arcát fürkészem, ahogy irodámban a gőzölgő kávék kíséretében próbáljuk összerakni a nyomokat. Az éjjel történtekig le sem esett, hogy milyen kibaszott félelmetes a csaj. A látók nagyon ritkák és a legtöbb jó, ha életében kétszer vagy háromszor felköhög egy jóslatot, ez a nő pedig úgy nyomja őket ki magából, mint doxy a tojásokat. Amíg hazakísértem végig győzködött, hogy jól van és ő ugyan akár hoppanálni is tudna. Lehet túlreagáltam, de még nem láttam ilyet.
- Danieeel... mondtam már, hogy minden rendben – int meg, mikor észreveszi, hogy őt bámulom. Ma már nincsen nyoma kosztümnek, sima mugliruhákat visel: farmer, csizma, bőrkabát meg persze az a rengeteg amulett.
- Tudom, tudom, nem is aggódom.
- Akkor tán a két szép szememért vizslatsz? – kacérkodik mire én inkább belekortyolok a kávémba és az asztalon kiterített aktákra szegezem a tekintetemet.
- Az őrök teljesen használhatatlanok voltak, egyértelműen nincs nyoma amneziálásnak – kezdem – tehát mindenképpen arra kell fókuszálnunk, amit te láttál.
- Mondtam már, ködös volt az egész, se helyszínek sem pedig tiszta arcok – dől hátra halántékát dörzsölve – máskor tisztább a kép. Nyilván nem várom, el hogy szavakat adjanak a számba és teljes próféciát toljak le, de ez így nehéz lesz.
Persze ilyenkor van befoglalva az összes minisztériumi merengő, a bürokrácia szerint két hetet kellene várnunk egyre, addig pedig kénytelenek vagyunk arra támaszkodni, amit Priya fel tud idézni.

Máriáról semmi új, a karóba húzást eddig is tudtuk a sikolyok pedig alapvetőek amikor valakinek a seggébe dugnak egy méretes valamit. Én már csak tudom. Az uralkodó előszeretettel üldözte a protestánsokat, akik apja, Henrik hagyományát követve sorra terjesztették az anglikán hitet. Mária nagyobb hatalmat akart, a pápával szövetkezett és visszaakarta állítani a katolicizmust. Ez mind benne van a történelemkönyvekben, ahogy a csúfneve is, amiből a mai mugli gyerekek még játékot is csináltak. Ha kimondod a nevét háromszor a tükör elött megjelenik. Persze Máriának nem maradt itt szelleme, ezt már többször is kivizsgálták. Szóval ez a nyom is kuka. Egyedül az árnyak maradtak.
- Kérlek írd le megint az alakokat, amiket láttál.
- Ahogy többször is mondtam, nem volt arcuk, alakoknak sem hívnám őket, inkább csak sziluettek. – próbál egy üres pergamen darabra rajzolni egy sötét testet. Fej, kezek, lábak, semmi extra.
- És mit csináltak?
- Mozgolódtak... elég teátrálisan, simulékonyan de valahogy még is kecsesen... mint... mint a.. – talált valamit – macskák.
- Regisztrálatlan animágusok? – tehát mégis a mi kezünk van benne. De nem áll össze kép, láttuk a felvételeket kiszúrnánk egy kiábrándító bűbájt vagy egy gagyi láthatatlanná tévő köpenyt. Az őrökhöz pedig legilimencia sem kell, hogy tudjam nem voltak amneziálva, legfeljebb megfázva... – A tüsszögés..
Priya összehúzza a szemöldökét, talán ő is arra gondol, amire én?
- Bármikor, amikor megemlítette a macskákat...
- A nyakláncnál pedig köhögtek. Hipnózis..
- De hát mi a f...
- Mária hol volt véres?
- Tessék?
- Hol láttad a vért? Az egész testén? A ruháján? Priya kérlek gondolkozz – érzem, ahogy beüt a koffein. Már keresem is az asztalon a pennát és a pergamentet.
- Homályos volt az egész, éppen csak egy pillanatra láttam
- Kezén, vállán, nyakán.. – sorolom
- A szájánál – hunyorít – Te meg mi a jó istent csinálsz?
- Üzenetet küldök Balmoralnak – A szájánál. Basszameg, oh basszameg. A hipnózis... a kamera nem tudta felvenni őket, nem hagynak nyomok. Macskák. Alakváltók. Legtöbbször denevérek, de volt már feljegyzés kutyákról és macskákról is. Behívták őket... Ahogy befejezem az üzenetet pálcámmal koppintok és a pergamen repülővé hajtogatja össze magát és kisuhan az irodából. – Megkérem, hogy szedjen össze minden minisztériumi iratot a vámpírokról.

needle drop.