Micsoda?! Vágnék közbe rögtön az elején, de Vikitria most tényleg szabad folyást enged a szavainak. Másrészt hang sem jön a torkomra, annyira meglep minden, amit hallok. Persze, számítottam valami hasonló mesére, de azért… azért mindez így egyben… Szándékosan nem is gondolok bele, milyen lenne, ha engem fenyegetnének mindenféle aljassággal, ha a családomért cserébe várnának tőlem szolgálatot. És ezek után a halálfaló csürhe még megbízik Vikiben? De hát az előbb mondta, hogy csak kényszerből teszi azt, amit megkövetelnek tőle! Ha egyszer elárult minket, nem eshet nehezére elárulni a másik oldalt sem. A köpönyegforgató, Griffendél Godrik forog a sírjában, na de ez akár azt is jelentheti, hogy még van esélyünk a győzelemre.
Aztán a háború a Roxfort falain kívül. Ezzel mellényúlt, pedig már kezdtem volna lenyugodni.
-
Persze, azt hiszed, csak azért, mert az iskola megvéd, még biztonságban vagyunk? Hogy nem tudom, mi folyik odakint? Vagy talán csak neked vannak szeretteid a nagyvilágban, akikért aggódsz és mindent megtennél azért, hogy ne essen bajuk? Engem is kényszerítenek, nem csak téged, ha tehetném, már rég elhagytam volna ezt az egész leprás kócerájt, és olyasmit tennék, ami legalább hasznos! – ordítom a fal mögül, de már nem bírom tovább, kiborít a bujkálás is. Előlépek a fordulóból, a pálcámat lazán, de biztosan magam előtt tartom, egyenesen Vikire célozva. Érzem, hogy a kicsapódó dühtől szinte bekönnyezik a szemem. Az emlékezetüket tört nagyszüleimre, a félvér szüleimre és az elveszett bátyámra gondolok. Elfog az iszony és az undor a folytatást hallva.
-
Nem! Azt nem tudjátok megtenni, Dumbledore-t nem tudjátok legyőzni! – szentül hiszek abban, amit állítok. Ez talán még így is túl merész gondolat… Halálfalók lepik el az iskolát. Hát igen, ha már a diákokra is rásütik a bélyegüket, nem is csodálom. De amíg Dumbledore itt van, nem foglalhatják el a kastélyt, és senkinek sem árthatnak.
-
Lehet, hogy már vége mindennek, lehet, hogy a bandád már a kapu előtt várakozik, de soha, sohasem fogjátok átvenni az irányítást! Figyeld csak meg, ideig-óráig ti lesztek nyeregben, de soha nem lesztek igazán elsők… Tudom, hogy az elhangzottak után a legnagyobb kegyetlenség tőlem, hogy Vikitriát úgy szólítom, mintha egy lenne közülük, mintha ő is elkötelezett, vérbeli halálfaló lenne. De nem vagyok képes úgy tekinteni rá, mint áldozatra. Legalábbis most semmiképp. Halálmadár. Engem is épp csak azért figyelmeztetett, mert pont erre jártam, máskülönben talán amiatt sem bánkódna sokáig, ha pont az egyik kollegája mészárolna le.
Egy pillanat, egy gondolatnyi kis idő, amíg a védőpajzs eltűnik a szemem elől… most kell támadnom!
• • •
Az életem múlik… Roxmorts. Tudom, hogy oda kell mennem. Mindennél fontosabb, hogy most Roxmortsba menjek.
Mit csinálsz? Nem emlékszel, miért maradtál itt a lépcsőházban? Valamit még meg kell tenned!
Egyetlen dolog van, amit meg kell tennem, minél hamarabb. Nekem most Roxmortsban a helyem, nem vitázom erről.
Emlékezz, emlékezz már! Nem… ez értelmetlen, ezt még meg fogod bánni, figyelj rám!
Roxmorts, Három Seprű, ott kell lennem. Nem kell más, csak a pálcám, ma este kiengednek majd a kapukon.
Nem mehetsz át a kapukon… ne tedd ezt, kérlek, könyörgöm! Hallgass rám…
Majd odalent.
Én is köszönöm a játékot!
Roxfort RPG
Szerző