Kelyhek Kettes

[- Mintha egy festett arc meg tudná mondani, mi a legnagyobb probléma itt…]

Irina Romanov
2000 október

Te is ott voltál Aubrey Chaisty híres utolsó mondatánál Prescott óráján: „Mi értelme az egésznek? Mire megyünk az egésszel, ha a világ közben úgyis széthullik körülöttünk? Senkit nem mentett meg a háborúban, hogy tudok lebegtetni egy könyvet.” Talán Te is belenevettél a markodba, amikor ezt kijelentettem. Vagy talán ugyanazzal az élettelenséggel bámultál kifelé, fókuszálatlanul, ami miatt annyian félnek tőled. Mert félünk tőled. Ezt tudod? Már nem is azért tartunk tőled annyian, mert idegen földről vagy, hanem mert olyan idegen vagy.
Félénken rád mosolygok, amikor összetalálkozunk a tanárnő irodájában. Zsebemben Doyle ücsörög, a hű békám, akinek a legszebb a hangja az összes közül. Mindkettőnk kezébe ad egy-egy pennát, illetve egy tekercs pergament, mely a kötelező kérdéseket is tartalmazza. Ironikusnak tartom, hogy a portréktól bezzeg meg kell kérdezniük, milyen panaszaik vannak, és ezeket lejegyzetelve eljuttatni az iskola vezetőségéig, miközben minket, diákokat soha semmiről nem kérdeznek meg. Láthatod rajtam, hogy szívem szerint tennék erre valami megjegyzést, de végül némán kisétálok a tanári szobájából a feladattal, hogy el tudjuk kezdeni a munkát. Még a vállamat se vonom meg – beletörődtem, hogy itt nem számítok. Ezt talán te is megérted, hiszen a Te családoddal sem bántak, bántunk valami szépen. Emlékszem, amikor az unokatestvéred a saját vérében ázott azon a bizonyos Halloweenkor, ezzel gazdagítva azokat a rémálmokat, melyek véletlenszerű időszakokban kínoznak. Emlékszem a bátyádra is, és nem csak arra, hogy egy ijesztő mardekáros volt Izlandról. A tanárok és a diákok egy része talán még tapsolt is, amikor eltanácsolták.
És persze emlékszem Rád is, milyen magányosan, magadnak valóan töltötted az első évedet. Láthatatlanul védtek téged az ismeretlenség és a misztikum pajzsa, amitől egészen megközelíthetetlenné váltál. Pedig gondoltam rá, esküszöm, sokszor eszembe jutott, hogy egyszerűen odamegyek hozzád egy pohár meleg itallal, hogy megkérdezzem, hogy érzed magad.
- Mintha egy festett arc meg tudná mondani, mi a legnagyobb probléma itt… – suttogom séta közben. A pergament hónom alá csapom, a békámat pedig kihalászom a zsebemből, és a vállamra helyezem. Biztonságban kapaszkodik meg talárom anyagában. A Kövér Dáma az első állomásunk.
- Téged miért büntetnek? Irina, ugye? – bátortalanul kérdezem a lépcsőkön felfelé, biztosan jól tudom-e a neved. Pedig már jó ideje évfolyamtársak vagyunk.
- Ha a Kövér Dáma megint énekelni fog, akkor kiszúrom a fülem. – jegyzem meg. Szeretem, nagyon is szeretem az éneklést. Nem véletlen járok a kórusba évek óta. A Dámának azonban hírhedten hamis a hangja.

[- A festmények korlátozott tudattal rendelkeznek, és a legtöbb esetben az alkotóművész prekoncepciói szerint viselkednek, nem a portréalany szerint.]

k e l y h e k  k e t t e s e

 16+

  Tisztában vagyok az eltanácsolás lehetőségével, mióta Hagent elküldték, és tisztában vagyok vele, hogy sok tanár, közöttük a megtestesült mediokrácia, Prescott, alig várják, hogy lehetőséget találjanak. Érzem, hogy haragos vagyok a büntetőmunka miatt, amely véleményem szerint túlzott azért az apróságért, amiért a professzor kiosztotta azt rám. A harag valószínűleg egyfajta utóhatása, maradványa lehet annak a rengeteg emocionális traumának, bizonytalanságnak, melyet a Liliyával folytatott beszélgetésem okozott, mert valószínűleg nem éreznék így, ha nem egy héttel ezelőtt történt volna. Akkor még nem tudtam, hogy nővérem helyett nővérem számára eltaposandó ellenség vagyok, aki egy számára elfogadhatatlan ideológiát képvisel.

 Még kevésbé értem, hogy a hugrabugos lányt miért osztották velem együtt büntetőmunkára. Ott voltál az órán, amikor a professzor egyértelműen visszaélt a hatalmával, melyet kénytelen volt azért fitogtatni, mert nem képes fenntartani az órai érdeklődést és figyelmet. Az alapján, amit mondott, egyértelműen pszichológiai problémái voltak akkor éppen, és az, hogy Prescott ennyire érzéketlenül reagált, azt jelzi, hogy egyáltalán nem optimális választás a pozíciójára. Az én büntetésem is túlzó volt, csak kísérletet tettem rá, hogy ugyanolyan érzés-e csókolózni Michael Rosbyval a Hugrabugból, aki a N9 London St. Brutus sétány 2. III/17. címen él, mint ittas állapotban, és éppen arra járt. Valószínűleg ezért is nem ugyanarra a helyre osztott be minket.

 Ami a büntetőmunkát illeti, úgy érzem, hogy nem szolgálja igazán a pedagógiai céljait. A leghumánusabb, és egyébiránt leginkább tanító jellegű módszer az lenne, ha le kellene írnunk, hogy nem tesszük, amiért ideküldtek minket. Én soha nem szakítottam időt a portrékra, ez a büntetés akkor volna megfelelően hatékony, ha azt a célt szolgálná, hogy a diákok tiszteljék őket. Elhatározom, hogy ha idősebb koromban visszavonulok az ország éléről, hogy iskolát alapítsak valahol Izland legészakibb pontján, olyan magas tornyokkal, melyről látni Grönland partjait, pontosan megreformálom a büntetőmunka intézményét.

 - A festmények korlátozott tudattal rendelkeznek, és a legtöbb esetben az alkotóművész prekoncepciói szerint viselkednek, nem a portréalany szerint.- túl későn jövök rá, hogy talán iróniát használt a másik lány, de késő visszakozni. Ürességet, hányingert, szorongást érzek, ahogy eszembe jut, hogy semmilyen kontrollom nincs efölött, nem tudom ki és bekapcsolni az érzéseimet, mint világító mágiát, mely fényt ad a sötétben, és alszik, ha elvakít. Biztos, hogy más vagyok ebben, és tudom, hogy Liliya gyűlöl engem.

 - Igen... sajnos én csak a családi nevedre emlékszem. Hogyan szólíthatlak?- megpróbálok mosolyogni, de biztos, hogy lesz valami ijesztő, oda nem illő a mosolyban, ahogyan mindig, mert valahogy soha nem működik az, hogy megnyerő legyek. Kedves lánynak tűnik, de tudom, hogy a legtöbb hugrabugos félénk, talán Michael Rosby is azért tűnik másnak, mert már végzős. Véleményem szerint a házak elosztása ebből a szempontból nem jó, és a saját iskolámban, ha lesznek is, lehetőséget fogok biztosítani rá, hogy mindenki kipróbálja az összes házat, és legalább egy újraosztás történjen. Ha a jelenemet nézem, valóban megfelelő pozícióban vagyok, de lennének előnyei annak, ha mást is tanulhatnék. - Prescott megfogalmazása szerint az iskolához méltatlan módon viselkedtem egy ellenkező nemű diák társaságában. Michael szerint csak faszhiánya van, bár nem egészen értem, hogy miért kaptam pontosan büntetőmunkát, mert a tanár férfi reprodukciós szervekre vágyik.

 Ellenőrzöm a jegyzeteket, melyekkel a portrék kéréseit lenne szükséges rögzítenem. A portrék sokszor kérnek nem racionális dolgokat, egy például azt kérte tőlem, hogy forduljak meg, és a fejemmel erősen üssem meg a szemközti falat, mely minden bizonnyal felületi sérüléseket és agyrázkódást okozhatott volna.

 - A Silencio varázsige használata optimálisabb végeredményt eredményezne. A másik megoldás rontaná az esélyeid az elhelyezkedésben, és ha esetleg egyszer zenész lennél egyszer, a dobhártyák sérülése kifejezetten nehézzé tenné a tanulást... nem egészen értettem egyébként a pontos feladatunkat. Hány festmény véleményét szükséges kikérnünk? Illetve rendelkeznek ahhoz hasonló közös képviselettel, mint a kísértetek?- megnézem a békát, ami meglepő kissé a lány vállán, és csak most veszem észre. Nem tudom miért, de újra elmosolyodom a váratlanságán, ezúttal talán kevésbé ijesztő módon.