it's a bad day

[not a bad life]

not a bad life

Nem sok dolog gyilkolja jobban a bulit, mint az, hogy valakit sürgősségi ellátásra kell vinni. Bár ebben az esetben a problémát nem a bevitt alkohol mennyisége okozta (mert azt azért megtanultuk, hogy fájó fejjel nem vicces seprűre ülni), hanem azon események kusza sora, amik végül Ginny sérüléséhez vezettek. Az egyik pillanatban még a győzelmi ünnep mámorában énekeljük a csapatindulót, és tapsolunk koordinálatlanul, ritmustalanul az asztal tetején bemutatott cèilidhezéshez, a következőben pedig már meg is történt a baj. Skót táncot lejtő királynőnk az asztal alatt végezte. A reccsenő hang, ami azóta sem akar kimenni a fejemből, árulkodó volt. Professzionális sportolók vagyunk, mindannyiunkat talált már el gurkó. Pontosan tudjuk, milyen hangja van annak a bizonyos törésnek, aminek a következménye rendszerint egy fájdalmas, pótcsont-rapiddal töltött, lepedőizzadós, nem épp romantikus éjszaka.
Egy biztos: egyhamar nem fogjuk elfelejteni ezt a győzelmet. Csupán Charlie lélekjelenlétének köszönhető, hogy relatíve rövid idő alatt sikerült kezelni a helyzetet. Ha rajtunk múlt volna, az egész csapat a Szent Mungó várótermében folytatta volna a bulit, de Jones kemény és éleslátó. Igaza volt abban, hogy azzal nem tudunk segíteni, ha mindannyian ott izgulunk, pláne nem úgy, hogy jóformán mindenből kettőt láttunk már.
Természetesen arról szó sem lehetett, hogy legalább utólag ne tegyek valami látogatást. Hop-hálózatot használva érkezem a messzi északról ide délre, egy jókora ajándékkosárral, amit anyám rakott össze. Ragaszkodott hozzá. Az érkezésem és eligazításom követő percekben pedig óvatosan kopogok be Ginny szobája ajtaján.
- Kopp-kopp! Ébren vagy? Bejöhetek? – köszönök be az ajtón teli vigyorral, de a szemeimből mégis egyfajta aggodalom olvasható ki. Alig fél éve igazoltam át a Montrose Magpies tartalékosából főállású fogóvá a Hárpiáknál (ami mindig is a kedvenc csapatom volt), és úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem. Egy kis bajtársiasság pedig biztosan segíti majd a csapaton belüli kapcsolatok erősítését. Az ilyen helyzetekben is segítenünk kell egymást, ez kötelességünk.
- Ígérem, nem jöttem üres kézzel. Ezt neked hoztam. Anya is pakolt bele mindenfélét. – felmutatom a jókora JOBBULÁST ajándékkosarat, amit a csapatunk zöld-sárga színű szalagja köt át. Van benne minden, de tényleg minden. Mindenféle édesség és némi aszalt gyümölcs, képregények, egy aranyos plüssmackó, és ami a legfontosabb: egy csomó kozmetikum anyám vállalkozásából. Nem véletlen övé a legismertebb mágikus szépségipari üzlet, a Chant Cosmetics méltán lehet büszke az illatos és különleges tulajdonságú habfürdőire, arckrémeire, testápolóira, hajolajaira, és egyebekre. Kész katasztrófa, hogy ehhez képest a lánya lassan úgy néz ki, mint egy fiú. De hát van az az alma, ami messze esik a fájától.

healing involves the repairing of damaged tissue(s),

organs and the biological system
as a whole and resumption of (normal) functioning

A Mungóban történtek után joggal feltételezhetné bárki, hogy aggódó barátok és szeretők egész armadája keresi majd fel Ms. Weasleyt, ha már a szűk családjában is majd' annyian vannak mint egy Normandiában partralépő hadtest, és valljuk be, ő maga is reménykedett abban, hogy a gyógyulás nem lesz majd ennyire unalmas. Inkább lélekölő, mondjuk ki. Az erős, független nők, akik egyébként sikeres kviddics-játékosok, tutira nem kérik, hogy az anyjuk, az apjuk vagy a bátyjaik otthon ápolják őket, csakhogy ne kelljen újra és újra végiggondolniuk ráérő idejükben, milyen borzalmas fricskája az életnek, hogy egy ilyen remek meccs és ünneplőbuli után még edzeni sem lehet. Még. Edzeni. Sem.

Ilyen módon Edevane érkezése már majdnem megváltásnak érződik a purgatórium következő szintjén.
- Kerülj csak beljebb, idegen! Azt hittem, úgy fogok itt elsorvadni, hogy a kutya rám se néz, de csitt, mi fény tör át a másnaposság ködén! - Bár a Pótcsont-kúra nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé, a zökkenőmentes gyógyulás és rehabilitáció érdekében nagyon is komolyan veszi. Összehúzza magát a kanapén, sérült lábát nem elemelve a karfáról, hogy Clarice leülhessen, vagy akár választhatja a fotelt is.
- Hű, és még ajándékot is hoztál? - Egészen meghatottnak érzi magát, ahogy szemügyre veszi a kosár tartalmát. Azonnal kiveszi belőle a macit, és maga mellé ülteti a kanapé párnái mellé.
- Clar, ez nagyon kedves, de iszonyat drágának tűnik. Jó ég! Ezek a Chant-tól vannak? Tudod, ők a kedvenceim, rájuk még a sógornőm is azt mondja, hogy nhem is rhossz, ami nála felér egy üdvrivalgással. - Most már sokkal jobban érzi magát, amint mindent magára kent, vissza is térne a pályára. Persze, azt sem bánná, ha előtte beugorhatna a kies Albion egy másik ködös kis zugába, ahol minden kandalló elképesztően elegáns és megvakarhatná Mac fültövét. Nem igazság, hogy ebben az állapotban nem hoppanálhat.
- Megkóstolod velem ezeket, ugye? Nyugi, nem a Chantra gondolok, abból nem kapsz - komiszkodva nyelvet ölt rá, mielőtt felé nyújtana egy, a kosárból kihalászott csokibékát.

[not a bad life]

not a bad life

Helyet foglalok Ginny mellett a kanapén, miután a méretes ajándékkosarat átadom, benne minden jóval, ami alkalmas arra, hogy elvonja a figyelmet a gyógyulás olykor kényelmetlen, hosszas procedúrájáról. Pótcsont-rapid kúrán minden profi sportoló átesett már párszor, tehát könnyű sorsközösséget vállalnom csapattársammal. Azt hinnéd, a sokadik alkalommal könnyebbé válik, a valóság ezzel szemben azonban az, hogy már a gondolattól legyengülsz, mert pontosan tudod, hogy milyen íz és milyen fizikai kínok várnak rád.
- Csak nem gondolod, hogy magadra hagyunk! Hiába, az edzések nem az igaziak nélküled. De megígérem, legközelebb szólni fogunk, hogy asztalon táncolni talán nem a legjobb módja a győzelmi ünneplésnek, hagyománytisztelet ide vagy oda. – keresztbe vetem a lábaimat a kanapén, és megtámaszkodok kezemmel a karfájában, mialatt azt nézem, hogyan bontja ki az ajándékcsomagot. Nagyon sokat töltöttem el a betegségem miatt a Mungoban, és pontosan tudom, hogy milyen magányos tudsz lenni a lábadozás alatt. Az viszont mindig felvidított kicsit, ha hoztak nekem valamit. Nem baj, ha nem volt nagy dolog, egy csokinak vagy egy képregénynek is nagyon tudtam örülni. Illetve most is ugyanúgy örülök, ha Caeliusék bejönnek hozzám, akár csak beszélgetni. Beletörődtem már abba, hogy ez a dolog örökké velem marad, és mindig másodrangú leszek varázshasználat terén másokhoz képest. De így is találtam valamit, amiben ki tudtam emelkedni.
- Hagyjad már, anyámé a Chant, nekünk ez nem kerül semmibe. – legyintek egyet a sopánkodásra. Tény, hogy a Chant nem olcsó, de apa minisztériumi fizetése (aki egyébként Ginny apjának a közvetlen munkatársa) közel sem hoz annyit, amennyit anyám kozmetikumai.
- De köszönöm anyám nevében a bókot a sógornődtől! Feltétlenül elmesélem neki. Küldjek neki is egy kis csomagot? – ajánlom fel a dolgot. Nem hiszem, hogy anyának lenne kifogása, arra pedig amúgy is mindig szüksége van, hogy hiteles visszajelzést kapjon az új dolgokról és illatokról. Nekem nincs meg az a kifinomult szaglásom, mint neki, úgyhogy aligha vagyok segítség ebben.
- Tudod jól, hogy két dologra nem mondok nemet: a repülésre és az édességre. – nyúlok a csokibékáért, mielőtt még meggondolná magát, és vigyorogva bontom ki azt. A béka egy határozott ugrással menekülne, de a kviddicses reflexeknek köszönhetően még sikerül elkapnom időben a levegőben, mielőtt elszökne tőlem. Egy másodperccel később pedig ehetővé és mozdulatlanná is dermed a kezemben.
- Hogy viseled? Már megvolt a kúra, ugye? Mit mondtak, mikor jöhetsz vissza játszani? – uszítom rá a kérdéseket. A hónapban már csak a denevérek ellen lesz egy barátságos mérkőzésünk, de biztosabb lenne a csapat a sztárjátékosunkkal, mint nélküle.
- Emlékszem, amikor először kaptam rapidot. Még gyerek voltam, és valamin nagyon összevesztünk az öcsémmel. Szerintem meg akartam átkozni, de végül a saját karomat törtem el a varázslattal. Anyámék nem voltak boldogok. – most már csak nevetek az emléken, de akkoriban ez elég sokkoló volt. A töréssel járó fájdalom pedig eltörpült amellett, amit a rapid nyújtott a lábadozás során.