recitativo

1973, Roxfort
Az első látomás

Sokan számolnak be arról az álomról, hogy tudnak repülni.
Olykor rájönnek maguktól, hogy csak egy álomban vannak. Az alakok, akik eddig a történetüket irányították, hirtelen elnémulnak, viselkedésük pedig száznyolcvan fokos fordulatot vesz. Hiszen már tudják, kicsúsztál a kezük közül, többé nem irányíthatnak.
Ezekben az álmokban tudod azt, hogy egy álomban vagy, és épp ezért végtelen hatalmad van a fejedben lévő univerzum felett. Te vagy a Minden, a világegyetem szó szerint körülötted forog, és minden csak azért létezik, hogy kiszolgáljon téged. Nem kell sokat tenned azért, hogy repülj – csak akarnod kell. Lehet, a kezeiddel csapkodsz azért, hogy megadd a felemelkedés illúzióját, és az is, hogy olyan gyakorlott vagy már, hogy erre sincs szükséged. Elég csak gondolnod rá, és máris magasan lebegsz a felhők között, a városok felett.
Winthrop is gyakran álmodott hasonlót – az ő álmai azonban nem voltak felemelőek. A szárnyak nehezek, talán párszor fel se emelkedik rendesen, míg meg nem tanul rendesen repülni. Ám végül vontatottan, szaggatottan, de halkan mégis sikerül elrugaszkodnia a földtől. Szaggatottan látja a birtokot, és annak egyes részeit. Látja emberi magát a tóparton, ahogyan elázott táskája és könyvei után halászik. Fel nem néz a magasba, túlságosan elfoglalja, hogy visszaszerezze, ami az övé, és amit épp az imént borítottak bele a tóba.
Nem tud magán segíteni. A légáramlat viszi őt tovább. A kastélyt ilyen perspektívából még sohasem látta azelőtt. Odalent ő túl pici és jelentéktelen hozzá, hogy ilyen magaslatokba emelkedhessen. A levegő azért fojtogató, de olyan ez, mint a cukor, amit ha egyszer megkóstolsz, nem bírsz vele leállni. Egyre sebesebben suhan a kastély tornyai felett, szinte megállíthatatlanul, mígnem a tüdejében lévő fájdalom elviselhetetlenné nem válik.
Fékezni akar. Erőltetnie kell gondolatait arra, hogy megpihenjen egy ablakban – épp az igazgató ablakának párkányában. Dumbledore még friss igazgató volt, aki bár bizonyított eleget, életútja még korántsem ért véget.
Az ablak tükröződésében visszatekintenek rá a szemei. Varjú testét öltötte talán, de a szemei, a zöld szemei kétségkívül az övéi.
Riadtan tért vissza első látomásából, ahogyan ismét levegőt kap. Elsodorta a hideg víz érzete, a tüdejébe került folyadékot pedig ülve próbálja kiöklendezni. Testvére, Damion még időben szedte ki őt a tóból, ahova a bedobált könyvei miatt mászott, dacára annak, hogy sosem tanult meg úszni. Lábai még mindig úgy remegtek, mintha továbbra is a nyirkos, hideg vízben lenne. Talárja súlyos volt a víztől, szíve pedig erősen kalapált mellkasában. Damion kiabált valamit mellette, de mintha még mindig egy másik világban lennének.