Le Roumain

l e r o u m a i n (e)

follow the hollow

in the starry dark
of the autumn sky,
a ghost-shaped cloud
went drifting by.

that cloudy ghost
looked down to see,
a kid-shaped shadow
that belonged to me.

my shadow and the cloud
gave each other quite a fright.
then we shared a laugh together
on a halloween night.

 

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

macskák titkos társasága

meovv

        Annyira utálom, hogy nem találtam meg a direkt kikészített kis fekete üstöt, és azt sem tudom, hol kereshetném még - nem merem tovább idegesíteni anyát azzal, hogy megint felforgatom az összes helyet a szobámban és a szalonban, ahol csak lehetne. Már majdnem elkéstünk Nottéktól, és nem akarom azzal kockáztatni, hogy ne engedjen el minket Trick or Treatelni, hogy a szokásosnál is jobban felidegesítem.
        - ...nem kell megtudniuk, hogy olyan trehány vagy, mint egy csapat részeg hajléktalan. Figyelsz rám, Minerva? Ha egy rossz szót hallok rád.. - még mindig a párnák mögött keresem a kis üstöt, és csak a felét hallom annak, amit éppen mond, miközben az egyik hatalmas tükörbe nézve rúzsozza magát. A tekintete biztosan követ, de most nem látom, és amit nem látok, az nem bánthat. Nagyon szeretném, ha kifestene, de tegnap este a vacsoránál már egyértelművé tette, hogy csak azért mehetek én is vele, mert Notték külön rákérdeztek, és megígérték azt is, hogy elkísérnek a többi gyerekkel együtt.. De olyan szép árnyalata van a rúzsának, és egy pillanatra úgy néz ki, mintha nem az én anyám lenne, hanem valaki, aki nem haragudna rám, ha kérdeznék tőle valamit, hogy mégis kiszalad a számon valami, aminek nem lenne szabad.
        - Lehet egy kérdésem? Nem láttad véletlenül a kis, fekete üstömet? Itt kellene lennie valahol, és sehol nem találom! - de már mikor a végére érek, tudom, hogy rosszat csináltam - még ha nem is neveztem hangosan anyunak, amiért Notték, és más régi barátok előtt akkor is dühös lenne, ha épp megfelelően viselkedtem, valamit mégis elronthattam, mert összepréseli az ajkait, és egy pillanatig csend van. Ugye nem fog mégis bezárni ma estére? Nem kezdek sírni, azzal tudom, hogy csak mérgesebb lesz rám, és majd azt mondja, hogy hagyjam abba, mert se nem old meg semmit, és neki kell néznie, milyen ronda vagyok, miközben bőgök.
        - Azt a kis fekete üstöt, amiről megmondtam, hogy el fogod hagyni valahol, mert a fejedet is elhagynád, ha nem lenne szerencsés módon a nyakadra nőve? Talán megunta, hogy semmire sem tudsz vigyázni, Minerva, és talán egyszer a fejed is követi majd, ha nem vigyázol! Na indulj a kandallóhoz, mára ez épp elég volt belőled! - annyira megkönnyebbülök attól, hogy mégsem kaptam büntetést, hogy szó nélkül követem az utasításait, és csak akkor jut eszembe, hogy talán valami mást is értett alattuk, mikor rég megérkeztünk Notték előszobájába. Jobban szeretek itt lenni náluk Kingside Castleben, főleg, mióta tudom, miért így nevezték el: annyira menő, hogy Vita, Roman és Finnick egy olyan helyen laknak, aminek ilyen régi történelme van. Oké, Balmoralnak is régi, de attól csak rémálmaik lennének ha elmesélném, és nem is lehet úgy felfedezni, mint ezt a kastélyt - a szüleik még azt is megengedik nekik, hogy a közeli varázstalan faluba menjenek Trick or Treatelni, és egészen sokáig ébren is maradhatnak. Néha én is elhagyom a szobám titokban éjszaka, de ezt még nekik sem árulhatom el, mert nem egészen értem, miért fogad olyankor anyu vendégeket, csak azt, hogy feketemágiáról beszélnek olyankor, és az ilyesmit tilos kikotyogni bárkinek.

        - Szia, Vita, vagyis.. meovv, Vita és Finn! - köszönök a titkos társaságunk másik két tagjának, és ahogy megbeszéltük, felemelem úgy a bal kezem, mintha egy macska kis mancsa lenne. Mindhárman betartottuk az eskünket és különböző színű cicáknak öltöztünk, hogy ezzel is kifejezzük az összetartásunk: én fekete perzsa vagyok, Vita tuxedo és Finn calico. Romant kihagytuk belőle, mert Roman, mint mindig, akkor is épp undok volt velünk, mikor kitaláltuk az egészet, és hiába hívtuk a kertjükben felépített bunkiba, valami butaságra hivatkozott, ami nyilván sokkal fontosabb, mint a mi gyerekes kis játékaink. Nem tudom, miért hiszi, hogy ő nem gyerek, a felnőttek őt is játszani küldik mindig, mikor oda akar ülni hozzájuk teaidőben, ráadásul láttam, hogy az apukájuk sem olyan szigorú, mint ő - kétszer is vett a csokis süteményből, mikor azt hitte, hogy nem figyel senki! Kíváncsi vagyok, milyen lehet, ha valakinek van egy apukája: persze anyu azt mondaná, hogy neked is van, Minerva, de mikor utoljára láttuk a karácsonyi vásárban tavaly, még integetnem sem volt szabad neki. Tudom, hogy vannak gyerekei, akiknek cukormázas almát vett, és akik nem voltak éppen vele, de amíg Notték apukája itt volt, és néha olvasott nekik mesét lefekvés előtt, az enyém csak egy hosszú ballonkabát volt, bajusz és más gyerekek.
        - Romi nem jön velünk, ugye? Miiiii? Jaj neee.. és minek öltözik, Edgar Allan Poenak, vagy hollónak? Psszt, pssszt, itt jön! - megpróbálok nem nevetni, mikor az emlegetett szamár mégis felbukkan: lehet, hogy csak a szobájába megy, hogy ott legyen jobb, mint a Macskák Titkos Társasága? Ez persze nem lehetséges, a mi titkos testvériségünk a legjobb, és az este végére nekünk lesz a legtöbb édességünk is! Vitáé lesz az összes karamella, Finné a mogyorós csokik, és én lecsapok a mugli finomságokra, amíg Mr. A Halloween gyerekeknek való egyedül unatkozik itthon.

[- Anyám, nem lehetne egy fémkardom legalább? Ezzel nem tudnék leütni semmit!]

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

az ifjú roman nott szenvedései

Elmondhatatlanul irritál ez az egész ostobaság, még úgy is, hogy legalább nem hülye macskának kell öltöznöm, ahogy akarták. Ki találta ki, hogy csokit próbáljuk koldulni, mugliktól, ostoba jelmezekben? Ennek az ünnepnek a sötét mágiáról kellene szólnia, és mint a családunk jövendőbeli fejének, a felnőttek asztalánál lenne a helyem, vagy legalább a könyvtáramban, ahol a kutatásaimat végzem. Legalább egy év előnyt akarok a Roxfortban, azt akarom, hogy lássák, hogy mindent tudok, hogy mindenben jobb vagyok. Az ellensúlyozni fogja, hogy csak a másodszülött fia vagyok, akkor mindenki tudni fogja, hogy kinek kellene vinnie a Nott címert a jövőbeli csataterekre, bárhol is legyenek azok.

 Felszisszenek, ahogy anyám a karomra illeszti az alkarvédőt. Még jobban utálom ezt, legalább öltözhettem volna a Véres Bárónak, jövendőbeli házam dicső szellemének, de anya megtiltotta. Eleve az ő szeszélyes női izéje ez az egész, ő mondta, hogy nem maradhatok itthon, és ha nem megyek játszani a „többi gyerekkel” (nem vagyok gyerek, hány gyerek tudná felsorolni az összes csatát évszámmal, amelyet a Nottok vívtak, hányan tudnának annyi átkot felsorolni, mint én?), elkobozza a könyveimet. Mintha az olvasás és a tudás rossz lenne! Ki győzte le Draco Malfoyt sakkban, én, vagy valaki, aki egész nap játszik?
 
 - Anyám, nem lehetne egy fémkardom legalább? Ezzel nem tudnék leütni semmit!

 - Nem, Roman, már mondtam, hogy nem akarom, hogy megint baleset érjen. És miért akarnál fekete szemet? - most biztos azt hiszi, hogy nem kapom el a mosolya mögött a visszafogott sóhajtást, szemforgatást.

 - Mert az szimbolizálná a sötétséget, amit ez a karakter képvisel! Mágiával könnyen megoldható! A jelmezemnek azt kell átadnia, hogy ez a karakter a legsötétebb a táblán!- most miért fordult el, miért takarja el a száját?

  - Roman, muglik közé mész... és amúgy is... így is elég sötét v... sajnálom, eszembe jutott egy vicc, amit édesapád mondott délután. Kész vagyunk! Tökéletes vagy.- nem rejtem el a rosszallásom, ahogy nevet, miközben ránézek, az ostoba szóviccet meg aztán különösen elítélendőnek tartom. Borzalmas ez az ünnep, ki szereti ezt? Mugli, meg amerikai ostobaság, nekünk máshogy kéne ünnepelnünk, jobbnak kéne lennünk. Megigazítom a köpenyem, és kilépek az ajtón, épp időben, hogy elkapjam lent a nyávogást. Hátranézek anyámra, aki bólint, és előretol. Miért nem lehet, hogy csak olvasok, hogy én is tárgyalok lent? De muszáj mennem, apám is támogatta anyámat az ostobaságban. Az én feleségem biztosan nem fog nadrágot hordani (anya sem hord, nem egészen értem ezt a mondást, amit a nagybátyám mondott apámnak).

 - Itthon maradhatok mégis? Ez ostobaság, anyám! Hogy vennének komolyan így, hogy macskáknak öltöztek?

 - Nem! Ki fogsz menni velük, és jól fogod érezni magad!

 Hátra sem nézve megyek a lépcsőhöz, és sétálok le rajta. Palástot és páncélt viselek, a fejemen csúcsos fekete sisakkal, fekete-vörös csizmákkal, ahogy terveztem, bár így, hogy a szemeim nem feketék, nem hiszem, hogy átjön a karakter. Finnick szája legalább tátva marad, ahogy rám néz, de mielőtt tiszteletet nyerhetnék legalább tőle, Vitalie elkezd nevetni rajtam, az ostoba macskás jelmezében. Nem túl nőiesen és visszafogottan, a hasát fogja közben. Nehéz lesz így jó férjet találni neki.

 - Mi... mi a fene van rajtad? Mi ez? Minnie, nézd! Roman sátorfejű lovagnak öltözött!

 - Megint ostoba vagy! Sötét mezőkön mozgó sötét futó vagyok, azért sötétszínűek a csizmáim talp... fejezd már be! Ne nevess! Te meg egy hülye macska vagy!

 Dühösen Finnickre nézek, azután Minnervára, tudom, hogy most megint gúnyolni fognak, mert nem valami ennyire mindennapos dolgot választok, mint ők. Lesietek a lépcsőn, és végignézek rajtuk. Végignézek rajtuk, azután a kis, vicsorgó tök alapú lámpást odanyomom Minnervának.

 - Én nem akarok csokoládét koldulni, ez olyan gyerekes...- hátranézek, ahogy anyám megköszörüli a torkát, és felemeli a kezeit; az egyikben egy újabb kis tökös kosárkát tart, a másikban pedig a Mágikus csaták és merényletek II.-t, amit még nem sikerült tökéletes kijegyzetelnem. Duzzogva elveszem a töklámpásra formázott kis kosárkát.

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

macskák titkos társasága

meovv

        Egy pillanatra tényleg azt hiszem, hogy Edgar Allen Poe, a holló lesz az, akit meglátok a lépcsőn, de aztán kitör belőlem is a nevetés, mikor mindhárman odanézünk: Roman tényleg sátorfejű lovagnak öltözött! Vita és én is alig bírjuk ki, már a könnyeimet törölgetem - ez még Roman Notthoz képest is annyira hülyeség, hogy egyikünkek sem juthatott volna eszébe! Bárcsak lenne egy fényképezőgépem, hogy itt és most készítsek róla és képet, és aztán kitegyem a szobámban, és mikor rossz kedvem lesz, ezzel oszlatom majd..
        - Várj, várj! Akkor te most egy sötét paraszt vagy? - talán mégsem akkora baj, hogy nem vagyok kifestve, mert mostanra biztosan elkentem volna az egészet, ahogy dörzsölgetem a szemem. Roman úgy néz ki, mint az a mugli férfi.. a pápa? Igen, pont úgy, és a muglik is biztosan ezt fogják hinni róla. Ezt, vagy azt, hogy fánkfejű oszlop. Sötét fánkfejű oszlop.
        
        - Honnan fogjuk tudni, hogy sötét mezőkön mozgó sötét paraszt vagy? És miért nem a király? Az sokkal érhetőbb.. jó, oké, ezt értem. De miért nem a fehér, miért inkább a söt.. - minden kérdésem mintha megválaszolná saját magát, pedig ha valaki tényleg nagyon sápadt, és pont ezért lenne remek fehér.. paraszt, az ő. Finnick nem tudja eldönteni, hogy mondjon-e valami kedveset a bátyjának, vagy hagyja inkább, de Vita velem együtt nevet még mindig az egészen - olyan jó lehet, ha van egy nővéred, aki szól, mikor hülyeséget készülsz csinálni. Most még jobban irigylem őket egy pár percig, amíg el nem indulunk, mert akkor majd tényleg össze fognak veszni, főleg, mikor elosztjuk majd az édességeket, és az már kicsit sem lesz édes. Ha felnövök, lehetnék humorista.
        - Köszi, én elfelejtettem a sajátomat. De gondolj bele, Roman, lehet, hogy kapunk olyan csokit is, amit te is szeretsz! Nem kell elmondanunk a szüleinknek, és mindig lesz egy titkos készletünk! - nekik nem mondtam semmit arról, hogy milyen rossz néha otthon, ezért nem fogom most sem megemlíteni az üstöt. Roman nagyon ritkán kedves velem, és biztos most is véletlenül volt az, de azért örülök neki.. Ezt is titokban tartom, de mikor nem beszél - vagy nem arról, hogy mennyivel jobb nálunk - néha egész érdekesnek látom őt. Engem is nagyon érdekelnek azok a hatalmas, néha kicsit poros könyvek, amiket szívesen lapozgat, és biztosan sok olyan horrortörténetet ismer, amit nem hallottam még. Tudom, hogy Roman Nott okos fiú, a baj csak az, hogy ezt minden pillanatban muszáj hangosan ki is mondania, amitől mindjárt kevésbé tűnik annak.
        - Jó-jó, akkor a Macskák Titkos Társasága és Roman Nott, a sötét paraszt együtt! Indulhatunk? - tudom, hogy csak egy kicsit sétálunk négyen, és a nagyon közeli falu határában ott vár minket az egyik unokatesójuk. Ez az utolsó alkalom, mikor még Vita is velünk jöhet, jövőre már az iskolában lesz, így most annál izgatottabb. Már elég nagyok vagyunk hozzá, hogy egyedül is elinduljunk, és amúgy is jobban szeretem, ha anyu nem jön velünk..

        Tavaly nem erre jöttünk, de most valaki lámpásokkal kivilágította a dombról lefelé tartó utat a faluig, így biztosan nem fogunk eltévedni - pedig talán izgalmas kaland lenne pont Halloweenkor az erdőben sétálni, és kideríteni, hogy tényleg élnek-e titkos varázslények ezekben az erdőkben. Roman szerint persze nem, mert a törvények miatt tilos, de nem hiszem, hogy igaza van, a törvények azért vannak, hogy megszegjék őket.
        Egy pillanatra meg kell állnunk, mert kibogozódik az egyik cipőm pántja, és bár engem nem zavar nagyon, tudom, hogy anyu nagyon dühös lenne rám, ha emiatt elkopna - megkérem Vitát, hogy fogja meg a kis tököt, és letérdelek, miután elsöpörtem néhány kavicsot is. Alig várom, hogy legyen végre pálcánk és egy csomó izgalmas dolgot csinálhassunk vele: például soha többet nem kell foglalkoznunk az ilyen unalmas dolgokkal, nem igaz? Csak huss, és kész. Bárcsak most is ez történne, de a félhomályban nem találom el a lyukat, amit még nem ismertem ki tapintásra az új cipőmön.
        - ...és szerintem titokban biztos vannak itt azért! Tudom, hogy azt fogod mondani, Romi, hogy nincsenek, mert tilos, de akkor az a sárkány is tilos lett volna, amit tavaly nyáron láttunk elrepülni a birtokotok felett! Vagy a walesi zöld élhet szabadon Angliában? - olyan szívesen megnéztem volna közelről, de nem szállt le akkor, és amúgy sem engedték volna a felnőttek. Nem tudom, miért gondolják, hogy butaságot csinálnánk, és miért kevésbé veszélyes megnézni egy sárkányt, mint mondjuk azok a büntetőmunkák, amikről hallottam, hogy osztogatják őket az iskolában, de ez egyike lehet azoknak a dolgoknak, amit majd talán felnőttként megértek. Prefektus úgysem leszek, az az unalmas embereknek van, mint Roman is, ezért annyi helyet fedezhetek fel, amennyit csak akarok - az egyetlen szabály, hogy nem szabad lebukni.
        - De ha választhatnál akármit, milyen varázslényt akarnál látni közelről? Mondjuk, hogy hirtelen itt teremne, és senki nem tudná meg, te pedig akár meg is simíthatnád.. már ha.. meg lehet. - kész, végre sikerül bekötnöm a cipőmet - amire valaki azt a kifejezést használta, hogy Mary-Jane, amit egyáltalán nem értek, miért nevezné el bárki a cipőit, főleg mások cipőit? - és sétálhatunk tovább. Már alig bírok az izgalommal, innen látni a falu narancsos fényeit! Persze mindig itt jár a gondolataim között, milyen jó lenne, ha mégis látnánk mondjuk egy kneazlet, vagy egy unikornist, de azért nem felejtem el, hogy a Macskák Titkos társasága, és Roman Nott, a sátorfejű sötét paraszt most csokibevetésen van itt.

[- A sakkban nincsenek parasztok! Az gyalog, az a paraszt aki parasztnak hívja! És futó vagyok, sötét mezőkön mozgó futó! Én vagyok a kulcsfigura a Királyindiai Védelemben és a Sárkányba... ne röhögjetek ki! Nem akarok király lenni, a király lassú és gyenge!]

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

az ifjú roman nott szenvedései

  Érzem, hogy elvörösödöm a haragtól, ahogy Minnie is beszáll a gúnyolódásba, a nővérem pedig folytatja a nevetést. „Sötét paraszt?!” Hogy merik? Anyám, meg apám aki benéz, nem mondanak semmit. Még Minnie anyukája sem mond semmit... miért nem áll senki mellettem? Az én jelmezem egyedi, kreattív, és megtestesíti a Nottok büszkeségét! Ráadásul amúgy sem én vagyok az, aki akarja ezt az egészet, engem kényszerítenek.

 - A sakkban nincsenek parasztok! Az gyalog, az a paraszt aki parasztnak hívja! És futó vagyok, sötét mezőkön mozgó futó! Én vagyok a kulcsfigura a Királyindiai Védelemben és a Sárkányba... ne röhögjetek ki! Nem akarok király lenni, a király lassú és gyenge!- érzem, hogy szívem szerint ledobnám az összes hülye jelmezt, és visszafutnék inkább a szobámba, bezárkóznék és olvasnék, távol az összes mugli csokigyűjtős hülyeségtől. Miért kell ez egy egyáltalán? Megtördelem az ujjaimat, és utálom, hogy még mindig nincs pálcám, hogy azt kell csinálnom, amit mondanak. Miért?

 Még egyszer kérdőn hátranézek anyámra, de továbbra sem tűnik meggyőzhetőnek, Pedig látja, hogy milyenek velem, az egyetlen dolog, amit tesz, hogy figyelmeztetőn néz a nővéremre. Tényleg nem lehet soha férjhez adni majd, ha így viselkedik, most pedig már ideje lenne végre megnevelni, mert jövőre megy a Roxfortba, és mindenki megtudja, hogy milyen neveletlen, ahogy anyám is néha figyelmezteti. Anyám és apám szerint persze velem van a baj, pedig bármelyik másik család elégedett lenne velem. Sakkozok, mágiatörténelmet és átkokat tanulok, és komolyan veszem az örökségünket, úgy viselkedem, ahogy elvárják.

 - De minek a csokoládé készlet? Van egy csomó itthon... au... anya!- dühösen nézek Vitaliera, aki belerúgott a lábamba, és egy pillanatra Minniere néz valami furcsa, mintha tudnom kéne fejjel, azután én is ránézek Minniere, hátha megértem. Ő legalább megköszönte a kosarat, még ha kapok is másikat. Miért hagyta otthon? Nem szokott elfelejteni semmit. És miért akarja annyira a csokit, miért akarja annyira, hogy szerezzünk? Náluk nincs otthon? Ha esetleg néha-néha eszembe jut, csak le kell jönnöm a konyhába.

 - Szívesen...- kierőltetek egy mosolyt, bár továbbra is rosszul érzem magam. Egész nap mászkálni fogunk ostoba csokoládéért, és mindenki gúnyolni fog azért, mert nem értik a jelmezemet. Veszek egy mély levegőt, megigazítom a kardomat, ránézek Finnickre, azután elindulok a végzetem, a Halloween-i séta felé, miközben az öcsém és a nővérem boldogan válaszolják, hogy indulhatunk.

  - Énekeljünk valami Halloween dalt! Vagy cicásat!- olyan arccal nézek Vitaliera, amikor énekelni kezd, mint aki meg tudná ütni, de tudom, hogy nem Notthoz méltó viselkedés lenne, bármennyire irritáló is ez az egész. Szinte segítségkérőn nézek Minniere, aki cipőt köt, de tudom, hogy most ő is nagyon lelkes ettől a hülye csípős levegős, csokigyűjtős, jelmezes izétől. Megfogom a kardom markolatát.

 Finnick sem hiszem, hogy sokkal jobb, de persze, ő még gyerek, ő nem tudhatja még, hogy mit csinál, milyen kötelességei vannak egy Nott férfinak, bár a bácsikám már megjegyezte, hogy én keményebb vagyok nála. Az egészen biztos, hogy tényleg így van, nem tudom elképzelni, hogy egyszer képes lesz irányítani a saját háztartását, és harcolni a Nott ügyért, ahogy Vitaliet követve énekel.

  - Mi? Nem, biztos nincsenek! Az erdő védővarázslatai nem tennék lehetővé, hogy idejöjjön egy állat. Az a sárkány meg nyilván őshonos, de az sem az erdőben él, a sárkányok vándorló teremtények. Nincs semmi ott.

  - Jól van, te buzi lovag... egész este ilyen bunkó leszel? Ne tegyél már tönkre mindent! Szerintem vannak állatok... talán egyszarvú is. Nagyon szeretnék egyszarvút látni, ha nem itt, akkor a Roxfortban. És ti? Finnick?

  - Én... talán... hát bármit megnéznék... csak valami kedves, és különleges legyen... vagy megnézném a sárkányt.

 Horkantok egyet az unalmas válaszokra, de úgy döntök, hogy válaszolok, hogy játszom a játékukat, arról, hogy mi lenne a legjobb. Nem is várom meg Mnnie válaszát, hogy utoljára maradjak, megadom a sajátomat, mielőtt ő válaszolna.

  - Én tesztrált szeretnék látni. Az a legritkábban látott varázslény.- Vitalie arcán látom, hogy nem tetszik neki a válaszom, tudja, hogy mi kell hozzá, hogy tesztrált lásson valaki, de ha valaki erős varázsló, előbb-utóbb úgyis eljut arra a szintre, hogy képes legyen tesztrált látni. A halál a mágia része. Finnick persze nem érti.

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

macskák titkos társasága

meovv

        - De még Fisher sem ragaszkodott a.. Királyindiai Védelemhez, és tudott improvizálni, igaz? - csak azért teszem hozzá ezt, mert látom, hogy anya milyen arcot vág, amikor kinevettük Romant, és tudom, hogy nem is az zavarja, hogy illetlenek voltunk, hanem hogy butábbnak fogunk tűnni nála. Anyu szeretett sakkozni, de veszíteni egyáltalán nem, és ha biztos is vagyok benne, hogy Roman legyőzné, ez nekem sajnos nem sokat segít, mikor este haza kell mennem vele..
        Nagyon vigyázni fogok a kis tökre, amit kölcsönadott, és ha sikerül kitalálnom, milyen édességet szeret, szívesen neki adom azokat abból, amit szerzünk majd. Olyan fura a jelmeze, hogy biztosan mindenki megállít majd minket, ezért muszáj sietnünk, és nem hagyhatjuk, hogy a felnőttek előtt beszéljen, mert a végén még azt hiszik, hogy a foglyunk. A Macskák Titkos Társasága nem ejt foglyokat, nem üldöz senkit, tervet készít, aztán lecsap! Meovv!
        
        - Jó, de nem kellene a varázslatnak a sárkányt is elriasztania? Vagy a szüleitek őket nem akarták elriasztani? Én biztos nem akarnám, olyan izgalmas volt, mikor láttuk! Egyszer volt egy rőtsipkás a kerti tóban, anyu szerint csak úgy beköltözött, de csak egy hétig lakott nálunk, utána a minisztériumiak kijöttek és elvitték. Igaz, hogy ő nem volt olyan kedves vagy elegáns, mint egy sárkány. Vagy egy kneazle. - egy kicsit botladozom még, mert a cipőm sarka magasabb, mint általában, de anyu szerint ebben a korban már kötelező ilyesmit viselni. Vitának nem kell, de Vita szülei nem olyan szigorúak, anyut jobban zavarja, ha valaki nem a régi szabályok szerint öltözködik - utálja, mikor kócos leszek, vagy kioldódik a copfom. Roman mindig úgy néz ki, mintha.. kihúzták volna a skatulyából, még ha nem is vagyok benne biztos, hogy pontosan mi is az, de ezt szokták mondani rá.
        - Én is szeretnék látni egy unikornist! Tudtátok, hogy a csikóknak aranyszíne van? És a lányokkal és gyerekekkel mindig barátságosak! De lehet, hogy ha meglátnák Romant, a sátorfejű sötét lovagot, akkor elfutnának. - végre végzek a cipőmmel, és mehetünk tovább - de ekkor látok az egyik bokorban valami fehéret. Vagy csak képzelem? Még mindig zörögnek az ágak és levelek egy kicsit, de nem akarom addig mondani, amíg nem vagyok benne biztos, hogy ne gondolják, hogy csak megijedtem és félek valamitől. Nem félek semmitől!
        
        Kicsit aggódva nézek azért rájuk, mikor a thesztrálokról kezdünk beszélni: vajon ők nem tudják, mikor látják őket a mágusok? Szabad elmondanom, vagy büntetést kapok érte? Lehet, hogy szegény Finnicknek rémálmai lennének, de Romant ez nem zavarja, ő büszke rá, hogy ilyen buta. Különösen buta valakihez képest, aki annyit olvas, hogy biztos rossz lesz a szeme később. Nem tudom, ezt is csak a felnőttek szokták mondani, de nekem muszáj megennem a répát, mert anyu mérges lenne, így nem derítettem ki soha, hogy igazuk van-e ezekben a dolgokban.
        Megint látom azt a villanást, de most oda is nézek, és mintha hallanék is valamit elfutni az avarban.. De nem tűnik lépteknek, ez biztosan valamilyen állat volt, talán egy igazi cica, vagy egy róka. Egy rókát is szívesen megsimogatnék, de ők pont olyan félénkek, mint egy sárkány lenne. Ha zajt csapsz, már el is repül.. jó, elmenekül, de az ugyanaz.
        - ...szerintem nem kellene ezt mondanod, Roman, csak butának tűnsz tőle. Kevesen látják a thesztrálokat, és azoknak jó, akik nem! Menjünk inkább, nem vagyunk már messze! - nem fogom elmondani nekik, hogy láttam már néhányat idén nyáron. Miután tavaly meghalt a nagymamám, anyu mindenképp meg akarta nézni a vidéki birtokokat, és mikor nem figyelt rám, kiszöktem az egyik kertjébe, és ott voltak: egy pár, azt hiszem, csak a fasor széléig merészkedtek, és elsőre abban sem voltam biztos, hogy mit látok, mi történik. Szépnek és szomorúnak tűntek, de tudtam, hogy most miért látom őket, és ettől.. még most is sírhatnékom van egy kicsit. Anyu nagyon dühös lenne, ha elmondanám, és akkor is, ha összekoszolnám az arcom vagy a ruhám, ezért megcsípem az egyik kezem és megütögetem a fejem, attól mindig elmúlik ez a kényszer. Roman Nott biztosan kinevetne, ha most előtte sírnék, és igaza lenne, már elég nagyok vagyunk hozzá.
        - Ó, az ott már a legelső ház, nézzétek a töklámpásokat! Macskák Titkos Társasága, alakzatot felvenni, bevetésre kész...ülj! Meovv! - felemelem az egyik kezem megint úgy, mintha egy kis mancs lenne, aztán mind elindulunk a célpont felé. Hamarosan rengeteg csokival távozunk, ami szerencse, mert nem találtuk ki, mi lesz a csíny, ha valaki nemet mondana nekünk. Most már talán Roman is vidámabb, a kedves bácsi megdícsérte a jelmezét, bár nem tudta kitalálni, mi az, de utána még kreatív fiatalembernek is nevezte. Nem sejthette, hogy ez Roman Nott, aki cseppet sem kreatív, hanem a foglyunk. Tudom, hogy azt mondtam, hogy nem ejtünk foglyokat, de közben meggondoltam magam.
        - Látod, Roman, nem is olyan rossz, ugye? Szeretnél cserélni velem? Én két Marsot kaptam, te pedig két Kit-Katot, és az nagyon macskás csoki. Várj, mi az, nézd?! - most már mérget vennék rá - fúj, talán mégsem - hogy láttam valami fehéret az egyik kertben eliszkolni, aminek farka is volt. Pont Roman mellett álltam, biztosan neki is látnia kellett!

[- Apa szerint a sárkányok rezisztensek a legtöbb mágiára, beleértve a mi védőmágiáinkra is, és...]

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

az ifjú roman nott szenvedései

   Tudom, hogy vicces arcot vágok az „improvizálni” szó hatására, mert Vita megint köpködve kiröhög. Improvizálni azok szoktak, akiknek nincs R terve mindenre, nekem pedig mindig több van, mint ahány betűnk van. Amúgy is... egy amerikai mugli? Mit tudhatnak azok? Mármint, a szabályok ugyanazok, de nem jegyezték fel a játszmáikat, nem tanulhattak. Mi már akkor a ma Szicíliai Védelemnek nevezett, Paulsenről elnevezett megnyitást játszottuk, amikor ők még túl elfoglaltak voltak vele, hogy agyonverjék egymást a táblával, mint holmi barlangi trollok. Amikor végre elkezdték jegyezni a játszmáikat rendesen azzal a Napó Leon nevű férfival, aki valami hadura volt a francia mugliknak, kiderült, hogy még a legélesebb elméik is úgy működnek, mint a hat éves varázslóké. Ha még élne, húsz lépés sem lenne elintézni.

 Toporgok, miközben gondolkodom a válaszon, mennyit lehet megosztani egy külsőssel. Anya magyarázata („mert ez egy sárkány, Roman, egy csepp vérében több mágia van, mint egy varázslóban”) természetesen ostobaság, mert ha a sárkányok mágikus lények is, az biztos, hogy nem úgy működnek, mint egy ember, és nem tudják úgy irányítani. Ha tudnák, nem tüzet fújnának mindenre, ami felbosszantja őket. Kinyitom a szám, hogy elhárítsam a kérdést, ami Nott titok lehet, egyszer talán vitális információ egy ostromban, de Vitalienak kotyognia kell természetesen.
 
   - Apa szerint a sárkányok rezisztensek a legtöbb mágiára, beleértve a mi védőmágiáinkra is, és...

   - NEM! Ne mondd azt, hogy Kingside Castle védővarázslatai nem elég erősek! Egyszerűen arról van szó, hogy a Sárkánymágus, aki Nott volt, és sárkányon lovagolt... mindegy...- elvörösödöm, ahogy rájövök, hogy majdnem megosztom, hogy a sárkány talán leszármazottja dicső ősöm sárkányának, mert ez már tényleg egy ostromtechnikai kérdés is lehetne, még ha biztos, hogy Minnie nem is állna az ellenségünk oldalára. De a lányok mindent elmondanak mindig, be nem áll a szájuk, ahogy Cantankerus dédapa festménye is mondta. Azt a technikát mondjuk nem értettem, hogy hogyan kell őket rávenni, hogy maradjanak csendben, mert a dédanya portréja elkezdte kiabálva üldözni, mielőtt elmagyarázhatta volna.

 Fújtatok egyet, ahogy az unikornis szóba kerül. A kneazle az rendben, azok hűséges állatok, az egyszarvú csak arra jó, hogy gyenge embereknek pálcamagot adjon. Minden erős harcos sárkányszív, ritkábban főnixtoll pálcát használ, és ahányszor látok egyet festményen, minden unikornis azt juttatja eszembe, hogy vajon éri-e most is az a szégyen bármelyik férfit a családunkban, hogy unikornis pálcamagja legyen. Például Finnicket. Engem biztos nem.*

   - Nem vagyok sátorfejű lovag! Sötétmezőkön mozgó sötét futó vagyok! Elmondjam lassan? Elmondom, ha akarod.- érzem, ahogy elmélyülnek a ráncok kicsit az arcomon. Tény persze, hogy egy buta egyszarvú sem feltétlenül látná, hogy mi vagyok. Vagy Vitalie sem néz a lába elé, mert pont a bokámba akad, és majdnem elesek, előre is bukdácsolok néhány lépést, azután dühösen meg is fordulok, hogy mondjam, amit akarok, amikor észreveszem, hogy elhagytam a kardom.

 Tudom, hogy anya nem adna igazat ebben sem, miközben Vitalie elégedetten mosolyog rám, és vetek egy dühös pillantást felé, miközben lehajolok érte. Azután fel is ugrok, kissé talán tényleg ugrok, mert látok valami fehéret elsuhanni, de a pillanatnyi ijedt... felkészültségem elszáll, mert biztos csak macska. Nem lehet itt semmi, a Minisztérium, bármilyen gyenge és korrupt is, tudna róla, apa és anya tudnának róla.

   - Szívesebben látnék rőtsipkást... talán szolgálna valamilyen módon minket.

   - Ahhoz piros piramis kéne a fejedre... a magasság legalább stimmel, lehet bevennének.- feldühít, ahogy beleáll az arcomba, tényleg örül neki, hogy most magasabb nálam, pedig hosszú távon úgysem marad így, csak idősebb kicsit, és a lányok apa szerint gyorsabban nőnek. Minnie meg magassarkút visel, ami valamiért a jelmeze része. Meg is nézem, és Vitalienál nem az, amit most veszek észre. Kicsit dühösen nézek felé, biztos azért csinálta, hogy alacsonyabbnak tűnjek, de azután a dühöm elszáll, ahogy rájövök, hogy a futó püspöki koronája miatt mégis én vagyok a legmagasabb. Nem is reagálok a thesztrálos megjegyzésre már, meg hogy butának nevezett. Én tudom, hogy négyünk közül én vagyok a legokosabb.

 - Miu!
 - Meow!- nevetségesnek találom a kis mozdulatokat, ahogy karmolásszák a levegőt, ahogy Vita dorombol, ahogy Minnie utasításokat ad, ahogy bekopogunk mugli házakba. Szinte arra számítok, hogy elzavarják őket, azután meglepődöm, amikor valaki nekem is csokit, még ha valami Bart Vödörnek is nevezi a jelmezemet, és arról magyaráz, hogy hiányzik a maszk. És miért van felírva rosszul a macska erre? Milyen bizarr ez a csokoládé! Megnézem az egyik töklámpást, és még mindig undorodva emelem fel a kis kosarat, bár mielőtt odaadnám ingyen, meghallom a Mars szót.

   - Nem is tudtam, hogy a mugliknak van ilyenje... ez olyasmi, mint a Maxima báji...- elharapom a mondatot, ahogy meglátom Vita újabb készülődő röhögését. Mostanában elszemtelenedett, mindig kinevet, de azért elfogadom a Mars csokit, még ha valószínűleg tényleg nem is fog nekem semmilyen előnyt jelenteni. Talán meg is eszem...

 Kicsit késve nézek az irányba, de azonnal meglátom a fehér villanást, a fehér foltokat, még ha sötétedik is. Nem mondom, hogy már láttam korábban, de túl kicsi ahhoz, hogy bármi veszélyes varázslény legyen. Azért úgy döntök, hogy megmutatom, hogy egy Nott férfira lehet számítani, és előhúzom a kardomat.

  - Biztos egy albínó macska vagy borz... elzavarom, ha idejön....
 - Nem fogod bántani a cicát! Add ide azt a szart!- rövid dulakodás után Vita elveszi tőlem a kardot egy „miért ütöd magad?” manőverrel, és amikor felemeli, nem érem el. Duzzogva összekarolom a kezem a mellkasom előtt, és a fehér villanás irányába nézek, de az állat már eltűnt. Szívem szerint hazamennék, de ma Vitalie különösen gonosz, és nem lenne szép férfi kíséret nélkül hagyni Minniet és őt. Oda is fordulok a szőke lányhoz.

  - Megvédtelek volna... egyébként szerintem cica... hosszú, bundás farka van, valószínű persza, ami kiszökött. Biztos kíváncsi a sok fény meg ilyesmi miatt...- nem biztos, hogy az, a bundás farok tartozhat más állathoz is, de azért igyekszem megnyugtatni Minniet, akivel hátramaradok, és dühösen nézem Vita hátát, miközben ő megáll, hogy cseréljen csokit Finnickkel, és odaadja neki a kardot. Már hallom, hogy más is járja a városkát.

-----------------------------------
* De

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

macskák titkos társasága

meovv

        - Ő volt az az ősötök, aki legilimenciázni akart egy sárkányt, és úgy megölni az ellenségeit? Egyszer láttam egy képet róla, és hasonlított Romanre! - sosem értettem, miért pont egy sárkányon, mert a sárkányoknak a szemük a leggyengébb részük, és ha elrepül felettük véletlenül, akkor nem olyan ijesztő az egész. Miért nem thesztrált mondott? Vagy bután nézne ki, ha látszólag nem ülne semmin? Sosem láttam senkit thesztrálon, mielőtt magukat a thesztrálokat láttam volna, de lehet, hogy ha átlátsz rajta, és csak az embert látod, akkor elképesztően röhejes az egész. Igaz, ez Roman Nott, pont annyira lehetne komolyan félni tőle egy vaksi sárkányon, mint most.
        - Szerintem a sárkányok mágiája olyan lehet, mint a házimanóké, hogy megkerüli a miénket néha. A házimanónk tud hoppanálni ott is, ahol mi nem, és ha minden lepattan a sárkányról, akkor a Nottok birtokmágiája is, talán. Ha nekem lenne egy birtokom, én is beengedném őket, vagy kitennék nekik.. mit szeretnek a sárkányok? Sárkányfüvet? - azt hiszem, nekem sosem lesz birtokom, mert én nem vagyok aranyvérű, mint ők hárman. Már nem vagyok annyira szomorú emiatt, legalábbis akkor nem, ha nem emlékeztetnek rá. Az most sokkal jobban zavar, hogy nem tudom, minek is örülne egy sárkány - az lehet, hogy néha macskaszerűnek tűnnek a viselkedésük és az arcuk alapján (amire anya azt mondaná, hogy az állatoknak nem arcuk, hanem pofájuk van, de ha úgy tudnak nézni, mint egy ember?) de azért egyáltalán nem azok, így talán a macskamentás dolog nem válna be.
        
        Amíg Vita és Roman.. lökdösődését? nézem, kibontok egy cukorkát, és gyorsan a számba tömöm, mielőtt kinevetném én is Romant. Ha megmondja a szüleiknek, hogy végig piszkáltuk, a többiek biztosan büntetésbe kerülnek és nem látogathatom meg őket.. Arról nem is beszélve, hogy biztosan én is szobafogságot kapnék, ami nálunk nem pont olyan, mint másoknál, és nem akarok megint.. kint aludni a kertben. Vita, Roman és Finn biztosan kiborulnának, ha tudnák, hogy a szobafogság azt jelenti, hogy a szobám van fogságban, és nem mehetek be egyetlen dologért sem. Mikor egyszer különösen felidegesítettem anyut, a házba sem engedett vissza, de a birtokról sem tudtam kimászni ott, ahol a kerítés laza egy kicsit. Szerencsére nyár volt, de azért éjszaka elég hideg tud lenni, a kis mauzóleum meg ijesztő a sötétben, így egy padon ültem reggelig.
        Tiltakozni akarok, mikor azt ígéri, hogy elzavarja az állatot, hiszen bármi is az, csak kíváncsi ránk, még a bokrokból sem jött elő, de Vita megelőz. Próbálok nem nevetni a miért ütöd magad klasszikuson, de Roman még mindig bedől neki, pedig ezt bárki láthatta, hogy meg fog történni, még egy vaksi sárkány is!
        - Gondolod? Az nagyon cuki lenne! Szívesen megsimogatnám, ti nem? - elindulunk ismét a házak mellett, de a szomszédban épp állnak gyerekek a küszöbön, így azt kikerüljük. Mostanra egész sokan lettek, de örömmel veszem észre, hogy senki másnak nincs ilyen jól kitalált jelmeze, mint nekünk: a Macskák Titkos Társasága ebben is élen jár! Meg persze Roman Nott, a setét mezőkön futó setét torony, akire most egy nálunk kisebb fiú mutat az apukája mellől, és tőle kérdezi, hogy Darts Faternek öltözött-e? Az apukája csak tátog párat, szerintem ő sem sejti az igazságot.
        - Tudod, mi lenne nagyon izgalmas? Ha mantikór lenne, és mi láttuk volna először! Jó, tudom, azt fogod mondani, hogy a mantikór farka nem bundás, de egy pillanatra képzeld el, olyan lenne, mint egy kaland. Felfedezhetnénk a búvóhelyét, és megmenthetnénk a falut, és hősök lennénk, mint Griffendél Godrik! - ő biztosan intézett el hasonló bestiákat, de anyu utálja a róla szóló történeteket, így nincs egyetlen könyvünk sem, amiben szerepelne. Talán Nottéknak van, az ő könyvtáruk is hatalmas és egyedül is bemehetnek, levehetnek könyveket a polcokról. Sok délutánt töltünk azzal, hogy a nagy lexikonokat lapozgatjuk, néha még Roman is hajlandó csatlakozni hozzánk, amíg össze nem vesznek Vitával, mint most is.
        - Szerinted utol tudnánk érni? Ebben a hülye cipőben nehéz futni, de talán sikerülne. Olyanok, mint a szfinxek, tudsz velük beszélni? Mindig nagyon tetszettek a rejtvényeik, és ha ez a közös kalandunk lenne, együtt biztosan ki tudnánk találni a megoldást. - bekopogok közben a következő ház nagy, piros ajtaján, a kert tele van kövér kertitörpékkel, illetve a mugli fajtával, ami nem tudom, mit kellene, hogy elijesszen, mert inkább csak furcsán néz ki. Egyelőre nem érkezik válasz, pedig hallom, hogy odabent mozog valaki.. aztán nyekeregve kinyílik az ajtó, és lekapcsolódik a fény is mögötte. Izgatottan nézek a többiekre: a kaland talán hamarabb megtalált minket, mint hittük volna!

[- A sárkányok nem füvet esznek, hanem…]

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

az ifjú roman nott szenvedései

Szinte észre sem veszem, hogy a megjegyzés kissé zavarba hozott, hogy hasonlítok talán leghatalmasabb ősömre. Igyekszem persze elrejteni a büszkeséget, ami megint csak gúnyt csalna ki, de tudom, hogy nem megy túl jól. Ahogy próbálom felidézni az arcot… tényleg hasonlít rám?

- A sárkányok nem füvet esznek, hanem…- nem fejezem be a mondatot, mert tudom, hogy ha elmondanám, hogy embereket esznek, Finnick talán kiakadna, elárulnának, és megint azt mondanák, hogy nem vagyok normális, mint a múltkor, amikor a vacsoránál említettem meg, hogy mi az az inferus. Anya akkor rengeteg olyan könyvet eltüntetett, amit már talán soha nem olvashatok el többé.

- Szerintem a legjobban arannyal meg ezüsttel lehet őket csalogatni. Imádják a fészkeikhez használni. Talán a vezető hatás miatt, vagy mert szeretik a csillogását… erről nem olvastam többet.- szinte szégyellem kimondani az utolsó mondatot, amire Minnie talán galleondombot látó sárkányként fog lecsapni, hogy belevájjon, felmarkolja, és meghivatkozza, hogy pontosan mi a pontos oka. Most végre kihasználhatja, hogy hibát követtem el.

Ahogy vártam, Vitalie és Finnick azonnal ráugrott az állatkasimogatásra, mint lehetőségre. Számomra sem tűnik rossznak ez, még ha kicsit csípősnek érzem is az orrom belsejét, miután a nővérem megalázott mindenki előtt. Mivel törne szét egy futó valamit, amit leüt, ha nem karddal? Mit nyomna a király torkának, amikor a mattot adja? Pocsék minden… bár van valami… érdekes az esti levegőben, ahogy a hideg borzongás les a töklámpások fénykörén, a házak lámpáján túlról.

- Megsimogathatnánk… de ha mantikór lenne, nem élnénk túl, öt x-es teremtmény, és rögtön megölne, csak akkor beszél, ha be akar csapni. Simán megölne egy olyan kaliberű varázslót, mint Griffendél Godrik, különleges osztagok kellenek ellene. A mérge csontig… au! Ezt miért?- megdörzsölöm a fejem ott, ahol a gazul rekvirált fakard rést talált a sisak alatti területre. Vitalie elképesztően gonosz, biztos soha nem lesz senkije, nem lehet majd férjhez adni.

- Elég volt az ijesztő storykból! Ez nem olyan mantikór, ha mantikór, ez a halloweeeni kedves fehér mantikór, aki nem szúr meg.- dühösen összeráncolom az arcom, Finnickre nézek, aki tényleg megijedt kissé, azután Minniere. Biztos ő is utálja most, hogy itt vagyok, ahogy a testvéreim.

Az egészről eltereli a figyelmem a nyekeregve nyíló ajtó, kissé tátva is marad a szám, azután teszek egy lépést, de megállok. Bizarr és ijesztő, rögtön az jut eszembe, hogy talán egy holttest vagy egy merénylő, egy emberrabló, egy mugli sorozatgyilkos vár bent, aki ezt az éjszakát választotta áldozatszedésre. Kinyitom a szám, de nem jön hang, pedig futnunk kéne.

Nem értem, hogy milyen okuk van rá, hogy mosolyogjanak, ez a helyzet hihetetlenül ijesztő és veszélyes, de mielőtt számon tudnám kérni őket, Finnick át is lépi a küszöböt. Megszalad a szívverésem azonnal.

- Ne! Ez veszélyes! És különben is, ez magánlaksértés! Az Azkabanba akarsz… au!

- Ez meg vé titoksértés, ha egy emm hall minket, Romm.- kitágulnak az orrlyukaim, miközben sajgó bordákkal Minniere nézek, aki láthatóan benne van a betörésben, talán vissza is mosolyog Vitára, ahogy nővérem hülye és buta vigyorral viszonozza. Pedig Minnienek lehetne több esze, ő nem tud futni, nálam meg nincs kard.

Nem hagyhatom persze őket bemenni egyedül, úgyhogy a torkomban dobogó szívvel megyek, kicsit Minnie mellett, önkéntelenül is hozzáérintve a kezem az övéhez. Érzem, hogy valami rossz fog történni, és igazam is lesz.

Finnick sikolya fest alá mindent a szörny mély üvöltésében, ahogy az elénk ugrik a folyosón, azután a sajátom is a kórushoz adódik. Fehér maszk, rajta kicsiny lyukakkal, a testét, világos és emberszerű végtagjait vér borítja, kezében hatalmas, furcsa mugli anyagból készült véres kardot tart. Finnick elhúz mellettem, Vita is, még ha a buta mosoly az arcára is fagyott sikítás közben, talán akkor is ott lesz, amikor majd a ház ajtaja fölé tűzik a fejét. Futnék én is, de eszembe jut Minnie cipője.

Tudom, hogy rohannom kéne, magamért aggódnom, biztosítanom, hogy minél több Nott élje túl a rémes éjszakát, de nem hagyhatom hátra. Nem is gondolkodom, felkapom őt, bukdácsolva és félig húzva, de talán gyorsabban, mint magától futna. Talán így is lassabban, mint a szörny, de nem számít, mert nem jutok ki a a kertből vele. Az egyik kőtörpe a lábamba akad, talán életre is kel, és elgáncsol minket, elhasalunk a hűvös füvön. Sötét mezőkön futó sötét futó csákóm messzire repül, de nekünk nincs menekvés. Egy pillanatra látom szemközt a fehér villanást, azután rémülten nézek az ajtó felé.

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

macskák titkos társasága

meovv

        - Tudoooom, de a macskák sem macskamentát esznek, csak szeretik! Szerintetek a sárkány nem örülne a sárkányfűnek? De akkor miért hívják így? - azt hittem, mindennek van valami oka, de néha kiderül, hogy egyáltalán nincs. Ha felnőtt leszek, biztosan rengeteg időt töltök majd el azzal, hogy ezekről olvasok valamit, mert akkor már nem lehet csak így kérdezni, tudom, hogy a felnőttek szeretnek úgy tenni, mintha mindent pontosan értenének - és ők is olyan butának tűnnek, ha észreveszed, mint Roman. Lehet, hogy ő is csak felnőttnek szeretne tűnni, de a kerek kis arcával, a hülye kis süvegében és a különben is rókaszerű fejével nem fog menni olyan könnyen, mint hiszi!
        - Vezető, mint amikor valaki megmondja, mit csináljunk, vagy a mugliáramra gondolsz? Romi Nott, sosem hittem volna, egy mugli dolgot fogsz majd kimondani itt előttem! Szóval mégis olvasol róluk, és a múltkor letagadtad, de most lebuktál, vége! - régóta meg akarom már tenni, de most végre itt az alkalom: megcsípem Roman kis arcát. Pont olyan puha és husi, mint ahogy elképzeltem, de most biztos nagyon mérges lesz rám, ami még viccesebb lesz. Nem tehetek róla, hogy viccesnek találom őt, igaz? És ez a mugliáramos dolog amúgy is meglepett, sosem hittem volna, hogy majd egyszer példa lesz belőle, mert mindig ellenzi az összes mugli találmányt, amiről beszélgetni szoktunk, pedig olyan sok izgalmas dolguk van. A filmmozik, a kocsiautók és persze a legjobb, a metrók! Ha egyszer elmehetnénk metrózni, biztosan megváltozna a véleménye az egészről!
        
        Végül azért eszembe jut, hogy miért nem vettük volna be Romant a Macskák Titkos Társaságába akkor sem, ha nem mondja azt, hogy hülyeség az egész: mindig el kell rontania az ötleteinket. Én is tudom, hogy nem lehet mantikór, de nem lett volna vicces elképzelni, hogy mégis az? Finnick közben biztos elkezdett félni is, ő a horrormeséket sem szereti - mindig azt mondja, hogy igen, és legyen még egy, de aztán sosem tud elaludni utánuk, ezért Vita és én már sosem említünk ilyesmit előtte, Roman meg ijesztgeti is.. Lehet, hogy csak mert tudálékos, de Finnick mindig hallgat rá, ha Vita nem menti meg ettől, és mivel ez tényleg nem lehet igazi mantikór, nincs mitől félni.
        - Ezért senkit sem csuknak az Az.. Alcatrazba! Halloween van, ilyenkor mindenki csokit vagy csínyel, nem történhet semmi rossz, Romi. - rámosolygok Vitára és felemelem megint az öklöm, hogy kis mancsot mutassak neki. Finnick igazán bátor, hogy ő megy be először, pedig tudom, hogy egy kicsit tart a temetőktől, és az egyik ablakban volt egy csomó sír is. Bárki lakik itt, nagyon sokat foglalkozott a Halloweennel, biztosan ez lesz a legizgalmasabb hely, ahová meghívtak minket - mert az ajtó azt jelenti, igaz? Megpróbálom megfogni Roman szabad kezét a sajátommal, hátha csak egy kis bíztatásra van szüksége.

        - Jaj ne, várjatok...! Roman, mit csinálsz?? - én nagyon jól szórakozom a muglin, aki a kedvünkért még be is öltözött, és milyen élethűek a kellékei, de a többiek nagyon-nagyon megijednek, és mielőtt meghallanák, amit kiabálok, már kint is vannak. Utánuk kellene futnom, de Roman megpróbál magával cipelni. Lehet, hogy felemelni is, csak nem bír el?
        - Roman, hagyd abba, ez csak egy jelmez, látod? Állj meg, naaa..! - beütöm először a könyököm az ajtóba, aztán a térdem is az egyik tökbe, miközben próbál menekülni velem, és egyáltalán nem akar meghallgatni. Ő nem látja, de a mugli már értetlenül csak követ minket, még ha néha fel is emeli a kardját, hogy ne essen ki a karakteréből, de mintha hallanám is, ahogy kinevet minket és nem hibáztatom érte. Olyan butának tűnhetünk most, és vajon Roman miért nem emelt fel rendesen? Nem is vagyok olyan nehéz, elbírt volna: Vita is fel tud emelni bármelyikünket és Roman fiú.
        - Jól vagytok gyerekek? Öhm, ez.. elég váratlan volt. Nem voltatok még soha nálunk? - a varázstalan férfi leveszi a maszkját, és kérdőn néz ránk, aztán inkább elmegy, hogy visszaadja Roman hülye sisakját. Az ajtóban áll már néhány gyerek is, ők is fel vannak öltözve, azt hiszem, zombiknak, és ők sem értik, mi történt velünk, mitől ijedtünk meg annyira. Szomorúan látom, hogy miközben próbáltam követni Romant valahogy ügyetlenül, megsértettem a cipőm orrát, és ezért nagyon-nagyon ki fogok kapni, ha nem találok valakit titokban előbb, aki meg tudja javítani.. talán még akkor is észreveszi majd anyu. Nem haragszom Romanre, de félek tőle, mi lesz, mikor hazaindulunk majd..
        - Ők csak.. beöltöztek, megijesztik azokat, akik édességért kopogtatnak be. Tudod, ők is megcsínyelnek minket. - próbálom elmagyarázni Romannek, mikor megkaptuk a csokit a még mindig kicsit zavarban lévő családtól és kisétálunk a kertjükből. Nem tudom, merre lehet Vita és Finnick, de elég sok édesség van már nálunk, nem tudom, mennyit bírunk még el anélkül, hogy túl nehéz lenne a kis kosarunk. A férfi biztos adott nekünk pluszban is néhány finomságot, mert annyira sajnálta Romant és a többieket.
        - Roman, véletlenül nem értesz hozzá, hogy kell megjavítani egy.. mindegy, nem fontos. Szerinted átmenjünk még a kivilágított házakhoz? Szerezhetnénk csokit a tesóidnak is, és hátha meglátjuk őket! Biztos nem szaladtak haza, ugye? - nem, biztosan nem. A Macskák Titkos Társasága sosem futna az ellenfél elől, mi vagyunk a legjobbak, meovv!

[- Ennek etimológiai okai vannak...]

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

az ifjú roman nott szenvedései

  - Ennek etimológiai okai vannak...- mélyen beszívom a levegőt, hogy jelezzem, kissé irritálni kezdett ez a beszélgetés a sárkányfűről, főleg, mert ennél részletesebben én sem tudom, hogy miért hívják így. Elkalandozok egy potenciális lehetőség felé, amikor valaki ezzel csalt ki aranyat koboldokból, azt hazudta, hogy ez tényleg sárkányoktól származik... de nincs értelme elkalandozni, és biztosan nem ettől származik valójában.

 Az irritáltságom haragba fordul, ahogy Minnie megvádol vele, hogy mugli szennyel fertőzöm magam. A vezetési képesség egy fontos mágikus tulajdonság! A muglik mindent ellopnak, a nagybátyám szerint a mágiát is, és most itt a bizonyíték, hogy még a tudományos élet sem szent nekik. Biztosan a sár... mugliszületésűek lopják ki nekik a tudásunkat, ahogy az egyik festmény is mondta. Nem értem, miért kellett úgy félrerakni egy elrejtett helyére a házunknak Mordred ükapát, ő aztán felhívhatná a figyelmet rá, ha baj van, még a cipőit is ellopták a muglik.

 Nem értem, hogy miért gondolja, hogy nem történhet semmi rossz. Statisztikailag az ünnepek alatt semmivel sem valószínűtlenebb, hogy valami rossz dolog történik, mint azokon kívül, hallottam is rá eseteket, hogy Karácsonykor támadtak meg embereket, hogy akkor születtek erős átkok. A mágiát nem érdeklik az olyan koncepciók, mint a Karácsony, a születésnap meg a Valentin nap, az akkor is működik tovább. Ahogy a szörnyeket sem hiszem, hogy zavarja, hogy Halloween van, ha csinálni akarnak valami szörny dolgot. Tudom is, hogy rossz ötlet bemenni az ajtón, ami kinyílt előttünk, de persze nincs más választásom. Nem hagyhatom őket hátra. És persze, be is következik a baj, és Minnie még akkor is azt mondja, hogy tegyem le.

 Túlzottan felfokozott állapotban vagyok hozzá, túlzottan megijedtem hozzá, hogy felfogjam Minnie szavainak jelentését, hogy lelassítsak. Csak miután elestünk, jövök rá, hogy ez tényleg csak egy mugli, és talán nem is sorozatgyilkos... miért csinálja ezt? És Finnick miért nevet rajtunk? Simán elkaphatták volna, és bevihették volna az erdőbe, bármi is az, amit ott csinálnának vele, azt Mordred ükapa nem magyarázta el, mert az ő festményének is van felesége, és őt is elkezdték verni. Vajon az én festményemet is verni fogja a felesége?

 - Jaj, bocsánat uram! Nagyon tetszett nekünk... az öcsém egy kicsit... bzzz...- fogalmam sincs, hogy mit jelent a hülye körözés a halánték körül a mutatóujjal, amit Vita bemutat, miközben hülyén kidugja kicsit a nyelvét és kifordul a szeme, talán valami sértőt, aminek hatására a mugli férfi kedvesen... szánakozón néz rám? Vagy bűntudatosan? Ezt biztos el kell mondanom apának! Megaláz most már idegenek előtt is. Olyan hülyeség ez az egész Halloween.

 Felveszem elvesztett fejfedőmet, csak akkor fordulok Minniehez, amikor beszélni kezd hozzám. Ő nem bunkó velem. Miért nem lehet ő a tesóm, és Vita az a lány, akit csak néha vendégül látunk? Nem lenne sokkal jobb mindenkinek? Ő sokkal okosabb, majdnem olyan okos, mint én, ami egy lánytól elképesztően jó teljesítmény. Vitalie meg buta, és gonosz. Soha nem találnak neki férjet. Most is itt hagytak minket, miközben a jelmezt rendezgettük...

  - Átmehetünk, de mit kell megjavítani. Ismerem a Javító Bűbájt. Természetesen.- kicsit kihúzom magam, büszkén magamra, mert megjegyeztem a varázsigét, amit anyu használt, amikor a nővérem és a húgom fogócskáztak, és széttörtek egy régi porcelánt, ami az első emeleten volt. Csak ezután jut eszembe az a kellemetlen körülmény, hogy bizony, nekem nincs varázspálcám. A felismerés irritáló.

 Ránézek Minniere, megpróbálok rájönni, hogy mi szorulhat javításra, mert talán valahogy ki tudok találni valamit, ami mágia nélkül is megoldja a problémát, de a figyelmemet rögtön eltereli a kis, fehér villanás, ami két ház között mutatkozott meg egy pillanatra. Összerezzenek, de persze, biztos, hogy nem mantikór, és biztos, hogy butaság is lenne félni tőle. Meg amúgy is, most biztosan gyávának gondol...

  - Nézd! Ott van az... a valami! Menjünk arra csokit gyűjteni, lehet, hogy látjuk!- nem értem, hogy miért villanyoz ez fel egy pillanatra, és el is szégyellem magam, ahogy rájövök, hogy talán reménykedek benne, hogy újra megpróbálnak megijeszteni. Talán csak azért persze, hogy egyenlőek legyünk, hogy megmutassam, milyen bátor egy varázsló. A legjobb lenne persze, ha ugyanannak a muglinak mutatnám be, de az maximum jövőre lehetne... jövőre meg Vita már nem lesz, és talán mi sem jövünk így már le. Miért találom ezt szomorúnak?

r  o  m  a  n   d  e  l  o  n

macskák titkos társasága

meovv

        - Tudom, hogy ismered, de nem tudod használni, igaz? - szomorúan rámosolygok, mert biztos vagyok benne, hogy neki sem adtak a szülei titokban egy pálcát, amit csak úgy használhat bárhol. Alig várom én is, hogy legyen végre és ne kérjünk mindenhez engedélyt a felnőttektől: szinte alig tudom elképzelni, mi mindent tehetnénk már most is! Roman és én gyakran lapozgattuk a nagy lexikonjaikat, olyankor mintha ő is kedvesebb lett volna, miközben nézegettük a kedvenc bűbájainkat, varázslényeinket, vagy mágusainkat. Néha már azt is megengedte, hogy megnézzem a jegyzeteit, és bár nem teljesen értem, miért jegyzetel, mindig nagyon tetszett a kézírása. Jobban, mint amikor azt gondolta, hogy mindenkinél okosabb.
        - A cipőm.. azt hiszem, hogy tönkretettem az orrát, de.. mindegy, nem is fontos. Tudom, hogy mit gondolsz a ruhákról és a lányos dolgokról.. Menjünk, a tesóid már itt is hagytak minket! - nem is hozom fel a részleteket, mert mindjárt sóhajtozni fog, hogy értelmetlen dolgokról akarok neki beszélni, miközben ő nem akarja elfelejteni ezt az egész ijesztgetős dolgot. Látom, hogy Finnick és Vita már egy másik háznál járnak, így elrendezem a ruhám, és én is elindulok kifelé a kertből - kicsit azért behúzom a nyakam, mert még mindig kínos, ami történt. Szerencsére nem én lakom a környéken, mert most biztos megjegyezték az arcunkat örökre..
        
        Elsőre nem hiszem el neki, hogy megint látott valamit, mert biztos csak bátornak akar tűnni ezek után. Talán én is ezt tenném, de az igaz, hogy először nekem tűnt fel a fehér folt a sötétben, a töklámpások fényében.. Nem hiszem, hogy tényleg mantikór, bár nagyon izgalmas halloweeni kaland lenne: egyáltalán nem hiszem azt sem, hogy ne tudnék elmenekülni előle, kivéve persze, ha Roman akkor is fel akar venni. Ki hitte volna, hogy még ennél a cipőnél is lehet valami nagyobb hátrány, ami előnynek tűnt elsőre? Bárcsak tudnék varázsolni - igazi, pálcás varázsolni - mert akkor párbajban is legyőzhetnénk! Mármint.. olyasmiben. Gondolom, hogy az nem igazi párbaj, ha a másiknál nincs pálca, mert varázslény.
        - Tényleg láttad, vagy azért mondod, hogy ne maradj szégyenben? - még mindig kicsit szomorú vagyok attól, amit biztosan kapni fogok otthon a cipőm miatt, de próbálom elhessegetni ezt a gondolatot. Semmi értelme, ha nem akarom elmondani Romannek is, mi bánt, és arról szó sem lehet. Nem hiszem, hogy hinne nekem, de ha mégis, akkor sem tudna segíteni, csak sajnálni, és azt.. azt nem akarom.

        - Mi lenne, ha oda kopognánk be? Látod, ahol baglyokkal díszítették az ablakokat! Az egyik szerinted is mozgott? - hunyorgok egy kicsit, mert biztos vagyok benne, hogy megbűvölt baglyok lehetnek. Notték sosem mondták, hogy élnek itt a faluban mágusok, de bárhol élhetnek, nem tiltja semmi, igaz? Ha én választhatnék, biztos el akarnék rejtőzni a varázstalanok között, így látnám az olyan izgalmas, titkos dolgokat is, mint A Tejesember. Vagy A Postásember, aki hozza a leveleket, és állítólag a kutyák mindig meg is kergetik: de vajon akkor miért választ valaki ilyen foglalkozást? Gyorsan kell futnia, szereti a kalandokat? Ha nem lennék boszorkány, lehetnék én is A Postásember, nagy gyakorlatom van a futásban, mászásban és elbújásban is.
        - Várj..! Várj, én is láttam! Ott, a bokrok között, az utca szélén! Becsszó, ott volt! - először nem akarom mondani, de mintha egy hosszú, bolyhos farkat láttam volna, mielőtt eltűnt az ágak és bogak között. Nem vagyunk messze az erdő szélétől, talán.. bemerészkedhetnénk megnézni. Csak egy icipicit, csak egy kis pillantást vetni rá, és senki nem tudná meg, mielőtt visszajönnénk csokit gyűjteni. Szívesen megnézném mások jelmezeit, vagy akár megcsínyelnék valakit, de egy kaland a sötétben, a fák között olyan alkalomnak tűnik, ami máskor nem tudna velünk megtörténni. Soha nem tudnám rávenni Romant, hogy hagyja el a birtokukat egy felfedezés kedvéért, most pedig már kint van. A macska már a zsákban van.
        - Mi lenne, ha.. csak egy kicsit.. megnéznénk? Nem nagyon, csak egy pillantást vetnénk rá, és aztán visszajönnénk? Tudod, mint az átoktörők, akik kincset indulnak keresni, és aztán leírják a kalandjaikat, és szerinted a fele sem igaz, de nem tudod bizonyítani, úgyhogy szerintem igazak. - ezen elég sokat vitatkozunk, mert szerintem az, hogy valami nem tűnik logikusnak, nem jelenti azt, hogy nem is lehet igaz. A lethifoldok és a dementorok sem tűnnek annak, a másodikról nem is tudjuk egészen biztosan, honnan jöttek, és mégis itt vannak, amitől csak még rejtélyesebb az egész! Roman időnként olyan buta tudott lenni, miközben kíváncsi volt, de csak azokra a dolgokra, amikről ő azt gondolta, hogy lehetségesek: most bebizonyíthatja, hogy nem csak szájhős, hanem tényleg mer kockáztatni egy felfedezés kedvéért. Nem akarom hozzátenni, de talán Vita szemében is nagyot nőne, ha most nem azt mondaná következőnek, hogy megmond a szüleinek, amiért erre akartam rávenni..
        - Ha gyorsak és ügyesek leszünk, észre sem veszik, hogy eltűntünk! Naa, légyszi, Roman, nem lehetsz ilyen gyáva kis bólintér. Hol vagy a nagy Nottok harci szelleme? Ha igazad van, biztosan nem sárkány vagy mantikór, és bármi is az, biztos gyorsabban tudunk futni. Meg hát itt van a.. kardod, nem igaz? Sötét mezőkön futó sötét... futó vagy! - ez sajnos egyáltalán nem hangzik olyan jól, mint hittem elsőre, vagy mint Roman hitte elsőre, de talán megteszi azért. Én biztos nem tudnék visszautasítani egy ilyen kihívást, és minden alkalommal, mikor a rádión hallgattuk a rémtörténeteket, arról beszélt, hogy védené meg a Nottok becsületét, birtokát, hogy nyerné meg a csatáikat.. Mondjuk nem tudom, milyen csatákat kell megnyernie valakinek, aki azt hiszi, hogy nem veszem észre, mikor véletlenül lelöki a tintát a könyökével az asztalról rajzolás közben, de biztos Mardekár Malazár is volt gyerek. Nem vennék mérget rá, de.. talán.