jelszó ||
Napfény, pitypang, kenderspárga, legyen ez a patkány sárga teljes név || Yolanda Delacour
becenév || Y, Yo, Yoyo, Lanny, az az idióta véla csaj
nem || NŐ
születési hely, idő || Franciaország, 1979. 10.03
kor || 17
faj || ember
vér || Háromnegyed ízben aranyvérű család, egy negyed ízben, pedig véla.
évfolyam || A közkedvelt s imádnivaló? 6. évfolyam.
Egyszer volt, hol nem volt.. Történt egyszer, hogy egy nő, beleszeretett egy férfiba, de olyan menthetetlenül, hogy még azt sem látta, hogy a férfi ki is valójában. A férfi sem érzett másképp, ezért is kérte meg a kezét a lánynak, aki azonnal igent mondott. Ez a lány csak később jött rá, hogy a fiú által egy kisebb maffia hálózatba csöppent bele, hiszen a szeretett férfi a "főnök" édesfia volt, de akkor már nem volt kiszállás.. nem volt visszalépés. Úgy gondolta, hogy a szerelem erejével fogja ezt feldolgozni, elfogadni, és együtt élni vele, de ahogy teltek az évek, mindig egyre csak gyengült és gyengült. Önmarcangolásával szinte felölte magát. Három szép, egészséges fiúval ajándékozta meg kedvesét, de legbelül rettegett.. hogy majd az ő fiai is ennek az egész gépezetnek egy-egy csavarjai lesznek. S ez végett bármikor bajuk eshet, elveszítheti őket. Viszont, mindennél jobban vágyott egy lányra. Ezt a férfi is tudta, de akár hogy próbálkoztak, nem esett újra teherbe a nő elgyötört teste, mely még rosszabb állapotú lelket takart. De akkor.. még is. Csodaként könyvelték el, amikor az orvos közölte velük, újra terhes. Hónapok teltek el, és várták izgatottan, mikor láthatják az ultrahangon, újra fiút hord e a szíve alatt, vagy lányt? Újabb örömhír érte őket. Lány. A nő vágyálma végre úgy tűnt, teljesül, de a sors keze ismét beleszólt..
Egy őszi napon szállították kórházba, az erős fájdalmakkal küszködő nőt. Talán az állandó stressz válthatta ki, amiben mindig élt, hogy féltette szerettei életét. Hosszú és nehéz órák vártak az asszonyra, amikor is megszületett a baba, de a nő nem tudta a karjaiba venni, hiszen eszméletét vesztette. Talán jobb is, hogy így történt..
A férfi, aki végig kint várt a folyosón, most megpillantotta az orvost, aki sietve jött ki a teremből. Odalépett hozzá, majd lemondóan rázta meg a fejét. "A felesége jól van, de a baba halva született.. sajnálom." Mondta halkan, közben megveregette a vállát a férfinek, ő pedig villogó szemekkel kapta el a karját, majd szorította meg, szinte sejtetve, hogy nem kell sok, és összeroppantja. "A feleségem bele fog halni, ha ezt megtudja.. évek óta vágyik egy kislányra."
Sziszegte, mire az orvos rémültem megrázta a fejét, majd próbálta kezét kiszabadítani az emberi bilincsből, de amaz nem eresztette. "Uram.. én.. én sajnálom, igazán." "Nem érdekel! Csináljon bármit.. akár mit, engem nem érdekel, honnan kerít elő még egy újszülöttet, de mire magához tér a feleségem, azt akarom, hogy a nővér egyből adja a karjaiba a kislányt." Csattant fel, és ráncigálta meg az orvost, ügyet sem vetve a furcsa pillantásokkal elhaladó nővérkékre. "De hát az.. lehetetlen.." rebegte falfehéré válva, amellyel még a kórház falai is versenghettek volna. "Nincs lehetetlen, jobb, ha már most járni kezd az agya, különben mire hazaér, az egész házát rágyújtom a családjára, és gondoskodom róla, hogy mindannyian bent égjenek."
Nem üres fenyegetőzés volt ez, hiszen nyílt titokként kezelték a Lévesque család viselt dolgait. Szólni érte senki nem mert, hiszen aki megtette, rövid úton, rejtélyes körülmények között a hullaházban találta magát. Az orvos tisztában volt ezzel. Nagyon is.
Ebben a pillanatban szalad oda a nővér, majd közölte, hogy az egyik páciensénél elkezdődött a szülés, és szükség van rá. Még utoljára ránézett a férfira, majd bólintott egyet, közben érezte, hogy amit most tenni fog, egy igen mocskos dolog lesz. Bűn.. de meg kellett tennie, a családja érdekében, igen. Sóhajtott egyet, és belépett a szülőszobába Mrs. Delacourhoz....
A nevem Yolanda Lévesque, persze nem vérszerintiileg tartozok ehhez a családhoz, mint utólag kiderült, vagyis én rájöttem. Az eredeti nevem valahogy így hangzana, Yolanda Delacour, és van egy ikertestvérem is, akivel még soha sem találkoztam. Szándékos elcserélés lett volna.. Kétlem. De erről majd később..
Carlo Lévesque és Agathe Vallée gyermekként tartottak számon, és mindig is egy csoda teremtmény voltam. Nem kellett hozzá nagy figyelem, hogy feltűnjön, hogy a barna hajú, barna szemű, kreol bőrű apukának, egy ilyen kislánya lett mint én. Mert hát köztudott, hogy a lányok az apjukra hasonlítanak, a fiúk meg az anyjukra. Ráadásul az anyám se volt egy szőke ciklon, leginkább vörös. Én pedig olyan voltam amilyen; ezüst hajas baba, hatalmas kék szemekkel, sápadt bőrrel. Persze ha ez a téma szóba jött, vagy bárki is megemlítette az apám felettébb ideges lett. Azzal magyarázta, hogy az egyik felmenőjéhez hasonlítok minden bizonnyal, és tőle örököltem kivételes szépségem. Mondanom sem kell, muglik voltak, fogalmuk sem volt arról olyan varázslények létezéséről, kiket véláknak neveztek..
Caen kis városkájában éltünk Franciaországban egy hatalmas nagy palotában a szüleimmel, és a három bátyámmal. Egy magániskolába jártam, ami bentlakásos volt, és csak az ünnepeket lehetett otthon tölteni, illetve jó magaviseletért egy-egy hétvégét is engedélyeztek. Igazából nem tetszett ez nekem. Sokkal jobban szeretettem otthon lenni a bátyáimmal, és a kertben 2. világháborús játékot játszani, mint hogy a sok lány közé zárva magoljak naphosszat, meg balett órára járjak, hegedűn játsszak stb. Mindent megtettem, hogy egyre több és több hétvégét tölthessek otthon, de ahogy teltek az évek, kezdett minden megváltozni. Már elértem a bűvös 10es számot, a testvéreim mind felnőtt emberek voltak, a saját útjukat járták, apám az ügyes bajos dolgait intézte, anyám, pedig a szobájában feküdt betegesen. Ergo.. hiába hajtottam, tanultam, minél többet, az üres házba mentem haza. Eltelt egy év, épp betöltöttem a 11et, amikor édesanyámnak súlyos egészségügyi gondjai akadtak, és édesapám kocsival vitte őt Párizsba komolyabb kezelésekre. A kocsi, nem sokkal Caen határának elhagyása után felrobbant.. Ők, pedig meghaltak. Kisebb sokként ért a hír, és nem is gondoltam, mi lesz velem ez után? A bátyáim.. Egyikük sem vett magához, apai ágon már a nagyszülők meghaltak, a többi családtag pedig a "furcsa rokon"ról hallani sem akart. Mindenki elfordult tőlem, ami nagyon rosszul esett.. Így kerültem az anyai nagymamámhoz, aki egyébként nem tartotta anyámmal a kapcsolatot, ezért akkor láttam először. Ez sem tetszett. Sokáig én voltam a Kishercegnő, most pedig csak egy számkivetett senki.. A nagyanyám nem értett egyet azzal a neveléssel, amit én kaptam. Kivett az elit iskolából és bedugott a helyi, számomra átlagos, állami iskolába. A sok új, és hirtelen változás sok volt nekem, és mivel már kapizsgáltam a kamaszkort, egyre dacosabb és kezelhetetlenebb lettem, mint egy tiltakozásként. Az az állami suli nem is volt rossz, hiszen az eddig megszerzett tudásommal magasan az élen jártam, ráadásul nem csak csupa lány vett körül, hanem sok fiú is. Mindig is jobban szerettem srácokkal barátkozni. Elkezdtem a többiekkel bandázni, kipróbáltam a cigit, rájöttem, hogy milyen borzalmas íze van.. rock zenét hallgattam, szűk nadrágokat és bő pólókat aggattam magamra, a szemem feketével húztam ki, és a fülemet is átlövettem többször is. Nem is beszélve a görkorcsolya mániáról, ami rám tört. Mind emellett ott voltak a dührohamaim, amit én csak így hívtam, amikor nagyanyámmal összevesztem, és felrobbantottam egy-egy vázát, vagy poharat. Újabb évek szálltak tova, és tovább mentem a gimibe, és más bandákba vergődtem, amelyek már nem csak azzal töltötték az idejüket, hogy közterületi tárgyakat rongáljanak. A nagy álom a zenekar volt, én pedig mint eleinte vokalista, aztán énekes lettem. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen jó hangom van! Mert bizony nem volt rossz? elkezdtünk dalokat írni, én pedig úgy éreztem végre helyrebillen az életem, ám még ekkor kezdődött csak minden.
Úgy emlékszem vissza az előző egy évemre, ami a következő lépcsőfok volt az életemben, mint egy gyors némafilmre, ami hamar lepörög. Egyik délután hazamentem, és a nagymamám különös jókedvvel várt rám. Igen-igen. Jött az esti mese a varázsvilágról, ennek tetejébe még egy pálcát is kaptam a kezembe. Újabb sokk, de az egészben az volt a legszebb, hogy élveztem! Szóval mindeddig muglik között éltem, és talán anyám sejtette is, hogy mi vagyok, mert bár ő maga kvibli volt, tisztában volt a varázslóvilággal, és az anyjától - aki természetesen boszorkány, mondjuk azt eddig is tudtam, hogy a nagyanyám egy boszorkány, na de hogy a hasonlat ennyire passzoljon?! - is megfelelő nevelést kapott, ismerte kívülről-belülről. Még sem szólt semmit. Ekkor voltam 14 éves. Persze a nagyi mesélt a Beauxbattonsról, és kijelentette, hogy oda fogok járni, de kivételes helyzetben leszek. Egy évem van rá, hogy felkészüljek, hiszen nekem is vizsgáznom kell, és csak akkor maradhatok továbbra is az iskola diákja. Azt a vizsgát kell letegyem, amit a társaim 5 év után tettek le? Ezt az igazságtalanságot! Új helyre kerültem, elszakadva a régi barátaimtól, és belevágva az új életbe?
Megkérdeztem nagyanyámat aztán, hogy miért várt eddig ezzel az egésszel? Mire azt felelte, biztos akart benne lenni, hogy van bennem mágia. Hát kösz, nagyon jó fej vagy? most meg jól le voltam maradva.
Egy éven át, mindennap együtt jártam sok-sok órára különböző évfolyamba járókkal, délutánonként külön nekem tartott foglalkozásokra, belekényszerítve egy nyamvadt egyenruhába, de még is megvolt ennek a maga bája. Ettől függetlenül maradtam dacos kamasz lány, és nem kevés balhéba is sikerült belekeverednem. Le voltam maradva, ráadásul megint én lettem a különc a suliban, és lépten-nyomon azt kérdezték, hogy valami Fleur Delacour nem e a testvérem. Azt sem tudtam ki az a csaj, eleinte nem is érdekelt, ám amikor a kezembe nyomták a végzősök fotóját, és megmutatták, kiről beszélnek, értettem meg mire is gondoltak valójában..
Nem létezik ilyen, hogy valaki ennyire hasonlítson rám. Elvégre nem minden második ember járkál ilyen kinézettel, mint én. Nem beszélve, azokról a furcsa, abnormális bámuló tekintetekről. Ám az i-re a pontot az tette, amikor az egyik csoporttársam egy olyan képet mutatott, amin én magam voltam rajta. Először nem értettem, pedig teljességgel egyszerű volt a dolog. Ennek a lánynak a nővére szobatársa volt Fleurnek, s az éjjeliszekrényen látta meg a képet, amikor a nővére egyik könyvét kereste. A képet eltettem, s ekkor vette kezdetét a nyomozás.
Szerencsére nem voltam egyedül ebben, több segítségem is akadt, többek közt a saját nagymamám maga, aki szintén szeretett volna ennek a furcsaságnak a végére járni.
Egy percig sem hittem azt, hogy az újabbnál is újabb életem unalmas lesz. Alig, hogy rátaláltam az ikertestvéremre, az volt a következő feladat, hogy bejussak a Roxfortba. A Karácsonyi Bál pont kapóra jött. Úgy gondoltam, könnyedén elvegyülhetek a többiek között úgy, hogy észre sem vesznek. Naiv voltam újfent, hiszen pont azért, ami vagyok, ez egyszerűen képtelenség, de nem érdekelt. Magamra ráncigáltam egy báliruhának éppen nem nevezhető skótkockás őrületet, és úgy baktattam be oda, mintha én is a Roxfort egyik diákja lennék. Tekintetemmel végig a testvéremet kerestem, de ahelyett, hogy rátaláltam volna, engem találtak meg.
McGalagony Professzor, akiről akkor még nem tudtam kicsoda is valójában, igen csak határozottan megragadta a karom, és odaráncigált egy sráchoz, aki állítólag a táncpartnerem. Hamar rájöttem, hogy összekevernek a testvéremmel, s mivel fogalmam sem volt róla Yvette milyen, egy elképzelt jellemet próbáltam megformálni. Kedvesen társalogtam mindenkivel mosolyogtam, integettem, akár egy sztár a vörös szőnyegről. Valahogy így képzeltem el a testvérem életét, fogalmam sem volt róla, hogy talán pont ezzel buktatom le magam. Kinek jutna eszébe egy véláról, hogy mondhatni számkivetett egy iskolában? Még sem volt ellenemre ez a veszélyes helyzet, hiszen a táncpartnerem,
Benjamin Bishop, egy igazán kedves és vicces srácnak bizonyult. Volt valami furcsa ragyogás abban a hatalmas nagy barna szemeiben, amivel egészen elbűvölt! Akkor, abban a pillanatban fürödve a rivaldafényben az sem érdekelt, hogy valami nyitótáncféleségen kell nekem szerepelni, még nem koptak ki belőlem a megtanult lépések, így hipp-hopp alkalmazkodni tudtam a helyzethez, ráadásul Beni férfiasan vezetett engem. Az est vége már kissé homályosan dereng, csak annyira emlékszem, hogy többször előkerült a kis flaskám a lángnyelv whiskyvel, és elcsattant egy csók is.. Másnap reggel már Roxmortsban ébredtem egy idegen szobában, egy idegen ágyban.
Nem hagytam annyiban ezt az egészet, s visszamentem az iskolába, majd egyenesen beiratkoztam a második félévre. Átvettek, de nem sokon múlt, hogy az orromra csapják az ajtót, hiszen McGalagony Prof különösen ideges volt, amiért képes voltam ?mindenkivel a bolondját járatni?. Ezt persze arra értette, hogy mocsok módon kiadtam magam Yvettnek, aki már időközben idegösszeroppanással a Mungó Idegosztályán kezeltek. Elkezdőtött tehát a második felvonás.
Dumbledore döntött az ügyemről, miszerint megyek vagy maradok. Az öreg nagyon jó arc volt, s miután előadtam neki vázlatosan életem történetét, ami akár egy szappanoperába is beillene, hagyta, hogy az iskola tanulója legyek. Az én fejemre nem került semmiféle Süveg, egyszerűen csak odacsaptak a Hollóhátasok közé, mondván együtt lehessek a nővéremmel. Ezek után Emszí Gali kijelentette, hogy bocsánatot kell kérjek Benjamintól. Kemény menet volt, s éppen csak nem csapta az orromra az ajtót a srác, láttam rajta, hogy nagyon bántotta a dolog. Ezek után, mint valami rossz pulikutya, loholtam a nyakában, vagy legalábbis diszkréten mellé-melléültem az órákon, és próbáltam puhítani, hogy még is ne haragudjon annyira rám. Olyannyira összehaverkodtunk, hogy hetekkel később a nővéremet ketten látogattuk meg, s mivel úgy éreztem, hogy az adósa vagyok, egy őrült ötlet által vezérelve eljátszottam a barátnőjét. Tudtam, hogy belevan zúgva Yvbe, aki pedig már akkor Luccal járt, s nem akartam, hogy rosszul érezze magát. Persze nem sült el valami jól a dolog, hiszen miután távoztunk, kijelentette, hogy ez egyenesen hülyeség volt. Pedig én tényleg csak jót akartam!
Benivel úgy alakult a kapcsolatunk, hogy maradunk egy se veled-se nélküled baráti viszonyban, ez pedig úgy értetendő, hogy elég gyakran elkapott valami orkán, és teljesen elsodrottunk egymás mellől. Egyébként pedig imádom a srácot, ezt most leszögezném, mind a mai napig! Yvette állapota egyre csak javult, én pedig egyik iskola kóricálásom alkalmával összeakadtam
Ryan Blakeel. Mondanom sem kell, első alkalomra belehabarodtam abba a nagy állatba! Persze nem szó szerint értetendő, de nem volt egy cingár alkat. Széles váll, izmos karok, hhmm.. mint egy jó munkás ember, aki nap mint nap fizikai munkát végez. Óvva intettek tőle, s nem is csoda! Így utólag visszatekintve futottam utána, és vertem a nyálam, cserébe pedig kaptam egy kis buksisimit. Eléggé arrogáns és lekezelő volt velem sokáig, ráadásul életemben először volt alkalmam megtapasztalni milyen az, amikor megrettennek a csókomtól, mi több, még el is menekülnek! Végül valahogy csak összejöttünk.. Abban a Használaton kívüli Rúnateremben. Akkor is csak azért cipelt oda mert megsajnált, amiért a Folyosón pityergek a Nagymamám miatt, aki akkor került Kórházba szívinfarktussal. A Kapcsolatunk nem tartott sokáig, hiszen két hónap lehetett össz-vissz, amikor egyszerűen csak
KIDOBOTT. Igen, kidobott ő
ENGEM. Sértette ez a büszkeségemet elég nagymértékben,s bizony magamba zuhantam. Mérgemben belebokszoltam a falba, mire jól megzúzódott a kézfejem, és még pár csont is látta kárát. Bármennyire is hálás voltam, amikor mellettem állt a Nagymamám későbbiekben történt halálesetekor, akkor abban a pillanatban soha senkit ennyire még nem gyűlöltem. Mostanság már egyáltalán nem látom az iskolában, talán itt hagyta? rájött, hogy semmi tanulással, és 0 tehetséggel nem fogja elvégezni a büdös életben, na mindegy.
Az egyik baj vonzza a másikat, az már biztos! Ebben az időszakban került ki Yvette a kórházból, s akkor halt meg a szerelme Luc autóbalesetben, ráadásul én sem voltam a toppon, és ronda mód el is hanyagoltam szegény testvéremet. Nem voltam ott mellette eléggé, és elhidegültünk egymástól. Rájöttem, hogy a pasikkal csak a baj van! Eldöntöttem, hogy innentől kezdve leszbikus leszek és kész! No, elég határozottan álltam ehhez a tervemhez egészen addig, amíg az egyik Roxmortsi kirándulás alkalmával - amire csak azért mentem el, mert előtte csúnyán összevesztem Yvettel - össze nem futottam A férfival. Igen, a csupa nagybetűs férfire gondolok, itt kérem szépen. Nevén nevezve
Cedrah Lupen. Az a pasas?
O H M Y G O D. Pont úgy néz ki, mintha tényleg ő lenne a szőke herceg fehér lovon, s jelen helyzetben valamelyik divatlap címlapjáról lépett volna le. Olyan szép, mélykék szemeket még életemben sohasem láttam, s ha belenézel, egyszerűen csak beszippant, a modora pedig.. mint egy úriember, és annyira határozott, hogy egyszerűen nem lehet neki ellent mondani, egyszerűen képtelenség! Persze éppen-éppen, de akkor is a lánya lehetnék, hiszen kétszerannyi idős mint én, de pont ez teszi a dolgot izgalmassá! Legalábbis tette, amíg meg nem jelent a találkozásunkat követő hét utolsó napjaiban az iskolában, és az egyik felvett tantárgyam tanárja nem lett. Vagyis a saját tulajdon Professzorommal kavartam Roxmortsban, és akkor még tök poénnak éreztem a dolgot! Kirázott a hideg, s bizseregtem minden porcikámban, és úgy gondoltam, ebből sem lesz semmi, erre meg itt terem..
Ám nem is én lennék az, aki ennyiben hagyja az egészet. Bár sikerült Yvettel normalizálnom a kapcsolatot, új ismerősökre is tettem szert. Minél nyitottabb szemmel jársz az iskolában, annál jobb arcokkal sikerül összefutnod! Ott volt pl
Sean Blaine akivel a Fúriafűznél futottam össze, és persze jó Mardekáros lévén azonnal belém is kötött. Végül kiderült, hogy annyira nem is rossz fej a srác, és persze pár nap lefutása után azt is megtudtam, hogy az újdonsült imádott tanárom unokaöccse. Tudtam én, hogy azokat a helyes vonásokat láttam én már valahol. A srácnak egyébként elég öö.. érdekes stílusa van, olyan mindenkit-azonnal-megölök-aki-hozzám-szól, de talán pont ez késztet arra, hogy igen is megzaklassam! Szerintem mindenkiben meglehet találni a szépet, s legalább válaszolgat a beszólásaimra, lereagálja, egyetlen egy percig sem jön zavarba, bár ennek ellenére kissé szótlanka. Mondjuk hozzám képest, ki nem az? Hát erre meg is van a válaszom, hiszen
Ethan Wilde-t az isten még nagyobb beszélőkével áldotta meg mint engem, sőt! Derekasan bevallom, egyszerűen levett a lábamról azzal a válogatott hülyeséggel, amit ő olyan profizmussal ad elő, hogy kénytelen vagyok meghajolni előtte. Mondjuk vele is igen csak érdekes szituációban hozott össze a sors. Mondjuk, inkább nevezném bizarrnak, elvégre mikor akad össze egy nagyadag tiltott szerrel felszerelkezett, Bagolyházba beszoruló vélával egy félmeztelenül rohangáló édes pofa dumagép? Mindezt az éjszaka közepén! Imádom.
Nyakig benne vagyok a slamasztikában, s egyetlen egy pillanatig nincs körülöttem unalom, az élet folyton pörög, és az a legszebb az egészben, hogy nem tudom mi lesz a következő dobásom. Néha olyan mázlistának érzem magam, mint aki mindig hatost dob! Imádom az életem, annak ellenére is, hogy a kissé szétszórt, túlságosan nyitott viselkedésem és az ízléstelen öltözködésem miatt a fél iskola lotyónak, őrültnek és lököttnek tart.
Te ismered az igazi Yolanda Delacourt? Úgy gondolod, hogy minden amit nap mint nap látsz, az Ő maga? Hogy egy hosszabb beszélgetés vagy hülyéskedés után már elmondhatod róla, hogy igen, te ismered őt? Milyennek látod? Hát majd én válaszolok erre a kérdésre.. Mindenki ugyanazt látja. A cserfes lányt, akinek egy percig be sem áll a szája, és aki csillogó szemekkel néz azokra, akik két kedvesebb szót szólnak hozzá, akinek ami a szíven az a száján. Aki a viselkedésével gyakran megbotránkoztatja a környezetét. Nem zavartatva magát nevet hangosan és jóízűen, erőszeretettel csipkelődik, vagy elkezd énekelni a folyosó kellős közepén. Aki rózsaszín rágógumi gömböket fúj, aki belekiabál mások fülébe, és aki ha bántják a kisebbet, bizony a védelmére kel. Könnyen barátkozik, s túlontúl is nyitott, ebből kifolyólag akármennyire is szeretne dörzsölt s ravasz lenni, igazából egy naiv nyuszi, akit könnyű kihasználni. Túlságosan könnyen megbízik az emberekben. Mindenkihez pozitívan viszonyul, s nyitott az új kapcsolatokra, hogy új embereket ismerjen meg. Testvérével olyanok mint a tűz és a víz, s bizony ő a tüzesebbik, aki fejjel megy a falnak, s minden kalandba belelehet rángatni. Olyannak láthatják mások, mint egy könnyű kis tollpihét. Könnyeden szál fel s alá céltalanul, s szinte megfoghatatlan. Valójában nagyon érzelmes típus, átlagon felüli intenzitással tud szeretni. A gyűlölet, a harag és az utálat nem jellemző rá. Igazi kis vadóc, de pont ennyire tud ragaszkodni azokhoz akiket szeret. Kivételesen önfeláldozó típus, ha a családjáról van szó, és a tűzbe is tenné a kezét értük. Jellemző rá, hogy a szerettei alá rendeli magát, s fontosabb számára mások boldogsága, mint a sajátja. Összességében igen csak pozitív jelenség, aki kicsit kirí a szürke tömegből, s ritkán mutatja meg azokat a kincseket, melyek benne rejlenek.
mindig ||
Kviddics
Meggyes Hubba Bubba
Gördeszka & Görkorcsolya
Képregények & Szuperhősök
IMÁDOK ENNI! Ananászosrántotta RulZ
Meggyes HUBBA BUBBA!
Kedvenc tanár:
Daniel Raimbourg Yvette és
Gabrielle
Benjamin Bishop Ethan Wildesoha ||
Yv nagyon megharagudjon rám
házi dolgozatok
órán való punnyadás, amikor kint süt a nap
értetlen emberek
nagyképű macsók
duzzogás, sértettség
humortalanság
magány és egyedüllét
dementorok || || Amikor kiskoromban a testvéreimmel bújócskáztunk a kertben, és én elrejtőzködtem egy tuti biztos helyre. Annyira tuti biztos volt, hogy nem találtak meg sőt, fel is adták a keresést, és elfejelt kezdtek rólam. Az egész éjszakát kint töltöttem. Mindenféle furcsa hang meg minden... Komolyan, kisgyerekként borzalmas egy ilyet átélni, szipp.
mumus ||
Nos? Yo nem egy félős típus. Nem retteg a pókoktól, meg a különféle furcsa lényektől. Ő egy valamitől retteg, ami? megfoghatatlan. Nem tárgy, vagy élőszemély?. A magány. Az ami számára a félelmet jelenti. Ezért a mumus, mindig egy sarokban gubbasztó szőke kislány alakjában jelenik meg előtte. titkok ||
- Egyszer úgy berúgottam, hogy még a WCig sem bírtam ki, és bepisiltem.
- Mai napig van olyan alkalom, hogy elszívok egy füves cigit.
- Elsírtam magam a szobámban, miután Ryan elégette a PasiNaplóm. De ennek ellenére nem írtam újra, meg nem is kezdtem el újat.
- Van egy saját rózsaszín pamacsos bilincsem.
rossz szokás ||
Állandóan rágót rág, és ha ideges vagy zavarban van, akkor nagyon gyorsan kezdi el rágni, néha előfordul, hogy csámcsog is. Ill. beletúr a hajába, ezzel csak még jobban összekócolva a hosszú tincseket. Ha felbosszantják, de úgy Isten igazán, jobban érezhető a francia akcentus, a végére pedig annyira elszáll az agya, hogy nem tud, csak az anyanyelvén mondani a magáét.
apa || Monsieur Delacour; 47; aranyvérű
anya || Apolline Delacour; 37; Aranyvér apa részről, véla édesanya
testvérek || Gabrielle Delacour ( hamarosan 11) Yvette Delacour (17) Fleur Delacour (19)
családi állapot || egyedülálló
állatok || Imádom az állatokat, de nincs, mert nem lenne rá semmi időm, de szeretnék egy....
S Ü N ! -t.
magasság || 168 cm
tömeg || 63 kg
rassz || európai
szemszín || világoskék
hajszín || ezüstös szőke
különleges ismertetőjel || Mivel ? részt véla vagyok, már önmagában feltűnő jelenségnek könyvelhetem el magam. Egy piercing a nyelvben, és van egy
tetoválásom. .
kinézet || Nem nőttem túl magasra, ami nem is baj, roppant elégedett vagyok a magasságommal, hiszen pont az arany középutat találtam meg. A súlyommal sosem volt problémám, alkatom vékony, de nem az a bordakiállós típus, inkább az izmosabbik fajta, hiszen évek óta kviddicsezek, előtte pedig versenytáncoltam, s még az előtt balettoztam is, persze mind ezt anya kedvéért? Illetve ott van még az egyéb hobbi is mint a gördeszka, s a görkorcsolya, egyszóval eléggé túlmozgásos vagyok. Lételemem az, hogy csináljak valamit, hiszen a tétlenségbe bele lehet őrülni. S mivel sokat mozgok, egyenesen arányos az is, hogy képes vagyok sokat enni. Hosszú, túlontúl világos hajam van, ami inkább tűnik ezüstnek, mint szőkének. Általában hullámos fürtökben hullik alá, de olykor kemény varázslatok árán simítom ki szög egyenesre, ez teljeséggel kedvfüggő. Ahogyan bőröm is hihetetlenül fehér, szemeim ugyan úgy abnormálisan világoskékek. Az öltözékem fenomenálisan undorító. A színpaletta összes színe megtalálható rajtam, s van olyan nap, amikor ez szó szerint értetendő! Szoknyát nem hordok. Nem, nem nem és nem. Csak farmerokat, azokat minden mennyiségben, fekete, kék, pöttyös, csíkos minden szóba jöhet, répaszárúakat persze, amibe alig bírom magam belepasszírozni. A lábamra tornacipőt húzok, abból is mindenféle színűt, felemásan. Felülre, valami felsőt, az tök mindegy, valami mintával, vagy felirattal. Felé pedig a talárt, hogy a tanárok azért ne szóljanak meg annyira. Emellett imádom a kitűzőket is. S akkor még a pöttyös és a Pindúr Pandúros táskámról nem is szóltam? bár az utóbbit egyre inkább hanyaglom. Az már a cikibbnél is cikibb. Ám mielőtt valaki azt hiszi, hogy teljeséggel tökkelütött vagyok, halkan megsúgom, hogy nagyon jó képességem van ahhoz, hogy olykor elővegyem a konszolidáltabb felem, sőt még az ízlésem is egész jól a helyén van, ergo jól tudok ruhát választani. Vannak olyan alkalmak, amikor az a bizonyos norma megköveteli a normális viseletet, itt célzok a kis-és nagyestélyikre, koktélruhákra, esetleg kosztümre, s bizony már tűsarkúban is megtanultam jól járni! Pedig megesküdtem a tánc után, hogy csak lapos talpú cipőt fogok hordani egész életemben!
egészségi állapot || makkegészséges
varázslói ismeretek || Enyhén megkésve váltam a Beauxbattons diákjává és nem kevés szorgalommal, és akarattal estem neki a lemaradásomnak, majd tettem olyan vizsgákat, amelyeket itt a Roxfortban. Jó eszem van, és szorgalmam is. Csak azért tűrtek meg a tanárok az óráikon, mert Kiváló voltam mindenből, és szerintük én többre is érdemes vagyok, mint hogy állandóan megdorgáljanak, és büntetőmunkára küldjenek. Meg persze mert a nagymamám jóba volt a dirivel? Ez is az enyhe feltűnési viszketegemnek köszönhettem, meg hogy mindig bajba kerültem. Kedvencem az Átváltoztatástan és a SVK, de sok minden más is érdekel. Összességében elég nyitott vagyok, minden újra. Az okklumencia meg ezek? egy nagy nulla. Hiszen pár éve kezdtem tanulmányaim. Ahhoz képest is egész jól teljesítettem, szerintem.
mugli képzettségek || játszom hegedűn és zongorán, illetve balettoztam 3 évig, versenytáncoltam 4 évig. Plusz ott az Ének-Zene is.
pálca típusa || Az első pálcám pont az iskola váltáskor törtem el. A mostani: Borostyán, egyszarvúszőr maggal.
különlegesség || animágia nagyon alap szinten, ami azt jelenti, hogy képes vagyok átalakulni, de max 5 percig. Animágus alakom: Fehér galamb.
A puha ujjbegyek a kézfejemhez érnek, rajtam pedig mintha áramütés futna végig, a fejem búbjától egész a lábujjaim hegyéig, s valljuk be ehhez hasonlót, és ilyen intenzitással még ott lent, Roxmortsban sem éreztem, ez pedig igen csak meglep, hát még az én reakcióm. Szinte azonnal lereagálom ezt a gesztust, s ujjaim nem erősen, éppen csak érezhetően szorítják meg a másik kezét, mint egy bíztatásképpen. Én sem akarom, hogy elengedje a kezem, még ha ez a szituáció illékony is. Elvégre mi lesz holnap? A nagy semmi, felkel a nap, és úgy fogunk elmenni lehet egymás mellett a folyosón, mint két idegen, bár ez nem a részemről lesz így, s remélem az ő szavai sem a fülembe csöpögtetett hazugságok, kegyetlen méreg formájában. Mert igenis elhiszem, és elakarom hinni, hogy mindaz, amit mond, nem puszta kábítás, hanem maga az igazság. Mondják rám nyugodtan azt, hogy naiv vagyok, nem érdekel. Én hinni akarok, és megakarom tartani azt a rózsaszín, képlékeny állapotot, amiben most a másik mellett lépkedek.
-
Igazából ezen a dolgon csak nevetni, vagy sírni lehet, én pedig az előbbit választottam, mivel nem vagyok egy pityergős típus. Egyik családból a másikba estem. Nem tudom, mennyire vagy érdekelt a szappanoperákban, mivel az én sztorim ahhoz hasonló. Én nem Delacouréknál, meg a testvéremmel nőttem fel, hanem egy másik, átlagosnak nem éppen nevezhető muglicsaládnál. A kórházban történt egy elég bizarr csere, és több mint 16 év után tudtam meg, kik az eredeti szüleim. Apa elég vaskalapos tud lenni, meg az anyai nagyanyám az echte véla, és ők valahogy nem értik meg azt, hogy ezt a sok, elveszett évet nem lehet csak úgy, hipp-hopp pótolni. Volt három bátyám, akik kitagadtak a családból miután kiderült, hogy nem vagyok vérrokon, a szülők halála után, elég sok minden ragadt át rám tőlük, s elég azt megjegyeznem, hogy nem voltak éppen nyugodt, csendes s visszafogott srácok. – Nosztalgikus mosoly fut az ajkaimra, bár a hangomban - akármennyire ügyelek is arra, hogy még véletlenül se ébresszek fel a másikban sajnálatot, vagy ahhoz hasonló érzést – olykor csak kicsendül némi bújtatott, s elnyomott fájdalom. Szerettem őket, mindannyiikat, aput is és anyut is, és a nagyit is, aki egy imádnivaló boszorkány volt, de már sajnos ő sem él.
-
Levésquékkel már nem tartom egyáltalán a kapcsolatot. Most Yv a családom főként, no meg a másik két testvérem, tőlük egyáltalán nem zavar, ha nevelni akarnának, a többiek meg nem érdekelnek. Az egyik fülemen be a másikon ki. Ha végzek itt a Roxfortban, úgyis elköltözök otthonról, mivel a nagyanyám már most nem bír magával, és valami nekem kijelölt jegyesről hablatyol állandóan, aki milyen jó parti lesz. Pff.. hallottál már ilyet? A nagyanyám akarja megválasztani, hogy kihez menjek hozzá, hát leszakad a pofám. – Dühösen fújtatok egyet, majd megrázom kissé a fejem, majd minden előzetes nélkül elkuncogom magam.
-
Másoknak ez elég lehangoló téma, én pedig egyszerűen tudomásul vettem. Legalább izgalmas az életem, s az csak nem bűn, ha élvezem is nem igaz? – Mielőtt tényleg ellaposodna a hangulat, újra szélesen elvigyorodok, s félresöpröm az elszontyolodás csekély lehetőségét is.
-
Eszemben sincs a halálba hajszolni Mr. Wilde. A szívem szakadna bele ha elkellene vesztenem Önt. – Duruzsolom, s az édes francia szavak gátlástalanul bukkannak ki az ajkaimon, s még a pillantásom is kellően elmélyítem hozzá. Miért nem bírok csak egy picit megkomolyodni? Vagy legalábbis visszafogni magam. Áh.. egyszerűen képtelenség, főleg annak tudatában, hogy tudja és érti az anyanyelvem, ez pedig egyszerűen még jobban bezsongat!
-
Hááááát.. – Húzom el a válaszadást kissé, és elgondolkozva pillantok kissé felfeé, valahova a sötétségbe vesző plafonra, s csücsörítem hozzá a szám. Mintha minimum a sötétségtől várnám az ihletet, holott csak végigpörgetem lelki szemeim előtt a tanárok listáját. –
Például aki a Bájitalt tartja, Foley Prof, ő nagyon cuki, meg Raimbourg is, igaz az órája halál unalmas, de legalább a látvány némileg kárpótol, meeeeg.. öö.. Mm.. Ennyi, azt hiszem nincs más. -
Felelem, s mosolyogva pillantok újra rá. –
Inkább vissza se kérdezek, neked ki jön be bár.. Valld be, hogy megveszel McGalagonyért. – Hát ez a feltételezés is röhej, és ez látszik rajtam is, hogy nem gondolom én annyira komolyan, sőt egyáltalán, semmiféle komolyság nincs benne, de egyszerűen nem hagyhattam ki. –
Vagy várjál, szoktam látni vacsoránál egy nagyon helyes nőt a tanári asztalnál. Az egyik háztársam azt mondta, hogy az Asztronómiát tartja, hm? Azt elfelejtettem, hogy hívják, valami Cissi, vagy Cossy.. mindegy. -
-
Hát ha te mondod, én elhiszem. Majd még meggondolom, hogy a nagy romantikázás közben megmutassam e. – Ugyan már, nem kéretem magam, elvégre valóban csak egy csípőn lévő tetoválásról van szó, nem pedig egy arasznyival lejjebbről. Az már igen csak izgis, sőt, túl izgis helyen lenne.. khm. –
Az első tűszúrások fájtak, de mikor már egy üveg vörösbort magamba döntöttem, nem éreztem nagyon semmit. -
Felelem kissé pironkodva, hiszen köztudott, hogy a részegnők látványa nem, éppen felemelő, s én igen csak részeg voltam már a végére, főként, hogy előtte is ráküldtem pár felest.
-
Hah, én aztán bírom a fájdalmat! – Jelentem ki büszkén, s a szabadon lógó karom felemelem, s megfeszítem mintha a pulcsiba bújtatott, alig látható bicepszemet mutogatnám. Gyenge próbálkozás, s nevetve gyorsan abba is hagyom.
-
Én nem vagyok valami igényes, ami a zenét illeti, mármint.. mindent hallgatok vegyesen, de főleg a pop-punkért vagyok oda, meg a klasszikus zenékért, illetve az operáért, de szeretem a rock meg a Grunge irányzatokat is többek között, viszont amit nem szeretek egyáltalán a rap. Egyébként annyi irányzat van, hogy követni nem lehet, a felének a nevét sem tudom, tiszta műveletlennek érzem magam. – Ismételten kissé zavarba estem, hogy már megint sikerült bebizonyítanom, milyen tudatlan vagyok, s tehetetlenmód túrok bele a tincseimbe, amik ennél már kócosabbak úgy sem lesznek.
– Majd mutatsz nekem zenéket, és felvilágosítasz Ó te, mindentudást birtokló félisten. -
Dörgölőzök hozzá játékosan újra csak macskának érezve magam, s hízelgek neki. Muszáj valahogy kivágnom magam a helyzetből, mielőtt túl kellemetlennek érzem tudatlanságomat.
-
Nem direkt kevert bajba! Én voltam a buta.. – Védem szerencsétlen haverom, akinek most neki akarnak esni, de én ezt úgysem fogom hagyni, van neki épp elég baja. –
Édes vagy, hogy megakarod torolni azt, amiért leginkább én tehetek, de szegény srác.. Elég rossz körülmények között él, és ezzel, hogy ilyen cuccokat árul, akármilyen illegális, a családjának segít velem. Ígérd meg, hogy nem bántod? -
Hatalmas szemek, lebiggyesztett ajkak, s könyörgő tekintet. Minden van a repertoáromban, amivel letudom venni a lábáról, s addig udvarolom körbe, amíg meg nem adja magát. Az eszembe sem jut, hogy esetleg az illető nekem hazudott, mivel én mint Miss Naivka, könnyen átverhető vagyok, de ez most csak részletkérdés.
Ámulva, bámulva, csodálva, s egyre nagyobb lelkesedéssel bámulok a másikra, ahogy egy olyan nyári tervet vázol lelki szemeim elé, amiről csak álmodni lehet! S mindez kiül az arcomra is, ahogy haladunk egyre közelebb s közelebb a célponthoz, ám megtorpanok, s nagyon komolyan nézek rá.
-
Ígérd meg, hogy ez így lesz. – Jelentem ki, mert nekem szükségem van erre, hogy megígérjék. –
Hogy nem csak úgy mondod, hanem tényleg belevágunk.-
Nem vagyok egy elkényeztetett lányka, akár a világot is körbeutaznám egy hátizsákkal, még ha a szüleim ennek nem is örülnének túlzottan, de kit érdekel? Hángjunk át minél több szabályt, nincs is annál jobb, juhhúúú!
-
Ez egyáltalán nem hülyeség! Elmehetnénk sátorozni is a hegyekbe, s egésznap túráznánk, meg madarakat lesnénk meg medvéket, őzikéket kutatnánk. Én minden ilyenre kapható vagyok, legalább addig sem poshadok otthon a négy fal között, és te is eljöhetnél hozzánk, és bejárhatnánk Franciaországot! Hm? -
Újra ráveszem magam, hogy elinduljak, s végre megtegyük azokat a lépéseket, miknek köszönhetően már a Gyengélkedő ajtaja előtt állok, illetve állunk mindketten. Most újra Ethan felé fordulok, majd elengedve a kezét nyújtom ki a sajátom.
-
Te ideadod a cuccot, én bemegyek, gyors lepasszolom, és aztán én a tiéd vagyok te meg az enyém, na? -
Ami
dőlt betűvel van szedve, az azért van, mert azokról a dolgokról nem szeret, vagy épp nem tud beszélni, ezért van E/1 helyett E/3-ban írva.
Roxfort RPG
Szerző