povorot na vostok

Поворот на Восток

Слева солнце садится
а справа встает

+16
   emlékszem rád régről, az először negyedévesre a sötét tekintettel - nem értettem még eredetét, okát, kíváncsi voltam és néma. nekem azt tanították, Albion nem fogadja be azt, ami nem belőle vétetett, rajtad, benned minden árulkodott az idegenségről, a történelemről, más virágok illatáról. arról érkeztél, amerről én is, ha messzebről, csak nehezebb: engem sem fogadott maradéktalan örömmel az, ami elfogadónak nevezte magát akkoriban.
   emlékszem rád a különórákról, Quennel szavaiból, a klubhelyiségből: és intelmekből nevedre, lehetséges szövetséged elvetésére, a veszélyre, amelyet talán családod, neved révén jelenthetsz. nem jelentettél - te csak létezni akartál ezzel az örökséggel, inkább ellenére, mint vele, és az unokabátyám intelmei amúgy sem voltak többek zörgő, száraz leveleknél, mielőtt azok jelentéktelenül földet érnének. te inkább voltál itthon otthon, a szótagjaid nem keretezte bizonytalanság, a gesztusaidban feltámadó keleti szél ellenséges maradt mégis, és néha el-elkaptam íveit, hátha olyan nyelven beszélnek, amely számomra is érthető.
   még mindig emlékszem rád elszórt megjegyzésekből, udvarias félmondatokból: Dargan sokra viszi, Dargan gyógyító lesz, Dargan megbízható - Dargan az unokahúgom barátnője, talán inkább ismerőse és hasonlatos a születésnapunk éjszakáján látott álomhoz, mely elárulja sorsunk annak ellenére, kiérdemeltük-e. csak isten a tudója, hogy így van-e, de nem fordulhatok ügyesebbhez, pályáján nagyobb ívet bejáróhoz, sem pedig élénkhez, tudományát játékkal megélőhöz.

   - jöttem ms. Darganhoz, jó napot kívánok! tudja, jövök, igazolványom van itt. - bemutatom, amit szükséges, még mindig gyanakszom én magamra a portás helyett. Irinától tudom, milyen itt a járás, nem szokatlan a bajban az intézmény növendékeihez forduló, diszkréciót kereső, és én sem vagyok más. a lassan évtizedes fonalak, amelyek Quennelhez fűznek, nem járhatóak most, hiszen épp róla, érte akarok kérdezni, segítséget kérni, lehetetlen hát, hogy már kész kollégája várjon ebben az órában. idegen itt minden, pedig ismerem a járást, míg tanított itt, vele is jártam itt, a magas ajtók, ismeretlenül bugyogó üstök felett, amelyek füstje akár a Pétervár feletti köd a hófehér éjszakán, helytelen, érthetetlen, mágikus egyszerre.
   - Giada? legyen szép napod, kérek elnézést, ha késtem kicsit. voltam itt régen. - az órára pillantva tudom, nem mulasztottam egyetlen percet sem, de amit szigorú professzorok rögzítettek, el nem válik többé. ezt mondtam akkor is, ha a szakkörön közös munkánk előestéjén megelőztelek akár, ezt fogom mondani a ravatalon is.

   - köszönöm, fogadsz ilyenkor, gondolom, van kurzusod sok. ahogy írtam, van szükségem.. válaszokra, és nem tehetem másnak fel kérdéseim. tudom, iskolában van általános fogamzásgátló-bűbáj, tud mindenki alig bármit biztonságról és elővigyázatosságról. tudom azt is, mit tesznek kettesben, de tudom úgy nem, mint medimágusok. ismered betegségem, tudsz segíteni? - leteszem a táskám a legtávolabbi asztalra tőled, ne zavarjam meg a munkád - nem felejtettem el, amit teszel, nem kérhető alapjogon a medimágiát hallgatótól sem. mások talán nevetnének, gyermeknek néznének, de te pragmatikus vagy, akár az első fagy, nem válogatsz, nem kergetsz ábrándokat értelmetlen reményekről, amelyek szépek, de megmérgezik a lelket. még Irinával is boldogulsz, holott az ő társasága versenyre kél egy monszunnal esernyő nélkül - megkeresem a jegyzeteim, a mugli tollat, amelyet ajándékba kaptam nem is olyan rég. bármit mondasz, hiszek neked, mint a pozitivista iskola elkötelezett diákja.
   - amiről van szó, nem tehetem fel Hagennek, ha jött is vissza épp oktatni ide. férfiak értik ezt úgy nem, ha ő mégis, lenne mégis.. idegen kérdezni arról, amit meg sem értem volna a természet rendje szerint. szerinted.. sérülök majd meg első alkalommal, lesz szükség bájitalra? - meglepően hűvös a terem, de otthonos a didergés, amelyet kelt a bőrödön, bőrömön: szinte megnyugtatóan semleges, steril. ősszel nem viselek kabátot, így most sem - leülök nem messze tőled, felkészülvén arra, hogy kihívjuk a sorsot szavainkkal. tudom, mit kísértünk, de lehetnék ilyen őszinte mással nem: ahogy nem adhatnám magam senki másnak Quennelen kívül.