How did we get here? I think i know how... <3

- Esküdj meg, hogy ezt nem fogod elárulni senkinek, mert megüthetem a bokám, ha kiderül, hogy idehoztalak. – Magyarázom elfojtott, ám annál komolyabb hangon, ahogy a hetedik emeleti folyosóra fordulunk, közben már megjárva az egyik falba épített, eldugott ajtón keresztül amolyan titkos járat félét, tele rozoga lépcsőfokokkal, és hajtűkanyarokkal. Most már igen csak közel a cél, s egyre nagyobb az esélye, hogy valóban nem bukunk le semmilyen szín alatt, vagy lehet, hogy csak a nagy egómnak hála, de eszembe sem jutott a lebukás veszélye Ethan mellett. Ez lehet nem is ego, vagy éppen elbízás kérdése, inkább a biztonság érzete, ami olyan érthetetlenül nagy hullámokban tört rám. – Mondjuk aaa.. macskád életére.. Hm, vagy nincs is macskád? -
Gondolkozok hangosan, ezzel csak újabb jelét adva, milyen kis csapongó lettem hirtelenjében, s egészen el is felejtem az eskü ki udvarlását – ami tudom, úgysem kerülne nagy nehezemre, hála természetes bájaimnak – amikor megpillantom a nagy.. üres falat. Legalábbis nekem nem annyira üres, hiszen odaképzelem azt, amit kell, ám valószínű Ethan csak értetlenül néz, mikor bolondultam meg ennyire.
- Itt is vagyunk. – Torpanok meg, és még mindig a csupasz falon legeltetem a szemeim, majd elgondolkozva túrok bele a halvány tincsek sokaságába, s ajkaim csücsörítve agyalok valamin.

- Na várj.. te maradj itt, nekem most koncentrálnom kell. – Ellépek tőle, egy, két, há’ és még egy negyedik lépést is, majd közelebb kerülve a semmihez fordulok oldalra, s kezdek el járőrözni a fal előtt, s közben szemeim is becsukom. Erősen gondolok valami fürdőruha mentes őrületre, s holmi tavak helyett inkább egy erdős dolgot képzelek magam elé, tábortűzzel, meg a már emlegetett mályvacukorkával ééés.. Lassan kirajzolódni látszik egy ajtó, aminek eleinte halvány kontúrjai egyre csak erősebbé és nyilvánvalóbbá válnak. A biztonság kedvéért ujjaimat végigfuttatom a durva felületen, s miután bizonyosságot nyertem, helyezem a kezem a kilincsre, s vállam fölött átpillantva a másikra intek a fejemmel, hogy nyugodtan fáradjon csak ide. Ebben a pillanatban, valahonnan két folyosónyira ismerős csoszogás üti meg a fülem, no meg valami kivehetetlen morgás, mintha azt mondaná „Biztos itt lesznek a kis taknyosok.. azt hiszik, csak úgy átverhetnek engem.”. Ez mindenesetre meggyorsítja a folyamatot, s vélhetőleg hamar az ajtón belülre kerülünk mind ketten, elvégre egyikünk sem vágyik Friccs nem éppen felemelő társaságára.
- Ez meleg volt.. – Motyogom, majd elkuncogom magam, s megfordulva pillantok a nem éppen ismerős környezetre. Nem bíztam abban, hogy valóban sikerül a DS gyakorlóterme helyett valami egészen mást sikerül idevarázsolnom, s mégis!

A trükkös terem most egy helyes kis tisztás képét vázolja elém, no meg a mellettem álló Ethan elé, barátságosan lobogó tűzzel, hálózsákokkal, na meg két fa között kikötött hinta ággyal, színes takarókkal, és egy nagy uzsonnás kosárral, s ezek csak azok a dolgok, amiket első látásra sikerült szemrevételezni.
- Óh igen, mond csak ki nyugodtan, mennyire jó vagyok. – Húzom ki magam, majd lépkedek beljebb, s pillantok fel a megbűvölt mennyezetre, ami pont olyan, mint lent a Nagyteremben, az ég sötét, ám fénylő csillagokkal van teleszórva.

[egyszerűen nem érdemellek meg. A következő jobb lesz, ígérem. ]

- Ahham ... ahham ... nanáhogy ... tartom a pofám, mint ... állat ... hallgatok, mint a sör ... sír ... izé ... esküszöm - bólogatok némileg szaggatott lélegzettel, miközben szófogadó kutyus módjára követem álmaim nőjét - lépcső - lépcső - lépcső - kanyar - egyre extrémebb díszletek között arra a nagyon vad és nagyon titkos álomrandira, amit most, már majdnem több mint félórás ismerkedés - részemről rekord - után készülünk megejteni. Mondjuk most, hogy fogja a kezem, igazából felőlem aztán betonozni is mehetnénk, vagy kószálhatnánk ezeken a vadregényes csigalépcsőkön, míg az égbolt keleti felét magáévá nem teszi a nap vérvörös hajnali sminkjében. A mezítlábam mondjuk kevésbé érzi magát jól, mert amennyi szúrós biszbasz volt eldobálva a Roxfort folyosóin, azt már mind összeszedtem.
- Te Yo, messze van még az a naaagyontitkos hely? - kockáztatom meg végül az érdeklődést, tökéletesen időzítve, mert kábé másodpercekkel később azt állítja, megérkeztünk. Ehm ... hova is? Itt, a fal tövében fogunk csövezni? Nem mintha kedvem ellenére volna bármi, amiben benne van az, hogy Yo.. sőt. Bár ez a helyszínválasztás most kicsit mellbe vágott. Még egyszer végignézek az egészen: ajtó sehol, öö.. semmi sehol, leszámítva azt a vázát ott, meg ott az a faliszőnyeg is vagy mi, de Yo határozottan a meztelen falra fókuszál. - Itt? - kérdezem meg a biztonság kedvéért. Hű, micsoda őrült csaj, ez aztán tényleg nem semmi randi lesz, itt a semmi közepén.. totál zizzent, megveszek érte! - Oké, babám, várok én rád a világ végéig is, nem szaladok el - rántom meg a vállam még mindig fülig érő vigyorral. Levakarhatatlannak érződik. Ígéretemhez híven le is cövekelek ott mellette, nekitámaszkodok a falnak, és a lehető legjobb időtöltésként Yot bámulom, amint - arckifejezéséből ítélve - utazást tesz a szellemvilágban. Nem mondom, senkit se láttam még, aki ennél szexibben töprengett volna egy üres fal előtt. És ez az elszánt pofi, tiszta szuperhőslány. Mit is mondott, Jean Grey? Helyes, támogatom a Phoenix-szerelést; a szeme színéhez mondjuk annyira nem menne, de a testhez simulós fazon mindent kárpótol. És már megint vetkőztetek, Merlinre, én határozottan menthetetlen vagyok. Épp kezdeném elszégyellni a fejemet, amikor észlelem, hogy Yo nekem integet. Oké, jövök én, nem kell kétszer mondani ... Hé, stop, ez az ajtó mikor és honnan került ide?
- Hűha, béjbé, te aztán értesz az univerzum szövedékének formálásához - adózom hódolatomnak, miközben nagyra nyílt szemekkel pislogok rá, mint egy kanos ponty. Már csak tátognom kéne a meglepetéstől. De különösebben sokat inkább nem játszom a döbbentet, egyrészt, mert érdekel az is, hogy mi van az ajtó másik felén, másrészt meg, mert mintha gyanús hangokat hallanék, úgyhogy engedek az imádott erőszaknak, és hagyom beterelgetni magam az ajtón.
Hogy másodjára is jól, száz százalékig őszintén is hitelesen meglepődjek. Oké, láttam én már tanterem-erdőt jóslástanon, de.. de.. Tökéletes. Túl tökéletes ahhoz, hogy egyáltalán megforduljon a fejemben. Persze azért nem vagyok én homokos, hogy hátast dobjak egy elvarázsolt erdőtől az aranyos kis szentjánosbogárkáival meg a cukkermukker mályvacukkerrel - de Yotól szeretnék hátast dobni. Nem elég, hogy gyönyörű, kedves, imádnivaló, satöbbi, satöbbi, de erdei tisztásokat rángat ki a farzsebéből csettintésre. Hé, és leszakadt a vállamról a romantikus megoldások keresztje. Mondom, álmaim nője. A kedvéért még arra is képes vagyok, hogy Kurt Cobain fíling ellenére ne hántsam le magamról ezt az idegen, aggasztóan mosószert párologtató pulóvert, most, hogy végre nem fenyeget közvetlenül a fagyhalál. De nem, mert ha ő sztriptíz nélkül akar romantikázni, hát ezegyszer én se halok bele. Egyszer élünk, mindent ki kell próbálni. :Đ
- Hú.. hát tudod, mennyire?
Nézem, ahogy beljebb vonul, és nem tudom, mi vadít meg, a mesebeli tisztás látványa, ahonnan már csak Bambi hiányzik, meg a fehér nyúl, vagy az égről a pajzánul hunyorgó csillagok, de az is lehet, hogy amióta megölelt melengetés ürügyén, azt várom, hogy hozzáérhessek megint. Most meg úgy ugrok neki, hogy megszorongassam, hogy tulajdonképpen az se zavar, ha egyből a pázsiton kötünk ki, csak meg ne üsse magát - nem, nem eshet baja, még akaratlanul se, a legkevesebb se, mert beledöglenék azok után, hogy ilyen könnyedén rám bízta magát, mintha legalább egy kicsit ismerne. Szomorú sorsú dílereknek segít a megélhetésben, és ilyen alakokkal mászkál éjnek idején egyedül, mint én, akinek a szeme se áll jól - gondolom -, nem, ezt a bolond nőszemélyt üvegbura alá kéne tenni. Még most is szinte világít a bőre, és milyen selymes, és basszus, milyen törékeny ez a lány, kívül-belül, vigyázni kéne rá, nagyon, minden szál hajára abból az őrjítő édes illatú, ezüstös szénaboglyából. Nézem a száját, azt a kedves vonalú, mosolygós száját, biztos van olyan puha, mint amilyennek látszik. Béna mozdulattal simítok ki egy tincset az arcából. Fura, nyomasztó érzés szorongatja a mellkasomat, és az aggály hülye molylepkék képében elárasztja a gyomromat. Kinyögök valami sutaságot.
- Essszméletlenül. Istennő vagy, megmondtam, nem?

* * *

- Igazából nem sokszor próbáltam még ki ezt a… szóval ennek a teremnek ezen funkcióját, így inkább nem próbáltam egy egész strandkomplexumot idevarázsolni. – Azért némi magyarázatra szorul ez a dolog. Mármint hogy „csak” egy idilli erdei iskolát sikerült kipasszíroznom magamból, holott az én fantáziám igen is színes, sőt, talán túlságosan is! Ám kitudja, hogy ez az öreg terem mit tud és mit nem, mik a korlátai, és vajon mennyire van otthon a muglis dolgokban. Először csak hátrasandítok a vállam fölött, majd egész felé is fordulok, és hátra fele kezdek el lépkedni. Megpróbálom felmérni a terepet, hogy vajon Ethan tetszését valóban elnyerte ez a mondhatni „szűzies” közeg, vagy éppen egészen másra számított? Hhm.. úgy tűnik nincs ellenére a dolog, mi több, igen csak elindul felém akár egy gőzmozdony, én pedig megtorpanok egy pillanatra.

- Hirtelen szeretethiányod támadt? – Kérdezem vigyorogva, amikor hirtelen átölel, ráadásul olyan elemi erővel teszi mindezt, hogy igencsak bizonytalanná válik az egyensúlyom, holott igenis kitűnő egyensúlyérzéken van. Nem hiába tudok a seprűn is szörfözni. Vékony karjaim a nyaka köré fonódnak, majd teszek pár tétova lépést ismét hátra, remélve, hogy megtalálom azt a bizonyos elvesztett egyensúlyérzetet, de ennek csak az lesz a következménye, hogy elvágódunk mindketten, s a földön kötünk ki. Hozzá vagyok már szokva az ilyen esésekhez, de ettől függetlenül nem valami kellemes, amikor a kemény földdel találkozik a hátad, s úgy érzed, nem kapsz levegőt, a tüdőd pedig darabokra esik, miközben ezernyi tű szúródik belé. Az első másodpercekben csak elkerekedett szemekkel bámulok a felettem lévő srácra, majd pillanatokkal később kitör belőlem a nevetés. – Ezt vehetem egy igen hatásos „kösz”-nek is? -
Azt nem tudom, miért mondana egyáltalán nekem köszönetet. Mert elárultam volna egy ilyen titkot, amit ha Potterék megtudnak akkor nekem kampec? Végülis.. csak azt tudja, hol van ez a terem, azt nem mondtam, hogyan kell használni, ahogy a Dsről sem ejtettem egy árva szót sem. Áh, ezért azért még nem jár a kénköves pokol.

- Te, nézd már. Az ott nem egy hullócsillag! – Szólalok meg, s emelem meg az egyik karom, hogy a megbűvölt mennyezet egy pontjára mutassak. Igazából szó sincs hullócsillagról, csak aljas figyelemelterelésről, amit ha sikerül elérnem, fordítok a helyzeten, és leküzdöm őt a földre, én pedig fölkerekedek, terpeszbe utasítva a lábam, térdeimet megtámasztva a nagyon is valóságos zöld füves földön, kezeimmel a vállánál fogva a padlóhoz szegezve. – Igyekszem megfelelni ennek a kitüntető címnek, te pedig Ethan, lehetsz az egyik.. öö, az Istennőknek nincs lovagjuk, igaz? Hmh.. ezen még gondolkoznom kell. -
Ez is egy olyan pillanatok egyike, amikor rájövök, nincs szükségem semmiféle alkoholtartalmú piára ahhoz, hogy sületlenségeket hordjak össze. Még hogy az Istennőknek lovagjuk, meg követük.. jó hogy nem már azt mondtam, ágyasuk. Ez azért még tőlem is igen erős és bunkó és sértő lett volna. Khm.. hajrá Yolanda, végülis nem gondolja rólad még az egész iskola azt, hogy teljesen gyogyós vagy, és egy lotyó.

Arcomon egy egész szelíd mosoly bontakozik ki, s somolygok le az alattam lévőre, majd lejjebb hajolva nézek közvetlen közel a szemeibe. Egy tipikus csókjelenet is lehetne a dologból, én mégis csak az orra hegyére adok egy puszit.
- Éhes vagyok, te nem? – Kérdezem, s a tűz irányába pislogva szűkítem össze kissé a szemeim, s hamar meg is találom azt a méretes piknikkosarat, ami most álmaim netovábbja.

*         *         *

- Ha ez legalizálja az ölelgetést, akkor akár még az is leheeeee –
A válaszomat félbeszakítja az esés. Ünk. Mert nem csak őt döntöm a földre, hanem én is elveszítem az egyensúlyomat a túlzott lendülettel. És Yolandával a nyakamban nem is tudom újra megtalálni, így aztán az is esélytelen, hogy őt mentsem.
Igazából, ahogy a teste az enyémnek simul, és a tarkómra fonódik a keze, és óvatlanul belélegzem a haja illatát, már másodjára élem át, hogy az agyam felé tartó idegpályák tökéletesen lebénulnak, és a világ hirtelen egy nagyon kellemes, nagyon cseppfolyós, nagyon veszedelmes hellyé válik.
Aztán már dőlünk is, mint két szomorú mammutfenyő, és az egyetlen, amit tehetek, hogy egy nullanullahetes vetődéssel megakadályozom, hogy a teljes súlyommal rázuhanjak. Még így is látom az arcán, hogy ez a húzásom szárnyas lónak a kifutó. Szart se ér.
- Ööö.. ahham, köszi.. mármint BOCS! Izé, remélem, nem ez az egyetlen módja annak, hogy levegyelek a lábadról.. – nyögöm ki halálosan égve, mint egy szalamandrával keresztezett százas izzó, aztán óvatosan megérintem a vállát. – Nagyon fáj? Wáhh, lúzer vagyok, tudom, falábam van három, csak az egyiket már amputálták, mert szuvas volt, és befűtöttünk vele ’84 nagyon hideg telén.. sajnálom, nem akartalak összetörni, csak leteperni, de azt se most, hanem majd három randi múlva, kurva sok vörös rózsával a kezemben, óapicsába!
Alaposan összeszégyellem magam, ahogy már évek óta nem. Ó, én aztán megvédem ezt a törékeny virágszálat, mellettem biztonságban érezheti magát, mi? Persze, mindentől – csak tőlem nem.
Ezek után örülök, hogy eltereli a témát. Hálásan az égboltra nézek, hogy lássam azt a hullócsillagot.
- Hol?
Azt kívánom, hogy Yo ne nézzen hülyének! Lehet persze, hogy ehhez egy hullócsillag szakértelme kevés..
Annyira meglep a támadása, hogy mire magamhoz térek, már rég a földhöz szegezve fekszem, és bámulok fel kistányér szemekkel az arcába. Már kezd derengeni, hogy a hullócsillag kamu volt, de azért fülig ér a szám – csak nem fogok akadékoskodni –, és kajánul nevetek fel rá.
- Ha így akarsz megbüntetni, amiért fellöktelek, azt hiszem, nem fogok tudni ellenállni a kísértésnek, hogy újra megtegyem.. vagy ez az isteni megbocsátás? Óóóh, Yolanda, istennőm, tiéd vagyok szőröstül-bőröstül, örömmel lennék aaaööö.. – Már kezdenék belemelegedni az ömlengésbe, amikor rájövök, hogy voltaképpen mit is mondott. És összevonom a szemöldökömet. – Hé, mi az, hogy az egyik? És kik a többiek?
Persze, nekem lennének ötleteim, hogy mije legyek ennek az imádnivaló bálványnak, de..
Ahogy a szemét az enyémbe fúrja, én nyelek egy hatalmasat, és szépen becsukom a szólásra nyílt számat. Igazából nehéz szemkontaktust tartanom. Mert a karjával a vállamra nehezedik, miközben előrehajol, és így egy egészen új szögből csodálhatom a felsőtestét. És.. hát, ehhez kevés minden szövegelési készségem, hogy méltó módon fejezzem ki azt a vizuális gyönyört, ami csak a kulcscsontja felé pillantva ér, pedig ez a póló nem a legerotikusabb ruhadarab, amit valaha nőn láttam. Az, hogy minden eddigi szexszimbólum elbújhat, meg hogy aki a milói Vénuszt kaparta, nem tudott semmit a női szépségről, talán elég lenne egy nagyon-nagyon-nagyon szép nő leírásához. De Yo.. a Yolanda testétől a legmegátalkodottabb ateisták is buzgón hinni kezdenének – mert azt még csak el lehet hinni, hogy egy egész világegyetem tokkal-vonóval lett csak úgy, felfoghatatlan fizikai, kémiai, biológiai folyamatok által. De ez? Ez a test? Ez az arc? Az lehetetlen.
Ezt majd egyszer megmondom neki. Talán. Ha kitaláltam a szalonképes verziót.
Ha képes leszek újra beszélni. Gondolkodni.
Mert ahogy közelít az arca az enyémhez, ezek a nagyon költői gondolatok meglehetősen egyszerű, lényegretörő képsorrá redukálják magukat elállatiasodott elmémben. De nagyon helyénvalónak is tűnnek ebben a helyzetben. Mostmár határozottan nem arra gondolok, hogy csak abba bele lehetne tébolyodni, hogy az ember az írisze cirmait nézi, meg a többi faszság. Hanem arra. Amire bárki gondolna Yo alatt fekve. Ha lennének szeplői, most meg tudnám számolni őket, olyan közel van az arca. De az ő bőre hibátlan fehér. Biztos mindenhol ilyen fehér. Nem tudom, mihez hasonlít. Soha nem láttam még ennyire fehér bőrt. Talán még világítana most, ebben a hamis erdei éjszakában, ha meztelenül feküdne a füvön. De az én bőrömön is világítana. Fehéren, mint a szemhéj alatt a kéj.
De –
Nem csókolt meg.
Erőtlenül eresztem ki a tüdőmbe rekedt levegőt. A combja még mindig az oldalamnak simul, és valamikor, észre se vettem, átöleltem a derekát, és lehetne annyira erotikus ez az egész, hogy ordítva könyörögjek neki, hogy ne szórakozzon már itt puszikákkal, mert elszabadul bennem a vadállat – de nem az. És nem is direkt kínoz meg. A mosolya szelíd, mint egy fehér ruhás ápolónőé, aki annyira romlatlan, hogy nem veszi észre, hogy ahelyett, hogy osztja kedvesen a fájdalomcsillapítót, inkább halálba kéne segítenie szegény pácienst. Halálos betegnek érzem magam.
Tényleg nem érzett semmit abból, amit én?
Egy szívdobbanásnyival tovább tartom a csípején a kezemet, mint kéne. Nem akarom elengedni, persze, hogy nem, maradjon csak itt, hátha átterjed érintéssel ez a kibaszott, lángoló őrület, de most mit erőlködjek? Nem sértődöm meg. Ó, a kurva életbe, nem sértődöm meg. Nem fáj, bassza meg, nem. Vajon ha megszólalok, képes leszek trágárságok nélkül kimondani egy mondatot?
Széles, rutinos villanykörte-mosollyal nézem, ahogy odébb mozdul. Vicc az egész életem, én, meg a szavaim. Szar vicc.
- Tudod, most annyira sajnálom, hogy nem vagy vámpír.

A tüdőm még mindig szúr, s mondhatni egész testemben remegek, de csak a visszafojtott nevetés miatt, nem azért mert ez az esés esetlegesen rohamot idézett volna elő bennem. Szerintem ilyen nem is létezik, bár hallottam olyanokról, akiknek a csontjai sokkal törékenyebbek, mint az átlagemberé, és elég egy erősebb ütközés, már is szilánkosra törnek. Na nálam ez a veszély nem áll fent, a kviddics egyébként is nagyon jól megedzett már. Még is, amikor megérinti a vállam, elkuncogom magam, s megragadva a kezét, simítok végig játékosan az ujjain, majd engedem el azokat.
- Jól vagyok, nem fáj semmim. – Adom meg a választ, csak úgy mellékesen, mintha nem lenne ez teljesen nyílvánvaló. Milyen kis.. CUKI, ahogy aggódik! Egész meghatódok, s még a szívem is vajpuhaságúra lágyul, már jómagamat is kenyérre lehetne kenni. Ráadásul csak mondja és mondja, és már az évszámnál elvesztem a fonalat, de a lényeget igencsak hamar kiragadom. Vörös rózsa. Menthetetlenül olvadok, már a csontjaim is a testemben. – Nem vagy lúzer. -
Nyugtatólag szánom a szavakat, bár kétlem, hogy komolyan is veszi. Pedig tényleg nem történt semmikülönös. Ez elég gyakran megtörténik. Nem egy srácot láttam nekimenni a fának, az oszlopokról, és az iskolában lévő páncélokról nem is beszélve.

- Majd elmehetnénk a nyári kiruccanásunkon egy discoba is, elektronikus zenére bugizni. Tudod, mekkora fless részegen az asztalon táncolni? – Jellemző, hogy ez egyáltalán nem vág ide, sőt elég légbőlkapott dolog, de az is biztos, hogy azt amit Ő elmondott nekem még háromforduló, és megannyi folyosó és lépcső előtt, én biza megjegyeztem. Ereszed el a hajad, jeee! Imádok bulizni. Újfent elnevetem, magam, majd megtámaszkodva a mellkasán tenyereimmel, pislogok le.
- Hááát.. egy Istennőnek több embere is van, akik fontosak neki, vagy nem? – Összeráncolom a szemöldököm, s még a piszeorrom is felhúzom kissé, mint aki bizony nagyon tanácstalan a kérdésben, és végtelenűl naiv. Persze, ismerem én a történelmet, még ha csak nagy vonalakban, de azért van némi fogalmam a dolgokról. – A többieket majd később kijelölöm, de már van egy-két tippem. Persze te leszel az első számú bizalmasom, és a nővérem, Yvette. Ésss és és pl Beni lehetne az írnokom, vagy.. nem! Inkább a portréfestőm, mert olyan jól rajzol! -
Kissé elragadtattam, s ez a zavartság ki is ül az arcomra szinte azonnal. Olyan az én pofim, mint egy térkép, ráadásul a legjobbik fajtából. Mindig mindent megmutat, ha nem figyelek odará, hogy fapofát vágjak. Rremek.
- Ehhm.. már megint sokat fecsegek feleslegesen. – Kitűnő megállapítás Yolanda, talán a legelső ezen az estén, igazán jó eredmény, ráadásul úgy, hogy még Redbullt sem ittál.

Csalódást okoztam neki. Ha nem is mondja ki azonnal, burkolt célzás formájában, de ahogy kiengedi a levegőt, s ahogy néz rám a szemeivel, látom, érzem. Megtehettem volna, igen. Hogy egy ártatlan gesztus helyett egyszerűen a lényegre térek, s ezzel csak igazolom a rólam szóló híreket, miszerint egy könnyűvérű nőcske vagyok. Bár aki mindenféle cukipofa ötödéveseknek adja meg az első csók élményét a Gyengélkedőben, csak ne panaszkodjon. Remélem nem járt el Gabriel szája, mert nagyon megfogom verni, az tuti!
- Vámpír? – Kérdezek vissza már megint bevágva az értetlen szőke fejet. Túl sokszor alkalmazom ezt az arckifejezést, nem is csoda, hogy nagyátlagban az emberek egyszerűen butának tartanak. – Azt szeretnéd, hogy szívjam ki a véred? -
Lehet, hogy nem éppen erre gondolt, hanem valami másra, hiszen nem érzem logiksuank a dolgot, viszont a szavaimmal ellentétben, miszerint most legszívesebben felfalnék egy egész marház, nem mozdulok, s amennyiben a karjait nem vonta el a derekamról, az ellen sem teszek semmit. Lassan félrebillentem a fejem, s úgy figyelem továbbra is őt, majd mintha megvilágosodnék, és összekapcsolnám az ételt, és az evést és a vámpírokat.
- Nem azért nem csókoltalak meg, mert éhes vagyok. – Hogy nem bírom befogni azt a nagy lepcses szám, és egyből ki kell mondjam, ami megfogan a buksimban, s szinte elemi erővel törnek utak ezek a szavak ki belőlem. – Hanem mert.. -
Nem sokszor alakul ki ilyen helyzet, hogy én nem fejezem be a mondatot, mi több, elakad a szavam, és csak megbűvöltem meredek a másik íriszeibe, majd kissé megrázom a fejem, és elvigyorodok.
- Mert túl hamar szerelembe esek, és félő, hogy oly érzések lobbannak fel bennem, amik elpusztíthatatlanok. – Vágom ki magam, megpróbálva hozni a viccesebb formám.

*         *         *

Én csak egyszerűen nem hiszem el, hogy megismerkedésünk után zsinórban többször is beégettem magam, majd ennek koronájaként fogtam, letepertem, csini lila zúzódásokat pakolva a csini fenekére, és most arról áradozik, hogy mit csinálunk együtt a nyáron. Merlin gatyájára, én állati jó lehetek.
- Hátt, nem merek ellenkezni, az tényleg fless, ha te, gyönyörűm, részegen táncolsz az asztalon – nyögöm ki, miután legyűrtem az első meghökkenést, és a pofámon szétterpeszkedett a törvényvédett, szemtelen, vetkőztetős és ellenállhatatlan Wilde-vigyor. – És akkor majd megmutathatom, hogy úriember vagyok. Lecsapom rólad az összes érdeklődőt, beszerzek pár szexi harci sérülést, aztán gyengéden fogom a hajad, amíg hánysz. Aztán, ha végeztél, és már mindenki mérgezésig itta magát a ringó csípőd látványával, bevágódunk egy taxiba, és a másnapot egy hotelszobában töltjük, sok kávéval meg undorító, romantikus filmekkel. Az év bulija – bólogatok egyetértően. Próbálom leplezni, hogy egy csettintésébe kerül, és már hozom is a ruháimat, és végigjátsszuk az egészet. Huhh. Add, hogy pónit ne akarjon, ne akarjon pónit..!
- Persze, egy ilyen lehengerlő istennőnek vannak követői, akikre gondolsz, de nem kell ám őket kiemelni, jönnek maguktól, hogy csodálhassanak.. De persze kit ne szeretnék én, akit madame a kegyeibe kíván emelni..? – Hát, például ezt a Beni gyereket. Még hogy portréfestő, naná! Pofám leszakad. Stop.. ugye nem Bishopról van szó? Az agyamban felvillan a lehetőség, hogy éppen ez a grafitos ujjú gyík halássza el előlem Yot.. de nem. Könyörgöm, csak rá kell nézni Yora, én még beleférek, mert bár nem vagyok tökéletes, ijesztően közel vagyok hozzá, de..

Észrevette. Nálam senki nem tudja jobban, mennyire természetes a reakcióm arra, hogy.. rá. Nem tudom elképzelni, hogy ebben a szituációban bárki képes legyen félretenni a belső állatot, és ne vágyjon legalább arra, hogy a fölötte térdelő isteni teremtmény megcsókolja. És most mindezek ellenére legszívesebben mégis elsüllyednék. Nem akarom, hogy azt higgye, én mindenféle pofátlan mocsokságot képzelek róla, hogy elvártam volna, hogy fél óra ismeretség után összefeküdjön velem a mesebeli tisztáson. Utálom, hogy látta ezt a szememben. Utálom, és mégse tehetek semmit. Megrázom a fejem, és remélem a legjobbakat: ugye, egy bizonyos mennyiségű.. élettapasztalat után az ember fia már képtelen elvörösödni?
- Hát, eredetileg nem erre gondoltam.. de ha bármikor kedved szottyanna beleharapni a nyakamba, ne fogd vissza magad – igazolok be egy erőtlen, túlexponált vigyor pajzsa mögé.
Még mindig a fűben fekszem, alatta, és onnan bámulok fel rá. Próbáltad már feltűnésmentesen lehúzni a kezed valaki derekáról, akit az előbb még úgy öleltél magadhoz, mintha egy leszakadt darab lenne a saját testedből? Megpróbáltam. Aztán inkább csak magam mellé fektetem a karom, és kifújom a levegőt a tüdőmből, amit egy ideje elfelejtettem foglalkoztatni. De még mindig bámulok fel rá, és ez rossz ötlet. Egy idő után arra eszmélek, hogy imádom a naiv, tanácstalan kifejezést az arcán, és.. NEM, ez így nem mehet tovább! Én nem akarok imádni senkit, én csak meg akarok fektetni még pár csajt, mielőtt belémpuffantanak egy zöldet. És.. igazából az az ijesztő, hogy az a drog, amit Yo illatából lélegzek be, nem elsősorban a belső állatot keltegeti. Nem leteperni akarom – nem csak –, hanem csókolgatni a lába nyomát. Ez nem normális. Nálam nem.
Ez az egész helyzet olyan emlékeket hoz fel bennem, amikre nem akarok emlékezni. Persze, eleve morbid, hogy Yo térdel felettem, és Kittyre gondolok, de én látom a párhuzamot, oké? Kitty. A józanság keserű cigarettafüst a torkomban. Egy ideig csak meredek Yo tündérszép arcára – ilyenje Kittynek sose volt, vagyis szép volt, de.. nem, nem gondolok Kittyre, és kész –, próbálom felfogni az elhangzott szavakat, hátha kitalálok valami választ, amitől nem érzem majd se nyomorultul, se másnaposan – aztán hirtelen szélesre szalad a vigyor a képemen, mintegy gombnyomásra.
- Tudom, szívem. Nem is rovom ezt fel neked. És noha attól tartok, nálam most már késő van fékezni, mert a múlhatatlan, életre szóló nagy eposzi szerelem lángjai felütötték a fejüket üszkös szívemben, abszolúte tiszteletben tartom a döntésedet, vélvén, hogy azt komoly mérlegelés előzte meg, ó, Hollóháti Hedvig bájos gyermeke, istennőm - lököm a rizsát, mint aki erre született, mert lehet, hogy tényleg, aztán elkapom a csuklóját, hatalmasat pusszantok a kézfejére, és odébb húzódom a fűben, vigyorogva, mint aki legalább annyira komolytalan, mint a szavai, mintha eddig is csak ugrattam volna mindennel. Én, a gentleman. Ha majd olyan kedvem lesz, komolyan elmerengek azon, hogy Kitty valamikor a régmúltban esetleg az asztrális síkon levágta és magával vitte a legbecsesebb részemet, és elég rágondolnom ahhoz, hogy sajogni kezdjen a helye.. Aucs. De ettől még nem kell elcsesznem az estét. Fülig érő szájjal sütkérezem az esthajnalcsillagom fényében.

Leszek jobb is, ígérem.. De nem, mégsem. Sajnálom. >.<