folyik még a vér

Egy pillanat alatt más lett,
történt egy szóban forgó tett.
Eddig csak jogszabályok
ismétlődtek pontatlanul a számban,
de innentől már tisztán láttam,

hogy benne van a vízben, benn a levegőben,
belőle lett a föld, amin most is állsz.
Benne van a sóban, a kénben, a porban,
belőle született minden darabod, pedig ő nem más,
csak egy állomás.

Freya Blood

Nem nevezném igazán praxisnak azt, amit most művelek. Bár többször kértek már tőlem szívességet, kisebb medimágusi beavatkozásokat, minden alkalommal csak kelletlenül vállalatam a feladatot. Erre tartják fenn alapvetően az Ispotályt. Nem én vagyok a legmagasabban kvalifikált ember arra, hogy  szakszerűen ellássak sérült embereket. Az én dolgom az, hogy a harcok során megsérült civilek és katonák állapotán javítsak legalább addig, ameddig nem kapnak minőségi ellátást igazi szakemberektől.
Én csak egy felcser vagyok a káosz közepette.
Talán emiatt vállalatam el ezt az ügyet. Úgy tűnik, hogy senki sincsen a helyzet magaslatán, senki nem tudja elmagyarázni, hogy pontosan mi is történt, és mi a legnagyobb probléma. Annyit tudok, hogy az egyik lakásomon - amelyet egyébként albérletként üzemeltetek -, vár egy fiatal lány súlyos sérülésekkel.
Felmerült bennem, hogy mindez csapta, hogy nem szabadna megjelennem a saját lakásomon, azonban a ritka, veszélyes esetek iránt tanúsított vonzalmam felülírta az aggodalmaimat.
Halkan, már-már lopakodva lépek be az egyetemhez közeli lakásba. Akár itt is lakhatnék, közelebb van, mint a jelenlegi otthonom. Bár talán még mindig csábítóbb, hogy a diákoknak legalább fél órát kell utazniuk, hogy eljussanak hozzám, nem pedig öt percet. (Nyilvánvalóan a mágia sok problémát segít áthidalni, de valamiért szeretek hinni abban, hogy manapság is szoktak sétálni az emberek.)
Miután leveszem a kabátomat, és felakasztom a fogasra, a nappaliba lépek. Nem tudom, mire számítsak, csak annyit árultak el, hogy egy fiatal lányt ért átokról van szó. Semmi információ, csak az emberekbe vetett bizalom, a megszokott, bizalmas informátor biztosított arról, hogy érdemes és szükségszerű megjelennem. Nagyon remélem, hogy nem téved, különben a furcsa mód még nem őszülő halántékom csúnyán koppanhat az asztallapon, majd tarkóm a padlón, hogy holtan essek össze önnön tulajdonomban.
- Örvendek, ms... - tanácstalanul pillantok a hölgy irányába, tekintetemmel végigmérem, mi is lehet a probléma. - Miben segíthetek? - hangom olyan, mintha érdekelne, mintha értenék az elvárt feladathoz, s mintha magam is elhinném, hogy képes vagyok őt bármilyen helyzet esetén meggyógyítani. Holott ebben soha nem voltam biztos eddigi életem során. A vakszerencsét hívták segítségül, nem egy szakembert.

내가 제일 잘 나가

igeon gyeomsonhan yaegi  gachireul nonhajamyeon naneun

 billion dollar baby

+18: szégyenítés, rasszizmus, káromkodás, kinkshame, testnedvek, szexuális fétis említése, történelmi egyház szégyenítése, erőszak említése, egészségtelen szexuális tartalom, káromkodás
        Nem állítanám, hogy azért választottam Fawcettet - remek, még egy, olyanok ezek, mint a pestis a középkorban, alig ért véget az egyik, adja is a kilincset a másiknak - mert a hivatalos ispotályos képén is egy dilf, de azt sem állítanám, hogy ártana. Az ilyesmi sosem árt, ha már vélhetően vetkőzni is kell, és ilyenkor valamiért mindig kell - a nőgyógyász-medimágusnál, meg a belgyógyász-medimágusnál és egyéb -medimágus végződésű mesterembereknél semmiképp, az csak akkorra van fenntartva, ha az ember kínjában kénytelen még részletekkel is kiegészíteni a fájdalmas élményt. A másodikat, mert az ilyen hegeket hozni sem a Múzsa gyengéd, homlokra adott csókja szokta hozni. Megpróbáltam ugyan egy vintage Chanellel enyhíteni a hányattatásokat - ha már a szó szerintieken már túl vagyok, azt amúgy sem lehet Chanelben, nem én hozom a szabályokat - de ezen felül, vagy alul nem azért fizetek majd egy kellemes összeget Fawcettnek, hogy finom legyen. All puns intended.
        - Blood. Én is nagyon örvendek, Mr. Fawcett, bármilyen bizarr is magát köszönteni a saját lakásában. Gyakran csinál ilyesmit~? - már csak annak ténye, hogy itt rendel, és fiatal diáklányokat enged a lakásába mindenféle asszistensek nélkül felérne egy válasszal arra a kérdésre, hogy miben segíthet. Szerencsére kellően szerencsétlennek tűnik, inkább aggódom amiatt, hogy megkérdezi, hallottam-e már a mi urunk és atyaúristenünkről, Merlinről, minthogy egyéb szándékokat feltételezzek róla.

        - Tudja, olyan meggyőzően néz rám, hogy rögtön el is tudna nekem adni egy biztosítást. Ha meg nem sértem, mindig ilyen magabiztos a szakmáját illetően~? - egy pillantással felmérem a kabátja és ruhái jellemzőit és árát, de egyelőre nincs semmi, amiről érdemes volna megemlékezni pro vagy kontra. A lakása is egy bölcsész önmagának szóló pózának tűnik egy DDLG játszótér helyett, amire következtetni engedne a helyzet: még mindkettő szólhat ellene és mellette is az ajánlásnak, amit kaptam róla. Harper úgy igyekezett bizonygatni, hogy őt keressem fel, mintha részesedése lenne a dologból. Ez rajtam nem múlik, én örömmel támogatom az akadémikusok alkoholizmusát anyagilag, amíg értenek a szakterületeikhez.
        Felállok a fotelből - a kis platform Mary-Jane kopog a parkettán, ahogy közelebb érek lassan, városnéző tempóban. Jóval magasabb nálam - mint az angol lakosság túlnyomó többsége - és jóval megbecsültebb tagja is a megbecsülteknek. Vagy kiváló, vagy az a típus, aki a bölcsiben is könyökfoltos pulóverben kért elnézést a többi gyerektől, amiért nem adta elég gyorsan át a követelt játékát.

        - Én vagyok a Wychwood-i szemtanú, ennek minden örömével és hátrányával. A kollégáinak már mindent elmondtam, amit érdemes volt feljegyezni, az utóbbiak miatt vagyok itt. - összefonom a karjaimat, és az ilyenkor illendő viktoriánus szégyen helyett annak biztos tudatában nézek fel rá, hogy mindketten tudjuk, lenne mit mesélni, ahogy azt is, hogy ezt nem volna az angol erkölcsösség utolsó Burberry-kockás bástyája úgy megejtenünk, hogy minimum félmeztelenül ülök vele szemben egy asztalon.
        - Gondolta volna, hogy vannak még a háború után, akik hajnalban a birtokukra bemenekülő fiatalokat a feketemágia legszebb hagyományaival fogadják a second amendment stílusában? Én sem. Mintha nyolcvan és a demencia között vissza lehetne vonni valakitől a pálcaviselés lehetőségét, de honnan is tudhatnám ugye, nem vagyok tory szavazó~? - mivel nem tudom, hol kezdünk neki a jelenetnek, aminek dramaturgiáját Nabokov sírva kérné kölcsön, ezért egyelőre nem mozdulok erről a szent helyről.
 
        - So.. van két veteránokat ajnározó dokumentum-filmeseket elandalító átokhegem, és abban bízom, hogy tud nekem segíteni, Mr. Fawcett. - szinte kikívánkozik belőlem, hogy csak az érthetőség kedvéért az eltüntetésükben, Mr. Fawcett, mert ha csak az arckifejezésére támaszkodom, azt a gravitáció csúfosan meg fogja cáfolni, vintage Chanel Mary-Janes ide, vagy oda. Rövidebb parainesiseket is írtak már, mint amit abból a méltatásból lehetne, amivel Harper felszopta nekem három és fél oldalban - de még kiderülhet, hogy egyéb területeken szerzett érdemei hozták meg ezt a historically speaking platonic barátságot köztük.
        - Mert ugye.. ez a szakterülete~? Meg a furcsán intim szituációk, de gondolom Dilfországban "a Halloween az az ünnep, mikor mindenki szajhának öltözhet, és senki nem szólja meg érte". - egy magamhoz képest kedves mosollyal még bólintok is egyet a bizalmam megelőlegezésének jeleként.

Freya Blood

- Blood. Én is nagyon örvendek, Mr. Fawcett, bármilyen bizarr is magát köszönteni a saját lakásában. Gyakran csinál ilyesmit~? - nem mondhatnám, hogy könnyedén kezeltem a helyzetet. Amint Freya Blood szavai elhagyták a száját, világossá vált számomra, hogy a rutinból fakadó magabiztosságom most kevés lesz. Egy pillanatra elidőzött rajtam a tekintete – hosszabban, mint azt egy szimpla első találkozás indokolná –, és ez épp elég volt ahhoz, hogy sejtsem, Freya nem szokott finomkodni. Bár nem is kérném, hogy tegye.
- Gyakran? - ismételtem meg a kérdést egy torokköszörülés mellett, mintha időt nyernék, pedig a válasz már készen állt a fejemben. Egy csepp szarkazmussal vegyített komolyság, mert máshogy nem lehet túlélni az efféle társalgásokat. - Az attól függ, hogy ön mit nevez gyakoriságnak, ms. Blood. Bár őszintén szólva, nem mindennap nyílik lehetőségem egy Chanel árnyékában dolgozni, szóval talán különleges alkalomnak is nevezhetjük.
Az élet furcsa tanítómester, és úgy tűnik, hogy időnként a legváratlanabb dolgokkal találkozunk. Éppen ezért ismerem a Chanel márkát – nem divatrajongásból, hanem a világban való tájékozódás iránti vágyból. Az életem során már sokszor megtapasztaltam, hogy semmi sem felesleges tudás. Ráadásul nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a lányom élvezte, hogy mugli divatmagazinokat lapozgathat.
- Tudja, olyan meggyőzően néz rám, hogy rögtön el is tudna nekem adni egy biztosítást. Ha meg nem sértem, mindig ilyen magabiztos a szakmáját illetően~? - figyeltem, ahogy közelebb lép. Cipőjének kopogása visszhangként kísért a lakás csendjében, és mintha minden lépése egy újabb ítélet lett volna, amit nekem kellett elviselnem. Freya nem volt az a fajta nő, aki a véletlenre bízza a benyomást. És ez most különösen nyugtalanítóan hatott rám. Az ilyen nők általában nem a könnyű sérülések miatt fordulnak szakmai segítséghez, és határozottan megvannak az elvárásaik, amit pontosan kell teljesíteni. Máskülönben beleszólnak az ember munkájába, amit rendkívül rosszul tűrök. Ki itt a szakember, én vagy ő? Persze nem kellene előre ítélkeznem, de ehhez hasonló gondolatok fel-felsejlenek bennem.
- A szakmám sosem egyenes vonal, inkább egy göröngyös út, ahol a magabiztosságot nem mindig a tudás, hanem inkább a túlélés ösztöne és a sérült pontos körülményei hozzák elő. Botorság előre magabiztosan állni az ön helyzetéhez.
- Én vagyok a Wychwood-i szemtanú, ennek minden örömével és hátrányával. A kollégáinak már mindent elmondtam, amit érdemes volt feljegyezni, az utóbbiak miatt vagyok itt. Gondolta volna, hogy vannak még a háború után, akik hajnalban a birtokukra bemenekülő fiatalokat a feketemágia legszebb hagyományaival fogadják a second amendment stílusában? Én sem. Mintha nyolcvan és a demencia között vissza lehetne vonni valakitől a pálcaviselés lehetőségét, de honnan is tudhatnám ugye, nem vagyok tory szavazó~? -figyelmesen hallgatom, ahogy elmondta a történetét. A szavai mögött érződött valami finom gúny, amely élesebb volt, mint bármelyik átok, amivel eddig dolgom volt. A Wychwood-i szemtanú története sokkal többnek ígérkezett, mint egy egyszerű átoknyom eltüntetése.
- Meg kell hagyni, hogy ez a fajta vendégszeretet valóban nem a legkellemesebb reggeli ébresztő, bár kétségkívül hatékony. - jegyzem meg, miközben pálcámat az ujjaim közt forgatom. - Azt hiszem, jobb lenne, ha a történetmesélés mellett elkezdenénk a közvetlen problémára koncentrálni. - közelebb lépek hozzá, fejemmel és tekintetemmel pedig némán engedélyt kérek, mielőtt leülök mellé, hogy közelebbről is megvizsgálhassam.
- So.. van két veteránokat ajnározó dokumentum-filmeseket elandalító átokhegem, és abban bízom, hogy tud nekem segíteni, Mr. Fawcett. - természetesen csak úgy teszek, mint aki minden kiejtett szóval tisztában van. Az utóbbi negyed órára is ez volt igaz, hiszen naivitás lenne azt feltételezni, hogy az élet bármely területén fennálló tudatlanságom nem okozna bizalmatlanságot az alkalmi pácienseimben. - Mert ugye.. ez a szakterülete~? Meg a furcsán intim szituációk, de gondolom Dilfországban "a Halloween az az ünnep, mikor mindenki szajhának öltözhet, és senki nem szólja meg érte". - áh, ennyi volt. Már nem sajnálom, ha bizalmatlan lesz egy kicsit. Hátha utána értelmesebben beszél.
- Meg sem kísérlem megérteni, amit az imént mondott, bizonyára nem is lenne illendő, a hegek szempontjából pedig egyenesen irreleváns. Mindenesetre ha furcsán intim szituációra vágyik, kérem jelezze, és talán még segíteni is tudok rajta. - amilyen ismeretségeim lettek az utóbbi éveben a magánnyomozásom kezdeti szakaszában, semmin nem lepődnék meg. - De ha már így felvetette, kérem vetkőzzön le, hogy megvizssgálhassam azokat a hegeket. - ameddig ezt megteszi, hátradőlök mellette a kanapén. Nem hivatalos szakrendelésen vagyunk a saját lakásomon - mint azt ő is elmésen kiemelte korábban -, így hát bűntudat nélkül megtehetem mindezt. Már csak egy csésze gőzölgő tea hiányzik a kanapé mellé kikészített lavór mellé. Nem lehet tudni, ki hogy viseli a vizsgálatot. Vagy az italt.
- Csak mert nem lehetünk elég angolok, nyugodtan adja le tea-rendelését a konyhának. - természetesen a háztartás varázslattal működik az esetleges bérlők kényelme érdekében, szóval a bevásárlást követően egy ital elkészítése nem okoz túl nagy problémát a kanapén pihenve sem. A kérdés már csak az, hogy vajon megéri ennyi erőforrást fektetni egy fiatal, élesnyelvű páciensbe?