Amycus Carrow

AMYCUS M. T. CARROW

it doesn't look broken

but then again, none of us do.

─────── •●• ───────

A L A P O K
'the floor is lava!"
- - everyone, pompeii, 79. A. D.

jelszó ◾ főborz tanárúr farmerja
teljes név ◾ amycus malavai thanaton carrow
becenév ◾ amy
nem ◾ férfi
születési hely, idő ◾ wiltshire, anglia; 1987, december 10.
kor ◾ tizenhét év
vér ◾ aranyvérű
évfolyam ◾ hatodik

━────── •●• ──────━

M Ú L T
i was a gay cowboy long before it got trendy

18+! tw: bántalmazó család, káromkodás, önsértés, utalás csonkításra, droghasználat és függőség, szexuális utalások
Szereted a portréidat — mind a hármat: negyedik nem lesz.

Az elsőn kedves vagy, kedvesen dundi, kedvesen mosolyogsz a kedves nézőkre, kedves az óarany keret, kedves a vajszín gyerekszoba, mint háttér, és főleg, kedves az aláírás a kép hátlapján, amit senki sem lát, csak te, mikor jó a kedved és oszlatni akarod. Amycus három éves. Dátum, aláírás, tintafoltok. Egy kedves, egyszerű inkább lány, mint nő szavai, az ő arcát öröklöd — valaki ennek is tud örülni.

Vajszín gyerekszoba, padlója mindig elborítva: veled, a játékaiddal, figyelemmel, amelyet csak neked szántak. Nem volt szükség rá, kimondja valaki: ha te vagy az elsőszülött, egyke volnál. Egyetlen kártyalap, kilenc érme, szőlőkoszorúban — előbb az ágyad felett, aztán arccal lefelé.

Nagyon sokáig akartál az Amycus maradni a portrén, akinek az apja még követi a születésnapját, kedvenc dalocskáit, akire büszke a Mágikus Közlekedésügyi Főosztály osztályvezetője, akire elvileg úgy hasonlítasz, mint a borsó meg a héja. Héja is vagy, csak más fajta: már akkor anyád, majd húgod választod, mikor még nem is érted, léteznek választások családon belül, nem csak feltétlen szeretet és figyelem. Talán az a legkevésbé, erről apád és az elvei gondoskodnak majd hamarosan.

Még nem tudod, mire születtél.

A portréd lekerül a többi közül, valaki a kertbe vezető, hátsó előszoba falára ragasztja bűbájjal. Apád nem veszi észre, mit érdekli őt egy jelentéktelen helyiség fala? Te viszont örülsz, hogy legalább már nem titok, mikor távozik a tudtod nélkül.

A másodikon már meglátszik, a művész kezdő, már nem a legkiválóbb, legdrágább lánglelkű piktor, az alak pedig.. maradjunk annyiban, hogy szociálisan hátrányos helyzetű, és jobban emlékeztet valamire, ami a pestis és egy három hónapos, pályaudvaron öngyilkossági kísérletként vásárolt hamburger szerelemgyereke. Meg, a helyzet iróniájaként, kedves édesanyátokra — ő még közös a teremtésben. Nyílt titok, hogy annyi szava van az asztalnál, mint egy félig üres pohárnak: se nem teli, se nem üres, ha itt bárki hangja hallható, az Alecto nagynéni.

A másodiknak párja is van: nem tudod, miért egyezett bele az apád, hogy a húgodat is megfessék, talán szórakoztatni akarta magát az arcképével, ha szörnyethal. Apátok humoros ember, csak senki nem érti.

A harmadikon szinte felnőtt vagy, ezt már te rendelted, ezt kérted a születésnapodra, hogy idegesítsd kicsit az unokabátyád, ha már olyan hülye volt, hogy rákérdezett. Mivel mindent tökéletesen csinál - elképzeled, hogy tökéletesen tud szarni, hányni - biztosan hónapok mentek el az életéből, hogy megtalálja a tökéletes festőt, és tökéletesen mosolyogva mutatott be neki. Míg kezet rázol, mindennél boldogabb vagy az igazi ajándék miatt — sikerült ellopnod súlyos órákat az életéből. Minél kevesebb belőle, belőled annál több.

A negyedikre nincs szükség, nem te vagy minden Carrowok leendő ősatyja, majd kapsz egy lakást valahol a városban, és au revoir, nincs többet gond veled, anyád most is levegőnek néz, már csak néha tudod végigjárni a szokásost az idegrendszerén, fáradt és te is fáradt vagy.

Valahol tudod, hogy a szép dolgok szettben, a rosszak hármasban járnak — belőled mindig van egy pótlék itt is, ott is. Nagyon szeretnél ritka, értékes porcelán pohár lenni valaki asztalán, gyermeki elméd még nem érti, hogy a tárgyak csak tárgyak. Te is csak egy tárgy vagy — ahogy azok is, akikre lecserélhető vagy.

Még egy kicsit itt maradsz majd pár év múlva, meglesni kis dekadenciáikat, ellopni talán néhány szeretőjüket, kinevetni halandóságtól való félelmüket, majd épp szeretőiktől megkérdezni, én vagyok a jobb vagy anyám-nevelőapám, még egy egészen kicsit ebben az új házasságban, amibe sodort az azkabani válás, zsupszkulcsok lenyomata a tenyereden Amerikáig, a kardok tizes lefordítva, de aztán nincs tovább.

Csak hát sosem tudtad, mikor kell elegánsan távozni, és ezzel nem vagy egyedül, tele a könyvtár és a történelem Carrowokkal, akik csak ahhoz értettek, hogy jókor legyenek a legrosszabb helyen.
Persze, ki tudja? Balesetek mindig történhetnek.

━────── •●• ──────━

Te vagy a falat kenyér az éhezőknek, fehér csík a függők koszos asztalán, rendeleti kormányzás vagy egy oszladozó demokráciában, mámor és megigazulás vagy. Ezt suttogja anyád — fáradtan, mert ebben az évtizedben mindenki fáradt, hogy is ne, most éltünk túl egy háborút, apád pedig az Azkaban vendégszeretetét élvezi majd.

Elég csak megszületned: amihez mások cégbirodalmakat emelnek, vagyonokat halmoznak, vallást alapítanak vagy kínhalált halnak, ott ragyog a dundi kis pofádon, hogy jelezd egy nagyszerű új korszak kezdetét, névleg hogy apádnak végre tényleg igaza volt. Ez utóbbi nem történik minden nap, de te vagy rá az élő bizonyíték, ő bizony férfiúbb más férfiaknál, még Traversnél is, neki ugyanis csak fiú-lány ikrei lettek, a te apádnak meg fiai, kinek van szüksége lányokra manapság.

Aztán megszületik a húgod - a sarkadat fogván - és apádnak mindjárt nincs igaza, aztán már kedve sem maradni, aztán egyszer elfogy a türelme, talán a szerencséje, és édesanyád, a nő, akiből már mindenkinek elege volt, ennyi büszkeség mellé nem lehet leülni kávézni, nem lehet elmenni vele ruhákat nézegetni szalonokban, tehát ez a nő sajnos végül mégis kénytelen nagyjából egyedül boldogulni veletek, pedig semmit sem utált jobban. Talán apátokat.

Amycus — suttogja, hűvös arcát hozzád simítván, könnyek folynak rajta, a borospohár eltörött. Sosem bírta az erős dolgokat: a döntéseket, a férfiakat, a szerelmüket. A botok apródját — Amycus, suttogja megint, íves szempilláján a könny a tiéd. A kezed gyermek, félelmed, hogy így látod, ősöreg: Amycus, édesapám, hol vagy, hol van az én édesapám — suttogja utoljára, mielőtt elaludna a fürdőszoba padlóján.

Apád szerint a húgod egy járulékos veszteség — mert ő a te apád akar lenni, ezt már akkor is érted, mikor csak a vörös kis fakockát akarod megrágni, téged felemelnek, téged bemutatnak, érted aggódnak, beléd bizalmat helyeznek, és van, aki úgy tudja, egyke vagy. Ajektjó - mert kedvesen beszédhibás vagy - nekik a képzelt kis testvéred, és aki mégis ismeri az igazságot, sejti, apád jobb szeretné, ha ez volna az, ő lányoknak nem apja. Anyád elveszett perceit nem veletek tölti, arra éppúgy jó a manó, mint bármi házkörüli munkára.

Van ott valaki, megfoghatatlan, ha teste-lelke eleven is — a valaki, aki anyátokra néz a tükörben, nagy, borzasztó óarany tükörben. Figyeled, ahogy fésül, te nem látod, csak tudod, mert elmondta — van ott valaki, akit keres, egyre keres szívfacsaró, gyermeki félelemmel. Reméled, te sosem fogod megismerni, sosem szeretsz majd így senkit.

Beteg leszel, eleinte komikusan: minden valamilyen, amit teszel, ahogy nevetsz a lepkék után kapkodván, nem faragtak nálad tökéletesebb műalkotást, még tüsszenteni sem tudsz úgy, hogy ne kelts reményeket a Carrow-örökség nagyságáról, pedig alig vagy öt éves. Mikor mégis beteg leszel, és mint kámfor, eltűnsz a gyerekszobából, az is csak a vérvonal dicsősége, hiszen gyermekek ilyen fiatalon nem mutatják még a mágia jeleit, te pedig egyik nap még a húgod mellett hallgatod Bogar bárd meséit — a következőn pedig ismét meggyőzöd létezéseddel nemtődet arról, milyen igaza volt pár évvel ezelőtt.

Aztán a Mungóba kerülsz, mert muglik találnak meg az ország másik felén, egy tengerparti törölközőn, elloptad valaki kis vödrét, homokot lapátolsz bele és nem érted, miért vizsgálnak később idegenek, sírsz, és a testvéredet akarod. Még ma is emlékszel a sétány szobrára az aranyhídon, a kardok királynőjére.

Bájitalokat itatnak veled, amiket megpróbálsz kiönteni, ha nem figyelnek - Alecto most a cinkosod, a legjobb barátod, aztán a sorstársad, de az ő esetleges darabokra szakadása a legkevésbé sem érdekli az apád, te azonban mégis örülsz, hülye kisgyerek vagy, nem látod a veszélyt — nem látod a dodókórt, csak nem vagy többé egyedül a Mungóban.

Nem tudod még, mikor elfelezed vele a süteményed, mikor közös jelnyelvet akarsz kitalálni vele, mikor megígéred neki, hogy sosem választanak majd szét benneteket, hogy már te is selejt vagy, csalódás, elpazarolt idő. Az időből pedig apátoknak mindig csak kevesebb és kevesebb lesz.

Egészen véletlenül érted csak meg, mikor követelni kezded, ne csak téged vigyenek haza aznap délután, Alectót is, apád ideges, az órájára pillant, hát így, akkor legyen így, és távozik — emlékszel még, milyen hosszúnak tűnt a talárja, csapódott a folyosó ajtaja, és azt hitted, visszajön, azt mondja, vicceltem, gyertek. Ott maradsz, míg esteledik - csak Alecto szólít, csak ő hív. Csak neki kellesz.

És még nem is tudod, ez mit jelent.

Anyátok órákkal később siet be, arcán az előző éjszaka hagyott nyomot, párnahuzatok, ujjnyomok. A hangja magas a kötelességtől, sírós, de nem keres senkit, tudja, hol keressen. Te is sírni kezdesz, mert talán most először érted már — minden és mindenki lehet fontosabb nálad.

Pedig jobb lenne, ha hozzászoknál.

━────── •●• ──────━

Hiába gyógyítanak meg, világosítanak fel, nem vagy többé érdekes — túlárazott Diptyque gyertya vagy a polcon, ilyesmi mindenkinek lehet. Nem akarod sem felfogni, sem megérteni: értékes voltál, egyszeri és megismételhetetlen, kritikák felett szuperpozícióban, limitált kiadás, de már az unokabátyátok az, már rá hullik minden rajongás, minden remény.

Amycus, anyád minden tiszteletet megérdemel, de jó, ha érted, ki vagy mi ő — apád karján az évek hegekké, átokhegekké keseredtek, még olykor szót vált veled. Öledben valami könyv, könyvjelzője kártyalap a bolondról, lefordítva — Amycus, férfi és nő között nincs barátság, csak mint háborúban a felek között, tisztelet. Meg a győzelem. Nincs semmi más számunkra, csak a győzelem. Ne pazarold a győzelmeid a húgodra, mert csalódni fogsz.

Választhattad volna Atticus unokatestvér társaságát — még pár évig, mielőtt egy éjjelen szülei csalátéknek szánják, egy szerencsétlen átok megnyomorítja, de te nem sejted, ő sem sejti, nem ti áruljátok el a halálfalók titkát egy jázminos éjszakán, ti csak gondoljátok, hogy döntöttetek valamiről. Atticus nevet — Amycus, én ismerem a felnőttek titkát, ha velem fogsz játszani, elárulom neked. Máig sem tudod, melyik titokra gondolt.

Mosolyogsz, mikor a születésnapját ünneplitek, elhatározod, hogy egy nap majd megmérgezed - vagy belenyomod a fejét a csokoládéba, feketeerdőbe, vaníliába, alig nyolc vagy, és kreatív, hiszed — és megnézed, akkor vajon hogyan reagálnak majd a családtagjaid. Nem jut neked és a testvérednek semmi más, egy szelet csokoládé, feketeerdő, vanília, meg annak ígérete, hogy egyszer tényleg megteszed, csak az íze kedvéért.

Aztán majd lenyalogatod a kezedről.

Az ízek foglalkoztatnak: másoké, mások haragjáé, vágyáé, öröméé, feszegeted őket, a figyelmüket akarod, az összeset. A szeretetük nem mindig kihívás, neked a rossz is kell, azt is vállalod, gyűlöljenek, csípjenek beléd, féltsenek vagy rettegjenek, érezni akarod, érezni akarsz valamit, érezni akarsz mindent és mindenkit.

Látni, az ágy közös, a párna nem — nézni arcukat, ahogy egymást nézik, valaki mást látnak. Valakit, aki látja őket: anyádat a tükörben, apádat a nászágyban, köztük ott vagy te. Ebből sarjadtál, a hatalmas 20. század nevel önmagába visszatérő jövőt magának: elfelejt sikoltani, mielőtt a földre rogy.
Apád gyűlölettel vegyes jeges-forró csalódását, anyád púderes-álmos ignoranciáját, barátaik nevetését. Mindent és mindenkit, amíg —

Apád az Azkabanba, Alecto és te pedig egy új földrészre kerültök, nem alakulhatott volna sehogy másként, nem is viselted volna el. Olyan vagy, mint azok, akik szórakozni járnak temetésre, belekevered magad minden italba, nem lehet tőled megszabadulni — olyan könnyedén tudsz zülleni, amiért mások átesnek legalább három abortuszon, alkoholizmuson és két infarktuson, de úgy látszik, te mégis tökéletes vagy valamire, nálad jobban senkinek nem áll a személyiségzavarral vegyes identitásválság.

Vagy a spleen, ha már.

Anyád ismeri a dolgok értékét, a magáét páratlanul alacsonyra, egy Twelvetrees-unokatestvérére becsüli. Utálod a györgykori imitációt, a családhoz avászkodás viola-aromáját, a borospohár alátétnek használt érmék kettest, Alfred Twelvetrees unalmas kölnijét. Egyetlen dolgot nem utálsz: azokat a fényes partikat, amelyekre természetesen ti nem mehettek be, de ez téged annál vadabbá tesz.

Te már tudod, van ott valami, amit neked szántak — rúzsfoltos poharak között, bemocskolt abroszon talál majd valami, amit mindketten kerestek, szegény Tethys és Amycus, azon a damaszton, damaszt alatt márványon, márvány alatt izzó, vöröslő szenvedélyben kovácsoltad az arcod. Ezt keresték, te pedig önmagad nemcsak nézed — látod is.

Még anyádat is megkedveled, amikor látod, milyen sok figyelmet fordít rá, hogy minden alkalomra új fehérneműt vegyen — sóhajait, részeg nevetését a függöny mögül, mikor már rég aludnod kellene. Lenyűgöz, mire képes, vagy épp mire képes az unalmas Alfred Twelvetrees: és hogy milyen könnyen, könnyebben mint egy üveg pezsgő, bontható a vágy és gyönyör egy asztalon tizenkét főre.

Persze erről sosem beszélsz, legfeljebb Alectonak — folyton elrontod a nevét, pedig ő az egyetlen személy, akit úgy szeretsz, ahogy van, gesztusok, kétségek, grimaszok nélkül. Neki elmeséled, meg is mutatod, amit láttál, elmeséled az összes férfit és nőt a Roxfortba kerülésetek után is.

Elmeséled, milyen érzés volt először ezt tenni az egyik vendég fiával — aztán lányával, a nagy aranykeretes tükör előtt, játékból, később gyakorlásként, majd mert meg akartad szerezni őket. Már tudtad, mire vágynak, és egyetlen dolgon akartál változtatni: hogy te legyél az.

Még nem tudod, messze már villámlik, alig-alig ér el Floridáig a hangja — fogsz még össze-összekoccanó fogakkal, nagyzenekarral üvöltve bőgni, körömmel a saját arcodba szántva könyörögni, bár ne lennél apád és anyád fia, bár te is beérted volna a pohár aljával, csataterek zajával. Bármi jobb, mint remélni, bármi jobb, mint szeretni — még a hátadba szúrt tőr nyelének hűvöse is.

De még alig tíz vagy, a világ a tiéd — hófehér vitorlavászon, mesebeli zöld a gyep, forró nyarak, ropogó kandalló — damaszt, márvány, arany, jazz zene és mind ami bor, pezsegve forr túl messzi tengeren. A Twelvetrees örökség ott ül az arcodon, ezek az unokatestvérek visszanevetnek rád — amerikai vagy, bevándorló, ennélfogva nem is lehetnél amerikaibb, míg a pénz nyelvén beszélsz.

Nem hiszel benne, hogy a dráma a lányok dolga, sőt, te kevered a legtöbb szart, és erre büszke is vagy — vannak barátaid, a kedvükért még kviddicsezni is hajlandó vagy, de ők sem állnak felette. Őket is akarod, mindenkit még jobban, mindenkit még mélyebben: az összes könnyet, vágytól rekedt mosolyt, sós nyelvet a gerinced mentén. Ismered azt a szót, hogy szent, csak nem érdekel. Csak Alectót nem bántod soha, csak őt nem, nem rúgod ki magad alól a sámlit, ha már a nyakadra hurkoltad a kötelet.

Tizenhat vagy, és még mindig tökéletes, csak már inkább pestisnek, agytumornak, tömegeket pusztító fegyvernek, amit érdemes tanulmányozni, kötetek tárgyává tenni, messziről figyelni. Katasztrófára éhes emberek kedvenc témája vagy, a legpontosabb szerződés, amelyet szociopata jogászok megírtak valaki lelkének elbirtoklására.

Három portré, nem mindre emlékszel, nem mindre érdemes — eladtátok már, eladatta a Minisztérium a gyermekséged kúriáját, anyád még nevetett is az árverésen, aktái között láttad az igazság kártyalapját. Mindig ostobaságnak tartottad a kártyavetést, de el kellett ismerned, anyádnak ez is jól állt. A válás, a botrány is, lassan évtized messzeségből, ő fiatal maradt, ő nevetett — apád az Azkabanban maradt.

És mind ami borr pezsegve forr messzi tengeren — te arcot váltasz, azt visszaverik a pezsgőspoharak szikrái. Úgy számolod a pulzusod egy-egy szippantás után, mint uzsorás a pénzét, pedig neked ebből van a véred, kokainból és pénzből, a nevetésed, harapásod, örömöd mind-mind pénz.

Szerencsére most sem ismer senki — hogy kinek szerencsére, nem válaszolják meg magányossá feküdt ágyak, nem maradsz, aludni soha nem maradsz, nincs rá szükség. Emlékszel rá — Amycus, soha ne szeress úgy senkit.. édesapám, édesapám, Amycus, hol van az édesapám?! Győzelmeid felé — győzelmeid felé, míg megtanítalak játszani.

Te inkább az előtte barát vagy, az elköteleződéstől menthetetlenül szenvedő, mint lázas beteg, tétován ha megindul ismerős arcot keresvén. Talán az anyatejjel szívtad magadba a romlást, de rólad álmodott a 20. század vérhabos lázálma sötét árkok mélyén — az aranyló, kérlelhetetlen, önmagát elemésztő napfényről, mely elől nem marad rejtve semmi.

Csak önmaga.

Nagyon szeretnél. Nem tudod, mit, csak azt, hogy te vagy az alak az autópályán, éjszaka a forgalommal szemben, aki egyáltalán nem fél: talán akarod, hogy elcsapjanak, talán nem, de mindkettőt elviselhetetlenül. Úgy eleve, elviselhetetlen vagy, a hiányod is az.

De még mindig tökéletes vagy.

━────── •●• ──────━

Amycus Carrow - első ezen a néven, az ostobák kiemelt képviselője, láncok viselője, borostásan és a körülmények ellenére sármos, el kell ismerned némi utálattal. Csak te vagy itt — és ő, amit minden pillanatban tudatosítani is akar keze, szája, szemöldöke.

Senki más nem tud úgy nézni, ahogy ő.

Nem hajol közelebb, azt neked kell, és megteszed várakozás nélkül. Hideg van, reszketsz a gyapjú alatt is — de nem az Azkaban egymára záruló falai miatt. Amycus Carrow tekintete jegesebb, mint amihez öltöztél. Egy hűtőház jut eszedbe róla, és szívesebben néznél lassan, kényelmesen bomló tetemeket, mint apád szemébe.

Minden felmenőd elmosolyodik a gerinced mentén az évszázadok távolából.

— Na és hogy van a kurva, akit anyádként tartunk számon? Sikerült már megkerülnie a jogszabályokat és megszerezni magának az örökséged? Tizenhat éve próbálkozik, lehetne ügyesebb is. — érdes a nevetése, és emlékszel, milyen volt, mikor még hasonlítani akartál rá. Homlokod a rácsnak támasztod, elmosolyodsz: ennek a humornak még az utánzata is otthonos, kellemes.

Látod benne önmagad. Csendesen, csendesen.

— Nem. A könnyebben irányítható faszok iránt érez rokonszenvet. Én nem vagyok ilyen, nem igaz? És kérlek, fontold meg a válaszod, olyan lélekölően unalmas lenne, ha visszakérdeznéd, hogy könnyebben irányítható vagy a fasz. — szereted a hangod dallamát, még ezt a különben siralmas szart is remekül feldobja. Apád szerint is, mikor majdnem röhögni kezd, aztán csak elkapsz valami.. arra emlékeztetőt az orrszeglet és ajkak körül.

Lassan csak, lassan.

— Tényleg üres rajongásra vágysz tőlem? — köhögnie kell hirtelen, túl sok vagy, miközben nyilván túl kevés is. Utálod ezt a hasonlóságot, ami ül a mozdulatain, kitölti a rendelkezésre álló helyet, de amíg csak ketten vagytok... nem bánt senkit. Téged sem, bár elvárható volna, hogy gyűlöld apád — és a hét minden munkanapján meg is teszed, ahogy azt is megígérted neki, hogy lehugyozod majd a sírját, de ilyenkor? Ilyenkor ő csak az, aki egyszer fiamnak nevezett. Undorító, de igaz. És te ilyenkor arra vágysz, hogy újra megtörténjen.

Csak még egyszer, utoljára.

— Nem igazán. Örülnék az aranynak, szexnek, és persze a bosszúnak — igazán szép listám van, látnod kellene. De ha már egyik sem működik? Mindig elfogadom az üres rajongást. — tudod, hogy Amycus, második e néven nem különbözik annyira attól, akit magad előtt látsz: rosszabb éjszakáidon ő úszik át a tükör felszínén is. De mindketten nevetni fogtok, tudod ezt is — mindig akkor esik a legjobban, mikor a legjobban fáj.

A legismerősebb, mikor újra fáj.

━────── •●• ──────━

J E L L E M
not your proverbs 31 woman

Venti pumpkin spice latte
vagy 2025-ben: mindenki ismer, mindenkinek van véleménye rólad, politikai állásfoglalás vagy, instaképes jelenség vagy mommyvloggerek számára, minden és mindenki azonosulni tud veled, minden és mindenki fogyaszt életében egyszer, mindenkinek elviselhetetlenül édes, maradandó utóízt hagysz magad után. Olyan a reputációd, amilyen, te pedig nem bánsz semmit sem: a botrányokat különösen nem. Szexről hivatalosan soha nem beszélsz, gyakorlatilag bármikor, bárkivel, bárhol. Az egyetlen dolog, ami mellett nem tudsz vagy akarsz elköteleződni, az elköteleződés. Érzésekről, 2005-ben? Könnyebb a dementort megtalálni a talárboltban, mint téged.
Mindenki biztos benne, hogy van rólad véleménye, mindenki kérdezés nélkül el is mondja — Carrow, nem az első, talán az utolsó.

És sokak szerint ez utóbbi volna a legjobb.

Remek kapcsolataid vannak, megannyi barátod, ismerősöd, mégsem gondolja senki, hogy teljesen rendben van veled, körülötted, benned minden, mégis.. Sütőtök, szerecsendió, fahéj, barnacukor vagy, szimbóluma egy státusznak és az akarásnak. És te nagyon akarsz, akár mások kárát is.

Vörös Marlboro egy vintage bőrkabát zsebében
közhelyes, jobb, mint mindenki más, kicsit röhejes és nagyon egészségtelen vagy. Könnyen leszel a társaság lelke, könnyen térsz le a helyesnek tartott útról, de épp ilyen könnyen lehetsz egyik-másik tanár kedvence, az a családneved, ami. Anyád nevet a sznobságodban, apád az akarásban: senki nem tud úgy akarni, és senkit nem lehet úgy akarni, ahogy téged. Megveted a kártyavetést, mégis mindig pakli van a zsebedben. Üvegágyú vagy az egyik elletmondástól a másikig — fárasztónak találod a drámát, mégis végignézed az összeset. Végtelenül kíváncsi vagy másokra — és képtelen vagy őszinte lenni magadhoz.

Vannak rokonaid, kisebb-nagyobb nyomokat hagytak a jellemeden a maguk szorongásával. Őrült eufória, sötét epifánia — minden ostoba görög-latin macaronic közhely. Az ikertestvéred az arkanzaszi tájfun, apád a kockafejek mellszobra, anyád mindig pontosan tudja, mit és hogyan kell fogyasztani — a nevelőapád pedig elnyomva érzi magát ilyen illusztris társaságban. Nem tőle tanultál hazudni, de jobb lett volna mindkettőtöknek.

Vagy rosszabb, ha őt kérdezed.

Kiváltságos vagy a vérminőséged alapján, 'nyugodtan nevezhetsz' másokat sárvérűnek, tőled az sem egészen komoly, nem vagy olyan művelt vagy részletes, kifelé egészen biztosan nem, legalábbis ha a nemes hagyományokat tekintjük elegánsnak: kár, hogy a szezonban nem viselnek ilyesmit. Nem, uram, azok közé tartozom, akinek a szája azt mondja, nem foglalkozom politikával, de a szeme egy teljes népszavazás és hadüzenettel vegyes diplomáciai botrány.

Bee Gees, Kiss, Depeche Mode, Queen
vagy egy blockbuster soundtrackjén, kellemes, melengető, ismerős, valami régi, valami új, valami kék, valami, ami mindenkinek kell már csak hagyományból is. Könnyű szeretni, könnyen figyelmeztetsz is rá mindenkit, hogy ne tegye. Anyádat, a szomszéd tejesembert, a kalauzt. Mi mind egyek vagyunk a kárhozatban — rólad tudjuk először, hogy fiatalon halsz majd meg, sosem látunk többé, de sosem szűnünk meg teríteni neked.

Magas vagy a te korodban, karakteres, dallamos a hangod - egy egészen kicsit röfögsz nevetés közben, so relatable - és signature az illatod, hagyományosan női parfüm, de téged az ilyesmi sem érdekel, mi az, férfias vagy nőies, utóbbiak egyébként is kedvelik, ahogy figyelsz, ahogy eszedbe jut az érzelmek létezése és erre tekintettel vagy, ahogy nincs olyan téma, amely túl személyes vagy túl intim volna. Csak a saját érzéseid. Te leszel a fiú, akit a többi gyilkos pillantásokkal illet — te pedig semmit nem élvezel jobban, mint mások figyelmét.

Ezzel aztán vissza is élsz — és hagysz másokat visszaélni veled.

Jól tanulsz, de nem túl jól, ha nincs kedved, nincsenek céljaid vele: ezt mondja Ollivander a pálcád felett (nem teljesen önként, kicsire nem adunk). Bodza, tizenegy és háromnegyed hüvelyk, főnixtoll a magja, meglepően rugalmas, jól mutat a kezedben, de annyi mindenki más is. Ballal írsz, de mert főleg kétkezes vagy, élvezed, hogy mások zavartan keresik a dominánst az ikrek közt.. pedig a kezeid csak testvérek, nem ikrek, a jobbod gyűrűsén heg kívánja, hogy meséld el keletkezését.

De te egy faszfej vagy, és soha nem meséled el senkinek.

━────── •●• ──────━

A P R Ó S Á G O K
marcia, marcia, marcia

mindig ◾ meglepően drága dolgok csak az élmény kedvéért ◾ cseresznye szárára nyelvvel csomót kötni ◾ az ágy közös, a párna nem ◾ alecto apró győzelmei ◾ valaki személyes idoljának lenni ◾ apám & anyám vereségei ◾ cigarettával kínálni a leszokókat
soha ◾ elismerni az önpusztítást, mint terápiát ◾ a vanilla árnyalatai ◾ nyárspolgáriság ◾ beismerni, hogy ő használta el a melegvizet ◾ a lelkem megmentésére vállalkozók ◾ alecto az aprónál nagyobb győzelmei
hobbik ◾ italok & tudatmódosítók és barátok ◾ megtalálni az addikció új mezsgyéit ◾ bájitalok — és italok keverése ◾ értelmetlenül drága dolgok gyűjtése ◾ kviddics, mint családbarát biszexuális sport
merengő ◾ legjobb: mikor Alec megfogta a kezem az első azkabani látogatásunk után — pedig nem kértem. ◾ legrosszabb: mikor apám az Azkabanba került — nem mintha nem akartam volna, de azóta egy bűnöző fia vagyok, aki ettől csak jobban, akár erőszakkal az apám akar maradni.
mumus ◾ anyám óarany tükrében engem lát — azt, aki a legjobban kellett volna, hogy megmentse, de pénzért az elsőnek odadobta
Edevis tükre ◾ egy boldog, gondtalan Alecto, talán nem is Alecto ◾ sikeres, népszerű és nem feltétlenül tehetségtelen terapeuta leszek ◾ valóban segítek valaki életét jobbá tenni ◾ látok valakit magam mellett, de — utópiákkal nem foglalkozom
százfűlé-főzet ◾ buborékos, lágyan pezsgő, ezüstös-roséarany ◾ meglepően hideg, áthűti az üveget ◾ ízre fémes, pénzre emlékeztet, utóíze fémes, már-már véres ◾ illata markáns, bőr, levendula, keserű mandula, tonka
Amortentia ◾ drága pezsgő, mágus és mugli pénz illata ◾ testnedvek együtt: nyál, ondó, izzadtság, a meleg bőr sós illata ◾ női és férfi parfümök, köztük a sajátja
titkok ◾ általában annyi tudatmódosító van a vérében, hogy nem lenne drogteszt, amin átmenne — a legnagyobb titok, hogy van még életben. ◾ sokkal rosszabbul viseli az apa-és-anyafigurák ignoranciáját, mint beismerné — de ezt maga elől is titkolja.
azt beszélik, hogy... ◾ lefeküdt a Griffendél csapatának összes tagjával. vagy a Hugrabugéval? talán mindegyikkel — természetesen egyszerre. ◾ ebből kifolyólag nyilván legalább egynegyedrészt véla. ◾ eközben van egy menyasszonya. ◾ több menyasszonya van. ◾ te vagy a menyasszonya — csak még nem tudsz róla?

━────── •●• ──────━

C S A L Á D
time is an illusion, i bond quickly

apa ◾ amycus antaeus thanatos carrow; negyvenhárom év; aranyvérű; jelenleg az Azkabanban. apáddal több, mint különös a viszonyod: egyrészt reméled, hogy a létezésed minden perce újabb szégyent hoz rá, másrészt valahol még mindig szeretnéd, ha lenne apád. szerencsére rá ütöttél, sosem kell beszélnetek az érzéseitekről, quelle horreur.
anya ◾ tethys dorcus twelvetrees (née twelvetrees); harmincöt év; aranyvérű; amerikai-angol. anyáddal egyszerű a viszonyod: sosem szólítod így, cserébe pedig megkapsz mindent, amit valaki más pénzén meg lehet venni, tiszta üzlet. kicsit szánjátok egymást, kicsit lenézitek egymást, kicsit irigyek vagytok egymásra — és kicsit versenytársai is vagytok egymásnak. minden szép és egészségtelen, amíg ki nem találta, hogy feltétlenül házasodj meg te is fiatalon.
testvérek ◾ alecto cassiodora carrow; tizenhét év; aranyvérű. ti vagytok a második Alecto és Amycus ennek minden fényével és árnyékával — elválaszthatatlan tőletek, ahogy ti egymástól. többet tudsz róla, mint szeretné, többet tud rólad, mint szeretnétek. mindig gyűlölted az őszinteséget: csak az övé nem fáj — úgy biztos nem, ahogy egymás közelsége korai, erőszakos halált ígér
állatok ◾ owl capone; 4 év; kisnövésű hóbagoly.
egyéb ◾ 'jane doe'; tizenhat év; a menyasszony. egyeztetés alatt.

Családtörténet ◾

"A Carrow név már régóta nem rang, hanem intés. Egy hangtalan fenyegetés, amit a szalonok levegője hordoz, amikor valaki kiejti — és valaki más gyorsan lesüti a tekintetét. Nincs már nyílt utálat. Csak az a fajta suttogás, amit a falak jegyeznek fel, nem a társaságok emlékezete."

A huszonnyolcak egyike, aranyban és borgőzben fogant, majd üstökösként kihunyt epifániája — nevetés a sorok között előbb a többin, aztán a mugliszületésűeken, végül önmagunkon. Carrowék pontosan oda tűntek, ahonnét vétettek, ezen pedig nem segít a generációs vagyon, megmaradt tagjainak pálca köré, imára kulcsolódó kezei. Mégis, Carrowék is ismerik a nagy igazságok egyik legpontosabbját: ami meghalt, nem halhat meg újra. Visszatérni még tud, általában a legrosszabbkor.

Aglaia Carrow magáénak tudhatta a kitüntető címet, miszerint Grindelwald ismer követője volt — az első Alecto és Amycus pedig előbb a roxforti katedra illatát, majd az azkabani fogságot. Carrowék számos tagja azóta is próbál úgy tenni, mintha az egész nem volna több apró félreértésnél, a beszélgetés másik résztvevőjétől függ, hogy ez a fogságra, vagy annak okára vonatkozik-e.

Tethys Twelvetreest a balszerencse - és tulajdon pénzsóvár apja - lökte a nála jóval idősebb Amycus nászágyába, amely élményről — gyermekei születésével együtt nem szeret beszélni. Szülei korai szegénységének köszönhetően nem maradt más pénzre váltható értékük a lányuknál, aki tizennyolc évesen már ikrek édesanyja lett, és aki ezt a szerepkört sosem tudta megszokni a traumák pezsgőben gyöngyöző hasonlatossága okán. Amint a férfi a roxforti ostromot követően fogságba esett, azonnal beadta a válókeresetet, és nem fotóztak nála boldogabb nőt az bíróságról kifelé nem sokkal később.

Gyermekei betegségét kudarcként fogta fel, amiben közrejátszott férje kegyetlensége — vagy az első Alecto becsmérlő megjegyzései. Volt honnan eltanulnia a kegyetlenséget, talán elkerülhetetlen volt: mondani ugyan sosem mondta fiának, hogy elrontotta az életét születése, ez tükröződik olykor a mosolyán. Azon a leginkább.

Saját gyermeksége, eldobatása traumáit sikerrel örökítette a fiára is — manapság jobban leplezi, milyen kevés maradt belőle, miután szabályosan eladták. Új férjét nem szereti, de kedveli, maga is választotta, és ezzel elégedett — ez is jóval több, mint amit az élettől saját helyzetében remélt, és erre tanította Amycust is, részben szavakkal, részben a társadalmi osztályához csodálatosan illő szex-és-alkoholfüggőségével.

"Azóta az anyjuk házában élnek, Tethys új férjével — akit Cassia névleg sem ismer el. A ház rideg, tágas, ízlésesen berendezett. Semmi sem emlékeztet a háborúra. De minden sarkában ott ül valami ki nem mondott — valami kimért, szikár undor, amit Tethys sosem próbált elrejteni. A Carrow vérvonal csak folt a családi címeren, és ő gondoskodik róla, hogy a gyerekek ezt minden nap érezzék."

Szerencsére a 20. századi amerikai talány nem hagyja cserben a gyermekeit — nincs amerikaibb, mint győzni végül, és Tethys pontosan ezt tette. Könnyű volt meggyőznie az egyik nála kicsit fialatabb, élményekre éhes unokatestvérét egy ígéretes házasság reményével, és ha ennek részei ugyan teljesültek is, mindketten győztesnek érezhetik magukat a hézagok közt is.

Twelvetreesék nem fogadták maguk közé a Carrow-ikreket, bár a rideg viszony sokat oldódott az évek alatt, leginkább Amycus felé. Még nem jártak a Roxfortba az apjuk bebörtönzésekor, de családjuk Carrow-ága ragaszkodott hozzá, hogy itt kezdjék meg a tanulmányaikat — Tethyst pedig egy percig sem zavarta, hogy senki sem szólítja anyának mások előtt. Ettől egyébként is tartózkodik társaságban.

Természetesen Angliában nem felejtették el a név csengését, főleg a halálfaló-testvérpár iskolai működése okán — máig okkal rezzennek össze térdek a két szótag hallatán. Sokan tartanak még tőle, hogy a történelem megismétli önmagát azonos nevek alatt: és milyen biztosíték létezik rá, hogy nem történhet meg?

A rossz dolgok mindig hármasával járnak.

━────── •●• ──────━

K Ü L S Ő S É G E K
makeup in a god honoring way

magasság ◾ 184 cm
testalkat ◾ izmos, de erőt nem sugárzó
szemszín ◾ égszínkék
hajszín ◾ ében
kinézet ◾

Addiktív, virális, szépreményű vagy — és ennek teljes tudatában. Bárki néz rád, mindig lát valamit: pénzt, a neved, az arcod valószerűtlen élét, a tekinteted. Nem téged. Mindig van ott valaki, akit meg lehet pillantani benned, mindig maradnak szabad percek, hogy valaki beléd szeressen. Abba, akit rád vetít mások fantáziája.

Nyitott könyv vagy olvashatatlan sorokkal — napsugaras a grimasz, amellyel mosolyt csalsz mások arcára. Aranyifjú, szájában az ezüstkanállal, a legkisebb és egyetlen herceg. Ezt állítja a tartásod, mozdulataid, és mint csillagvilágos éjszakán gyermekségünkben, átsejlik valami szomorú nosztalgia rajtad. A jó megfigyelők tudják — a szem nem hazudik, a tiéd folyékonyan imádkozik az alkoholhoz, drogokhoz. Valakihez, aki nincs ott.

Kényes vagy, sznob, utóbbira különösen büszke, és úgy viseled, mint egy kitüntetést — vagy azokat a bűbájokat, amelyeket más, előtted élt függők találtak ki a könnyebb hazugságok érdekében. A véraláfutások, karmolások, beesett szemek azonban elárulnak akkor is, mikor a mosolyod minden kétségnek előre nyithatná ki az ajtót.

Olyan arcod van, amilyen akár egy nagyon szép nőnek is lehetne, te pedig visszaélsz vele — hosszú szempillák, amelyeket nem érdemeltél meg, metsző tekintet, amelyet valaki olyan viselt, akinek fele annyira sem állt ilyen jó. Erre jobb nem emlékezni: míg rád néznek, anyád minden báját, apád minden sötétségét látják.

Valódi shitstorm, trainwreck, dumpsterfire vagy — éles indulatok cakkos sebhelyei az alkarodon, szívás és harapásnyomok a nyakadon felfelé. Csupa drága, elpazarlásra váró fiatalság, akarat, ambíció, rideg győzni vágyássá összeszűrűsödött gondolatok halmaza. Egy gyönyörű alma, ami belülről már természetesen, közhelyszerűen rohad.

Nem magadért kezdtél kviddicsezni, de talán megköszönhetnéd annak, akinek köszönhetően hajlandó lettél felhúzni a szerinted ronda mezt újra meg újra. A sötétzöldek, bordók, tengerkékek, feketék, szürkék dominálnak rajtad — és a fehér, mielőtt összemocskolnád a szövetet. Semmit sem tisztelsz, magadat a legkevésbé.

Semmit sem sajnálsz vagy szégyellsz mások előtt: a hangosan nevetést, kivillanó szemfogakat, az alkart cakkozó vékony vörös vonalakat, vagy ha már, a tested azon részeit, amelyeket illő volna. Két-három botrány már reggeli előtt, éhgyomorra — l'enfant terrible.
Reggelente mások ágyából is pillow talk ajkakkal, rendezetlenül is rendezetten az ördög mindig úriember. Gyönyörű vagy, a szépséged pedig fegyver — először neked fáj, és utoljára mindig magadnak ártasz vele a legtöbbet.

━────── •●• ──────━

T U D Á S
doesn't come from talent, it comes from pain

varázslói ismeretek ◾

Mikor Ollivander a pálcád elemezte, ha nem is épp önként, rátapintott a lényegre: megvan benned a nagyság lehetősége, ahogy annak is, hogy te is úgy elherdáld, mint az apád. Szereted, amit szeretsz — minden más zero fucks given. Mind a négy nyelven (francia, ír, spanyol, olasz), amelyeket a hozzád hasonlók az anyatejjel szívtak magukba — hivatalosan, gyakorlatilag pedig kukoricán térdelés és könnyek között.

Ami a nagyságot illeti, nem fenyeget a veszély, hogy te leszel korunk következő negatív géniusza — de valószínűleg kevesen ismerik a züllésnek, önrombolásnak ilyen kreatív és ennyi mágiaág felhasználásával járó ösvényeit. Rajongsz a bájitaltanért, ahogy a gasztronómiáért — és a csillagfényes éjszakák számtani mértékének meghatározásáért. Oktatóid egybehangzó véleménye, hogy Carrow könnyedén lehetne remek, sőt, kiváló tanuló — de Carrow mindig valami mással van elfoglalva. Általában Carrow-val.

A kísérletezés az, amiben igazán megtalálod magad: anyagok, szabások, bájitalok hozzávalói, gyógynövények. Amire igazán kíváncsi vagy, nem tanítják az iskolában — az emberi lélek újra meg újra lenyűgöz, egy ideális világban valahol remek pszicho-medimágus lennél. Persze, ha más névvel születsz.

Nem veted meg a háztartási bűbájokat, sőt — semmit, amivel bármelyik szülődet idegesítheted. Mindenre kíváncsi vagy, ami elronthatja a napjukat: főzés, sütés, ruhák ápolása, akár takarítás. Ügyesebben takarítasz, mint egy droglaborban szoktak. Elképesztő vagy, általában el is képednek rendesen.

Tanulási stílusodat a kettősség jellemzi: mély, sötét letargia, lángoló küzdelem a beadandók és vizsgák előtti napokban. Szerencsésen kreatív vagy, már-már bájos, ami sok várható bukástól megmentett, a tudás látszatát fenntartó érdekességek és anekdoták soráról nem is beszélve. Ha létezik egy történetben rejtett, erkölcstelen tartalom, te biztosan hallottál róla és szívesen meg is osztod.

Tagadod, sőt, már-már kikéred magadnak — ha ez tőled soha nem is komoly, délutáni pezsgőzés barátok között, de mindig van a zsebedben egy pakli tarot. Sosem vallanád be, anyád sem tette, apád sem tette — talán te is látsz valamit a lapokon, ami röhejes, gyerekes, közös bennetek. Úgysem ismerné be senki.

Szeretettel nevelsz mindent, amiből egyszer tudatmódosító lesz — karriert nem építenél rá, de mondjuk, hogy műkedvelő vagy, baristának, mixernek azonban lusta mosollyal nevezed magad. Anyád értelmetlenül drága ízlése alatt nevelkedtél, elkerülhetetlen volt, hogy sznobbá tegyenek forró báléjszakák: te leszel az első, aki új részleteket fedez fel a régi képeken, azok fonákján.

Mugliismeretre is épp ezért jársz — sehol máshol nem tanítanak így megfigyelni másokat. Te mások lelkével, annak tartalmával táplálkozol, hogy ne is ne élveznél egy kurzust, amely villát, kanalat, kést ad a kezedbe hozzá?

Kedveled a pálcamágiát és a seprűket is: minél ritkább, minél érdekesebb, akár az emberek. Tulajdonképpen olvasni is szeretsz, de azt talán egy csipetnyit jobban, mikor okosnak, sőt, burzsujnak neveznek, így ezt mindig szcenikus hátterek előtt, jólöltözötten teszed. Imádod a látszatot — annak voltál és vagy a része.

pálca típusa ◾ 11 ¾ hüvelyk, bodza, főnixtoll — meglepően rugalmas
RBF ◾ átváltoztatástan — elfogadható (e) ◾ asztronómia — kiváló (k) ◾ bájitaltan — kiváló (k) ◾ bűbájtan — elfogadható (e) ◾ sötét varázslatok kivédése — várakozáson felüli (v) ◾ gyógynövénytan — várakozáson felüli (v) ◾ mágiatörténet — várakozáson felüli (v) ◾ mugliismeret — várakozáson felüli (v) ◾ jóslástan — elfogadható (e) ◾ számmisztika — elfogadható (e)

━────── •●• ──────━

E G Y É B
i certainly hope it would be weird

avialany ◾ evans nikopoulos
Minden formázási segítséget köszönök a húgomnak, nélküle természetesen nem lennék itt◾