Plázs

[Mi volt ilyen sürgős?]

Mel:.



Loo? Ki másra is asszociálhatnék az asztalomra került kis papírfecni elolvasása után, ha nem Melre? Végül is nem sok embert lehet így becézni, és annak ellenére, hogy én jobb szeretem a neve legegyszerűbb változatát használni, még tudom, hogy mi az, amit nem szeret. Igen, néha így hívom, ha piszkálódáshoz van kedvem, de mivel pontosan tudja, hogy ez csak a kényszeres, mardekáros jellemem miatt van, nem haragszik.

Hogyan is lehetne haragudni rám? Ez talán egy kicsit túlzás... Na jó, épp ellenkezőleg, marha könnyű rám haragudni, mivel nincs mindenkivel szalonképes stílusom, csak azzal, akiről úgy gondolom, hogy megérdemli. (xD) Ami azt jelenti, hogy vele természetesen egész kedvesen viselkedek.
Általában mindig gyorsan kispurizok a tanteremből, főleg mert általában a felénél megunom az egészet, és már azt kívánom, bárcsak kimehetnék, de most néhány pillanatra szükségem van, hogy értelmezzem a kezem ügyébe keveredett papírfecnit.

A memóriámmal semmi gond nincs... általában, de csak nem jut eszembe, hol is volt az a bizonyos ott. Mivel csak egyetlen egy tippem van, ami úgy dereng is, szóval amint összeszedem a cuccaimat az ajtó felé veszem az irányt, néhány diákot arrébb tessékelve onnan.
Mivel a folyosón képtelenség észrevétlenül sietni, meg sem kísérelem a dolgot, és csak nyugodtan szedve a levegőt, sétálok el arra a bizonyos helyre, ami az én fejemben nem más, mint a plázs...
Perceken belül már a fehér kővel burkolt kis területen találom magam, ami mint mindig, most is zsúfoltan van az emberekkel.
Hamar sikerül felfedeznem Melt az egyik kovácsoltvas padon elhelyezkedve. Apró mosoly szalad a szám szélére, és magabiztosabb léptekkel indulok el a Hugrás lány felé. Annak ellenére, hogy nem a legtöbb időt töltjük együtt, talán főleg a házaink miatt, egyáltalán nem érzem, hogy ez akadályozná a barátságunkat.
  - Mi volt ilyen sürgős?  -  Kérdezem tőle mosolyogva, nem abban a megszokott, számon kérő hangnemben, bár igaz, azonnal a lényegre térek... Ez annak köszönhető, hogy fogalmam sincs, mire fel kellett épp ide jönnünk. Lehet, hogy semmiség, végtére is nőből van, nekik pedig mindenre meg van a maguk sajátságos indokuk.
A cuccaimat ledobom az asztal tetejére, én pedig - ha engedi, ha nem - arrébb tolom a lábait, és vele szemben helyezkedem el.

RAY;;

Vigyorogva veszem tudomásul, ahogy helyet csinál magának - megjegyzem, az én káromra -, és csak utána kezdek bele a mondandómba. - Miből gondolod, hogy sürgős? - kérdem tettetett és meglehetősen túljátszott értetlenkedéssel, mivel most, hogy végre kettesben maradtunk, a hangulatom egy csapásra jobb lett. Mindenki máshogy fejezi ki.
Nem is lesz olyan nehéz, mint gondoltam, mégis mit képzeltem róla? Hogy majd pont ő áll be a gonoszokhoz? Látatlanba az ember hajlamos sokkal rosszabbat feltételezni, mint ami reális lenne - állípítom meg.

- Hogy tetszett a szupertitkos levelem? - Ez a fejemben valahogy úgy hangzott, hogy "na és mit gondolsz a halálfalókról?", de kimondva nem éppen sikerült úgy, ahogy terveztem. Persze, nem árt egy kis bevezetés, mielőtt rátérek a lényegre, ezért felhozom az egyik szokásos témánkat, ami némiképp kapcsolódik is a találkánk tárgyához. - Nem akartam óra után odamenni, tudod... Még mindig nem tudnak beletörődni, hogy egy hozzám hasonló lúzerrel töltöd a szabadidőd egy részét? - A mardekárosok mardekárosok. A hugrabugosok hugrabugosok. Szépen elhatárolódott kis közösségek, viszont, ha egyszer keverednek, afölött képtelenek szemet hunyni. Persze, ebből a szempontból rosszabb lenne, ha griffendéles lennek, de összesítve mégsem, hiszen az mégis csak egy presztízs.

- Meg, hát van itt egy másik dolog is, amire kíváncsi vagyok. - Szép volt, most már nem visszakozhatok, meg hát, ha ő is ilyen gyorsan és céltudatosan kérdezett, akkor nekem is illik hasonló tempóban reagálni - persze csak magamhoz képest.- Tudod, mostanában egyre többet beszélnek, illetve suttognak a Sötét Nagyúrról, meg arról, hogy hamarosan átveszi a hatalmat, hogy aki ellenáll az halott ember, meg ott van az a sok támadás a muglik és mugliszületésűek ellen... Még sosem beszéltünk róla, annak ellenére, hogy mindent elmondunk egymásnak. - Nem fogok rákérdezni semmi kényelmetlenre, nem akarom, hogy vallatássá váljon a beszélgetés, csak kíváncsi vagyok mi a véleménye és, hogy vannak-e tervei. Természetesen lehetetlen, hogy valaha is egy legyen közülük - nem is tudom, hogy fordulhatott meg egyáltalán a fejemben?

[Csak... mert úgy elrohantál.]

Mel:.


Megrándítom a vállaimat, de bármennyire is próbálok semlegesnek tűnni, a mosoly mindig az arcomon ragad, ha vele beszélgetek. Őszinte embernek mondanám magamat, ha az ő szemszögéből kéne véleményt nyilvánítanom, de ezt az ismerőseim többsége még csak nem is sejti. Talán annyiban tudják, hogy őszinte vagyok, hogy a másokról alkotott véleményemet kertelés nélkül megmondom, de jobban belegondolva komolyabb dolgokról senkivel sem szoktam tárgyalni.
  -  Csak... mert úgy elrohantál.  -  Egy pillanatig elgondolkodok rajta, de inkább nem firtatom tovább ezt. Itt vagyok, mert sikerült - természetesen - megértenem az űbertitkoslevelét.

Mardekáros vagyok, köztudottan nem egy angyal, és ha akarnám, se bírnám kimondani, hogy jó ember vagyok, mert ennek az ellenkezőjét számtalanszor bebizonyítottam már. Persze, ezt mind Melore sem tudhatja, mert néhány dolog olyannyira mélyen van elrejtve, hogy sosem hoznám fel szívesen.
  -  Nem olyan rossz. Néha te is tudsz ravasz lenni.  -  Kacsintok rá, és küldök egy kisebb fajta gunyoros félmosolyt is mellé.
A kérdése kicsit elbizonytalanít. Vajon én vagyok a bolond, hogy tényleg egy hugrás lánnyal töltöm az időm nagy részét, arról nem is beszélve, hogy az a lány, akit már jó ideje kinéztem magamnak szintén a sárgák közé jár... Nincsen velem semmi gond, és talán épp ez a baj. Hogy én nem vagyok Halálfaló alkat... na ja, hogy is lehetne bárki is az, az én külsőmmel?
De ez még mindig nem azt jelenti, hogy jó vagyok.
Jó és rossz...
Nem akarok választani, és talán jobb is, ha nem fogok, de Mel tekintetét fürkészve már érzem, hogy valami nem teljesen kóser.
  -  Tulajdonképpen...nem.  -  Nem hazudhatok neki, és az igazság persze az, hogy nem hogy nem jó, sőt, rendesen rossz szemmel nézik, hogy Hugrás lányok körül mozgok. Na de istenem... A zöld lányok, na nem, mintha annyira bajom lenne velük, de mégis.  - De ezt pontosan tudod. Meg azt is, hogy nem érdekel.  -  Újabb mosoly, ami inkább afféle bizalomgerjesztés, cseppet sem a boldogságom jele, mert nem örülök ennek a ténynek.

Gondolhattam volna...
A másik dolog, már kezd nekem gyanús lenni, de utána persze gyorsan le is darálja, mire gondolt pontosan, pont arra, amire én számítottam, és amit reméltem, hogy nem fogunk felhozni. De ez van. Az a szörnyű tény, hogy a világunk nem biztonságos, és vagy hős mártír leszek, aki a jó oldalra áll, vagy átállok a Nagyúrhoz, kissé aggasztó. Főleg, mert nem akarok meghalni...
  -  Igen...  Va-va-vagyis nem tudom mire akarsz ezzel kilyukadni. Azt hiszed, hogy én is...? -  Nem hazudok. Egyáltalán nem. Vagy csak magamat győzködöm azzal, hogy őt is győzködöm? Ez is hülyeség. Szimplán hülyeség. Lehet, hogy nem szimpatizálok a Griffendéles csodatrióval, de ez még nem jelenti azt, hogy nem maradhatok a két szélsőség között valahol.

RAY;;

- Héé, ki mondta, hogy nem vagyok ravasz? Nagyon is tudok cseles lenni, sőt, néha kifejezetten jók a trükkjeim! - Miért is kéne kibírnunk két percet anélkül, hogy ne kapnánk össze valamin? Csak visszavigyorgok rá, inkább nem kezdem sokadszorra ecsetelni, hogy ugyan olyan jó helyem lenne a mardekárban, mint a hugrabugban. Nem számít, hogy még én sem hiszem el, vitatkozni üdítő, főleg olyan emberrel, aki tudja hol a határ és véletlenül sem kell komolyan venni. Mondanám, hogy másokkal nem is érdemes, de mások nem szoktak velem szóba állni, szóval ezt akár át is ugorhatjuk.

Mondjuk még mindig rejtély számomra, hogy, hogy is sikerült fenntartanunk ezt a barátságot már vagy négy éve. Két ennyire különböző ember szinte lehetetlen, hogy megférjen egymás mellett, még akkor is, ha olyan divatos mostanában ez az ellentétek vonzzák egymást dolog. Nekem aztán senki nem fogja bebizonyítani, hogy jobban el tudok beszélgetni egy öntelt, hígagyú taplóval, mint egy kedves, szerény és megértő háztársammal, az már megint más kérdés, hogy abban meg nincs túl sok izgalom. Ray egy másik kérdés... Na, nem mintha ezek a rossz tulajdonságok illenének rá, de hát ő sem egy angyal. Ennek ellenére itt vagyunk, talán kár is filozofálgatni, mégis, akármikor összetalálkozunk kénytelen vagyok elgondolkozni rajta, hogy vajon mi tart minket össze? A szentlélek, nagyjából ennyi, és mégis milyen jól meg tudjuk érteni egymást.
- Hát, azt hiszem nem tudjuk átformálni a gondolkodásukat, szóval, csak örülök, hogy nem tudnak befolyásolni. - Mert tényleg, a világ néha ilyen egyszerű is tud lenni, amit imádok. - Mert azért, valljuk be, nekem sokkal egyszerűbb a helyzetem: melyik hugrás szólna be nekem, hogy ciki zöldekkel barátkozni? Neem, az sokkal inkább menő.

Sokkal egyszerűbb lett volna fel sem hozni, bele sem kezdeni, de már nem vonom vissza, mert igazából nem is bántam meg.
- Dehogy is! - vágom rá gyorsan, nem akarom én vádolni semmivel, de megvan benne a lehetőség, hogy zseniális feketemágus legyen és talán ezt ő is tudja. Van hozzá elég határozott és tehetséges is, bár nem hiszem, hogy valaha is képes lenne embert ölni. Illetve... biztos, hogy nem lenne képes!
- De mardekáros vagy, nálatok biztos nagyobb a nyomás, hogy kötelezzétek el magatokat valamelyik oldal mellett. Igazából csak kíváncsi vagyok arra mit gondolsz: ha háború lesz beszállsz vagy inkább kívülről próbálod meg szemlélni az eseményeket? - Nem tudnám elképzelni másik oldalon, mint ahol én állok, szóval erről meg se kérdezem. Bizalom, azt hiszem így hívják.

[- Senkinek sem lehet átformálni a gondolkodását.]

Mel:.


Természetesen nem hiszem el, hogy valóban így lenne a dolog, csak gúnyosan bólintok párat, amolyan "jólvan, persze" stílusban, nehogy a végén nagyon magára vegye a hugrás lány. Vagy talán csak puszta kedvességből, ezt behatárolni igen nehézkes dolog lenne. Nem... Kedves még sem lehetek, annyira azért nem rontotta meg Mardekáros énemet a sárga házból való lányzó...

A másik meg pláne nem. Nem, főleg azért, mert valahogy még ha szándékosan is kedvesen szeretnék vele viselkedni, mindig valami baromság bukik ki belőlem, valami gúnyos, valami bunkó, vagy szimplán értelmetlen.
Tűnj el a fejemből!
Francba. Már megint sikerült néhány kósza pillanatig elkalandoznom, és ilyenkor természetesen az következik, hogy elpillantok Mel válla fölött, ami valószínűleg hamar fel is fog tűnni neki. De Ő ott van. Ott motoszkál a fejemben, és néha képtelen vagyok nem rá gondolni, még ha teljesen abszurd is a dolog. Remekül meg vagyok így is, szórakozás miegymás...
Tünéés!

Hirtelen pillantok vissza a velem szemben ülő lány arcába, megkeresem a pillantását, és próbálok teljesen értelmes fejet vágni, mintha mindvégig figyeltem volna rá.
  -  Senkinek sem lehet átformálni a gondolkodását. -  Állapítom meg nagy bölcsen, s újra eltekintek hol jobbra, hol balra, de most nem azért, mert valami jó csajt láttam meg, vagy mert nem érdekel Mel mondanivalója. Csak azért, mert tudom, hogy annak ellenére, hogy remekül álcázom az érzelmeimet, a kék lélektükreim mégis rejtegetnek valamiféle információt. Jobb elkerülni a félreértéseket...
  -  De te bízol bennem, annak ellenére, hogy mardekáros vagyok, és elképzelhető lenne az is, hogy egyszer csak meggondolom magam, és többet nem is szólok hozzád. -  Határozottan ijesztő ebbe belegondolni, de halálosan komolyan mondom. Legalábbis így tűnhet, de néhány pillanat múlva már halvány mosoly görbül a szám szélén, a jobb kezemmel pedig játékosan rácsapok a lábára.
  -  Az élet gyorsan változik Mel, ki tudja, mi lesz még. Én nem akarok kipurcanni.   -  Remek... Egyre közelebb vagy ahhoz, hogy elmondd neki: Hé csajszi, szerintem jobban járnánk, ha csatlakoznánk a Sötét Nagyúrhoz, mert Potter nem fog minket megvédeni.
Lehet, hogy félvér vagyok, ahogy ő is de... attól még nem vagyok egy muglifanatikus fajta.

RAY;;

Inkább nem kommentálom az arckifejezését, elégszer kaptam már tőle ilyet ahhoz, hogy tudjam nem kell és nem is lehet komolyan venni. Azt viszont annál szórakoztatóbb nézni, hogyan veszíti el a fonalat és kalandozik jó messzire. Mégis mi lehet vele? Máskor olyan... nem ilyen. Nem mintha zavarna, de sajnos a beteges kíváncsiságom újra előtör és azonnal meg is próbálok lehetséges megoldások után kutatni.
Talán van valami a családjával? Nem hiszem, még, ha jogos is lenne. Arra valahogy nem így szokott reagálni, nem mutatná ki ilyen látványosan, hogy valami eltereli a figyelmét. A tanulmányok is szóba jöhetnének, hiszen ő is most teszi le majd az RBFeket, de ez sem igazán stimmel. Elég intelligens ahhoz, hogy ha valamit nem ért akkor ne hónapokig rágódjon rajta, ahelyett, hogy megkérdezné. Nem úgy mint én, bár esetemben ez inkább a bátorsággal - vagy inkábbannak hiányával - hozható összefüggésbe.

Igazából egyetlen okot tudnék, ami eléggé le tudja kötni ahhoz, hogy - még - rám se tudjon igazán figyelni. Lehet, hogy Ray szerelmes? Volt már ilyen, nem is egyszer, hiszen tinédszerek vagyunk, vagy mi és csak én vagyok olyan génhibás, hogy az ilyen élményeim hiányoznak. Azt hiszem nagyon sok mindenért irigylem őt. Mardekáros, van egy viszonylag kiterjedt baráti köre és, ha igaz, még egy újabb lány is van a láthatáron. Amint kicsit könnyebb témák felé kanyarodunk, biztos rákérdezek.

Én filozofálgatok, ő meg furcsa kijelentéseket tesz. Mindketten nagyon a toppon vagyunk ma.
- De persze ilyen nem fog történni, mivel annyira imádsz engem, hogy képtelen lennél nélkülem élni, igaz? - Vagy nem, a lényeg, hogy ilyen komolytalan formában könnyebb megfogalmazni a dolgokat, így valahogy elvesztik a súlyukat, amiből csak nagyon ritkán lehet baj.
Úgy látom ő is azon van, hogy oldja a hangulatot, hiszen sosem bírjuk sokáig a lelkizést, ha meg erőltetjük, abból semmi jó nem sülhet ki.
- Mondjuk, nem kipurcanni sokféleképpen lehet... - Amint kimondtam, már legszívesebben vissza is szívnám. Ez olyan mintha kételkednék benne. Pedig nem. Ugye, nem? Legfeljebb nem áll az oldalunkra, de akkor már senkién sem, más nem történhet.

Nem jönne rosszul, ha most egyszerűen bevetné, hogy ki is az a titokzatos akárki akiről álmodozott, bár az is lehet, hogy teljesen félreértelmezem a helyzetet és csak a következő roxmortsi hétvégét várja, mert újfent beleszeretett Drubli fúvógumijába.
Mondjuk erre egy százaléknyi esély sincs, de nem szabad kizárni a lehetőségeket.
Nyitottnak kell lenni, minden szempontból.
Megérteni az álláspontját és ilyesmi. Miről is beszélek most pontosan?