Alle volpi piacciono i ravioli?

[- Ha megmutatod magad, biztosan megetet. Talán be is enged.]

sì, a loro piacciono i ravioli

  Egy elegáns lépéssel korrigálom az ügyetlen hoppanálást, mely pont egy hóbuckára sikerült, azután  egy-két rúgással megtisztítom a cipőmet. Annak ellenére, hogy a hideg azonnal elkezdi kicsípni az arcomat, annak ellenére, hogy Widow's Peak jelenlegi állapota emlékeztet mindarra, ami történt, mosolygok. Életem legjobb döntése volt hazajönni, minden nap látogatni, és most, hogy az ünnepek közelegnek, el sem tudnám képzelni, hogy újra értelmetlen, céltalan kapcsolatokkal, idegenekkel töltöm az időmet.
 Összerándulok, ahogy a hasamhoz ölelem a kis, még forró tartó edényeket, melyben sok gyakorlás után első (anyám számára is) elfogadható raviolimat hoztam át ebédre Anathemának. A mosolyom lefagy egy pillanatra, ahogy megérzem a hegek maradványait arról az éjszakáról, majd azokat, melyeket a szörny a lábamon, a karomon hagyott, de összeszedem magam; ez a mi napunk, Greyback árnyéka éppen úgy nem fogja elrontani, ahogy senki más sem a múltból.
 Óvatosan, halkan nyitom ki a kert kapuját. Jöhettem volna a kandallón keresztül is, mert, mint nem olyan régen kiderült, még azóta is könnyedén beengednének a ház védővarázslatai, mint régen, de úgy érzem, hogy illendőbb gyalogolni. Több év is kimaradt anélkül, hogy idejöttem volna, csak az elmúlt hónapokban kezdtem újra idejárni, és nem akarom úgy kezelni, mintha az itthon lennék. Különösen, hogy nem vagyok benne biztos, hogy Arcturusszal hogy állunk; még ha tudja is, hogy az nem én voltam, aki egész hetedévben gonosz volt vele, az, hogy elmentem Amerikába, biztosan nem oldotta meg a problémákat. Különösen az nem segítene, ha tudná, hogy miért jövök.
 Anathema mindig különleges barát volt, de már nagyon régóta nem úgy gondolok rá, mint egy barátom húgára, akár egy saját testvérre. Nem tudom, mi történt volna Bruno nélkül, hogyan alakult volna az életünk, de még mindig őrizgetem a parfümöt, amit 1997 nyarán vettem, és amit ajándékba akartam neki adni, mielőtt randevúra hívom. Persze, az az egész régen volt, és megmérgezte a lehetőségeket, hogy mivé váltam, milyen nyomokat hagyott rajtam a háború, a vérfarkas és az Azkaban. Különösen az a rengeteg szörnyűség, amit tettem ellene, amit mondtam, ahogy megátkoztam. Ahogy majdnem a halálát okoztam, megöltem.
 Sokszor ma is úgy jutnak eszembe azok az emlékek, mintha kívülről nézném az életemet, az emlékeimet, mint egy előadást. Csak egy utazó voltam, akinek nem volt beleszólása abba, hogy merre viszi a szél és a víz, de tudom, hogy mások számára az a valami nagyon is én voltam. Anathema az én arcomat látta, amikor a falnak nyomtam, amikor megátkoztam, a testemen pedig örökre ott vannak azok a nyomok; mindenki emlékezhet rá, hogy honnan szereztem őket.
 A sötét gondolataimból a friss hóban található apró lábnyomok löknek ki, melyek átfutnak az örvényen, és a ház felé haladnak. Örülök is neki, még ha kicsit aggódom is miatta, hogy ismét kneazle jár Anathema után, aki kicsi kora óta retteg a macskaszabásúaktól, de a nyomok túl nagyok, és ahogy lejjebb hajolok, hogy megvizsgáljam, meg vélem állapítani: ezek bizony rókától származnak. Elég róka élt mindig a birtokunk körül (és a birtokunkon), hogy felismerjem a nyomaikat, és az állat potenciális jelenléte meglep. A vörös bundát nem nehéz kiszúrni a fehér tájban, de bármennyit jövök ide, nem láttam. Mindenesetre, ez egy jó hír, amit elújságolhatok Anathemának.
 - Ha megmutatod magad, biztosan megetet. Talán be is enged.- tudom, feleslegesen beszélek a hideg levegőnek, de remélem, hogy a róka valahogy mégis hallja az üzenetemet, és ide fog sietni, hogy velünk töltse a délutánt. Biztosan megetetnénk, akár szőlőt is szereznék neki, ha nagyon kedves lenne, tudom, hogy az az egyik kedvencük. Ahogy a ház felé nézek, eszembe jut a gondolat, hogy az állat talán már a házban van.
 Nem csapok nagy zajt, ahogy benyitok az ajtón, de a meleg mosolyt csal az arcomra. Sokszor érzem, hogy mintha hazatérnék Anathemához, mintha a második otthonom lenne Widow's Peak. El tudnék aludni a kandallóban ropogó tűz hangjára, a meleg illatokra, a kedves puhaságra, amit minden áraszt. Megrohannak az emlékek, a jók most felülírják a rosszakat, ahogy óvatosan a konyha felé veszem az irányt, ahol a házigazdát remélem találni. Tudom, hogy egyedül lehet, hogy Arcturus most is dolgozik, hiába kezd későre járni. Mosolygok, ahogy meglátom a konyhában, előbb, mint hogy ő észre tudna venni engem.
 Nézem, ahogy Anathema ott áll, és süt valamit. Emlékszem rá, amikor apró volt, amikor együtt mentettük a kicsiny katicákat. Emlékszem rá, amikor felsegítettem a vonatra, és Arcturusszal közösen kerestünk neki egy kupét. Most is kedves, vékony, nyúlszerű, de keveredett valami más is az eredeti gondolataim közé. Szívesen töltenék több időt is mellette; most az sem jut eszembe, hogy bármilyen kedves, bármilyen udvarias, biztosan fél tőlem. Ez akkor sem jut eszembe, amikor megszólítom, csak későn.
  - Mit sütsz? Kaphat...- kicsit megugrok én is, amikor látom, hogy hirtelen volt, amit mondtam, hogy megijesztettem őt, de visszanyerem gyorsan a mosolyomat, mely kicsit bocsánatkérő (reményeim szerint, anyám szerint csak szemtelenül tudok mosolyogni), és leteszem az ételt a pultra.  - Ne haragudj... csak főztem ebédet, és gondoltam, hogy áthozom. Ezúttal nem lett katasztrofális, még anyám szerint sem.
 Odalépek, és függetlenül attól, hogy ez a huszonhetedik kedvenc kabátom, ha lisztes, ha nem, megölelem. Talán megnyugtatja kicsit. Talán mégis a kandallón keresztül kellett volna jönnöm, akkor biztosan jobban alakult volna az érkezésem.

[ROSSO NOBILE]

ROSSO NOBILE

Orange, Orange Blossom, Violet
Strawberry, Wild Berries, Birch, Oak Wood.

        Anathema Avery épp az imént égette meg az ujját figyelmetlenségében, mikor a tepsi kerek füléhez ért - halkan felsóhajtott, tett néhány lépést hátra, és csak azért mosolyodott el, hogy a sütő mellett alvó, de most fejét felkapó Fetti Winkset megnyugtassa a veszélyek tekintetében. A kutya nyüsszögött egyet, mint aki nagyon is sejti, hogy a karácsonyi készülődés jóval több balesetet rejt magában - főleg, ha valaki egymaga indul neki minden frontjának, de mert udvarias volt, nem tette szóvá, talán Anathema Avery kérhetne segítséget is. Arcturus ismét dolgozott, bár ígéretet tett rá - a reggeli szendvicsével félig a szájában, összekócolódott hajjal a késői ébredés következtében, kávéját részben a pultra hagyományozván, melyekért nem nyerte el a húga osztatlan örömét - hogy ezúttal korán hazaér, és együtt díszítik majd fel a fát.
        Widow's Peak délutánja lassan hullámzott, peremére kiültek a régmúlt emlékei - a bronz french press egy kis kuncogással adta tudtára minden jelenlévőnek, hogy eljött a délutáni kávé ideje, feledvén az iménti balesetet. Anathema Avery kicsit még megilletődvén - magának bizonygatva, hogy csak még befejezi ezt az adag julebrødot, hiszen a cukrozott citrom és narancs héja sejtelmes kacsintásokat vetett illatával a szikrázó levegőbe - de megkereste a kedvenc bögréjét. Talán ezért nem vette észre a váratlan vendéget, talán azért, amiért az rókákra és cicákra is jellemző ügyességgel tudott settenkedni.

        - Mr. Nott?! - ijedtében ugrott egyet hátrafelé, míg a bögrét magához szorította - Fetti Winks is mordult egyet, mielőtt rá nem jött, ismeri az érkezőt, akkor pedig vidám csaholással indult meg felé, elfeledvén, hogy már nem kölyök, és komoly benyomást tudott tenni mindazokra, akiktől némi simogatást várt. Anathema Avery, hogy hevesen dobogó szívét csillapítsa, felkapta az első, keze ügyébe kerülő tiszta poharat - egy piros paradicsomokkal díszített darabot, melyet talán épp Nottéktól kaphattak szülei egyszer - és abba is kávét töltött, mielőtt Mr. Nott megemlíti, hogy nincs oka így elszégyellni magát.
        - Jaj ne, Mr. Nott, annyira.. megijesztett! Miért nem a kandallót használta? Miért nem írt, hogy.. eljön hozzánk ma? - kellemetlenül érezte magát lisztes köténye, ujjainál foszló pulóvere miatt, mely sosem volt a mérete, és a konyha általános helyzete miatt is: a szalad ige talán nem is fejezte volna ki azt az állapotot, amelyben épp érték. A sütés és főzés kellékei, a tiszta edények, néhány becsomagolt ajándék még a baglyokat várván.. az egész tájkép szinte zsizsegett és élt, hangosan kiabálta, Averyék mennyire rendetlenek, a hozzájuk betérőt így fogadják..
 
        - Julebrødot készítek, még nem.. készült el, de a.. sandbakelse elkészült, azt.. kér egy kávét, Mr. Nott? Várjon, ételt hozott? Ön készítette? - a válla mellett a pultra pislogott, az ételt tároló dobozra, és csak azután mert felnézni a férfi szemébe. Sutának érezte magát, alkalmatlannak arra, hogy úgy fogadja Mr. Nottot, ahogy illett volna, de az valóban meglepte, amit hallott: Mr. Nott inkább lelkes fogyasztója, mint gyakori készítője volt az ételeknek, melyet Donna Cordelia mindig mély sóhajokkal kísérve emelt ki. Anathema Avery letette a poharakat a kávéfőző mellé, és ha óvatosan is, de viszonozta az ölelést: régen, egyszer még a Roxfortban mindent megadott volna ezekért a pillanatokért, azok szinte annyira édesnek tűntek most, mintha forrón kerültek volna elő a sütőből, és talán.. nem is volnának egészen szilárdak. Az alig viszonzott levelek, Mr. Nott gyors távozása az országból, Arcturus haragja.. mind arra késztették, hogy maradjon udvarias, mielőtt ismét csalódik a viszontlátás örömében.

        - Mr. Nott, a bátyám még nem érkezett haza, ha őt kereste, és.. - nem merte kimondani, hogy tudom, hozzá jött, nem hozzám. Rosszul esett a gondolat még így, ismerősen is - hányszor átélte már az elutasítást, egy újabb igazán nem árthat már, és mégis jobban tartott tőle, mintha ismét meg kellene érintenie a tepsi fülét.
        - De addig kérem, üljön le a szalonban, és hozom a süteményt és a kávét.. és megvárhatjuk együtt? Készítsek elő tányérokat is? Ha az édesanyja azt mondta, hogy finom lett, akkor biztosan úgy van. Az ő egyik családi receptjét készítette el? - megpróbálta a hirtelen jött félelmet elűzni némi szorgalommal, és már tálcát keresett, szalvétákat, a szebb, ünnepi tányérokat. Notték családi ételei mindig különösen izgalmasak voltak, és szerette volna, ha több időt tölthet Donna Cordelia társaságában, de.. ezek az alkalmak is megkoptak az évek, kötelességek, és talán Mr. Nott ridegsége alatt. Talán mégis visszanyerhető valami: hiszen Mr. Nott és a bátyja együtt ebédelnek majd a szalonban, ahogy régen.