Ms. Tara Swan
Átláthatatlanul vastag gőzfelhőt tömött a forró víz a palackzöld, tenger csiszolta üvegcserepek közé.
Az első emeleti fürdő a kedvencem.
Ma éjszaka csendes a ház, már-már azt hiszem, mindenki elment egy estélyre, melyre engem senki nem hívott meg.
Nárcisz, csillagánizs és tejvirág zubog a gyöngyházborításos rézcsövekből először a simára csiszolódott kőre, onnan végigcsorog a sziklákon, majd fémes aromát kapva az acél csatornajátéktól csepeg bele a fürdővizembe.
Már a látványtól is megnyugszom.
Csípőmre csavarva a puha törülközőt ülök le a tükörfal elé, és kezdem megoldani a karomra tekert kendőt, mely alatt a pár éjszakával ez előtt szerzett seb sajog és éget elfertőződve, jobban, mint a bal alkaromon levő fekete tetoválás, a Sötét Jegy. (Most nincs eltakarva - ki elől rejtegetném?)
Ez a mély horzsolás viszont aggaszt. Igaz, tegnap, mikor Moira itt járt, elvileg lekezelte valamivel, de fogalmam sincs, hogy kell bánni ezekkel a mugli fegyver okozta égett peremű sebekkel.
Két hét van hátra az év kezdetéig, és ahelyett, hogy kipihentem volna magam a nyári szünet alatt, kevesebb kedvem van a Roxforthoz, mint az élethez.
Vissza se kellene mennem. Viki jól mondta.
De akkor mi lenne...
- Társaságot kapsz... - szólal meg a fal mozaikjain egyfolytában körbeficánkoló 24 karátos aranyhal édesen csilingelő hangon, talán még kuncogott is, ha jól hallottam a csöppnyi visszhangot.
Felkapom a fejem, és a három ajtót felváltva kezdem fixírozni.