Ophelia Langley

OPHELIA LANGLEY

We are only as blind as we want to be

Alapok

jelszó || Redway Roxmorts szépe
nem || nő
születési hely, idő || 1987. szeptember 1.
kor || 17
vér || mugli születésű
évfolyam || hatodik

A múlt

+16! Figyelmeztetés! Trigger warning: öngyilkosság, önbántalmazás, mentális betegségek említése

Pretty witch

Ophelia másként látta a világot, mint a szülei vagy a testvérei.
Bármennyire is igyekezett, soha nem volt olyan ügyes se a ceruza, sem pedig az ecset kezelésében, mint nála egy évvel fiatalabb kishúga. Nem tudta elkapni azon finom apróságokat, amik miatt testvére rajzai még korához képest is fejlettnek tűntek. Nem értette, az ő feketére festett árnyékai miért nem keltik ugyanazt a hatást, mint amit Millicent alkotott egészen más színek kombinálásával. Nem értette, a fény hogy terül az alakzatokra, és azt sem, hogy miért nem képes olyan szép szemeket rajzolni, mint kistestvére. Ha volt bármi, ami tetszett neki a rajzokon, az nem volt más, mint utánzása annak, amit Millicenttől ellesett. Márpedig bőven volt alkalma arra, hogy meglesse, ő hogyan dolgozik.
Ophelia azonban rendelkezett olyan látásmóddal, amivel Millicent nem. Amikor Knightsbridge-be mentek a bátyja, Percival ballagására, feltűntek neki az a járókelő, aki furcsa, régi köpenyt viselt. Mintha egy filmforgatás statisztája lett volna. Amikor észrevette, hogy figyelik, akkor egyszerűen csak eltűnt a semmibe, mielőtt Ophelia még szólhatott volna édesanyjának, hogy milyen érdekes is a bácsi. Látott egy idős nénit is, aki a padon ülve egy különös, szépen faragott és festett bottal gyújtja meg a cigarettáját. Egyszer elmentek egy antikvárium előtt is, ahol Ophelia úgy látta, mintha az egyik könyv saját magától lapozott volna egyet a kirakatban. És látott baglyot is elsuhanni a birtok felett. Ez alapjába véve nem lenne különös, a Langley birtok ugyanis, amihez kiterjedt földművelési terület, majorság, illetve erdő is tartozik, otthona megannyi tenyésztett, valamint vadállatnak. Ez a bagoly azonban egymaga cipelt egy méretes, hosszúkás, és bizonyára nehéz csomagot. Az alakjából ítélve az akkor öt éves Ophelia megesküdött rá, hogy egy seprű lehetett benne. De mégis milyen ostobaság egyetlen bagollyal ekkora terhet cipeltetni csak azért, hogy söprögetni tudj?
Ophelia sohasem volt olyan ügyes a rajzolásban és a festésben, mint Millicent. Mégis rendelkezett valamivel, amit a felnőttek egyszerűen fantáziának neveznek. Tett most is így, hogy papírra vesse azt a zöld színű, széles fesztávú, hüllőszerű lényt, amit tegnap látott, amikor kihasználva a jó időt a birtokon kergetőztek és játszottak. Biztos benne, hogy nem csak a szeme káprázott, hiszen Stirling, apja többszörösen is díjnyertes, egyébként remek habitusú lova is ideges volt a jelenség hatására. Alig tudták megnyugtatni őt. A lovak ítélőképességében pedig mindig is bízott.
Először nem is a sárkányt látta, hanem az árnyék volt neki különös, ami elterítette a birtokot. Észrevette, hogy a madarak abbahagyták a csicsergést, pedig ilyenkor, napnyugtakor még bőven szoktak miről énekelni. Látta a szárnycsapást, amikor az égre emelte a tekintetét. Biztosan nem lehetett csak egy kisrepülő. Ebből pedig tudta, hogy amit látott, és amit most megpróbál ábrázolni, nem csak egy káprázat, és nem csak egy mese, amit megint legyárt.
Talán sose lesz olyan jó a rajzolásból, mint Millicent. De neki legalább, ahogy a felnőttek mondják, van fantáziája.

Rich witch

Ophelia sohasem volt olyan ügyes zenész, mint Millicent.
Korán elkezdték a zeneoktatását, ahogyan az szokás volt a családban. Gondoskodtak róla, hogy tartalmasan töltsék ki a szabadidejüket a gyerekek. Minél hamarabb meg kellett tanulni írni, olvasni és számolni is, valamint gyerekként szoktatták őket az állatokhoz, hogy mihamarabb megülhessék a család valamelyik versenylovát. Nem volt ez másként a zenével sem. Ophelia még egy teljes oktávot sem tudott átérni kezeivel, amikor először zongorához ültették. Pedig nyilvánvaló volt, hogy neki nincs olyan tehetsége, mint Millicentnek. Ebben sem tudja felülmúlni őt.
Egy Schumann-darabot választott a vizsgájára, ami kellően egyszerű, de mégis megmutathatja vele, ezalatt az egy év alatt mennyit fejlődött tudása zeneismeretből és zongorából. Még néha visszanézett a kottára azért, hogy ellenőrizze, biztosan jó billentyűt szeretne-e leütni. Ujja azonban automatikusan lépett a következőre, még azelőtt, hogy tekintetével megtalálná azt, hogy hol is tart a műben a kotta szerint. Szinte tökéletesen játszott.
Szinte.
A falakon átszűrődő hangok egyre hangosabbá váltak. Nem volt ez ritka ebben az időszakban, amióta Percival új iskolába jár – és amióta rátalált az első szerelem, melyet izgatottan, örömmel, de talán némi szomorúsággal osztott meg testvérével pár hete, miközben együtt gondozták a lovakat. Nem értette, hogy lehet a bátyja olyan boldog máshol, és ilyen boldogtalan a szüleik mellett. És nem értette azt sem, a szülők miért nem tudnak örülni annak, hogy Percy ilyen boldog. Azt viszont érezte, hogy bátyja különleges titkot osztott meg vele, amikor megmutatta azt a verset, amit Rupert írt neki.
A kezdeti harmónia, amivel eddig játszott, elszállt, ahogyan az egyik hangosabb kirohanás hallattán elütötte az egyik billentyűt. Apja orgánuma erőteljesen csattant, mikor rákérdezett, vajon mit gondolnának róluk az emberek. Ophelia kezei megremegtek, és ujja lecsúszott a megfelelő billentyűről. Vett egy mély levegőt, hogy újrakezdje a darabot, de néhány leütés után ismét kiabálás, majd ajtócsapkodás nesze szakította meg a koncentrálásban. Az utolsó leütés magányosan csengett a teremben, hogy tovább hordozza a szomszédos szoba feszültségét.
Ophelia most úgy érezte, hogy a bátyjának szüksége van rá. Talán ő még túl fiatal hozzá, hogy megértse, mi történik. Nem értette, miért baj az, ha Percival szerelmes, és miért baj az, ha a szerelmét épp Rupertnek hívják. Talán nem lesz soha olyan jó zenész sem, mint a húga, aki természetesen nem csak a rajzolásban és festésben, hanem ebben is kiemelkedett mellette. De azt tudta, hogy Percival egyedül volt, és nincs szövetségese a házban. Ahogyan erre gondolt erősen, a gyomrában fájdalmas összehúzódást érzett egy pillanatra, mintha a köldökénél fogva húznák őt a térben. Egy szempillantás múlva ott találta magát Percy zárt, emeleti szobájában – ahová testvére éppen csak belépett. Nem foglalkozott sokat a hitetlenkedő pillantással, hogy mégis mit keres itt – főleg, hogy egy perce még hallani lehetett zongorajátékát a szalonból. Bátyja elé szaladt, és egyszerűen megölelte őt.

Dirty witch

Megszokta már, hogy olykor olyan dolgokat lát és tapasztal, amit mások a környezetében nem. Élete teljes egészét, mind a tíz évet végigkísérték azok a különös jelenségek, amik látszólag csak neki keltették fel a figyelmét. Már nem az a kislány volt, aki rajzaival próbálja meg igazolni szülei felé, hogy nem hazudik, és valóban látott egy igazi, élő sárkányt elrepülni a birtok felett. Nem mutatott rá az utcán arra az öltönyös fickóra sem, aki belépett a telefonfülkébe, de soha nem jött ki onnan. Azt se próbálta meg megmagyarázni többé, hogyan történhetett az, hogy amikor ledobta őt magáról a ló, nem verte be a fejét, nem törte össze a csontjait, és nem ütötte meg magát olyannyira, mint kellene. Csak mint egy lassított felvételen, lassan a puha földre ért.
Azt is kezdte megszokni, hogy az időjárás az elmúlt években a szokásos, hírhedt angolhoz képest is borúsabb volt. Egyszer csak mintha elvették volna a napot, az eget pedig folyamatosan sötét fellegek zavarták. Mintha állandóan vihar lenne, de eső és villámok nélkül. Hogy Percival tavalyi halálával lehet összhangban, vagy előtte is ilyen szomorú volt az ég – erre már őszintén nem tudott visszaemlékezni. Mindenesetre Ophelia a szülei panaszai nélkül az elfagyott termésekről és a satnya gabonáról is látta, hogy valami megváltozott. A gyümölcsfák valóban régen teremtek már, a fű lassabban nőtt, a birtokon lévő állatok pedig, különösen szeretett lovaik, állandóan nyugtalanok voltak.
Ilyen nyugtalan, ködös, sötét délután volt ez is, amikor iskola után tett egy rövid sétát, hogy átvegyen egy rendelést egy közeli boltból. A napszak ellenére a megszokott nyüzsgés nem volt tapasztalható. Mintha most azok is érezték volna, hogy a világban valami megtört, akik általában vakok a világ olyan finom jelzéseire, melyeket Ophelia képes volt észlelni. Eleinte tisztán lehetett hallani a lány lépéseit az aszfalton, de a semmiből, széllökéssel jövő, dermesztő, nyirkos hideg elvette ennek a hangját is. Valami elszívta a környező fényeket, amiket a köd eddig is tompított.
Éveken keresztül próbált választ találni arra a jelenségre, ami szemei előtt megelevenedett. Az a dolog fekete leplet viselt, és csak sejteti a mögötte megbúvó, halálszerű alakot. Nem csak a hőmérséklet, de mintha ő maga is zuhanni kezdett volna a semmibe: a halálba, a pusztulásba, a reménytelenségbe.
Eszébe jutott az a nap, amikor rátalált Percivalra a szobájában. Csak el akarta újságolni neki, hogy sikerült egy ugratás, amit annyit gyakoroltak. A teste nyugodt volt. Először csak azt gondolta, elaludt. Nem gondolt bele többet, míg észre nem vette a gondosan, szüleiknek, testvéreinek, Rupertnek és a világnak kikészített levelet. Beleégett az arca emlékeibe, és minden rémálmában felidézi azt a nyugodt, de élettelen arcot, aki nem válaszolt többé neki.
Lelki szemei előtt megjelent Percy arca, miközben szemben állt ezzel a fekete csuklyás borzalommal. Nem ő az egyetlen az utcán, és nem ez az első, hogy olyan dolgot lát, amit más nem képes észrevenni. De ehhez hasonló, rémséges szörnyeteg még sohasem kísértette őt. Megpróbálta megkeresni a dolognak az arcát, de csak egy torz nyílást látott a helyén. Mintha elszívta volna a sötétség. Vagy talán ez a dolog maga a sötétség?
Latinnak hangzó szavakat hallott valahonnan messzebbről, amit kékes fénycsóva követ. A fény tisztító erőként űzte el az ürességet. Egy idegen hajolt le hozzá, olyan furcsa, régies ruhával, amit csak a kosztümös filmekben, meg a néha-néha felbukkanó, véletlenszerű csodabogarakon látott azelőtt. Kezét óvatosan a lány vállára tette, mialatt ő rogyadozó lábakkal próbált felállni a földről, és ennyit kérdezett: „Jól vagy?”

Bad witch

A Cheltenhami Leánykollégium generációk óta gondoskodott a család leánytagjainak neveléséről. Ugyanolyan hagyomány volt, mint az, hogy a fiúk Harrowba jártak. A szülők nyomása nem csak az iskolán kívüli tevékenységekre terjedt ki, hanem a tanulmányi átlagra is. Mindezek ellenére bizonyára még sem a jó érdemjegyek, hanem az iskolán kívüli sikerek, és a hű családnév az, ami bebiztosította a helyet az új iskolában.
Ophelia mindig is úgy képzelte, hogy Cheltenhamba fog járni. Ahogyan a családi hagyomány szerint az édesanyja is odajárt, valamint a húga is oda fog. Amint beköszöntött a nyár, meglátogatták a szabót, hogy elkészítsék a rá szabott, zöld színben domináns egyenruhát. Ez egyike volt azon dolgoknak, amik nem lehettek vita tárgya. Mint például az, hogy milyen hangszeren fog megtanulni játszani, vagy az, hogy eladják Stirlinget, a kedvenc lovát.
Gondatlan nyári délutánként kezdődött a mai is. Percy elvesztése örök űrt hagyott a családban, mintha valami véglegesen megromlott volna. De a nap mostanában újra sütött a fellegek között, a földek ismét aranyszínű búzát teremtek, a gyümölcsfák pedig újra lédús ajándékokkal halmozták el a birtokot. Sok év után még azt is eldöntötték, ideje ismét nyaralni. Erre Percival halála óta nem voltak képesek gondolni sem.
Nem vártak vendéget. Ennek ellenére most ott kopogtatott ajtajukon egy magas, egyenes tartású, idős nő. A forró nyári időjárás ellenére, amitől az elmúlt évek alatt teljesen elszoktak, a hölgy sötétzöld talárt viselt, és egy fura, hegyes kalapot. Furábbat, mint amilyeneket a Royal Ascoton látni szoktak, és amilyeneket néha maguknak is viselniük kell.
Opheliát húsz perc után behívatták a szalonba, hogy csatlakozzon a beszélgetéshez. Ezt ő maga sem értette, hogy mit is szeretne tőle. És miért nem inkább kishúgától, aki ezerszer bizonyította már, hogy mindenben jobb nála. Most is ott hallgatózott a szalon ajtaján kívül. Lehetett hallani toporgását, bármennyire is próbált csendben maradni.
Aztán amikor meglátta a lebegő teáscsészét, mely épp egyenként teát töltött mindannyiuknak, valahogy kezdtek helyükre kerülni azok a bizonyos kirakósdarabkák. Egyszerre ért értelmet mindaz a sok furcsaság, különös esemény, ami végigkísérte életét. Minden világossá vált. Mindenre valamiféle magyarázatot kapott, még annak ellenére is, hogy egy új, számára merőben ismeretlen világ kapui nyíltak meg előtte.
És életében először választhatott. Nem a szüleiért, hanem önmagáért. Akár a szüleivel szemben is.

Dumb witch

Van abban valami tragikus, ha az ember születésnapja épp szeptember elsejére esik. Ugyan a bemutatkozásoknál el lehet mondani, hogy épp ma ünnepled a születésnapodat, szám szerint a tizenkeddediket (hisz Ophelia épp akkor töltötte be a 11-et, amikor a Roxfort Expresszre felszállt az a bizonyos kilenc, túlkoros diák).
Ismerős arc tehát egy sem, akivel együtt ünnepelhetné a születésnapját. Csak Millicenttől kapott egy rajzot önmagáról, nagy hatalmú boszorkányként ábrázolva, seprűvel a kezében, bár zöld bőrrel és gyanúsan csúnya és hosszú orral.
Tartott kicsit a csónaktól, amelybe beültették a többi elsőssel, bármiféle felnőtt kíséret nélkül. Erősen kapaszkodott annak szélébe, amikor az önvezető üzemmódba kapcsolt, és saját magát elevezte a túlpartra, mintha bármit is számítana, hogyan kapaszkodik. A kastély látványa persze csodálatos és lenyűgöző volt, mint mindenkinek, aki először látja. Főleg, ha ezelőtt csak sejtette a mágikus világ létezését, de nem tudta azt egyértelműen bizonyítani. A lebegő gyertyák, az elvarázsolt mennyezet, és a Nagyteremben játszadozó, pimasz szellemek egy olyan világot nyitottak számára, amiről tudta, hogy mindig is ide tartozott. Mégis, valahogy továbbra is azt érezte, hogy egy kicsit egyedül van.
Hamar szembesült vele, hogy a szüleitől távoli kapcsolattartási céllal ajándékozott, arany színű Nokia 8850 nem működik ebben a közegben. És bár megígérte, hogy már az érkezés napján telefonálni fog, se a klubhelyiségben, se a kastély más pontjain nem talált olyan helyet, ahol működésre tudná bírni a vonaton egyébként még kifogástalan állapotú szerkezetet. Először csak azt hitte, lemerült. De hiába kérdezte a háztársait, mégis hol talál konnektort, ahol fel tudná tölteni, értetlenkedés volt a válasza, hogy mit is keres pontosan. Az egyik felsőbbéves aztán egy pennát adott a kezébe, melyről később kiderült, hogy egy korrektor, és kijavítja a helyesírási hibáidat.
Aztán eszébe jutott az a bagoly, amit évekkel azelőtt látott egy seprűnek kinéző, csomagolt tárgyat cipelni, amikor megtanulta, hogy mi is az a bagolyposta. Mindezt a szülei talán nála is bizarrabbnak gondolták, amikor megjelent náluk az első kuvik, egy szépen csomagolt, pergamenre írt levéllel.
Karácsonykor, amikor a szülei megkérdezték, milyen bűvészmutatványokat tanul olyan fontos tantárgyak helyett, mint a matematika vagy a természettudományok, eszébe jutottak azok a bűbájtan órák, ahol nem csak a latin hangzású szavak helyes kiejtése volt fontos, hanem az is, hogy milyen mozdulatsorral hadonászik a pálcájával. Persze ellen kellett állnia Millicent akaratának, hogy mutasson valamit, például húzzon ki egy nyuszit a kalapból. A szabályok, miszerint otthon nem varázsolhatott, tiszták voltak.

(Gluten free) Sandwich

Az évek alatt egészen megtanult belesimulni a varázslók világába. Izgalmas, új életnek bizonyult, ami hosszú idő után is folyamatosan tartogatott számára váratlan meglepetéseket. Ezeket egyre szívesebben osztotta meg kishúgával, Millicenttel is, aki természetesen sikert sikerre halmozott fel Cheltenhamban, abban az iskolában, ahová eredetileg Opheliát is szánták.
A levélváltások eleinte kényszerűek voltak. A Langley-szülők kötelezték őket az efféle kapcsolattartásra. Természetesen szó se lehetett arról, hogy ezt megkerüljék. A testvérpár gyermekkori rivalizációja, mely részben az alacsony korkülönbség, részben pedig a szülők nyomásának köszönhető, a távolság miatt azonban egyre inkább alábbhagyott. Ophelia amúgy sem volt képes versenyezni Millicent kiváló természettudományi, matematikai és művészeti eredményeivel. Valamint a Roxfortban a hippogriffek álltak a legközelebb a lovakhoz. Már bőven a negyedik évét taposta, amikor megtudta a létezésük tényét Legendás Lények Gondozása órán. Tehát a lovaglást se gyakorolhatta.
Amikor ötödévben, a karácsonyi szünetben betért a Weasley Varázsvicc Vállalat túlzóan harsány üzletébe az Abszol Úton, még maga sem tudta, hogy pontosan mit fog vásárolni. Lelki szemei előtt azonban ott lebegtek azok a levelek, amiket testvérétől kapott. Feltűnt neki, hogy az utóbbi időszakban a versei hangulata, mert hogy Millicent természetesen verselni és szavalni is kiválóan képes volt, megváltoztak. Hiányzott már neki az a csípősség, amivel Ophelia „bűvészmutatványait” heccelte. Nem volt már meg benne az a tűz. Volt helyette rengeteg önbírálat, és a depressziónak azon jelei, amik elhunyt bátyjára, Percyre emlékeztették. Ahogy látótere növekedett, nem csak az iskolai tantárgyak, hanem az élettapasztalat által, úgy kezdte egyre jobban megérteni az őt körülvevő világot, és azt, hogy Percy miért döntött úgy, hogy hátrahagyja a pótolhatatlan életét.
Bizonytalanul szemlélődött az egyébként éppen csúcsforgalmú üzletben. Nem épp a karácsonyi időszak a legideálisabb az utolsó pillanatokban való vásárláshoz, hiszen rengeteg boszorkány és varázsló döntött úgy, hogy valami trükkös ajándékkal lepi meg szeretteit, vagy épp riválisait. Számára mindig is bizarr volt a brit varázslóhumor. Méltatlannak, vulgárisnak és rangon alulinak érezte a Bűzbombát, a Viszkető Port és a Neveletlen Tükröt. Az édességeket sem értette. Miért jó orosz rulettet játszani a gránátalma és a földigiliszta között? Bár inkább ezerszer a földigiliszta, mint egyszer a hányás ízű.
Nem számított arra, hogy testvére nem lesz otthon, amikor a téli szünetben hazalátogatott a Roxfortból. Arra sem, hogy mindez azért, mert ennyi év kitartó tanulás után épp nem annyira tökéletesen csillognak azok az érdemjegyek, mint amit a szülői elvárások megkövetelnek. Amikor ennek hatására meglátogatta Millicentet a kollégiumában, ő sírva mesélte el neki nehézségeit a szigorú nevelőkről és az elvásárokról. Arról, hogy semmire sincs ideje igazából, amivel szeretne is foglalkozni. Arról, hogy nem engedik haza a szünetben, hogy kevesebb figyelemelvonás mellett javítsa az éppen csak nem tökéletes jegyeit. A leginkább azonban az háborította fel, amikor meglátta azokat a vagdosás nyomokat Millicent karján. Bár egyre kevésbé volt képes arra, hogy visszaemlékezzen Percival arcára, a halott tekintetét nem tudja kiverni a fejéből. Lepergett előtte a gondolat, hogy esetleg Millicenttel is az történik majd, ami Percyvel. Mélységes dühöt és csalódottságot érzett, amikor a szülei a problémát egyáltalán nem érezték magukénak. Majd befejezi a hisztit, mondták. Majd megtanul megdolgozni az érdemekért, mondták.
Kapkodva tette vissza a Visító Jojót a helyére, amikor az sípolva kezdett el üvölteni, szinte azonnal, ahogy hozzáért. Pedig még ki se próbálta. Egy tarka ruhát viselő fickó ezt követően odalépett hozzá, hogy megkérdezze, miben segíthet. Öltözete alapján akár egy cirkuszi porondmester is lehetne. És akkor Ophelia elmesélte, hogy miben segíthet. Elmondta, hogy még kiskorú, és nem varázsolhat se otthon, sem pedig a testvére kollégiumában következmények nélkül. És elmesélte azt is, hogy úgy érzi, muszáj tennie valamit.
A porondmesternek öltözött srác válasza egy vigyor kíséretében, hogy hagyják ott ezeket a kacatokat. A raktárban jobbat is találhatnak hátul. Persze különleges kedvezménnyel a körülményekre való tekintettel.

I don’t care which

A piercinget, amit az orrába szúratott, már az első iskolai napon kiszedették vele a roxforti tanárok. Azonban így is úgy gondolta, hogy megérte az ezzel járó fájdalmat, amikor apja valamelyik üzlettársa elé kellett lépnie a nyári szünet utolsó napjaiban. Opheliát nem érdekelte, hogy sikerült-e apjának eladnia azt a versenylovat. Az érdekelte inkább, hogy az üzlettársa ne a bájos kislányt lássa, amikor megjelenik előtte egy acélkarikával az orrában. Kezein mugli módszerekkel lemoshatatlanul kézfej csontjait ábrázoló fekete minta hivalkodott. Számára nem volt már kockázat úgy sem.
A piercinget már nem viselte akkor, amikor az alakuló diákönkormányzat első gyűlését megszervezte. Az egyik használaton kívüli tantermet választotta hozzá tanári engedéllyel, prefektus társait pedig megkérte arra, hogy csatlakozzanak, vagy legalább vigyék tovább a hírt a sajátjaik között. Tavaly őt is prefektusnak választották, amit igyekezett megfelelő méltósággal és felelősséggel kezelni. Szívesen kísérte év elején az elsősöket a klubhelyiségbe, vagy magyarázta el a kastély szabályait. És gondoskodott arról is, hogy mindenki időben megtudja az aktuális, friss jelszót, ami biztosítja a belépést.
Azonban megannyi kritikát is megfogalmazott az évek alatt a rendszerrel kapcsolatban. Volt rá példa az évek alatt bőven, hogy egy prefektus inkább hatalmi eszköznek használta a pozíciót, mintsem hogy ténylegesen a sajátjai mellett álljon ki. Jó dolognak tartotta azt, hogy a felelősnek kinevezett diákok levehetnek valamennyit a tanárok terheiből, és igen kellemes a kompenzáció a prefektusi fürdővel. Mégis, Ophelia úgy érezte, hogy ennél többet is lehetne tenni.
Ugyanakkor a Roxfort, mint a varázslóvilág nagy része, számára mindig úgy tűnt, mintha le lenne maradva száz évvel. Még a Cheltenhami Leánykollégiumban sem alkalmaznak olyan büntetéseket, amiket itt igen – pedig az hírhedten a mugli Anglia legnevesebb, de szigorúbb intézményei közé tartoznak. Igazságérzetét zavarták az aránytalan pontlevonások és a büntetések. Zavarta a szakképzett iskolapszichológus hiánya, hogy ne csak a test, hanem a lélek fájdalma is kezelve legyen. Zavarták azok az átkozott lépcsőfokok, amik nem eresztik a bokádat, amíg viccet nem mesélsz.
Idegességét jól leplezte, miközben előkészítette a homokórát a gyűlésre. Öt percet várt a kezdés előtt, hátha valaki még beesik az utolsó pillanatban. A várakozás láthatóan megérte, hiszen az utolsó pillanatban félszegen bár, de mégis becsatlakozott hozzájuk egy negyedik diák. A megfigyelőként részt vevő tanár biccentett egyet, hogy elkezdhetik a gyűlést.
Megfogta a homokórát az asztalon, és lefordítva elindította a gyűlést, hogy benne legyenek az előre kihirdetett, negyvenöt perces határidőn belül. Számított arra, hogy nem lesznek sokan. Számított arra is, hogy el kell majd magyaráznia a tanároknak, hogy nem az ellenségük akar lenni, hanem a partnerük. A világ közben túl van egy ezredfordulón, és beléptek a 21. századba.
Ophelia tudta, hogy meg kell válaszolnia, miért is teszi ezt. De Ophelia másként látja a világot, mint a roxforti diáktársai és tanárai.
Ophelia tudta, hogy csak akkor lehet elhozni a pozitív változást, ha valaki végre belekezd ebbe.

Jellem

Ophelia intelligens és szociálisan érzékeny lány, akit erős igazságérzete motivál. Szigorú elvárásokkal teli családi környezetből érkezik, ahol mindenkit a kiválóság mércéje alapján ítélnek meg. Sokáig küzdött azért, hogy kivívja szülei elismerését, de idővel rá kellett jönnie, hogy erre a lehetetlen elvárások miatt soha nem lesz képes. A felismerés óta sokkal fontosabb számára az önazonosság. Hosszú utat tett meg önmaga megtalálásában, amiről jól tudja, hogy még nem ért véget.
Rendszerint gyorsan és jól felméri a helyzeteket, a konfliktusokat és problémákat igyekszik asszertíven megoldani, és diplomatikusan képviselni álláspontját. Fontosnak tartja, hogy igazságos és befogadó közeget teremtsen, és igyekszik másokat is cselekvésre sarkallni.

Apróságok

mindig || lovak és más állatok, zene, apró gesztusok, kreatív önkifejezés, testmódosítás, bulik (annak minden örömével)
soha || céltalan, idejétmúlt szabályok, hangos "vicces" dolgok, Mindenízű Drazsé és egyéb bizarr édességek, a szülők rideg szemlélete, érdemi és hűvös logikát igénylő vitára képtelen partner
hobbik || lovaglás, legendás lényekkel való foglalkozás, DÖK, kreatív önkifejezés
merengő || legjobb: egy teljesen hétköznapi karácsony gyerekkorukból, amikor még nem észlelte az élet és a szülei igazságtalanságait; legrosszabb: rátalálni halott testvérére
mumus || Percival holtteste
Edevis tükre || Saját magát látja két testvérével, boldogan; nem tudja, hogy most hogyan nézne ki a testvére, ezért körülbelül olyan idősnek látná, amilyennek utoljára ismerte
százfűlé-főzet || aszalt szőlő és dió ízű, őszies színű, kicsit sűrű folyadék
Amortentia || eső előtti illatú
titkok || pár évvel Percy halála után levelezett Ruperttel egy ideig, miután megtalálta a bátyja naplóbejegyzéseit; gyakran van imposztor szindróma érzése
azt beszélik, hogy... || "Olyan, mint egy aranyvérű. Azt hittem, a mugli születésűek szerényebbek."

A család

apa || Charles Langley; 52; hideg, távolságtartó
anya || Madeleine Langley (née Sinclair); 47; hideg, távolságtartó
testvérek ||

Percival Langley ✟ (17, mugli): talán a 8-9 éves korkülönbség miatt, de Percy felelősségteljes és szeretettel teli bátyja volt mind a két húgának. Szoros viszonyukat megerősítette az, hogy több titkot is meg tudtak osztani egymással. Percy az első volt az örökösödési sorban, aki tovább vitte volna család hírnevét, azonban 17 éves korában elvette a saját életét.
Millicent Langley (16, mugli): egy évvel fiatalabb ugyan Opheliánál, mégis rendszerint mindig mindenben jobban teljesített nála. A szülők már-már szándékos versenyeztetése megmérgezte kapcsolatukat. Ez az utóbbi években azonban sokat javult, amikor felismerték, hogy csak ők vannak a családban egymásnak.

állatok || lovak és egyéb állatok a birtokon, a Roxforttól távol

Családtörténet ||

A Langley család földbirtokai jócskán hozzájárulnak Nagy-Britannia GDP termeléséhez. Fontos részét képzik a helyi agrár kultúrának búza, illetve gyümölcstermesztésükkel, és persze erdőgazdálkodásukkal, de ennél is jobban kiemeli őket a versenylovakhoz való, mély hozzáértésük. Bár ők maguk nem arisztokraták, de nagyon közel állnak hozzájuk. Azt beszélik, Erzsébet Királynő maga is járt a birtokukon már, hogy kiválasszon magának egy új lovat.
A család számára az eredmények és elismerések mindennél fontosabbak. A család összes tagja generációk óta ugyanazon néhány elit iskolába és egyetemre jár, amihez képest nagy, bár mugli szemmel nem kifejezetten érthető ugrás a Roxfort. A presztízs és a család hírnevének megőrzése mindennél fontosabb, ezért a szülők a szeretet kimutatása helyett inkább a fegyelemre és a vélt vagy valós hibák kijavítására összpontosítanak.

Külsőségek

magasság || 170 cm
testalkat || sovány
szemszín || kék
hajszín || sötétbarna
kinézet || Haját olykor kiengedve, olykor összefogva hordja. Vonásai határozottak, de finomak. Az iskolai uniformis alatt nem látható helyeken piercingeket visel.

A tudás

varázslói ismeretek ||
A legtöbb információt azzal szedi össze, hogy egyszerűen odafigyel órákon. Amióta nem akar kényszeresen megfelelni a szülői elvárásoknak, azóta elengedte azt, hogy mindenből tökéletes jegyeket szerezzen. Érdekesnek tartja a mágiatörténelmet, és azt, hogy ez miként kapcsolódik a muglik valóságához, és természetes érzéke van az állatokhoz, így Legendás Lények Gondozásából különösen jó eredményeket ért el.
pálca típusa || 13 és 1/4 hüvelyk, sárkányszívizomhúr, nyárfa pálca, kellően rugalmas
RBF ||
Bájitaltan: E
Átváltoztatástan: K
Mágiatörténet: K
Legendás Lények Gondozása: K
Bűbájtan: V
Számmisztika: V
Gyógynövénytan: K
SVK: V

Egyéb

avialany || Sophie Tatcher

Külön köszönet a brainstormingért páromnak, aki bár nem játszik, de türelmesen végighallgatja az új hülyeségeimet és tanácsot ad, ha kérem.