Mardekár vs. Hugrabug - Lelátók

Itt szurkolhattok a csapatoknak, minden Kviddicsfan élhet vágyainak!

Drukker versek, reagok, felkiáltások, hajtépések, ércelődések, nemi aktus a lelátó alatt - ide velük!

Ki nem ugrál a házunknál, hej, hej,
Az nem harcol a csapatnál, hej, hej!

Sasszem figyel, nincsen hibánk, hej, hej,
Foxgrove mindent hárít már, hej, hej!

Gurkó repül, botja lendül, hej, hej,
Echohawk most nagyot perdül, hej, hej!

Gólt lövünk és száll a passz, hej, hej,
Ays pedig a győzelemre hajt, hej, hej!

Nem állítja semmi meg, hej, hej!
Finnighan ma bajnok lesz, hej, hej!

Hét éve is leégtek, hej, hej!
A kígyók nem is olyan kemények, hej, hej!

G O O O ♡ B I R D S*

•     •    •     •    •     •     •  

౨ৎ ˚｡ ೀ

아무리 나빠도 난 좋아
봐 세상에 넌 빛이 나
누구라도 흠뻑
빠져버릴걸
really bad boy
•     •    •     •    •     •     •  

        Princess Soffility nem tudott túl sokat korábban a kviddicsről - amit tudott, azt is csak titokban, magazinokból és Zafirától, persze szegény Zafira nem is tudta, hogy Princess Soffility létező személy, ő ezeket mindig a barátnőjének, Soffi Lowenak mesélte el. Ez sosem zavarta meg abban, hogy teljes lelkesedésében szurkoljon az épp aktuálisan izgalmas meccsen, bár sokszor nem volt biztos benne utólag, hogy győztek vagy vesztettek, mikor épp nem a Hollóhát lépett a pályára.. Deckard szerint az olyan lányoknak, mint ő, amúgy sem való a sport, mert szabályokat kell megjegyezni bennük, de szerencsére Deckard nem volt ma itt, hogy mindannyiuk örömét elrontsa.
        Most azonban, míg hosszú zöld zászlóját szorította a mellkasához, a szíve a torkában dobogott. A mardekárosoktól kölcsönkért zöld sálban kicsit melege volt, az arcára pírt a hűvös levegőben még az izgalom lopott, és egyre-másra kuncognia kellett. Minden vibrált mások hangjától és örömétől, ő pedig boldogan integetett a felszálló játékosoknak.

        - Hajrá, Nialeeeeeen! - szerencsére pont annyira a szélén állt az emelvénynek, hogy senki előtt nem húzott el a zöld szalag, ami a zászlója végén írt le elegáns ívet, míg fel-alá ugrált, és tett néhány tánclépést is a biztonság kedvéért, hogy unokatestvére biztosan tudja, mennyire rajong érte. Korábban épp így örült Zafira sikereinek is, de mióta bekerült a csapatba - nem Zafira, Zafira Soffi szerint oda született, mint egy igazi madár, egy fenséges madár - azóta nem volt alkalma igazán másoknak szurkolni.
         - Olyan izgalmas, ugye? Szerinted győzni fognak? Te is szurkolsz valakinek ma? - a felvezetők után egy kicsit megnyugodva fordult barátnőjéhez, és a magukkal hozott üvegbe szívószálat szúrva megkínálta a matchából. Szükségük lesz az erejükre, mert a mérkőzés szorosnak ígérkezett - bár Soffi titokban remélte, hogy mégis győzhetnek.

        - Mar-de-kár! Mar-de-kár! - skandálta jónéhány ponttal és üres matchás üveggel később a lelátóról, néha még a mardekáros szurkolóknak is integetett közben. Nem érezte árulásnak a gesztusát, bár volt sok barátja a hugrabugosok között is, de Soffi kötelességének érezte, hogy támogassa az unokatestvérét most, hogy újra jóban lehettek és a fiú nem húzódott már el tőle. Azok közé tartozott, akik akkor is őszintén örültek mások sikereinek, ha az történetesen épp az ő kudarcukat jelentette: bármi történik is majd, ebben a pillanatban a barátnője mellett, az unokabátyjának szurkolva ragyogott a boldogságtól.
        *: És persze Go, Birds! - mondaná Princess Soffility, ha látná ezt.
        

Szállnak a hősök, mint halk árnyak,
Alkonyi fényben lengve szét,
Lelkem finom vágyakkal árad,
Sárga, s zöld szín szövi az éjt.

Talbot villan, mint őszi villám,
S Finnighan mint tavaszi szél,
Lágyan, de gyorsan száll a kvaffot
Űzve, míg Echohawk betér.

Sterling keze mint hajnali pára,
O'Hara tüzén fény reszket át,
Foxgrove bukik, mint a borznak álma,
S Travers gurkója mindent ráz.

De Ays, a gyors, mint zápor árja,
Szárnyal a légben, s nem remeg,
Blackwar kínja bár sajog feketén,
A Hugrabug-szív nem pihen.

Ó, nemes csaták! Ó, bátor harcok!
Szent lázban ég ma fenn a tér!
Dicsőn ragyog majd emléketek,
Mindkét csapat szívünkben él.

S ha suhan néha kígyó árnya,
S ha koppan mélyen gurkó, kvaff,
Én tisztelettel hajlok meg most,
Mert minden hős, ki harcba hajt.

[- Enyje... ez talán kicsit túlzás volt. Remélem, hogy gyorsan felépül majd.]

Személy szerint soha nem voltam kviddicsező, és az egyetlen kísérletem során, amit a csapatba való bekerülésre tettem még ötödévesként, nem végződött éppen sikeresen. Nem is voltam nagy rajongó soha, úgyhogy könnyen lehet, hogy ez a három meccs az életemben először, amikor házvezetőként tényleg érdekel az eredmény. Nem állítom, hogy a világ legrosszabb élménye lesz számomra, ha nem nyerjük meg a Kviddics Kupát és a Házkupát, de azért szeretnék nyerni. Ezt közöltem is a csapattal a meccs előtt.

 Nem aggódom különösebben az eredmény miatt, elsősorban, mert Mr. O'hara hozzáértő kezei között hagytam mindent. Ettől függetlenül egy, a Mardekár színeit viselő sállal helyezkedtem el a Lelátón, a Liliya által készített, ízesített rizs pedig zöld-fehér színekben hirdeti, hogy támogatom a csapatot. És ahogy halad a meccs, úgy látom, hogy minden okunk megvan reménykedni, amikor az ellenfél csapatának tagjai egymás után kapják a sérüléseket, a kapitányunk pedig megmutatja, hogy miért gondolja róla mindenki, hogy szinte garantált a pozíciója egy profi csapatban. Azért kicsit megcsóválom a fejem, amikor a Hugrabug kapitánya a földre zuhan.

 - Enyje... ez talán kicsit túlzás volt. Remélem, hogy gyorsan felépül majd.- a hangomban azért nincs túl sok sajnálat, miközben Wesleyre nézek, és eszek még egy harapásnyit az ételből. Nem örülök túlzottan egy diák sérülésének, de egyrészt kétlem, hogy ne lehetne gyorsan meggyógyítani, másrészt sajnos ez a velejárója ennek a sportnak. Azért remélem, hogy Ms. Miller gyorsan elkapja a cikeszt, hogy megkímélje a Hugrabug fogóját a további szenvedéstől.

18+ öngyilkosságra és önbántalmazásra való utalások

Minden meccsen kötelező a jelenlétem, hogy szurkoljak nem csak a háztársaimnak, hanem az iskola összes tehetséges sportolójának. Akkor is, ha – akárcsak a focit – a kviddicset sem tudom megérteni. Akkor is, ha barbár játéknak tartom, ami még veszélyes is. Akkor is, ha pár napja még a gyengélkedőn feküdtem Madame Pomfrey szigorú megfigyelése alatt, valamint Fawcett professzor utasítása miatt. Akkor is, ha alig egy hete még a halál ajkai simultak nyakamhoz, hogy elvigyenek ebből a világból, vissza Őhozzá, hogy újra találkozzunk.
A kínos tekintetek közül magamon érzem annak az elsősnek a jelenlétét is, aki segítségért rohant, és mindazokét, akik aggódva várták az ajtón túl, hogy mégis mi történik. Nem tudom, hogy végül mi az, amit tudnak az egészből, és mi az, ami pletykaként elterjedt. Elvégre nem látták, hogy pontosan mi történt, de mégis épp eleget ahhoz, hogy tudják, nem ok nélkül töltöttem gyakorlatilag egy teljes hetet a gyengélkedőn.

- Mit gondolsz, mennyi esélyünk van? – szólítom meg a mellettem ülő Milest. Csodálom, hogy nem a csapat tagja. Bár jövőre még biztos van esélye bekerülni. A Mardekár csapata, élükön O’Harával még laikus szemmel is nagyon agresszívnak tűnik. Travers pedig könyörtelen terelő.
Dideregve összehúzom magamon a Hugrabug-sárga, téliesített talárom. Nem annyira bírom ezt a hideget. Az indulóra történő lábdobolás olykor kicsit felmelegít, de nem annyira, mintha a klubhelyiségünkben lennék.
- Én itt is mindjárt szétfagyok. Bele se merek gondolni, hogy a magasban milyen nekik. – didergek, és talárom ujja alá dugomösszeszorítot kézfejeimet. Szívesen emlékeztetném saját magamat, hogy ne felejtsem el megkérdezni a játékosokat, nincs-e valamire szükségük ilyen időben, de a sportoló hiú fajta, és semmiképp se szeretném megsérteni őket. Mondjuk Holden, a hős lovag talán nem olyan sértődős.
Visszafojtom lélegzetem, amikor Munson leesni a seprűjéről. Ráadásul Foxgrove is egyre több gólt enged be. Bízom benne, hogy Finnighanék végre összekapják magukat – bár kapitány nélkül a csapatmorál olyan, mint egy hajó a viharban, iránytű nélkül.

A zavart egy picike, kék madárka okozza, de csak kevesen vagyunk, akik elsőre kiszúrják a rövid szünet okát. A nosztallang némán foglal helyet a Hugrabug szurkolói közegében, éppen előttem, a box peremén.
- Nézd, új szurkolónk van! - nevetek fel a látványra. A mai napon, sőt, talán az elmúlt héten először jelenik meg arcomon az örömből fakadó mosoly. Annyira, de annyira aranyos!
- Állítólag a halálukkor visszamondanak mindent, amit addig hallottak. Egyébként egész életükben teljesen némák. Talán ha most elég határozottan szurkolunk, akkor megemlékezik a kedvünkért a kedvenc csapatunkról. - karjaim összefonom ölemben és előrehajolok, mialatt Mileshoz beszélek, hogy közelebbről is csodálhassam ezeket a pompás tollakat. Remélhetőleg nem a csapatunk halálát jött előrevetíteni, hanem a példás sorsfordulást, az egyre nagyobb szakadék ellenére a góljaink számát illetően.

[- Milyen kedves...]

Nem játszik a csapatunk, és meglehetősen hűvös is az idő (ich hasse die Kälte), mégis úgy döntöttem, hogy megtisztelem a Hugrabug és Mardekár csapatait azzal, hogy szurkolok, még ha leginkább az is a szurkolás tárgya, hogy mindenki jól szórakozzon. Persze, amilyen ellentétek vannak, és amennyire sok múlik ezen a meccsen, tudom, hogy nem garantált mindkét csapat szórakozása, de a papírba csomagolt mazsola, amit kabátom zsebében hoztam magammal Soff és Zafie kíséretében, remélhetőleg gondoskodik róla, hogy mi helyettük is jól szórakozzunk.

 Milyen borzalmas lehet... fenn a hidegben, kiszolgáltatva az inerciának, a gravitációnak, az extrém hőhatásoknak, a gurkóknak. Szívesen megkérdezném a mellettem álló lányokat, hogy egészen pontosan mi visz rá egy gondolkodó, értelmes fiatal hölgyet, vagy egy olvasott fiatalembert, hogy kockáztassa kényelmét és testi épségét a... miért is? Talán Orin tette mindig jól, hogy nem látogatta a kviddics meccseket, bár nála történetesen tudom, hogy nem kényelemből tette. Most reggel is biztosan edzett valahol.

 Blackwar, majd Munson sérülése hatására kicsit összébb húzom magam, és agresszívabban kezdem rágni a mazsolát, amit asszertívabban kínálok Willnek és a lányoknak is. Rossz belegondolni, hogy mi történne, ha idecsapódna egy gurkó, vagy esetleg egy sérült játékos, még ha tudom is, hogy ritka, hogy valaki csak úgy elszenved bármilyen súlyos, maradandó sérülést. Azt azért érdekes nézni anatómiai szempontból, hogy hogyan mozognak a sportolók, még ha csak a felső testüket is van lehetőségem látni. A Varázsvilágban annyira nem jellemzőek az olyan mugli sportok, ahol a varázslók a lábukat is használják.

  - Milyen kedves...- csak mosolygok, ahogy a madár átszáll a pályán, talán visszafogottabban, mint a legtöbben, akik közül többen láthatóan nagyon odavannak a nosztallangért. Szomorú, hogy mi az egyetlen mágikus képessége, de most... most kifejezetten életvidámnak, kedvesnek tűnik. Vajon miért jött ide? A Rengetegben kellene lennie.

  - Akarjátok megnézni közelebbről?- talán nem mindenkit csábít a jelenlévők közül a lehetősége annak, hogy lemaradjanak a meccs talán döntő momentumáról, de a magam részéről hirtelen sokkal érdekesebb lett az a madár, ami láthatóan nem úgy viselkedik, ahogyan a fajtársai szoktak. Egyedül persze nem mennék szívesen.

G O O O ♡ B I R D S*

•     •    •     •    •     •     •  

౨ৎ ˚｡ ೀ

아무리 나빠도 난 좋아
봐 세상에 넌 빛이 나
누구라도 흠뻑
빠져버릴걸
really bad boy
•     •    •     •    •     •     •  

        Alig akart hinni a szemének, mikor megpillantotta a madarat - olyan volt, mint egy különösen fenséges felhő, ahogy elszállt a pálya felett és lassan, elegánsan lehuppant a szurkolók mellett. Sajnos túl messze hozzá, hogy innen Soffi jól megcsodálhassa, és ugyan tudta, hogy nem lenne szabad elhagyniuk a helyüket jó ok nélkül, folyton oda kellett pillantania a kis távcsővel, amit magával hozott, és amin a gyakori használat miatt szinte ugráltak a fehér szalagok. A játék épp úgyis leállt rövid időre, páran már elégedetlenkedni kezdtek az eredmények miatt is, mert a mérkőzés nem hozott könnyű győzelmet egyik csapatnak sem.
        Princess Soffility kötelességének érezte megóvni a madarat, aki szegény, biztosan eltévedt, mert máskor sosem látta ilyen közel a diákokhoz. Tudta, hogy a meccs után a szurkolók mindig beszaladnak a pályára, hogy együtt ünnepeljenek a csapatuk tagjaival, talán most is megteheti, hogy pár percre - tényleg csak pár percre, ígérte meg Nialen alakját nézve a távolban - odamerészkedik a hugrabugosok mellé. Szörnyű lenne, ha valami történne a kedves kék madárral, ő pedig csak üldögélt itt.

        - Persze, láttad, milyen cuki? És hogy tollászkodik, annyira aranyos! Nem szeretném, ha megijedne, talán valahogy kimenthetnénk, ugye? - nem a kedves hugrabugos szurkolóktól féltette, náluk még akár magok is lehetnek, amivel otthonosabbá tehetik a madár látogatását, de amint beindul a küzdelem a csapatok között, a madár talán frászt kap majd. Soffi legalábbis erre gondolt, míg Enverrel lassan megközelítették, hogy ő biztosan frászt kapna, még ha nem is teljesen egyértelmű, mi az a frász és hogyan kapja el az ember. Vagy az az embert?
         - Oh ez egy nosztallang! Egyszer azt fogja mondani, hogy ötven pont a mardekárnak? Sziasztok, csak a madarat jöttünk megnézni és kideríteni, hogy jól érzi-e magát, mert sosem láttuk még berepülni egy meccsre. Azt hittem, félnek a zajtól és az emberektől. Olyan cuki! - óvatosan araszolt még közelebb, a hosszú zöld zászlót a mellkasához szorította, nehogy beleakadjon valamibe. Különösen festettek Enverrel az aranyszínbe öltözött hugrabugosok mellett, de Soffi most a legkevésbé sem bánta, míg a madárkát figyelték közösen.

        - Sok sikert nektek is, kéz és lábtörééést! Yaaay borzok és kígyók!- köszönt el végül a többiektől, miután a madár is biztonságban elrepült, kicsit messzebb annál, minthogy a mérkőzés menetszele elérje a frissen elrendezett tollait. Soffi még a két lelátó között is lelkesen ugrált és integetett, eljárta a 'Mar-de-kár!' ritumusú, az alkalomra rögtönzött koreográfiáját, és csak akkor hagyta abba, amikor úgy tűnt, Talbot vészesen közel kerül hozzájuk.. Legalább a kedves madár már madártávlatból figyeli csak az eseményeket.
        *: És persze Go, Birds! - úgy tűnik, szó szerint. ♡
        

[- Menjünk akkor! Azt biztos hozod?]

  Az alapján, hogy milyen állapotban van néhány hugrabugos játékos, nehéz nem látni, hogy milyen veszélyes helyzetbe került szegény nosztallang. Bólintok, nehéz nem egyetérteni Soffal abban, hogy ki kell mentenünk a madarat. Méghozzá gyorsan, mert bármit is hallott szegény élete során, nem akarom hallani. Még nagyon sokat kell repülnie.

  - Menjünk akkor! Azt biztos hozod?- a Hugrabug szurkolóiról nem feltételezem, hogy megtámadnák Soffit azért, mert nyíltan a Mardekárnak szurkol, de mégis, van némi veszélyérzetem, mert mi van, ha mégis? Emlékszem történetekre diákokról régről, akik valahogy a Hugrabugba kerültek, de agresszívabbak voltak, mint a legtöbb griffendéles vagy mardekáros. Igaz, már ide járunk hat éve, és hirtelen senki nem jut eszembe, aki pont Soffot vagy engem akarna bántani. Mi soha nem ártunk senkinek.

 Nem is bánom, hogy elszakadok kicsit a meccstől, annyira nem vagyok oda ezért a sportért, különösen, hogy ma egészen brutális minden. És utoljára pont a Mardekárral fogunk játszani. Soff ist viel zu gut für diesen harten Sport. Remélem, hogy a madárral tényleg nem történik semmi, különösen annak fényében, hogy eleve, miből alakult ki a cikesz. Rossz belegondolni, hogy milyen ostoba, barbár módon játszották ezt a játékot az őseink. A muglik pedig még most is örömmel járnak ki az erdőbe, vörös kabátokban és haragos kutyákkal.

 - Technikailag, azt hiszem, inkább azt, hogy knakéradram a tnop nevtö, mert visszafelé... sziasztok! Csak a madarat lessük! Reméljük, hogy az őrzőtök sok gólt dob a... a labdával.- mosolygok, ahogy rájövök, hogy nem jut eszembe a fő labda neve, az legalább eszembe jutott, hogy az őrzők a támadók, és a hajtó védi a karikákat. Fordítva talán logikusabb lenne, de Harwin mondta, hogy ő ért a sportokhoz, és sokan nem tudják, de így van.

 Szerencsére a madár biztonságban elrepült, nem is kellett arrébb csalni fogyatkozó mazsolakészleteimmel (emlékszem rá Gondozásról, hogy ez rendben van nekik), és magabiztosan, kissé tisztelgésszerűen, mosollyal az arcomon búcsúzok, még integetek is Darkwoodnak, akibe a múltkor belefutottam a Fürdőben, ahová szépítő hajmosásra mentem. Sokan nem értékelik, hogy milyen jó minőségű dolgok vannak ott, a prefektusok mindig... egyéb célokra használják azt az exkluzív helyiséget.

 Mosolyogva követem Soffit, aki láthatóan élvezi ezt a meccset. Kivételesen tehetségesnek tűnt, ahhoz képest főleg, hogy idén kezdett, az a benyomásom, hogy gyakorolhatott is otthon. Kedvem lenne csatlakozni a koreográfiájához, amelynek azt hiszem, hogy elkezdem hallani a ritmusát, de összerándulok, ahogy a Mardekár egyik őrzője (vagy hajtója?) felénk pörög. Csak arra marad időm, hogy lejjebb rántsam Soffot és lebukjak, amíg a fiú visszarepül.

  - Ó, megsérültél!- talán túl drámai vagyok, amikor a lány felsegítése közben észreveszem a horzsolást a kezén, ami alig vérzik talán, de tudom, hogy biztosan nagyon fáj, mert a kézben rengeteg idegvégződés található. Sajnos, bármennyire előrelátó lenne, nincs nálam Wiggenweld, és nem tudom, hogy a tanárokat mennyire zavarná, ha most, a meccs fináléja során terelném el ezzel a figyelmüket. Tudom azt is, hogy van, aki nem is tenne semmit ezzel, Orin ezt talán meg sem érezné még, én viszont rögtön igyekeznék helyrehozni, amíg lehet.

  - Azt hiszem, van nálam egy zsebkendő...- a szövet zsebkendő teljesen tiszta, és bár szeretem rajta a kis, lassan mozgó báb hímzést, nem bánom, ha majd ki kell mosni. Prefektustársam komfortérzete és egészsége fontosabb most ennél. Remélem, hogy minél gyorsabban vége ennek a meccsnek, hogy felkísérhessem a Gyengélkedőre.

Nagy mosollyal integetek a két hollóhátasnak, Envernek és Soffinak, amikor meglátom őket egészen közel a mi lelátónkhoz. Őszintén szólva engem is jobban érdekel a madár, szívem szerint pedig én is inkább őt nézném közelebbről. Legendás Lények Gondozása óránk részeként már volt alkalmunk találkozni velük, de így a vadonban (már amennyire a kviddics pálya és a szurkolói rész vadonnak számít) még soha nem láttam őket.
- Sziasztok! Igazad lehet, jó, hogy eszedbe jutott. Azért nem semmi szurkolónk van. – köszönök nekik. Soffi engem nem sért meg a mellkasához szorított, zöld zászlóval. Csak természetes, hogy az unokatestvérének szurkol (bármilyen furcsa is belegondolni, hogy Traverssel rokonok). Még örülök is annak, hogy a hollóhátasok gyorsabban kapcsolnak, mint én. Bármennyire is cuki madár, az biztos, hogy a két dühös gurkóval és még több még dühösebb játékossal és szurkolóval teli tér nem épp ideális egy ilyen egyébként békés lény élettereként. Nem tűnik sérültnek, és innen a repülésében sem láttam semmi szokatlant, de ne kísértsük a sorsot.
- Az őrzőnk góljai öngólokat jelentenének. Nem vagyok szakértő, de egészen biztos vagyok benne, hogy az ő dolguk őrizni a karikákat. – felmutatok Holdenre, aki épp köröz a póznák körül, miközben kijavítom Envert. A Mardekár gólelőnyéből ítélve most talán nincs a legjobb napja. Remélem, hogy nem én tehetek róla a múlt heti dolog miatt.
Integetek nekik ismét, amikor visszaindulnak a Hollóhátasok ülőhelye felé, de még kiszúrom, ahogyan a nosztallang elrepülése közben elhullajt egy tollat. A meccs után mindenképpen be kell gyűjtenem. Hiszen neki szüksége még nincs rá. Oakley professzor biztosan értékelni fogja, hiszen igazság és memória szérumok fontos alapanyaga.

Nehezen köt le a meccs, bár ennek az oka inkább az, hogy különben se vagyok nagy rajongója ennek a sportnak. Rossz nézni, ahogyan Talbot seprűje ripityára törik, és igen nehezen tudom megérteni, hogy mi is számít csalásnak ebben a játékban, és mi nem. Hooch elég megengedő ezen a meccsen, talán még elfogult is. Még ha ezzel látszólag kedvez is az amúgy hátrányban lévő csapatunknak, azért én érzem, hogy ez így nincs rendben.
Visszafojtott lélegzettel figyeljük egy emberként, amikor Miller megindul valami felé, azonban valami nem stimmel vele. Hátranézek, hogy lássam a többi hugrabugos szurkoló reakcióját, és csak véletlenül figyelem ki a közönség szélén a másodévest pálcával a kezében. Gyorsan sikerül összeraknom a képet, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy ezt az arcpirító, pofátlan dolgot ne tudjam megelőzni. A Mardekár fogójának ujjai összezárulnak a csillogó aranyfülbevalón, amit egy másodéves diák lebegtetett a kviddics pályán. Vörös fejjel állok fel a helyemről, ott hagyva Milest, aki viszont még így is végignézheti, ahogyan megyek rendet tenni. A prefektusi címet nem azért kaptam, hogy kiélvezzem ezek előnyeit. Az csak a jutalom az extra kötelezettségekért. Azonnal rászólok, hogy mégis mit csinál, és félreállok vele a szurkolóktól, majd elindulok vele a tanárok felé. A meccs további részét velem fogja végigállni, egészen addig, amíg nincs vége a mérkőzésnek. Van egy elég nagy probléma, amiről Fawcett professzornak tudnia kell. Egyáltalán nem méltó házunk hírnevéhez és mottójához ez a fajta viselkedés! Hugrabug Helga forog a sírjában.