Plázs

„Vigyázni kell az elhatalmasodó ábrándokra.
Az ábrándozás titokzatos és finom, mint az illat.
Úgy kapcsolódik a gondolathoz, mint az illat a tubarózsához.
Egy mérgező gondolat néha szétterjeng és belénk hatol, mint a füst.
Ábrándokkal és virágokkal egyaránt megmérgezhetjük magunkat.
Kábító és előkelő, rettenetes halál. A téves gondolkodás a lélek öngyilkossága.
Mérgezés.
Az ábránd vonz, hízelkedik, csal, átfon s a végén bűntársává tesz.
Bevon a lelkiismerettel űzött szemfényvesztő játékába.
Elbájol.
Aztán tönkretesz…!!”

Unott egykedvűséggel sétálok végig az iskola hatalmas épületén. Szinte már csukott szemmel járom végig a folyosókat, a lépcsőket, hiszen minden egyes helyszínt ismerek. Minden teljességgel kiismerhető, minden teljességgel unalmas. Nem is értem, hogy sokan mit esznek ezen a fránya épületen. Talán ez az a momentum, ami miatt úgy döntöttem, nem fogok bent aszalódni. Friss levegőre vágyom, nyugalomra, vagy éppen egy olyan társaságra, mely megfelelő a vágyaimnak.
A vágyaimnak.. de valójában mik is a vágyaim? Nos, ezzel nem lenne rossz tisztába kerülni. Hiszen ahhoz, hogy az ember célt találjon, nem árt tudni mit is szeretne. Én pedig most az egyszer teljességgel céltalanul bolyongok. Oda megyek, ahová visz a lábam. Agyam kikapcsolom egy pillanatra, hagyom hogy a megérzéseim vezessenek… ki az iskolából,  ki a plázsig.

Talpam szinte némán érinti a hófehér köveket, melyek olyan gondosan terítik be a föld zöldellő talaját. A vakító fehérség hatására – melyet a szikrázó napsütés még jobban felerősít – ki kell nyitnom a szemem. Rá kell csodálkoznom arra a különös szépségre, melyet a szemeimmel érzékelek. Hófehér kövek, zöldellő sövény, és a ragyogó napsütés..
Igazán káprázatos együtthatása ez a dolgoknak.
Lassú mozdulattal körbenézek, vékony ujjaimmal kissé megszellőztetem pólómat, hiszen a tűző nap nem valami hűvös. Sőt úgy is fogalmazhatnánk, hogy igen kellemesen égeti a tarkómat.

A némaságból, a természet csodálatából apró koppanások nesze szakít ki. Hátra nézek és ekkor pillantom meg őt! Igaz, nem látok az arcából szinte semmit, azt azonban már most látom, hogy valamit nagyon bámul magán. Egyik kezével a felsőjét emeli a magasba, másik kezével a szoknyáját húzza – talán a még nem éppen botrányosnál – lentebb. Az idegen lány mozdulatait egy szemöldök rángással konstatálom. Persze igen, igazán szép látvány.. de ennél többet egyáltalán nem érdemel meg a teste. Jó, jól néz ki.. de ő is pont az a kategória, mint a múltkori Griffes kislány.
Lehet, hogy ő éppen Mardekáros, hiszen jelvénye folyton megcsillan a napsütésben, mégsem a számomra megfelelő szolgáltatással rendelkező egyén. Túl unalmasak a nők ebben az iskolában.. Sajnos ez van.. Nem is pazarlom az energiáimat.

Ugyanazzal a gyorsasággal fordulok, meg, mint amivel felfigyeltem rá. Nem akarom megzavarni magányát, hiszen magamból kiindulva ő sem fog ennek örülni. És ha belegondolok, egyáltalán nincs szükségem egy hárpia rikácsolását hallgatni az elkövetkezendő percekben…

Darren ... a kisegerem

Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd.

Szó, hang, mosoly: édes pokol;
elbűvölt, nem tudom, mivel;
gyilkos-örök sebet ütött
belém, szép kék szemeivel.
De, szó, megállj, várj még, halál,
tán hozzám hajlik a kegye;
ha nem, tudom, hogy gyilkosom
lesz az az édes kék szeme!

Ujjbegyei lassan végigszántanak a friss tetováláson, nézi-nézi, tapogatja, éppen azon morfondírozik, hogy lehet, hogy nem kellett volna megcsinálni, mikor halk léptekre lesz figyelmes. Ijedten hajtja vissza az ingjét és ereszti el a szoknyáját, hogy egyenesen a hang irányába tudjon fordulni.
Figyeli immáron a neki háttal álló fiút, és akaratlanul is elmosolyodik…vagy zavarba jött a másik és azért fordult el, vagy pedig ilyen nyuszi, hogy nem meri megközelíteni őt.
Előre lép egyet lassan.
- Hmm…. nocsak…ismét egy gyáva kisegér a környezetemben. Inkább elmenekül, mint, hogy szembenézzen a macskával. Pedig a macska nem csinál egyebet, mint, hogy esetleg megcsócsálja szegény szegény kis rágcsálót … ami egy idő után már nem is fáj neki, ugyanis meghal.
Még egyet lép előre.
- Vagy te nem így látod? Esetleg más nézeteid vannak? Óh .drága ne hallgass, kérlek oszd meg velem a te gondolataidat…vagy esetleg mesélj valami másról…valamiről, ami annyira nyilvánvaló, csak ki kell mondanod.
Még egy lépés.
Tyana tényleg olyan lenne, mint a Griffendéles csaj? Hiszen nézd meg jól … semmi hasonlóság sincs kettejükben, az a kis senki még a lány szépségével se vetekedhet…a modoráról meg ne is beszéljünk. Az már más téma.
- És tudod, miért játszadozik a cicuska a magadfajta egerekkel? Mert élvezi …
Immáron ott áll előtted egy méterre. Teljes valóját csodálhatod meg, azt, ahogy szép szemeivel gúnyosan és fitymálóan tekint rád, hiszen neki Te se vagy több…csak egy nyálas kisfiú.
- És tudod…ilyenkor szoktak az anyukájukhoz futni az olyan kisfiúk, mint amilyen biztosan te is vagy.
Elég abszurd a helyzet ha azt nézzük, hiszen Darren nem tett semmit rosszat, épp az ellenkezőjét.
Meg akarta adni a magányt Tyananak…csakhogy a fiú épp kézhez jön ahhoz, hogy  a napi feszültséget kitöltse rajta. Mert arra tökéletes…hogy másra jó-e? Ki tudja…
Telihold lesz ezen az éjszakán, s érzi, ahogy ereiben lüktet a vér, ahogy felforrósodik, s úgy tekereg bensőjében.
Szexisen beleharap az alsó ajkába, miközben a fiú összes reakciójára odafigyel, hogy egy-két pillanat alatt kiismerje, hogy reagálhat bizonyos helyzetekben…hiszen Ő Tyana általában nagy megpróbáltatás másoknak. Igazi kínzó kis kéjenc…annyira tudja élvezni, ha mások ott vergődnek a lába előtt és akkor rúghat beléjük amikor csak akar.
Hát igen…Ő Tyana Chelsea Miscreant.
- Csak nem elvitte a cicus a nyelvedet? Hmm….?

„ Mert fő az érzés
ki egy kissé ügyel
a dolgok nyelvtanára
sosem csókol meg téged igazán;
 
bolondnak lenni
míg Tavasz is van a világon
véremnek vágya ez,
s különb sors csókolózni
mint bölcsnek lenni hölgyem
minden virágra esküszöm. Ne sírj
- elmém legkülönb tette is potomság
mikor szemhéjad rebbenése mondja
 
mi egymásért vagyunk: hát
nevess hanyatt vetődve a karomban
mert az élet nem új bekezdés
 
S talán nem is zárójel a halál!”

Sajnos lekéstem a pillanatot. Egyáltalán nem kellett volna erre jönni, egyáltalán nem kellett volna megállni, nézni, ahogy a szoknyájával és a blúzával ügyködik. Megtanulhattam volna már azt, hogy nem szabad maradni, nézelődni, mert annak mindig rossz vége van. Pont mint most. Háttal állok neki, mégis teljes mértékig tisztában vagyok azzal, hogy egy hirtelen mozdulattal ejtette le a blúzát, valamint húzta fel a szoknyája derekát. Mondanivalója hallatán csak elmosolyodom.

Vajon mit is tehetnék..? Hát egyértelmű, hogy megfordulok. Kaján vigyorral bámulok az arcába, feltérképezem testének minden egyes hajlatát, bőrének kilátszó selymét. Tény és való, nem rossz látvány. Kár hogy a száját képtelen befogni. Egye fene.. hajlandó vagyok némaságra ítélni, ha már annyira szeretné.. Ugyanis ezt, hosszú távon képtelenség elviselni!
Kezemet karba fonom, úgy nézem tovább. Néha észrevehető egy-két apró szikra, melyet a szemeimmel szórok felé. Gyűlölöm az olyan nőket, akik azt hiszik magukról, hogy ők teremtették a spanyol viaszt. Persze ő nem ez a típus.. ez már látszik percek óta..! Vajon tényleg nem találkozott még soha senkivel aki kellemesen elszórakozott volna vele? Vagy csak az a gond, hogy szexuálisan nem túl aktív az élete mostanság? Mindenesetre akármi is az igazság hihetetlenül rossz emberrel kezdett. Az pedig, hogy éppen úgy beszél hozzám, mint egy 5 éves gyerekhez.. nos nem javít a helyzetén. Meggondolatlan szavak özöne jut el az agyamig, próbálok egy kicsit sem úgy reagálni, ahogy várná. Persze ettől függetlenül igencsak olyannak érzem egyes szavait, mint egy arculcsapást kaptam volna..

Gyáva kisegér, elmenekül, meghal, játszadozik…
A mosoly még mindig az arcomon játszik. Egy kissé megemelem a szemöldökömet, úgy meredek csillogó, algaszínű íriszeibe. Még jó, hogy nem kell hangosan meghatározni a szemszínét. Valószínűleg ezt a fajta megközelítést még soha senki nem használta. Egyre közelebb jön, már vadul a privát szférámba tapos. Szavainak öklendezésétől már kezdek én is émelyegni. Talán pont ez az, ami miatt elkapom a kezét. Ujjaim vadul rákulcsolódnak vékony csuklójára.. nem törődve azzal, hogy esetleg fájdalmat okozok neki. Ugyan, hiszen Mardekáros.. bírja a fájdalmat!
- Mi lenne, ha megadnád a tiszteletet.. édesem! Nem vagyok a házimanód, nem vagyok az életedben senki, úgyhogy vegyél vissza ebből a hangnemből! – morranok rá, majd szorítom meg mindkét kezét, nehogy véletlenül eszébe jusson a pálcája. Sőt, csak azért, hogy megkíméljem magam mindennemű problémától, hirtelen csavarom meg a kezét ezzel is elérve, hogy immár háttal álljon nekem.. Így még egyszerűbb megszabadítani attól a fránya bottól. Egy kézzel megfogom a két kezét, majd a védekezéshez szükséges kelléket messzire hajítom. Lassan megfogom, immár két kézzel.. szorítom a végtagjait, úgy simulok hozzá. Arcom arcához ér, ajkaim megkeresik fülét, úgy suttogom bele a mondandómat.
- Én lennék gyáva? Hiszen te voltál az, aki egy pillanat alatt visszarendezte a ruháit, mikor egy ember megjelent a színen..

Szinte fojtott hangon kacagok fel, majd lágyan a füléhez hajolok. Hiszen mit tehetnék.. egy nő előttem kiszolgáltatva. Igazán megindító, igazán beindító.. nem is lehetne ennél jobb célt kitűzni erre a mai napra. És ha már itt tartunk.. tudom, hogy ő is ezt akarja.. engem akar.. vagy ha nem is engem, hát egy – két kellemes pillanatot.
Ragyogó!
Lágy csókot lehelek a vállára, majd ismét a füléhez hajolok.
- Most pedig mit meséljek? Már tudom is… Egyszer volt, hol nem volt! Volt egyszer egy kislány.. egy nagyon buta kislány! Ez a kislány egyszer úgy döntött, hogy elmegy a farkashoz, aki nem olyan régen még megette a nagymamáját… - eközben elengedem kezeit, és testét feltérképezve simítok végig a csípőjén, fel egészen a gerince mentén a nyakáig. Ujjaimat lágyan belefolyatom hosszú sötétbarna tincseibe, majd -  mivel a lágyság miatt egyáltalán nem számít rá - vadul megmarkolom haját. Fejét egy óriási rántással rántom hátra, pont mint egy marionett bábu fejét, melynek én vagyok a tulajdonosa..
- A kislány igazán buta volt! Felpiszkálta a farkast és nem gondolt a következményekre..! – mondom, majd ezután nemes egyszerűséggel, fájdalmat okozva marok bele nyakának finom bőrébe, pont oda, ahol az erei, szép lilás árnyalatban átvilágítanak annak selymességén. Szinte már elemi erővel kezd előtörni belőlem valami. Valami új, melyről ennek a szegény lánynak fogalma sincs. Pont úgy, ahogy arról sincs sejtése se, hogy én, most, ennek az egésznek utat engedek. Egyébként sincs semmi okom arra, hogy fékezzem magam.. Nekem ő csak egy senki, egy játékszer.. egy bábu a karmaim között.. És egyébként is! Legalább megtanulja ez a kis ringyó, hogy legközelebb befogja a száját.. és hogy ne használja ok nélkül azt!

Fogaim eközben vörösre marják a hosszú hófehér nyakat, kezem pedig ismét a lány egyik elszabadult keze után kutat. Erővel rántom magamhoz ismételten és csak azért, hogy neki jó legyen nyakának másik oldalát veszem kezelésbe..  Remélem eléggé kielégítő vagyok a számára.. mert ő a számomra teljességgel az! Formás idomok, kellő szadizmus.. igazán remek.. !

Darren ... harcias kisegerem

Egy forró csók, egy ölelés...
Lázas szivünk összedobogna...
Aztán jöhet, mit bánom én,
A kárhozatnak égő pokla!
...Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
Eléggé gyötrő, kínos volna!

Beszél…beszél, olyan dolgokat vág a másik fejéhez, ami számára örömet okoz. Sose törődött azzal, hogy mik lesznek a következmények, hiszen sose volt az életében arra példa, hogy Ő kerüljön ki rosszul bármiből is. És most…
Épp folytatná a durva mondanivalóját, mikor hideg ujjak kúsznak csuklójára és nem eresztik. Halkan felszisszen, lélegzete egy pillanatra elakad, s már rántaná is el, s mondaná, hogy hagyja békén mit képzel magáról, mikor a másik keze is rabságba esik. Erősen próbálja húzni kezét, hátha kiszabadul a másik fogságából, ám hiába. Mikor erre ráeszmél másodpercnyi pánik lesz úrrá rajta.
- Na ide figyelj te kis féreg! Ha most azonnal nem eresztesz el, esküszöm olyat teszek amit magam is megbánok. Megértetted?
S mintha parancsszóra tenné a fiú, egyszerűen megcsavarja végtagjait, még nagyobb fájdalmat okozva ezzel Tyananak. Hozzásimul a másikhoz, nem lágyan és romantikusan, hanem kifejezzeten durván és kínnal telítve. Vajon mit tehetne most? Sikítson? Azt már nem…akkor segítségért kiáltana és Ő ezt sose fogja megtenni, inkább úgy elintézi Darrent, hogy sírva fog hazarohanni.
Nem tudja Ő még, hogy kivel kezdett….de talán Tya se.
Gömbölyded mellei gyorsan emelkednek és süllyednek lefelé, ahogy lélegzete hihetetlen módon felgyorsul, főleg akkor mikor tekintete a repülő pálcáját követi. Pánikba esne? Talán…de nagy általánosságban ez a szó nem szerepel a lány szótárában. S most, még ebben a kritikus pillanatban sem képes arra, hogy visszafogja magát…újabb gúnyos válasz a fiú szavaira.
- Te vagy a gyáva … igen te … hisz ha nem lennél az, akkor nem próbáltál volna elmenekülni mikor megláttál…vagy inkább az a gondod, hogy ilyet nem láttál még? hmm ..?
Még mindig nem veszi komolyan a helyzetet, pedig lehet illene elgondolkoznia azon, hogyan is szabaduljon meg Darrentől…
Miután elhallgat, apró csókot érez a vállán, s annak hatására halkan alig észrevehetően felsóhajt. Egész testében remeg, nem tudja eldönteni, hogy most ez azért van, mert a Mardekáros gyötrelmet okozott neki, vagy azért mert a benne tomboló vér most kiélheti magát? …
Képtelen idejében reagálni … a simító kezekre újabb halk nyögés szakad fel bensőjéből, valahonnan egészen mélyről. Valahonnan, ahonnan nem szabadna…egyszerűen nem. Fékeznie kell itt és most.
- És egyszer volt egy nagyon nagyon buta kisfiú…aki nyeregben érezhette magát, ám mint kiderült a farkas nem az volt, akire gondolt volna … és a kisfiú megalázva és sírva futott hazáig. Te is így akarsz járni?
Szépen ívelt cseresznyeajkai lassan elválnak egymástól ahogy levegőért kapkod…majd ahogy egy csöppet hangosabb sikkantás hagyja el őket. Fejét hátrarántják, durván, erőszakosan, úgy látszik, hogy Darren azt akarja megmutatni, hogy ki az úr a háznál.
Nyaka megfeszül, óvatosan nyel egyet, de még mindig hisz abban, hogy másodpercek alatt kiszabadulhatna a szorításból, ha akarna.
S mikor nyakába marnak…előtör valami belőle. Egy fájdalmas emlék … egy borzasztó éjszaka rémképe. Előtör belőle a fenevad. Akit ha bántanak, akkor bánt. Ez ilyen egyszerű. Szemet szemért, fogat fogért….életet életért.
Egy árnyalattal halkabb hangon fojtatja a kötekvést…már nem olyan biztos magában az aranyvérű lányka.
- És az a farkas amit én ismerek elég nagy fájdalmat okozott annak a gyáva kisfiúnak …
Mivel pillanatok erejéig keze szabaddá válik, próbál elszabadulni, vagy éppen belekarmolni frissen manikűrözött körmeivel a másikba. Talán mintha egyszer a karját sikerülne végigszántania….Vagy csak rosszul érzi?
- Ha nem eresztesz el…tönkreteszlek .. megértetted? Tönkreteszlek …
S mielőtt gyomorszájon vághatná Darrent, karjai ismét bilincsben vannak …az Ő rabságában. Így hát lábaival próbálja bokán rúgni teljes erejéből. Talán sikerül neki….
- Ne bosszants fel…
Sziszegi, miközben szemei egy másodpercre mintha könnybe lábadnának a nyakából pulzáló kín hatására.

„Pokolhintán vad, szédítő körök,
Tüzes mélységek fönt s alant,
Zuhanva szállni, szállva zuhanni
Való alatt és képzelet fölött
És mindenütt és mindenütt
És mégis a konok határok
Kemény tilalom-léce üt,
Mert várhatatlanokra várok
S nem várok mást, mint várhatatlant:
Oh, véres kínok véres kínja ez!”

Igazán fantasztikus látni, ahogyan kétségbeesve próbálkozik. Egy-két mozdulatnál szinte már kéjesen felsóhajt, ettől függetlenül egyáltalán nem értékeli a tetteimet. Mikor kezét vadul megszorítom ismét előtör belőle a hárpia. Kár, hogy a szavai semmi mást nem érnek üres szófoszlányoknál. Belőlem pedig ezzel máris előhozza az elégedett vigyort.. és azt, hogy kissé talán gonoszul ismét feleljek a szavaira.
- Ugyan kicsim, több nőt láttam, mint te férfit.. úgyhogy engem egy test látványa biztos nem fog zavarba hozni! Üres szavakat fröcsögsz, pont olyan vagy, mint egy kígyó fogakkal, méreg nélkül – felelem gorombán, majd térek vissza hozzá. Hiszen nem azért vagyunk itt, hogy most éppen eszmecserét folytassunk a semmiről. Nem kell nekünk beszélgetni, nem kellenek ide a szavak. Semmi nem kell! A tettek.. azok kellenek.. és a kéjes élvezet, amire szükség van. Hiába minden szavam, ő egyáltalán nem fogja be a száját. Folytatja a mesémet az ő változatában. Ha őszinte akarok lenni, ezen a variáción valószínűleg könnyesre röhögném magam egy másik helyzetben. Vagy ha nem is így reagálnék, az tuti, hogy egy szánalmas alaknak tekinteném azt, aki ezt így elő meri adni.

Kezem még mindig vadul szorítja a csuklóját. Mit sem törődve a kapálózásával, a remegő ajkaival folytatom a műveletemet tovább. Még mindig a nyakát kínzom, és egy óvatlan pillanatban kissé eresztek a szorításon. Természetesen ő ezt ki is használja. Körmei pengeként hasítanak végig kezemen, mellkasomon. Most őszintén.. Mit tehet egy férfi ilyen helyzetben? Én – ha éppen nem lenne lefoglalva a kezem – biztos akkora pofont lezavarnék neki, amilyet már régóta, kurvára megérdemel. Hiszen mit képzel ő magáról? Nyomatja itt a süket szöveget már egy ideje. Komolyan azt hitte, hogy én is egy leszek a sok balek közül, aki majd vígan elviseli a szavait? Hát nem! Talán a mostani helyzetét nevezhetjük pech-nek is.
Az iménti malőr után szerintem egyértelmű, hogy szinte már rongybaba módjára rázom meg testét, és zárom kezeimet kezei köré, mint egy bilincset.
- Én soha nem fogok sírva hazarohanni! Próbálj mondani valami olyat, ami talán egy kicsit meghat.. mert ezek az üres szavak, melyek a kiszolgáltatottság érzésével vannak tele, egyáltalán nem érintenek meg! Üres szavakat mondasz, fenyegetőzöl a vakvilágba.. kár hogy teljességgel értelmetlen az egész..!  - ordítom a fülébe, hogy végre eljusson a tudatáig kilátástalan helyzete, és az, hogy abszolút rossz emberrel kezdett. Valaki egyszer igencsak áthúzta a számításait. Nem erre várt? Nem erre vágyott? Vad koraesti órák egy idegennel.. egy idegen halálfalóval. Mi lehet ennél romantikusabb. Nem is értem, miért nem felel meg ez az egész a kifinomult ízlésének!
Talán máris kezdi érezni, kezdi kapizsgálni a helyzetet. Ajkai közül egy apró sikoly tör elő, a levegő szinte már alig jut el a tüdejéig.
Mennyire édes.. !!

Mivel még mindig nem eresztem megpróbálkozik azzal, hogy lábon rúgjon. Na azt azért már nem. Mindent azért nem.. vagy mégis?!
Hagyom, hogy eltaláljon..
Nem mondom, van erő a kis piroskában. Mindenestre jól tűröm a fájdalmat. Azt is egy szó nélkül kibírtam, mikor a kezemre került a Sötét Jegy, már miért ne bírnám ki az ő kis piti próbálkozását.
Tény, hogy magas sarkú cipője miatt kellemetlenül zsibbad és sajog a lábam, azt sem hiszem, hogy megúsztam néhány csepp vér nélkül, mégis talpon maradok.
- És mivel már olyan szépen elmesélted a mesénket, úgy döntöttem kihagyom a happy end-et! Csak a te kedvedért, hogy ideges legyél, te kislány.. buta, nagyon buta kislány! Most pedig ideje elkezdeni végre a játékot!  – szólalok meg gúnyosan, fölényesen,  majd ismételten egy kézzel szorongatom a két kis kacsóját. Másik kezem ez idő alatt végigjárja testének minden egyes porcikáját. Szinte már lágyan simítok végig a gerincén, kitapogatva csigolyájának minden egyes kis domborulatát és valami mást is..

Egy hirtelen mozdulattal szaggatom le róla a melltartót és a blúzt. Na nem teljesen, azért hagyom, hogy egy kissé meglepődjön, megijedjen. Milyen szépek is a nők, mikor rettegnek. Milyen aranyosan teszik a kezüket maguk elé. Mintha bármin is változtatna az hogy nem látom meg őket rögtön.
- Csak nem visszavág a gyáva egérkéd, édesem?! – kérdezem tőle kacéran, majd fordítom magam felé. Ugyanezzel a mozdulattal immár teljes egészében letépem róla a felsőt. Egy villanó tekintettel végigmérem meztelen testét, frissen készített tetoválását, majd lefejtem az esetlegesen múmiapózba merevedett karokat.
- Milyen kis csini vagy cicám..! – dorombolom neki, majd vállainál fogva magamhoz húzom, egész addig míg meg nem érzem feszes melleinek apró rezdüléseit a mellkasomon. Kezem lágyan kalandozik testén, érzem a kiszolgáltatottság görcsét.. de valahogy ez egyáltalán nem érdekel. Hiszen a gyönyörtől vonagló nő teste is pont ilyen feszes… szóval teljességgel egyre megy, hogy éppen mitől remeg. Az izgalomtól, a kéjtől, vagy éppen a félelemtől..

Végigsimítok kerek fenekén, mely igazán formás és kemény. Nocsak.. csak nem az indulatok miatt? Szinte már kedveskedve súgok a fülébe.
- Hát így viselkedik egy cica? Mutasd cicám, milyen az, mikor játszol velem…  - húzom az agyát egyre jobban és markolok bele mellkasának gyönyörű domborulataiba. Körmeimet vadul belevájom testébe, szinte már hihetetlen kéjt okoz az, hogy fájdalmat okozzak neki, hogy megmutassam.. ma, itt, nem Ő a főnök! Bár igazából egyáltalán nem értem neki mi nem tetszik. Hiszen úgy tartja a mondás..
„Szerelemben, háborúban mindent szabad!”
És ha jól emlékszem, mi itt most játszunk.. – szerelmeset!

[Invito pálca…]

Darren

Cincognak a megcsonkított egerek ...

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Éreztél már ahhoz hasonlót, mint mikor a gőzölgőn forró víz végigfolyik testeden fürdés közben, s hatására kiráz a hideg, mégis megmagyarázhatatlan fájdalom fog el, ahogy szinte leforrázod a bőrödet? Fájdalmas, mégis szükséged van rá, nap, mint nap…ha túlzottan forró, akkor engedsz hozzá egy kis hideg vizet is, vagy … nem. Ízlések és pofonok.
A baj most annyi, hogy Ő nem tud hidegvizet engedni. Nem tudja lehűteni a helyzetet, mégis hideg fejjel kéne gondolkoznia, s kieszelni valami egészen gonoszat, hogyan tudna megszabadulni a másiktól. Annyi már bizonyos, hogy ha ez sikerül, többet nem tesz kétértelmű kijelentéseket másnak, s nem fog ok nélkül belekötni a kis férgekbe.
Gondolkozz az isten szerelmére gondolkozz már!
Fejében hirtelen megannyi gondolat tolong, mindegyik küzd a másik ellen, mintha csak egyszemélyes ármádiák lennének.
Tudja már, hogyan szabadulhat, de megvalósítani sokkal nehezebb lesz, mint elképzelni a szituációt.
Igen…kezdi felfogni, hogy ez már nem játék. Ez már sokkal több.
Lehunyja szemeit, s mikor újból kinyitja Darren már nem a félelem csillogását láthatja benne…sokkal inkább egy fenevad pompázását. Egy olyan bestiáét, aminek soha nem szabadna előtörnie.
Mikor fülébe ordítanak, seprűszerű pillái összefonódnak, s próbálja kizárni a Mardekáros hangját a saját kis világából.
Itt nem tehet egyelőre azon kívül semmit, hogy megnyugszik.
Kiszolgáltatottság érzése…
Amikor végre megérted, hogy bármit tehetnek veled, hogy képtelenség védekezni, hogy meg van pecsételve a sorsod. A képlet már csak ilyen egyszerű. Már nem az Ő kezében van az a bizonyos hatalom, nem Ő rúg bele a földön fekvőbe….inkább Tyana az, aki a padlóra kerül és legszívesebben sírna.
- Buta kisfiú … nagyon-nagyon buta kisfiú vagy Te …
Vad koraesti órák egy idegennel.. egy idegen halálfalóval.
Vajon Darren mit szólna ahhoz, ha megtudná? Vagy éppen milyen lenne Tya reakciója, ha kiderülne a fiúról, hogy valójában kicsoda?
Szíve kihagy egy ütemet, mikor érzi, hogy lábai célba találnak.
Újból és újból próbálkozik ezzel, ám úgy néz ki, hogy egyelőre csak egyszer maximum kétszer találja el bokáját és lábát a másiknak.
Hangosan zihál, már nem akar megszólalni. Két lehetősége van. Vagy hagyja, hogy Darren tényleg úgy bánjon vele, mint egy marionett bábuval és azt tegyen, amit akar, vagy pedig megvalósítja azt, amit percekkel ezelőtt kieszelt.
Míg ezen gondolkozik, s próbál úrrá lenni a pánikon, teste összerándul. Szinte megvonaglik a simogató kéz alatt, s egy másodpercig úgy kívánja, hogy ne hagyja abba.
Az isten szerelmére. Ő egy Miscreant! Vele ezt nem teheti meg akárki … és ez a kis nyomorult száz százalékosan biztos, hogy nem kapja meg, amit akar ma este.
Felsikít, halja a vékony anyag szakadását, de nem akarja felfogni…nem adhatja meg azt az örömöt a fiúnak, hogy lássa rajta a félelmet. Hiszen ez csak egy játék volna … egy olyan játék, amiből Ő kerül ki mindig győztesül…ez most se lehet másképp. Egyszerűen képtelenség.
Úgy zihál, mint nem kapna levegőt … mint egy fuldokló, akinek légszomja van.
És valóban…megrémül attól az erőtől, amivel megszabadítják melltartójától és ingjétől. Eddig élete során egyetlen férfi sem merte az erejét felhasználni ellene…féltek ugyanis a következményektől. Attól, hogy milyen családból származik. Attól…hogy ezért halállal is fizethetnének.
És most…Darren ezzel mit sem törődik. Magával szembe fordítja a lányt, s Tyana egyenesen a fiú szemeibe néz. Azokba a szép kék szemekbe. Nem emeli védekezően a karját maga elé, felfogta már…ez csak egy játék…Ő fog győzni. A másik pedig csúfos vereséget szenved majd.
Kéjes mosoly játszik ajkain, aki jól ismeri, - ez egyetlen egy személy- az jól tudja, hogy nem hű a mosolya. Hogy valami egészen gonosz fordult meg a fejében. De…ez a kisfiú itt előtte, bizonyára ebből semmit nem fedez fel. Csupán a hirtelen változás lehet szembetűnő.
Szinte már magától lép előre, érzi, amint egy percig szívük összedobban, fejét hátraveti ahogy Darren kezei felfedezik testét, pedig legszívesebben már most lefejelné. Még nem teheti … Ki kell várni a pillanatot.
Halkan nyög egyet, mikor feneke következik a sorban, majd arcát a Mardekáros nyakához fúrja. Ott kapkod levegőért.
- Azt akarod? … Hogy játsszak veled? oh… ha ezt akarod … megkaphatod.
Belecsókol durván a másik nyakába, pont ott, ahol az artériát véli, ujjbegyei végigszántanak a hetedéves hátán, beletúrnak a szőkés tincsekbe a tarkónál, s míg megpróbálja elvonni a figyelmét, addig másik keze egészen máshol nyúlkál.
Tudja, hogy mit kell keresnie, s ha Darrennnél van pálca, akkor meg is találja.
Ha bizony így van, akkor ujjai bilincsébe zárja, s többé semmi pénzért nem ereszti el. Szája eközben már az ajkakat súrolja. Nem … nem ér  hozzájuk. Csak incselkedik.
Abban az esetben ha nála a pálca, gondolatban kimondja az átkot, majd meglendíti a fadarabot.
Invito pálca…
Ha sikerül, akkor a másik pálcát is abba a kezébe fogja, s egyikkel újból varázsol.
Levicorpus
Ha sikerül….
Darrren az átok hatására a sarkánál fogva fejjel lefelé a levegőbe emelkedik.
Ha ez a terve mégsem sikerülne, mert a fiú megakadályozza ebben, idejében észreveszi, vagy esetleg nincs is nála varázspálca, vagy csak olyan helyen van, ahol a lány nem találhatja meg akkor nos…a mugli párbaj egyik hatásos eszközéhez folyamodik.
Míg gyengéden  és mégis kissé agresszívan csókolgatja az elé táruló nyakat, térde óvatosan felemelkedik, s  jól irányzottan tökön rúgja a nyamvadt szerencsétlent.
- Játszok veled kisegerem .. játszok veled. Te kérted ne feledd el… de megfogod bánni.
Hiszen szerelemben és háborúban mindent szabad ....

„..Azt hitted talán,
meggyűlölöm az életet,
sivatagba futok,
mert álmaim
virága nem mind lett gyümölcs?
 
Itt ülök, embert gyúrok,
a magam képe szerint,
fajtát, hogy a másom legyen:
sírjon, nyomorogjon,
élvezzen, örüljön -
és rád se nézzen,
mint én!..”

- Buta kisfiú … nagyon-nagyon buta kisfiú vagy Te …
Hát nem igazán fantasztikus az ilyen szavakat hallani? És pont úgy, hogy azok szépen fokozatosan elhalkulnak, ahogy a fájdalom növekszik?! Ez a csaj nem csak egy kis ribanc, hanem még hülye is.
Nem érti!
Még mindig nem érti…
Pedig abszolút egyszerűen szabadulhatna! Egy teljesen alapvető dologgal kellene csak szembenéznie, és máris mehetne saját dolgára. Lehet tényleg jobb lenne, ha mennénk a dolgunkra.. Azonban akkor eltűnne ez a fantasztikus izgalom, ez a vad szenvedély, mely a kapcsolatukat jellemzi.
Milyen furcsa ezt a szót használni erre a hirtelen jött pillanatra.
Kapcsolat..
Esetlegesen szex kapcsolat.
Más nem is lehetne.
Hiszen én viszont nem vagyok hülye!
Egy ilyen nővel, aki megállás nélkül a baromságait szajkózza.. ráadásul  feleslegesen.. hát egy ilyennel jobb nem kiépíteni semmilyen kapcsolatot sem.

Ahogy végigsimítok testén, bőre hirtelen libabőrös lesz. Halk, alig hallható sóhaj szakad fel ajkai közül és a hirtelen érzelmek hatására zilálni kezd!
Nocsak!
A cica mégsem a vad dolgokat szereti? Mert mintha nem tetszene neki annyira a fájdalom, mint ahogy kellene. Leszarom! Nem érdekel tetszik e neki, vagy nem! Hiszen számomra ő csak egy kis semmi. Egy élet, melyet annyira egyszerű eltaposni. Pont mint egy bogarat! Szinte magától értetődve tépem le ruháját, melltartóját.. még jó, hogy ennyire benne vagyok a dolgokban.. és a vad dolgokat kedvelem. Kezem már hozzászokott ahhoz, hogy a vékony anyagokból készült kis semmiségeket tépkedje megállás nélkül.
Halkan felsikolt, mellkasa szaporán emelkedik-süllyed.
Fél!
A mámorító illat, mely megcsapja az orromat igazán hatalmas adag adrenalint termel a szervezetemben, egy pillanat alatt. A félelem illata.. mely annyira bódító..
Attól a parfümtől, melyet ő használ legalább is semmiképpen sem lennék ennyire mámoros életérzésben.
Megfordítom.
Immár rám néz. Nézi a szemeimet, én pedig belebámulok íriszeibe. Az előbbi félelemnek, az előbbi kétségbeesésnek immár hűlt helyét találom. Helyette viszont látom a mosolyt, melyet én pontosan úgy értékelek, ahogy kell.
Viselkedésének változása túlságosan szembetűnő.
Ujjait belemeríti tincseimre, keze a tarkómra siklik, valamint ujjai finoman végigkaristolják hátamat.
- Ha lágyság, hát legyen lágyság.. - adom meg magam, majd hagyom, hogy a nyakamba csókoljon. Nem mondom, megborzongok ajkának érintésétől, nyelvének kutató mozgásától és konkrétan a kezének útja is a kedvemre lenne..
Lenne, ha jó irányba kúszna alattomosan.
Jobb kezemmel mit sem törődve akarja e, vagy sem, belemarkolok hajába, magamhoz húzom, érzem szívének vad ritmusát, majd megcsókolom. Haját elengedem, majd kezem a melleire siklik, a már igencsak keményen ágaskodó mellbimbókra. Körmeim ismét a puha bőrébe vájnak, úgy maszírozom kebleit. Fájdalmas érzékiség, szenvedélyes vágyak! Vajon meddig bírja ki ezt a kínt?  Bal kezem ez idő alatt elkapja kezét, még éppen időben. Hiszen nem fogom csak úgy neki ajándékozni a pálcámat. Helyette azonban valami egészen mást szívesen adnék a kezébe.
Kár, hogy nem vevő rá.
Na mindegy.. legrosszabb esetben megelégszem a szájával is.. hiszen úgysem bír hosszabb ideig kussolni. Ha el kell némítani, immár megvan az ötlet, hogy, hogy is fogom ezt véghezvinni.

Sajnos a figyelmem azonban mégsem teljességgel kiterjedt. Lába pont ott talál el, ahol nem kellene, ráadásul hatalmas lendülettel. Miközben összegörnyedek, próbálok úgy helyezkedni hogy még véletlenül se férjen hozzám. Ujjaim egy pillanat alatt kitapogatják a pálcám rejtekhelyét és szegezik rá azt a kis piroskára. Persze csak biztos ami biztos alapon.
Hiába fáj, hiába tudnék üvölteni.. azért mindig is megmarad annyira a lélekjelenlétem, hogy ne legyen lehetősége senkinek sem a menekülésre. Bal kezemmel sértett testrészemet óvom, miközben vadul villanó szemmel meredek a lányra.
- Játszok veled kisegerem .. játszok veled. Te kérted ne feledd el… de megfogod bánni.
Újabb fenyegetés szabadul ki ajkai közül, kezdem teljességgel szánni a viselkedése miatt. Vajon mit fog tenni ezután a nap után? Hányszor lesz rémálma a mai nappal kapcsolatban? Mert biztos, hogy lesz. Egy ilyen elkényeztetett kis kurvának biztos soha senki nem mondott még nemet. Most viszont én megtettem.. sőt még ha azt vesszük meg is leckéztettem. Hogy fog ezután elszámolni a lelkiismeretével? Hiszen gyenge ember.. akármit tesz, akármit fröcsög, mindennel csak a látszatot próbálja erősíteni. Hiába..! A nők már csak nők..! Lelkük gyenge oldala mindig megmarad.. ezért nem maradnak ők soha talpon.

Lassan felemelkedem. Már annyira nem is fáj. Inkább sajog.. de elviselhető. Mindenesetre ez a dolog valahogy nem tántorít el semmitől. Pálcámmal még mindig rá mutatok. Próbáljon meg elmenekülni! Könyörgöm, tegyen egy lépést, egy mozdulatot, és azon nyomban meg fogja tapasztalni milyen mikor dühös vagyok. Csak egy apró idegrángás.. egy szó is elég.
- Jó játék lesz, már látom előre! Megbánni? Én..? Ugyan cicám! Majd Te! Viszont ha már beszélgetünk.. nem bánnám, ha kussolnál végre! Kibaszottul unom a dumádat, a sok baromságot amit összehordasz! Komolyan.. ez már szánalmas! – szűröm a fogaim között igazán halkan.
Közelebb sétálok hozzá.
- Crucio! – mondom ki az átkot ha megszólal, ha megmozdul, vagy ha tesz valamit. Nem fogok szórakozni vele, az biztos. Ha nem mozdul, ha nem beszél, természetesen nem küldök rá semmit. Ennyire azért kedves vagyok! Meghagyom az élvezetet a végére!
Mikor elé érek, pálcámat a hátam mögé teszem, majd jobbommal, visszakézből egy akkora pofont keverek le neki, amilyet már jó ideje kibaszottul megérdemel. Hogy esetleg vérezni kezd a szája? Hát nem érdekel! Nem hat meg! Úgy is mondhatnám, hogy leszarom. Pálcámat a nyakának szegezem, most már nyugodtan kapálózhat! Persze eközben néha még meg-megroggyan a térdem. Nem kis rúgást szenvedett el a kedvenc testrészem. Nem könnyű ezt elviselni.. hála neki.
- Szegény kicsi cicamica! Mekkora bajban vagy! Összekevertél egy kutyával édesem! Most pedig áruld el.. mit csináljak veled?!

Darren

Az életet a kín hatására ismerjük meg. Leszek a tanítód.

...édes légy, mint az első
bátortalan csók, melyben
visszafojtott várakozás lobog
reszkess a vágytól, de
ne szólj semmit, már
messziről halljam, ahogy
véred ereidben robog
légy mint kitörni készülő
vulkán, csöndes, hagyd
éreznem rettentő erőd
ne érj hozzám, de szegezz
magadhoz, mint szállni
vágyó tárgyait az anyaföld
minden porcikád értem égjen
csukott szemmel is lássam
hatalmas tüzedet
ujjad végében tudjam a lángot
most nem elég a csöndes
elringató szeretet
akarj engem, mint ki öröktől akar
forró lehelet legyen minden
ki nem mondott szavad
s mikor szememből a vágy
könnycseppként kicsordul
majd akkor, csak akkor
add nekem magadat.

Sóhajtozik, néha térde már meg-megrogy, ha nem itt és most lenne ezzel a fiúval, egészen másként reagálna közeledésére, hiszen tudja jól, hogy mit jelent az, mikor gerince is beleremeg a karjaira kúszó libabőrbe. Tudja mit jelent az, mikor ajkai kissé szétnyílnak és pillanatok alatt kiszáradnak, ahogy Ő levegőért kapkod, tudja jól, hogy ez mind ismerős érzés…hogy fejét nem azért hajtja hátra, mert túl fájdalmas lenne amit a másik tesz….lehet úgy mondani, hogy ő mindig is betegesebb volt a szexet illetően, mint a prűd népség többsége.
És ha be kell vallania magának, nos igenis izgató valamilyen szinten ez a szituáció amibe akaratlanul is, de belecsöppent.
Talán ha bocsánatot kérne szabadulhatna … de, Ő sajnos sosem kért még senkitől bocsánatot, és nem most fogja elkezdeni. Annyi mindenen ment már keresztül, annyi pofont kapott már az élettől, és soha nem tört meg, soha senkinek nem mondta azt, hogy sajnálom, ne haragudj, túl messzire mentem, és valószínűleg ezért lett belőle végül halálfaló.
Vagy inkább azért, mert van benne valami különleges? Mert a nagyúr tud a kis titkáról?
Ujjainak hegye óvatosan és mégis erőszakosan szántanak végig a fiú hátán, nyakán, s míg ízlelgeti a forró bőrt ajkaival, addig alattomosan valami egészen mást keres, mint amire Darren számít.
Érzi a hajába markoló kezet, s ideje sincs elfordítani a fejét, kettejük ajka úgy olvad össze, mint az a nagykönyvben meg van írva.
Pedig ez már túl intim dolog …ez olyan, mint a mugli prostiknál. Az egy dolog, hogy bárki megkaphatja a testüket, de a csókjukat csak a szerelmüknek tartogatják.
Ez most egy más helyzet.
Ajka mohón keresi a másikét, forró kis nyelve utat tör magának, hogy vad csatározásba kezdjen a fiú nyelvével.
Talán még élvezné is a helyzetet, ha valamikor máskor, valahol máshol lennének.
Érzi a másik ujjait a hajában, érzi az erőt, amivel megpróbál számára mattot adni a láthatatlan sakktáblán.
Iszonyatosan halkan sóhajtozik szinte bele a fiú szájába, ahogy annak ujjai ismét rátalálnak kebleire, s igen, néha már kellemetlenül fájdalmas, az ahogyan csinálja, de ebben a pillanatban nem érdekli.
Ő most egy utolsó kis … örömlány.
Mielőtt azonban elérné azt a nyomorult pálcát, Darren rájön mit tervez, s ismét bilincsbe veri a kutató ujjakat.
A másik terve viszont bejön. Elégedetten konstatálja, hogy a Mardekáros a hirtelen támadt fájdalom miatt, elereszti, s a földre esik. Tyana nyeregben érzi magát.
Nem gondolkozik, egyszerűen lendíti a lábát, s minimum háromszor belerúg a köveken fekvő alakba.
Élvezi, hogy Ő okoz fájdalmat. Élvezi, ahogy esetleg tűsarkújának sarka sebet ejt a másik hátán, karján, lábán … ahol éri. Azt akarja, hogy legalább annak a töredékében részesüljön, amit ma Ő kapott tőle eddig.
Ám az egyik rúgásnál (talán a negyediknél?), a fiú pálcát fog rá. Ez  megállítja a mozdulatában, s ahogy Darren elkezd feltápászkodni, már inkább nem mozdul.
Amit az évek alatt megtanult az igen egyszerű … ha pálcát fognak rád, és éppen félmeztelenül állsz egy helyben, nyakad kimarva, s melleid is pirosra kínozva, akkor jobb nem mozdulni és nem szólni…az ember saját érdekében.
Darren feláll. A lány már nem fél, túlzottan ismerős neki ez a szituáció. Hiszen az isten szerelmére…halálfaló. Kibírt már pár Cruciot. Pár kínzást.
Egyenesen a kék szemekbe néz, látni akarja a dühöt, ami a másikban esetlegesen lejátszódik, látni akarja azt az érzést, hogy valamit elért…hogy sikerült legalább egy picit megkínoznia.
Ott állnak egymással szemben.
S a következő dolog egy másodperc alatt játszódik le.
A pofon hatására egy pillanatra meginog, majdnem elesik. Méreggel telve néz fel újra Darrenre. Ajka szegletéből aprócska vércsík folyik. Egészen vékony. De azért ott van.
Fejét megemeli, mikor a pálca a nyakának szegeződik, és már- már nevetnie kellene, annyira ismeri ezt a helyzetet.
- Ó …. egy kutya többet érdemel nálad … hidd el nekem. És ennél már csak élvezetesebb dolgok jöhetnek…nem adtál eddig túl sokat.
S ha csak egy másodpercre is de lankad a Mardekáros figyelme, neki ugrik, teljes erejéből, talán sikerül feldöntenie, akkor ismét a pálcáért nyújtózkodik. Nem feszült, nem érdekli, hogy nyakának szegezik azt hülye fadarabot. Sokszor élte már ezt meg.
Ha ez nem sikerül, akkor újból megpróbálja a másik lábát megtaposni, de most kifejezetten sarokkal, remélve, hogy ez miatt elveszíti az egyensúlyát.
A lényeg minden esetben az, hogy a fiú a földre kerüljön ismét.
Ha pedig ezek nem sikerülnek, akkor ökle lendül egyenesen a másik gyomra felé, hiszen karjai szabadok.
A lényeg az, hogy a Mardekáros képes e időben reagálni, vagy olyan gyorsan varázsolni, hogy megakadályozza tetteiben a lányt.

„..Nem eleven szívek, nem fegyvert forgatott had:
a ködben lábrakelt rémálmok imbolyogtak:
a fekete égen hosszú lidérc-menet.
S körül a puszta, a látni-is rettenet
kietlenség bosszút jövendölt mindenünnen.
És szőtt és borított a halk ég mind sűrűbben
az óriás hadra óriás szemfedőt.
S ki-ki maga maradt, tudván, végperce jött.
Baljós birodalom! Szabadulást mi hozhat?
Két ellenség! A cél, a tél! A tél a rosszabb.
Ágyú? El a csövét! Tűzre a kerekét!
Meghalt, ki lefeküdt. Sereg?! Vad csőcselék
menekült. S nyelte csak, nyelte be mind a puszta.
Meglátszott, mert a hósikot ráncosra húzta,
ahol egy-egy ezred szunnyadt…”

Igazán édes a szája, igazán odaadó, befogadó.. és még sorolhatnám a jelzőket, ha akarnám. Nem gondoltam volna, hogy ezek után, még ilyen nagy hévvel, ilyen óriási lelkesedéssel fogja viszonozni a csókomat, mely ugyanúgy nem éppen a gyengédségről híres. Na de mit is csodálkozom! Hiszen mit várhat egy olyan nő, mint ez a kis ribanc. Soha senki nem utasította el, soha senki nem volt még vele kemény és erőszakos. Valószínűleg őt is azok az ellentétek, azok a klisék izgatják, melyek a számára nem elfogadottak. Az élet groteszk játéka..

Természetesen mikor minden gyönyört keltő pillanatnak vége szakad én a fájdalomtól csuklom össze. Ez a boszorkány igazán pontos rúgását követve nem csoda. Férfiasságom és úgy a testem kissé eltakarva rogyok a földre és hagyom hogy a csillagok egy pillanat alatt az elmémbe kússzanak. Milyen fényesek.. mennyire gyönyörűek.. lehetnének! Ha nem azért kellene látnom őket, hogy a fájdalomra emlékeztessenek. A fájdalomra, melyet akkor is érzékelnék, hogyha nem látnám azokat a ragyogó szarságokat.
Persze azzal, hogy egy rúgással leterített még nem elég neki. Igazán próbálkozik.
Eljátssza a menő lányt, aki kemény, és határozott.. és egy fetrengőbe még simán bele tud rúgni. Kár, hogy nem menekül el olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tud. Kellene, de mégsem teszi. Ez pedig gondolkodásra késztet..
Ennyire felizgattam volna? Ennyire bejöttem volna neki, hogy már nem is akar szabadulni? Gondolataim között még az is felmerül, hogy mi van, ha erre a vadságra bukik, és ez az egész alázzuk meg a másikat dolog egyedül arra jó, hogy kellően felizguljon.. Igazán perverz lenne.. mindenesetre jobb erogén zóna, mint az eddig tapasztaltak. Hiszen itt aztán tényleg önmagam lehetek.. gyötörhetek, kínozhatok. Mintha csak Isten.. vagyis inkább az Ördög meghallgatta volna imáimat.

Percek telnek el, míg rájövök arra, hogy igazából kényesebb testrészem – nevezzük nevén.. az ágyékom – már nem nagyon sajog, azonban a kezem és a lábam mintha kissé érzékeny lenne. Vetek egy gyors pillantást és egy fintorral konstatálom a körülöttem szépen szétszóródott apró vércseppeket, valamint a ragadóssá vált magas sarkút mely a testnedvemtől igazán vörösen és nem túl bizalom gerjesztően közeledik az ingem felé. Újabb fájdalom hullám, ezúttal a vállam környékén, majd egy apró reccsenés, mellyel az ingem megadta magát. Kisebb légáramlatot érzek, majd valami meleget végigcsorogni a kezemen.
Még egy lyuk rajtam..
Ha nő lennék, ennyi lyukkal, akár már egy hadsereget is tudnék foglalkoztatni. Viszont már igazán unom a kislány faszságát, úgyhogy a pálcámat rászegezem. Ideje, hogy én is valami hasonlóképpen több nyílást varázsolják formás kis testére. Persze csak az élvezet kedvéért.

Nem mozdul. Szerencséje van! Abból viszont óriási! Pedig vártam arra ,hogy csak egy aprót mozduljon, és máris a kínok kínját fogja átélni.. de legalább annyi esze még maradt, hogy ne tegyen semmit. Hatalmasat keverek le neki. Látom ahogy meginog, látom a gyűlöletet a szemében, ahogy utána rám tekint. Próbálja az érzelmeket kiolvasni a szememből. Kár, hogy abban nem láthat semmit.. mindig is jó voltam a dolgok elrejtésében. Maximum szánalmat láthat, azt pedig nem is keveset.. de az úgysem érdekli. Nézem a kissé piszkos, vérfoltos arcot, az ajkakat, melyek most tényleg vérvörösek. Szinte már vágyat érzek, hogy megcsókoljam, hogy megízleljem fémes – sós nedvét.. Ha tudná, ez a látvány mekkora örömet jelent a számomra.
Perverzió? Nem..
Hiszen nem erre izgulok! Mégis jó látni.. jó tudni, hogy ő is halandó. Mintha én lennék a mestere. Hiszen talán én vagyok az első, aki csak úgy simán megkínozta. Miattam került ilyen helyzetbe, miattam van minden.. és nagyon remélem, hogy ezt a találkozást soha nem fogja elfelejteni!

Egy pillanatra nem figyelek. Egyetlen röpke másodpercre. Persze kihasználja. Vékony kis testével nekem ront. A meglepettségtől hátra tántorodom, pálcámat valahová az egekbe tartom, még csak véletlenül se érje el. Próbálkozni úgyis hiába próbálkozik, hiszen 190 cm vagyok.. ő pedig.. nem is tudom.. egy 150 cm tömör agresszió. Erejétől, próbálkozásától hangosan felröhögök, majd csak hogy neki jó legyen, csak hogy végre érezze a testem, magammal rántom. Egy pillanat műve az egész, és én máris apró kis testén pihenek. Pálcám visszakerül a rejtekébe, melyet soha nem fog megtalálni. Ingemet egy pillanat alatt lefejtem magamról. Immár, ha nem szégyenlős, végignézheti felsőtestem minden centijét, azokkal a sebekkel együtt, melyeket ő okozott.
Unom a hülyeségét.. ha őszinte akarok lenni.
Talán pont ezért nem szórakozok tovább. Lábát egy mozdulattal szétfeszítem, és közéjük furakszom. Tudom, hogy élvezi, tudom, hogy már csak erre vár, tudom, hogy akármi van, úgyis csak engem akar.
Ajkára hajolok, arra a vöröslőre! Ha kell erőszakkal fogom megcsókolni. Kezem immár ismét felfedező útra indul. Határozott mozdulattal, érintésekkel simítok végig a combján, magam előtt tolva a szoknyát egészen a derekáig.
- Hmm.. igazán kívánatos vagy cicám! – búgom a fülébe, majd kezdem el lehúzni róla apró fehérneműjét.
Ha ellenkezik persze nem fogok teketóriázni. Egy hatalmas pofonnal fogom észhez téríteni.
Ha nem ellenkezik..?
Hát.. hamarabb szabadul!

Darren

Nincs több titkod ...

“Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben?
S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély?… S talán nem is szól személynek, csak a vágynak?… Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?”

Azt mondják az emberek, hogy a kín és a szenvedés után ismerheted meg a világot, és aki erre rávezet, az lesz örökre az első mestered. Áll vérző szájjal egy helyben, érzi ahogy a vékony bíborfolyam lecsurog állán, fájdalom pulzál a szép ajkakból, s egy aprócska, gyémántnyi méretű piros csepp hullik le a földre, amit az szomjasan nyel el. Olyan groteszk az egész jelenet.
Tekintet a tekintetbe fúródik.
Telnek a másodpercek.
Egyetlen hirtelen jött gondolat miatt, nekiugrik a másiknak, reménykedik abban, hogy sikerül feldöntenie.
De valahogy ezen a napon semmi sem úgy sikerül ahogy Ő eltervezi, így szinte meg sem lepődik, mikor elveszíti a talajt a lába alól, s követi a fiút a földre. Mielőtt védekezhetne, Darren lendületből teperi le. S a lány felsikít.
- Te szemét!
Csupasz bőre a kőhöz simul, amit jó pár órája sütött a Nap, s igen forró. Olyannyira, mint mikor valaki megégeti magát és reflexszerűen rántaná el az ujját, ám Ő most hiába vergődik. Mintha elevenen nyúznák meg. Sikít. Hangosan, fájdalmasan, kéj nélkül.
El akar szabadulni …
Éget…
Fáj…
A rohadt életbe.
Fejét el akarja fordítani, nem akarja érezni a perzselést a hátán.
Darrenről lekerül az ing, s ő hirtelen elnémul.
Legszívesebben ha más helyzetben lennének szomjasan és szenvedélyesen csókolgatná végig az összes porcikáját a fiúnak, de olyan hévvel, hogy könyörögne, ne hagyja abba.
Nézi a vérző sebeket és valahol a kínon túl, rájön, hogy ezeket Ő tette. És büszkeséggel tölti el, hogy képes volt megsebezni ezt az őrültet.
A jégszemekbe néz.
Nem…nem fogja engedni, hogy megcsókolja. Egyszerűen nem. Elfordítaná a fejét, ám hiába. Az erőszak mindig győzedelmeskedik a gyengék felett. Újabb pofon.
A vércsík erősebben folydogál a szája sarkából.
Ha nem lenne úrihölgy, biztos, hogy köpne egyet oldalra, hogy megszabaduljon a sós édes fémíztől a szájában.
Agresszívan tapadnak össze ajkaik, keze Darren hajába olvad, ujjaival erősen szorítja a tincseket, nem ereszti, erővel tartja ott a fejét.
Olyan dologgal fog neki kedveskedni, amiről egy jó ideig nem tudja majd elfelejteni.
Míg megpróbálja erősen összezárni combjait, addig a fiúnak csak egy mozdulatába kerül, hogy szétfeszítse őket. Próbál ellenállni ám hiába…hiába, és ettől kétségbeesik.
Érzi a csípőjének feszülő csontokat, a másik testének minden rezdülését, és már a háta sem sajog annyira. Már nem sikít.
Gyűlölet fogja el a simító kezek hatására, arra a tudatra, hogy a szoknya felcsúszik, és, hogy ezt Darren teszi vele.
Vékony kis selyemfehérneműje lekerül róla, vagy legalábbis azzal próbálkozik a Mardekáros, hogy megszabadítsa tőle.
- Nem teheted te rohadék, nem engedem.
Megdermed.
Mintha látni vélne valamit a másik karján, pontosabban bal alkarján, ami nem engedi gondolkodni.
Odahajol a fiú füléhez és halkan duruzsol.
- Az vagy ami én, és ha lehetőségem lesz rá, megöllek te szemét. De addig is érd be ennyivel.
S mikor szájuk újra egymásra talál, fogai egykét másodpercen belül elkapják az alsó ajkat, hogy belemarjanak, s ne eresszék. Mint egy vadállat, aki a vérre szomjazik.
Érzi a sercenő húst, ízleli a szájába ömlő vért, és legszívesebben hányna, ha tehetné. De nem fogja ennyiben hagyni.
NEM!!NEM!!NEM!!
Erősen tartja a másik fejét, ha esetleg elrántaná.
Addig nem nyugszik, míg legalább egy aprócska kis darabot ki nem harap a szájából.
 Egy egészen aprócskát. Fájdalmat, szenvedést akar okozni, és biztos benne, hogy ilyet a fiú még nem kapott.
A vér ízére azonban nem tudja leállítani magát. Előtör belőle valami.
Amikor az ajkait hagyja ott véresen, megkínozva, rátér a nyakára, és kegyetlenül marcangolni kezdi. Száját teljes mértékben vér borítja. Darren és saját vérének keveréke.
- A Nagyúr saját kezűleg fog ezért megölni kis féreg.

„…Ugye játszottál már a gondolattal,
Hogy egyszer majd mellettem ér a hajnal?
Édes hangod a fülembe súgja:
Nem volt elég, csináljuk újra!

Nem kell más, én mint egy állat
elevenen felfalnálak,
Miközben szétszakítanál.
Nem kell más!
Én nem sokat kérek:
Nyelvem hegyén a véred,
Te pedig a torkom harapd át,
És nem kell más

Nem kell más, úgy kívánom a szádat,
Csókolni a kezed, a lábad,
Érezni a bőröd illatát,
Nem kell más
Jó a kocsiban, a kádban,
Jó a fűben, az előszobában
Nekem mindegy hol jön ránk…”

Hálistennek teljesen elszámítja magát. Lehetne annyi esze, hogy nem ugrik nekem, hogy nem veszi félvállról a jelenlegi helyzetét. Azonban hiába várok úgymond a csodára, egyáltalán nem történik semmi. Nekem feszül apró termetével, majd csodálkozik, szörnyülködik, mikor a forró köveken landol, melyek azt a hófehér, sima bőrét égetik. Hát istenem.. ez van! Valahogy nem hat meg a nyomora!

Szinte már úgy szűköl fel, mint egy kutya, melyet egy bottal vernek. Hallom fájdalmas sikolyát, látom a fájdalmat a szemében. A kínt, melyet én okozok a számára és az undort, hogy legszívesebben elásna valahol, az iskola területén egy rothadó fa gyökerei közé. Mindenesetre igazán jó megoldást hozok a forró érintésre. Leveszem az ingemet, ő pedig szinte már csodálattal bámulja testemet.
Nocsak!
Csak nem kellően megfelelőnek találja a testfelépítésem a cicamica?! Már pedig, eléggé úgy bámul rám, mint aki máshol, másmilyen környezetben szívesen felfalna. Hát ilyen az élet. Nem mindenkinek adatik meg a választás lehetősége. Neki sem többek között! Csak a ma van, a most van.. a forró kövek.. és a vérző sebek..

Szeme egy pillanatra felcsillan az elégedettségtől, ez az, amivel végigbámul az apró karcolásokon, melyeket ő okozott. Mennyire édes! Hogy tud örülni, minden egyes kis apróságnak! Kár hogy én ezzel egyáltalán nem foglalkozom.
Megcsókolom!
Nyelvem vadul kutat nyelve után. Nem érdekel, hogy ezt az egészet nem akarja, nem érdekel, hogy nem akarja, hogy megcsókoljam. Tudom, hogy sok minden nem fog neki tetszeni, de ez van. Megszoksz vagy megszöksz. Mivel megszökni nem tud, marad az első eshetőség.. kénytelen lesz hozzászokni.

Kezem egy pillanat alatt szétfeszíti lábait, combjai közé férkőzöm. Erőteljes simításokkal kúszok fel lábain, magam előtt tolva a finom anyagból készült szoknyát. Hamar elérek a drága fehérneműig, nem tart sokáig azt félretolni, hogy ujjaimmal felfedezzem belsőjét. Hiába ficánkol, úgysem tehet ellenem semmit. Ennél jobban pedig, soha senki nem fogja megalázni.
Egy pillanatra felüvölt.. valamit arról, hogy ezt az egészet nem tehetem. Azonban mielőtt reagálhatnék mondandójára, egy pár másodpercre teljesen ledermed. Szemével a karomra néz, a sötét jegyet fürkészi. Ajka közelebb kúszik fülemhez, majd suttogva mondja el amit akar.
Vigyoromat nem tudom eltüntetni, így tehát kellemes hanglejtéssel válaszolok neki.
- Lehet, hogy olyan vagy mint én, megölni akkor sem fogsz! A Nagyúrnak szüksége van rám, fontos feladatok várnak rám, édesem! Ha már kettőnk közül kellene választania valószínűleg te lennél az, aki meghalna. Kár erőlködnöd!

Azonban minden egyes szavára rácáfol, ajkaimhoz hajol és immár vadul megcsókol. Viszonzom eme kellemes élményt, az sem zavar, hogy mindenem csupa vér, hogy a ragadós testnedvek szép lassan száradni készülnek, kellemetlen illatot árasztva magukból.
Azonban még mielőtt beleélném magam ebbe a dologba, valami olyat tesz, amire egyáltalán nem számítok.
Vadul ajkamba harap..
A fájdalom elemi erővel száll lila ködként az agyamra, majd felordítok. Érzem, ahogy a szám fogai között apró darabokra hullik, érzem hogy tépi, hogy szaggatja a húsomat. Vér tolul elő ajkaim közül és folyik az arcára, mellkasára. Egyáltalán nem szép látvány.. hát ez van, ha az ember egy másik halálfalóval kezd.

Én sem teketóriázok tovább. Ha én kapok fájdalmat kapjon ő is. Ujjaimmal kiszabadítom magam a nadrágból, majd ajkaimmal a fogai között egy pillanat alatt, kíméletlenül a magamévá teszem. Vad lökésekkel férkőzök hozzá egyre közelebb, nyársalom fel annyira, amennyire nőt csak lehetséges. Igaz, én soha nem éreztem még ilyet, azonban tudom, hogy ő most ezzel a tettemmel, olyan dolgokat fog átélni, melyek örökre megpecsételik életét.  Valami forrót érzek a lábainál, ha lehetne lenéznék, és megnézném, hogy ez vajon mi lehet. Azonban, talán erre sincs szükség.
Tudom, hogy éppen most fosztottam meg az ártatlanságától.
Ráadásul nem is finoman, hanem brutális módon.
Végül is ő akarta! Ha ő nem kezdi el ezt az egészet, nem itt tartanánk.
Egyik kezemmel eközben lassan átkulcsolom a torkát, hogy ha nem ereszt el, akkor kénytelen leszek megfojtani. Vajon hogy dönt.. ? Elenged végre? Mert akkor talán a szégyen vöröslő foltjától is megszabadulhat, mellyel nekem is, magának is csak kínt okoz. Fájdalmas szenvedélyt, fájdalmas élvezetet..

Darren ...

A kín mestere

És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság.

"Senki sem születik erőszakosnak; később tanulja meg. Megfertőzi az egyént az erőszakos társadalom, és az egyén erőszakos lesz. Egyébként minden gyermek tökéletesen erőszakmentesnek születik.”

A világ egy olyan hely, ahol sokszor történnek igazságtalan dolgok, ahol hiába állsz be a rosszak közé, senki sem fogja garantálni, hogy nem egy gonosz tesz neked keresztbe, de oly módon, hogy azt sosem fogod elfelejteni az életben. Hogy pont közülük nyomorít meg valaki véglegesen.  Olyan sebet ejtve a lelkedben, ami soha többé nem foltozódik be.
Mert vannak ilyen sebek az életben, és vagy megtanulsz rajtuk túllépni, vagy örökre a hatásuk alá kerülsz, ami nem ajánlatos dolog.
Lehunyja a szemét, képtelen azokba a penge íriszekbe bámulni.
De….ha odajutok megöllek…
Nem akarja látni a vért, elég éreznie és tudni, hogy mit tesz.
Marcangolja a másik ajkát, szinte hallja, ahogy a hús sercegve szakad, addig nem nyugszik amíg nem tudja biztosan, hogy hetekig tartó sebet okozott neki.
Nem meri kinyitni a szemét.
A forró vitale szájára és mellkasára folyik, próbálja azt képzelni, hogy csak egy kis teát öntöttek véletlenül rá a klubhelyiségben. Ez egy rémálom semmi több. Mindjárt felébred, és átölelheti a kispárnáját, miközben letörli a könnycseppeket a szeme sarkából és tudja, hogy biztonságban van.
Ez itt azonban…
A valóság.
Érzi a kutató kezet, azt ahogy vékony kis fehérneműje semmiben nem akadályozza meg a másikat, ahogy a félelem a szívében egyre csak nő…ahogy minden egyes szívdobbanással közelebb kerül a pokolhoz.
Nem akarja látni…nem akarja tudni…nem és nem.
Ennél rosszabb már úgysem lehet. Nem sóhajtozik, nem kívánja a másikat… már nem. Ez már nem Játék. …
Védekezni akar, de nem tudja, hogy mivel és hogyan. Nem … ezt nem…
Könyörgök…
Felsikítana ha tudna, de helyette csak olyan elemi erővel harap bele a másik ajkába, hogy szájában marad egy aprócska darab, de nem érdekli, tovább tép és szaggatja.
Közben arcán hirtelen megannyi könnycsepp keletkezik, állnak össze keserű tócsákká, gyémántként csillogó kis patakocskákká.
Érzi…
Valami megszakad benne, és az nem elég, hogy a fájdalom kitölti az agyát…nem volt erre felkészülve sem testileg sem lelkileg….
S amiért becsukta a szemét, sokkal erőteljesebben tapasztal meg mindent. Képtelen eldönteni, hogy mi legyen a mai napon az utolsó emléke a másikról. A tébolyodott kínnal fűszerezett szempár, vagy az az érzés, hogy szépen fokozatosan elveszik a sötétségben.
Magában a lényben, az emberben nincs erőszak. A szituációk nevelik beléjük. Számtalan dologgal szemben kell megvédeniük magukat, és a védekezés legjobb módja a támadás. Amikor valakinek sokszor kell megvédenie magát, támadóvá válik, erőszakos lesz, mert jobb először ütni, mint megvárni, hogy megüssön valaki. Annak, aki először üt, nagyobb az esélye a győzelemre.
Így lesznek az emberek erőszakosak. Nagyon hamar megértik, hogy máskülönben átgázolnak rajtuk. A túlélés egyetlen módja a harc, és amint megtanulják ezt a trükköt, lassan-lassan az egész természetüket megmérgezi. De ez nem természetes, ezért el lehetne dobni…
De vajon Darren képes lenne erre?
Az a fiú, aki itt tornyosul fölötte, aki úgy gyalázza meg testét, ahogy többé senki sem tudja…
Lehetetlen, hogy bármit is megbánjon.
Érzi a nyakára fonódó ujjakat, ismeri ezt is….
Először nyitja ki a szemét.

Megalázottság…

Fájdalom …

Kín …

Szabadulni vágyás …

Sohasem fájt neki még így semmi sem az életben. És most, itt a fiú alatt, hirtelen annyi minden jut az eszébe. Hogy Ő már nem szaladhat haza sírva…nincs kihez szaladnia, hogy ezt soha senkinek nem mondhatja el, tönkretenné az egész életét…
Egy másodperc alatt ereszti el fogaival a másik ajkát …vagy ami inkább megmaradt belőle.
Elcsukló hangon zokog fel, ő ezt nem akarta, Ő ezt nem …nem…
Peregnek a könnycseppek az arcán. Hisztérikusan nevet fel, de valami úgy látszik ezen a napon megszakadt benne.
- Most húztad át a Nagyúr egyik fontos tervét … úgy fogsz bűnhődni ahogy senki ezen a világon, és én ott leszek ..ott leszek …érted?!
Elfordítja oldalra a fejét. Ott fekszik szinte meztelenül egy halálfaló alatt.
Ott fekszik megalázottan, és lelkének egy darabjával meggyilkoltan.
Hiszen Voldemort kérte tőle, hogy ne veszítse el ártatlanságát, mert szüksége lesz rá egy küldetése folyamán.
A szájában maradt kis ajakdarabot oldalra köpi. A festék a szemén elmosódik a könnyek hatására. Mintha egy porcelán maszk hullana a porba.
Csak egy gyenge lány …egy gyenge 17 éves lány. Egy lány, aki apja emlékére csatlakozott a halálfalókhoz, azért, mert azt hitte, hogy egy szörnyeteg, és befogadó csapatra vágyott….egy lány, aki olyan pofont kapott most az élettől, amit talán sohasem fog tudni kiheverni.
Egy lány…
Nem angyal…nem démon…
Halandó…
Csak Ő…
Tya.
- Egyszer megöllek….
Bukik ki belőle a mondat…halkan, sírós hangon…nem akar már beszélni.
Miért kell megfelelni az embereknek? Miért kell úgy tenni ahogy Ők elvárják? Miért kell egy olyan embert látni a tükörben reggelente, aki nem is hasonlít arra aki éjszaka volt? Miért?

Fájdalom …

Könnycseppek…

Szégyen …

Csak legyen már vége…

„Nincs jobb világ a másvilágnál,
mely halkan létlen létre bont,
mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
s hol semmi érzés, semmi gond.
Mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
és jobb a száraz, puszta csont
ez ideges, husos világnál,
mely oly keserves és bolond.
Nincs jobb világ a másvilágnál,
a másvilágon nincs világ,
s nincs jobb világ a nincs-világnál,
mert féreg nélkül nincs virág.”

Nem érdekel a kínja, nem érdekel a nyomora. Egyedül csak az érdekel, hogy most az egyszer végre valaki móresre tanítsa. Természetes, hogy én akarok ez a személy lenni, természetes, hogy én akarom megalázni. Na nem nagyon.. csak éppen annyira, amennyire lehet. Hogy soha az életben ne felejtse el ezt a mai napot és azt, hogy mindig vannak a tetteinknek következményei. Talán legközelebb már nem lesz ilyen felelőtlen, talán legközelebb majd nem akarja megjátszani a nagylányt, a nagyszájú piroskát, aki mindenki felett áll.
Igazából egyáltalán nem értem, hogy konkrétan hogyan is gondolta ezt az egészet. Ha már Halálfaló, vagy legalább is az lesz hamarosan.. legalább lehetne valamivel körültekintőbb. De nem, ő egyáltalán nem az. Most pedig szenvedni fog, nagyon szenvedni.

Ujjaimmal vadul szorítom torkát. Milyen furcsa érzés. Erőteljes szorításomnak hála az élete immár ténylegesen a kezemben van. Érzem szívének lüktetését hüvelykujjam alatt, és tudom, hogy csak egy erőteljes szorítás kellene ahhoz, hogy az az éltető ütem egy pillanat alatt örökre elnémuljon. Eközben persze ő is rájön, hogy valójában én vagyok az, aki az életéért felelős. Elengedi ajkaimat, igaz nem úgy, ahogy én szeretném. Mivel ezt megteszi én is váltok..
Két kezem a lábaira téved, majd ahogy hallom a húsom szakadását, ajkaimnak egy apró leváló darabjának sercenését vadul belemarkolok a combjába. Körmeimet belemélyesztem hófehér bőrébe, talán olyan erővel, mint amilyet még soha nem alkalmaztam, pláne nem nőkkel szemben. Ezen a tudaton nem különösképpen akadok fenn, hiszen a mai nap történéseit teljes mértékig megérdemli. Ilyen az élet, állandóan csak a csalódások…

Egy erőteljes lökéssel még  mélyebbre hatolok benne, immár nem érdekel hogy mekkora fájdalom ez a számomra. Igen, fájdalom, hiszen a jól irányzott rúgásával elintézte, hogy még legalább egy hónapig teljes mértékig terméketlen legyek. Mondjuk annyiból jó ez a dolog, hogy legalább nem kell egy gyermek felbukkanásától tartani. Esélytelen, hogy elmenjek. Hála neki, és a kedves mozdulatainak. Végül is nézem a dolgok jó oldalát. No problem, no para.. és minden ami ehhez kapcsolódhat.

Minden egyes mozdulatomnál, mely közelebb visz  hozzá az arcára nézek. Látom a feltoluló könnycseppeket, melyek egy idő után, már egyáltalán nem teketóriáznak, egyszerűen legördülnek arcán, lemosva a vörösen világító vért. Hmm..
Sajnáljam? Nem..
Szánjam? Igen..
Nem tehetek róla, nem tudok vele együtt érezni Egyszerűen képtelen vagyok rá, egyszerűen nem megy. Lehet, hogy mindez azért van, mert elszakítottam és gondosan elzártam minden egyes érzelmi szálat a lelkemben, a szívemben. Ha mos lenne még bennem érzés, valószínűleg leugranék róla és mint egy pincsi kutya úgy mennék megállás nélkül utána, hogy hibáimat jóvá tegyem. Ám ezt a hatalmas változást tőlem hiába várja.

Kínjai közepette hangosan felnevet, már-már a hisztéria és az őrület mezsgyéjén. Hallgatom szavait, amit a Nagyúrról mond, nem tagadom, egy pillanatra megtorpanok. Persze csak azért, hogy újult erővel egyesítsem testem a testével. Eközben én is hangosan felnevetek.
- Ugyan mi terve lenne a te ártatlanságoddal és a te testeddel a Nagyúrnak? Kinek kell a te ártatlanságod, ami egyáltalán nem létezik. Ne mondd nekem, hogy  bárki is vevő egy szűz kurvára! – mondom neki a már megszokott lenéző stílussal, majd ismételten meggyötröm. Kezemmel  immár a haját veszem célba. Dús loboncába mélyen belefolyatom ujjaimat és a tincseket egy erőteljes simítással tapogatom végig.
- Tudod, ha nem lennél ilyen, talán ez a mai nap sem történt volna meg.. – fenyegetem meg, majd végignézem, ahogy az egész élete hála nekem darabjaira hullik. Látom a fájdalmat, a dühöt, hallom, hogy meg akar ölni.. és ezen egyáltalán nem csodálkozom. Állok elébe. Bár lehet, hogy ismét ő fog rosszul járni.

Mivel már eléggé szenved, egy gyors mozdulattal lemászok róla. Megigazítom a nadrágomat egy lassú mozdulattal, majd a földön heverő ingemért nyúlok. Finoman letörlöm arcomról a vért, ajkamhoz inkább nem is érintem hozzá a kellemes anyagot, hiszen az darabokban van, érzem, hiszen sajogva fáj. A vörössé vált inget ezek után a földön fekvő lányra dobom. Pont úgy, hogy az melleit, esetlegesen lábait is eltakarja.
- Szerintem öltözz fel, még megfázol a végén! Ja igen.. Tartozol egy inggel, hiszen ez is miattad ment tönkre! Mivel úri kislány vagy, gondolom ezt a márkát, ezt az árkategóriát is megengedheted magadnak.. Tudod hol találsz! Mardekár.. 7. évfolyam! Még..! – azzal egy fintorral az arcomon lassú léptekkel távozom és hagyom magára Őt, hogy összeszedje darabjaira hullott önbecsülését, és saját magát, lelkét, testét.

Lépteim halkan koppannak a plázs kövein, majd pont olyan gyorsan szívódok fel, mint amilyen gyorsan még pár órával ezelőtt megjelentem.

Darrennek

Ha valakit teljesen meg akarnék semmisíteni, széttaposni, a legszörnyűbb büntetéssel akarnám sújtani, amelytől még a legszörnyűbb gyilkos is megremegne és összeroskadna…

Valami nincs rendben …
Valami nagyon nincs rendben.
Mit követett el az életben, hogy ezt érdemli? Hogy úgy bánnak vele, ahogy egy utcára vetett kutyával szoktak? Miért van az, hogy valaki állandóan Atlasszá válik? Hogy olyan dolgokat kell elviselnie, amik egyáltalán nem igazságosak.
Ez lenne a vége mindennek?
Megalázottan fekszik, véresen, meggyalázva teste lelke, szíve darabokra hullva, és egyszerűen nem akarja már kinyújtani a kezét a végtelenbe, hogy a darabok után tapogatózzon. Lenne értelme összeragasztani őket, amikor amúgy nem is létezne?
Háta felhorzsolódik a durva lökések hatására, nem meri kinyitni újból a szemét. Hihetetlen milyen érzés mikor az egész testben fájdalom pulzál, ekkor derül ki, hogy mennyire törékeny egy emberi test és mennyire érzékeny. Ha a teste egy idő után el is felejti ezt az órát, lelke sose fogja tudni megtenni.
Próbálja visszatartani a könnycseppeket, de csak annyit ér el ezzel, hogy majd megfullad tőlük, hogy úgy marják torkát, mintha sósavból lennének.
Nem adhatja meg azt az örömöt, hogy lássa kínlódni .. ám hiába, nem tud parancsolni saját testének, nem tudja azt mondani, hogy elég, ne reszkess…
Sikítana, mikor ismét belémarnak az ujjak, ám már nem teszi. Nincs értelem, nem segít ezzel magán.
A nyakára fonódó ujjak tüzes vasként égetik finom bőrét, és megfordul a fejében, hogy szorítsa meg erősebben csak legyen már vége, az isten szeremére legyen már vége ennek az egésznek. Csak ne kelljen többet szenvednie…
Ez lenne a vége mindennek?
Ajkai remegnek, szemét marja a festék. Érzi és tudja, hogy egész testét szinte vér borítja…sajátja keveredik ezzel az őrültével.
Nem…ez nagyon nem jó…
Fááááj.
Nem akar felkelni innen, ha végeztek. Nem akar felkelni, aludni akar, csendben, magányosan, többé fel nem ébredni. Többé nem érezni ezt a kínt. Ezt a szégyent, ami jobban őrli, mint a sebhely a nyakán, combján és hátán.
El akarja rántani a fejét, mikor hajába túrnak azok az átkozott ujjak. Ne érjen hozzá…ne, ne és ne.
„Akkor is ilyen leszek, mikor az utolsó átkodat mondom ki az életedben, akkor is ilyen leszek, mikor az utolsót rúgom beléd, mikor büszkén felszeged a fejed, hogy szembe nézz a legnagyobb ellenségeddel…a halállal. Akkor is ilyen leszek. Ez a büdös ribanc fog téged egyszer porrá alázni.”
Lemásznak róla. Már nem akarja hallani ezt a hangot, hallgasson már el az istenért. Az ing rajta landol….a véres anyag. Zokog.
Érzi a másik parfümjét és émelygés fogja el. Soha többé nem akarja érezni ezt a parfümöt…ki akarja köpni, mintha csak lenyelte volna.
Magzatpózba zsugorodik.
Ez lenne a vége mindennek …
Úgy sír, mint egy ötéves. Úgy, mint akiben végleg megszakadt valami. Fel kéne állnia, de nem megy. Nem képes rá.
Lerántja testéről az a nyavalyás inget, valahova messzire hajítja.
Hosszú idő telik el, míg ott fekszik. Mintha halott volna, de mellkasának lassú tánca rámutat, hogy még él. De miért?
Lassan ringatja magát a kihűlt köveken, és még mindig nem meri kinyitni a szemeit. Nem mer szembenézni a valósággal.
Fájdalom…
A világ sosem lesz jobb és szebb.
Eltelik egy óra mire feltápászkodik, kisírt szemekkel, négykézláb mászik el a széttépett melltartóért és ingért, majd tovább az elhajított varázspálcáért. Azon se csodálkozna, ha a bűbáj nem sikerülne, de megvalósul, s fehér anyag összeforr. Lassan veszi fel, mintha minden egyes mozdulata óriási nagy erőfeszítésbe kerülne. Egy újabb bűbáj, s az arcára száradt vér eltűnik, a többit majd benn lemossa. Tovább kell mennie …. Tovább … de merre? Miért ne álljon meg? Ki miatt haladjon tovább? Mielőtt elérne a plázson kívülre, elhányja magát.
Felrémlik neki egy-két kedves arc…
Tovább sétál.
Nem szabad sírnia…
Zokog…
Ez lenne a vége mindennek?
Ez lenne a vége mindennek…


//Köszönöm a játékot, mint user hálás vagyok neked, hogy segítettél, mint karakter pedig a bosszúra készülök. Köszönöm, élvezet volt a reagjaidat olvasni, azt, hogy minden ízében ismered a karaktered és nem félsz őszintén kijátszani. Köszönöm//

RAY;;

Belegondolni sem merek, hogy mi lenne, ha a barátai elkezdenének cseszegetni, így elsőként rohanok ki a bűbájtanteremből, s igyekszem viszonylag feltűnés mentesen az asztalára csúsztatni a papírfecnit. Akkor leszek bajban, ha olyan észrevétlenre sikeredett, hogy egyszerűen kidobja, bár... Annál azért jobban ismer. Vagy, ha nem, az abból is ki fog derülni, ha egyszerűen nem tudja értelmezni az üzenetemet, mivel elég titkosra sikeredett. Mert, ha már titkos találkozó, akkor a meghívás se egy mezei kis Höh, gyeremá'-ból álljon. Vagy ez csak nekem ilyen egyértelmű?

Óra után várlak ott, ahol elmondtam, mikor először puskáztam mágiatörin. Loo^^

Duplacsavar. Az életben senki sem hívott Loonak, még kimondani is szörnyű, de talán így még sejtelmesebbre sikerült és akkor már megérte. A másik, ki az a szerencsétlen, akinek esemény az, ha puskázik, ráadásul Binnsnél? McGalagonynál még megértem, sőt, az már-már műveszet számba is menne, de ott... Szerintem pont ezért is jegyezte meg nagyon, ő közel sem olyan gyáva, mint én.

Lassan felderengenek előttem a fehér kövek, így hátrapillantok. Senki, illetve szinte mindenki, de nem az, akit én keresek. Amint odaérek, azonnal be is foglalok egy padot, a lábaimat is felhúzom, hogy még véletlenül se akarjanak ideülni a beszélgetni vágyók. Tessék szépen más helyet keresni, én itt várok valakit! Egy darabig csak az embereket fürkészem, majd kénytelen vagyok átgondolni a dolgokat, sajnos hátránya is van a semmittevésnek.

Ott van Ray, aki macsó is, mardekáros is, szinte a legjobb párasítás, a másik oldalon meg ott virítok én, a csendes, mindenbe beletörődő kislány, és mégis... Második óta elválaszthatatlanok vagyunk, illetve elválaszthatatlanok lehetnénk, ha egy házba tartoznánk és a barátaink képesek lennének legalább megmaradni egy légtérben. Persze, az élet nem lehet ilyen egyszerű, hogy is képzelhettem? De ebbe már rég beletörődtem, most valami egész más miatt hívtam ki beszélgetni.
Világéletemben elhatároltam magam mindentől, ami politika és aminek bármi köze van a sárvérű-aranyvérű ellentéthez és ő is viszonylag semlegesnek mutatkozott ebben a dologban. A gond az, hogy tavaly év vége óta meg akartam kérdezni, hogy mit is gondol a Sötét Nagyúr visszatéréséről, csak mikor odajutottam, valahogy mindig elment a bátorságom. Nem könnyű ám felhozni valamit, ami olyan potenciális ellentéteket szülhet, hogy akár egy barátság széthullását is okozhatja. Viszont mindig őszinték voltunk egymáshoz, igazából nem is hiszem, hogy bármi baj lehet, de attól még nem egy vidám téma, és azt sem tudom, hogyan fogok tudni egyáltalán belekezdeni. Egy valamit viszont elhatároztam: nem hagyom, hogy anélkül váljunk el nyárra, hogy végre tisztáztuk volna ezt az egészet. Nem tudnám elviselni, ha jövő évben egyszerűen átnézne rajtam, csak azért mert nem beszéltük át, csak azért, mert egy nyár alatt nem volt senki, aki a másik oldal felé próbálja taszigálni.

Az egyik legrendesebb srác, akit ismerek, bár hajlamos ezt nagyon ügyesen titkolni. Mégis, ilyeneken kell gondolkoznom? Valami rosszul működik ebben a világban, villan belém, mikor végre megpillantom közeledő alakját és próbálok egy kis vidámságot erőltetni magamra. Nem is olyan nehéz... Süt a nap, kék az ég, mi meg gyerekek vagyunk.