Tánctér

[Anne-Rose]

-`♡´- Anne-Rose ᪥

A MUDBLOOD koncert alatt

Biztos vagyok abban, hogy ezt a termet kapta meg az együttes amolyan pihenőként. Bizonytalan kopogásunkat azonban nem követi válasz. Ennyi idő alatt nem tértek volna vissza? Kizártnak tűnik – hacsak első dolguk nem az volt, hogy visszavonuljanak a kirendelt pihenőjükbe.
Mindketten rácsodálkozunk Annievel, hogy az ajtó nyitva. A hangszereik már odabent. A tanterem padjait a falak mentén elrendezték, hogy jusson hely a teljes dobfelszerelésnek, zongorának, nagybőgőnek, és minden egyébnek. Tehát mindenképpen járniuk kellett itt – vagy legalábbis mágiával elszállították a felszerelésüket biztosan.
- Annie, ez… – gondolkozom azon, amit mond. Ha nem lenne elég a roxfortos diáktömeg, az öregek is részt vesznek az eseményen. A Nagyterem egy átlag hétköznap, vacsora közben is olyan telítettnek tűnik, nemhogy most. Azonban van abban logika, amit mond. Egy ekkora valakit nem lehet csak úgy nem észrevenni.
- Igen, ez végülis működhet! – már indulok is a keresésre. Nem csak a tánctermet kell átnéznünk magas pontok után kutatva, de szó szerint bárhol lehetnek a birtokon. A koncert előtt már nagyrészt végigfutottam az összes helyet, amit a különleges alkalomra megnyitottak, és ahol épp nem voltak túl sokan. Tetszettek az egzotikus, mindenféle módon világító növények, mintha egy teljesen más bolygón lennék. Meg az a hatalmas, bronz törzsű fa, melynek minden ága üveggel és drágakővel volt kirakva. A családunknak van pár erdeje, az ország erdőgazdálkodásából jócskán kivesszük a részünket, de ilyen fát biztosan nem lehet találni egyikben sem. És persze nagyon élveztem a sétát prefektustársammal a pillangósátorban. Már a mugli világ által ismert, hétköznapi lepkék szárnyai is különleges mintákat rejtenek, de el nem tudtam képzelni, hogy a varázsvilág még ezt is tudja fokozni. Hálás vagyok, amiért boszorkánynak születhettem, és részese lehetek egy olyan világnak, amiről a családomnak a legkevesebb sejtelme sem volt. Minden kisebb csoda megerősít abban, hogy az én helyem itt van, nem pedig a varázstalanok közt, a szüleim által jóváhagyott úton, még ha ők ezt nem is szívből támogatják.
- Ha véletlenül összefutunk egy tanárral, akkor persze nekik is leadhatjuk. – elő szokott fordulni, hogy leadnak nálam talált tárgyakat, főleg a fiatalabbak. Mint prefektus, természetesen házon belül az én felelősségem megoldani ezeket a dolgokat is. Ha a jogos tulajdonost megtalálni nem tudom, akkor pedig leadom azt a házvezetőmnél, vagy más illetékesnél.
- Feltéve, ha felismerjük egyáltalán a tanárokat. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem mindig olyan furcsa civilben látni őket. Még Roxmortsban is, pedig az mintha csak az iskola része lenne. – végtére is az iskola is részben a kis faluról kapta a nevét.
Gyors tempót diktálok magamnak, amiben a Dior cipőm sem tud megakadályozni, pedig az biztos, hogy nagyon próbálkozik. A birtokon keresgélve, egyik helyszínről a másikra a szökőkútnál aztán meglátunk valakit, aki sokkal inkább kitűnik a tömegből, mint mások.

MUDBLOOD koncert

Na igen, néha nekem is vannak használható ötleteim. De azért nem kell hozzászokni. Ophelia után sietősen én is megindulok, hiszen bármennyire is felűtő tagot keresünk, hatalmas területet kell bejárnunk... és ugyebár miért lennénk olyan szerencsések, hogy egyből belé botlunk?
Kicsit felnevetek a tanáros megjegyzésre. Igazat kell adnom neki abban, hogy civilben nagyon... mások mint az iskolában és tanórákon.

-Furcsa, de annyira azért nem, hogy ne ismerjük fel őket. Na jó, McGalagonyt mondjuk a hegyes süvege nélkül látni, na az... finoman fogalmazva is az eretnekség kategóriába tartozik. Legalább annyira, mint Friccset hálóingben flangálni látni a kis mamuszában - erre az emlékre még hangosabban felnevetek. Nem egyszer láttam már a megkeseredett gondnokot pizsamában mászkálni az éjjeli kiruccanásaim során. Kell szereznem egy fényképezőgépet, hogy megörökítsem.

Szisztematikusan haladunk, és természetesen olyan "szerencsések" vagyunk, hogy nem futottunk bele eddig sem tanárba, sem zenekari tagba. Legalábbis nem úgy, hogy felismertük volna őket. Amikor az étkező asztaloknál járunk, akkor azért összeszedek magamnak egy kis útravalót, mert annyira jól néztek ki azok a fánkok... kár lett volna otthagyni őket.

A szökőkúthoz érve éppen a második fánkot kezdem el fogyasztani, mikor Ophelia megtorpan. Először azt hiszem, hogy megfájdult a lába. Csodával határosnak vélem, hogy eddig ilyen tempót tudott diktálni ebben az igazán kényelmetlennek tűnő cipőben. Csak utólag tűnik fel az amúgy eléggé szembetűnő egyén, aki szó szerint a tömeg fölé tornyosul.

- Jól vagy? Fáj a lába...Oh! Szép munka Oph! - persze a szám tele, így szakavatatlan fülek nem is értenék, mit hadoválok össze, de akinek kell, úgyis érteni fogja. Két nagy harapással betermelem a fánkot, gyorsan megtörlöm a szalvétában a számat (bár az orromon ígyis marad egy kis színes tortadara az orromon, amit nem veszek észre. Opheliát magam után húzva utat vágok magunknak a tömegen. Bár Mózes ezt sokkal elegánsabban hajtotta végre a Vörös-tengeren, én jobb híján könyökkel érek el hasonló eredményeket. Hihetetlen, hogy itt is mennyien vannak!

Végül azért vért izzadva megérkezünk, mire fújok egy nagyot. Felpillantok óriásunkra, de nem találom ott a végét, ahol számítanék rá.

-Whoa... de magas... - jegyzem meg teljesen elámulva, de olyannyira, hogy csak utólag tűnik fel, hogy ezt hangosan kimondtam. Ami valljuk be, eléggé illetlenség. Gyorsan megköszörülöm a torkom, mintha az törölhetné az előző fél perc történéseit. - Khm, bocsánat... Szóval, umm nagyon tetszett a koncert, és úgy érzem amennyiben ez nem egy fancy dobverő, úgy a tulajdonosa hiányolhatja - mutatom fel a pálcát. - A koncert végén a fejemen landolt, és a barátnőmmel úgy gondoltuk mihamarabb visszaszolgáltatjuk - mosolygok, mint a tejbetök, kissé zavarban is vagyok, főleg mert ilyen tapintatlanul hangosan megjegyzést tettem a magasságára. Remélem nem haragszik meg érte, még szeretnék kérni egy autogramot is. Mondjuk azt még nem tudom mivel és mire, de szeretnék na! Celebrity crush-om lett ez az óriás elég rövid idő alatt.

[Anne-Rose]

-`♡´- Anne-Rose ᪥

A MUDBLOOD koncert alatt

Még a szökőkútnál is kisebb tömeg – melynek epicentrumában egy méretes, szőke férfi áll. Ha nem lenne elég a mérete, az extravagáns öltözködésével is kilóg a tömegből még annak ellenére is, hogy az esemény tiszteletére szinte mindenki sokkal lazábban öltözött fel, mint a hétköznapokban. Amycust például virágkoszorúval a fején, színes ingben láttam egy alsóbb évfolyamra járó, hollóhátas lánnyal, Zafira pedig egy nagyon szép, mintás ruhát vett fel az alkalomra. Gondolom, a fellépőknek megkövetelik, hogy mindig extrábban nézzenek ki, mint mások. Sőt, ahogy közelebb lépek – ki van húzva a szeme? Nem durva a smink, de így is elég jellegzetes a vízvonalán az a fekete csík.
Anne-Rose átveszi a kezdeményezést, és megszólítja a zenészt. Nem vagyok túlzottan alacsony, de magasra kell emelnem a fejem, hogy láthassam a szemeit. Lassú, de határozott mozdulattal fordul felénk, hogy aztán megszólaljon a legmélyebb hanggal, amit valaha is hallottam. Az évfolyamunkból Nialennek van a legmélyebb hangja – de Lucien talán még rajta is túltesz. Vajon tényleg óriásvérű? Olvastam ilyenről, hogy ez lehetséges, de mindig olyan bizarrnak gondoltam a dolgot. Nem fáj a háta? Emlékszem, hogy Percy elég magas volt, és folyton, mindenben beverte a fejét.
- Pontosan ezt kerestük! Ez nagy szívesség volt, köszönjük! – nyújtja a lapát méretű kezét. Az egész pálca akkora, mint a mutatóujja, amit jól látunk akkor, amikor odaadjuk neki a pálcát.
Még halljuk, ahogyan Simone nevét kiabálja a tömegen át azért, hogy a dobosuk figyelmét felkeltse. A magasban lengeti a pálcát számára, hogy jelezze, elmúlt a krízis, és visszakerült az eszköz a jogos tulajdonához.

//bocsánat, hogy ilyen nyúlfarknyi lett :[ Köszönöm a játékot!