kapkod és fütyörész

Ginevra Weasley
[Topiktulaj]

▶ acél weasley ◀

Nem elérhető

kapkod és fütyörész

« Dátum: 2025. 01. 04. - 21:31:49 »

ahogy szokás, ahogy mások teszik,

miért kapkodva, csillogó szemekkel
és mit nevetek hozzá - szemtelenség!

Az ünnepek makacs párnyanyomként ragadtak Ms. Weasley arcára, de ahogy 2003 lemerült, mint mindenki másnak, neki is el kellett fogadnia, hogy a tavasz még a fasorban sincs, és kénytelenek sárban cuppogó csizmákkal felszállni minden edzés alkalmával, ha nem akarják, hogy a Próféta ellen folytatott pertől még ingerültebb Jones ezúttal tényleg kitapossa a belüket. Azzal az elzsongító érzéssel állt be heteken át minden este a forró zuhany alá, hogy bármilyen szarul is érzi magát az újévben, éppen ezzel szolgálja meg a helyét, és mutatja meg újra és újra, hogy nem csupán a tehetség, de az akaraterő, a kitartás és egyfajta könyörtelen elán szerez neki helyet a kezdőcsapatban. Akkor is, ha történetesen Harry Potter is pereli a Prófétát, kevésbé fenyegetően, mint Ms. Jones, de hasonló szellemben. Akkor is, ha állandóan mérlegre teszi saját teljesítményét, vizsgálja, mint a nagyon nem létező ráncokat a homlokán, kérdve magától, elég vagyok? Elég jó vagyok ehhez?

Aztán egyszer eljött a nap, amitől eléggé tartott, de számított is rá - mert a macskakarmolások már begyógyultak a kézfején, nem gondolt rá, és nem, ezt aztán igazán nem vizsgálgatta, a Prófétához pedig hozzá sem nyúlt, de ahogy meglátta azt a véleménycikket, amit nyilván véletlenül felejtettek az öltözőben a padon, többé nem tudott nem arra gondolni, hogy tulajdonképpen hónapok múltak el csendesen, és neki eszébe sem jutott. Illetve, dehogynem. De meglehetősen nehéz volt megindokolni, hogy miért nem csupán eszébe jut, hanem egyenesen hiányzik, hogy beszélhessen vele. Hogy elmondhassa, mit gondol Le Lion írásáról, pláne most, amikor a legutóbbi jövendölései valóra váltak, és a Prófétánál még képesek voltak kiröhögni...

Nehéz volt megindokolni, de attól fogva megszegte a saját szabályát, és újra elkezdte azt a borzalmas szennylapot olvasni - nos, csak a kérdéses írást tépte ki és tette a zsebébe, de úgy érezte, ez mégsem olyan, mintha Madame Cvikker állna mögötte, amiért megint szamárfület hajtott egy könyvtári könyv sarkára, mea culpa. Vajon Lutece professzor erről is azt gondolná, hogy ostobaság? Szerencse? Hinne mások jövendölésében, ha az valóra is vált már korábban? És mi lesz, ha egyszerűen elküldi? Nem mintha haraggal váltak volna el, de mégis - hogyan válaszolhatott volna, ha nem kínosan őszintén? Talán jobb így, hogy nem válaszolt igazán sehogy?

Bár Ms. Weasley nem az a fajta, aki sokat gatyázna különböző dolgokon, dilemmáit általában jobban szereti rövidre zárni és nem etetni hónapokon át, mégis érez némi lámpalázat, ahogy ismét, hónapok óta először kilép Lutece professzor patinás őseinek patinás kandallójából, és a ház körülötte olyan néma és komor, mintha senki nem lakná többé. Persze, ez a ház, amit mások valószínűleg egészen más szóval illetnének, elég nagy ahhoz, hogy az önjelölt magányukba zárkózók számára kényelmes menedék legyen, könnyű benne barangolni, eltévedni... azért mégis rágcsálni kezdi a szája sarkát, mikor a konyhát is üresen találja. Talán véget értek az önként vállalt magány évei? Ezt csak remélheti, de amíg nem tudja biztosan, már nem fordulhat vissza. A lábai ösztönösen viszik, mint egy mindenre elszánt birtokháborítót, és csak akkor nyugszik meg, amikor kottákat talál abszolút rendezetlenül a szalonban álló zongora tetején. Tehát valakinek még itt kell lennie, valakinek, aki ugyanúgy várja a tavaszt ezen a borongós, február végi délutánon, mint ő.

- Helló! - A hangja túlságosan könnyedén pattan vissza falakról, párnákról, festményekről. Bárcsak lenne itt egyetlen kotnyeles, megbűvölt portréalak, egy régi korokból visszamaradt Lutece, hogy eligazítsa vagy leteremtse, amiért sáros cipővel rálépett a szőnyegre. Vagy mi a csuda, már ennek is örülne. Lámpát gyújt, megnézi a kottákat, természetesen ez túlságosan magas az ő képességeinek, de a szamárindulóra még talán emlékszik azokról az alkalmakról, amikor Muriel néni kölcsönadta nekik a levitézlett pianinóját, hogy utána meglehetősen gyorsan vissza is vegye, mert elmondása szerint fájt a szíve attól, ahogy az ikrek mindenféle négykezest próbáltak a saját stílusukban elpüfölni. A zongora természetesen tökéletes, ahogy látszólag ezen a helyen minden, de ha történetesen nem lenne behangolva, Ms. Weasley és az ő abszolút hallása azt sem venné észre. Azért az első pár hang leütése után talál csak igazán magára, és egy pillanatra még arról is megfeledkezik, hogy aggódjon, mert ha valami, ez a macskazene talán a környék legaljasabb, elkapatott négylábúját is idecsalja.


	Naplózva

Leon R. Lutece
Tanár

le lion

Nem elérhető

Re: kapkod és fütyörész

« Válasz #1 Dátum: 2025. 03. 17. - 03:33:09 »

Vers ta main
Vers ta main, tes cheveux
Vers ta main, tes cheveux, tes yeux

Pissenlit, que deviendras-tu?

   A tavasz örömtelisége egy pohár hűvös kávé, mellette vázában virágok, a rajtuk megtörő bátortalan fény első sóhajtásai. Olyan sokáig figyeltem a váratlan csendéletet, hogy már-már zavarbaejtő lett magam előtt is, felvettem a poharat, jégkockák ütköztek, a fekete épp olyan ügyetlenül keveredett az évszakkal, ahogy én tenném, ha kérdeznék, élvezem-e, várom-e esőit, melegét. Könnyű a várakozásban elmélázni.
   Félbehagytam az épp írt pergament, alján néhány tintavonás jelezte figyelmem szétszóródását az asztallapon. Nehezebben ment, mint eleinte, mert a nevető megjegyzések mellett már azokban kételkedő hangok is felbukkantak, a Próféta mellett a Hírverő meg is jelentette őket. Elismerésre nem vágytam, az megérkezett néhány keresetlen jelző formájában, itt volt előttem, kezdenem kellett vele valamit. Talán a kíváncsiság, talán valami több - nem mintha nem lett volna alkalmam merengeni ezen is, épp csak naivitásomban remélhettem, hogy nem most következik be, talán örökké várat magára. Micsoda skandalum, ha a látó nem látja előre a maga végzetét - mások érdeklődését maga felé.

   Nyitva felejtettem az ablakokat, január, majd február is hosszan időző vendég maradt, március még nem üzent, bár talán nem kellene úgy bíznom az értékítélemben, ami dolgok érkezésére vonatkoztatható. A párkányon ütemesen kopogó eső otthonos volt, megbocsájtó akkor is, ha nem jutottam előrébb két mondatnál a munkámban.
   - Mi az, Maccavity? Meguntad a társaságom? Nem mintha hibáz.. oh? - a macska egészen eddig kényelmesen aludt a számára fenntartott párnán, de ezúttal rövid várakozásra sem vesztegetve perceit leugrott a kanapéról, és az ajtó felé iramodott. A pálcaintésem követően hátra sem nézett, csak a körmeinek visszhangját hordta a huzat hirtelen - és a zongoráét. Sosem tiltottam meg a házimanó számára, hogy használja azt, de mindig tartózkodott tőle, így ez csak a nővérem lehet, aki a szokatlan napszakot kihasználva akar bizonyára meglepni, vagy épp megijeszteni. Nem osztoztam rajongásában a kísértettörténeteket illetően, de igyekezete megmosolyogtató volt, így abbahagytam a munka mímelését, és Maccavity után indultam.

   - Psszt.. - a meglepetés valóban találó kifejezés, mikor megtudom, vendégünk ezúttal nem Rosie, hanem Ms. Weasley, ő játszik önfeledten. Maccavity már egészen közel került hozzá, hogy felugorjon egy általa természetes magaslatra, épp a zongorázó ölébe, de biztos vagyok benne, hogy ez egy kifejezetten egyoldalú élvezete volna a dallamoknak.. Megpróbálom a lehető leghalkabban visszacsalni, mielőtt megzavarhatná Ms. Weasleyt.
   Valóban rég találkoztunk, ez azonban nem különös: Ms. Weasley egészséges, boldog, teljes életét élő, népszerű ifjú hölgy, naptára lapjai bizonyára jobbnál-jobb programokkal követik egymást vidám egymásutánban, az én unalmas társaságomra nincs szüksége. Talán történt valami, talán elmulasztottam ennek részleteit? Az utolsó látogatása után tartózkodtam attól, hogy a róla szóló hírek hasábjait is átfussam a Próféta számaiban, az valahogy udvariatlannak tetszett azután, amit megtudtam tőle.

   - Nahát, Ms. Weasley, sosem említette, hogy zongorázik is! Ennek köszönhetjük a látogatását, kedvet kapott egy kis délutáni játékhoz? - remélem, nem hangzottam tolakodónak, bár rögtön elfog a szorongás efölött. Maccavity tüntetőleg felugrik a zongora tetejére, ott kezd mosakodni - nem tudom eldönteni, az ő tetszését elnyerte-e a kérdésem, kevéssé megbocsájtó a modortalanságot illetőleg. Szerencsére ezúttal legalább az öltözékem nem olyan rendezetlen, mint legutóbb.
- Hozhatok önnek valamit inni, és hozzá egy szelet süteményt? Ami azt illeti, nos.. lehetséges, hogy van egynéhány lehetőség e téren, mert valaki, nos.. szívesen töltötte ezzel az idejét az elmúlt napokban. - miközben lázasan igyekezett befejezni a cikket. Lehetséges, ha hallgatunk az univerzum szavára, inkább receptekről kellene álnéven publikálnom gazdasági fejtegetések helyett?


	Naplózva

Ginevra Weasley
[Topiktulaj]

▶ acél weasley ◀

Nem elérhető

Re: kapkod és fütyörész

« Válasz #2 Dátum: 2025. 03. 17. - 20:18:05 »

ahogy szokás, ahogy mások teszik,

miért kapkodva, csillogó szemekkel
és mit nevetek hozzá - szemtelenség!

A kérdés pusztán költői, de ki, ugyan ki ne örülne Ms. Weasleynek, éppen akkor, amikor nem is számít rá? Ezzel ringatja magát valami ingatag nyugalomba, ami talán csak önbecsapás, hiszen a legutóbbi távozásáról legfeljebb annyit mondhatunk pozitív jelzők után kutatva, hogy meglehetősen gyors és nagyon angol volt - de hát nem vagyunk mindannyian időről időre bakói saját boldogságunknak? Homályosan tudja, hogy a ház nem lehet üres, hogy minden Lutece-ek esszenciáját lélegzi ki a tapéta vagy a kézzel készített kasmírszőnyeg, de egykori házvezetője még ebben a miliőben is olyan más volt. Sosem sugrázott magából ijesztő felsőbbrendűséget, nem kötött két csomót holmi elvetélt sznobizmusra, még ezen a helyen sem, ahol az ősei valószínűleg megtették. Ms. Weasley nem ítélkezik, pontosabban nem annyira, de a lenézéstől mindig viszolygott, mert pontosan tudja, milyen a másik oldalán lenni. Ha nem lenne vállalhatatlanul giccses, azt mondhatná, hogy tudja: nincs egyedül, már azelőtt, hogy az öreg Mac az ölébe ugrana, de azért meglepődik, és meg is könnyebbül, mert így végre abbahagyhatja a klimpírozást.
- Hát szia! - vigyorodik el, és már éppen megvakargatná a macska fültövét, aminek a szőrös négylábú nyilván a legkevésbé sem örülne, úgyhogy... kifejezetten jól jön, mikor végül a macska gazdája is megérkezik.

- Nahát, Mr. Lutece, aki kérlelhetetlenül magázódik - humorral igyekszik leplezni a zavarát, mert most érzi igazán, hogy hónapok óta nem járt itt. Mr. Lutece rendezett, rendezettebb, mint mikor utoljára benézett hozzá, és szívesen megkérdezné, ugyan, ki járt erre, akinek a kedvéért ezt megteszi, de aztán az ajkába harap, és inkább nem mond semmi olyasmit, amit akár meg is bánhatna. Elmúlt a karácsony, az újév, az újév másnapjára jellemző kábulat, ő pedig csak bűntudatot érez, mert azért mégis magára hagyta, mégha ezt nem is mondja ki most egyikük sem. Mégha abszurd is, hogy ide kéne jönnie, hiszen nem tartozik neki semmivel. Harry jól mondta, ez az egész nem magyarázható mással, csupán azzal, hogy Weasley-ék genetikusan hajlamosak az altruizmusra. Harry azt is hozzátette, hogy ez egy azok közül a dolgok közül, amiket igazán vonzónak tart benne, de ebben a percben Ms. Weasley erre sem gondol szívesen.

- Az az igazság, hogy csak ezt a dallamot ismerem, egyszer volt a családomnak egy pianínója, nagyjából tíz percig. De Muriel nénikém elég gyorsan visszavitette magához, mikor úgy látta, hogy nem becsüljük meg eléggé, ezért... - vállat von, örülne, ha a macska visszaülne az ölébe, de mivel Mac éppen a zongora tetején keres magának helyet, jobb híján a kották halma felé nyúl. - Ezzel, például, eszembe sem jutna próbálkozni. Nagyjából biztosra veszem, hogy te szerezted, de azért jólesne a megerősítés. - Elmosolyodik, mielőtt még egyszer átfutná az egyik oldalt.
- Nem, én... illetve, igen, persze, a ház specialitását fogom kérni, de előbb ki akarom mondani azt, ami már úgyis nyilvánvaló. Nevezzük griffendéles bátorságnak. - Azért örül, hogy éppen ül, és a kezét is elfoglalja a kotta, mikor felnéz egykori házvezetőjére, és igyekszik kihúzni magát. - Sajnálom, hogy úgy elrohantam a legutóbb. És nem jöttem. Ennyi ideig. Ez nem volt valami griffendéles, de... be kell vallanom, nagyon megijesztett az, amit mondtál. Szerettem volna, ha nincs igazad, be kell vallanom. De... sajnos azt hiszem, hogy egy kicsit mégis igazad volt. Nem a zongorát illetően, abban igazán, őszintén csapnivaló vagyok. - Sóhajt, megpróbálja összeszedni a gondolatait, a bátorságát, a méltóságát, bármit. - Ezek után, remélem, tényleg jár a süti.


	Naplózva

Oldalak: [1]

« előző következő »