vasilisa prjekrasznaja

Прекрасная

Василиса   Прекрасная

ЖАЛЬМЕНІНА

       
        egyszer azt álmodtam, hogy kviddicsezem: a hófödte hegycsúcsok felett egyedül suhantam a kvaffot magamhoz szorítván, a karikákat nem őrizte senki. a jeges szél az arcomba vágott, míg lendületet vettem, megcéloztam a középsőt, riadó örömmel, mint feszüt íj, lőttem ki a labdát. nem tudom, találtam-e, a seprűm egy fa törzse volt, ahogy őseim játszották, és míg a földbe csapódván felriadtam az ágyamban akkor még otthon, Kópavogurban, tudtam,  talán jobb, ha sosem tudom meg, mit értem volna a levegőben odafent. a vérzékenység normalitása sok dolgot takart el előlem, más dolgokat mások elől. a Normális hol megfoszt, hol öl – mint egy isten.
        most a friss pázsiton, amely visszhangzik gyerekek nevetésétől, sok vidám kérdéstől, füttyök zajától, ez az álom távolinak, valószerűtlennek tűnik már. itt vagyok, többek között, senki nem kérdezi, mi dolgom itt, hogy képzelem magam épnek, miért nem a szobám mélyén őrzöm, amint a por mindent birtokba vesz, ami veszélyesebb a mozdulatlanságnál. most ez tűnik az álomnak, meg-megrezdülnek az ujjaim a zsebemben, míg valaki hirtelen mozdulatot tesz: a tanult tehetetlenséget elhagyni még úgy sem könnyű, hogy a fájdalomtól, a vértől igazán sosem féltem, csak azok kapkodó lélegzetétől, akik a segítségemre sietnek, állnak a betegágy felett. már itt járhatok közöttük, már nem beteg gyermek vagyok, valaki esete, valaki áttörése, valaki könnyei, valaki lábjegyzete.
        
        lassan mozgok még, de nincs hová sietni - amott képek készülnek a cikesz után kapkodó gyermekek csoportjáról, én csak hallgatom, ahogy Jones, a kapitány a szezonról beszél, arcán ég a szenvedély, mint aranyló napkorong a dombok mögé bukván, mikor a legerősebb. eleinte nem tudtam, mit tartsak arról, hogy meglátogassuk ezt a nyílt napnak nevezett rendezvényt, sosem ismertem hasonlót, de mások felszabadultsága egyszerűvé, természetessé teszi az örömöt.
        néhány kollégám bolondul Ginevra Weasleyért, egyre az ő nevét hallom ki a suttogásból, aztán már a kérdésekből, míg mi is sorra kerülünk a kvaff mellett - nem mutatna jól egy közös fotó az öltözőben? nem szeretnél vele fotót, Lili? - és míg megtehetem azt, miről csak fatörzsek képzelt tapintása emlékezett, megtehetem már a mást is, bármi mást. láttam olykor az iskola folyosóján - az eredeti, az igazi vörös, a Weasley-lány, az egyetlen, az igazi griffendéles - és a klubhelyiségünk is őrizte alakját, tetteinek visszhangját a kárpit, kanapé, pergamenek sóhajtották vágyakozva. talán még ha a tekintetem a sportok rovatára is tévedt a Prófétában az asztal felett, abban is felbukkant a vörös, akár a hajnal alja, figyelmet követelt - először mint Harry Potter barátnője, aztán a Weasley-lány pontot szerez, utóbb már a Weasley a karikák királynője. úgy tűntek el mások neveinek jelzői mellőle, ahogy csillagok mögött maradnak el hamvadó szikrák.
        talán szeretnék vele közös képet, talán szeretném megismerni. vörös a vöröset felismeri - láng a tüzet megleli.

        - elnézést, Ms. Weasley, mutatná meg, kell hogy dobni jól, kérem? - kérdezem-kérem, mikor én kerülök a sorra, tartom felé a labdát. tettem pár kísérletet, de a gyakorlatlanság megtörik a mozdulatok végén. mikor láttam a szezon terveit, köztük a kviddicsről szóló darab ötletét, lelkes voltam és tudatlan is: soha nem tér vissza ilyen alkalom, hogy megértsem, mint dolgozik az anatómia csontjainkban, hogy a lendületet kiszolgálja.
        - játszottam még soha nem ezt a sportot, csak olvastam, vagy láttam önt a Roxfortban. könnyebb hajtónak, vagy könnyebb fogónak lenni? emlékszem, volt az is. - nem tudom, nekem szánnak-e szerepet ilyen előzmények mellett, de azon felül is csábít az, ami eddig tilos volt. a bájital megvéd a sérülések befejezettségétől, szinte egészséges vagyok. amennyire egészséges az, akinek ellenszere van rá.
      

- Oké, szép lendítés! - Barátságosan megveregeti egy nyolcéves-forma lány vállát, aki egy terelőütőt próbálgat a pályán összeverődött tömegtől nem messze. Mostanra egész csapatnyi gyerek veszi őket körül, buzdítják egymást, türelmetlenül, de üdítő lelkesedéssel várják, hogy ki foghat ütőt legközelebb, ki ülhet igazán seprűre, bár az alkalom kedvéért megbűvölt seprűk nem szállnak fel fél méternél magasabbra - azért ez nem rossz. Ginny sosem gondolta volna magáról, hogy a kviddicsben egyszer nemcsak a meccs izgalmát, a csapatjátékot vagy azt a nyilvánvaló diadalt fogja élvezni, amikor a kvaffal megszerzi a sokszázadik pontot a Hárpiáknak, reggel mégis dudorászva főzte a kávéját, sőt, még azt is elütötte egy megjegyzéssel, hogy a rosszarcú perzsa karmolásai a csuklójáról lassabban gyógyulnak, mint amire számított. Nincs az a gyógybalzsam, ami elbír Minnie ex-macskájával.

- Ki a következő? - A kérdést ezernyi lelkesen felharsanó énénénén követi, és örül, hogy ezúttal nem neki kell igazságot tennie, mert már érkezik is Jo, hogy átvegye tőle a bagázst. Ahogy megbeszélték, olajozottan cserélgetik egymás között a feladatokat, miközben Jones kapitány a saját, kérlelhetetlen stílusában éppen a legutóbbi eredményeiket ecseteli valamilyen újság - talán a Próféta? - kirendelt tudósítójának. Ahogy elhalad mellette, nem tud ellenállni a késztetésnek, hogy hebeburgya grimaszt vágjon, de Jones tudja, hogy milyen, és nyilvávalóan az olvasók is tudják - sőt, ami azt illeti, az olvasók valószínűleg többet tudnak, mint amennyi egészséges lenne.

- Ó, persze, máris! - Ahogy az újabb csoporthoz megérkezve a hang irányába fordul, hirtelen nem is érti, miért nem vette észre korábban. A lángoló vörös hajkorona még csak egy dolog, de így, a hangját hallva, ez már nem hagy kétséget a sejtése felől. Talán túl sok napfényt szívott az utolsó pár órában, vagy csak a fejébe szállt a nyüzsgés, az izgalom, a szurkolóik lelkesedése, de szélesen elmosolyodik, mikor felismeri a lányt.
- Nahát! Lili - Liliya, ugye? - és még oda is lép, hogy futólag átölelje, mielőtt hátrébb húzódik. - Ezer éve nem láttalak! Hogy vagy? Egyedül jöttél? És tegezz nyugodtan, jó? Mindenkivel tegeződöm, aki Lutece-hez járt büntetőmunkára - kacsint egyet, mielőtt a tekintete Jones felé vándorolna. Tudja, hogy bár kötetlen a hangulat, a Főnöknek meg lesz a véleménye arról, ha nekiáll nosztalgiázni a régi ismerőseivel, de talán ezt is eladhatja kemény és komoly munkának. Már megtanulta, hogy ezek Gwenog Jones kedvenc jelzői.
- Hm, mit szólnál ahhoz, ha most megmutatnám a dobást, és amikor ennek az egésznek vége, meginnánk valamit a büfében? Nincs valami nagy választék, úgyhogy remélem, szereted a gyömbérsört meg a töklevet.