Miles Fawcett

MILES FAWCETT

]

always look on the bright side of life

Alapok

jelszó || Redway Roxmorts szépe
nem || férfi
születési hely, idő ||Brighton; 1988, július, 23.
kor || 16
vér || félvér
évfolyam || Hatodik

A múlt

Menta illat lengett körbe és a háttérben egy lágy jazz muzsika szólt, miközben én nyöszörögve hajoltam a csap fölé, hogy megszabaduljak a csípős érzettől… a szememben.
Sokan azt mondják, hogy anyám fejre ejtett kiskoromban, de ezt a saját szavaival cáfolta is egyből. Teljesen normális, üvöltő, bömbölő gyerek voltam. Totyogtam, behánytam a sok ugrálástól, beszéltem és még annyit beszéltem. Felesleges ragozni, én sem sokra emlékszem.
Na de, hogy került a szemembe a fogkrém? A kíváncsiság mindig nagy erővel mozgatott. Amit szét lehetett szedni, szétszedtem, hogy lássam mi van odabent, ahova fel lehetett mászni, onnan leestem. Nem is csoda, hogy a mágia első jele pontosan ekkor mutatkozott meg: 5 évesen másztam fel az udvari fára, sikertelenül, azonban leesés után úgy pattantam, mint valami gumilabda. Innentől nem volt kérdés, hogy merre visz majd az utam.
A fogkrémre visszatérve, csak egyszerűen látni akartam, hogy jön ki. Ekkoriban, nem sokkal a fás kaland után anyáék már gyakran veszekedtek. Ilyenkor szerettem elfoglalni magam, elvonultam, vagy valami marhaságot csináltam. Így került a kezembe a fogkrém is, a háttérben a vita, én meg kikapcsoltam a logikám teljesen.

…

- Kedves naplóm - mintha lett volna mellettem egy penna, amely a szavaimra felugrott volna és serényen körmölni kezdett volna. De nem volt. Volt cserébe a félszemű, könnyező tükörkép, meg anya lusta, csíkos kandúrja a szennyeskosár tetején. Majdnem ugyanaz, na.
- A tizenhetedik nap sem hozott semmi újat. A kirándulásból csak vita lett, Morty pedig megint lehányta a szőnyeget. Holnap, ha valaha látni fogok újra, talán én is a szőnyegre hányok és akkor talán elfelejtenek kiabálni. Egymással. Majd velem teszik meg. Mit szólsz? - a macska felé fordultam, amennyire lehetett, de ő csak lustán legyintette meg a farka végét. Szerintem is. Sziszegve hajoltam vissza a csap alá inkább.

…

Nem szerettem, feszült voltam és olyankor még hangosabb. Mindig bohóckodtam, vicceket mondtam, hátha attól jobb lesz, hiába. Anya még mosolygott, apa pedig inkább leült olvasni, dolgozni, sétálni, ahonnét iszonyatosan cigiszagúan tért vissza. Anya ráhagyta, ha kérdeztem akkor pedig mindig azt mondta, nincs baj. De volt. Apa szigorú volt, mint a legtöbb apa, anya meg úgy volt vele: hagyja rám, gyerek vagyok. Mai napig nem tudom, hogy miattam vagy épp egymással nem bírtak, vagy a lassan gyülekező sötét fellegek miatt, de a hatodik születésnapomon elváltak útjaik és anyához kerültem. Ha akartak is valaha második gyereket, sosem lett, pedig én a mai napig szeretnék egy testvért. Talán jobb is így, talán más lennék ha végül apámhoz kerültem volna. Nem lényeges. Mivel a mágiám miatt nem mehettünk london egyik panelnegyedébe csak úgy - mivel előszeretettel vadmágiáztam -, a (az anya féle) nagyihoz kerültünk vidékre, ahol aztán kedvemre kiengedhettem minden kalandvágyam.
Szerencsére a szomszédságban is akadtak bőven korombeliek, így volt miből szemezni, volt kikkel kiengedni az energiám. Hiányzott apa? Igen és nem, mindig lefoglaltam magam valamivel, aztán az érzés leülepedett.

…

A nyolcadik születésnapom még itt töltöttem. Akkora tortát kaptam, hogy ki sem láttam mögüle, körülöttem pedig a gyerekzsivaj. Apám csak borítékot küldött, bocsánatkéréssel, hogy mégsem tud eljönni. Ez kicsit elvette a kedvem, azonban a többiek hamar visszahozták. Szuper nap volt, gyerekfejjel szinte fel sem fogva, hogy mennyire rosszabbodik a helyzet. Vidékre is elértek a hírek, de igyekeztek ezt velünk nem megosztani, vagy csak nagyon virágnyelven. A nagyi hallani sem akart erről, pedig neki volt miért aggódnia: mugliszármazású volt. Apával a válás óta egyszer találkoztam, elfoglalt ember volt (én szerintem, mert nagyon sosem nyilatkozott), aki mindig a számok és a könyvek között élt, anyám pedig a valóságban, talán ezért nem ment nekik. Ezen a napon mutatott be egy férfit, akivel màr egy ideje randevúztak és egymással képzelték el az életüket. Idegen volt és furcsa, mégis közvetlenebb, mint apa, közelebb állt a habitusa hozzám, de lehet csak én képzeltem bele. Varázsseprűket gyártó helyen dolgozott, így - ugyancsak miniatűrbe - de az aktuális sláger seprűt kaptam meg, illetve egy korábbi, de szuperen működő darabot, amivel megismerkedhettem a repüléssel. Nem csak anya, de én is boldog voltam. Vagyis anya kevésbé, mert nem egyszer estem le róla, de megbékélt vele. Kár ragozni, amit lehetett, megtettem; nyakig sásosan, vizesen, bogánccsal tele, ami belefért.

Visszaköltöztünk a kis vackunkba és tökre úgy nézett ki, hogy minden rendben van és lesz is. A sors azonban azt mondta: nehogy már! Csak kis idő volt fellélegezni, erre a világ sötét fele mozgolódni kezdett. A zsivaj szép lassan halt el a bevásárló utcákon, az emberek elkezdtek sietni, halkan beszélni, a hátuk mögé nézni. Fura történetek keringtek és egyre rosszabb hírek. Nem voltam már annyira gyerek, így felfogtam, valami baj van, valami rossz. Az iskolában sem volt nyugodtság, anyám pedig nagy hálával emlegette, hogy nem érkezett még meg az a bizonyos bagoly, nem kell mennem. Bevallom, féltem én is. Még kicsit utólag is, amikor ténylegesen levelem jött és már a vonaton ültem, hogy meg fogok halni. Na de ne menjünk ennyire előre.
Anya kevesebbet dolgozott, hiszen már senki sem mert a sajtónál igazat írni, viszont mindenki azt szomjazta. Max is kivette a szerepét mindenben, vélhetően a Rendnek segített be, gyakorlatilag sosem árulta el, hogy hova tűnik. Csak annyit, hogy semmi rosszban nincs benne a keze. Még az ostrom előtt, de már amikor a minisztériumban Tudjukki csatlósai ugattak, kaptuk a baglyot, hogy a nagyi Amerikába menekül egy barátjához, biztos ami biztos alapon. Ez egy kis nyugalmat adott, az nem, hogy anya is elgondolkodott rajta, de végül csak egy mugli város szürke negyedébe költöztünk, amit nem értek, hiszen elvégre nem voltunk célpontok. Vagy de??? Nem értem, biztosan anya paranoiája. Annyi szent, hogy míg ők örökké feszültek és idegesek voltak, én unatkoztam és hangoskodtam. Persze, akadtak pajtások mindenhol, de valahogy mégsem volt az igazi, főleg, hogy vigyázni kellett, nehogy a mágia kibukkanjon belőlem rossz helyen. A pár hónap alatt - nekem éveknek tűnt -, szerencsére valóban nem kerültünk rivaldafénybe. Kicsi apró emberek voltunk mi, elvoltak azok egymással, így igazából nekem nincs olyan vészes emlékem semmiről. Egyedül a plakátokon lévő arcok, feliratok égtek bele a retinámba, amikor utolsónak az Abszol úton jártunk, semmi több. Ekkoriban tettem meg első látogtásom a Weasley Varázsvicc Vállalat csodàlatos világában, amely a szürke, csendes világ közepén reflektorként világított. Anyám szinte elborzadt, hogy mégis hogy vagy merszük ilyenhez, én azonban csodálkoztam. És ott, akkor döntöttem el, hogy ők a példaképeim. Mindig vidàmnak lenni.
Valahol persze szégyellem is magam, hiszen tudom, hogy mennyien csatároztak, mennyien haltak meg azért, hogy egy szebb jövőt alkossanak vagy csak ok nélkül. Tudom, hogy szégyellnem se kell magam, hiszen gyerek voltam, az iskola falaitól tàvol. Csak egy kicsi vàlasztott el tőle, ami azért kicsit ijesztő. Ha egy évvel korábban akarok a világra jönni, akkor ott lettem volna és… igen. Vélhetően vagy a föld alatt, vagy valami gumiszobában lennék. Nem bírom se a vért, sem azt a brutális erőszakot. Csak párszor verekedtem, de nem az én műfajom.
Khm.
Visszatérve, nekem csak a szürke, borús - még az angliai mércéhez képest is nagyon -, sötét felleg/légkör tűnt fel a legjobban, ami akkoriban jellemezte a világot. Ez is bőven elég traumának.

VÉGE.
Az Akit Nem Nevezünk Nevén, nincs többé!
Harsogta még az is, aki addig beszélni sem tudott. A világ ismét színes lett, ez tűnt fel. A boltok újra megnyitottak, anya cikkeket írt ezerrel, Max pedig újra csak a munkaidőre tűnt el. Apa azonban… nos, ő mintha eltűnt volna a Föld színéről. A születésnapi levelem után még érkezett pár bagoly, de mind sietős volt és tömör. Se anya, se senki nem találkozott vele, amikor pedig a világ újra jobb lett, mintha nem is létezne. Halálhírt sosem kaptunk, szerintünk listán sem szerepelt, akikkel baj volt, egyesek pedig csak azt hitték/látták/vélték, hogy a roxforti ostrom alatt az iskolánál volt - sajnos nem a rend oldalán, ez az erősebb tippjük - , de nem tudták megerősíteni teljesen ezt sem. Szóval ja, a faterom lehet halálfalónak állt és most a világ másik végén pihen vagy egyenesen fel is dobta a talpát. Szomorú vagyok valahol, mert míg minden pajtásomnak tök jó arc a faterja és csípik is egymást, én ezt nem mondhatom el, sőt, szinte semmit, mert csak annyit tudtam, hogy könyvelési osztályon dolgozott (már ha ez igaz) míg el nem tűnt. Ennyi. Max jó fej, de sosem akarta, hogy apának hívjam, ő inkább a haverom akart mindig lenni és az is. Szóval ja… ez nekem egy kicsit necces téma, nehéz gondolni rá, de ez van. Van mit mesélnem bőven mást.

Mint például azt, hogy megjött AZ a bizonyos levelem. Hogy akkor féltem? Hogy a viharba ne, egyike voltam azoknak a kis gólyáknak, akik betojva másztak le a vonatról, reszketve ültek a csónakba és inkább szaladtak volna haza. Megannyi pletyka is ment már a vonaton. Hallottam olyat is, hogy a Rengetegbe már nem is a szörnyek miatt nem szabad majd menni, hanem a bukott Halálfalók ott laknak és továbbra is vadásznak a mugli-származásúakra. Valaki szerint Tudjukki szelleme lesz az új mardekáros kísértet, vagy hogy az óriások fognak járőrözni. Egyik felem röhögött, a másik meg majd betojt, itt a vég, nincs mese.
Azt hiszem azért nem rémlik, hogy miként sikerült felérnem a kastélyba, mert bizonyára elájultam. Annyi biztos, hogy többször kellett a nevem kiejteni, mire feleszméltem, hogy szereplésem van. Egy pillanat múlva egy tapsoló asztaltársaság között találtam magam és elszállt a félelem. Az, hogy mosolyogtak, nevettek, éltek, elzavarta minden bajom és gondom, onnantól pedig, miközben először ettem magam degeszre, csak arra tudtam gondolni, hogy talán engem is hatalmas kalandok várnak itt.

Elrepült az első hét és rájöttem, hogy minden mese egy ordas nagy hazugság. Sehol nem bujdosott egy rosszarcú sem - vagyis olyan nem, akitől félni kellene. A bumburnyák felsősök túlélhetők -, a szellemek közt sem volt ott AZ, a legnagyobb fájdalom pedig a tananyag volt csupán. Igen, voltak pontok, amit bővel fel kellett újítani, semmi több, semmi vér vagy rosszabb. Mindenki lassan megnyugodott, elhitte, hogy nem lesz gond, nem kell többé hátrafelé nézni vagy suttogni. Persze, senkit sem lehet elfeledni, soha nem lesz minden talán teljesen olyan, mint előtte. Mégis, a csend és a nyugalom szinte kézzel fogható volt.
Mi lettünk a Béke Évfolyama.

Mégsem lehetett ez teljesen békés, ugye?

Roberttel a második héten hozott össze a sors bájitaltanon. Az első “üsttársam” nem kért belőlem többet, így a kis vigyori került mellém. Nyertem! De még mennyire. Hamar kiderült, hogy mi eléggé, nos… egyformán gondolkodunk. Érdekelt minket minden, ami csak izgalom és kalmd, no meg… poén és káosz. Szinte pár nap alatt azt éreztem, hogy a sosem volt testvérem vagy amolyan tükörkép ő nekem, a borsó meg a héja, zsák meg a folt és sorolhatnám. A közös tanulásoknak is hamar hangos röhögés lett a vége, ha valamit olvastunk, kiagyaltunk, azt pedig rögtön le kellett tesztelni. Az első büntetőmunkánk is hamar beérett, azonban szerintem teljesen megérte. A nevetés, az izgalom, a társaság. Olyan szabad voltam akkor, amikor a visító petárdàkat engedtem el, mint még soha, pedig nem dicsekszem, hogy otthon szinte mindent megengedtek~~, kivéve a gázcsapot~~. Mégis, más. A figyelem, az ahogy utána rólunk beszéltek. Ugye emlegettem kik a példaképeim? Nem, nem majmolni akarom őket, hanem továbbvinni azt, amit ők adtak a világnak. Szóval, senkit se lepett meg, hogy végül nem azon a petárdák voltak az utolsó tetteink.

- Szerintem az lesz a legegyszerűbb, ha az ágyam eleve lehozatom ide és itt élek innentől. Nem hiszem el, hogy valakinek ne legyen több kreativitása ENNÉL - dobom le a rongyot, hogy az elgémberedett ujjaim sikeresen mozgassam át. Értem én, hogy sok a pajzs meg a serleg, de hogy mindig ezeket kelljen pucolni? Na jó, nem mindig, de sokszor. Lassan megjegyzem ki melyik polcon van, milyen sorrendben, esetlegesen hol van már megkopva, mert oly sok éve már sikálja a szorgos diákkéz.
- Inkább pucolnál trágyát az Üvegházban? - néz rám a drága barátom, persze vigyorogva. - Vagy a futóféreg ketreceket? - a vigyora szélesedik, nekem meg a fintorom. Igen, inkább a pajzsok. Ahogy bejött a LLG a felvehetők közé, azonnal lecsaptunk rá. A jóslástan bulisnak ígérkezett és persze nem maradhatott el az sem, hogy ki hal meg abban az évben, de ezen már mindenki csak mosolygott. A legkönnyebb potya-tárgy. Azok a legjobbak, bár ott sem vagyunk nyugton.
- Majd téged zárnak be oda, meglásd. Amekkora állat vagy a levegőben, nem engednek majd el többé - fogom meg a rongyot újra, majd kezdem ismét törölgetni, majd ásítok egy nagyot. Odakintről hallani, hogy azért nem hagytak minket egyedül, a szavaink hallatán már figyel is, dolgozzunk csak serényen. Még van egy kis idő.
- Biztos nem hoztad el?
- Áhh, nem. Kiment a fejemből.
- Basszus. Kellene nekünk is olyan köpönyeg, akkor egyhamar megoldódna minden.
- Talán lehetne szerezni… - gondolkodik el Rob, azzal az arccal, ami után mindig valami móka pattan ki a fejéből. Közelebb is hajolok.
- Azt, igen. De egy vagyon. Mindegy. Majd akkor osonunk ki, amikor Újhold lesz és elhelyezzük a tölteteket - azok a bizonyos töltetek ugyan nem robbannak, de bizony távon belül, aki közeledik, annak bizony énekelni/zenélni kezd, csak nem èpp kellemesen. Vagy bármi mást, amit megtanul. Én valami para dologra gondoltam, szóval… kicsit előbb jön a Halloween.
- Kész vagytok már?! - csattan fel az éles hang, én pedig csak felsóhajtok.
- Idegileg főleg, de amúgy is, igen! - főleg a mondandóm vége a hangosabb. Mivel így, visszafelé menet már nem tudjuk kitenni a cuccot, majd legközelebb. Azt hiszem, nem ez lesz az utolsó utunk erre.
- Akkor majd holnap megváltjuk a világot, újra - vigyorodik el Rob. Igen, holnap is.

Az éjszakai kihágások dedósoknak valók, otthon is simán fent lehettem későn is, főleg a nagyinál, aki még olyankor is adott nekem fagyit, ha kértem. Itt sem másabb. Eltelik 5 év igen hamar és mi egyre jobban bátrak lettünk a Békében. Sosem volt unalmas sem az óra, sem a szünet vagy a hétvége. A faluban pedig főleg. Azt hiszem valóban a sosem volt testvérem leltem meg, aminek bizonyítéka a szép kis lista, pár kedves, főbb tettünkről:
;Első évben: mi kipróbáltuk a folyosói akusztikát a sikoltozó petardákkal és egy csapat ijedős lánnyal. Mi többször írtunk a beadandókba vicces sorokat, feltűnik e bárkinek. Az enyémben recept is megbújt. Orvul hógolyó támadásokat szerveztünk, rejtekből, emeletről. Folyosói futások, apróbb viccek. ;Második évben a bűbájokat is ki mertem próbálni - reptettem galacsint, repülőt, színeztem át holmikat. ;Harmad-, és negyedévben már senki nem kért tőlem kölcsön pennát, mert ismerték, hogy rendszerint megbűvöltem őket, hogy rímeket faragjanak ha kell ha nem, vicces szavakra cseréljenek fontosakat vagy éppen akkora pacákat hagyjanak, hogy beadhatatlan legyen. Igen, nem egyszer trágárul is tudtak.; Elbűvöltem többször mások könyveit, vagy a sajátjaim. Sokszor hurcoltam be (a mai napig is) mugli vicckellékeket, mint: pukizópárna, viszketőpor, rázós kézfogós akármi, hasonlók. De utálnak érte! Negyedév végén, amikor éppen meglepően meleg idő köszöntött ránk, még rögtönzött medencét is kreáltunk az egyik kisebb folyosón, amiből végül dagonya lett. Az idő csak repül olyankor, amikor az ember jól érzi magát, nem? De. Baromira.
Volt egy barátnőm is, akivel harmadév végén, a vonaton váltottunk gyors, gyerekes csókot, végül pedig a következő év elején jöttünk össze. Én mindig Roberttel lógtam, nem tetszett neki és egy kviddicsmeccs utáni kis bulin már mással csókolóztam, ami ugye, érthetően nem tetszett neki. Hol ment a dinamika, de inkább nem, végül elküldött a bús bánatba és ja… Azóta valami bumburnyákkal van meg… néha velem. Nagyon néha.

Észre sem vettük, és nyakunkra ült a vizsgaidőszak. A dagonya után már senkinek sem volt fontos a világ, csak a vizsgák. A Béke Évfolyama az idegesség évfolyamává lépett elő. Sokan kapkodtak, sírtak, imádkoztak, mi meg csak… folytattuk azt, amit, csak többször volt könyv a kezünkbe. A könyvtárban nem maradhattunk, mi sosem tudtunk csendben lenni, így ha könyveket kellett kölcsönöznünk, mi csak elvitelre, vagy nagyon fokozott figyelemmel kísértek minket. De inkább az elvitel. Nem is értem, nem temető az a hely!
Egy hosszú, éveknek tűnő, gyakorlatilag egy délelőtti hétvégén ért utol engem a vizsgaláz. Nagyon ijesztő volt.
- Figyelj, ha valamelyikünket kitagadják, akkor gondoljon a másikra ám – nem mintha félnivalóm lenne, Anya és Max nem voltak sosem szigorúak, de azért a minimumot finoman kérték tőlem, ne legyek majd a végén földönfutó.
- Nyugodj meg, nem lesz gáz. Vagy ha igen, elmegyünk világot látni – mindig, mindenre van megoldása a drága barátomnak, miközben lustán heverészik, mert ugye, azt mindig kell. Én nekem már viszket a talpam, hogy menni kellene, de tény, most már bele kell lesni a tananyagba is. Főleg, hogy este megint mehetek fejmosásra a legutóbbi beadandóm miatt. Na de az egy másik történet.
- Ja, az is igaz. De ahhoz kellene pénz is.
- Megoldjuuuk.
- Igaz, te még lehetsz híres a kviddics miatt, én meg majd… ööö leszek a menedzsered, vagy valami olyasmi. Vagy ha nem jön be, majd kiültetlek énekelni.
- Engem? Te? Na azt megnézem – röhög fel, közben én is vigyorgok.
- Ahhha, és majd azért fizetnek, hogy hallgass el – puffan az párna az oldalamnak, de ezen is csak röhögni lehet. Tényleg semmirekellők leszünk? Vagy szerencsénk lesz nekünk is és megálljuk a helyünket? Igazából neki van célja, ha jól tudom, de nekem? Sosem gondolkodtam nagyon el azon, hogy mi lesz velem majd és merre, így persze, hogy aggaszt. Szép csendben, a fejem hátsó részében motoszkál és egyre hangosabb. Lehet, hogy tényleg félek?
- De komolyan. Nem tudom mi lesz velem. Mihez értek.
- Most te is elkezdesz pánikolni?
- Lehet? - komolyan. Az nem elég, hogy valaki helyes, szép, még egy ügynökségnek se kellek modellnek, vagy valami hírességnek. Egy hosszas sóhajjal ül fel Rob, mintha aggódna? Én aggódom.
- Inkább menjünk, csináljunk valamit, mielőtt bekattansz.
- Szerintem, azzal már igencsak elkéstél.
- Az biztos.
De mentünk. Ha csak mentünk is, elég volt, az érzés leült. Csendben volt, miközben átküzdöttem magam a vizsgákon, mikor megkaptam az eredményeket és megírtam neki. Hogy ebből mi lesz? Majd aggódom rajta kicsit később. Előttem volt a nyár, tele izgalommal és elnyomtam. Majd a következő év gondja legyen, így döntöttem. A Pánik Évfolyama? Ugyan. Sosem.

Jellem

Te viccesnek képzeled magad?! - 1997. 11.25., Amber, Anya születésnapi vacsorája

Igen. Én voltam a nevető kisbaba, majd totyogós és még foghíjasan is állandóan vihogtam valamin vagy valakin. Olyan, mint másnak a jóga: felszabadít, relaxál, feltölt. Szeretem a fa viccelet, az apa vicceket, a morbid vagy a pajzán poénokat, nem csak elmondani, hallgatni is. Szeretem az életet, a mindennapokat humorossá változtatni. Valljuk be; az állandó esős, ködös, párás kis világunkban elég könnyű besavanyodni. Tele vagyunk karótnyelt nemesekkel és akárkikkel, akiknek beletörik az arcuk egy-egy mosolyba is. Kell. Szükség van a nevetésre, mert másképp olyan, mintha száz dementor ülne a fejünk felett éppen hatalmas tort tartva, aztán kövérek lesznek és belehalnak a jólétbe. Kellenek a jó kis trükkök, “prankek”, amikkel előrukkolok, a csínyek. Nem vagyok egy beképzelt alak, de ja, annak tartom magam. (Oké, szeretem önmagam fényezni, de az más.)

Téged se lehet lelőni, mint az idióta haverodat?! - 2003. 05. 05., a griffendéles prefektus, büntetőmunkára kísérve

Nem titok, hogy mindenféle csínybe belemegyünk. Sokan hiszik ezt feltűnési viszketegségnek, elmeállapot hiányának, mindennek. Volt, aki egyenesen Ördögűzést ajánlott. Volt, aki csak utánozós majmoknak hívtak, hogy koppintjuk a Weasley ikreket, akik nekem igenis hatalmas példaképek, imádok minden sztorit róluk, ami csak létezik. De nem, nem koppintunk, inkább csak őrizzük a hagyományaikat és tisztelve ápoljuk. Szóval, ha unatkozol, gyere és keress bizalommal. Lehet nincs háború, de a csend és a nyugalom se a legjobb, abba csak belealszik a kastély. Hangos, merész, energetikus vagyok, a haverom persze szeret dögleni, én azonban nem. Túl sok az energiám? Lehet. Inkább ezeken jár a fejem, mint amin kellene, sokak bánatára. De ha egyedül is maradok, akkor is produkálom magam valahogy. Ez van!

Hogy te tényleg ekkora tahó vagy?! - 2002. 09.03., A vonatról lefelé, valami random srác

Ööö, lehet? A személyes tér az amolyan… mítosz számomra. Szeretek belemászni, közel lenni, tömegben lenni, szerepelni. Igen, bevallom, hogy néha a határokat igencsak szabadosan kezelem, nem figyelem rá és akkor csattan a pofon-fa. Nem mindig a legszebb dolgokból csinálok viccet (halott rokonok és a háborús sebek nekem is tabuk, de ha nagy az orrod… szóval érted), nem is a legszebb helyzetekben. A síri csendbe én ugatok bele, az éjjel, amikor kiosonok, én hozom a frászt még talán a festményekre is. Nem tagadom, ha azt nézzük, valóban az vagyok - de a szerethető módon! (Gondolom én.)

Nálad hülyébb nemigen létezett a földön, tudod? - Robert, Kviddicspálya, 2003. 03.05.

Nem mondom, hogy mindig én vagyok a legélesebb kés a fiókban. IGEN, igen, jöhetnek a szőke ~~nős~~ pasis viccek. Khm. Szóval ha az életet nézzük, meg a baromkodást, kreativitást, egy zseni vagyok. Ha a tanulmányokat? Nosss… akadnak gondok. Nem, nem arra kell gondolni, hogy hatszor buktam, erre figyelek. Inkább vagyok erősebb másban, mint a tanulásban és az arra koncentrálásban. A bűbájokkal tök jó vagyok, a számokkal is, a bájitaljaim kevésbé halálosak mint egyes kviddicsesek használt zoknijai. Az a gond, hogy figyelni nehéz. Leköt minden más, a zene a fejemben, a légy ami belemászik az előttem ülő hajába, bármi. Azt mondják, amit mindenkinek: ha figyelnék, lehetne kiváló RBF-em is, akármi. De minek? Legyen meg, elég a minimum, több időm marad másra. Ha meg az életet nézzük, akkor meg… majd elmagyarázza valaki vagy leesik egyszer. Kellene tanulnom, csak a szervezetem nem kívánja. Pedig… az álmom. A sárkányok. Imádom őket, foglalkoznék is velük de ahh… majd, majd. Alakul. Nem? Meglátjuk.

Mert te aztán olyan tökéletes vagy… - 2002. 10.18., Folyosó, valami beképzelt mardekáros f…igura

Félig? Én nem vagyok gonosz ember. Önző, makacs, pofátlan, trágár bármikor, de nem szokásom csak azért belerúgni valakibe, hogy jobban feszüljön a lábam között. Nem kínzok kisállatokat, (szándékosan) nem lopok meg senkit, nem tervezem meg senki halálát. Az indulatos pillanataimban persze úgy tűnik, de azok csak szavak többnyire. Átkoztam persze már meg valakit, de nem akartam megölni vagy hasonlók. Inkább nagyobb a szám, aztán megbékülök. Persze, ha a haragot tartom, akkor tartom vagy puffogok. De inkább a legtöbb esetben olyan… “leszarom” srác vagyok, meg “kapja be”. Mondhatom magam átlagosnak, valahol ott is vagyok, csak mivel szeretek szerepelni, nem hisznek annak. Bánom is én, igazából. Megvan az én kis önképem, a többiek véleménye meg… mint a segglyuk. Mindenkinek van csak senkit se érdekel. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam.

Beképzelt barom vagy, egy idióta. A te fejedben csak a hülye haverod meg mások cseszegetése létezik. Vagy talán ész is szorult oda? Nem hiszem… - 2004. 06.02., Udvar, az EX

Én amúgy rájuk hagyom, mit gondolnak. Ameddig nem pattan el a húr, addig nincs gondom semmivel sem. Jó az alvókám, az étvágyam, szeretek mozogni, beszélni. Hogy vannak rossz dolgaim? Kinek nincs? Vitatkozok, kiabálok, kiakadok, elvesztem a türelmem és akkor rombolok (főleg ha beadandód kell írni…), röfögök ha nagyon nevetek, nyitott szájjal böfögök, nem figyelek, mondjuk ezek nagy részét se veszem észre. Szóval… ja. A többi majd alakul meg kiderül.

Apróságok

mindig || Robert
Kaland
Izgalom
Csíntevés
Kirándulás
Nassolás
Képregények
még több Robert
A Weasley-ikrek (örökké<3)
Napos idő
Kviddics, mint rajongó
Mugli cuccok
Naplóírás
Állatok
Emberek közt lenni
soha || Komolyság
Unalmas napok
Eső (rossz helyen élek, vágom)
Paradicsom és marhahús
Egy helyben ülni
Darazsak és méhek (allergia, jeee)
A Sötét Oldal
Horror (regény, vagy akármi ijesztő dolog)
Bájitalok (mert mind elrontom)
Csendben lenni
Bogoly Berti -féle Mindenizű vacak (mert mindig fülzsírízű amit kiveszek)
Egyedül lenni
hobbik || Mikor mit? Alapvetően Roberttel ökörködünk, de – ugye még csak a suliban –, szeretek bűbájokkal mókolni, átalakítgatni. Szoktam olvasni is, csak sokszor keveset és nem, nem tankönyveket. Kirándulni is bírok, mászni és repülni. Szeretem produkálni magam, ha nem mágus lennék, szívesen tanulnék színésznek is. Ööö… sokszor kezdek bele dolgokba, amiket megunok, majd előveszek újra. Lehet válogatni!
merengő || A legjobb: Az első közös kis csínytevésem, kalandom a pajtásáommal. Az izgalom és a siker, majd a nevetés emléke, mintha végre megkaptam volna a várt testvért. Illetve az első igazi csók emléke.
A legrosszabb: A szüleim veszekedése, konstans. Megmaradt bennem, ahogy apa tekintete, amikor egyszer rám üvöltött, mert hangosan játszottam, persze direkt és beleütköztem. Mintha más ember lett volna.
mumus || Láttam egyszer egy horrorfilmet, amiben egy kislány(??) mászott ki valami kútból. Na ő, inferusként, brrrr.
Edevis tükre || Egy szép, kellemes estén maga George Weasley ismeri el a munkásságunk Roberttel, így dicsőítve a nevüket, miközben elvégeztem az iskolát és sikeres munka áll mögöttem.
százfűlé-főzet || Színre olyan, mint a sárgaborsó főzelék, jó sárga és még kissé sűrű is. Belekóstolva egyszerre édes, mint a karamell és sós, némi csípős és kesernyés utóízt hagyva maga után.
Amortentia || Cseresznyevirágot, a föld illatát, a frissen nyír fűét, némi füstöt is.
titkok || Naplót írok, mint a tinilányok, ez nem publikus. Az sem elvileg, hogy még mindig féltékeny vagyok és vissza-visszajárok az exemhez, akivel csúnyán elváltunk. Ó, igen és néha elcsenek ezt-azt, hogy megbabráljam és úgy adjam vissza, és mint becsületes megtaláló.
azt beszélik, hogy... ||
...az apám halálfaló és majd egy napon felbukkan újra, hogy maga mellé állítson vagy hogy nálunk bujkáljon. Hogy megölt egy csomó diákot, vagy, hogy pénzt csalt a halálfalóknak. Amúgy meg rendszeresen azt, hogy meleg vagyok és Robert a szerelmem.

A család

apa || Chalres Fawcett; 60; félvér; Már semmilyen és az is volt. Szigorú, amire emlékszem, dolgozós, magába fordulós ember. Kicsi voltam, amikor elváltak, anya pedig nem szívesen mesél, hiszen bizonyára fáj neki, hogy elment. Mindig azt mondja, apa más világban élt és máshol akart lenni, ahova mi nem fértünk bele. Szóval ja. Ezt ugorjuk is át.
mostoha-apa || Maxwell Jones; 47; félvér; Bár sosem akarta, hogy apának nevezzem, nem akart semmire kényszeríteni, ő tölti be ezt a szerepet, meg azt is, ahol van egy naagyon nagy bátyám. Jó fej, szétszórt, kissé művészlélek. Mindig a mának él és anya másik fele. Jó a viszonyunk, sok mindent meg tudok vele beszélni, ami férfi téma, segítőkész és üde színfolt a családban. Szerintem apa szöges ellentéte és inkább vagyok az ő vére, bár ez lehetetlen de akkor is.
anya || Amelia Palmer; 47; félvér; Riporternő, a Szombati Boszorkánynál, író; Anya a minden. Szoros, szeretetteljes, kedves és aranyos. Elnézni minden baromságom, nevet a vicceimen és örül, amikor a sikeres bűbájaimat vagy bármimet mesélem. Nem mérges Rob-ra, sőt, szívesen látja ha meghívom, sosem volt túl szigorú és mérges sem. Lehet azért, mert egyke vagyok, lehet mert eleve ilyen. Nagyon szereti az írást, a munkáját, mivel közvetlen és kedves, sikeres is. Mindig jóban voltunk és leszünk is. Ez biztos.
testvérek || Nem tudok róla. De ha más igen, szóljon!
állatok || Az iskolai baglyokat használom, otthon pedig egy mindenkikedvence macska vár haza.

Családtörténet ||

A Fawcett család sosem tartozott a nagy, világi elit közé, és ez Charles Fawcett egyik legnagyobb fájdalmává válhatott, egyesek elmondása szerint. Nem a vértisztaság kérdése, azzal, amennyire ismeri a történetet, sosem küzdöttek, de valljuk be, mind az angol mugli, meg a varázslótársadalom igencsak lépcsőkkel van tele. Az alsó osztály, amely már nem csak a szegénységet és nincstelenséget jellemzi, ámbár az egyszerűek boldogok benne, szívesen lépnének előre. Aztán mindig, mindenki szeretne lépni előre.
Az, hogy amint betöltötte a nagykorúságot és külön utakra indult, senkit sem lepett meg. Míg testvére a szigort választotta és hamar családot is alapított, Charles másfelé fordult. Szeretett volna magasabb körökben mozogni, a számokkal jól bánó férfi pedig igencsak jól haladt, legalábbis azt hitte. Első felesége egy félvér nő, Evelyn Haden sokáig próbálkozott a férfinak békét és nyugalmat adnia, de gyermektelenül maradva sosem sikerült teljesítenie a vágyát. A férfi dolgozott, a szerelem kihűlt és bár a válás nem volt olyan megszokott, mégis sor került rá. Charles a munkába temetkezett, egy ideig úgy tűnt, sosem próbálkozik már bővíteni a családfát, azonban egy szép napon, amikor a Szombati Boszorkány egy fiatal, csinos riporternője a minisztériumi látogatása során tőle kért eligazítást, rögtön beleszeretett. A magas korkülönbség ellenére, a kapcsolat kellemesen indult. Amelia félvér, apró kis családba született, azonban sokáig csak a munkájának élt, hiszen sikeressé akart válni ő is, hamar megértették egymást. A férfi sármja hamar magába bolondította és összekerültek, azonban esküvőre sosem került sor. Egy évre rá meg is született a szerelmük gyümölcse, Miles, első és egyetlen gyermekként. A kapcsolat azonban nem volt hosszú életű és bár Amelia családja hitte, hogy valaha mégis lesz belőle nász, végül pár évre rá véget is ért. Charles ismét a munkába temetkezett, míg Amelia egyedül maradt gyermekével, amely legalább boldogságot hozott az életébe. A nő útja felfelé ívelt, amint ismét ismerkedett és szerelembe esett, addig Charles egy egészen más világba csöppent. A híresztelések azt mondják, igencsak kellemetlen társaság felé húzódott, szélsőséges nézeteket ugyan sosem vallott, de hitte, hogy ez majd meghozza a gyümölcsét, amikor vége lesz. Sosem volt nyíltan egyik oldalon sem, ahhoz okos volt és ügyesen elrejtette a nyomait, a II. Varázslóháború idején már mindenki láthatta, merre kalauzolta az élet. Az, hogy valóban ott volt az ostromnál, hogy tapad-e vér a kezéhez, vagy bármi, senki sem tudja biztosan, hiszen hiába próbálkozott feltörni, apró maradt a hatalmasok között. Miután pedig a háború véget ért és elbuktak, köddé vált. Hogy a még mindig aktív halálfalókkal bujdosik vagy egyedül, senki sem tudja. Azt sem, hogy él. Csak számok és pergamenkötegek maradtak utána. Meg egy fiú, aki előtt kész rejtély, hogy miféle nevet visel, csak töredéket kapott, semmi több.

Külsőségek

magasság || 178 cm
testalkat || sportos, szálkás(?)
szemszín || kékesszürkéskék
hajszín || szőke
kinézet ||

Jelenleg pontosan 178 centi vagyok, erősen növésben, mert anyám nem győzi megbűvölni a talárom, hogy egy kicsit tovább bírja ki. Olyan 65-75 kg között vagyok, de lehet több is, nem tudom mérni, mióta anyám mérlegje váratlanul tönkrement és nem is siet senki megjavítani. A hajam szőke, hol sötétebb, hol kiszívja a nap, a szemem meg kettő van és mindegyik eredeti, ahogy a fogaim is. Bár miután párszor szarul sikerült egy-egy kvaff meg gurkó találkozás, kicsit javítani kellett ott, ahol letört. A magasságomhoz illően szálkás, nyúlánk alkatú vagyok, épp annyi izommal, amennyi kell és még jól is mutat, nem is kívánok többet. Az egyenruhám néha koszos, néha kilóg az ingem és lóg a cipőfűzőm, de legalább hordom. Civilben farmer, póló, kényelmes cipő, amit érek, én nem követem a divatot, ami manapság igencsak színes vagy épp fekete. Ékszert hordok, van egy ezüst lánc a nyakamban és a bal csuklómon, illetve egy gyűrű, amiben a vésett sárkány van. A bal kezem a domináns, jobbal maximum úgy írok, mint egy gyerek, csak vész esetére tanultam meg legalább a nevem leírni. Szemezek a tetoválásokkal, de addig is, maximum mugli tollakkal meg filcekkel rajzolt akármikkel firkálom össze magam. A bal fülcimpámban fent van egy karika, egy haver csinálta, pont rálóg a hajam, hogy otthon senki se szúrja ki. Más ismertető maximum az idióta vigyor a fejemen.

A tudás

varázslói ismeretek ||

Ahogy a pajtásom is, én is nagyon szeretem a Bűbájtant és az SVK-t, bár ez utóbbit inkább tartom érdekesnek, de nem szeretem sűrűn alkalmazni. Nem is vagyok olyan jó párbajozó, nem figyelek eléggé, mivel sok az energiám, legalább jó célpont nem vagyok, mert folyton mocorgok. Az Átváltoztatástan annál jobban megfogott, imádom és szeretnék fejlődni benne, sokszor gyakorolom és buherálok meg vele dolgokat. Kviddicsre én kiváló néző vagyok, nem játszom, (bár jól repülök, a koncentráció ugye nem megy) a magasban lenni is csak egy ideig szeretek. A gyógynövényekkel teljesen jól elvagyok, egy szintig, egész jól meg sikerül jegyeznem néha, de nem leszek sárkányfűárus. A LLG-n én imádok pörögni, nagyon tetszenek az órák és érdekesek, egész jól is bánok velük, ha az a feladat, nem csoda, hiszen sokak szerint én is egy nagy állat vagyok. Amivel ki lehet kergetni a világból, az a Mágiatöri a sok évszámával és unalmas meséivel, illetve a Bájitaltan, mert sosem sikerülnek. Mivel nekem sosem mentek a Rúnák, Számmisztikával próbálkoztam, talán ennyi ragadt rám az öregtől, abban egész jó vagyok.

pálca típusa || 11 és háromnegyed hüvelyk, hegyi juhar, sárkányszívizomhúr
RBF ||
- Átváltoztatástan - K
- Bájitaltan - B
- Bűbájtan - V
- Sötét varázslatok kivédése - V
- Gyógynövénytan - E
- Mágiatörténet - H
- Legendás Lények Gondozása - V
- Számmisztika - V

Egyéb

avialany ||Rudy Pankow