Soffi Lowe has invaded your world

[- Szaba...]

18+ - szexualitás, káromkodás, vallási gyűlöletkeltés, még több káromkodás

Ha tehetném, az egész kurva Karácsonyt meg sem tartanám idén. Tavalyig elhittem a hazugságot, amit a mézes-mázas fosról, a szeretetről terjeszt mindenki, hogy ilyenkor mindenki normális emberként viselkedik, hogy ilyenkor a család összegyűlik, és megpróbál tényleg család lenni. Persze, ahogy nézem a széfkimutatásokat a szobámba helyezett íróasztalnál ülve, tudom, hogy a nagybátyám már akkor azon dolgozhatott, hogy tönkretegye a családunkat, és talán már a ribanc húgom is kapcsolatban állt apámmal, és készen állt rá, hogy ellopjon mindent, ami mozdítható. Kétlem, hogy pár éve apámat a Karácsony megállította benne, hogy kinyírjon egy rakat menekülőt és nem kívánatost. A keresztények hülyeségeit és valósághoz való kötődését jól összefoglalja Szent Logaticus története, aki meg akart keresztelni egy trollt. Sok hülye csuhás geci.

 Ahogy Dracula felvisít, elveszek egy szelet almát a kis tálkából, ami pergamenek mellett van, és odanyújtom az asztal melletti állványon nyúló repülő rókának, aki szárnyai végén lévő kis kezeivel elveszi azt, hogy mohón a szájába tömje. Egy pillanatra rámosolygok, talán ő az egyetlen normális dolog ebben a családban, talán oda is csaphatnám neki a Travers nevet, de éppen elég nagy büntetés számára, hogy ma a leárazott almából kell ennie. Talán én is nevet váltanék, ha nem érezném úgy, hogy az összes fasszopó rohadék erre vár, és a Holdról is látszó orgazmusok lenne tőle, ha eladnám ezt a birtokot, és beköltöznék valami londoni lyukba. Meg kinek hiányzik, hogy még közelebb legyek anyámhoz? Ez a ház legalább elég nagy, szerencsésebb napokon olyan sokáig nem látom, hogy utána meg kell keresnem, hogy ezúttal nem fulladt-e bele a vízbe, mint pár napja majdnem.

 Csak egy kicsit olvasok tovább, azután dühösen leteszem a pennát. Két kurva hónap. Február 29., és nagykorú leszek, utána anyám már nem fog bejárást engedni a széfünkbe, Yuriát meg elvileg az a fogyatékos tekintetű koboldcsaj letiltotta fraud miatt a gringotts-i széfünk látogatásától. A zárat is kicseréltettem rajta, úgyhogy ha apám megint beszambázik oda, és a biztonsági szolgálat megint „római szalutálással” köszönti a Sötét Nagyúr emlékére, és kiküldik a mugliszületésű dolgozóikat kávészünetre, sem fog tudni bemenni. Anyám is alá fogja írni azt a betétlekötési megbízást, amit most összedobtam, és ami elvileg kitart addig, de tizenhat vagyok, és tudom, hogy elkúrtam valamit. A nagybátyám biztos talál rá valami megoldást, hogy kisemmizzen valahogy. Csak még nem tudom, mi lehet az- általánosságban úgy szokott lenni, hogy kitalálom, milyen undorító hülyeséget fog csinálni, megszorzom kettővel, és akkor talán, TALÁN, közel vagyok a valósághoz. Csak nem vagyok jó matekból, fogalmam sincs, hogy mi történik, ha kettővel megszorzom, hogy kibaszottul felvesz egy rakat hitelt a születésnapomra. Két rakat hitelt vesz fel?

 A frusztrációmat csak növeli, ahogy hátradőlök a székben, és oldalra nézve rájövök, hogy igen, bizony, nem csalás s nem ámítás, van egy egész nagy halomnyi házifeladatom. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell pár tárgyból, Fawcett tárgya csak annyi kéne, hogy legyen, hogy hány hugrabugost tudsz egyszerre leverni, kettőtől kezdődne az átmenő jegy, és ha tényleg ki kell egyszer nyírnom Yuriát, Sullyvahnt és apámat, ez a könyv maximum akkor lenne hasznos rá, ha lenyelnék. Nem akarok tanulni, basszameg, nincs elég gondom? Majd később nekiállok.
 A legjobban most talán valamiféle buli dobna fel, baszással a végén, de az egyetlen, melyre talán hivatalos lehettem volna, Írország legdélibb részén van, és mivel nem tettem még le a hoppanálás vizsgát, és a házigazda mugliszületésű kandalló nélkül, valami nyolc óra lett volna oda az út, és még pénzbe is került volna. Valószínű segítene, ha egyedül csinálnám, és nem szoktam elzárkózni sem tőle, de úgy érzem, hogy hihetetlenül, végtelenül béna lenne. Cigim nincs már olyan sok, a stresszevés, mint szokás bevezetése meg aztán annyira hiányzik a repertoáromból, mint az évfolyamom felének, hogy megtanuljanak tíz éveseknél komolyabban veszekedni. Marad az eredeti terv, bármilyen rohadt béna.
 Miközben leveszem az ingem és ledőlök az ágyamra, kigombolom az övemet, és elkezdek inspirációt gyűjteni, egy pillanatra elgondolkodom rajta, hogy milyen béna ez az egész. Ez az egész év egy kibaszott nagy szopás, és már eszembe is jut, hogy talán abbahagyom, de az lenne aztán a legbénább dolog az összes közül. Ettől legalább a fejemben égő nyomás, sípoló lüktetés lassan alábbhagy, és már kezdem elhinni, hogy normális lesz minden, amikor meghallom, hogy valaki ugrál az ajtóm felé, én pedig sietve felrángatom a nadrágomat, mielőtt kopognak.
 
 - Szaba...- nem tudom elmondani a szót, már nyílik az ajtó, az érkező talán nem is hallotta, hogy tényleg beengedtem, én pedig már éppen készülök balhézni anyámmal, hogy mégis mi a búval baszott kurva életet képzel, hogy így besétál a szobámba, amikor rájövök, hogy nem ő az. Felülök, és egy kicsit csodálkozva nézek Soffi Lowera, aki csak így beengedte magát, és ha kicsit halkabban jön, már nem csak azt látta volna, hogy az övemet kapcsolgatom. Persze, tudom, hogy csak eljátssza, hogy ártatlan kis virágszál, akiben fel sem merül, hogy éppen nem akarom talán, hogy lásson, de ez akkor is röhejesen pofátlan.

 - Mit keresel itt?- alig rejtem el a frusztrációt a hangomban, mielőtt felállok, nem is nyúlok az ágyra gyűrt ingemért, ahogy lenézek rá. A híres vendégszeretetünk szerint most a modortalanság ellenére is kedvesnek kellene lennem, de mióta apám kinyírta a legutóbbi vendégünket, kinda elévültnek tekintek erre a koncepcióra. Meg amúgy is: ő nem vendég, hanem kém. Sullyvahn kémje. Vagy lehet, hogy magának kémkedik, de ez nekem tökmindegy, az biztos, hogy bármilyen pecsenyét is sütöget azon a képletes boomer tűzön, amit még akkor gyújtottak, amikor ez a mondás nem volt kurva cringe, én nem kapok belőle egy falatot sem.

 Későn kapok észbe, bár ebből a szögből talán nem látott rá, de az asztalomhoz sietek, és begyűröm a papírokat a fiókba, majd rá is zárom kulccsal kétszer az asztalt az üzleti titkaimra, amelyekért jöhetett. Igazán jöhetett volna egy perccel később.

P I N K ♡ M A T C H A

•     •    •     •    •     •     •  

౨ৎ ˚｡ ೀ

sleep tomorrow
but tonight go crazy
all you gotta do
is just meet me at the
아파트 아파트
아파트 아파트
•     •    •     •    •     •     •  

        Mikor megtudta, hogy látogatást tehet Traversék inkább erődnek, mint otthonnak tűnő kastélyában, több, mint lelkes lett - ami lelkesedést még az sem törhette le, hogy az apja további számára érthetetlen megjegyzésekkel tarkította a nem is annyira meghívást, mint parancsot. Soffit ez sosem zavarta igazán, izgatottan fészkelődött a szalon kanapéján, miközben próbált egyszerre figyelni arra is, vajon mit találhatna ki ajándékul az unokatestvérének, továbbá hogy mit is jelent valójában a zabigyerek kifejezés, amivel az apja épp illette a szerinte nagyon is csinos és kevéssé zabszerű Nialent. Még akkor is ezen merengett, mikor befejezte a sütést, és a biztonság kedvéért egy nagy masnit is kötött a kosárka fülére. Sullyvahn gyakran használt olyan szavakat, amelyeket értenie kellett volna, de talán késő is volt már hozzá, hogy beismerje, máig nem biztos a balkezes gyerek jelentésében.. Vajon Nialen azért olyan ügyes a kviddicsben?

        Princess Soffility mindig úgy élte meg ezeket a látogatásokat, mint aki hatalmas kalandra indul: bekapcsolta a cipője kis, eprekkel díszített pántját, megigazította a pelerinjét, vetett még egy utolsó pillantást a magas tükörbe, mielőtt meghallotta volna az apja türelmetlen hangját a kandalló felől. Tudta, hogy vendégségbe megy, bár ezúttal is csak ő, az apjának és nagynénjének halaszthatatlan elintéznivalója akadt, amit vele, mivel gyermek még, nem siettek közölni. Az ő feladata csupán az, hogy töltse az időt az unokabátyjával, és mivel máskor megtiltották neki, hogy Trollsbridge kandallóját átlépje - ilyenkor merültek fel azok a furcsa szavak, a fától messze gurult almával, de vajon milyen almával, ezt Soffi igazán sosem értette - így ez a lehetőség örömmel töltötte el.

        Emlékezett még a járásra, vidáman szökkellt a folyosón végig, integetett útközben az érdeklődő portréknak, és még egy dal is eszébe jutott a bányába igyekvő törpökről. Ennek eredete ismeretlen volt, de remekül lehetett a ritmusára ugrálni, és már attól sem kellett tartania, hogy Yuria felbukkan majd. Tőle most is félt kicsit még, bár az apja biztosította róla, hogy eltűnt és többet nem jön vissza: Soffi aggódott volna amiatt, vajon hová történt pontosan ez az eltűnés, de Princess Soffility maga is nagy kedvelője volt az izgalmas kalandoknak, és az unokanővére mindig kalandvágyó volt. Ő volt az például, aki akkor is mert csúnya szavakat suttogni a diáktársaiknak, mikor egy prefektus is meghallhatta azt: képzeletében a lány most elindult, hogy megtalálja a végzetét. A jó végzetét, amiről szép illusztrációk készülnek, nem azt, amit Sullyvahn szokott jósolni azoknak, akik nem fogadnak szót a szüleiknek...

        Dallamosan kopogott egyet, mielőtt benyitott volna: az apukája szerint Nialen naplopó volt, bár Soffi még sosem látta tényleg ellopni bármit is. Később Deckard elmagyarázta neki, miközben karján a kosárkával a kandallóba lépett, hogy ez azt jelenti, Nialen lusta fiú, de Soffi erről sem volt igazán meggyőződve, Nialen azokra a gyönyörű hattyúkra emlékeztette, akik könnyen lettek egy kicsit.. durcásak.
        - Haiiii Nialen! Oh, mi-mit csinálsz? - elejtette a kosárkát, ami szerencsére elég halkan puffant csak a pántos cipője orra előtt, így legalább azt biztosan lehetett tudni, hogy a macaronoknak, Nialen titokban kedvenc süteményeinek nem eshetett bajuk. Soffi kezeit a szeme elé kapta, megpróbált zavarában nem nevetni vagy kuncogni sem, mert ötlete ugyan nem volt, vajon miben is érhette az unokabátyját. Talán épp átöltözni készült, hogy elmenjen edzeni? Felüléseket végzett? Meg akart vizsgálni egy fura foltot a bőrén, mert ő is aggódik a helyes étkezés mellett is kialakuló szeplők miatt? Tudta, hogy az arca egy jól fejlett paradicsomra hasonlíthat most, és a fiú biztosan nem akar időt tölteni egy túl jól fejlett paradicsommal.
        - Én.. látogatóba jöttem hozzád, mert apukám és anyukád elmentek valamilyen ügyet intézni, és megengedték, hogy meglátogassalak! Hoztam neked.. valamit, tessék! Kérlek, ne haragudj rám! - felismerte azt a furcsa kis csípést a gyomra körül, amit Nialen hangszíne okozott, ezért gyorsan lehajolt, és a szobán ügyetlenül átlépdelve a kezébe adta a kosárkát. Remélte, hogy nem lett miatta mérges, nagyon szerette volna, ha újra kedvelhetik egymást.

[- Szerinted mit csinálok? TE mit csinálsz?]

18+ - szexualitás, káromkodás, vallási gyűlöletkeltés, még több káromkodás

 Én magam is megijedek, összerezzenek, ahogy Soffi leejti azt a kosarat. Nem ez lenne az első alkalom, hogy valaki besétál, miközben csinálom, most legalább volt időm felhúzni a nadrágomat, de azért egy kicsit érzem, hogy elvörösödöm. Látom, hogy ő is- bármennyire eljátssza az ártatlant, tudom, hogy pontosan tudja, hogy mi történik, és ő is szokta csinálni. Tizenhat évesek vagyunk, a legtöbben már dugtak az évfolyamon legalább egyszer, nehogy már úgy tegyünk, mintha nem tudná, hogy éppen mi történt? Ez a kibaszott baj ezzel az álcával: hogy túljátssza. Senki nem lehet ennyire ártalmatlan.

 - Szerinted mit csinálok? TE mit csinálsz?- csak egy pillantást vetek hátra, megállapítom, hogy az iratok rendben vannak, azután az ingemért nyúlok, és elkezdem begombolni. Irritáló, hogy pont így jött be, hogy még mindig akarom, és most el kellene játszanom, hogy ezt a kis játékot elhiszem. Tény, nem hallottam vissza senkitől sztorit arról, hogy kúrt volna vele, és Damien valahogy mindig tud mindent, de ez nem azt jelenti, hogy szűz. Meg ha nem is az, ingerültté tesz, hogy most tényleg úgy kell tenni, mintha nem tudná, hogy mit csinál minden kortársunk egyedül a kibaszott szobájában, amikor úgy van vele, hogy úgysem zavarja meg éppen senki a nyugalmát.

 Sóhajtok egyet, ahogy lenézek a kosárra. Eszembe jutnak emlékek róla, amikor együtt, még hármasban (néha négyesben, a bátyjával) játszottunk itt, amikor kis fasszopók voltunk, amikor apámnak volt még némi becsülete. Kurva, kurva, kurva régen. Akkor még talán tényleg nem kémkedett, akkor kedves volt, és tudom, hogy a mostani érzéseim gyengévé tesznek, mert ez egy álca. Éppen úgy, mint Yuriában, Soffiban sincs meg az, amit régen szerettem (apámban pedig talán soha nem is volt, mert egy patkány volt mindig).

  - Jó... nem haragszom.- begombolom az ingem, miközben végigmérem Soffit. Akármennyire eljátssza a kislányt, nem az a vibe sugárzik belőle, és az sem segít benne, hogy eltereljem a gondolataimat, hogy nincs meg az a tipikus hófehér-uncsi haj-márványkurva plain bitch hülyeség sem benne, amit a legtöbb aranyvérű ribanc áraszt. Mindig a különleges lányok jöttek be, és ő ellentétben Orinnal és a húgával, nem is fenyegetne instant kasztrációval az előző részéről (és most, hogy még mindig hangulatban vagyok, az sem hűt le eléggé, hogy unokatestvérek vagyunk).

 Egy pillanatra komolyan elgondolkodom rajta, hogy talán rákérdezek, hogy akar-e segíteni, ha már megzavart. Na, attól biztos kibújna a kurva szög a zsákból, nem hiszem, hogy elég dedikált hozzá, hogy dugjon azért, hogy eljátssza, hogy fogalma sincs semmiről. Ha meg mégis, kurva gyorsan kiderülne, hogy esetleg túl jó-e benne, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy valaki megtanul direkt bénán baszni csak ezért? Végül a kosárka eltereli a figyelmemet, legalábbis egyelőre.

 Eddig nem mérgezett meg egyszer sem, és tudom, hogy kurva jól süt, úgyhogy mire végzek a teljes ingem gyors begombolásával, a zavarom után a haragom és a frusztrációm, illetve a baszhatnékom is valamennyire visszavonul. Már csak azért is, mert eszembe jut, hogy anyám megint átszambázhatott a bátyjához, hogy hülyét csináljon magából; ő lesz csöves, nem én, baszdmeg, ha ki is semmiz az a faszfej végül, én szerzek egy kurva állást, anyám viszont soha életében nem dolgozott, a férje halálfaló volt, a lánya meg eltűnt a faszba hatodévben, és ha kérdezik, gőze nincs, hogy hol van. Ja, a fia meg Nialen Fuckin Champion Travers, aki azt írta a Mágiatörténet RBF-jére, hogy Ranrokot kentaurok kúrták halálra (Asztrora meg nem ment el, mert helyette egy végzős griffendéles csajt kúrt egy eldugott teremben- nem volt jó, de az a jegy sem lett volna, amit az asztro tanár ad).

  - Van itt bodzaszörp, de nézhetünk mást a konyhában... mondták, hogy hová mennek? És köszi a süteményt. Mit sütöttél?- kinyúlok az ablakon, és beletörlöm a kezemet a hóba a párkányon, azután a talárba a fogason, és leveszek egyet a bögréim közül. A Marcangolás nagyúrost a Csillagok Háborújából, nem azt, amin Brittney van bikiniben.

  - Akkor, gondolom ketten vagyunk. Trus-t nem baszogatnám, ha nem életbe vágó, így is kurva nagy neki ez az erőd.- azt nem mondom, hogy második manót pedig nem tudtunk ide költöztetni (venni, csak mindenkinek ocsmány a szó). Úgyis tudja persze, hogy csórók vagyunk, valószínű jobban tudja, hogy pontosan mennyi pénzünk van, mint én- ő segít ellopni azt az apjának.

P I N K ♡ M A T C H A

•     •    •     •    •     •     •  

౨ৎ ˚｡ ೀ

sleep tomorrow
but tonight go crazy
all you gotta do
is just meet me at the
아파트 아파트
아파트 아파트
•     •    •     •    •     •     •  

        - ...macaront? - kérdezte halkan, kicsit úgy, mint aki elsősorban magától érdeklődik, aztán a másiktól, vajon hogyan is keveredtek ebbe a helyzetbe. Még nem mert Nialenre pillantani, a folyamatos zörgés és mozgás zaja arra késztette, hogy maradjon ebben a felvett pózban, bár hogy eltökéltségét jelezze, rákjárásban hátrált is néhány lépést.
        Valamit biztosan megzavart, és korán megtanulta, hogy a férfiakat könnyű megzavarni a saját dolgozószobáikban, hálószobáikban, vagy úgy eleve csak akkor, mikor egyedül vannak. Ennek eredete rejtélyes maradt, nem is szívesen kérdezett volna rá most, mert mikor egyszer mégis megtette, Deckard hetekig piszkálta vele. Az apjuk végül valami olyasmivel zárta le az egészet, hogy a férfiak gyakran gondolkodnak a világ nagy dolgain, ezt pedig Soffi nemcsak nem értheti, de nem is kell értenie, az ő elméje nem így működik. Bár most is furdalta a kíváncsiság, mit is tehetett éppen az unokabátyja, mégiscsak egy idősebb férfi családtagja volt, nem illett volna arról faggatnia, amit buta kislányként nem neki szántak.

        Megnyugodva kifújta a levegőt, már mosolyogni is mert - Nialen mindig sokkal gyorsabban kimondta, ha nem haragszik, mint mások. Talán néha kicsit emlékeztetett azokra a hattyúkra, akik belecsípnek a partjukon sétálókba, de mindig őszinte volt, és mindig pontosan lehetett sejteni, mit mond majd. Még nem merte levenni a kezeit a szemei elől, bár szörnyen kellett tüsszentenie, amivel most az orra ráncolásával és minden létező erejével próbált küzdeni, nehogy rossz, illetve még rosszabb benyomást keltsen vendégként Traverséknél.
        Nialen lépéseinek közeledéséből már remélte, hogy megtalálja a neki készített süteményt - amiről az apja azt mondta, kedves, de tökéletesen értelmetlen gesztus, disznók elé a gyöngyöt. Nialen kedves fiú volt, a legkevésbé sem disznószerű, bár Soffi meg volt győződve róla, hogy a disznók is épp úgy örülnének a gyöngyöknek, mint bárki más, főleg, ha mondjuk rosé árnyalatúak. Tudta persze, hogy félnie kellene, de mindig érdekelte, miért nem kedvelik őket, nem tűntek különösebben veszélyesnek vagy rosszindulatúnak, a színük pedig friss volt, akár egy epres matcha. Ezt persze nem mondhatta volna ki, ahogy sok butaságot sem, mert megtanulta, hogy a férfiak nem szeretik, ha a nők túl sok butaságot beszélnek, vagy eleve, ha sokat hallani a hangjukat.. Szomorú, de Soffi mindig szófogadó lány volt, kivéve azt a bizonyos esetet, amikor mégsem. Ettől még most is érezte, hogy elfutja az arcát a szégyen, bár azt talán jobban szégyellte, hogy nem szégyellte igazán.

         - Uhmm.. nem, azt mondta, hogy fontos ügy és hogy átjöhetek hozzád, nem tartozik rám, mit fognak csinálni. - kilesett az ujjai között, mikor Nialen a bodzaszörpöt említette, és már-már közbeszólt, hogy talán túl édes lesz a macaron mellett, de még időben csendben maradt. Az unokabátyja mindig kíváncsi természet volt, hamarosan ő lesz a Traversek családfője, talán bántja, hogy nem tudja, hol lehetnek a szüleik? Szívesen segített volna neki, de Sullyvahn korán figyelmeztette, hogy járnak azok a kislányok, akik nem fogadnak szót. Ha büntetésbe kerülne, ott Nialen sem látogathatja meg..
         - Azok a szavak..  miért szoktál ilyenkor is csúnyán beszélni? Jól érzed magad tőle? Segítenek neked? - kérdezte minden felhang nélkül, puszta kíváncsiságból. Az unokabátyja mindig olyan dolgokat tett és mondott, amelyeket nem lett volna szabad, vagy olyanokat, amelyekről az apukája azt mondta, hogy magára valamit adó aranyvérű férfiak nem tennének. Soffi nem ismert senkit, aki ilyen természetesen szegte volna meg a szabályokat, még Deckard is körbenézett mindig, mintha tartana valakitől, de Nialen.. különös volt. Látszólag sosem kellett mantrákat elmondania, nem voltak szerencsét hozó ékkövei és sosem jött zavarba senkitől. Talán máskor nem merné kimondani ezeket a szavakat mellette, de most, hogy tényleg csak ketten vannak, talán.. megtudhatja, miért ilyen bátor, és ő miért nem az.

        - És az előbb.. mit csináltál? Nem kell elmondanod, ha titok, de.. bármi is volt, nem akartalak bántani! Csak nem tudom, hogy.. min gondolkoznak a férfiak, mikor egyedül vannak és az élet nagy dolgain gondolkoznak. - néha ő is gondolkozott a szerinte nagy dolgokon: például hogy nem esnek le a pókok a falról? Hogyan repülnek a muglik repülői, és mit jelent a repülősó? A két dolognak van egymáshoz köze? De mindig azt a választ kapta, hogy a legjobb volna eltekintenie ezektől, és csak az olyan dolgokkal töltenie az idejét, mint hogy miként fonhatná be a haját a lehető legcsinosabban, ami nem volt közel sem unalmas téma, és sokat lehetett gyakorolni, de azért.. Soffi örült volna, ha néha beleshet a felnőttek komoly életébe is. Úgy tűnt, mintha ő sosem válna azzá, és örökre a gyerekszoba rabja maradna: ezt persze szintén nem volt szabad kimondani.
        - Hoztam neked.. forrócsokit is. Ott van a kosárban, mert gondoltam, hogy talán.. játszhatnánk azt mint régen, mikor kicsik voltunk. Mikor bunkit építettünk és elbújtunk benne.. Ha van kedved? - nem akarta, hogy Nialen is egy haszontalan gyereknek lássa, mikor hamarosan ő felel majd a saját családja boldogulásáért, de mindig örömmel gondolt ezekre az emlékeikre. Régen minden rendben volt, talán még az iskola előtt.. talán egy kicsit lehetne minden megint olyan.

[- Már felöltöztem.]

18+ - szexualitás, káromkodás, vallási gyűlöletkeltés, még több káromkodás

  Fogalmam sincs, hogy miért lep meg ennyire a válasza, hogyan tud ennyire meglepni engem, újra és újra. Olyan... ártatlannak tűnik. Mintha a világon semmit nem értene, mintha nem fogná fel, hogy báb az apja kezében, akit fel-alá mozgatnak egy elbaszott, kibaszott sakktáblán, és bár értékes, biztos vagyok benne, hogy Sullyvahn kellő nyereségért feláldozná... másfelől viszont pont ezt akarja. Hogy szimpatikusnak találjam, kedveljem, még azokból az időkből, amikor tényleg a barátom volt, mert amikor apám élt még, talán tényleg az lehetett. Mikor tanultál meg hazudni? Mert hazudnod kell.

  - Már felöltöztem.- nagyon zavar, hogy nem látom azokat a jeleket. Kurvára tudom, hogy hazudik, hogy eljátssza ezt az egészet, hogy valójában ez az egész színjáték, mégsem látom a jeleket. Nem láttam a jeleket, amikor jelentkezett kviddicsezni, nem láttam őket, amikor beszéltem hozzá, amikor megfigyeltem Tavishsal az udvaron, soha nem tudtam, hogy mikor hazudik. Nem tartom magam rossz emberismerőnek, könnyen át szoktam látni a hazugságokon, elvégre a Mardekárba osztottak be, de Soffi körbetáncol, elrejti azokat a kurva jeleket, mintha ott sem lennének. Hogy a faszomban lehetséges ez egyáltalán? HOGY?

 Csak annyit látok, amennyit láttatni akar. Itt van Soffi, az unokatestvérem. Valaki, aki csinált nekem macaront. Valaki, akit a rokoni kapcsolatunk ellenére is nagyon vonzónak látok. Baszdmeg, de tudom, hogy ott van a kém, az ellenség, de akármit keresek, nem látok semmit. Nem tűnik kicsit sem feszültnek, nincsenek olyan mozdulatok, melyek alapján bizonytalan lenne a szerepében. De kurvára a végére fogok járni ennek, ha addig élek is, csak még ki kell találnom, hogy hogyan is tehetném ezt.

  - Hát persze, hogy kurvára nem.- lehet igaz, lehet hazugság... nem. Lehetne igaz, hazugság. Nyilván ez az egész elterelés. Ha pedig ezúttal ennek most azonnal, sürgősen itt az ideje, most biztosan valami kiemelkedő mértékű geciséget terveznek, amely nem is tűr egy kurva percnyi halasztást sem. Irritáló, de semmit nem tudnék tenni, valószínűleg akkor sem, ha tudnám, hogy hová mentek, mert jogilag egy kibaszott gyerek vagyok, még varázsolnom sem lenne szabad a kibaszott iskolán kívül, anyám azt tesz velem még két hónapig, amit akar. És amikor azt mondom, hogy anyám, természetesen Sullyvahnra gondolok.

 Szeretném, hogy ez az egész faszság igaz lehessen. Hogy ne kelljen gyanakodnom, hogy tényleg itt legyen valaki, akiben megbízhatok. Soha nem jöttem még rá, hogy mennyire... nem! Ezt akarja. Megeszem a süteményét, eljátszom, hogy nem látok át rajta, adok neki a szörpömből, gratulálok neki a góljaihoz, de ennyi. Ha neki adok akármit, felhasználja ellenem, ahogy anyám is felhasznált minden olyan alkalmat ellenem, amikor megbíztam benne. Az egész családom az ellenségem, kivétel nélkül. Én vagyok a problémás, a kivetendő, aki nem értékeli a vére tisztaságát és hasonló faszságokat, és mindenki látja ezt körülöttem. Veszek egy mély levegőt a kérdésére, de nem vagyok dühös most. Csak zavart.

  - Talán.... igen. Ez, meg a kviddics. Talán ezt is ki kellene próbálnod.- nem tudom, hogy hogyan ragadt rám az a rengeteg káromkodás. Az előtt, Edgar előtt egyáltalán nem éreztem szükségét, azon a napon viszont összetört valami. Nem vagyok vak, tudom, hogy véglegesen elkúródott valami, amikor apám megölte őt, amikor mindenki az ő pártjára állt az enyém helyett, amikor sokszor magamat is megkérdőjeleztem, pedig tudtam, hogy mit láttam. Amikor verekszem, káromkodom, iszok, zajt csapok, nem hallom azt a rohadt kurva életet, nem látom, hogy mennyire lehetetlenül félrement minden, és nem érzem szükségét annak, hogy sajnáljam magam. Akkor tényleg elhiszem, hogy sikerülni fog, még mindig nem késő elkerülni azt a kurva szakadékot, amerre az életem tart.

 Kihúzom a széket, és átadom a bodzaszörpöt. Szomorú és ironikus, hogy még egy olyan ember társaságára is vágyok, aki a romlásomon dolgozik. Yuria és Sullyvahn soha nem váltották ki belőlem ezt, anyámat meg nem is nevezném igazán embernek, mert egy ember saját döntéseket hoz, de Soffi... Soffi eltompítja azt az ellenszenvet, az elmém nem érzékeli ellenségnek. Mintha tudnád, hogy ha megölelsz valamit, az kurvára megéget, mert vörösen izzik, de szükséged van rá. Emlékeztetnem kellene magam ismét, hogy ki vagy te, Soffi Lowe, távol kellene tartani mindent. Nem kellene mosolyognom.

 - Mármint... az ágyban?- annyira abszurd a kérdés, hogy nem érzem szükségét rá, hogy újra felbosszantsam magam. Legalább egy lány a szobájából már tudom, hogy biztosan nem szűz, ha máshonnan nem, onnan igazán tudhatná, hogy hogyan működik ez az egész, ki mit miért, hogyan csinál, de el tudom képzelni a megtévesztésen és kívül, és a tényleges tudatlanságon kívül, hogy csak zavarban van. Meglepődnék, ha ő látott volna már egy fiút is meztelenül, ha jobban belegondolok, biztosan várja most is azt a trad aranyvérű házasságot. Azt azért nem hiszem, hogy egyedül sem csinálja, abba kurvára bele lehetne őrülni. - Gondolom, ugyanaz, mint a lányoknál. Mindenki máson gondolkozik.

 Egy pillanatra átfut rajtam a lehetőség, hogy mi van, ha tényleg nem világosította fel az az anyaszomorító fasz, ami elég hihetetlennek tűnik most így elsőre, az pedig aztán főleg durva lenne, ha nekem kellene most felvilágosítanom. Bármennyire nem vagyok tapasztalatlan ezen a téren, nem gondolom, hogy én lennék a legjobb forrás rá. Persze, biztos csak zavarba akar hozni... mégis, túl érdekes, túl vonzó a gondolat, hogy tényleg „felvilágosítom.” Furcsa, hogy mennyire keveredik a fejemben a két gondolat: a gyerekkori emlékek, és a ténye annak, hogy most már nem gyerek, hanem vonzó fiatal lány.

 - Jó... játszhatunk. Előásom mindjárt az extra párnáimat.- bolond vagy, Nialen Travers, mert ismét ölelgetsz egy lángoló vasszüzet, mely magába ránt, bezár, és csak a sikolyaid fognak felszakadni a mellkasából, miközben tovagurul veled. Vajon neked, Soffi Lowe, neked ez az egész milyen érzés? Nem érzel egy kis bűntudatot, megbánást sem, ahogy nézed, ahogy felállok, ahogy elkezdek tornyokat építeni a hatalmas ágyneműtartóból előásott párnákból, ahogy adok egy takarót, hogy segíts? Vagy szórakoztat is, hogy ilyen kibaszott könnyen megy az egész, látszólag ennyire egyedül vagyok, ennyire kellesz? Vagy tényleg... nem! Nem és nem!

 Tudom, mi az igazság. Csak bizonyítanom kell.

P I N K ♡ M A T C H A

•     •    •     •    •     •     •  

౨ৎ ˚｡ ೀ

sleep tomorrow
but tonight go crazy
all you gotta do
is just meet me at the
아파트 아파트
아파트 아파트
•     •    •     •    •     •     •  

        Deckard korán figyelmeztette - mert az apjuk úgy döntött, hasonló témákról a lányával nem értekezik, mivel az nem az ő szerepköréhez tartozott - hogy soha ne kerüljön olyan helyzetbe, ahol megpillanthat egy fiút bármelyik ruhadarabja nélkül is. Soffi eleinte félreértette a nem túl részletes utasítást, és már akkor udvariasan zavarba jött, mikor bátyja könnyű nyári ingben, de mellény, pulóver vagy zakó nélkül fogadott vendéget a kertben abban a szezonban. Ennek az apró tévedésnek, mely néhány igen kínos beszélgetést eredményezett a vacsoraasztalnál, és mind a kettejüknek legalább egy hónapos szobafogságot, pontot a végére Sullyvahn mély csalódása és egyéb dolgok tettek. Az egyéb dolgok közé tartozott gazdag szókincse, amely bővelkedett a becsmérlő jelzőkben is.
        Olykor még nehezére esett disztingválni a már nem elfogadható és a még éppen elfogadható között - Nialen félmeztelensége épp a kettő között egyensúlyozott, így nagyon hálás volt, mikor a fiú megoldotta azt helyette is.

        - Tudod, azt hiszem, hogy.. nem vagyok benne biztos. Nem hiszem, hogy illene hozzám. - szomorúan elmosolyodott, bár már nem aggódott annyira amiatt, hogy a fiú megharagszik rá, amiért visszautasította. Még sosem káromkodott, a szavak pedig idegennek tűntek - még akkor is ezen gondolkozott, mikor levette a rövid kis pelerint és az egyik székre terítette. Abban azonban igaza volt, hogy ha azon a nyári partin nem győzi meg, sosem szedte volna össze a bátorságát, hogy jelentkezzen a csapatba.. És nem is tudta volna, miről marad le!
        Talán Nialennek mégis igaza lehet ebben is, még ha most nem is tudta elképzelni, hogy valaha megfogadja a tanácsot. Röviden a cipőjét nézte, amíg unokabátyja megkereste a szörpöt, de arra már nem mert volna nemet mondani: a cipőjét díszítő eprek nem kifejezetten segítettek ebben.

        Tanácstalanul kapta fel a fejét, még félre is billentette a meglepettségtől - mikor azt kérdezte, min gondolkoznak a fiúk, nem számított az ágy kifejezésre. Hirtelen nevetnie kellett, amit csak egy ügyetlen mosollyal tudott elrejteni, de nem volt benne biztos, hogy Nialen nem tudja pontosan, mennyire zavarba hozta csak ezzel a két szótaggal is.
        - És te.. min szoktál gondolkozni olyankor? Én nem voltam még ilyen helyzetben. Mármint gondolkozni szoktam, de csak annyit, amennyit más lányok is szoktak! A normális mennyiségben! És a.. normális, kedves dolgokról, tudod. - a sütemény elkészítése közben például azon, vajon miért olyan furcsa még mindig a vörös és a narancs együtt, vajon érdemes volna-e befonnia a haját, és végül az eprekkel díszített cipőt viselje-e, mikor átmehet Traversékhez. A dilemma azóta megoldódott, de Princess Soffility szorongása közel sem: még a végén Nialen azt gondolja róla, hogy valami baj van vele! Az unokabátyja népszerű fiú volt, rengeteg különböző baráttal, akik között előfordultak lányok is - még azt is tudta, hogy a tanulótársai is lányok a nem közös óráikon, hiszen az egyik szobatársa említette már, hogy Nialen gyakran látja őket vendégül, szívesen tölti idejét velük.

        - Szóval én csak.. nem kérdeztem meg ezt még senkitől. Talán buta vagyok, sajnálom. Kérlek, ne mondd el a bátyámnak, biztos mérges lenne, hogy megint nem tudtam valamit, amit mindenki más tud már. - bár nem tűnt úgy, mintha Deckard kedvelte volna az unokatestvérüket, sosem lehetett benne biztos. Ha megtudná, hogy Soffi alkalmatlan helyzetbe hozta magát épp itt és épp így, biztosan véget nem érően cukkolná vele, talán még azt is kilátásba helyezné, hogy elárulja az apjuknak, mikor épp vitatkoznak valamiről.
        - Hogyhogy nem az extra párnákkal alszol? Ha selyemből készült huzatot teszel rájuk, nem lesznek ráncaid tőlük. Vagy ha a hátadon alszol. Te tudsz a hátadon aludni? Én mindig megpróbálom, de arra szoktam ébredni, hogy megint az oldalamon vagyok. - egymás mellé helyezte a székeket és kiterítette közéjük a már jól ismert takarót, mielőtt bekuporodott volna a kosárkával és az üveggel együtt. Mikor gyerekek voltak, Nialen még kedvelte őt, de az nagyon régen volt már: egy nap úgy döntött, hogy Soffi túl unalmas játszótárs, és mióta a Süveg is külön házakba osztotta őket, alig töltöttek időt.

        Szívesen emlékezett vissza rá, mikor nyaranta a kertjükben, a medencében pancsoltak, lelocsolták egymást és azt sem bánta, hogy vizes lett a haja - néha Nialen azt is megengedte, hogy virágokat fonjon a fürtjei közé, és olyankor Soffi különösen büszke volt a munkájára, sokkal büszkébb, mint a saját, addigra elázott tincseire. De nem számított, akkor még semmi ilyesmi nem számított, megszáradtak a napon, és elbújtak az erdőben, csak vacsorára kerültek elő, extra süteményt tömtek a szájukba és nevettek, mikor megdorgálták őket. Ha most próbálkozna ezzel, az apja nagyon csalódott volna..
        - Erre rajzoltam egy kis kígyót, tessék. Illik a szemed színéhez. Te kitaláltad már, mit szeretnél az iskola után? Mármint én persze.. mindegy, tudod, bocsánat. De te gondoltál már rá? Olyan izgalmas nézni, ahogy repülsz, szívesen lerajzolnálak közben. Talán lehetnél kviddicsező? - óvatos mozdulatokkal megkereste a szóban forgó macaront és fiú kezébe helyezte. Talán ha tényleg ezt a pályát választaná, néha megengedné, hogy megnézze őt: talán lehetnének egész életükben barátok akkor is, mikor ő már.. De nem szeretett gondolni erre, mert akkor el kellett volna ismernie, hogy fél valamitől, amitől nem illik félni, sőt, amit illik várni is.

[- Nem tudom... ezen-azon. Néha dolgokon, amelyek megtörténtek. Néha olyanokon, amik nem. Mit értesz normális dolgokon? Vanilla dolgokra gondolsz?]

18+ - szexualitás, káromkodás, vallási gyűlöletkeltés, még több káromkodás

   Kurvára nem lenne szabad elhinnem azt a szomorú mosolyt, ami nem lehet valódi. Biztos, hogy nem ilyen ártatlan nebántsvirág, amilyennek mutatja magát, biztos, hogy ő is szokott káromkodni, legfeljebb egyedül, amikor senki nem hallja. Nem tudom elképzelni, hogy valaki ne gyűlölné kurvára minden napját az életnek úgy, hogy egy olyan egyedülálló köcsöggel él együtt, mint Sullyvahn, még ha a kéme is, és biztosan le kell vezetnie valahogy. A haragnak kurvára van egy limitje, amit nem lehet benyelni, és néha szétbaszni egy hugrabugos helyét, kúrni egyet vagy elküldeni egy karrier politikust a retkes, kurva anyjába, és azt kívánni, hogy cseréljék ki a beleit ördöghurokra, teljesen elfogadható. Én sem vagyok rossz ember ettől, és őt is csak a bigott kurvák tekintenék annak ezt követően.

  - Nem tudom... ezen-azon. Néha dolgokon, amelyek megtörténtek. Néha olyanokon, amik nem. Mit értesz normális dolgokon? Vanilla dolgokra gondolsz?-  persze, kétlem, hogy most a maszturbációs fantáziáira gondol, direkt ilyen kétértelmű a megfogalmazás. Valami idióta most biztos elmondaná, hogy mit képzel el, aztán kiderülne, hogy „jaaaa, félreértettelek, de köszi az infót.” Aztán még egy zsarolási alap. Persze, engem ezzel nem lehetne zsarolni, kurvára elég magabiztos a maszkulinitásom, szarok rá, hogy mi a faszt gondolnak mások rólam ilyen szempontból. Belegondolva, érdekel, ha valakit zavarna, hogy elképzelek valami japán kviddicsező csajt? Nem képzelhet mindenki unalmas fehér picsákat baszáshoz. Ami a lányokat illeti, nem volt egy közeli lány barátom sem, de kibaszott hülye, aki azt hiszi, hogy ők nem képzelnek dolgokat, meg nem csinálják ezt, és Soffi bizonyára hülyének néz, ha azt hiszi, hogy én is közéjük tartozom. Talán azért, mert trollnak tűnik, akit trollok vesznek körül, és mostanában elég sok időt töltök nyomorékokkal.

  - Ne aggódj, nem fenyeget a veszély, hogy egy szót is váltok vele.- valahogy még jobban utálom néha azt a faszszopót, mint az apját. Sullyvahn legalább pontosan az, ami: egy lelketlen, gecis nyelvű tolvaj, aki olyan, mint egy kurva kígyó, mintha Mardekár Malazár feltámadna benne simlis, sikamlós undorával. Ha egy pillanatig is elhiszed, hogy nem az éppen a célja, hogy elvegyen tőled valamit, akkor egy kibaszott retardált faszalakú pöcs vagy, akit le fog nyúlni, és akkor is, ha sejted. Nem szokott ebben különbség lenni. Azonban mégis... jobban utálom a képmutató kis gecit, ahogyan Yuriát is jobban utálom, mint apámat. Bennük nem semmisült meg teljesen ez az egész érzés, a boldog gyerekkor, a közös emlékek, a vágy, hogy bízhassak bennük, hogy legyen egy húgom, legyen egy kvázi bátyám, és valaki segítsen végre rajtam... kurva szánalmassá tesznek ezek a gondolatok, és mivel tudom, hogy nincs az a Yuria, aki lehetett volna, és nincs az a Deckard sem, csak egy enyves kezű vérelmélet hívő ribanc és egy apjánál méltatlanabb, üres fejű retardált enyves kezű geci, még jobban gyűlölöm őket. Soffi pedig... őt valahogy nem tudom elhelyezni ugyanúgy, mint azt a kettőt. Őt soha nem tudtam érzelmileg is utálni. Ő nem csak emlékeztet egy finom süteményre külsőre, ha beleharapsz, hanem az íze is finom- csak kurvára megdöglesz tőle.

 Csendben segítek bunkert építeni, nem is válaszolom meg a kérdést a párnákról. Nem is tudom- néha talán jobban esne az extra puhaság, de minél több tárgy van az ágyon, annál többet rúgok le a faszba a széléről. Agresszívan és nyugtalanul alszom, ahogyan már nagyon sokan rámutattak, kurvára nem pihenem ki magam, mindig rosszakat álmodok, emberekről és trollokról. Nagyon véletlenszerű, mikor nyugodt az álmom, általában azon szokott múlni, hogy mennyire sikerül fizikailag leterhelnem magam, de a harcom Sullyvahnnal és a kurva sok kibaszott házifeladat együttesen kibaszottul leterhel. Bemászok én is, még mindig nem tudom, milyen kurva megfontolásból.

   - Szép nagyon.- tényleg úgy érzem, mintha őszinte lenne. Mintha az a Soffi lenne, akivel kergetőztünk régen, amikor gyerekek voltunk, messze volt a háború. Mintha még létezne. Csomót érzek a gyomromban, mert azt akarom, hogy tényleg így legyen. De tudom, hogy ez lehetetlen, hogy nem lehet így, hogy ez az egész a vágyálmom. Kurva ostoba, kibaszott gyenge vagyok, hogy úgy is üldözök valamit, hogy tudom, az a valami nem létezik. Mégis mosolygok.

 Ez a hazugság és a kémkedés bunkere. Miért kérdezed tőlem benne, a takarók és párnák alatt, hogy mit akarok tenni felnőttként? Tudod nagyon jól, hogy most kúrjátok el minden lehetőségemet is a jövőmre, nem lesz soha többé semmi, csak szenvedés, megaláztatás, nem fognak többre tartani, csak selejtet fognak látni bennem, aki földönfutó, és még egy kurva bérelt lakásra sincs pénze. Szimpátiájuk sem lesz felém. Tudod, és kurvára nem zavar- aztán, amikor úgy döntök, hogy bűnözni fogok, megyek az Azkabanba, amíg mindenki más, amíg oda való, boldogan él valahol. Te is.

  - Nem tudom... szerintem nem vagyok elég jó hozzá, hogy kviddicsező legyek. Nincs szükség annyi profira. Talán vállalkozok valamit... az emberek jobban elfogadják a mugli dolgokat.- üresnek érzem a mosolyt és a szavakat, ahogy látom a szemeim előtt lélekben, hogy minden megvalósul, amit szeretnék, ahogy megkapom azt az életet, ami nem volt és nem is lesz. Szeretném, hogy megerősítsd, hogy létezik, hogy megsajnálj, hogy valahogy ne lopj el tőlem mindent, hagyj éppen eleget, hogy ebben a kibaszott kurva életben lehessek valami, legalább valami. Csomót érzek már a torkomban is, úgyhogy inkább iszom és eszem egy kicsit. Egyszer az is csak emlék lesz, hogy valaha a közelébe juthattam ilyen jó minőségű ételeknek.

  - De te is lehetnél kviddicsező. Profi módon. Tehetséges vagy benne, ha a feketevár kurv... a nem csalta volna el a meccset, ti nyertek.- ironikus, hogy ez a játék lett a közös pontunk. Ha tavaly bárki azt mondja, hogy egyszer Soffi Lowe játszani fog, kinevettem volna, mondtam volna, hogy bolond, hogy az lehetetlen. Sok kibaszott furcsa dolog történik a világon ugyanakkor, és talán... talán még sincs minden előre megírva. Talán mégsem arra vezetnek az utak, merre vezetni látszanak.