Hey Stranger, She's My Sister~

w  h  o  i  s  s  t  r  a  n  g  e  r

running into danger gotta get to know ya

 STRANGER

+18: szégyenítés, vérfarkas kór, testnedvek említése, káromkodás, testnedvek említése, bodyhorror, káromkodás, káromkodás, káromkodás
        ...végre kurva nagy csend van, annak a bizonyos légynek se künn, se benn nem hallatik, csak a gyomrom kordul egy geci kellemetlent, amit aztán a beleim, a nyelőcsövem, még az arcomon leszaladó könnyek is visszhangzanak. Ha maradt volna körmöm, most biztosan hallanám, ahogy végighúzom a deszkákon, de csak a lihegésem tölti be az összes rendelkezésre álló teret, mielőtt fel tudnék térdelni, és imádkozni kezdenék a testemnek, hogy maradjon az eredeti állapotában. Egy zsák szaros macska is lehetnék, pont annyira hatásos - még most is meg-megnyúlnak az ujjaim, a koponyám a nem is olyan szilárd illesztések mentén pulzál.
        - A.. nevem Freya.. Blood... hét óra.. tizenhat perc van.. A kibaszott Roxfortban vagyok.. a kibaszott Angliában.. a nevem Freya Blood... - nincs itt senki, aki hallhatná, és mégis kurva ostobának tűnik ezt ismételgetni, ahogy használni kezd, még annál jobban is. Az arcomra szorítom a tenyerem, és visszaborulok a padlóra - ha maradt volna körmöm, most biztosan nagyon utálnám megint lerágni a kezdődő éhség faszremegései közepette.

        - Hé... magát.. ismerem, de.. hogy a faszba került ide? Bocs.. Professzor... még sosem láttam magát.. itt. Bajban vagyok? - ahogy lassan felnézek - ki a fasz tudja, talán percekkel, órákkal később, amilyen éber és szofisztikált vagyok, Oakley egy péniszt is rajzolhatott volna az arcomra - egyáltalán nem az fogad, aki ilyenkor lejön összekanalazni azt, ami megmaradt belőlem. Ezúttal valaki a nehézthesztráltságot küldte, hogy a picsába ne lennék bajban? Oakley úgy néz ki még innen is, mint valami zombis történet főgonosza, ahol nem attól kell tartani, hogy valaki az amygdaládat akarja elmajszolni, hanem a másik embertől ofc. Nyelek egyet, a hangom kurva kásás és magzatmázas - és az sem sokkal jobb, ami megszólal rajta.
        - ...tudom, hogy azt mondtam, hogy romlik de.. tényleg romlik, ugye? Azért maga van itt Pomfrey helyett? Esküszöm nem voltam kint.. de biztos megnézte a bűbájokat. Kurva szarul vagyok, már elnézést. - a javasasszony előtt már nem érzem kínosnak, ha látja a testem ilyen állapotban, de Oakley férfi, még ha az özönvíz előtt is lehetett szexuális viszonya bárkivel - zavartan feljebb rántom a takarót a mellkasomon. Tudom, hogy mi a szakterülete - a diákokból kiijeszteni a szart munkaidőben - de hogy annak mi a fasz köze van az állapotomhoz, magamtól nem fogom kitalálni. Nehéz esetek, na abból bőven van az iskolának nevezett hamvederben, de most már lám én is közéjük tartozom, a megboldogult Piton bájitala úgy tűnik, eddig rugdosott el, mostantól jön megint a strugglebus, hogy belökjön a telihold alá.
        Eleinte minden kurva szépen ment, túl szépen is a helyzethez képest: megőrizni az emberi tudatot vérfarkasként pont olyan, mint józannak maradni, miközben megiszol húzóra ipari mennyiségű fagyállót, aztán megpróbálod azt és a belső szerveidet is testen belül tartani. Az előbbi mindig veszít az utóbbival szemben, de kifelé menet biztosan bevágja az ajtót - és ez nem akadályozza meg a so called emberi tudatod abban, hogy mint hűséges bántalmazott, megismételje ezt a viharos orgiát a következő alkalommal is. Én is tudom, hogy csak rosszabb lett - hajnalban többször változtak vissza részeim, a főzet az érzéseket nem nyomja el - talán nem állítok faszságot, ha azt mondom, hogy jól bírom a fájdalmat, az áldozataimnál biztosan jobban, de a pokolnak ezt a körét eddig nem ismertem még. Áldozatok híján mindig hálás leszek a zsíros geci Pitonnak - irónia, életmentő halálfaló a neved - de a mágia, amellyel odaláncolta a tudatom a farkashoz, vészjóslóan nyikorgott hónapok óta.

        Megdörzsölöm a szemem, de Oakley még mindig itt van - ez nem egy különösen bizarr perverzióm manifesztációja. A farkas apró örömei - a pasi amúgy sem úgy fest, mint aki szeret táncolni.
        - Észrevettem, hogy.. labilis a visszaváltozás és sokkal intenzívebb a fájdalom. Az utóbbitól kurva közel kerülök hozzá, hogy.. visszaessek. Már nem hat a bájital, én basztam el valamit? Vagyis.. én rontottam el valamit? Változtatnom kell valamin? - bármire hajlandó lennék, próbálok úgy is nézni erősen Oakleyra: gondolom, hogy jó tölgyajtón kopogtatok, neki kellett rögtön nulladik naptól simogatnia a ruszkikat is, nem hiszem, hogy ellenem vannak különösebb kifogásai. Ha azt mondja, hogy holnaptól minden este kimosom az összes ronda talárját büntimunkában a két kis kezemmel, azt is megteszem, ha kitalálja, hogy legyek megint jobban.
        - Ugye maga nem fogja azt mondani, hogy jaj Ms. Blood, a tudomány rohamosan fejlődik, maholnap-holnapma áttörést érünk el az állapotával kapcsolatban, és virágos mezőkön szaladozhat bukolikus idillben? Nem tűnik olyannak, aki a pofámba hazudna.. legyünk őszinték egymással, rendben? Tudom, hogy nem lehet meggyógyítani a vérfarkasságot és Madam Pomfreynak is mondtam, hogy nem zavar.. Csak a képmutatás. Ha ennyi volt a bájital jótékony hatása, akkor.. nem akarok itt maradni bezárva. - azt is tudom, mit kérek és mit jelent ez a birtokra nézve, de most nem vagyok éppen a belátási képességeimnek a birtokában, az összeset szétkúrtam a falakon-padlókon ebben a szarveremben, aminek meg kellene védenie másokat tőlem - de engem ki fog megvédeni magamtól? Talán nem akarom, hogy megvédjen bárki is: talán nincs mitől megvédeni. Ha nem maradhatok ember, nem maradok fogoly sem.

[- Nem vagy bajban. Azért vagyok itt, hogy segítsek.]

t h e  s t r a n g e r

   16+

  Harag. Zavartság. Bűntudat. Félelem. Talán megmagyarázható minden érzelem, amit érzek, miközben meleg kabátban, oldalamon a bájitalos táskával sietek végig a folyosókon, le a lépcsőkön, át a szárnyakat összekötő hídon. Elképzelni sem tudom, hogy a tanári kar, a Roxfort vezetősége hogyan képzelte, hogy eltitkolja a tanárok elől egy diák állapotát, és ahogy belegondolok, egyre inkább az az érzésem, hogy nem azért tették, hogy megvédjék a jogait. Az új tanárok közül, akik valószínű egy új Roxfortot jelentenek, talán több is felmondana, ha megtudnák, hogy egy vérfarkast tanítanak. Az alapján, ahogyan sok kollégám, köztük Jimmy is hozzááll a külföldi diákokhoz, nem is áll távol a lehetősége annak, hogy előítéletekre számíthatunk, úgyhogy McGalagony ebben talán jó döntést hozott. Mégis felbosszant, hogy nem szóltak előbb, mert egészen biztos, hogy többet, sokkal többet tudtam volna tenni felkészülési idővel.

 A haragom még tovább nő, ahogy a vérfarkas börtönéhez érve ráébredek, hogy semmiféle hőszabályozó bűbáj nem áll rendelkezésre, és hogy továbbra is egy olyan intézmény oktatója vagyok, ahol a sok tudós úr és hölgy elefántcsonttoronyból szemléli a  diákokat. Talán engem az tesz mássá, hogy szülő is vagyok, de szeretném azt hinni, hogy Adrian nélkül is jobb ember lennék annál, amilyennek páran képzelik magukat. Önkéntelenül is eszembe jut egy kolléganőm, hogyan nem adnék neki még gondnokként sem állást, ha én lennék az igazgató. A katedra nem az egónk fényezésére készült, hanem arra, hogy vezessünk róla.

 Ahogy belépek a helyiségbe, szükségem van több hosszú másodpercre, talán percre, hogy leküzdjem az ösztönös undort, iszonyt, amit emberi ösztönök keltenek fel, ami azt mondatja velem, hogy meneküljek, amikor a lányra nézek. A Hold már elhagyta az eget, nemsokára vége a sötétségnek, de még mindig látom az átok közvetlen nyomait, és mint minden élő, ösztönösen távol akarok kerülni tőle, hogy ne fertőződjek meg vele, ne hagyjam, hogy a szörnyeteg, ami nem olyan régen volt, elemésszen. Szükségem van arra is, hogy leküzdjem a feltámadó bűntudatot, amit az érzéseim miatt érzek. Bármit is érzek, nem megyek el.

 Ahogy a kezdeti, természetes érzések elcsitulnak, ahogy a lány magában beszél, könnyebbé válik annak látnom őt, ami: egy sérült, szenvedő tizennégy éves lánynak, aki ruhátlanul, véresen fekszik egy olyan szobában, amibe mások jó szívvel egy kutyát sem tennének be aludni éjszakára. Most már azért van bűntudatom, amiért büntetőmunkára küldtem alig egy hónapja, mert nem viselkedett megfelelően az órám előtt a folyosón (és igazán az órámon sem). Nem ismertem a körülményeit, bár önmagában is elég kellene legyen a szimpátiámhoz, amit Adrian mesélt róla: hogy egy barátnőjével alig egy éve nekivágtak az erdőnek, hogy elmeneküljenek a halálfalók kölykei elől. Talán ott fertőzték meg, erről nem kaptam egyértelmű információt.

 - Nem vagy bajban. Azért vagyok itt, hogy segítsek.- a hangom talán nem hordoz elég empátiát, talán inkább illene ahhoz, amikor valaki hány egy vírusfertőzés miatt, de még mindig a hatása alatt vagyok a történteknek. Intek a pálcámmal, egy egyszerű bűbájjal kicsit melegebbé teszem a helyiséget, ha már az, aki idehozta, képtelen volt gondoskodni még ennyire egyszerű, alapvető intelligenciát igénylő apróságokról is. Ha megkérdezném a tanáriban, biztosan azt mondanák néhányan, hogy maga Blood felelne ezért, és az ő baja, ha nem tanulta meg érte a bűbájt.

 - A javasasszony szerint is rosszabbul vagy, mint eddig.- több elmélet is eszembe jut, hogy mi lehet az oka, miért szenvedhet a lány jobban, mint eddig, mind külső, mind belső hatások. Valószínűleg nem fogom tudni ránézésre megállapítani, és szinte biztos vagyok benne, hogy írnom kell valakinek a régi kollégáim közül, ha az első egy-két elméletem nem válik be, de szerencsére elég jó kapcsolataim vannak tudományos körökben, olyan emberekkel, akik biztosan sokkal többet tudnak erről az állapotról, mint én. Európa több országában is sokkal elfogadottabban kezelik a vérfarkasokat- ez természetesen nem csak a mi hibánk, Greyback rengeteget tett érte, hogy még jobban tönkretegye a vérfarkasok reputációját.

 Elszomorít, ahogy a lány gyenge, meggyötört hangját hallom, ahogy egyértelmű minden szavából, hogy semmiféle bizalma nem maradt ebben az intézményben. Hogyan is maradt volna Carrowék után? Vagy azután az undorító nő után? Kigombolom a kabát gombjait, leteszem a táskát a földre, és szó nélkül leveszem a sötét szövetet. Látom, hogy milyen állapotban van a lány, de nem érdekel a kabát állapota, akkor sem, ha esetleg ki kell dobnom. Óvatosan a lányra terítem a szövetet. Én nem fogom cserben hagyni, sem őt, sem senki mást, akinek valaha a segítségemre van szüksége. Leülök nem messze tőle, a földre, és magamhoz veszem a táskámat.

 - Tudom, hogy Ön nagyon intelligens boszorkány, Ms. Blood, bármit is mondjon néhány kollégám, úgyhogy tudom, hogy ha hazudnék Önnek, átlátna rajtam. Nem gyógyítható az átok, ami megfertőzte Önt, és nem hiszem, hogy valaha a jövőben az lesz. De segítek Önnek. Megígérem.- nem tudom elképzelni, hogy valaki tizennégy évesen hogyan viseli el azt a rengeteg szenvedést, amit látok rajta, hogyan hajlandó néhány nap múlva elviselni, hogy Jimmy vagy Prescott lenézzék őt. Elég egy pillanatra belegondolnom, beleélnem magam a helyzetébe, hogy tudjam, én már rég feladtam volna, és a legminimálisabb provokáció hatására is megátkoznám azokat, akik fölém helyezik magukat.

 Szó nélkül veszek elő néhány fiolát. a feljavított, modernizált Wiggenweldet nyújtom át először, ami remélhetőleg segít benne, hogy teljesen elmulassza a fájdalmát, és nagyjából helyreállítsa az önmaga által okozott sérüléseket. Várok néhány másodpercet, és ha úgy látom, hogy nem tudja használni a kezét, kinyitom a fiolát, és ha engedi, megitatom vele a tartalmát. A második fiolában egy ritkább, enyhe ezüstpor koncentrációt tartalmazó bájital van, amit talán még egyetemi éveim alatt nyerhettem el valamilyen jótékonysági tombolán, ahol a nyeremények mind ritkán, vagy szinte soha nem használt bájitalok voltak. Való igaz, soha nem kezeltem lycantrópiát, és akkor is elég kevés figyelmet fordítanak a komfort érzetre, amin ez a bájital elméletileg segít. Ismerem a készítőjét, és a szavatosságát is, úgyhogy éppen úgy megbízom benne, mintha magam főztem volna.

 - Mikor kezdett rosszabbá válni az állapota? Hány holdtöltével ezelőtt?- közel maradok, és a lány szemébe nézek. Türelmes vagyok, ha esetleg kirohanással, dührohammal válaszol a kérdésre, nem fogok megsértődni, ha haragszik, ha nem hisz nekem, ha el akar lökni. Tudom, hogy milyen lehetett hozzá ez a világ ok nélkül, amiért megátkozták, amiért mugliszületésű, és ha ma segít neki, hogy kiabál és káromkodik, nem fogom megállítani.

w  h  o  i  s  s  t  r  a  n  g  e  r

running into danger gotta get to know ya

 STRANGER

+18: szégyenítés, vérfarkas kór, testnedvek említése, káromkodás, testnedvek említése, bodyhorror, káromkodás, káromkodás, káromkodás
        Bár kurvára kétlem, hogy ne lennék bajban - tekintettel arra, hogy én mindig bajban vagyok, legfeljebb nem tudok még róla - de azért készségesen elhiszem Oakleynak. Még a neve is annyira merev, hogy boldogan karóba lehetne húzná rá bárkit a seggénél fogva, és egyetlen találó gúnynév sem jut eszembe hirtelen róla, ami nem a telihold vagy a csodálatos empátiám eredménye.
        - Már meg ne haragudjon, Professzor, de hogyan? - lenyelem a háborgó gyomorsav mellé a késztetést, hogy úgy kérdezzem, hogy a faszba? Központi fűtéssel? Az összes idegrendszerem kocsányon lóg a nagy ismeretlen merev fasz felett, sokat nem ront vagy javít rajta, ha most teázni is fogunk, azán beleverjük egymás faszát a csészébe a nagy felebaráti szeretetben. Pomfrey mondjuk ilyesmivel nem idegesíti magát, akár értékelhetném is, de erre még legalább egy hányásnyit várnunk kell.
        - Ha mondjuk lehet a Roxfort ostromát úgy nevezni, mint kis politikai nézeteltérés, akkor mondhatjuk, hogy rosszabbul vagyok, mint eddig. God knows, többször szóltam már neki, de mostanra annyira deszenzitivált lehet velem kapcsolatban, hogy ha nem változom egy hatalmas, lángoló és ordító fasszá, akkor nem érdekli majd. - megvonom a vállam, mintha amúgy rohadtul kurva mindegy lenne ennek a lehetősége is, pedig idén már csak egyedül vagyok itt, és annyi lehetőségem van képviselni bármilyen ügyemet, mint egy gecis zsebkendőnek, akibe valaki beleverte már a jóember faszát, most pedig hopp, kibaszarintja a szelektívbe.

        - Tudja, Professzor, valamiért soha senki a szentséges kurva életben nem hiszi el nekem, hogy van ebben az egészben tapasztalatom, pedig tíz év alatt az ember azért magára szed valamit a temérdek szaron túl is, amit azért az élet bőven önt rá. - összébb húzom magamon a kabátját - ez mondjuk új, ilyet nem csináltunk még. Kurvára kétlem, hogy tönkre lehetne tenni egy kis mezei vérrel vagy szarral egy olyan komoly ember ruháit, mint Oak-Oak, de nem esik kifejezetten rosszul, hogy nem akar úgy tenni, mintha én lennék az anyarozs a kurva kis kenyerében. Egyébiránt remek tippeket tudok megosztani rá, hogy lehet bármiből kivakarni az ilyen foltokat, mert én voltam évekig a csóró sárvérű, de nem a fülig szaros sárvérű. Not on my watch!
        Mikor leül, még kényelmesen el is helyezkedem, hogy nézzem, mi fog előkerülni a sztereotip daddy-táskájából, amivel majd jól megvizsgál, jól megállapítja, hogy Ms. Blood, a diagnózisom az, hogy maga igencsak leszopta ezt a so called gyönyörű kurva életet, nincs mit tenni, mint elfogadni, hallott már a mi urunkról, Merlinről? Ha az ő mentális egészségét nem kúrta vazelin nélkül análisan seggbe az apróság, hogy kibaszottul fává változtatták, magának sincs mitől félnie.

        - Sajnos az a kurva nagy helyzet, hogy néhány kollégája jóval kevésbé nagyon intelligens, Professzor. Tudom, hogy senki nem akar probably éhbérért tanítani egy ilyen penészes karrier-temetőben, mint a közoktatás, de mi lesz vajh a következő, kivezénylik a tartalékos katonákat oktatni az nemzethnek csudálatos nagyságát méltatandó? - kiropogtatom a nyakam, aztán a vállam - és nem meglepő módon a hátam és a derekam is. Az ilyen sírontúli, Thriller-night-aes krepitációhoz biztosan hozzá van szokva, ahogy ahhoz is, hogy valaki nyilvánosan köpködi a tisztelt kollégáit, mert god knows, hogy McGali vagy túl keveset, vagy túl sokat dobott be a reggeli cavintonból, mikor a jelentkezéseket nézte át. Fawcett, Prescott és Vulkanov kurva alkalmatlanok, vagy fordítva - Quinton, Qcross és Hagrid meg purely olyan jó pedagógusok, mint Voldemort seggében egy második, alkalomra előhúzható pálca.
        - Maga főzte eddig a bájitalt, ugye? Python.. bocs, Szent Piton Professzor úr sosem mondott nekem semmit róla, nem is kérdezett, csak átadta Pomfreynak, úgyhogy nem tudom, változtatott-e valamit az egészen az eredetihez képest. Fasznak ígér olyat, amit nem tud betartani, Professzor, legyünk őszinték for a fucking second. - azt még eggyel kevésbé tudom elhinni, ahogy ez az arc közli velem, hogy megígéri, hogy segíteni fog rajtam meg nekem. Katonai bűncselekmények elkövetésében, az Arrakis uralásában vagy egy kurva sikertelen bordélyházat vezetni talán, ezeket mind látom a vonásain, ezekben kurva remek páros lehetnénk, de azért egy karakteres arcnak is megvannak a maga határai.

        - A többi harag! - bénán sikerül elvennem a fiolát, de majdnem el is ejtem, amitől egyrészt rondán forgatni kezdem a szemem, másrészt hagynom kell, hogy megitasson, mint valami vízhez járuló balfasz őzikét. A második már olyan, mintha Lángnyelvet adott volna, de annyira verekszik a gyomromban a helyért, hogy komoly nyeléseket igényel, hogy bent tarsam.
        - Legközelebb.. meghívhatna előtte egy.. vacsorára, Professzor. - valahogy azért csak sikerül, bár olyan lehet ez, mint valami élő állatot egyben bezabálni, aztán meccseljék le a nyelőcsövem izmaival, hogy kit szavaznak ki a villából, a belső szerveimet, vagy a probably polipot. Én az utóbbira szavaznék még úgy is, hogy az évek és a rutin miatt nincs miért szégyenkezni, ha a szar dolgok megemésztéséről van szó - ha egyszer valahogy katonai innovációt tudnánk csinálni ebből a képességemből, mi is kurvára beleönthetnénk a colát Bostonnál a kurva tengerbe.
        - Öt.. ish? Három vagy négy óta lesz mindig egyre rosszabb. Először azt hittem, hogy véletlenül kihánytam, mielőtt megemésztettem volna, mert tudja, ez azért nem lenne annyira tájidegen, de nem, mert a pozitív hatásai mindig ugyanolyanok voltak.. a geci mindig ilyenkor csap be az ablakon.. Pedig kettő helyett eszem, god knows, ágyban alszom, vannak barátaim is, tisztességesebb vagyok, mint egy mormon tradwife it-girl a három kimondhatatlan, kódjelnek is működő nevű kölykével. - most, hogy ezt kimondom, mintha logikus lenne, hogy ezek azért kurva nagy változások az előző tanévi fennállásunkhoz képest, de.. fasz se tudja, ezek mind jó dolgok. Nem annyira akarom elképzelni, hogy nekem még jót se lehet tenni, mert minden szarrá válik, amihez hozzáérek. Én vagyok a kibaszott Szardász, és hát fuck this shit, ez kurva igazságtalan lenne.