|
|
« Válasz #30 Dátum: 2010. 01. 20. - 08:34:40 » |
0
|
Afton
*Belegondolt, vajon milyen is lenne mugli munkát végezni. Először is édesapja munkáján gondolkozott el. George Wayne sporttal kereste a kenyerét. Fiatal korában footballozot, habár legnagyobb teljesítménye annyi volt csupán, hogy az angol másodosztály kiesőjelöltjét erősíthette. Igaz, abból is annyi pénz folyt be, hogy jószerével mindent megkaptak, amit csak akartam. Később aztán edző lett belőle, és méltán híres Liverpool másodcsapatát edzhette… Abban az időben Robert is játszott a csapatnál, de akkor még nagyon fiatal volt. Ha most is ilyen munkát szeretne, akkor azt csak is mágia útját kaphatná meg, ugyanis ilyen idős korban már nem nagyon lehet hozzálátni a footballista karrier kiépítéséhez. Más munkát nem nagyon ismert, legalább is nem tudta, miképp is végzik azt. A tanítás volt a másik, ami gyermekkorában még érintette őt, elvégre 11 éves koráig két iskolát is érintett. Azonban, ahogy végiggondolta a szakmákat, és beleképzelte sajátmagát, nevetésben tört ki. Nem neki való az a világ, de ezt már nagyon rég óta tudta is.* - Ne haragudj, nem rajtad nevetetek – mondta szinte azonnal, mentegetőzve – csak elképzeltem magamat, amint odakint élek. Nem kaptam valami reális képet, azt gondolhatod… *Komolyságot erőltetett az arcára, majd pedig ismét Aftonra tekintett. Kíváncsi volt az ő véleményére is. Vajon ő miképp képzeli el az életet a muglik között?* - És, ha esetleg a varázsvilágban nem találnál állást, amit kétlek – tette hozzá mosolyogva, inkább magának szánva, mintsem a lánynak – akkor mit csinálnál mugliként? *Fogalma sem volt róla, hogy Afton mi mindent tud a varázstalan világról, hogy egyáltalán tapasztalta már, látott-e belőle valamit is. Sosem beszélt még a lánnyal, nem is hallott róla dolgokat, ezért hát ezt senki sem róhatja fel ellene. Mindenesetre a Nap tovább perzselte a lenti világot, és Robertnek az az érzése támadt, hogy nem ártana valami árnyékosabb helyre húzódni, ha a szökőkút oszlopai nem képesek elég nagy hűst adni nekik. Ujjai végét újból belemártotta a kút kék vízébe. A víztükör csillogva utánozta keze alakját, hogy aztán tökéletes mását verje vissza. Aztán ahogy Robert közelebb hajolt, meglátta saját maga tükörképét is, a kócos, fekete hajtincseket, a borostás arcot, a vidám szemeket. Ez mind ő volt… Aztán kíváncsian visszafordult Aftonhoz, várva a választ az előbbi kérdésére.*
|