Plázs

Azon kívül, hogy ismerik egymást az iskolából, semmi más nem ragad meg a szőke koponyában. Kíváncsiskodva bámul a göndör hajú fiúra, aki - úgy tűnik - nincsen a legjobb kedvben sem, ha már az egészségi állapota is a padlót súrolja. Sebastian tudja, hogy milyen betegnek lenni, hiszen majdhogynem minden hónapban elkap valami apróbb betegséget, függetlenül attól, hogy ember vagy állat terjeszti. Kiskorában sokkal erősebb volt, mint most. Legalábbis egészség-ügyileg biztosan. Mindig a lámpához kellett nyomni a hőmérőt, hogy legalább egy napra is otthon maradhasson. Igaz, hogy nem nagyon akarta elhinni édesapja, hogy akármilyen nyavalya támadta meg az ő édes kicsi fiát. Tudott már akkor is színészkedni, s ezen képességében azóta csak fejlődött. Amikor a beteget kellett játszania, akkor minden egyes alkalommal megérdemelt volna egy Oscar-díjat, mint a walesi beteg. Érdekes, hogy mennyi minden megmarad egy emberben. Mármint a személyiségében. Sokan mondják, hogy semmi nem tart örökké, minden ember változik. Már aki hajlamos rá. Sebastian szereti az új dolgokat, a megújulást meg hasonló dolgokat, de személyiségét igenis kedveli, nagyon jól el tud társalogni magával, ezért nem is adná oda senkinek bolond, kicsit már háborodott elméjét.

- Akkor lehet, hogy jobb lenne kipihenni magadból ezt... az izét. - tanácsolja iskolatársának, aki megállás nélkül fújja az orrát. Bastian megcsóválja a fejét, majd kezét szájához emeli úgy, mintha egy bölcs ember lenne, aki nagyon elgondolkodna egy igazán földet rengető elméleten. Szeretne segíteni a fiúnak, azonban ő mindig csak döglik ilyenkor. Ki sem lehet robbantani az ágyból, s a betegség közepére máris sokkal rosszabbul érzi magát, mint az elején. Elég sok mindent beképzel magának. Olyan dolgokat, ami nem is létezik. Legutóbb úgy érezte, hogy a bőrén végeláthatatlan sorban húzódnak szemölcsök a kezén, és meg volt bizonyosodva arról, hogy ő bizony meg fog halni. Nem is ő lenne, hogy nem lépne minden dologba a képzelőereje.
- Igen, köszi. - nyúl a zacskóba a cukorkáért, amit gyorsan kicsomagol, majd a szájába dobja.
Furcsa nem érzi az ízét. Na, ja. Most kezdődik, hogy kezdi beképzelni magának, hogy ő is betegeskedik. Persze ezt nem jegyzi meg a fiúnak, inkább csak lép egyet hátra, jelezvén, hogy most innen, ebből a távolságból beszélgessenek, különböző egészségügyi okokból kifolyólag. Érzi, ahogyan eldugul az orra, könnyezni kezd a szeme, persze ez nem is igaz. Csak így érzi. Na, de elég legyen már a drámából.

- Az okosak mindig mondanak valamit, ami okosan hangzik. - mondja bólogatva.
És az is igaz, hogy Bastian is mindig mond valamit, amiről azt gondolja, hogy okosan hangzik, közben eléggé semmilyen, értelmetlen dologgal traktálja a másikat. Szokása, amiről leszokni már nem tud, s valójában nem is nagyon akar, ezt egy vállrándítással jelzi magának, majd az egyik mellette lévő padra pattan. A hangzatos alliteráció végeztével oldalra dönti a fejét, s úgy néz végig a beteg fiún. Hümmög magában néhányat, majd végre ismét szólásra nyitja a száját egy széles mosoly kíséretében.
- Egyébként, Bastian vagyok. Nem hiszem, hogy név szerint voltam raktározva a fejedben. - vigyorog.
Neki sem jut eszébe a göndör hajú fiú neve, így ez a bemutatkozás pusztán árnyalt célzás próbált lenni.

[Lilianne]

                                                     Lilianne

Ahogy megjelenik a távolban, haját ide, s oda fújja a szél. Most nem zselézte be, ahogyan azt általában tenni szokta.  Látszik, hogy most csupán kikapcsolódni jött, nem akarja felhívni magára a figyelmet. Csupán lazán s önfeledten járkál, majd mikor talál egy üres padot, amely még szimpatikus is számára oda letelepszik, s csak üldögél, s nézelődik.
~ Ezt szeretem, amikor ide kijöhetek s élvezhetem azt, amit a természet adott, a napsütést, a friss levegőt és a szabadságot. Végre nem egy dohos tanteremben kell heverésznem a padon azt várva, hogy vajon mikor mehetek a szabadba. ~
Elmélkedik Patrick ekként, majd hátradől, s egy percre behunyja szemeit, átadja magát annak az élvezetnek, amit ez az idilli pillanat számára nyújtani tud.
Egyszer csak ismét nyílnak a mélykék szemek, és amint visszatér a valóságba, mosolyra húzódik szája, s közben már nézelődik is, hátha talál magának egy hozzá hasonlóan a szabadidejét egyedül tengető diákot.

[Patrick]

Patrick

Szereti a napot, a napfényt, a fű telt, meleg illatát amit akkor áraszt magából, ha csurig telt a napsugarakkal. Mindez azonban rápillantva eléggé hihetetlennek tűnik. Alabástrom szín bőre mindenesetre nem erről árulkodik. És mégis imád a szabadban lenni. Itt érzi csak igazán elemében magát, nem mellesleg itt veszi elő legkevésbé klausztrofóbiája.
Tényleg kikapcsolódni jött, amolyan igazi semmittevős kikapcsolódásra vágyott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az hogy tényleg csak magát hozta.
Se egy könyv, se egy rajzmappa, semmi.
Bánatára vagy nem is tudja minek is titulálja a dolgot, szinte az összes jó hely foglalt. Legalábbis azok, amelyeket előnyben részesít. A "B" kategóriás helyeken meg "W" kategóriás állatkirályok tanyáznak így oda megint nem tud menni, hacsak nem szeretné az elkövetkezendő egy-két óráját azzal tölteni, hogy kényelmetlenül fészkelődik a bámész pillantások kereszttüzében.
Arról szót sem kell ejteni, mi van akkor, ha még be is próbálkoznak.
Sóhajt egy aprót, közben lassan elindul hogy azért még se úgy fessen, mint egy keselyű aki préda után les.
Bár, akárhonnan nézi is, nos nem sok reményt lát üres hely tekintetében. De még elvonulni sem akar. Marad hát a kisebb rossz. A társas magány.
Egy padhoz sorol, ahol már egy srác ül.
-Bocs, mondd csak, ha nem zavarok, a pad túlsó felét elbitorolhatom?-kérdezi meg kedvesen.
Kedvesen, egyrészt mert ő pofátlankodik ide, kettő, mert nincs oka bunkónak lenni.
Csak nagy ritkán bunkó. Akkor is csak abban az esetben, ha a helyzet mindenképpen azt kívánja.

[Lilianne]

                                                             Lilianne


Ahogy szemlélődik, épp csak az a lány esik ki látóköréből, aki végül odalép hozzá. A hang mely megüti fülét, rögtön vonzza a fiú tekintetét is.
Pat örömmel konstatálja, hogy a kellemes női hanghoz egy figyelemreméltó megjelenés is párosul, bár eszében sincs bepróbálkozni, azért magában megállapítja, hogy a lány nem hagyja hidegen. Gondolja mind ezt annak ellenére, hogy megjelenése egy kis hűvösséget sugároz, hisz a márvány szín bőr nem éppen arról árulkodik, hogy sok időt töltene a szabadban, bár nem ítélkezik előre, hiszen nem tett eddig sem így.

- Természetesen, nyugodtan ülj csak le. Amúgy pedig Patrick vagyok, de a többség csak Patnek hív, ha már így megosztom veled a padot, gondoltam bemutatkozok. -

Hangján, s gesztusain is érződik, hogy nem bepróbálkozni akar, egyszerűen csak ezt követeli meg értékrendje, sokan ezt a szokását is nagyra értékelik. Ám azét reméli, hogy egy beszédpartnerre akadt, így azért ennek is szól a bemutatkozás.
 Barátságosan kinyújtja kezét, hogy amolyan hivatalosan kezet rázzon a lánnyal, s közben várja az ő bemutatkozását.

[Patrick]

Patrick

Egy hálás, és megkönnyebbült pillantást vet a másikra. Ezek szerint nem kell tovább nézelődnie ülőhely után kutatva.
-Lily Moore.-fogadja el a felé nyújtott kezet, szorítja meg gyengéden.
Azután pedig helyet foglal, arcát mosolyogva a nap felé fordítja. Kellett már ez a kis friss levegő. Már-már kezdene belefeletkezni a relaxálásba, mikor eszébe jut "padszomszédja". Abban a pillanatban bekapcsol a már régóta belénevelt udvariasság, így kényelmetlenül érezné magát, ha nem váltana pár szót a fiúval. Ráadásul a srác volt olyan kedves és ideengedte. Ami azért nem elhanyagolandó tény.
-Tényleg köszönöm, hogy ideengedtél.-szólal meg a lány mosolyogva és egy ezüst szőke tincset, amely kissé elkóborolt a füle mögé simít.-Tudod...kevés túlzással, de megmentetted a napom.-folytatja aztán és a másik felé fordul.
Végül is, simán beszélgethetnek, nem? Most, ezt így eldöntve a lány lábait maga alá húzza, kényelmesen elhelyezkedik karját a pad hátának támasztva.
-Ugye, te griffendéles vagy?-kezd el kérdezgetni.
Majd elhallgat. Megvárja míg a másik egyáltalán jelzi, hogy óhajt-e társalogni. Azután ha ez eldőlt, akkor arra vár, hogy mennyit is árul majd el Patrick. Nem egyszerű csak úgy elkezdeni egy beszélgetést. Folytatni annál inkább, akkor már sejti az ember hol az a határ ahol a tábla ki van téve: "Eddig és ne tovább!"

[Lilianne]

                                                             Lilianne


~ Lily Moore ~
Visszhangzik fülében a lány neve, majd egy kedves mosolyt enged meg, s amikor arra készülne, hogy megtörje a csendet s valami beszélgetés félét kezdjen, a lány teszi meg ugyanezt.

- Ó, igazán nem tesz semmit, szívesen ideengedtelek. S azt, hogy a napod mentettem volna meg, hát akkor pedig még inkább kiérdemelted ezt a helyet. -

Válasza után egy kicsit még gondolkozik. Hiszen a plázs az ő napját is megmentette, így kijár annyi bárki másnak is, hogy ha nincs megfelelő hely, hát nyújtson számára.
A következő kérdés, nem lepi meg annyira, hiszen sokan tudják róla, hogy Griffendéles, főleg a lányok körében népszerű téma Pat. Bár Lily nem tűnik annak a lánynak aki kuncogva, sugdolózva fordulna utána, s talán ennek örül most Patrick a legjobban.

- Igen griffendéles vagyok. ? egy kellemes mosoly ? Te pedig, mintha hugrabugos lennél, bár javíts ki ha tévedek, hiszen nem tudok én sem mindent. Szoktalak látni pár órán. Amúgy, mi szél hozott erre? Csak nem a padból menekültél ide a szabadba? -

Egy kicsit puhatolódzik, kíváncsi, hogy mi az amiről szó eshet, ez mindig egy fontos pont.

[Patrick]

Patrick

Jól van, úgy néz ki, hogy nem egy Mr. Izomagyat fogott ki. Mert ha konkrétan nem is ítélte meg a srácot, azért egy bizonyos szintű kategorizálás lezajlott benne.
Tehát griffendéles. Nem igazán lepődött meg ezen. Valahogy olyan furcsa lett volna, ha nem ez a válasz érkezik.
Hogy miért? Nem tudni, talán csak egy megérzés. Vagy valami olyasmi.
-Nem, jól tudod.-bólint egyet a lány.-A Hugrabug ház diákja vagyok.-teszi még hozzá mintegy megerősítésképpen.
Igen, vannak közös óráik, most már emlékszik. Eddig is eszébe volt, csak nem tudott nevet kötni az archoz. Gyatra a névmemóriája. Persze akadnak kivételek. Ha mondjuk valaki érdekli, vagy felkelti az érdeklődését. Ezek szerint eddig Patrick nem volt olyan aki ebbe a kategóriába esett volna. Eddig.
-Mi szél? Hát, kellett egy kis friss levegő. A kastély, a termek vagy a szobám négy fala...egy idő után elég nyomasztóvá tud válni. Ha ilyen kellemes az idő kinn, akkor meg pláne.-sablon témák.
De jól is van az. Biztos nem így elsőre vitatják meg egymás életének jelentősebb történéseit. Majd, talán...de semmi nem biztos. Csak a halál.
Avagy az sem...
-De igen, nem rég fejeződtek be az óráim.-tette még hozzá a lány.-És téged?

[Lilianne]

                                                             Lilianne


Pat örömmel nyugtázza, hogy a beszélgetés jól indul. Miközben a lányt hallgatja, tekintetét egy pillanatra sem veszi le róla, ezzel is jelezni kívánja, hogy érdekli a mondanivalója, s hogy nem csak a sablonos témákat bírja szajkózni, hogy aztán azok üres rigmusokként tovaszálljanak. Ennek ellenére a téma elég egyszerű és szokványos, ám egy beszélgetés kezdetén ez talán teljesen rendben is van.
Amikor a Lily ismét kérdést intéz hozzá, nem habozik a válasszal, rögtön bele is kezd.

- Én az órák fogságából ? itt egy kicsit szélesebbre húzódik mosolya ? menekültem ide. Néha igazán jól esik a szabadban lenni az embernek, nekem meg aztán főleg, nem szeretek a négy fal között ülni. Inkább a mozgást választom, ha tehetem, vagy mint most, kiülök, és egy kicsit levegőzök.
Ha pedig az embernek még társasága is akad az pedig megint csak nagy öröm. ?

Továbbra sem nyomulós stílusban, de ha lehet így mondani még barátságosabban folytatja. Egy pillanatra felnéz az égre, majd rögtön visszatereli tekintetét, hogy ismét meglegyen a szemkontaktus kettejük között.

- Nem vagyok egy könyvmoly és nem is vakbuzgóságból kérdezem, de milyen óra volt az ami után némi pihenőre volt szükséged? -

[Patrick]

Patrick

-Mágiatörténet.-feleli a lány és elmosolyodik.
Mert mosolyoghatnékja van. A jégkék íriszek a másikra vándorolnak. Helyes, igazán helyes...de...Na igen.
Az állandó feltételek, egy szint, ami bár ugyan meg van mégsem mindig használja úgy ahogy azt elvárnák. Tőle ne várjanak el semmit, had tehesse már azt amit akar.
-Sajnos nem igazán tud lenyűgözni.-húzza el a száját a lány.
Kell, hogy valami lenyűgözze. Ha ez nem így történik, akkor ráun. Ha ráun, akkor pedig azt az isten nem fogja még egyszer vonzóvá tenni a számára.
-Mi több, teljesen leamortizálja az embert.-tette még hozzá.
Jólesett beszélgetni, mégha ilyen kis csacsiságokról is. Van amikor teljesen elege lesz abból, hogy mindig az Élet nagy kérdéseit feszegesse. Olyan ez mint az órák közötti szünet.
Egy kis lélegzetvételnyi pihenő. Mikor nem kell azon kattogtatnia az agyát, hogy most mi okosat mondjon, mert a válasz készen ugrik elő, és minden rendben is lesz.
-Téged melyik óra űzött ki?-lőtte vissza a kérdést.
Ugyan mit kérdezzen? Had meséljen csak a másik, abból majd megtudja.

[Lilianne]

                                                             Lilianne

~ Mágiatörténet ~

Nos, pont valami hasonlóra számított, hiszen csak az ehhez hasonló tárgyak tudják elgyötörni az embert igazán. Azonban mindehhez hozzá tartozik, az is, hogy Patricket ha jó idő van szinte bármi képes elgyötörni annyira, hogy aztán az első adandó alkalommal induljon is a szabadba.
A jég kék lélektükrök egy kis érdeklődést támasztanak a fiúban, ám jól tudja, hogy ez most nem az, az időpont, de egy kis játék mindig belefér.
A kérdés hallatán egy kissé komorabbra vált arca, s csak ekkor nyílik szóra a szája, majd lemondóan csak annyit mond:

- Jóslástan? - kis hatásszünet majd folytatja. ? Az nem is igazi óra, nem is tudom miért is vettem fel, valahogy meg kéne szabadulnom tőle. -

Amint ezek a szavak elhagyják száját, máris kissé megkönnyebbül, s úgy dönt, hogy egy kis incselkedés soha sem árt. Tekintetét lassan emeli Lilyre, s a mozdulat legvégén szemeik találkoznak. Pat pillantásaival mintha csak olvasni akarna a lány szemében, ám ezt még sem tolakodóan teszi, inkább visszafogottan, egy kissé hívogatóan, táncba hívja partnerét, s most kíváncsi vajon keringőzni vagy tangózni fognak e.

[Pat]

Pat

-Jóslástan.-ismétli a lány és biccent egyet.
Nos, ő sem mondhatja el magáról hogy a kedvenc tantárgya, de ennyire borzalmasan veszedelmesnek sem titulálja. Néha vannak érdekes részei. Néha...és azért nem venné el tőle a tantárgy megnevezést sem.
-Talán add le. Nem olyan bonyolult dolog.-szólal meg ismét.
Egészen kézenfekvő a dolog, nem? Vagy csak az ő számára az? Megeshet. Változtat a testtartásán, kezd zsibbadni a lába, ami nem éppen kellemes érzés. Kivéve ha valaki szereti a zsibbadtságot. Mert akkor az az. Aztán a fiú szemezni kezd. Nem tolakodóan, nem is erőszakosan. Mondhatnánk azt is hogy játékosan. De ez egy picit idegesíti a lányt. Egy ideig állja Pat tekintetét, aztán pislog egyet.
-Oké, te nyertél.-mosolyodik el.-Nem vagyok jó farkasszemnézésben.-neveti el magát.
Nem tud ebben a helyzetben komoly maradni. Tényleg cuki a fiú, meg kedves, de neki ez a fajta stílus nem fekszik. Márrmint csak beszélgetni maradt. Mint egy szimpla haver. És van egy olyan érzése, hogy a fiú a barátaival -értve ezalatt a hímneműeket- nem szokott szemezni. Vagy...ugyan. Nem feltételez semmit sem.

[Lilianne]

                                                             Lilianne



Amikor a lány reakcióját hallja és látja, nem lepődik meg, valami hasonlóra számított, tulajdonképpen ez is csak arra szolgált, hogy egy újabb irányba terelhessék a beszélgetést.
Ekkor ő is elmosolyodik, majd megvakarja fejét, de nem kelt zavart hatást, hanem inkább egy kis gyerekességet ad vissza. Sok lány gondolja úgy, hogy a korabeli fiúk éretlenek, meg nem gondolkoznak úgy, mint ők, hát akkor legyen is okuk ezt gondolni, hát rájátszik egy kicsit. Sosem baj ha mást hisznek róla, mint ami valójában létezik.

- Őszintén szólva én sem, de ezek szerint legalább nem vagyok vele egyedül. Amúgy én is gondoltam rá, hogy leadom, de köztünk szólva a többi tárgy sem fog meg igazán, amit e helyett választhatok.
Viszont szerintem hagyjuk a sulit meg a tanulást, nem azért jöttünk, hogy ezt vitassuk meg. - kis mosoly jelenik meg az arcán, majd folytatja - Így, az ötödik évre egész kiismertem magam a Roxfortban és sok mindenkit megismertem, de veled még nem sikerült többet beszélgettem. Neked hogy tetszik itt? Mik a tapasztalataid a suliban? Kicsit béna kérdések, de igazából ezek ölelik fel legjobban azt amit tudni szeretnék. Persze csak ha szeretnél róla beszélni, na és persze csak ha nem untatlak. ?

Továbbra sem veszi le magáról az imént felöltött álarcot, hiszen másként mi móka lenne neki az egészben. Így legalább a lány sem unatkozik és ő is megfigyelheti, hogy miként reagál erre a helyzetre.

[Pat]

Pat

Alig észrevehetően felhúzza a szemöldökét. Megint sajnálattal kell megállapítania, hogy akármennyire is helyes a srác, nem túl komoly. Vagyis azzal nincs is baj, csak ez a túlságosan lazán veszünk mindent...nos, ezzel szemben vannak fenntartásai a lánynak. Végül aztán mégis csak elmosolyodott. Süt a nap, szép az élet, nem most van ideje annak, hogy ilyen és ehhez hasonló dolgokon problémázzon. Csak ez már olyan megszokott, olyan...mindegy.
-Majd csak akad valami helyette.-szólal meg a lány, bár magában igazat ad a fiúnak.
Sajnos nem sok túl vonzó tárgy van amit jóslástan helyett hallgathatna az ember fia vagy lánya.
-Lekötelezel.-ereszt meg egy halk kacagást a lány.
Tény, nem azért van itt, hogy a suliról vagy a tanulásról beszéljen.
-Igen, csak látásból ismerlek én is. Meg hall az ember ezt azt, ha sok kis leányzó csapatostul elolvad ha elhaladsz mellettük.-na erre már tényleg nevet egy jóízűt.
-Szeretem a sulit, minden...minden érdekessége ellenére, eddig hálistennek kimaradtam a nagyobb volumenű hülyeségekből. Semmiféle attrocitás nem ért eddig.-hallgat el végül a lány.
Pár perc némán telik el még ismét folytatja.
-És neked? Hogy tudsz ellavírozni az imádóid között?-néz érdeklődve a lány.

[Lilianne]

Lilianne

Érdeklődve figyelem a lányt, s főleg a reakcióit. Tulajdonképpen erre számítottam, de a válaszai, nos, érdekesek. Nem számítottam hasonló epés megjegyzésekre, de állom ezeket, s mosolyogva fogadom mindezt. Aztán egy mikor az utolsó kérdést felteszi, egy kis mosollyal nyugtázom mindezt, majd hagyok egy kis hatásszünetet, s egy kis nevetéssel megtörve mindezt, ekképp kezdek mondandómba.

- Nos, ez egy igen érdekes kérdés… Hódolók? Soha nem akartam, hogy ez így alakuljon, de ez van, nem tehetek róla. Igazából, a suliban talán ez az egy dolog az, ami kicsit zavar, de néha érdekes helyzetek szül mindez. Bár hozzá kell tennem, hogy a helyzetet sohasem használtam ki, s talán ez mégis csak egy pozitívum az oldalamon. Ne érts félre, ezzel sem fényezni akarom magamat, de nem úgy akarok egy lánnyal összejönni, hogy ő csak azért van velem, mert milyen menő egy, ahogy ők mondják „jó pasival”, összejönni. Nem tudom tiszte e, amit mondani akarok. -

Mondandóm végeztével, ismét elmosolyodok, bár ez most egy kissé zavart mosoly, mégis úgy érzem, hogy talán tapintatosan és érthetően fejeztem ki magamat, s ha mégsem, hát csak nem tűnök ettől egy üres fejű sportolónak aki csupán a kinézetéből és a hírnevéből akar megélni.

Darren

Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,
Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,
Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.
Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek cseppet sem,
Szemernyit sem, nem gyűlöllek én.

Egy héttel ezelőtt az Abszol-út egyik igen sötét kis sarkában járt, s megcsináltatta élete első varázstetoválását.

- És most feküdjön szépen ide le, hogy a bőr megfeszüljön.
Mondta a szépen fésült mágus, majd neki kezdett. Pálcája hegyét óvatosan a lány csípőjéhez érintette, s mintha csak rajzolni kezdene, az ábrának megfelelően mozgatni kezdte a fadarabot. Tyana először csendben tűrte, de mikor másodszor is átment bizonyos részeken, halkan felszisszent. Nem volt vészes…lehetett volna vészesebb is. Túlélte. És ezentúl örök életében két kígyó fog egymásba gabalyodni csípőjén miközben egy szívet ábrázolnak…talán azért ez lett a választása, mert neki sose lesz szíve.



Most lassan kimérten sétálgat, s tűsarkúja ritmusosan kopog a fehér kővel kirakott földön. Hála istennek most nincs itt senki sem, és mostanában már sokadszorra lenne szüksége egy kis magányra, mert a dolgok kezdenek kicsúszni a kezei közül. Kegyetlen kis játékai már nem tüzelik fel annyira, hogy örömét lelje bennük, így immáron egy sokkal pokolibb dologra adja fejét….valakinek a szívét akarja. Összetörni.
Ezért mondják hát rá a háta mögött, hogy Lucifer ágyasa. Hiszen ritka az olyan lány a Roxfortban, aki valóban abban leli boldogságát, hogy egy pár életet tönkre tehet, s egy-két párocskát szétszakíthat.
Tényleg ennyire gonosz volna? Ha nem akkor miért teszi ezt?
Számára ez olyan, mint másnak az oxigén…egyszerűen szüksége van arra, hogy érezze a másik félelmét, hogy hirtelen mindent elveszthet, élvezi azt a hatalmat ami a kezében van, amivel egy intéssel szét törheti az álmokat, s kell neki a tudat, hogy félnek tőle…hisz csak egy szörnyeteg, akitől nem lehet mást várni.
Áll egy helyben, aprócska szoknyája épphogy takarja amit kell, nyakában megannyi lánc lóg, csuklóján pedig a karperec amit Voldemorttól kapott.
Haja kibontva szokás szerint, ugyanis imádja, ha a szél belekap tincseibe.
Ujjai a szoknya széléhez simulnak, s míg egyik kezével az inget húzza feljebb, addig másikkal a szoknyával bíbelődik, hogy megnézze friss szerzeményét. Már egészen szép…sőt, kifejezetten jól mutat a lányon.
Elmosolyodik a gondolatra, hogy mennyire megfognak lepődni egyes emberkék mikor megpillantják rajta a tekergőző kígyókat.
Mondjuk bármikor elrejtheti a kendőző bűbájjal ha éppen úgy tartja kedve…de lássuk be…a polgárpukkasztás mindig is a kedvenc hobbijai közé tartozott.