Tyler M. Sasha
Varázsló
l o (ֆ) V e r
Hozzászólások: 5
Jutalmak: +9
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : szőke
Szemszín: kék
Kor: 19
Ház: -
Évfolyam: Nem fejezte be
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Szirén
Legjobb barát: Rod, a barom
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12 és egynegyed, somfa, egyszarvúszőr
Nem elérhető
|
|
« Dátum: 2024. 10. 10. - 15:30:25 » |
+1
|
TYLER M(IKAEL). SASHA
i wish my life had background music so I could understand what the hell is going on. Alapokjelszó || “Tiszta bagolytoll minden.” nem ||férfi születési hely, idő || Birmingham; 1984, május, 29. kor || 20 vér || félvér munkahely || Szirén, zenész-csempész-életművész A múlt A nyolcadik hónapra született, amire úgysem emlékszik sem ő, sem senki sem lassan. Lusta lévén később kezdett járni és beszélni, anyja akkoriban néha még aggódott is, hogy valami baja van, de a sokadik orvoslátogatás alkalmával benyögte az orvosnak, hogy „bazdmeg”, egyhamar rá pedig el is tudott szaladni anyja vagy épp annak figyelő szemei elől, aki épp vigyázott rá. Első emléke mégis az, amikor alkoholos filcrajzokat vakartak le az arcáról, nem épp kedves és finom mozdulatokkal. Egy kedves szomszédja nevelte jóformán, hiszen ő már a nyugdíját töltötte, saját gyerekei, unokái messze éltek az államokban és ideje bőven akadt. Hála Mrs. Maynek, sosem volt éhes, mindig új csínyeket tanulhatott és olyan igazi, öregillatú gyerekkora volt. Ekkoriban még minden rendben volt az emeleten is. Megtanult rejtvényt fejteni, kötni és horgolni, még főzni-sütni is, már amennyire egy gyerek tud, így valahogy sosem okozott nagy törést neki, hogy anyja kevésbé van ebben a szerepben. Élete első fejezete mágiamentesen zajlott. Anyja ugyan kijárta az iskolát és ha kellett, űzte is a mágiát, kényelmesebb és kedvesebb volt neki ez a fajta élet, hiszen sosem tudhatta, ki lesz majd, aki mellett végképp kiköt, illetve akkoriban az „ő fajtáját” igencsak kevesen szívlelték. Valahol reménykedett is benne talán, hogy fia ebből kimarad, csakhogy a mágia nem kímélte, hiszen az ő helye ott volt, csak nem tudott róla. Az első, korai jelek után igencsak hamar kiütött rajta a mágia, ahogy kétszer is sikerült a házak tetejére varázsolni magát egy-egy üldözésből kikerülve, a levél pedig, amit olyannyira sokan várnak, hozzá is megérkezett. Ekkora már anyja mesélt neki a függönyön túli világról, ahova készül, arról, hogy mi van benne, mire képes és mi lesz vele. Ekkor volt igazi anya Sash szemében, nem többször. Utána visszavette az „elfoglalt” arcát és a figyelmét ismét a férfiak felé fordította. Ez a szakasz pedig lezárult. ✦•······················•✦•······················•✦ Már puskaporos hordó volt a varázsvilág, mikor belecsöppent. Egyedül, barátok nélkül szállt fel a vonatra, nézte azokat, akiknek ez már mind ismert és megszokott volt. Azonban, amennyire kevés gyerek vette körül, olyan hamar sikerült beilleszkednie. Nem sokáig volt félős, nem is értette igazán, hogy mi történik a világban, hiszen ahhoz egészen gyerek volt. Lekötötte a kviddicses relikviák cserélgetése, a köpkő vagy épp bármi gyerekes balhé. A tanulás ekkor még érdekelte is, bár akárhogy tepert, mindig voltak nála jobbak, ügyesebbek és ezzel nem is volt gond. Középen a jó, ott kevés a figyelem és kényelmes. Inkább vett részt a csínyekben, már amennyire lehetett, hiszen első évében kezdődött igazán a vészjósló időszak. Szerencsére mindenre volt gyógyír, ezzé vált a zene. Lenny kívül Matt volt az, akivel szabadidejét költötte el szívesen. A srác figyelt fel arra, hogy Sash nem botfülű, hogy ha énekel, akkor nem vérzik senki füle és igencsak fogékony a tanulásra, és mivel a gitár adott volt, leckéket is kapott. Csakhamar ráérzett, hogy bizony meglelte az eddigi hiányzó darabját, amiről nem is tudott. A világ egy picit békésebb lett. Ha el is kapott egy-egy hírt, magyarázatra szorult, hiszen nem ebben nőtt fel, rétegenként épült fel. Míg mások baglyokat kaptak és aggódó szavakat, hozzá sosem jött semmi, az akármilyen alkalomra szánt ajándéka, levele mindig megvárta, míg hazamegy. És nem, továbbra sem sopánkodott. Szép lassan felzárkózva próbált a kis burkában létezni, boldogulni, és lám, az, hogy a tömeg közepén létezett, legalább ennyit engedett neki. Legnagyobb gondja az év végi vizsga volt, hiszen mindig jobban szeretett tanulás helyett szórakozni, mint görnyedni a sorok felett. Meglett? Meg. Az a lényeg, mondogatta magának. Nem kérdés, hogy visszatért újra és újra az iskolába, amikor már sokan mások nem. A rémhírek szaporodtak, a világ megváltozott, kettőt ismert, hiszen eleinte odahaza, a muglik között minden békés volt és rózsaszín. De ő gyerek volt, így akként is viselkedett. Az első trauma viszont mégsem feketemágusok vagy bárki miatt érte el:
❝ Szombat volt és már egyre hidegebbek az éjjelek és egyre sűrűbbek az esős, szürke napok. Épp lerázta talárjáról a vizet, amikor valaki a karjába csípett. Már lendült is a keze hátra, de csak a levegőt csapta vele. - Hé, hé, hé, nyugalom, csak én – Lenny már fél fejjel magasabb volt és az elől törött fogával igencsak mókásan festett a vigyora. Neki volt a legnagyobb köpkő készlete és a legmocskosabb vicceket ismerte, hála a nagybátyjának, aki mindig ezzel fárasztotta a családot. Lenny, aki megannyi trükköt ismer, aki megannyi bűbájra tanítja vagy épp valami rosszra. - Mondjad inkább. De ki nem megyek megint! - A vizes holmikkal csak a baj van, bár talárját sikerült valamennyire vízhatlanná tenni, örökké azonban semmi sem tartott. Le is vette gyorsan, addigra pedig Lenny elővette a mocskos vigyorát. - A lányok valami titkos bulit tartanak, azt hallani, egy csomó szerelmi bájitalt főznek és mindenkiről van valami szaftos titkuk. - És? - Éééés? Téged nem érdekel? Láttam én, hogy nézel arra a vörösre! - Ahogy mindenki másra, akinek szép a haja és jó az illata. Szóval… és? - Kiagyaltuk Walt-al, hogy oda kéne menni, fülelni. - Minek?! Hajat akartok fonni…? - Sash még fejben gyerek volt ahhoz, hogy ANNYIRA érdekeljék a lányok, mint Lenny pajtásait, akik nem a pletykákra voltak kíváncsiak. Persze, hogy kételkedik, hogy ódzkodik, kinek van ehhez kedve. - Jaj ne izélj már, jó móka lesz. Szellemet fognak keresgélni meg ki tudja mit, mi meg jól rájuk hozzuk a frászt. - Sash homlokán csattan saját tenyere, nem is akar hinni a fülének. Bele sem megy, mire azonban feladja az ellenkezést, a nap is lefelé indul. A hülyeségért cserébe megegyeztek, hogy a következő beadandóját Lenny írja meg. Így került egy szekrénybe, vagy inkább apró tárolóba, nem emlészik. Arra viszont igen, hogy a lányok kettő perc erejéig hallotta, amint nevetve siettek a hálókörlet felé, hiszen takarodó volt. Aztán csend. Egyhamar rájött, hogy vagy nem lesz semmi, vagy át lett ejtve, bármi is az ok, ennyi volt. Azonban amikor ki akart szállni, az ajtó nem mozdult. Majd másodszorra sem, hatodszorra sem. - Haha, jó vicc. Engedd el a kilincset! - Csapott a falapra, de még erre sem mozdult. Hiába szólongatta, senki sem válaszolt. Lenny haverjai értettek a bűbájokhoz, így senki sem hallotta meg azt, ahogy először káromkodik, kiabál, majd végül sírt. Másnap jöttek el végül, amikor Lenny rosszul érezte magát. És mi lett a megmentő sorsa? Egy bevert orr és fél év tömény utálat, eddig nem volt hajlandó Sash hozzászólni és utána is csak mértékkel. Soha többé nem ültette fel. ❞ ✦•······················•✦•······················•✦ Bárcsak ennyi maradt volna azonban a probléma a világban. Most már nem volt idő, alkalom arra, hogy lányokat lessenek meg és szekrénybe másszanak. A ’98-as tanévben önként is belemászott volna, ha lehetősége lett volna rá. A világ mindkét felébe beköltözött a sötétség, az iskola pedig inkább volt kíntábor, mint kellemes, vidám hely. A középen a legjobb taktika legalább működött. Figyelte, ahogy egyeseknek kín, másoknak azonban paradicsommá vált az iskolai élet. Az erőszak nem az ő művészete, de hős sem volt. Lehetett volna megannyi alkalom, amikor a gyengék mellé lehetett volna állni, védeni őket, de a bátrak nem ők voltak. Ők az iskolától távol vívták a maguk harcát, majd egyre közelebb és közelebb. A fojtogató aura nekik is érzékelhető volt, a suttogások egymás közt, a reménnyel teli szavak, hogy nemsokára vége… és persze az újabb büntetés, amely már korántsem azt jelentette, mint régen. A kupák és pajzsok sikálása helyett a lelket sikálták, nyúzták, az átkok repkedtek és a sikolyok. Így maradt a zene, egyre jobban és jobban belemélyedve. Egy kis erőt talán öntött vele a többiekbe. Egészen addig, amíg a Pokol meg nem nyílt alattuk…
Iszonyatos hangzavar, legfőképp ez ragadt meg benne. Az egyik pillanatban még síri csend, aztán pánik. Harmadévesként semmi keresnivalója az ilyen helyen, azonban ez más volt, a rend és a fegyelem hamar elborult. Elszakadt a többiektől, hiszen egyéb ügyei a mosdóba szólították, de mire visszaindult volna, a világ felrobbant. Mindenhol törmelék, a festmények az ép keretekbe zsúfolódtak, már akiknek portréja még a falon volt, a folyosón idegen alakok, jók és rosszak. Az egyetlen taktikát ismerte és használta; bujdosott, azonban rejtekhelye hamar lelepleződött. Menekült, kapott egy kisebb átkot és pár horzsolást, de jobbára senki sem vele foglalkozott, elvégre, nem volt ő senki sem. Ezt kihasználva szaladt egy hevesebb pontra, ahol ismerős, talán ötödéves hadakozott egy rossz arcú akárkivel. Életében ekkor érezte magát hősnek, amikor azt látta, hogy a hátuk mögé lopódzott és készül lecsapni. A szíve hevesen vert, hiszen nekik semmi keresnivalójuk nincs itt, azoknak sem és mégis, itt van, koszosan, porosan, a pálcáját szorongatva. Egy ugrás, semmi több, ahogy közelebb érve szegezte pálcáját a romos falnak. - Bombarda Maxima! - És igen. Lenny szavai, Lenny mániája. Lenny, ó Lenny. Ő akart lenni a következő Granger, aki mindent tud, aki mindent is akar. Aki mindenbe is belehúzta. Nem, nagyon nem az ő varázslata, nagyon nem az ő szintje volt, de azt hitte, majd az a darabka elválasztja a vadat a vadásztól… A robbanás azonban hatalmas volt. Sash mai napig úgy hiszi az ő műve, talán a próbálkozása rá is segített a kívülről érkező csapásnap, de a törmelék maga alá temette mind a vadászt és mind a vadat is. Mire a por elült, ő már sehol sem volt. Órákkal, neki napoknak érződött, mire megtalálták egy mosdóban kuporogva, reszketve. Talán senki sem látta, talán mindenki tudja és holnap megy az Azkabanba, talán belehal. Karcolásokból vérzett, portól volt mocskos és néma, mint a sír. Néma, mint azok, akiket megölt. Sosem kereste az igazságot, sosem szólt többé, csak szépen lassan tört meg úgy, ahogy a fal. Lenny, ó Lenny. Annyi harag és gyűlölet. Lenny aznap éjjel az áldozatok között volt. Egy átok találta el vagy elesett, senki sem tudja, de ahogy esett, a feje szétnyílt, mint egy virág - mondták mások. És Lenny soha többé. A háborúnak vége volt és az, akinek a nevét ki sem lehet ejteni, halott. És még sokan mások is. Lehet halott olyan is, aki él? ✦•······················•✦•······················•✦ ❝ - Miért nem eszel? Talán már nem szereted? - Mrs. May aggódva nézett rá, miközben a süteményeit pakolta dobozokra. Vásárra indul majd vele, hiszen az egyházi közössége is gyűjt a robbanásban megsérültek és elhunytak családjainak még mindig. Sash mintha álomból ébredt volna, úgy kapta fel a fejét. - De! .- azzal be is tömött kettőt. Csak anyja tudta a világában kitört zűrt és csak akkor szembesült vele, amikor fia hazaért. Csak vele beszélt és, nos, aki sosem volt mintaanya, annak ez nagy falat. Így, heti kétszer kénytelen elkísérni a fiát a Mungóba, hogy ott szakember is segítsen neki feldolgozni azt, amire nincsenek szavak. Az apja hibája, a mondat, ami újabban a fejében újra és újra felbukkan. Ez mind az apja hibája. De miért az?! - Csak gondolkodtam. - Mondja végül teli szájjal. Ez mindig jó ok arra, hogyha bambul. - No, és micsodán? - Szeretnék fülbevalót, harmat. - Minek az neked? - Nézett rá Mrs. May kérdőn, értetlen. - Mert… csak. Tetszik. - Jaj mint azoknak a suhancoknak? Azoknak a fura hajúaknak?! - Igen! Mint azoknak. - Jaj kedvesem, nem kell neked senkit sem utánoznod, te így vagy egy helyes fiú. - Bele is csípett az arcába, de mindhiába. Mire elérkezett a szeptember elseje, a három ékszer ott ült frissen a bal fülében, mintha csak hárommal fizetett volna azoknak, akik a romok alatt maradtak. ❞ ✦•······················•✦•······················•✦ Sash sem volt soha többé ugyanaz. Nem szerette már a Roxfortot, a mágiát, a világot. Tanulmányai a negyedévben igencsak kifogásolhatóak voltak és minden más jobban érdekelte. A zenére pörgött rá nagyon, amivel a benne kavargó érzéseket tudta elnyomni, a lányok és persze az annál több haver, akikkel lehetett lógni. Ebben az évben csattant el az első, igazi csókja, rúgott be először és verekedett úgy igazán. Valahogy az öröm az ürömben, hogy a büntetőmunka nem kínzás és átok volt, hanem a régi, jól ismert trükkök tárháza. Mindenki emlékezett, mindenki gyászolt még és mégis, mintha csak lapoztak volna és a világ pörgött tovább. Felütötte a fejét a Szeszély, megannyi hír és aggasztó pletyka. Megint ki tűnt el, ki ólálkodik odakint. Sash-nek ebből pedig rohadtul elege volt, de ez senkit sem érdekelt. Az apja hibája. Hiába kutakodott odahaza, semmi jelét nem lelte annak, hogy ki is az, akinek bármi is a hibája. Gondolkodott családfaállításban, abban a bugyuta rádiós műsorban is, ahol felkutatnak személyeket, médiumban, majd… majd rájött, hogy az utolsó opció, kicsit más néven talán hasznos is lesz. A jóshoz csak a tanév után, nyáron sikerült eljutnia, miután annyi másik hasztalannak bizonyult. Megjósolták neki a hat fiút, a gyönyörű feleséget, gazdagságot, világhíres zenészt, de nem ez volt a kérdése. Végül amikor végre szembenézett vele, a grafit mintha életre kelt volna a papíron. - Megvagy, te szemét. - Még anyja is hosszú percekig, órákig bámulta némán, mintha attól tartana, kimászik onnan. Nem tudta megmondani elsőre vagy nem akarta, végül azonban – megannyi szitok és kiabálás árán, hiszen Sash már nem volt türelmes gyermek – a titokra fény derült. Leonard B. Beckett.
A trauma lassan megszállottsággá változott. Az ötödik éve minden roxfortos diáknak az egyik legfontosabb, ez dönti el, hogy merre és hogyan fogja a varázsvilágot továbbvinni vagy épp a nevét. Sash azonban nagy ívben tojt rá. Ha nem az újdonsült bandájával próbált vagy épp valakit fűzött, nyomokat keresett és kutatott. Így jött rá, hogy az a bizonyos Leonard B. Beckett melyik oldalon állt, mit művelt, hogy a holtak közt kéne lennie, de nincsen. A nyomok szépen gyűltek, majd elakadtak és eltűntek. A világ túllépett a háborún, a sötétségen, ő pedig megbukott az RBF vizsgáin, így… nos, kit lep ez meg? Anyja a rajz óta még ridegebb, Mrs. May pedig idősek otthonába került. Ismert, kedves világa már rég romokban, ő pedig hajszolt mindent ami hangos, ami élvezet, hogy a világa mégis rendben legyen. A Szeszély ott leselkedett körülöttük, így óvatossá vált, talán így maradt ki belőle amennyire csak lehet. Volt egyfajta kis buborék, amelyben szívesen elidőzött és nehezen mászott ki belőle. Az ötödév második nekifutásra sem volt kellemesebb, ekkor már egyik porcikája sem kívánta azt, amivel a fejét próbálták tömni. A halloweeni incidens tette fel arra a bizonyos „i-re” a pontot.
❝ - Én befejeztem. - ugrik fel az ágyról, mintha most és azonnal indulni készülne. Rod, aki dalszöveget próbál épp fogalmazni, a fejét felkapva értetlenkedik. - He? Mondtál valamit? - Azt, hogy befejeztem. Ezt az egészet. - Mit? Az… az ülést? - Mondjuk úgy, hogy Rod sosem a legélesebb kés a fiókban. - Nem bazdmeg, hanem ezt! - Azzal körbemutogat a szobán. - A bent létet? Alvást? - NEM! Hogy lehetsz ilyen idióta… Az iskolát, ezt a bohózatot. Itt mindig meghal valaki, lehet holnap én, mert elszabadul valami vadállat vagy őrült. Vagy lehet te. Mindenki azt mondja, jaaaj mennyire biztonságos itt, azt a nagy lószart. Minden szar itt ér el minket. - Dühöng, a szitkok pedig percekig szállnak belőle, miközben a holmijait pakolja össze. - Hát… ja. De akkor is sincs baj, most nagyon figyelnek ránk. - Aha, ahogy eddig? Az a Szeszély micsoda is annyira figyelve van, meg az a szerencsétlen is figyelve volt, aki meghalt. A nagy lófaszt, mindjárt jön valami másik szar a nyakunkba. - De hát nem mehetsz el… tanév van és még… nem is vagy felnőtt. - És? Az a Potter gyerek meg a haverjai se voltak és megléptek. A Weasley ikrek se voltak és megléptek, mindenki meglép, aki akar. - Jó, de hát a háború… meg minden… - ÉS?! Nem érdekel, nem akarok itt lenni… - Legalább a karácsonyi bált várd meg… fel fogunk lépni, először sok ember előtt… - Most komolyan?! Ezzel?! - Aha. - Hogy csesznéd meg… ❞ És így, végül csak a tavasz szünetből nem tért vissza. A vonat nélküle indult vissza és soha nem volt boldogabb. Hazament, majd onnan is elköszönt. Hogy hova mehetett? Mikor hova. Egy kis ideig látták szívesen Harold szülei, hiszen az ő fiúk végzett és elindult ereklyéket kutatni. A születésnapja eljött majd el is szállt, így végre a saját lábára támaszkodhatott volna… ha lett volna bármi ötlete. Néha kiült London utcáira zenélni, máskor az Abszol utat járta és keresgélt, vagy épp a muglik között. Így lett belőle árufeltöltő, takarító, de sehol sem maradt meg. Végül, nem épp a legkedvesebb helyen, de a Zsebpiszok közben ismert rá pár régi arcra, akik jóval szívesebben látták köreikben, mind Harold szülei vagy az anyja. Addigra már nem volt szégyen neki a lopás, ült fogdában is 72 órát és persze, minden, ami a normális volt, neki csupa lázadás. Egyik részeg álomból a másikba, mintha valami csodálatos mesévé vált volna az élete. Szívességeket kért, így hosszú idő után újabb morzsákat kapott a férfiról, aki az apa nevet viselte. Mindennek azonban ára volt és ezt hamar megtanulta. Nem kellett lopnia, cserébe azonban dolgozni kellett. Könnyűnek tűnt és az is volt, egy dolgot oda, majd mást vissza. A kötetlenség és az, hogy közben a zenének élhet, neki többet jelentett annál, amit maga mögött hagyott. Talán az a robbanás tényleg őt is megölte és aki benne él, csak egy lázadó szellem, aki ünnepli, hogy újra élhet. Talán mindig is ez volt benne, nem tudni. De ő dolgozik, csempész, aztán rocksztár, a nők bálványa. Az ő helye a mocsokban van, ahonnét mégis vadászik. Mert nem tett le róla, arról, hogy egy nagyon szemben áll majd vele. A munkájának egy nagy előnye van, olyanokkal kell néha beszélni, akikkel senkinek se lenne szabad. Így ér egyre közelebb és közelebb. A két év alatt csak várt és várt, de a türelme elfogyott. Szóval, egy kis családi találkozó belefér? Jellem Sash talán többre volt valaha hívatott, de az élet erősen közbeszólt. Az anyai kötődés hiánya ugyan valamennyire pótolva volt, de a jelenben igencsak kihat arra, hogy nem tud senkihez és semmihez jobban kötődni. Nincsenek nagyon állandó, hosszas párkapcsolatai, valahol talán a nőket sem tanulta meg annyira tisztelni, amennyire illik. Apafigura hiányában nincs veszélyérzete, férfitársaival szemben sokszor fel sem méri az erőviszonyokat, a tisztelet és a csend pedig alakulóban, de csak ha olyannal kerül szembe, akit már felismer, hogy itt most akkor ez a forma érvényes. Alapvetően azonban nem ostoba, megvan a maga esze és logikája, csak kicsit káoszos. Szeret pörögni, szeret mulatni és nevetni. A törése előtt csendesebb volt, de igazi mókamester, szerencsére ez is kevésbé kopott ki, azonban már kevésbé szereti befogni a száját. A mágiával megbékélt és a világgal is, de szereti mindkét oldalon jól érezni magát, zenél ő a mugliknak is, ha kell, elvégre a pénz az pénz. A türelme az utolsó évében valóban elfogyott, nem szeret várakozni és tétlen lenni, hamar dühbe gurul, de ez az esetekben hamar el is illan. Nem lehet haragtartónak nevezni, mert ha kell, kiéli ő azt azonnal, de nem felejt. Ha valaki a bizalmát veszti, annak nagyon de nagyon kell kaparnia, hogy valamit visszakapjon belőle. Már ha Sash egyáltalán akarja ezt. Szereti a tömeget, de közel nagyon keveseket enged. Miután Rod elvégezte az iskolát, a mai napig együtt muzsikálnak és lógnak, bár a munkájáról neki sem számol be szívesen. Van még egy-két arc, de a többi csak a töltelék. Sejthető abból, hogy évek óta kutat valaki után, hogy kitartó és rettenetesen makacs, ha valamit a fejébe vesz, hogy véghez vigye. Kár, hogy ez a tanulmányaira nem ragadt rá, de senki ne aggódjon, ha kell, akkor tanul ő mástól. Az, hogy mocskos a szája és benne van szintén mindenben, ami ízlik neki, senkit sem lep meg. Szeret lázadni, szereti az életformát, szereti a világot a saját módján látni és élni. A félelemérzete elkopott, a fóbiáiban éli meg, de a határokat feszegetni még bőven akad ereje, még ha az a szabályokat is jelenti. De a felszín alatt mindig ott van valami igazság. A magány, ami ücsörög benne, folyton azt kéri tőle, legyen ott valaki, bárki, akit legalább öt perce ismer. Valahol szeretne ő is szeretetet, azt az igazit, amit annyira nem is ismer. Nem alszik jól, mikor mi kínozza vagy éppen pörögnie kell. Vannak hullámvölgyei, ilyenkor nem mosolyog, nem kedves csak elküld a francba. Sajnos, ha végképp nem bírja, ha elszakad, erőszakos, hirtelen üt, vagy szór átkot, mintsem gondolkodna. Sash maga a vihar, amely hol csendesebb, hol napos, hol azonban mindent is visz és pusztít. De alapvetően kellemes, vicces és ameddig nem érzed a bajt, szívesen sütkérezel a fényében.
Apróságok
mindig || a zene, sós mogyoró, zsibbadt mámor, kötött oversize pulóverek, társaság, kalandok minden téren. soha || borsó (főleg párolva), csend, marcipán, nyári meleg, kötöttségek és komolysàg, magány, unalom, bármi ami tollas és repül. hobbik || kötés és horgolás KÉZZEL, amit attól a tagbaszakadt asszonytól tanult, aki sokszor vigyázott rá, míg az anyja… khm dolgozott. merengő || a legjobb az, amikor: bevállalja, ha teljesen klisés, de az első repülése egyedül. Hiszen az ember tud futni, mászni, úszni és repülni is persze, de ahhoz kell az a zárt fémdoboz, amit repülőnek hívnak. De amikor csak egyedül van, a bőrén érezhet minden apró cseppet, ami épp az akkor kezdődő eső felhőből szemerkél, a szelet és a napfényt, az mámorító. a legrosszabb az, amikor: meglepően nem az, amikor kicsapták az iskolából. Még másodéves korában meg akartak ijeszteni egy csapat lányt, így bebújt egy szekrénybe. Az akkori pajtása végül mágiával zárta rá és hiába próbálkozott erővel kitörni - hiszen a táskájában volt a pálca amit a szobájában hagyott -, egy egész éjjelre a sötét, szűk helyen volt kénytelen maradni, akármennyire kiabált a végén. Rossz tréfa volt, mondták ők, neki azonban azóta sem. mumus || egy hatalmas, szárnyas-tollas keselyű Edevis tükre || jelenleg az, hogy meglelje apját és elnyerje a jutalmát. A végső a hírnév és a rock and roll. százfűlé-főzet || az alap a mogyorókrém sós-édes egyvelege, ez dominál, így csupán alig érzed meg a fahéj és bors utóízét, amely nem, nem kellemes, főképp, hogy némi menta is társul hozzá. Amortentia || fenyőillatot, az akácvirág illatát, benzinszagot. titkok || harmadévesként élte meg az ostromot, hőst akart játszani és ketten haltak meg miatta. azt beszélik, hogy... || teherbe ejtette utolsó iskolai évében az egyik kviddicses lányt, vagy épp még három másikat. Mostanság azt, hogy lop a főnökétől és csal-hazudik, amit nem győz kimagyarázni az irigye miatt. Anyja pedig mindenkinek azt magyarázza, hogy a fia meghalt drogtúladagolásban.
A család
apa || Leonard B. Beckett; 39; aranyvér; annyira jól ismeri az arcát, hogy ha tudna rajzolni, élethűen festette volna meg. Azonban soha egy szót sem váltottak egymással, jelenleg azon van, hogy ez megváltozzon. anya || Helene Corrin; 44; sárvérű; sosem volt igazi mintaanya, ha épp igen, akkor sem valami fényesen. Nehezen értettek szót vagy és működtek együtt, de lehetetlennek sem nevezhető. Amikor a Roxfortba került, anyja még jobban elhidegült tőle, hiszen nemigen akarta talán, hogy a fia is abba a világba kerüljön, amely annyira kitagadta őt mindig is. Végül pedig, amikor Sash elindult nyomozni az apja után, végképp lemondott róla. testvérek || Martha és Fank; csak ennyit tud róluk, a korukat sem ismeri, anyja mindegyiket elvesztette (ahogy ő mondja) vagy szimplán lelencházba dobta, a kórházban hagyta, fogalma sincs. gyermekek || hivatalosan, a pletykák ellenére ő nem tud egyről sem. állatok || Mort, a tengerimalac
Családtörténet ||
Sárvérű, nagyon nincs történetük. Még a nagy gyarmatosítások idején vagy kicsit később, akkortájt kerülhettek ősei Anglia földjére. Mire azonban az idő a jelenlegi generációhoz ért, a család neve fakó, elszegényedett és feledésbe merült. Csak a nagyapja ismert történeteket, de őt mindenki bolondnak hitte és egy szavát se vették be. Helene szülei alulfizetett gyári munkások voltak, apja pedig többet ivott, mint amennyire futotta, így a saját lakásuk is elveszett végül. A válás akkoriban nemigen volt a legélhetőbb megoldás, így a megváltást a férfi halála okozta, így kezdtek új életet, szegényes, de legalább csendes. Helene sosem volt semmiben sem kitűnő, igaz, levelét megkapva ő is a mágia ösvényét járta - anyját két hónapig kellett kezelni a Mungóban, mire felfogta a hírt és megemésztette, tudta, nem az ő világa ez, csak egy eszköz, amely segíti őt. Így, ha tehetséges nem is, azonban csodaszép, így ezt fordította a maga javára. Szívesen pózolt a fényképezőgépek előtt vagy éppen az akkor szép lassan elterjedő kamerák előtt. Szívesen volt társa befolyásos vagy épp híres embereknek. Aztán, egy nap egy nála fiatalabb, de annál vonzóbb férfit csavart az ujjai köré, hogy aztán sose lássa többé. Akkor sem kívánta, amikor a fia megszületett és minden egyes vonásában a férfit látta viszont. A fiára végül Mrs. May vigyázott, Helene pedig élte tovább a csillogó életet, vagyis amit annyira kívánt elérni. Manapság megállapodott, egy idősebb cégtulajdonos felesége, aki sosem mesélt arról a férjének, hogy a fia miket művel, hogy seprűn repdes és aki mára el is zárkózott előle. Elvégre, amit akart, megkapta, sosem érdekelte az ár
Külsőségek
magasság || 192 cm. testalkat || szálkás, átlagos. szemszín || kék. hajszín || szőke. kinézet || Magas, szőke, kékszemű, markáns vonalú arc, bal fülében négy fülbevaló, a nyelvében is ott az ékszer, bőrén pedig megannyi minta. Nem nagyon hízik, egy jóravaló nagymama mindig azt hinné, hogy éhes, ő pedig sosem mond nemet az ingyen ebédre. A haja hol kócos, hol valamelyik oldalra fésülve, hol felnyírva, mikor mi jön rá. Van, hogy feketére lakkozza a körmeit, mint a rocksztárok, van pedig, hogy mesefigurás pizsamában fogad. A körmeit mégis mindig lerágja, ha pedig ideges, jár a lába-keze. Sosem akart átlagos lenni, sosem törekszik eleganciára sem, nem követ trendeket, csak ami a tükörben tetszik neki. Sokszor hordja a pulóverjeit, egyet-kettőt saját kézzel alkotott és nem szégyell a turiban vadászni újabb darabokra. Lábaira mindig kényelmeset húz, hiszen ki tudja mikor kell futnia. Aztán eljön egy mámoros este és félmeztelen flangál a tömegben. Mikor mi. A többit pedig úgyis meglátja, aki épp összefut vele. Tudás és karrierpálca típusa || 12 és egynegyed, somfa, egyszarvúszőr végzettség || sosem fejezte be, így nincs. foglalkozás || zenéléssel és csempészéssel. iskola || egykor a Roxfort volt. 16 éves volt, amikor másodjára járta az ötödévét, de végül elbocsátották. szak || - varázslói ismeretek || Sash sosem volt az éltanulók közt és ez a mai napig nem változott. A mindennapi, apró, kényelmet szolgáló bűbájokkal elboldogul. Ha párbajra kerül a sor, idegből cselekszik, az adrenalin hatására akár ügyesebbé is válna, de óvatlanná. Jobb, ha nem próbál bármiből is talpas poharat varázsolni. A bájitalok terén egész jól kiismerte magát, csak lustasága nem vitte előrébb az életben, ezekkel a mai napig kísérletezik, ha úgy adódik. Egyéb kiemelkedő mágiája nincs, patrónusa sosem öltött alakot és egyedül, biztonságosan hopponálni is saját kárán tanult meg, a bal kislábujja bánta. Egyéb
avialany || Stevan Ditter
|