Anathema Avery

ANATHEMA AVERY

High in the halls of the kings who are gone
Jenny would dance with her ghosts

The ones she had lost and the ones she had found
And the ones who had loved her the most

   Alapok

jelszó || Tiszta bagyoltoll minden
teljes név || Anathema Nathema Avery
nem || nő
születési hely, idő || Longyearbyen, Svalbard, Norvégia; 1983. március 17.
kor || 21 év
vér || aranyvérű
munkahely || Gyakornok a Mandragórában

   Eseményhorizont

❀ Anathema Nathema Avery két különösen magabiztos ember gyermekeként érkezett egy nagyon közhelyes hajnali órán, amelyről ez utóbbi két különösen magabiztos ember nem szívesen beszélt, többek között azért, mert egy esti borozás után zajlott le, utóbb pedig nem tudtak kiegyezni abban, ez vajon mennyire volt remek ötlet. Pár hónaposan Anathema Nathema Avery megtalálta az üres borospalackot az ágya alatt a testvérével, majd egy gyors és szakszerű kóstolás után arra juthatott, hogy a továbbiakban nem zavartatja magát a két különösen magabiztos ember nem túl magabiztos korai szülői karrierjétől, és nem esik le sehonnan, amíg nem figyelnek rá, nem kerül összetűzésbe a család rosszindulatú macskájával, és átalussza az éjszakákat. Komoly elhatározásait utóbb kénytelen volt átgondolni, nem teljesen saját hibájából.

❀ Anathema Nathema Avery nem szerette a hintőpor illatát - mikor évekkel később először veszi a kezébe a szelencéjét, édesanyja emlékezteti majd, hogy tipegő korának egyetlen apró bosszúja volt, mikor szétszórta az édesapja féltve őrzött feljegyzésein a bátyjáva közösen, mert egy egész délután inkább azokkal foglalkozott az ő teapartija helyett. Arcturus Avery - közel sem első, de épp aktuális e néven - maga egészen máshogy emlékezett az esetre, és ha bárki emlegeti azt, mindig úgy hivatkozik rá, mint amikor ő egyszemélyben elindította a húgát a medimágusi pályán.

❀ Az Avery Kalendárium úgy őrizte meg a kislányt történeteiben, mint aki aggasztóan koravén volt: míg szülei félrepillantottak, hajlamos volt egyedül elindulni a házban vagy birtokon, hogy felfedezze azt, vagy épp nekilásson elkészíteni a vacsorát még tipegőként. Jellegzetes rozaceája már ekkor megmutatkozott a vonásain, ahogy tudásszomja is: szinte mindenről tudni akarta, mi az, miért úgy működik, mióta, és milyen összefüggésben van az eddigi miértekkel. Ezek közé a talányok közé tartozott az úgynevezett pusziszkodás is, amit a szülei akkor csináltak, amikor azt hitték, nem figyel oda: Anathema Nathema Avery azonban mindenre és mindenkire figyelt már hátulgombolós korában is.

❀ Anathema Nathema Avery szeretett öt évesen teljes nevén bemutatkozni, ami eleinte csodálatra, később udvarias mosolygásra késztette a szülei barátait, akik azért legalább a nevelésével egyetértettek, disznók iránt való indokolatlan félelmét pedig kifejezetten követendő példaként állították a maguk csemetéi elé - egy ilyen alkalommal találkozott Martin Nottal, aki akkor testi-lelki jóbarátjává vált, mikor közösen hódolni kezdtek a katicák kimentésének a szökőkútból. Az összhangot csak az bontotta meg, hogy Anathema Nathema Avery Martin apjában vélte felismerni egyik kedvenc estimeséje főszereplőjét, de a Mágus, aki legyőzte a malacokat Martin tetszését nem nyerte el annyira valami oknál fogva.

❀ Anathema Nathema Avery gyermekkorának számtalan árnyalata között mára elfelejtődött a pillanat, mikor valójában megismerkedett Mr. Nottal és Mr. Nott bátyjával: a kellemes, őszi teapartin a játszószobát vidám zsivaj ülte meg, Averyék örömmel látták vendégül a rég látott barátokat. Moira, aki ekkor még nehezen beszélte az angolt, egy pohár skót whiskey mellett megfeledkezett róla, hogy a csend több, mint gyanús gyermekek esetében.. A család féltékeny kneazle-je pedig kihasználva az alkalmat rögtön pofozgatni kezdte az akkor még alig három éves Anathemát. Az ijedtében szólni sem merő kislányt végül Martin Nott mentette meg egy fenyegetőnek szánt, de nem kifejezetten hajlott életkorára való tekintettel vékonyka 'Cica, hess, cica!' formájában. Anathema Nathema Avery azóta is tart a macskaszabásúaktól, és meg van győződve róla, hogy az áldozatukká vált volna, ha nem jön épp Mr. Nott, hogy megmentse..

❀ Averyék ezen ága szívesen gyakorolta a splendid isolation hagyományait: gyakrabban fordultak meg skandináv családjuk köreiben, mint Skóciában található birtokukon, és gyakran elfelejtettek válaszolni még közeli rokonaik leveleire is. Különösen azokra, amelyek valahogy mindig elkeveredtek az országok között a maguk rejtélyes módján...? Arestes Avery, a fiatalon párbajok bajnoka, majd a Misztériumügy kiemelt gyakornoka, és végül kiemelt munkatársa a házasságát követően maga is roppant misztikussá vált, sokak szerint pedig a legnagyobb misztérium a felesége személye volt.

❀ A közvélemény azonban nagyon is számon tartotta Averyéket, különös tekintettel arra a tényre, hogy generációk óta nem született közöttük leánygyermek - Anathema érkezése pedig szövetségek megkötésének lehetőségét rejtette magában. Averyék talán különcök, talán ritkán láthatóak a fényes, kötelezően ajánlott eseményeken, utódaiktól pedig megkívánták hat-hét különböző nyelv ismeretét (micsoda borzongás gondolni is erre egy olyan nyelvi világuralomra aspiráló országban, mint az Egyesült Királyság!), harmadik gyermeküket pedig illetlenül későn, talán véletlenül vállalták - de az ábránd, melyben valakivel szemben végre alárendelt szerepbe kerülnek a hitvesi ágyban, és így a családfán is, nehezen feledtette magát még a kételkedők körében is.

❀ Anathema Nathema Avery akkor szokott le második nevének emlegetéséről, amelyet addig elválaszthatatlannak tartott az elsőtől, amikor édesapja előbb kölcsön, majd örökbe vette tőle: mikor nyolc éves lehetett, letérdelt elé a kedvenc padjuk előtt, melyet valamelyik Jöttünson-rokon ajándékozhatott nekik évekkel korábban, és elmesélte neki élete legnagyobb kutatásának mikéntjét, és mintha összeesküvők lennének, a lelkére kötötte, hogy egyelőre nem árulja el az anyjának, mert annál nagyobb lesz az öröm, ha megvalósul. Anathema Avery nem sokat értett a feketelyukakhoz, az ezekkel kapcsolatos mágiához annyira sem, de képzeletét megragadta a lehetőség, hogy létezik azon túl is valami nagyobb, amit maga körül lát: gyermekkorának elemei mind kisebbnek tűntek, holott azokat évszázadok hagyományaiból vették neki örökül, és sosem felejtették el emlékeztetni, nagy nevek leszármazottja, igyekezzék is ehhez tartani magát. Feketelyuk, vagy talán fekete lyuk, annak eseményhorizontja, és ami mögötte húzódik - de mi lehet az, aminek nevet sem adtak még, és nem érhet fel vele a számára szellemóriás apja sem? Nem kételkedett benne, hogy tényleg mind meglepődnek majd, mikor felfedezi, és mert róla nevezte el a kísérletet, irigy sem volt.

❀ Anathema Avery egykor azt mondta egy unalmas, esős nap az apjának, hogy kövesse az álmait - a sokadik elfuserált, eredménytelen kísérlet lapjait nézegették, ő talán kissé nyűgös is volt, mert aznap reggel hallotta a szüleit először veszekedni valami miatt - kövesse, természetesen, hogy lehetne nem a hagyományok jelölte úton járni, és elrontani valamit. Az apja sápadtnak tűnt, szürkébe hajló homlokán eggyel több ránc jelezte a közelgő bizonytalanságot, de akkor elmosolyodott, megköszönte a tanácsot, és egy héttel később feltette a házukat a következő kísérletére. Két héttel később Anathema Avery azt gondolta, mikor csomagolni kezdett, hogy a pénz nem is olyan lényeges, és a következő majd sikerülni fog. Nem sikerült.

❀ Widow's Peak baljóslatú neve egy skót birtokot jelentett, ábrándos zöldek között egy mézsárga udvarházat a semmi közepén. Messze volt szeretett Svédországtól, még messzebb az eredetileg számukra szánt Durmstrangtól, de könnyű volt benne új otthonra lelni: hatalmas tereit úgy alakították ki, ahogy nekik tetszett. Rajzolhattak a lépcsőfordulókban, Arestes Avery pedig bejelölte magasságukat a Könyvtár ajtajának keretén. Itt született már a legkisebb Avery, itt hozták-vitték a leveleket a baglyok az angol Minisztérium és a családfő között. Anathema Avery boldog volt, ha eleinte nem is hitte, hogy ez lehetséges: Skócia sosem éreztette velük, hogy messziről jött vendégek volnának, és ha törte is kicsit még a helyi dialektust, új barátai is hamar lettek. Talán a rossz dolgoknak épp úgy lehet boldog befejezésük, mint a jóknak - ezt gondolta, mikor megérkezett a Roxfortból a várva várt üzenet.

❀ Anathema Avery úgy kezdte az első tanévét, hogy tökéletesre foglalt helye volt a gyermekkori legjobb barát és a bátyja mellett a vonaton, élvezte az új könyvek, talárok, tinta illatát, és mint minden elsőéves, izgatottan várta a beosztást, az első vacsorát - ami után nem tudott aludni, mert mindent is meg kellett kóstolnia - aztán az első meccset, amiből semmit nem értett, de amely szörnyen izgalmasnak tűnt, és a Könyvtárat, és persze rettegett a lehetőségtől, hogy majd meggyűri az egyik lapot, és lecsap rá az ijesztő öreg hölgy.. Anathema Avery életében egyetlen könyvet tett tönkre, amikor beletüsszentett, és azt éppen Mrs. Czvikker asztala előtt.

❀ Avery - aki igyekezett magát távol és kordában tartani mugliszületésű társaival szemben - eleinte nem örvendett közkedveltségnek, de azzal nyugtatta magát, hogy ez a szülei és nagyszülei kívánsága, ha barátokra vágyik, bőven van még, aki erre megfelelő. Azt érezte, hogy a régi patina kopni kezdett a neve körül, nem egy társának szülei ismerték személyesen az apját, voltak esetleg régen csodálói a munkásságának, de egyikük sem szívlelte a mostanit, ez pedig leszivárgott a gyermekeik magatartásába is. Nem volt ugyan kifejezetten magányos, de kereste az alkalmakat, amikor az udvariasságra hivatkozva átléphet egy kicsit a korábban nem elfogadható társaságba tartozók mellé, természetesen azok addigra pontosan tudták, mit jelent az Avery: egy azok közül, akik mindig többre tartják magukat, így nem sok sikerrel járt.

❀ Averyék úgy vonultak be a köztudatba, mint akik nagyon kerestek valamit északon, és még csodás intellektusukkal együtt sem találták azt. További ágaik nem siettek visszafogadni őket még úgy sem, hogy gyermekeik ellen nem sok kifogásuk lehetett, Arcturus és Anathema könnyen barátkoztak, mindketten udvariasak, ha kicsit furcsák is. Szüleik barátsága köztük is megértést teremtett: Arcturus legjobb barátja, Martin Nott maga is barátjának érezte Anathemát, aki szívesen töltötte idejét az idősebb, ráadásul más házba járó fiúkkal egészen addig, míg maga is szert tett barátnőkre. Ha nem is azonnal történt, nem volt oka a félelemre - Skócia után a Roxfort is elfogadta.

❀ Az utolsó békés Karácsony az első tanév decemberében jött el, és gyorsan távozott: pár napig Anathema Avery a maga köreiben ünnepelhetett, ajándékot bontott a korábbiaknál kisebb fa alatt, és megállapították róla a rokonság erre lelkes tagjai, hogy sokat nőtt, bizonyára olyan magas lesz, mint az édesapja, ami egy leány számára inkább balszerencse - aki ekkor is a szobájában ült, tekintete pedig nem az összejövetel alkalmával elfogyasztott bor hatására volt olyan, amilyen. Anathema Avery erre a pár percre mégis úgy emlékszik, mint csendre a vihar előtt - még pár hónap, és megtudja, hogy testvére születik, az édesanyja bordó ruhában átöleli, és nevetve magyarázza a rokonoknak, hogy nem hiányzik neki a régi házuk, unalmas volt már, jót tett a levegőváltozás, igen, ez egy kis hely, és az apósáék adták - könyöradományból, gondolták - de jól megvannak itt, nem kell őket sajnálni. Pezsgő vidámság folyt a sütemények, gyertyaláng felett, és minden rendben volt újra. Egy rövid ideig.

❀ Anathema Avery különös szemtanúja lehetett az élet két irányának - mikor valaki messzire készül, habár fiatal, és mikor valaki messziről érkezik, habár megfoghatatlan, talán öreg is a maga nemében. Nem volt vallásos - aranyvérű neveltetése kijelentkezett a padból minden adandó alkalommal, ilyen varázstalan témákban nem lehetett járatos - de úgy hallotta az iskolában pár diáktól, azok imádkoznak valamilyen istenhez a baj idején, és ő állt fekete ruhájában az édesapja ajtaja előtt, imádkozott, ahogy képzelte, hogy másik szoktak, megígérte a Feljebbvalónak, és Észak Névtelen és Arctalan isteneinek is, hogy sosem szól vissza, mindig engedelmesen teljesít minden parancsot, intelmet, amit intéznek hozzá, jegyeit tökéletesre kerekíti, csak az apja terve sikerrel járjon. Ekkorra volt némi elképzelése róla, pontosan mit is rejtenek azok a vastag kötetek és az azok alapján készült ábrák: édesapja elmagyarázta több alkalommal, tulajdonképpen már bárkinek, aki meghallgatta, hogy meg kell tudnia, mi található az eseményhorizont mögött, mi jár ott, ahová fény sem jut be. Anathema Avery fejében a fogalmak felborultak, és köztük szemezgetni óvatosan még izgalmas volt: talán a kistestvére jön onnan, talán ott lakik az Isten, talán ott található minden elveszett dolog, ami hiányzik - és talán oda mennek majd ők is, ha meghalnak.
Levelet fogalmazott az öccsének, amit végül eldugott a szekrényben, mert szégyellt volna felolvasni a minden helyzetben magához hű anyjának: kérlek, ha megérkezel, áruld el apának, mi van odaát, hogy végre idelent is jelen lehessen.

❀ Az talán még nagyobb talánynak bizonyult számára, pontosan hogyan is készülnek a gyerekek: mert valahonnan jönniük kell földi mivoltukban is, de hogy ez a valahol hol is található.. Azt végül Arcturus árulta el neki kuncogva egy este, mikor már órákig fárasztotta kérdéseivel. Szüleik nem tartották egyelőre megfelelőnek a pillanatot, hogy beavassák őket a nagy titokba, de Arcturus tudatát a morál sosem fogta rövidre, és igyekezett minden titkos tudást megosztani a húgával is. Anathema Avery állt a szobája kicsit rojtos szőnyegén, és csak annyit értett az egészből, hogy ha a házasságban két ember igazán szereti egymást, akkor gyermekük születik, és ezt megelőzi.. valamilyen közös tevékenység a hálószobában.

❀ Az éjszakán, mikor a kis Arestes született, mindketten virrasztottak - szüleik szóváltása, aztán az édesanyjuk fájdalmas sikolya szűrődött csak le hozzájuk az emeletről, míg ők a viharszerűen megérkezett Mrs. Nott mellett ültek a szalonban. Egyikük sem igazán értette a helyzetet - a legkevésbé Mrs. Nott, aki úgy fogalamzott, hogy a kisöccsük úgy érkezett, ahogy a Kóbor Grimbusz - de mindannyian megnyugodtak, mikor felmehettek végre, Moira Avery pedig sápadtan, de mosolyogva feküdt az ágyban, karján az egészséges újszülöttel. Anathema Averyt lenyűgözte a születés csodája, misztikuma, és míg a bátyjával mindketten az édesanyjukhoz bújtak, elhatározta, hogy amint lehetősége adódik rá, többet megtud majd a témáról.

❀ Anathema Avery negyedévben nem csodálkozott már az iskolában zajló balszerencsén - máshogy nem is igazán tudta volna megnevezni a diákokra támadó professzorok, Titkok kamrája és sorozatgyilkosok korzóját, a kelleténél jóval kevésbé érdekelte a Tusa megrendezése is, hiába vehetett részt egy felsőbbéves unokatestvérének köszönhetően a bálon is. Nem különösebben kedvelte a felsőbbévesek között Harry Pottert, a fiút, aki mindig megnyeri a házának a kupát, de ehhez nem fűződött igazi lenézés, nem tartozott hozzá a köreinek általános habitusa, egyszerűen úgy érezte, a pozitív diszkrimináció ezen mértéke már olyan látványos, hogy számon lehetne tartani a Roxfort egyéb csodái között. Lefoglalta az otthoni helyzet fokozódása, naponta jöttek-mentek a levelek Widow's Peak és a Roxfort között, de enyhülést sem az édesanyja kapkodva írt sorai, sem az ő szaporodó imái nem hoztak. Az apja legnagyobb, minden bizonnyal minden feszültséget feloldó kísérlete a nyár elején következett be, a várakozás pedig bármilyen végesnek tűnt, nem látszott múlni.

❀ Anathema - ezen a néven először - kipirulva várakozott a kandalló előtt az édesanyjára, aki a kistestvér érkezése után hazautazott a maga szüleihez, ezért nem lehetett jelen sem a férje mellett, sem az állomáson idősebb gyermekei érkezésére, de mert az előbbit a házimanó is jól ellátta, az utóbbiak pedig épp ezen a napon érkeztek haza, csak fáradtan lépett ki a lángok közül, és rögtön a nővérré vált másodszülöttje kezébe adta a harmadikat, együtt figyelték apró kezeit, hatalmas szemeit, és percekre ugyan, de mindketten biztosak voltak benne még egyszer, hogy a balszerencse véget fog érni, "Lucky Avery much!".
Anathema - ezen a néven másodszor - a szobájára menet érzett ugyan valami kétséget, mert az apját a munkatársai támogatták, mikor alig pár órája csoportosan megérkeztek, őt azonnal elzavarták, de nem ellenkezett, hiszen megígérte. Úgy tűnt, minden csendes, a kisöccse elaludt az ágyában, Arcturus engedélyt kért és kapott arra, hogy Martin Nottnál aludjon, a szülei nem ordítoztak többé egymással, de miután elfújta a gyertyát, valami nem hagyta nyugodni - azt hihette, csak az új családtag miatt érzett öröm, kilopózott az ágyából, és besurrant mellé, és míg leült a babaszoba ablakába, zajra lett figyelmes.

❀ Anathema - ezen a néven harmadszor - nem tudja, hogy az édesapja nem önmaga többé: ha meg is tudta, mi található az eseményhorizonton túl, el már nem árulja senkinek, rátámad a feleségére, mikor kettesben maradnak, fejhangon sír, az anyjának hiszi az íróasztalt, saját fiát pedig idegennek, és mikor elalszik, felesége számára egyértelmű, hogy a pokol következik most, nem a remélt nyugalom. Váratlanul lép a szobába, kezében pálca - azzal törte át a felesége egyszerű védőbűbáját, és mire Anathema megérthetné, mi történik, a bölcső felett áll, arca kifürkészhetetlen, könnyek ömlenek rajta, szája hangokat formál, de nem értelmeseket, ujjai között remeg a most botnak, fegyvernek tűnő eszköz, suttogni kezd, majd felpillant: Anathema nem fogja elfelejteni a hatalmas szent semmit, ami ül benne, nem Isten, Isten itt nem járt és nem is jár soha.

❀Anathema - ezen a néven negyedszer, végül - felkapja a testvérét, mikor az anyja rájuk töri a nyitott ajtót - Milyen különös, csukva sem volt, és nyomokat hagyott a keretében a markával, annyira rohant, az én mindig szelíd, halk anyám - és kifut, egészen a kertig. Kisöccse sírni kezd, ő ügyetlenül ringatni akarja, de már nem tudja elhinni, hogy szerencsések, nem hiszi el többé, hogy a dolgok rendbejöhetnek.
Milyen igaza van.

❀ - Psszt..! Psszt! - suttogta az ideiglenesen hármuknak szánt szobában, a nagyszüleiknél Anathema. Szemében könnyek csillogtak, amelyeket elrejtett a félhomály és attól való félelem, hogy felébred a testvérük.
- Mi az, Ana, miért nem alszol? Megint hallod apáékat? - Arcturus hangja kásás volt, de érdeklődő: vele alig közöltek valamit a történtekből, és mikor nagyapjuk elment érte aznap reggel, hogy elhozza Nottéktól, sosem nyugvó tudata csak további kérdésekkel gyarapodott.
- Nem, csak.. Arcti.. miért volt olyan Apa? Miattam? Én tettem valamit, amit nem lett volna szabad? - közelebb húzódott önkéntelenül is: a bátyja közelsége megnyugtatta, még ha tudta is, hogy mindjárt morogni fog, amiért felmelegíti a párnáját.
- Nem, nem hiszem. Miért, csináltál valamit, amit nem lett volna szabad? - ezúttal azonban nem próbálta elbitorolni az ágy nagyobbik felét a húga elől, amiért az kifejezetten hálás volt. Számtalanszor aludtak már a nagyszüleiknél, most mégis ijesztő volt minden.
- Jaj ne, gondolod, hogy igen?! - feljajdult, és elfelejtette a szája elé kapni a kezét. Mindketten Arestes felé pillantottak, de nagy szerencséjükre csak cuppantott egyet, aztán a szuszogása ismét nyugodttá vált.
- Ez meleg volt.. nem, amúgy nem hiszem. Nagymama szerint Apa nincs jól, sok a munkahelyi gondja, de most már jobban lesz. Megismerkedett egy csomó új emberrel, akik olyanok, mint ő, úgy gondolkoznak, mint ő, és újra minden jó lesz. De ez titok, nem mondhatod el senkinek, még Martinnak sem, jó? Megígéred? - megpróbált fenyegetően nézni a mellette fekvőre, de Anathema csupán annyit hallott meg belőle, hogy kedves emberek segítenek az apjuknak, és minden rendben lesz. Talán ha tudná, kik ezek a kedves emberek, nem volna olyan boldog: a felismerés azonban még évekig várat magára.

❀ Anathema Avery rövid ideig valóban megnyugodhatott, a szülei házasságát a lassan kúszó háború nem fenyegette úgy, ahogy az iskola légkörét. Az világos volt, hogy ők tartoznak valamelyik oldalhoz akkor is, ha nem határoztak semmiben, ha nem igazán voltak tudói a nagy titkoknak - voltak, akik nem szívesen beszélgettek velük, és voltak, akik hirtelen kedvet kaptak hozzá. Arestes Avery óva intette őket attól, hogy politikáról szót váltsanak bárkivel, gyermeknek nevezte őket, akikre az ilyesmi még nem tartozik. Anathema Avery hitte is, meg nem is - óvatos tekintettel latolgatta, mi ismerhető még anélkül, hogy kockára tenné az apjuk csalódását, főleg a történtek után. Kétségeit végül a bizalom uralta, melyet felé érzett, javuló állapota akkor is megnyugtatta, mikor a világ lángba készült borulni körülöttük.

❀ Az Avery-vérvonal számtalan zegzugos kanyara olyan rokonok neveit is felhozta néha, amelyeket alig-alig ismert korábban: közéjük tartozott Antaeus Avery, a rég látott nagybátyjuk is, aki az apjával ellentétben szeretett politikáról, pénzről, ideológiáról beszélni. Mindig díszes öltözéket viselt, és egy alkalommal külön Anathemát kereste Widow's Peak termeiben: akarja-e látni a titkát? Nem számított tőle olyasmire, amelyet nem engednének tudni - de mégsem értette a karján tekergő, fekete kígyót. Antaeus Avery szerint a szimbólum olyasmi volt, amiben sokan osztoztak, köztük Arestes, Moira, Notték és sokan mások, Anathema pedig mindig megbízhat majd azokban, akik viselik. Az egyetlen, amit cserébe tennie kell, hogy nem tesz fel kérdéseket.

❀ Anathema Avery tartott a jeltől, ha nem is tudta megmagyarázni, miért: tanulmányai elárulták korábban számára, hogy aki szélsőségekben hisz, szenvedést oszt csak. Maga és mások számára egyaránt. Negyedév előtti utolsó nyáron sok szó esett erről közte és Arcturus, valamint közte és Martin Nott közt: egyikük sem avatta bizalmába azon rokonait, akik kérdés nélküli engedelmésséget vártak el tőlük. A vonat indulása előtti pár napban megfogadták, hogy véd-és-dacszövetséget alapítanak a halálfalók ellen, és nem fogadnak el parancsokat azoktól, akik emberségük megtagadását parancsolták. Hogy az apjuk valóban velük barátkozott volna.. elképzelhetetlen volt. Arestes Avery barátai egyszerű, konzervatív értékeket valló mágusok voltak, akik gyakran vacsoráztak náluk, csupa nagy, régi név: Rosier, Rookwood, Nott.

❀ Avery - miután Martin Nott szinte köpte a három szótagot felé, életében először így nevezve - ijedten állt a Roxfort Expressz folyosóján, és arra lett figyelmes, hogy a tekintetek, amelyek kísérik, többé nem kíváncsisággal teltek. Családneve megvédte a rájuk váró borzalmaktól, de sosem érzett sorsközösséget azokkal, akik ezt örömmel fogadták: magányos volt a kötelező mugliismereti órákon, rideg, ha felszólították, és alkalmatlan, ha meg kellett volna átkoznia valakit. Egyre csak kutatta Mr. Nott elutasításának okát, de az úgy megmagyarázatlan maradt, mint a gyűlölet, amely áradt az iskola falaiból.

❀ Hamarosan behívatták, amiért visszabeszélt Carrow professzornak: le sem hajtotta a fejét már, mikor viselkedéséről kérdezték. A könnyeivel küszködött, kényszerítenie kellett magát, hogy értelmet találjon a körülötte zajló tragédiában, okot arra, hogy egyes társai áldozatokká, mások üldözőkké lettek alig pár hét alatt. Anathema Avery senkit nem érdekelt - származása előjogokat biztosított volna, amelyeket gyűlölt, amelyektől menekült, személyisége, elvei pedig alkalmassá arra, hogy célpontul szolgáljon a szórakozást keresőknek, ezt azonban csak lopva, titokban lehetett megtenni, ami mindjárt több kihívást jelentett, mint amit sokan szívesen vállaltak volna.

❀ Mr. Nott viselkedése egyre szélsőségesebb lett: mikor tavasszal egyszer, egy üres, nyirkos folyosó sötétjében a falhoz szorította, ijesztő is, fenyegető. Számtalanszor figyelmeztette, hogy ha az útjába áll, a következményeit is viselni fogja, Anathema azonban ekkor sem tudta elfogadni a gyermekkori barát színeváltozását. Az átkait követően, míg a Gyengélkedőn várt a sorára, elhatározta, hogy ha az életébe kerül is, megmenti majd. Nem tudta, hogyan, nem tudta, mikor, de ez volt az utolsó szalmaszál, amelybe érdemes volt még kapaszkodni a háború mélyén.

❀ A cselekvés pillanata akkor jött el, amikor a Roxfort halálsikolya betöltötte a völgy minden szegletét: kivont pálcával állt Mr. Nott előtt, miután leverte arcáról a túl jól ismert maszkot. Lihegett, nehezére esett a fegyvert tartani is - annyi hónap sem tanította meg igazán ártani másoknak. Talán gyengeség, talán gyávaság - már nem derül ki, mikor Greyback ront rájuk a folyosón a pillanatnyi tétovázást észlelve. Anathema elfelejt sikoltani is, míg a földre zuhan, kezével próbálja védeni magát a harapások, karmolások elől. Átok villan, a forró, kutató súly lehengeredik róla, levegőhöz jut - Mr. Nott, az ő Mr. Nottja tért vissza, arcán, arcukon könnyek patakzanak. Anathema mondani akar valamit: talán azt, hogy köszönöm, talán azt, hogy hiányoztál, talán azt, hogy sze -!

❀ Avery - ez áll a Mungóban az ajtaján, ahová csak néha gyógyítók, de a fény nem jár be. Ilyen lehet hát az eseményhorizont mögött, ilyen az a feketelyuk, ez nyelte el a családját, egész életüket: egy auror ébredése után közölte vele, hogy tárgyalás nélkül mindannyian az Azkabanba kerülnek majd - és ez nyelte el őt is.
A Mungó csendje elviselhetetlen, fehérsége, nyugtalma sterilizálja a gyászt, amelyet érez. Averyék halálfalók, Notték halálfalók: Martin Nott halálfaló, már bilincsben várja az ítéletet. Egyik gondolat mélyebbre húz, mint a másik: valóban súlyos, ahogy tartja az ágy matraca, megszűnik létezni percenként, és megmerevedik abban az állapotában, mint ahogy látjuk a feketelyukba hajított tárgyat. Örökre, hiszen az súlyosabb annál, hogy a fényt áteressze, szemünk pedig csökevényes...

❀A bájitalok, amelyekkel kezelik, erősebbek nála. Míg lehunyja szemét, azt hiszi, lát képeket, alakokat - de az csak mellékhatás, nem valóság. A világ csak mellékhatás mostantól: hiába volt gyenge képessége a látásra, hiába telnek meg az álmai jövőképekkel gyógyszereitől, mindennek nincs jelentősége egy feketelyukban. Majd a tárgyaláson.. majd ha arra kérik, mondja el az igazat.. talán. Akkor talán.

❀ Antaeus ítélete viharszárnyakon járt, talán mindannyiuk előtt - utolsó szavai jogán mindent bátyjára, annak családjára kent, őket hibáztatta a történtekért, gyilkosságokat, adócsalást, erőszakot rótt a nevükre. A parancs elfogásukra enélkül is megérkezett volna, a bírákat nem hatotta meg Avery állapota. Napokig aurorok adták a kilincset a szobája ajtaján, mindegyikük arról beszélt, ha nem árul el mindent, maga is megismerheti még az Azkaban vendégszeretetét. Arra azonban ígéretet kapott, hogy hazamehet, amint meggyógyult, és csak ez.. csak ez töltötte el annyi reménnyel, hogy szólni merjen.

❀ Avery nem volt benne biztos, mi igaz abból, amit aláírnia kellett volna: nem tette hát meg. Biztos volt benne, hogy Mr. Nott nem tartozott azokba a körökbe, épp elégszer látta a karját hozzá, hogy tudja, nem fogadták maguk közé - az apja ügyében nem volt ilyen meggyőződése. Widow's Peak egyelőre szabadon állt, mikor az aurorok kíséretében megérkezett, azok ígéretet tettek rá, hogy a látogatás formális, habár természetesen nem hagyhatják el a birtokot, egyikük sem. Ezzel ki tudott egyezni, csak újra látni akarta őket. Egyikük sem sejti, hogy talán utoljára: azt még kevésbé, hogy élesen villanó zöld átkok fényében történik majd, percek műve lesz.

❀ Alig váltottak pár szót - még ölelkezni sem jutott idejük, mikor az egyik auror kilépett a többi közül, kérdés nélkül lángolt fel pálcája végén a smaragd láng. Páran megragadták, mások felkiálltottak, kettő csatlakozott, Antaeus neve messzire elért, megvesztegetésre használt vagyona is: Arestes Avery későn eszmél, mielőtt bátyja féltékenysége még az Azkabanból is belé harap, felemészti élete egészét. Átkok repkednek a régi kedves otthon helyiségeiben, tele a padló vérrel, testekkel: Anathema a kavarodásban megsérül, pálcáját még vissza sem kapta, csak vakon menekül, átesik bútoron-tárgyakon. Hallja még az apja kiálltását, látja őket egy pillanatra, de kinyújtott keze el nem éri őket. A zsupszkulcs vág realitást a jelenetbe: Widow's Peak szalonjának falai sóhajtanak egyet, és visszatérnek a földbe, amelyből emelték őket, maguk alá temetve Averyt, az aurorokat, és a gyermekkor utolsó emlékeit.

❀ Nem marad senki, csak Arcturus és Anathema Avery, rokonaikat elnyelte a történelem, nevüket pedig a jóvátétel, amelyet ezek után meg kell fizetniük bűnös családtagjaik után. Az iskola ideje még türelmet kölcsönöz nekik, de aztán nem marad más, eladni a régi nyaralókat, a gyümölcsöst, számtalan ékszert, emléket. Widow's Peak nem kell senkinek, annak apró kerti lakában húzzák meg magukat. Egyiküknek sincs kedve beszélni. Nincs igazán mit mondani.

❀ Anathema Nathema Avery is hosszú, feszített türelemmel tanulta meg, ahogy előtte sokan, hogy mindig vannak egyenlőbbek, és a szegénységnél nagyobb bűn az elszegényedés, mert míg az előbbi rokont meg lehet hívni, közösséget lehet vele vállalni ünnepkor, már csak a magunk emberségének mutatására is, utóbbit hogyne vetnénk meg, hogyne tartanánk önzőnek, amiért idáig hagyta jutni az utódait, a nevét... Ha voltak is reményeik szüleik útmutatása szerint élni, azt az életet nem lehet többé folytatni, elveszett minden, örökségük, megbecsülésük, érdemeik. Averyék kitaszítottak, Averyék szabadon mocskolhatóak: Averyékkel nem áll többé senki szóba.

❀ Averyék azért mégis azt tették, amihez a legjobban értettek: megterítettek maguknak intellektusukban, a nyomorgást onnan folytatták, a kerti lakból, könyveik, tanulmányaik mellől. Ha érkeztek is levelek olykor a messzi Skandináviából, azok nem tartalmaztak valódi közléseket, csak az maradt tudható, hogy Arestes, Moira és a kicsi Arestes nem szűntek meg létezni, ha nem is találják a haza vezető, legális utat. Ez így is maradt, Widow's Peak hallgat, megért, már nem remél. A házat újra lehetett építeni, a benne élő családot nem.

❀ Mindketten megtalálták a viharban az egymáshoz vezető úton át a jövőt: Arcturus a Misztériumügyön apja asztalának fiókjában kutatásait, Anathema pedig nevét a Mandragóra új hallgatóinak listáján. Mindketten jelen voltak a Martin Nottot felmentő tárgyaláson, ha az egy évvel elfogása után történt is meg, abban azonban nem egyezett véleményük, hogy bűnös volt-e. Anathema mindennél jobban remélte, hogy újra barátok lehetnek mindhárman, Martin Nott azonban először elzárkózott előlük, aztán elköltözött egy messzi országba, azelőtt, hogy elmondhatta volna neki, hogy sze -!

❀ Most, mikor maga kötözte a sebeit, és odakint hullott a hó, az egész történet: Averyék, a varázslatos gyermekkor, a háború.. mind káprázatnak, egy régi történet fejezeteinek tűnt. Az átokhegek, melyeket Greyback és Widow's Peak pusztulása ejtett rajta, térkép voltak csupán, és ha kincset nem is rejtettek, még elvezethettek.. valahová. Talán tudta is, hogy hová.
Talán végig tudta, mi van az eseményhorizont mögött: talán Averyék találkoznak még ott, ahová a fény sem jut el.
Ő, és mindazok, akik a legjobban szerették.

❀ Ha megáll apró, hideg, félig lerombolt házuk lépcsősorának legalsó fokán - honnan életének minden jelenete láthatónak tetszik, a fényes gyermekévei mintha másé lettek volna, eltűntek - csak arra gondol még utoljára, hogy Én tulajdonképpen sosem akartam elmenni.., megdörzsöli a kezeit, és vár valamire még, ha szégyelli is, de vár, ha olcsónak és nevetségesnek tűnik is. Nincs itt senki, csak a bátyja odafent, amint a kutatásain dolgozik, a manó, akinek kötelessége kitartani, és az ő halk sóhajtása, amivel tovább indul, mert holnap van, holnap is vár az, ami ma itt tartotta, és ez nem ér véget, indulni kell és majd biztosan küzdeni, vihar lesz és félelem, talán még rosszabb, ha a háború véget is ért, ha Martin Nott itt is hagyta őket, és ő csak nem akart elmenni.
Anathema Nathema Avery leül a kandalló elé, és várni kezd.
Bármi lesz is, ő látta már, mi van az eseményhorizont mögött..

   Jellem

Anathema Nathema Avery gyermeksége egy szinte csak számára ámodott varázsvilág volt: ennek nyomai most is éreztetik hatásukat jellemén, gesztusain, mások felé forduló személyiségén. Családjával közös csínyei, játékai mind kipillantanak a tekintete ablakán, mikor barátaival, pácienseivel beszél, türelemmel vegyes nyugalma támasz a nehéz pillanatok idején. Szakmai helyzetekben mindig megőrzi higgadtságát, kitartó, áldozatkész - akár saját érdekeinek rovására is. Kötelességének érzi a gondoskodást, az második természete, talán az első is: könnyen szót ért azokkal is, akikkel nincs bennük közös vonás.
Arestes Avery sokáig bizonygatta, hogy leánya is követi majd a kutatói pályán, Anathema Nathema Avery azonban életét mások szolgálatára, gyógyítására tette fel. Máig kíváncsi, mi lehetett volna az apja kutatásainak eredménye, gyakran álmodik vele, a hatalmas pillantással az eseményhorizont mögé, vagy a Nathemával, de fél is a velük élő csillagok porától. A bűnös kíváncsiság, amely megkísértette még szellemóriás apját is, ott dolgozik a tagjaiban, egyre csak suttog azokról a jegyzetekről, amelyek karnyújtásnyira vannak csupán, kiegészíteni, befejezni őket adna valamiféle békét..

Anathema Avery nem szűnt meg remélni a jobbat, sőt, a csodákat: a háborúban átéltek nem változtattak ezen tulajdonságán, melyet könnyű gyermeki naivitásnak vélni. Tudásra szomjas elméje ott is tanulni remél, ahol előzetesen az számára nem volt lehetséges - a tárgyalásokon, melyeken tanú volt, is kíváncsi maradt a miértekre, de nem volt rest megtagadni a szavait azoktól, akik arra nem voltak végül érdemesek. Bántja, hogy a családneve miatt sok előítélet éri, de meglétük okát nem vitatja el. Néha érez bűntudatot még akkor is, ha ismeri a történtek részleteit, de már nem kell mindenkitől, mindenért bocsánatot kérnie előzetesen is. Bizalmatlan az aurorokkal, ha az intézménnyel szemben nem is: hisz a családja ártatlanságában, legalábbis ami azokat a tetteket illeti, amelyekkel vádolják őket. Azt nehéz volna tagadnia, hogy az apja kétségbeesésében, kiszolgáltatottságában, talán elvtársiasságból a halálfalók közé tartozott, de az életét tenné rá, hogy ez nem szólt többről, mint az anyagi támogatásról, amelynek akkor már kezdtek híján lenni.
Barátai kedvéért, könyvekből tanult meg kviddicsezni - és ennél nagyobb áldozatokra is hajlandó volna a társaságukért, örömükért. Makacsul, sőt, idegesítően makacsul hisz mások jóságában, kitart mellettük legsötétebb óráikban is, és akkor sem vonja meg empátiáját feléjük, mikor talán már ildomos volna. Anathema Avery hűséges a legvégsőkig, büszkén, fejét felszegve fogja szerettei kezét, és azokét, akikét mások nem ragadták meg korábban. A háború alatt sem osztozott a vérelméletet hirdetők elképzeléseiben, hajlamos magára bajt hozni a nyílt ellenszegüléssel a hatalom letéteményeseit illetően - a Minisztérium nem feledkezett meg róla, vagy a kétes kegyelemről, amelyet gyakorol felé. Anathema Avery egy lázadó szívével bír, ez a szív pedig mindig emlékezteti arra, honnan jött, mi a neve, kinek a keze nyoma nyugszik a vállain: számára gazdag szellemi öröksége nem jelent menedéket addig, amíg másokra nem tudja kiterjeszteni azt.

Avery, ahogy mostanában szólítják, csupa ellentmondás: származása nem magyarázza alázatát a tudományok, esetek, munkaórák iránt. Már nem rezzen össze, mikor a három szótag hangzik el, már nem pillant félre, ha összefüggésbe hozzák a múlt árnyékaival - konzervatív nevelése most is ott áll mögötte, hogy emlékeztesse, akik bővelkednek, oszthatnak belőle, sőt, az kötelességük is. Kérkedni nem szokott, és nincs is igazán mire: a köreikben lenézett szegénység a háborút követően a mindennapok részévé vált, kiváltságokról már szó sincs. Averyék számára nem maradt más, mint amivel elindultak az életben: neveltetésük, értékeik, szenvedélyük a tudás iránt, és meztelen emberségük.
Az egyetlen dolog, amit valóban mélyen szégyell, a testét borító átokhegek, ezeket kitartóan takargatni próbálja a medimágusait kivéve mindenki elől. A Greyback okozta sebek, majd a Widow's Peak ostromakor történtek vele maradnak, és csak mostanában nem retteg már a telihold ígéretétől, hiába tudja, hogy a férfi akkor nem volt teljesen átváltozva. Félelmeinek tárgya leginkább szeretteihez köthető: szorong tőle, hogy sosem látja viszont családtagjait, imádott kisöccsét, vagy akár Martin Nottot. Ha mégis, talán meg sem ismerik már, efelejtik, és nem marad belőlük más, mint az emlékek megfagyott alakja az eseményhorizonton.

   Kozmikus távolságlétra

mindig || ❀ Segíteni másokon a viszonzás elvárása nélkül, pusztán emberségből
❀ Új nézőpontok, elméletek, álláspontok megismerése
❀ Kiállni az általa vallott értékek mellett akkor is, ha ennek csak negatív következményei lehetnek
❀ Tisztelettel fordulni az állatok, lények és a növényvilág felé
❀ Hinni benne, hogy a vilában maradt jó, amiért érdemes tűzbe tennünk kezünket
soha || ❀ Megtagadni a családját, legyenek bármilyenek és bárhol is
❀ Plagizálni, hazudni, rosszul hivatkozni, ellopni mások tudományos műveit
❀ Ideológiai alapon megítélni a hozzá fordulókat
❀ Alanyi jogon várni előnyöket, kiváltságokat, segítséget
❀ Az emberségben könnyebb utat választani

hobbik || Anathema az utóbbi időben nem rendelkezik túl sok szabadidővel, azonban amikor megteheti, szívesen süt-főz, állít össze teakeverékeket, présel virágokat, fon, hímez, fest és rajzol. Szeret az állatokkal foglalkozni, gyakran kíséri őket a mezőn, vagy játszik velük a birtokon, csinosítja lakhelyüket. Lételeme a kis üvegház és konyhakert, amelyekben bájitalok hozzávalóit, valamint az otthoni konyha alapanyagait egyránt termeszti, és ha lehetősége van rá, dísznövényeket is nevel. Gyakran olvas a ház különböző részein, a legtöbb apró javítás is az ő keze munkáját dícséri. Azokon a ritka alkalmakon, amikor ideje és lehetősége van kimozdulni, szeret kiállításokat, történelmi helyszíneket bejárni, nevezetességeket megtekinteni, barátai és szerettei társaságában megkóstolni valami újat. Kedvencei a medimágiához kapcsolódó események, az orvosi és anatómiai kiállítások, konferenciák, kerekasztalok. És persze.. a Csillagvizsgálók, valami szomorú nosztalgiával.

merengő || Bár maga előtt is szégyelli egy kicsit, a legboldogabb emléke az Ostromhoz kapcsolódik: mikor Martin Nottnak sikerült megtörnie magán az átkot, és végre ismét a saját tekintetével nézett rá. Nem sokkal később elvesztették egymást, de Anathema máig őrizgeti a pillanatot, nehéz perceiben felidézi és erőt merít belőle, mint az emberi akarat diadalának kimeríthetetlen forrásából.

Legsötétebb emléke családi otthonának összeomlása és a szülei menekülése - számtalan sebet szerzett a támadás során, amelyek talán még Greyback tetteinél is mélyebben érintették, de mégsem az utóbbi fájt neki a leginkább, hanem az utolsó momentum a falak leomlása előtt. A tehetetlen gyász, amellyel az apja nézett rá, mielőtt eltűntek volna a zsupszkulcs rántásában, az a gyász, amellyel arra pillantunk, akit utoljára látunk életében.

mumus || Greyback, félig emberként, félig vérfarkasként, ahogy megtámadja az iskola ostroma alatt.
Edevis tükre || Ha a Tükörbe tekintene, magát látná benne ismét családja körében: mind egészségesek, mind szabadok. Mellette Martin Nott áll, egymás kezét fogva néznek vissza rá, mögöttük az aranyló naplementében saját otthonuk tűnik fel, King's Gambit jól ismert, otthonos viharaival keretezvén. Anathema bármit megadna ezért a boldog képért, és talán nem tudná könnyek nélkül elképzelni sem.

százfűlé-főzet || Állagában a mézre emlékeztet: a nyár és a kora ősz meleg, lángoló narancsai, aranyló sárgái, édes, tömény vörösei kavarognak benne. Az idő múlásával töményebbé válik, felszínén apró, pezsgőt idéző buborékok jelennek meg, illata telt, gyermekkori édességeket, citromos cukorkát juttat a fogyasztó eszébe. Ízre hűvös kissé, konyakos, forró a szájhoz érve, szinte bódító benne. Utóíze drága alkoholt és narancsokat, grapefruitot, limeot hordoz: a bájital minden apró mozdulatra halványan felfénylik.
Amortentia || Mr. Nott parfümje, a frissen mosott ruhák illata a szélben, a konyhakert illata, a körömrágás után visszamaradó puha bőr illata, hűvös kovász, egy kezdődő vihar az északír partoknál, pergamenek és új tinta nyoma, a pamut virága és yuzu.

titkok || Régóta vonzalmat érez Martin Nott iránt, és élete egyik legnagyobb kudarcának tartja, hogy nem tudott segíteni neki kitörni az Imperius hatása alól. Ha a fiú nem költözött volna olyan messzire a vizsgái után, talán megbeszélhették volna személyesen is, és talán.. elmondhatta volna neki. A levelek erre nem alkalmasak, mostanában pedig mindig emlékezteti magát saját helyzetére, és arra, hogy Mr. Nott nem is tudja, Anathema mennyire törött már..
Mostanában gyakran lát egy szürkerókát a birtokon, de úgy tűnik, mintha mások sosem vennék észre.. ?
azt beszélik, hogy... || Averyék számtalan ellenségre tettek szert a háború után, a velük kapcsolatos állítások szinte a közéleti szórakoztatás elemeivé váltak az évek alatt. Ezek között tartható számon:
❀ Anathema pontosan tudja, hol rejtőztek el a szülei, és a Minisztérium ellenében segíti őket, talán maga is a halálfalók eszméit követve. Nyilván hazudik, mint a vízfolyás.
❀ Az iskolában még a háború alatt mutatott viselkedése színjáték volt, bizonyára tisztában volt a családja érdekeivel, és épp ezért nem bántották: hiszen egy volt közülük, csak talán túl gyáva hozzá, hogy nyíltan tegye. A kis halálfaló-palánta..
❀ Csak arra vár, hogy egy tehetős partit szerezzen végre magának - az elszegényedés nagy szégyen, talán még a halálfalóságnál is nagyobb, így most aztán kaparhat, hogy visszatérjen a kényelmes életbe.
❀ A naivitása, jóhiszeműsége már-már bántó a közösség számára: talán azt képzeli, elfelejtik neki, mi is a neve? Az ártatlanság vélelmének is vannak határai - az ártatlanság megjátszása például pálcanyitogató.
❀ Kifejezetten gyanús, hogy a bátyjával ketten élnek, egyikük sem siet még egy párkapcsolatot sem kialakítani.. Talán másban is összetartanak, hiszen kinek is kellenének?

   A család

apa || Arestes Avery (44), aranyvérű, skót-angol. Anathema minden nap írna neki levelet most is, ha megtehetné.
anya || Moira Avery (41) née Lindgren-Lindqvist, aranyvérű, izlandi-svéd-norvég-dán. Anathema szívesen beszélget a fiatalkori portréjával, még ha kevés közös témájuk is van.
testvérek || ❀ Arcturus Avery (24), aranyvérű, skót-angol-izlandi-svéd-norvég-dán. Mióta csak ketten maradtak, sokkal jobban megérti a bátyja nehézségeit, a köztük lévő kapcsolat a tragédia óta erősebb, mint valaha, még ha kevés idejük is van ápolni azt.
❀ Arestes Avery II (10), aranyvérű, skót-angol-izlandi-svéd-norvég-dán. Hármuk közül az ő hiánya a legnyilvánvalóbb: Anathema minden ünnepre készít neki valamit, és elrejti a régi szobájában, hogy egy nap majd megtalálja.
állatok || Rendszeresen eteti a madarakat, a birtokukra tévedő állatokat és varázslényeket, ha épp nincs tilalom. Erdei sétái során ellenőrzi az etetők töltöttségét, és néha jelentéseket is készít a helyi erdészek kérésére.
❀ Bólintérek a kerti fák ágai között
❀ Furkászok családja a padláson
❀ MaDolly és Boonie, mentett kecskepár
❀ Confetti Winks, menhelyről mentett házőrző kutya
❀ Einstein, Oppenheimer és Teller Ede, a család baglyai

Családtörténet ||
Averyék családfája megannyi irányba ágazik szét, gyökerei pedig mélyen futnak az ország történelmében. Egykori nemhivatalos jelmondatuk, a "Lucky Avery Much!" sokakban idézi valami kellemetlen törekvés lehetőségét, amellyel mintha feledtetni kívánnák a háborúban gyakorolt érdemeiket - és Averyéknek mára rengeteg ismerője akad, akik szerint a legjobb az volna, ha legalább befognák a szájukat, ha már nem tudtak ők is tisztességesen eltűnni végre a társadalom színpadáról.
Az ágrajz négy égtáj felé nyúló tagjai általában csak abban értenek egyet, hogy nem értenek egyet semmiben: akadtak köztük halálfalók, gyávák, és teljesen vétlenek is, ennek megítéléséhez azonban csak a Binns professzor szabadidejével rendelkező történészek és szociológusok tudnának örülni, az üggyel megbízott aurorok kevésbé. A név három szótagját lehetetlen volna kimondani a sötét árnyék nélkül, amelyet vet a 21. századra: a vérvonal azonban most is szerencsésnek nevezhető, túlélésre való szilárd akaratuk, és híres-hírhedt intellektusuk mentén biztosan. Felmenőik között legális, illegális, támogatott, tiltott és tűrt szakmák jeles képviselői, és néhány egyéb szégyenfolt is akadt, például a mára névtelen száz éve élt unokatestvér, aki hírnevét öt egyszerre megkötött házassággal szerezte, vagy a szintén névtelen másik unokatestvér, aki a legenda szerint kentaurokkal hált.
Természetesen nem hált, az akkori Próféta végül kénytelen volt fájdalomdíjat fizetni a részére, és ezt azóta sem szerencsés emlegetni egyetlen Avery előtt sem, dacára annak, hogy háromszáz éve történt.

"Lucky Avery much!" - válaszolta az apja annak idején a kétkedők kérdéseire, mielőtt kiköltözött volna egy elnyert ösztöndíjnak köszönhetően Skóciából, ősei otthonából, szélesen mosolyogva azzal a legendás, fültől-fülig érő, és a társaságban még utolsó illetlenségként tolerálható vigyorával. Idézte számtalan előtte, bíztak benne és hitték, ha nem is mindig jelentkezett igazolásra a mondat, sőt, Averyék tulajdonképpen nagyon sok irányba szakadtak azóta, hogy feliratkozni kívántak a dicsőek közé, mely jellemzőjük már a 17. századtól kezdve ismert volt.
Arestes Avery családi kúriája, Widow's Peak - amit feleségével szerényen csak kis semmiségnek szoktak titulálni, dacára eredeti méreteinek, amellyel már egy kisebb kastély címéért is bátran indulhatna - árulkodik az évszázadok során magabiztosan gyakorolt ízlésről. Több generáció tulajdoníthatott különös vonzódást az arany és vörös árnyalatai iránt, emellé a nem csekélyen mért oroszlán és unikornisminta már igazán nem is feltűnő. Mrs. Avery teljes viking rokonsága járt a dolog csodájára, vagy megbotránkozni kicsit: náluk sosem lehet tudni biztosan.
Apropó, viking rokonság: Moira Lindgren-Lindqvist kiváló párbajnok hírében állt annak idején a Durmstrangban, és természetesen ki kellett hívnia az éppen frissen érkező angol-skót idegent, akit képességeinek szóbeszéde megelőzött a tanszéken. A Lindgren-Lindqvist rokonság ritka tünemény volt az északi norvég partok mentén is - négy nagyon különböző vérvonal tudatos tervezésének gyümölcse volt a négy gyermek sora, akik között Moira volt a legkisebb, és akikben összefonódott Izland, Dánia, Svédország és Norvégia, lévén mind a négy nagyszülő különböző nemzetek képviselője volt. A grindelwaldi dúlást követően az eredetileg harcos klánok jobbnak látták törekedni a békére, a kísérlet pedig házasság, és kiszámított gyermekvállalás révén valósulhatott meg azonos fedél alatt. A legenda úgy szólt, hogy Moira Lindgren-Lindqvist volt az egyetlen, aki legyőzte a korábban töretlenül büszke Arestes Averyt: mások azt mondják, egy csinos leány sok háborút megnyerhet.
Bárhogy is történt, Moira jóvoltából gyermekei korán elsajátították az angol és a skót mellett az izlandi, dán, norvég és svéd dialektusokat, és kicsin múlt csak, hogy nem a Durmstrang tanulói lettek - utóbbi Arestes határozott, a Roxforthoz ragaszkodó elvei miatt alakult így. Legkisebb gyermeke azonban a következő tanévvel tanköteles korú lesz.. kinyitva ezzel az ajtót további kétségeknek.

Tulajdonképpen tartja magát az állítás, ha valaki Averyékhez megy látogatóba, tudományos vagy hagyományos holmival nem lőhet mellé: ezt persze mosolyogva kikérik maguknak, mintha nem állna ebből az országos műkincs átlagnál is jobban a négy emelet, két pinceszint és a bálterem, ahol egykor fényes ünnepélyeket lehetett tartani. Mára természetesen az efféle szokások, hagyományok megkoptak, és családfő szégyenteljes menekülése óta egyébként is száraz volna a teasütemény a hallgatás mellé. A hatalmas, de félig lerombolt épületben csak Arcturus és Anathema él jelenleg a kétségen kívül, az aurorok vizsgálódásának tárgya, és jobb nem megkérdezni, meddig. Averyék eltűntek azon az éjszakán legkisebb gyermekükkel együtt, a lányukat-fiukat pedig itt felejtették, hogy viselje tetteik következményeit és a sebeket.
A vérvonal ezen ágának bukását máig szívesen emlegeti a Próféta és a Hírverő is - nevük eggyéforrt a háború bűneivel, ha voltak is náluk jellegzetesebb alakok a névsorok lapjain. Arestes Avery idősebb testvére, Antaeus azkabani fogságát tölti, de sosem rest másokat felelőssé tenni a saját tettei okán, és gyakran rukkol elő újabb és újabb szenzációs leleplezésekkel, már amikor hajlandó azt valaki meghallgatni. Arestes maga a pletykák szerint valamelyik skandináv országban rejtőzhet, máig keresve az ártatlanságát bizonyító lehetőséget, lassan egy évtizede. Mikor Arcturus Avery a misztériumügyi asztalát elfoglalja gyakornoksága után, az apja kutatásának nyomait is megtalálja - ezek másolatát őrzik fiókjai, jegyzetei is, amelyeket Anathema fedez fel, mikor könnyek között restaurálni próbál. Arestes Avery életének munkája, a Nathema Projekt, az ember első pillantása az eseményhorizont mögé: félkész, de nem lehetetlen, és az itt hagyta maga után fiának-lányának örökül.

Ápolnak ugyan valamiféle barátságot néhány nagyobb családdal, amelyek még hajlandóak fogadni a testvéreket, de ezek száma viszonylag kevés, a korábbi fényes társasághoz képest elenyésző. Sem Arcturus, sem Anathema nem számíthatnak egykori neveltetésüknek megfelelő jövőre, vagy akár házasságra, ezek a remények Widow's Peak összeomlásával együtt váltak értelmetlenné.
A birtok azonban még a helyén áll, ha patinája jócskán meg is kopott - a skót partok mentén elfekvő földek adnak otthont a sokat szenvedett udvarháznak, melyet az ütközet után részben felépítettek. Averyék azok közé tartoztak, akiknek jóvátétel megfizetése mellett kellett újrakezdeniük, többek között épp a családfő menekülésekor elhunyt és súlyosan megsérült aurorok miatt. Ezek a kifizetések mára nagyrészt véget értek, de emlékük nem merült feledésbe - sok rosszindulatú aranyvérű családfő nevet máig rajta egy tea vagy pohár bor mellett. Averyék hálás áldozat, beléjük rúgni igaz, hogy nem jár nagy sportértékkel, hiszen eleve a földön vannak már, de épp ezért veszélytelen is.
A valaha impozáns épület kertjeiben most mentett állatok élnek, üvegház, konyhakert keretezi, és még remél valamiféle.. szebb jövőt. Talán gazdáinak visszatérését, talán a rajta esett sebek gyógyulását.

   Külsőségek

magasság || 170 cm
testalkat || Időnként mindenki elfelejt enni, igaz...? (a körülményei miatt medimágusi szemmel is túl sovány)
szemszín || Viharos-szürkéskék
hajszín || Hűvös sötétszőke
kinézet || Ms. Avery - régóta, nagyon régóta első e néven - előtt gyakran jár családja híre, szerepe a közelmúlt eseményeiben, ezek pedig hajlamosak befolyásolni a benyomást, amelyet tehet valakire. A háború óta viselt átokhegeit mindig eltakarja, ezért ha társaságban van, még meleg időben is olyan ruhákat visel, amelyek ezt segítenek elkendőzni - arról nem is beszélve, hogy ruhatára mostanra a legjobb indulattal is divatjamúltnak jellemezhető. Gyakran látható kinőtt, vagy épp túl nagy, nem a méreteire szánt szövetekben, és leginkább a laborköpenyben, amelyet az iskola előír. Az öltözéke különös jellemzője, hogy szinte mindig mary-jane cipőben, és a rosszindulatúak által csak 'pornós zokni'-nak nevezett darabokat visel szívesen.

Termete átlagos, a soványsága azonban kellemetlenül feltűnő - ezt gyakran üti el valamilyen apró viccel, vagy tereli el a témát a nyilvánvalóról. Körülményei és genetikai képlete okán gyakran hiszik jóval fiatalabbnak, mint ahány éves valójában, ezt egészíti ki vékony hangja, vagy néha még megjelenő, általános naivitása az élet bizonyos területein. Arca szinte mindig rozaceás, gesztusai élénkek, kifejezőek: testbeszéde nyílt, őszinte, reményteljes az új barátságok fényében. Balkezes, ennek minden észrevehető tulajdonságával.
Tekintete ábrándos, olykor elrévedő - az illata pedig jellegzetes, egyértelműen hozzá kapcsolható friss, levendulás-bogyósgyümölcsös illat.

   Tudás és karrier

pálca típusa || Kilenc hüvelyk, rózsafa, magja vélahajszál, elfogadhatóan rugalmas - és egy skandináv pálcakészítő műve. A háborút megelőzően még a család külön büszkesége, miután nyíltan összekülönböztek politikai nézeteiken Mr. Ollivanderrel..
végzettség || RAVASZ eredmények:
❀ Bájitaltan: K
❀ Gyógynövénytan: K
❀ Bűbájtan: K
❀ Átváltoztatástan: K
❀ Alkímia: V
❀ Asztronómia: K
❀ Rúnaismeret: K
❀ Mágiatörténet: V
❀ SVK: E
❀ LLG: V
foglalkozás || Gyakornoki feladatkört lát el az Ispotályban, emellett különórákat ad, jegyzeteket készít. Termeszt hozzávalókat néhány kisebb bájitalmester megrendelésére, és gyakran készít apró kézműves tárgyakat, süteményeket, teakeverékeket előre megbeszéltek alapján. Néha foglalkozásokat tart gyermekek számára, kevés mellékesért besegít a helyi könyvtárban, de bármi hasonló megbízást elvállal, ha a tanulmányai engedik. A legínségesebb időkben tejet és újságot szállít ki.

iskola || Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály
szak || Általános medimágus szak
varázslói ismeretek || Anathema Avery mindig örömét lelte a tanulásban, legyen szó a könyvekből nyerhető lexikális tudásról, rég elfeledett mágiaágakról, vagy akár a háztartást megkönnyítő praktikákról. Szülei mindhárom gyermekük részére klasszikus képzést biztosítottak egészen apró koruktól kezdve: nyelvórák, szolfézs, a maguk által választott hangszer oktatásához kiváló oktatók jellemezték a szabadidejüket, jeles ünnepekre pedig érdeklődésüknek megfelelő köteteket, tudományos folyóiratok előfizetéseit kapták ajándékba az életkoruknak megfelelő játékok mellett.

Édesanyjától korán elsajátította mindazokat a kompetenciákat, amelyeket egy ifjú, konzervatív légkörben nevelkedő hölgynek illik tudnia: legkorábbi emlékeiben is örömmel főz, süt, terít a családja tagjainak, gondozza a növényeket, vagy éppen hímez, fon, rajzol a barátai számára. Erre különösen nagy szükség volt, tekintttel arra, hogy Moira Avery a legkevésbé sem jeleskedett ezeken a területeken, bár a lelkesedésnek nem volt híján, vacsorái, karácsonyi mézeskalácsai inkább hírhedtek voltak, mint híresek.. Anathema azonban még egy tálentummal büszkélkedhetett az anyai kéznek köszönhetően: Averyék kiváló szeszpárlási és főzési technikái máig a velük kapcsolatos kedvesebb történetek közé tartoznak.
Édesapja nem választotta szét gyermekei képzését nemük szerint, egyaránt foglalkozott Arcturus és Anathema tanításával is, egyformán hallgatta észrevételeiket, vagy bátorította őket a saját kutatásaikban. Arestes Avery bohókás apaként volt jellemezhető, de érzelmileg távolságtartónak nem: a munkája azon részeit is örömmel megosztotta velük, amelyekről beszélhetett, de olykor egész napokon keresztül kirándult velük, vagy felolvasott mesekönyvekből, esetleg roppant fontos kísérleteket végeztek azzal kapcsolatban, melyikük tud a legjobban lecsúszni a korláton egy párnázó-bűbáj után.

Anathema hálás diák volt az iskolában is, élvezte az órákat és szívesen vett részt szakkörökön, vagy végzett plusz munkát egy-egy kurzus keretein belül. Máig hajlamos belefeledkezni a tanulásba, ennek köszönhetően pedig a Mandragórán is kiemelkedő eredményei vannak - ezeket csak az anyagi nehézségek felhőzik, amelyek okán olykor nem tud úgy teljesíteni, ahogy szeretne.
Az önvédelemben kifejezetten gyengén teljesít, jóval az átlag alatt, és gondot okoz számára minden olyan bűbáj vagy átok, amely közvetlen ártalommal jár valakire vagy valamire nézve. Remekül tud magolni, de az őt ért traumák következtében a gyakorlati, stressz alatti teljesítményében olykor ingadozó, bizonytalan. Szorongó alkat, ezért gyakran kérdőjelezi meg a tudását - így minden olyan területe a mágiának, amely a magabiztosság függvénye, nem nevezhető Anathema legnagyobb erősségének.
Egy korábbi iskolai szakkörön átélt balesetnek köszönhetően - melyben szerepet kapott egy felrobbanó üst bájital is közvetlenül mellette - a bájitalfőzés hosszadalmasabb folyamat nála, mint amit a szakterülete indokolna.

   Extragalaktikus távolságskála

avialany || Kristine Froseth

And she never wanted to leave, never wanted to leave
Never wanted to leave, never wanted to leave