Lilianne Moore

LILIANNE MOORE

alapok

jelszó || napfény pitypang kender spárga - legyen az a patkány sárga
teljes név || Lilianne Pearl Satine Audra Moore
becenév || Lily
nem || nő
születési hely, idő || Dartmouth; 1981. március 14.
kor || 16
faj || ember
vér || félvérű
évfolyam || 5.

a múlt

16 évvel ezelőtt született a leányzó az angliai Darthmoutban, Adrian Moore varázsló és Alana Artamaz véla egyszem gyerekeként. Jöhet a tündérmese, ugye? Végül is jöhetne. De nem fog jönni. Abban semmi buli nincs. Ahogy az élet sem fair.
Életének első öt éve talán még jellemezhető is ezzel a kis giccsel, de a következő tizenegy már jóval kevésbé.
Persze, nem panaszkodhat. Nem is akar. Csak mégis?valahogy néha kikívánkozik az emberből.
Rendben, rendben. Haladjunk sorban. Úgy tán semmi nem marad ki a történetből. Bár nem feltétlenül lesz kevésbé zavarosabb.

Megszületett, szépen cseperedett. Átlagos kislány volt, már amennyire ilyen szülőkkel egy gyerek is átlagos lehet. Családja nem tartozott a ?nemesi? famíliák körében, viszont tehetősek voltak, dolgosak. A kis Lily mindent megkapott amit csak egy lányka megkaphat. Szeretetben nevelkedett, és a világ egy pontig maga volt a felfedezetlen paradicsom a számára. Vidám volt, nyitott, érdeklődő. Sosem nyugvó, örökmozgó. Azután a szülei elváltak. Nem a szó szoros értelmében, mert mind a mai napig játsszák, hogy házasok, de már egy ideje külön utakon járnak. Ez pedig egyáltalán nem jó, mi több iszonyú fájdalmas. Lelkileg, persze. Hogy mikor, hogyan és mi romlott el? Ezt hívják talán úgy hogy elhidegülés. Mikor már nincs meg az a tűz ami egykoron a szívekben égett. Talán nevetségesen romantikusan hangzik ez, de így van. Ha nem valljuk be akkor is. A szülők is eltávolodtak, elhidegültek egymástól. Képtelenek voltak azonban ténylegesen elválni, így nem maradt más mint az hogy örökösen ölték egymást. Lehetett volna szépen is elrendezni. És mégsem.
Végül is, így is lehet élni. Hogyne lehetne. Az ember sok mindent kibír. Csak változik, ugye?
A lány is változott. Alapvetően nem lett embergyűlölő, sem pedig önmagába forduló. Csak már nem égett ugyanaz az őszinte, tiszta, ártatlan tűz a szemében. Minden amit követendő példának látott, szépen lassan hullott elemeire a szeme előtt. Oda lett amiben...amiben egy gyerek akár a csodát is megláthatja. Ugyan meg nem létezett szűnni annak aki volt, de?hát valljuk be. Nem volt az igazi. Kész szerencse, hogy a jég hátán is megél?

Ó, igen. Közben ne feledkezzünk meg a lényegről, vagy legalábbis egy részéről. A varázsvilágról, és arról hogy egy ebben élő gyereknek mi is az egyik mérföldköve benne.
Az iskola.
Konkrétan a Roxfort.
Tizenegy éves volt, túl a naivságon, belesüllyedve a cinikusságba és megérkezett a levél. A LEVÉL. Igen, a Roxforttól.
Felvették. A szülei örültek, ahogyan ő is. Hosszú idő óta először ténylegesen örült. Valódi és megfoghatatlan boldogság járta át. Persze mindig ott lesz emlékeztetőnek egy kis üröm is, de annál édesebb az érzés. Repesett, hiszen kiszabadulhatott végre a közegből ami bár sok boldogságot hordozott egykoron magában, mára pokollá vált a számára. Az otthon ez.

Szeptemberben felült a vonatra, ARRA a vonatra és kirobogott utált életéből egy új felé.
Hogyan teltek az évei?
Minimális konfliktussal. Némi könnyel, küzdelemmel. Akadtak kétségek is. De még mennyi kétség, szorongás. Szerelem, barátságok. Minden felkerült a repertoárba amit csak egy ember átélhet ennyi idősen, legyen mugli, vagy varázstudó.

Most ötödéves. Sokszor úgy érzi, többet is megélt már mint amit elbírna viselni, holott nem. És sokszor érzi azt, hogy egyáltalán nem élt, és még kellene. Több. Valahol, valami.
Valaki.
Milyen szánalmas is ez az egész állapot?mennyire rohadtul szánalmas.
Messze még a jövő, a múlt már távoli.
A jelen pedig olyan bizonytalan?

jellem
Elmondhtjuk, hogy egészen kedves , rendes és ártatlan lányka. Persze ezzel nem igazán fedünk le mindent, de ha nem akarunk gubancos jellemfejtegetésekbe bocsátkozni, akkor megelégszünk ennyivel is.

Oké, értem én?szóval bocsátkozzunk jellemfejtegetésekbe.
Tehát nem egy gonosz leányzó, ugyan azt sem mondaná rá senki, hogy egy angyal. Mert nem az. Jaj, ez olyan bonyolult. Hogy lehetne egy embert csak úgy beskatulyázni!? Hiszen mindig és minden változik. Bármi történhet ami alapján ilyen vagy olyan magatartás formást vesz fel az ember. És ne mondd hogy nem.

De ettől független még tudni akarod, igaz? Jó, legyen.
Akkor lássuk?azt hiszem alkalmazkodó, igen ez a helyes kifejezés.
Alkalmazkodó minden helyzetben, ez a túlélése kulcsa. Zavaros lelkének mindig biztos maszkja. Bár történtek vele cseppet sem szép dolgok, igyekszik feldolgozni azokat, ilyenkor látszik mennyit nyom latba a humorérzék. Egy színész ő. Eljátssza az éppen aktuális szerepét, védőbástyát vonva a törékeny valója köré...mert így nem fáj annyira. Így nem sebzik meg annyira.
Hát tessék?

Ezek után hihetnéd és joggal azt, hogy nem éppen emberbarát, kapcsolatteremtő. Viszont megvallom, azt hiszem tévednél. Szeret azért ismerkedni, barátkozni. Építeni a kapcsolatait. Élni az életét. Az más tészta, hogy mindent kissé kétkedve szemlél, nem különben cinikusan...

Ő és a tanulás, na igen, erről is beszéljünk akkor egy csöppet.
Nem ostoba, nem értetlen. Nem hülye. Tudjuk, hogy mi nem.
De nem is egy zseni, nem az az ember aki rápillant egy könyvre és máris fejében a tananyag, de ha nekidurálja magát, akkor igenis tud teljesíteni. Állandó szinten mozog a tanulmányi eredménye, egy jó erős négyesnek is lehetne mondani, vagy éppenséggel egy gyengécske kiválónak is.
Attól függetlenül nem kell attól tartani hogy tankönyvvel a kezében kapod rajta.

apróságok

mindig ||
×zongorajáték
×pillangók
×érintés
×selyem
×mindig valamivel/valaminél több

soha ||
×ígéretek
×fájdalom
×bizalom
×sötétség
×üresség

dementorok || klausztrofóbiás, így ez az érzés kúszik elő amikor dementorok vannak a közelében
mumus || egyre kisebb és kisebb tér, ami megfullasztja
titkok ||
×egyszer kissé becsípett
×imádja az Apocalypticát ?mugli zenekar-
×utálja a plüssös, cukimuki dolgokat

rossz szokás ||
×a nyelvével csettintget ha unatkozik
×ha ideges, feszült vagy csak rossz paszban van, akkor az ujjait tördeli

a család

apa || Adrian Moore; 40 éves; aranyvérű
anya || Alana; mindig változó; véla
testvérek || ---
családi állapot || egyedülálló
állatok || ---

külsőségek

magasság || 168 cm
tömeg || 55 kg
rassz || európai
szemszín || jégkék
hajszín || szőke
különleges ismertetőjel || az egész nő ahogy van egy különleges ismertetőjel
kinézet || Első pillantásra olyan mintha egy porcelánbabát látna az ember. Törékeny vonások, elegáns külső. A kéket és annak az árnyalatait részesíti előnyben a leányzó, illetve kedveli a fehéret és az ezüstöt. Határozottan nőies, a romantikus stílust képviseli. Sosem látni ápolatlanul.
egészségi állapot || klausztrofóbiás

a tudás

varázslói ismeretek || az öt év alatt tanultakat egészen átfogóan ismeri, egyikből sem igazán remekel, erősen átlagos teljesítményt nyújt. okklumenciát és legillimenciát is műveli és elég jól halad velük, azonkívül szeretett volna animágiát tanulni, de valahogy sosem jött össze. képes inkarnálódott patrónust idézni, de ha rátör a pánik, ez nem mindig sikerül.
mugli képzettségek || ez igazán érdekes?semmi különleges amire konkrétan azt lehetne mondani, hogy csak muglik űzik példának okáért: tánc, rajz?különcségként talán annyit lehet hozzáfűzni, hogy imádja a gyilkosokat pontosabban szereti tanulmányozni a munkásságukat.
pálca típusa || 11 hüvely, ébenfa, sárkányszívizomhúr
különlegesség || ---

szerepjáték-példa

-Azt mondtad nem fog fájni, mégis fáj.-suttogta a nő a sötétbe.
Hosszú hallgatás következett majd a halk kijelentésre, egy még halkabb és sokkal tompább hang felelt.
-Azt is mondtam, hogy nem lesz semmi baj és most nézd, itt ülünk a komposztban.
Erre mit lehetett volna felelni? Jelen helyzetben semmi okosat. Talán később igen, mikor már mindent világosabban lát az ember, akkor talán lehet valami okosat mondani, valamit ami odaillő és kellően jellemzi a helyzetet. De így semmiképp.
-Meg fogunk halni.-nem kellett nagy zseninek lenni, hogy a lány szavaiból kiérezze az ember, hogy zokogott.
Ismételten nem jött egyből a válasz, megint hosszú percek teltek el néma csendben. Idegörlő.
-Kétségkívül.-válaszolta az előbbi tompa hang egy kis rekedtes mellékzöngével.
Meg fognak halni. Már nem is ez a kérdés. Hanem a hogyan. Ámbár még ez sem biztos. Lassú lesz, pokolian fájdalmas, kicseszettül fájdalmas. És nem lesz irgalom. A hang gazdája közelebb kúszott a nőhöz és esetlenül átkarolta.
A lány egy röpke pillanat erejéig ijedten rezzent össze, majd megadóan simult a másikhoz, szorosan kapaszkodva belé, akár egy fuldokló a mentőmellényébe. Arca még mindig nedves volt a könnyektől, de már nem sírt. Már képtelen volt rá.
-Szeretsz?-kérdezte miközben arcát a férfi vállába fúrta.
És jött a fránya hallgatás. Az a végeláthatatlan, bizonytalan csend, ami semmit nem ígért és mindent megmagyarázott. Vagy legalábbis mindenki értelmezhette a maga vágya szerint.
-Mindennél jobban kívánom, hogy azt mondhassam igen, de?-kezdte a férfi, de a nő nem engedte, hogy befejezze a mondatot.
De. Kész, pont, vége.
Miért nem tudott egy kicsit hazudni? Csak egy icipicit. Könnyebbé téve a helyzetet, elfeledtetve azt, hogy milyen közel a vég és hogy mennyire lesz az fájdalmas.
-Én?-próbálkozott ismét a férfi, talán megérezte, hogy nem most kellett volna őszinteségi rohamot kapnia.
-Tudod?-köszörülte meg a torkát a nő.-Mindennél jobban kívánom, hogy azt mondhassam érdekel, de?csak fogd be a szád.

egyéb

Kérhetem kíméletesen?