Nyugati park

Shay

Amy ki akarja használni a hétvégét, a napsütést és azt a tényt, hogy végre elkészült a kismillió feladott házival. Kivételesen nem érdekli a közelgő RBF, képtelen stresszelni a vizsgák miatt. Mivel amúgy is szüksége volna némi edzésre, magával hozta a parkba seprűjét. Nem akart a kviddicspályára menni, mivel ott éppen a mardekárosok garázdálkodtak, így maradt a biztonságos Nyugati park.
A lány egy fához sétál, seprűjén lent hagyja, ő maga pedig felkapaszkodik a jócskán öreg fa terebélyes koronájába. Levedlett iskolai köpenyét az egyik ágra helyezi, varázspálcájának biztonságos rejtekhelyet keres az ágak szövedékében, s elrejti. Mostanság sajnos szükség van az utóbbi előkészületre, ha repülni indul. Nem hagyhatja ott a köpenyében a földön, mivel a zöldekkel való legutóbbi összetűzése óta eléggé eldurvult a helyzet. Mintha amazok a vesztüket éreznék. Vagy éppen valami más jelentős eseményt, ami Amy számára megjósolhatatlannak tűnt.
Gyors, macskaszerű mozgással iramodott lefelé az ágak között, majd kétméteres magasságból leveti magát a földre. A levegőben összegömbölyödik, hogy földetéréskor kigurulhassa a lendületet. Néhány bukfencszerű átfordulás után felpattan és visszaléptet a fához, ahol seprűjét hagyta.
Jégmadár, a Tűzvillám finoman vibrálva lebeg a levegőben, nagyjából csípőmagasségban, hogy gazdája bármikor felpattanhasson rá. Amy él az alkalommal, nyeregbe szökken. Repülőstarttal indít a fa alól, szinte kilövi magát, azután a fák között kezd tekergőzni. Szlalomozás közben megfeledkezik mindenről, maga mögött hagyja a feszültséget, csupán a fülébe sivító széllel, a magasan fent tűző nappal törődik és persze a mutatványokkal, melyeket gyakorolni akart. Szaltózik, perdül, fordul, éles kanyarba dönti seprűjét, meredeken zuhan, emelkedik.
Az egyik őrült átfordulásnál elszámítja magát, megbillen, majd lezuhan a seprűről. Mázlija, hogy alig négy-öt méteres magasságban próbálkozott a kunszttal, ám még így is elég kemény a becsapódás. Amy alaposan odaveri fejét a talajhoz és megválik eszméletétől. Tarkóján vékony vérpatak indul útnak a föld felé.
A griffendéles seprűje egyre alacsonyabban sodródik tova a kastély felé, mígnem végül derékmagasan áll meg, alig valamivel egy fa előtt. Amy nem látja a fölé hajoló embert, ahogy semmi mást sem, a tarkóján csordogáló vércsík azonban egyre kövérebben lódul lefelé

Amyke aka Macskusz Kviddicsusz

Shay már fele annyira sem stresszmentes, és még kevésbé nyugodt az RBFeket illetően. ÁVT, BBT, SVK és a többi mind rendben, sőt annál azért több, de a BIT és GYNT nagyon is neccesek lesznek. Ajkai mozognak, de hang nem jön ki közöttük. Próbálja felidézni, amit Neville mondott neki a közös gyakorlások alkalmával, de itt minden sokkal egyszerűbb, mint mikor ott kell matatnia egy esetlegesen virgonc növényen és a különböző tulajdonságai ecsetelése közben végre is kell hajtania az ártalmatlanításukat. Ez már kicsit nehézkesebb dolog, de bízik abban, hogy Neville segítsége nem volt hiábavaló. És itt van az ok, amiért nagyon is be van parázva, mert hát csak magára számíthat.
Épp nagyban sopánkodik magában, hol a bájitaltan, hol pedig a gyomtan vizsgák miatt sopánkodva. Ha megkérdeznénk tőle azt sem tudná megmondani hogyan keveredett ki a kastélyból, az ösztönei vezetik s az, hogy minél messzebb kerüljön innen. Nyomasztó már ez az egész így az év vége közeledtével, és még az idő is olyan nyomott, állandóan szürke felhők kúsznak lustán, és magasan a kastély fölött, beárnyékolva ezzel a birtokot, s mindenki szívét, mindenki boldogságát. Talán ez az oka annak is, hogy a máskor oly derűlátó hugrás lány most hihetetlenül borúlátó. Míg cipője orrát figyelgeti és út közben kilazítja a fojtogató talárt és nyakkendőt. A távolban aztán egy repkedő alakra lesz figyelmes, amire először azt hiszi, hogy egy eltévedt dementor tűnt fel a birtokon. Azonnal pálcája után kap, s ha nem is elsőre, de igyekszik minél inkább egy boldog emlékre gondolni.
~ A zöld... ~ ez talán némi magyarázatra szorulna, de szerencsére a gondolatait senki sem hallja, így nyugodtan gondolhat Rá. Mire azonban az emléket engedi eluralkodni magán a dementor lezuhan.
~ Lezuhant? ~ értetlenül méregeti a távolt, elvégre a dementorok legjobb tudomása szerint nem szoktak megbotlani a levegőben. Egy része azonban közeledik. Ez már kezd számára nagyon is bizarrá válni. Ahogy közeledik azonban a levegőben támolygó fadarab, hamarosan felismeri, hogy az egy seprű. Szemöldökeit összevonva mered a mozdulatlan alak felé, majd hirtelen ragadja meg a Tűzvillám nyelét és ugrik a seprűre. Magabiztosan üli meg, hiszen ragadt rá néhány dolog a kényszer edzéseken.

A test közelébe érve, egy vagányabb mozdulattal vetődik le a seprűről és mit sem törődve azzal, hogy lehorzsolódik a térde, veti le magát a fűbe.
- Amy... - hamar nyilvánvalóvá válik számára, hogy a griffis kviddicses hever a földön és nincs nagyon eszméleténél. Óvatosan fordítja a hátára a lányt, miközben halkan többször is a nevét ismétli. Körülnéz, sosem lehet tudni nem-e kábították el a lányt. ~ Ájulás, hát persze... ~ kap hirtelen észbe, s pálcáját ismét kézbe veszi, Amy arcához érinti.
- Stimula... - reméli, hogy hatásos a magához térítő varázslat, a DSben már többször sikerült elvégeznie, de most egy csöppet megvan ijedve. A griffis feje a hugrás térdére van fektetve és nagyon reménykedik benne, hogy magához tér, míg kivárja azt a néhány pillanatot, talárja szélével letörli a kifolyt vért, bár a rosszullét kerülgeti tőle. Már most érzi azt a jellegzetes fémes illatot. A hideg is végig fut hátán, de kitart. Nem látja honnan szivárog, de igyekszik nem is mozgatni egyelőre az eszméletlen szöszkét.

Shay

Repülés közben nem vette észre a parkban leledző másik alakot, holott az nagyon is jelen volt. Amy kitárta karjait, szíve szerint az egész világot a keblére ölelte volna, s diadalmas kiáltást hallatott, rikkantását hosszan elnyújtotta. A repülés néha egészen mámorossá tesz, ha meg ráadásul imádod is, akkor szinte mindig megrészegülsz tőle. Valószínűleg ez vezetett a könnyelműséghez és az eséshez egyaránt.
Ekkor bukkant elő az a bizonyos másik ember, akinek létezését Amy észre sem vette eszeveszett száguldása, pörgése-forgása során. Az eszméletlen lány fölé hajolt, a griffendéles azonban nem hallja halk szövegét, lévén eszméletlen.
"Stimula" - hangzik a varázsige Shay szájából, mire Amy mintegy varázsütésre magához tér. Tétován eszmél, fogalma sincs mi történt vele, hol van. Kinyitja szemeit, azonban rögtön be is csukja, mivel elvakítja a fény. Újabb próbálkozás, ám ezúttal a furcsa, elmosódott kép veszi el kedvét a nézelődéstől. Mintha esőfüggöny mögül szemlélné a világot, elmosódott a látvány. Végre lassanként kitisztul a kép, Joy felismeri a hugrabugos leányzót, akivel annyiszor gyakorolt együtt a DS edzésein.
- Shay? - hunyorog rá értetlenül. - Hát te mit csinálsz itt?
Felül a fűben, fejében tompán zsong fájdalom, az esésre emlékeztetve a kamaszt. Amy odakapja fejét, ujjai valami meleg folyadékot tapintanak. A lányon erőt vesz a hányinger, forogni kezd vele a világ, mintha még mindig a nyaktörő figurákat gyakorolná a levegőben. Vér. Sosem bírta. Vér. Vissza kéne ájulni. Vagy legalább visszafeküdni a fűbe, az nem billegett ilyen furán ide-oda, jóságosan stabil volt.
Amy háta mögé teszi két kezét, azokra támaszkodik, hátha sikerülne valahogy kijózanodnia. Előrehajtja fejét, így lassanként elmúlik a gyomorforgató kavargás. Tisztuló fejjel néz fel, s csak ekkor veszi észre a farmerját ékítő, újdonat eredetű hatalmas szakadást a bal térdénél, valamint pólója alján az apró hasadást.
- Hörr - nyilvánul meg felettébb bőbeszédűen. - A kedvenc farmerom volt. A pólónak mindegy, úgyse nagyon rajongtam érte. Kössz, hogy itt vagy, Shay.
Elmosolyodik, aztán seprűjére esik pillantása. Töprengőn bámulja a Tűzvillámot, sehogy nem fér a fejébe hogyan lehet itt a járgány, hiszen a lendületnek tovább kellett volna vinnie. A seprűről Shayre vándorol tekintete, kutatón fürkészve a hugrabugos hölgyeményt.
Mint valami jótündér. Azért rendes tőle, hogy éppen most és éppen itt volt. Mindig tudtam, hogy kedves lány. Nincs olyan abnormális állat, aki magamhoz térített volna a helyében, ugyanis elég sokan szeretnének halva vagy legalábbis megkínozva látni, főként a mardekárosok közül. Inkább elcipeltek volna, kihasználva a röpke tudatszakadást és megnyúztak volna valami aranyvér-oltáron. Azt hiszem sokkal lógok Shaynek ezért a kis mentőakcióért - véli magában Joy, de egyelőre nem teszi szóvá gondolatait.

Amyke aka Macskusz Kviddicsusz

Az iskolában furcsamód sokan esnek le innen-onnan és még furcsább, hogy elég sokszor fejre. Nem rég egy hetedéves srác zúgott le előtte, igaz abban neki is része volt. Azóta az eset óta, a mindig magánál tartott fekete szőtt tarisznya mindig rejt egy kisebb zselés párnát, amit szükséges esetben le tud fagyasztani és ilyen helyzetekben nagyon jól használható. Shay idegesen mered az ölébe illesztett fejre, de leginkább a lehunyt szemekre, várva, hogy kinyílnak-e. Talán nem volt a legjobb ötlet magához téríteni a lányt, de az előzetes tapogatás után nem vélte olyan súlyosnak a sérülést.
A hugrás talárja szélével igyekszik felitatni a griffisen folydogáló vér csíkokat, mígnem meghallja a hangját. Egy mosollyal díjazza az szemnyitási kísérletet, s így hátulról hajol felé. Hosszú barna tincsei előre lógnak, de köztük is kilátszanak a bántóan zöld íriszek, melyek a szürke, egyhangú és lehangoló égi tényezők ellenére is szinte világítanak. Egyelőre nem szívesen engedné, hogy Amy felkeljen, de azt vallja jobb nem ellenkezni egy kviddicsessel, mert még egy hajtó is igen nagyot tud ütni. Így csak tanácstalanul pillogva nézi, ahogyan az oroszlános szöszi felemelkedik, de azt a kis bizonytalanságot is látja.
- Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy itt ma valaki egy óriásit fog taknyolni, gondoltam kijövök és megnézem... - széles vigyor kúszik a barnaság arcára, szemeit összeszűkítve azért továbbra is fürkészi az kissé lesápadt évfolyamtársat. Eddig nem beszélt többet Amyvel, mint amennyi feltétlenül fontos volt. A DS edzéseken, az órákon, amikor összeválogatott párokban kellett dolgozni, vagy esetleg egy-két szót, amíg valamelyik tanárra vártak egy-egy professzorra. Sosem gondolkodik olyasmin, hogy ez vajon miért van így, bár egy idő után képes nagyon is megnyílni, neheze enged magához közel embereket. Nads volt az első és eddigi egyetlen olyan személy a suliban, akivel közeli barátokká lettek, vele még a lányos csevegés sem érződik olyan idétlennek. Számára legalábbis.
Meglepetésében felvonja szemöldökét, mert a kviddicses szösziboszi nem a sajgó fején kesereg, hanem azon, hogy kihasadt a farmerja.
- De a fejed megvan? - érdeklődik, valamennyire megpróbálva visszarángatni a griffist a földre. Nem szó szerint, de majdnem. - Várj csak... mivel nem te vagy az első, aki a szemem láttára teszteli, hogy a feje keményebb-e, vagy a kő, van nálam valami ilyen esetekre. - kezei közé kapja a fekete tarisznyát, s jó néhány másodpercnyi kutakodást követően megtalálja a kis zselés zacsit. Bár mugli cucc, hugrásunk nagy rendszerességgel használja, és igencsak kedveli is, hogy ennyire hasznos. Pálcáját is előkapja a helyéről, majd egy ügyes mozdulat és egy Glacius elmormolását követően a tasak jéggé mered. A műveletet követően aztán Amy felé nyújtja, hogy illessze a fájó pontra, sokat enyhít a fájdalmakon, és most ez lenne az elsődleges. Tekintete követi az Amyét, s megállapodik a Tűzvillámon.
- Öhm... igen, ne hari, használtam egy kicsit, gyorsabban ideértem, mintha futottam volna - kezd el szabadkozni, nem folytatja, igazán nem zavartatja magát, csak ő sem mindig szereti, ha valaki az ő tulajdonát használja, anélkül, hogy engedélyt kérne. Megkérdezte volna, de mint tudjuk Amy nem volt túlságosan eszméleténél.

Shay

- Nem mondod? - vigyorodik el Shaelynn pimasz szövegére. - És honnan tudtad, hogy pont itt, pont most? Jós vagy? Vagy visszamentél az időben?
Csak miután kimondta filózik el a naiv kérdésein. Na igen, néha hajlamos úgy gondolkodni, akár valami átlagos csitrilány Londonból, nem pedig boszorkányosan. Hiszen itt nagyon is valóságos a jóslás és az időutazás bizonyos formája, például időnyerővel simán megvalósítható egy néhány órás kis út. Nem baj, egyszer biztos belejön ebbe is, mint annyi másba, egyszer talán sikerül kapásból boszorkányosan töprengeni egyes események okán vagy boszihumort alkalmazni.
- Katasztrófa-turista - közli vidoran Amy és nyelvet ölt Shay-re.
Meg sem próbál felállni a földről, pedig szeretne még repülni, lehetőleg most. Fent a levegőben biztosan hamar kitisztulna a feje, csak hát az sem biztos, hogy a seprűn fent bírna maradni legalább a felszállás erejéig. Egy újabb esés pedig tovább roncsolná imidzsét és persze a fejét is, ha megint olyan szerencsétlenül esik.
Shaelynnre nézve elképedten tapasztalja, hogy panaszkodása meglehetőst nagy megdöbbenést vált ki a lányból. Hát igen, van aki ilyenkor önnön fejét sajnáltatná, de Amy sosem tartozott ebbe a típusba. A hugrabugos leányzó szövegét hallván felötlik benne, hogy Shay keménycukrot, esetleg matricát (jutalomnak), szikét, tűt, cernát, netán még inkubátort is raktározhat tatyójában, netalán lélegeztetőgépet. Kíváncsian nyúlik nyaka, ahogy megmentője kotorászik a táskában, azonban nem sikerül belelesnie. A zselés párna elővételekor már-már csalódottan hanyatlik vissza a földre.
- Azt hittem előkapod a felfújható hordágyat és hozzá valami ósdi mentőautót, satöbbi - kommentálja blazírt képpel az eseményeket, aztán elmosolyodik. - Azért köszönöm!
Engedelmesen elveszi Shay kezéből a jéggé dermesztett párnácskát, tarkójára illeszti és hanyatt fekszik vele. Nyaktörő pózban tartja fejét a füvön, azonban így hűti legjobban a jég a sebet.
A lány magyarázkodására nagyvonalúan legyint.
- Ugyan már, ne viccelj. Ha te nem vagy itt, még valaki lenyúlta volna, netán tönkreteszi. Jégmadár megmentője is te vagy, Shay, sokkal tartozom ám neked ezért.
Hálás mosolyt csillant ápolójára, arca ígéretesen színesedik, kezdi felölteni eredeti pirospozsgás árnyalatát. Még néhány perc és talán újra lábra állhat, megint röpködhet a fellegekben. De azt már nem egyedül fogja tenni, magával hívja Shaelynnt is.

Amyke aka Macskusz Kviddicsusz

- Mondom... megérzés... - kuncog - na jó nem. Csak gondoltam kicsit kijövök, mert már nem bírtam a négy...száz fal között - fejét lehajtaná, ha nem épp így kerülne szembe Amyvel, így inkább elnéz a messzeségbe. Talán egy percre visszatér belé az a szorongás, amivel kijött ide. De ha Neville átment az RBFeken, akkor ő miért ne menne? Pitonnál sem bukott meg anno a vizsgákon, és Foley is elengedte tavaly. Akkor nem lehet probléma. Talán a GYNT ad némi okot az idegeskedésre, de majd még tanul egy keveset és talán abból sem lesz gond. Az elfogadhatóra mindig van esély. A megnevezésen elvigyorodik ő is, elég szórakoztató belegondolni... vagyis....
- Ja, viszont azt hiszem el kell gondolkodnom azon, hogy nem-e én vonzom a bajt és mindez azért történt, mert én jöttem ide... hm.. - persze nem gondolja komolyan, az ilyesmi hiányzik a szótárából. Még hogy ő hibás legyen valamiért, bár némi aggodalomra ad okot, hogy társai sérülése olykor akkor történnek meg, amikor ő feltűnik. De sosem lehet tudni, elvégre nem ő hajkurássza a "katasztrófákat", hanem azok hajkurásszák őt. Ha nem lesz jobb dolga, talán ezen is elgondolkodik, de kétséges, hogy magát fogja a legújabb Lemony Snicketnek beállítani.

- Mentőautót? - kérdez vissza némi értetlenséggel, de aztán megrántja rá a vállát. A biztonság kedvéért azért ellenőrzi, hogy nincs-e egy felfújható hordágya is a táskájában, ajkaival csücsörít, majd aztán elhúzza... - hááát... sajnálom, de éppen most kifogytam a felfújható hordágyakból... esetleg egy sima ágy egyenesen a gyengélkedőről? - kérdezi készségesen, bár nagyon reménykedik benne, hogy nem fogja kérni, mert sajnos akkor újra le kell lomboznia.
- Egy Tűzvillámot? Nincs az a szívtelen, aki ilyet tenne... - aztán persze eszébe jut Audrey és a seprűtárolós eset, amikor is egy Tűzvillámot kent be valami kencével, amitől az teljesen bevadult. Sajnos meg kellett egyszer iszonyatosan rúgnia, amiért vérzett is a szíve, de meg kellett fontolnia, hogy vagy beenged még egy gyomrost, vagy pedig elküldi még egy-két kört vergődni, amíg kitalálnak valamit. Egyértelműen az utóbbi. Egy nosztalgikus mosollyal méri végig a seprűcsodát, és be kell látnia, hogy hiányzik neki a repülés. Bár mindig noszogatniuk kell szüleinek, hogy gyakoroljon velük, azért a végére mindig egészen jól érzi magát, és ragadt is rá jó néhány dolog.
- Egyébként mi volt az a trükk, amivel próbálkoztál? - kérdezi Amyre fordítva tekintetét. Kíváncsi rá miket tud már megcsinálni, bár az eddigi meccseken, azért látott már a szöszkétől egy-két kunsztot, elvégre nem minden érdem Potteré, de persze erről hajlamosak az emberek elfeledkezni, mert hát a fogó az isten. Márakinek.

Shay

Amy vigyora egyre szélesebbé válik. Méghogy Shay vonzza a bajt, amikor itt van ő, Amy Joy, az utolérhetetlenül zizzent és a mindenféle problémákat magnetikusan vonzó nőszemély?!
- Kész katasztrófa... - ironizál kacagva. - De azért ne reménykedj, a bajt magamnak köszönhetem. Valósággal üldöz a balsors, mellettem az embernek sosincs nyugta, kivéve ha besavanyodott, gonosz avagy lelketlen lényről van szó. Velem mindig történik valami és ez nem feltétlenül pozitív értelmű.
Pláne ha pasasról van szó - ám ezt már magában teszi hozzá csupán a szöveghez, halk sóhajjal kísérve a gondolatot. Hiszen Anthonyt még nem heverte ki, ahogy azt a ficsúrt sem, akivel előtte járt. És Oliver, a csodás, kedves, aranyos, humoros, értelmes Oliver... Hiszen vele már régóta barátok, sőt, talán több is ez mint egy szimpla barátság. De Joy mindig megfutamodik az érzései elől, amikor éppen véletlenül valami kétes helyzetbe keverednek, melyben végre bevallhatná a fiúnak, milyen régóta szereti. Kezdettől fogva valójában, de valamiért sosem volt elég mersze elmondani a pasasnak. Akkor sem, ott a toronyban, amikor egymást átölelve gyönyörködtek a narancsvörös napban. Oli vonszolta fel a lányt a toronyba, hiába tiltakozott Amy, utóbb pedig futólépésben, bőgve inalt a szituációból. Dühében sírt, mert ott és akkor sem volt elég ereje elmondani a fiúnak, mit érez iránta.
Ekkor Shay megemlíti a gyengélkedőt, ágyszerzési célzattal.
A gyengélkedő, hát hogyne! Amy onnan is őriz jónéhány szép emléket, többek között a párnacsatát, mely Zoey és közötte zajlott, aminek köszönhető a barátságuk; azután ott van az egyik kviddicsmeccs utáni másfél hetes pihenő, mialatt a többiek dolgozathegyeket írtak, ő összebarátkozott egy Kys nevű lánnyal, aki a szomszéd ágy lakója volt éppen. És így tovább, reggelig lehetne sorolni a különféle történeteket.
- Ne, azt inkább hagyjuk ki. Madam Pomfrey nyilván utánajárna hová tűnt az ágya, aztán megint egy hétig ott penészedhetnék nála. Tulajdonképpen nincs is semmi bajom.
Ezzel lazán felpattan. Könnyebben belesápad a mozdulatba, meginog, ám gondolja, majd belekapaszkodik a seprűbe. Azon megtámaszkodik, ígyként kiköszörülve a csorbát. Nem nyert. A seprű ugyanis nincs rögzítve sehová, így a nyomás hatására odébb libeg a levegőben. Amy magabiztos mosollyal kapaszkodik, fölénye azonban alábbhagy, amikor az odébblevitáló seprűnek hála elvágódik.
Halk torokköszörüléssel kecmereg talpra, leporolja ruháját, melynek amúgy már totálisan mindegy mit tesz vele tulajdonosa, mindenképpen tönkrement.
- Tulajdonképpen van olyan őrült, aki szó nélkül tönkretenne egy Tűzvillámot. Néhány mardekáros feni rám a fogát a legutóbbi roxmortsi hétvége óta, másik néhány pedig az utolsó meccs óta. Ők bizony nem érnék be holmi seprű-eltulajdonítással, biztosan a dúvad jegyében születtek. A trükk saját fejlesztésű, de még dolgoznom kell rajta. Névtelen, a lényege a gurkó és a terelők kicselezése lenne úgy, hogy közben zavartalanul passzolhassak szükség esetén. Még sosem sikerült teljesen befejeznem, talán bennem van a hiba - neveti el magát a leányzó.

Amyke aka Macskusz Kviddicsusz

- Na most azért abba belegondoltam, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogy te meg én egy időben itt vagyunk... - kuncog fel. Tény eddig is megtörtént már nem is egyszer, hogy egy légtérben voltak és minden komolyabb kozmikus zűr elkerülte őket. Pedig milyen komoly balesetek lehettek volna a DSben, ha épp mindkettejüknek akkor van rossz napja. - Nem is értem a Roxfort hogy bír el mindkettőnket, plusz még Harryt is... - itt már hangosabban kuncog. Néha jól esik nem csak az érezhetően közeledő háborúval foglalkozni, hanem csak úgy nevetni még ha ilyen butácska dolgokon is, mint a saját bénázásuk. Bár Shay esetében ez így ebben a formában nem helytálló, ő inkább másra hoz bajt, mintsem saját magára. Legalábbis a mellékelt ábra ezt mutatja. Kis túlzás ez, szerencsére nem mindennapos eset ez, de nemrég egy végzősnek hozta össze, hogy ugorjon egy szép fejest a híd korlátjáról, szerencsére legalább befelé, előtte pedig Nadine, az amúgy tökéletes egyensúlyérzékkel rendelkező barátnőjének segített úszni egyet a szökőkútban. Ez mind véletlen volt. Amy esete mondjuk más, itt nem zavarta meg a nagy koncentrálásban, egyszerűen csak éppen pont akkor járt erre, amikor a griffis lebucskázott a seprűről. De hát a macskaügyessége ilyenkor miért hagyja cserben? Jobb nem elmélkedni ezen tovább.
- Azért... nem ártana megnézetned egy hozzáértővel, nehogy súlyosabb legyen, mint amilyennek tűnik... - tanácsolja még mindig aggodalommal fürkészve a szöszkeséget. Aztán újra elvigyorodik - ...egyébként, ha érdekel, ez az esés nálam egy kilences volt. Láttam már sokat, de kapálózni még senkit... - újra felnevet. Szeret picit piszkálódni, de ezt csak olyanoknál próbálja meg, akikkel tudja, hogy lehet. Amy édes csaj, a DSben is szórakoztak olykor, ha volt egy kis lazítás, így már ismeri legalább annyira, hogy tudja nem sértődik meg, ráadásul épp az előbb vesézték ki tehetségüket. Nem tudja, hogy megijedjen-e vagy pedig elnevesse-e magát a kviddicsboszi próbálkozásain, végül is mindkettő bekövetkezik, váltogatva egymást. A szédelgés mulatságos, az esés is, de ez már ad okot némi ijedtségre is. Ő is fészkelődik egy keveset, majd hogy egy szintben lehessen a másikkal ő is feláll a fűből. Ügyet sem vet a lábára, bár érzi, hogy térdei csípnek kicsit, de nagy lány már, voltak durvább sérülései is, egy kis horzsolástól még nem fog kétségbeesni. Szerencsére nem vérzik túlságosan, így a rosszulléttől sem kell tartania.
- Értem, hát a jó kviddicseseknek tartania kell az ilyesmitől.. - kacsint rá Joyra, remélve, hogy ezzel a picinyke bókkal dob valamit a kedvén. Nem tudja, hogy mi az oka annak, hogy a mardisok a bőrére pályáznak, ő erre gyanakszik, elvégre nem példa nélküli, hogy rivális házak kviddics csapatának tagjai olykor megleckéztetik a másikat erőfitogtatás céljából. A legjobb módja, hogy manipuláljanak egy csapatot, ha a játékosaikat kiiktatják hosszabb-rövidebb időre.
- Amúgy... - tekintete ismét a seprűre vándorol - ...mikor nyírtad utoljára? - érdeklődik kicsit szakértőbb szemmel. Bár megteheti, ugyan kevesen tudják, hogy a kviddicses Scarborough házaspár az ő szülei. - Csak azért kérdezem, mert enyhén balra húz. Lehet én éreztem rosszul, nem is repültem vele olyan sokat - csak a meglátását osztja meg, persze nincs kizárva, hogy téved, de ilyesmiben ritkán szokott.

Shay

Shay, Harry és Amy... hát ez a mesterhármas valóban katasztrófa lenne, ha gyakorta megfordulnának egymás társaságában. Joy néha mázlistának érzi magát, hogy anno nem keveredett a Hermione-Ron-Harry trióhoz, mikor elsősként a vonatra került. Igaz, ők akkor már másodikosok voltak, szóval legfeljebb olyasféle rajongó lehetett volna, mint Colin és Dennis, a Potter-mániás testvérpár. Szerencsére az ötödéves griffendélesnek nem volt szüksége hamis bálványokra, sem akkor gólyaként, sem azóta soha, így Harryt is normális emberként kezelte, akárha egy teljesen átlagos srác volna. Igaz, néha hülyének nézte a pasast egyes dolgok miatt, de senkit nem a tökéletességéért szoktak szeretni az emberek, ugye?
Shay aggodalmára Amy lazán legyint egyet.
- Ugyan már, mit nekem egy kis fejsérülés? Ha túléltem a múltkori kviddicsmeccset minden gáz nélkül, akkor egy könnyebb agyrázkódás nem fog kifektetni, úgysem ronthat a súlyosbodó tudathasadásomon, skizofréniámon, hiszen folyton más szemével látom a világot. De tényleg, most például... Várj csak! - hangja izgatottá válik, s mintha egyszerre száz mutatóujjal mutogatna az egyik közeli fa koronája mellett az égre. - Nézd, ott úszik egy rózsaszín elefánt, okkersárga fülekkel!
Félig Shay mögé lépve kivonja magát a hugrabugos leányzó látóteréből, hogy minél később szúrjon szemet visszafojtott röhögése és ettől hullámzó hasfala, mellkasa. Halk pufogás, vinnyogás hallszik Amy felől, holott a serdülő minden energiájával azon van, hogy eltompítsa a szervezetéből kiszűrődő zajokat, kitörni készülő kacaját. Azután a griffis valószínűleg nem kevéssé elképedt megmentője vállára teszi bal kezét, miközben végre kirobban belőle a nevetés.
- U-ugye milyen széhép és cukiiii?! - csuklik néhányat a rövidke mondat alatt, látószerve viharosan bepárásodik a nevetéstől, szemei sarkából egy-egy könnycsepp indul világhódító útra.
Amikor végre lehiggad kissé, még mindig erősen vigyorogva kér bocsánatot az iménti tréfájáért, ekként szólván: bocs.
Shay bókja tényleg jólesik neki, mégis elhúzza kissé a szája egyik sarkát.
- Ugyan, a zsír kviddicsesek nem itt tenyésznek a Roxiban, hanem valamelyik menő csapatnál terelgetik a gurkókat, űzik a cikeszt vagy dobálják a kvaffot álló nap. Itt legfeljebb az váltja ki az agressziót egyes személyekből, hogy önmaguknál jobb csapattal találkoznak. Habár egy elvesztett meccs is tagló hatással tud lenni az önérzetükre, ezért kompenzálnak alamuszi módon, mindenféle agresszív támadásokkal. Amúgy ördögöd van, tényleg régen nyírtam meg. Látod, már tiszta loboncos az ágazata. És tényleg balra húz, úgyhogy a hétvégén neki kell esnem a seprűápolásnak. Már legalább másfél hónapja ezt hajtogatom magamnak minden nap. Hát ez a lustaság átka, egy hatalmas csapás az ember fejére. Hálás seprű, nem?
Amy megragadja az említett nyakát, majd úgy fordítja maga felé, hogy a lábtartó felőli vége és ezzel együtt a vesszők essenek a szeme elé. Csaknem hangosan felhörren az elé táruló gondozatlan végek látványától. Gyors mozdulattal rejti háta mögé a valaha remek formában volt versenyjárgányt, mintha ezzel megszüntethetné a problémát is. Égő grimaszt vág Shay felé, azután látványos tématerelésbe kezd, hátha megfeledkeznének hanyagságáról.
- És ööö... hogy, s mint vagy mostanság, Shay? Régen láttalak, még régebben beszéltünk, szóval hajt a kíváncsiság, érted, ugye? Hiszen már alig emlékszem, amikor néhány hete a DS-ben ronggyá átkoztad azt a céltáblát és azóta nem találkoztunk kábé.

Amyke aka Macskusz Kviddicsusz


Ha nem hát nem, nem fogja erőltetni a gyengélkedős témát. Ő még nem volt ott túl sokat, egy-egy gyomtanról kellett felmennie, mert nem sikerült elbánnia az épp aktuális mérges növénnyel, vagy épp megharapta a ragadós galaj, amit mellesleg nem is Shay, hanem a rásorsolt partnere dühített fel… Tény, hogy a meccseket eddig Joy is túlélte valami oltári csoda folytán, de ennek az lehet leginkább az oka, hogy társaira, vagy épp Harryre sokkal inkább vadásztak az ellenfelek, mint rá. A hugrás nem tudja, nem tudhatja, nem csapattag, és a szurkolást is sikerül egész jól visszafognia, elfojtani magában, így igyekezve megmaradni a legkülsőbb szemlélődő álcájában. Persze, amikor a Hugrabug játszik, ő is ott szurkol társaival, de a többi ház párharcában nem vesz részt. Amit kinézett korábban, az a kommentátori állás, de Luna olyan szuperül csinálja, hogy nincs kedve megfosztani ettől a szerepétől. Pedig valamiért van egy olyan érzése, McGalagony professzor annyira nem ragaszkodna a hollóhátas munkájához.
A tudathasadásra felvonja a szemöldökét és meglepetten mered Amyre. Ezt eddig nem tudta róla, de nagyon reméli a másik fele, nem valami elmebeteg gyilkos, ahogyan ez általában lenni szokott. Épp szólásra nyitná a száját, kérdése támadt, de a griffes várakozásra inti, s hirtelen vált át izgatottra, mintha az év felfedezését tenné, így a hugrás még azelőtt fordul a hevesen mutogatott irányba, de ő nem lát semmit elsőre, s ekkor bukik ki a szöszkeségből…
-…rózsaszín elefánt okkerságra fülekkel… - izgatottsága hamar alábbhagy, mindenesetre egy mosoly azért arcára kúszik, ám ahogy visszafordul belőle is kitör a nevetés. Nem azon, amit Amy mondott, hanem azon, ahogyan nevet. Igazán vicces hangokat produkál, amelyek valamiért Shayt is nevetésre késztetik, habár korántsem akkora vehemenciával, mint a griffest. Mindenesetre eltelik így pár perc, a szőkeség nevet saját magán, a barna meg azon nevet, ahogyan a másik nevet. Jó kör, élvezi is, ritkán akad alkalma ennyit nevetni mostanság, pedig általában móka, kacagás és homlokráncolás veszi körül. Tehát nincs gond, a bocsánatkérés is fölösleges, neki is vannak ilyenjei, Luna közelében meg főleg sok ilyet lehet felszedni.
- De mielőtt a menő csapathoz kerülnek, járnak valahol iskolába… - állapítja meg a nyilvánvalót, legalábbis saját családja, és azok csapattársairól biztosan tudja, mielőtt ilyen sztárok lettek, ők is roxforti diákok voltak valamennyien. Ki ügyesebb, ki kevésbé, de a kluboknál kikupálták őket az évek, a gurkók és talán az edzőknek is volt némi szerepük benne. Nem bontakoztathatja ki egyet nem értését, mert Amy folytatja, s immár seprűjére tér át, vagyis inkább próbálja elterelni róla a témát. Shayt nem zavarja, sőt, szívesen osztogatna tanácsokat, de látván a griffes megpróbálkozik magasságával elrejteni hátasát, ő sem erősködik. Helyette azonban ráterelődik a szó, amire megemelkedik a pulzusa, s hirtelen sokkal érdekesebbnek tetszik a fű, a térde, a cipői, bármi, ami a lánnyal ellentétes irányban, tehát a földön van valahol.
- Semmi különös…- rántja meg a vállát - ..küzdök az RBF anyaggal! – néhány pillanatnyi csöndet követően aztán kiszélesedik mosolya - …a DS edzések nekem is nagyon hiányoznak. Kár, hogy már nem tartunk ilyeneket – de igazából bármilyen találkáknak örülne, s most el sem kellene bújniuk, hiszen ismét Dumbledore ül az igazgatói székben, bár Piton sem olyan rossz SVK tanár, csak ne beszélne olyan szeretetteljesen a sötét mágiáról. – És te mit csinálsz a DS helyett? – érdeklődik viszont, megejtve egy mosolyt a lány válla felett kikandikáló seprűvég felé. Elég mókásan fest a Tűzvillám ágas-bogas cirokrésze ott a feje-válla felett.

[- Juj, az RBF! Rossz belegondolni, milyen hamar itt van. De valahol piszkosul jó érzés, hogy csak egyszer kell túllenni rajta, többet sosem zaklatnak vele. Persze, lesznek még más vizsgák az életben, de azon már alig fognak múlni a pályaválasztás lehetőségei. SVK helyett tökéletesek voltak a DS edzések, prímán felkészített mindenkit Harry. Én… nem is tudom, mit csinálok az edzések helyett. Valahogy mindig akad valami elintézni való: büntetőmunka, megíratlan lecke, kviddicsedzés, egy-két buli. Valami mindig van. De ha újra lenne DS, mindenképpen belesűríteném a naptárba. Legfeljebb lopnánk valahonnan egy időnyerőt, hogy tuti beleférjen]

Shay

Ez az, végre sikerül mosolyt csalnia Shay arcára! Pedig igazán ijedtnek tűnt pár perccel ezelőtt a leányzó, amikor Amy ott hátazott előtte kiterítve a porban. Illetve a füvön. A lényeg, hogy végre ő is ellazult, sőt, olyannyira jól sikerült az ellazulás, hogy kirobban belőle a nevetés.
Lehet, tényleg nagyra sikerült az az ütés, amit a föld mért Amy fejére, mert a griffendéles képtelen abbahagyni a nevetést. Fergeteges biológia-tudásával megállapítja, hogy biztosan a nevetőközpont sérült meg, beragadt a "Bekapcsolva" gomb. Na, nem mintha egyébként olyan morcos alaptermészetű volna, de ennyi vihogás még tőle is szokatlan.
Hm, ez tényleg logikus. Még a legmenőbb kviddicssztárnak is járnia kellett egykoron suliba, s minél fiatalabb, annál biztosabb, hogy a jelenleg is tanuló. Hiszen nem muszáj roxfortos diáknak lennie, lehet akár főiskolás, egyetemista, amellett simán belefér a tengernyi edzés, a meccsek, a nagy utazások. Talán a mostani Roxfortban, Amy iskolatársai között is akadnak páran, akik majd egyszer hírneves és jól ismert kviddicsezők, feltalálók, aurorok, fekete- vagy fehérmágusok, bájitalkeverők, írók, kalandozók lesznek.
A lány zavarától már-már zavarba jön Amy is, látván, hogy rosszat kérdezett, mert Shaynek nem túlzottan akaródzik válaszolnia. Szíve szerint visszaszívná a kérdést, ha lehetne, ám akkor a kócos seprűre terelődne a téma, s egy ilyen állapotban lévő járgány elég égő. Főként, hogy gazdája benne van a Griffendél kviddicscsapatában.
- Juj, az RBF! Rossz belegondolni, milyen hamar itt van. De valahol piszkosul jó érzés, hogy csak egyszer kell túllenni rajta, többet sosem zaklatnak vele. Persze, lesznek még más vizsgák az életben, de azon már alig fognak múlni a pályaválasztás lehetőségei. SVK helyett tökéletesek voltak a DS edzések, prímán felkészített mindenkit Harry. Én… nem is tudom, mit csinálok az edzések helyett. Valahogy mindig akad valami elintézni való: büntetőmunka, megíratlan lecke, kviddicsedzés, egy-két buli. Valami mindig van. De ha újra lenne DS, mindenképpen belesűríteném a naptárba. Legfeljebb lopnánk valahonnan egy időnyerőt, hogy tuti beleférjen – neveti el magát Amy.
Egy darabig rejtegetni próbálja a seprű elhanyagolt, bozontos végét, ám hamar rájön, hogy minél jobban dugdossa, annál feltűnőbb lesz, legalábbis erre utal Shay mosolya. Ezért aztán karon, pontosabban nyélen fogja a seprűt, maga mellé fekteti a levegőre, majd kényelmesen megtámaszkodik rajta, félig-meddig ráülve, mint a villanydróton székelő verebek.
Megpaskolja feneke mellett a Tűzvillám nyelét:
- Dobd le magad, Shay, ne ácsorogj. Még elviszed az álmom.
Nagyot sóhajt, mintegy megadva magát a helyzetnek. Hiszen ha már úgyis rajta ülnek, mi más lehetne a téma, mint a seprűk karbantartása.

Amyke aka Macskusz Kviddicsusz



Valóban beletelik egy kis időbe, hogy képes legyen magát túltenni a griffes sérülésén, de hát nem túl könnyű röhögcsélni még neki sem, amikor nem tudni, nincs-e valami komolyabb baj. Még mindig méregeti a lányt, s egy pillanatra fel is villan agyában, mi lenne, ha elkábítaná és felvinné a gyengélkedőre, Madam Pomfrey biztosan megvizsgálná, s ő is megnyugodhatna. Vet még néhány méregető pillantást Amyre, de mivel a szőke ciklon nem tűnik úgy, mint aki mindjárt összezuhan, sőt a tekintetén sem látni, hogy szédelegne… végül is feladja ezt a kis cselt. Vele marad, úgysincs jelenleg érdekesebb dolga, addig szemmel tudja tartani. Bizony, Miss Joy meg van figyelve.
Bár azt várhatnánk leginkább tőle, most nem beszél olyan hülyeségeket, s ezt láthatóan társa is elismeri, amire csak bólint egyet. Nem sokáig marad azonban meg önbizalma, ugyanis a kedvére való seprűápolós téma helyett az ő személyes dolgára terelődik a szó, pontosabban arra, hogy is van mostanság. Valahol mocorog benne a vágy, hogy valakinek kiöntse bánatát, elmondja, van egy srác, aki valami felfoghatatlan oknál tetszik neki, de nagyon sok okból nem is szabadna még csak gondolnia sem rá. Aztán eszébe ötlik miről is beszéltek néhány perce, s hogy Amy mennyire nem szívleli a mardekárosokat. Nagy részüket ő sem, mégis akad, akikkel közelebbi kapcsolatba került, s nem minddel ökölharc formában. Mivel megint nem tud kitörni belőle szerelmi (hűbb szó híján) krízise, arca elpirul, mintha valami nagyon intimet kérdezett volna a szöszi, s még pillantását is elkapja róla. De nem a lány hibája, Shay nehezen beszél az ilyen dolgokról, valamint a pár perccel ezelőtti diskurzus fényében nyilvánvalóan nem vele kellene erről beszélnie. Pech. Pedig itt van. Mégis inkább a semleges témát választja, az RBF mostanság úgyis akármelyik ötödévessel kibeszélhető téma, és ez talán a giffesből sem vált ki rosszalló felhördülést.
Helyeslően bólogat, tényleg gyorsan fogy az idő, ő pedig úgy érzi, ahogy közeleg a napja, egyre kevesebbet tud bármiről.
- Kivéve persze a RAVASZ… - hümmög közbe a lány monológjába. A RAVASZ, ha lehet még fontosabb, hiszen, ha nem teljesíti őket megfelelően, nem választhatja a kinézett pályát. Azonban van itt egy bibi. Neki perpillanat halványlila gőze sincs, mihez is akar kezdeni a jövőben, így azt sem tudja, mely RBFekre kellene hangsúlyosabban tanulnia. Abba a kellemetlen helyzetbe került, hogy mindent a tőle telhető legjobban kell megoldania.
Végül azért szélesen elmosolyodik, bár neki nincs ennyi dolga, a DS edzések az ő mindennapjait is feldobnák. Helyette marad az ábrándozás és a gyomtan korrepetálások Neville-lel. Bájitaltanból meg kénytelen a szerencséjére hagyatkozni, amivel mindössze annyi a baj, hogy Fortuna kisasszony jobb szeret neki fityiszeket mutogatni, mintsem segítő jobbot.
- Öhm jó… - nem kell kétszer mondani neki, azonnal lepakolja a hátsóját a seprű nyelére, persze óvatosan, nem mintha az ő dekái olyan nagy kárt tehetnének benne, azonban, ha ketten ücsörögnek rajta, nagyobb a nyomaték. – …de csak mert nem akarom az álmaid ellopni… - meg egyébként sem lenne túl kényelmes hosszú távon lefelé beszélni. Azonban ahogyan leül, úgy merül ki nála a beszélgetés témáinak listája. Néhány másodpercig a távolba réved, szemeit összeszűkítve, valami apró, szürke, mozgó pontot figyel, majd hirtelen bukik ki a kérdés, alig elnyíló ajkai között.
- Milyen büntetőmunkákat szoktál kapni? – ő mindösszesen egyszer volt eddig, azon a bizonyos Umbridge-féle büntetőmunkán, a vérrel író pennával. Azóta már csak kellemetlen emlék a kézfejébe vésett felirat.

[- Igaz, a RAVASZ még kemény dió lesz, mégis jó érzés tudni, hogy két évünk van addig. Két szép év, aztán jöhet a hősi halál az újabb létfontosságú vizsgákon. Csak vicceltem ám!]

Shay

Szerencsére fogalma sincs a Shayben egy ezredmásodpercre felmerülő hátsó szándékról, különben élénken tiltakozna a Gyengélkedő ellen. Még az is lehet, hogy megismétlődne az a bizonyos jelenet, amit Zoey-val, más néven az egértárssal élt át nem is olyan régen. Amikor galádul el akarta kábítani a mardekáros lányt, aki képes volt elnavigálni vele a javasasszony színe elé, ugyancsak fejsérülés miatt, ám Madam Pomfrey be-, vagy sokkal inkább kitoppanása az ajtóba megelőzte a további bajokat. Utóbb Joy magában megköszönte eme szívességet a javasasszonynak, hiszen ezáltal lehetősége nyílt összebarátkozni a mardekáros lánnyal - aki csak merő véletlenből kerülhetett a zöld-ezüst házba, mivel tévedésből sem kígyó jellemű.
Amy fejében végigpereg a viharos jelenet, a jelenlegi helyzettől ihletetten. A röpke emlékmozi végén elvigyorodik és felvési a fejben tartott noteszba, hogy valamikor össze kell hozniuk egy újabb kőkemény tollharcot Zoey-val. Bár talán nem ártana, ha kicsit nyugisabb körülmények között sikerülne, füstölgő, zavaros kinézetű, pocsék gyógyitalok fogyasztási kötelezettsége és büntetőmunka veszélye nélkül.
Pár pillanattal később Shay növekvő zavarára, tétova pillangóként repdeső tekintetére, s a leányzó arcán feltűnő halvány pírra figyel fel. Hm, meglehet, nem kellett volna megkérdezni mi a helyzet vele... Ezekben a zűrzavaros időkben a fene se tudja lassan, kitől mit szabad kérdezni és mit nem ildomos. Amy maga is zavarba jön az általa kialakított helyzettől, tétován ajkába harap, azután ijedten kap kezével a fogai nyomán legördülő vércsepp után.
- Igaz, a RAVASZ még kemény dió lesz, mégis jó érzés tudni, hogy két évünk van addig. Két szép év, aztán jöhet a hősi halál az újabb létfontosságú vizsgákon. Csak vicceltem ám! - gyorsan, szinte hadarva teszi hozzá, mint aki attól fél, hogy ismét zavarba hozza vagy megijeszti a beszélgetőpartnert.
A RAVASZ... bizony, abba Amy nem mer belegondolni milyen lehet. Amikor ott állsz a vizsgabizottság előtt, az iskolai talár fojtogat, bármily bő szabású a nyaka, torkodban gombóc, az idegességtől remeg mindened, mégis magabiztosnak kell tűnnöd előttük és tökéletes varázslatokat kell bemutatnod. Na meg az írásbelik, azok sem sokkal jobbak ám. Ülsz egy rakat pergamen felett, pennád tétován mártogatod a tintába vagy éppen a szárát rágcsálod; kit mi nyugtat meg. Felnézel az órára, az idő szalad, ám még oly sok megválaszolatlan kérdés és feladat áll előtted, hogyan fogod befejezni?! Kapkodásba kezdesz, homlokod gyöngyözik, és persze pont ilyenkor nem akar semmi eszedbe jutni. Holott öt perccel ezelőtt mindent tudtál, s a vizsga után öt perccel megint mindent tudni fogsz a tananyagból. Elég stresszes úgy dolgozatot/vizsgát írni, hogy tudod: csekélység, csupán a további életed múlik rajta.
- Helyes - bólint vigyorogva Joy Shay felé, mert ha még az álmokat is lopnák ebben az egyre romló világban, az már tényleg kész katasztrófa lenne.
Ahogy letelepszik mellé a hugrabugos, úgy fogy ki Amy a témákból. Szeme sarkából ellenőrizve megállapítja, hogy Shay is hasonlóan járt, beszéd helyett inkább valamit figyel amott a távolban. Amikor már kezdene kínossá válni a csend, a zöldszemű hölgyemény szájából elhangzik egy kérdés, mely a Roxfort diákjai között talán az egyik leggyakoribb téma lehet most, mégsem ildomos hangosan megtárgyalni a tanárok és a mardekárosok közelében.
Tétován vállvonás a felelet első felvonása, azonban röpke gondolkodás után mégis megszólal a lány. Nem tartaná tisztességesnek felelet nélkül hagyni a kérdést, főként mivel Shay a ( mostanában igen ritka számú) megbízható emberek közé tartozik.
- Változó. Tavaly elég esze volt hozzá annak a varangyos banyának, gusztustalan, undorító, aljas büntetőmunkák kitalálásában fékezhetetlen volt a fantáziája. A vérrel író pennát megúsztam, Merlinnek hála - gyorsan lekopogja a seprű nyelén, nehogy elkiabálja, mert jöhet még tündérmanóra dér. - Volt helyette más ocsmányság tengernyi, olyan melók, amik még házimanónak sem valók. Kegyetlenek és szadisták is akadtak. Valamit tudhatott az öreglány, hogy ennyire szabadon merte engedni a szadizmusát. Idén meg... egyelőre csend és nyugalom, legalábbis látszólag, de sorban jönnek a nyugtalanító hírek. Nem a régi a Roxfort, komolyan, hiába távozott Umbridge és hiába javult a helyzet büntetőmunka terén.
Amy oda sem figyel arra, mennyire eltért az eredeti témától, csak úgy kibuggyannak belőle a mondatok, nem szándékosan mondja őket. Mintha Shay kérdése egy hatalmas gátat robbantott volna szét, áradnak a mondatok, és a máskor oly mosolygós griffendéles lányka arca komollyá, töprengővé válik.

Amyke aka Macskusz Kviddicsusz



A RAVASZ és a jövő két olyan téma, mely most nagyon félelmetes, s egyre sötétebbnek tűnik. Valóban a suli falain kívül, de már a kastélyban is érezhetően változik az élet, a diákokon már most is látni olykor, hogy félnek, pedig Dumbledore itt van. Igaz, vele is történhetett valami még a nyáron, a feketéllő kezét senki elől nem tudja, de nem is igyekezett elrejteni. A bizonytalanság miatt Shay is elhúzza száját. Az iskolai utáni évekről is körülbelül olyan gondolkodni, mint az RBFekről, ha most kérdeznének tőle valamit, csak nyökögne és őőő-zne, mert semmi sem jutna eszébe. Az idő pedig rendületlenül halad, nem vár.
Két szép év…
Merész kijelentés ez, tekintve a sorozatos rémhíreket, látva a Minisztérium tehetetlenségét a gonosz erők ellen. Lehet ilyenkor tervezni? Ha nem vonzaná ennyire a bajt, biztosan azon morfondírozna, hogy ő is aurornak áll majd. A szakma egyáltalán nem mozgatja, s ha nem lenne akárki veszélyben, biztosan nem tenné. De a családja, és talán néhány barátja érdekében beáldozná magát. Szórakozottan elmosolyodik a lány megjegyzésén, de egész találónak tartja a hasonlatot. Hősi halált halni a vizsgákon. Ez így van, számára legalábbis körülbelül ilyen érzés lesz majd bemenni a bájitaltan laborba és összeütni élete legjobb főzetét. Merthogy muszáj lesz a legjobbat kihoznia magából, akkor talán megkapná azt a hőn áhított V-t, amiért már elég régóta teper… mindeddig sikertelenül. A főzeteit mindig elrontja valamivel, pedig a beadandói mindig olyan jól sikerülnek, de az kit érdekel? Nem az a lényeg, mit tud, hanem az, mit tud megvalósítani az olvasottakból.
Kíváncsian hallgatja Amy monológját, egy pillanatra sem szakítja félbe, ugyan Umbridge említésére megrándul a szeme és egy pillanatra elsötétül arca. Ő nem úszta meg a pennás dolgot, s ahányszor eszébe jut, viszketni kezd kézfeje, ahova azzal az egy alkalommal saját maga metélte a kezébe a büntető szöveget. Szerencsére nem maradt nyoma, ahhoz többet kellett volna talán ott ülnie, de az érzés… főleg számára, aki rosszban a fájdalommal.
- Uh… sosem akarok büntetésbe kerülni! – hördül fel és majdnem leteszi itt helyben a cserkészesküt, hogy ő mindig jó kislány lesz. Szerencse, hogy nem teszi meg, a következő tanévben nem győzne gyónni. - De ez úgy látom, azért nem gátol semmiben… - villant egy csibészes mosolyt a lányra - …annyira akkor mégsem lehet szörnyű – reménykedik egy kicsit, nem is titkolja, mennyire megrémíti a tudat, hogy ilyesmit művelnek a diákokkal.
- Én olyat hallottam, hogy a Trófeaterem serlegeit meg egyéb plecsnijeit kell kifényesíteni, vagy épp az ágytálakat a gyenguszon... varázslat nélkül. Meg az egyik háztársamat McGalagony küldte el valamit Hagridnál segíteni, de hogy a srác nyakig… öhm… szóval elég erős trágyaszaggal jött vissza… és azt mondta, inkább nem is mondja el, mit kellett csinálnia – nem igazán tudja a mai napig, hogy nevessen-e rajta vagy inkább szánja szegény flótást. De nyilván megérdemelte, ha ilyet tett, azt meg a hülye is tudja, hogy az átváltoztatástan professzorral nem éri meg packázni.
- Hogy vagy? – kérdezi meg aztán hirtelen ötlettől vezérelve. Részben, mert érdekli, hogy még mindig olyan jól van-e, másrészt, mert akkor akár csinálhatnának is valamit. Ha már itt a seprű, bár… egy labda nem ártana, akkor szórakozhatnának is egy kicsit. Szemeiben csibészes fény csillan, talán ez elárulja, hogy nem azért kérdezi, mert el akarja cipelni innen.
- Elkaphatnánk azt az elefántot!

[- Tulajdonképpen túl lehet élni. De egy igazi, szabályokat nem tűrő csínytevőt ez semmiben nem gátolhat meg. Amúgy gondolom te is ismered a mondást: ami nem öl meg, az megerősít; és az aurori pályára is kellenek a tapasztalatok, erőgyakorlatok.]

Shay

Elég ránézni Shay elboruló arcára, szemére, hogy rájöjjön: nem a legjobb témát választotta, nem kéne emlegetnie a ronda varangyos banyát. Közérthetőbben Umbridge-et. A hugrabugos lány alig észrevehető mozdulattal, önkéntelenül megvakarja kézfejét, ám Amy mégis kiszúrja a mozdulatot. Ezek szerint ő bizony kifogta az örök emlékű vérrel író pennát, sok diák életének megkeserítőjét, mely fájdalmas hegeket hagyott maga után hetekre a büntetést elszenvedő kézfején.
Amy látja, biztatásra vágyik a leányzó. Azonban ő mindig utált hazudni, így inkább kerüli Shay tekintetét néhány évszázados hosszúságúnak tetsző másodpercig, mire végre megleli a kiutat a saját maga által ügyesen felállított csapdából.
- Tulajdonképpen túl lehet élni. De egy igazi, szabályokat nem tűrő csínytevőt ez semmiben nem gátolhat meg. Amúgy gondolom te is ismered a mondást: ami nem öl meg, az megerősít; és az aurori pályára is kellenek a tapasztalatok, erőgyakorlatok.
Joy bízik abban, hogy talán sikerült egy csipetnyit megnyugtatni a lányt, bár így utólag jobban belegondolva mégsem tűnik olyan biztatónak a szövege. Ajkába harapva simítja hátra homlokából a folyvást odazúduló, tömött hajtincseket, s már nem mer megszólalni, nehogy még jobban ráijesszen szerencsétlen Shayre.
A Trófeaterem és az ágytálak… ó, a kispályás melók, apróbb probléma a diákkal és máris megnyerhet egy hasonló feladatot. Hagridnak segíteni pedig csak azok számára büntetés, akik nem rajonganak a Legendás Lények Gondozásáért, mert a vadőrnél mindig lehet találni valami érdekes állatot – bár legális vagy illegális eredetét nem célszerű firtatni. És azt sem, hogy olykor-olykor mitől olyan gyepáltas kék-zöld-lila, miért húzza a lábát, miért tartja ferdén a vállát.
- Prímán vagyok, köszike – feleli vidoran Shay kérdésére, mert lassan tényleg javul az állapota. Habár most még talán nem kellene nagyobb túrát, mélyvízi búvárkodást, ejtőernyőzést, varázslópárbajt vállalnia.
Nem éri túlzottan váratlanul a hugrás szövege, egy ideje már számított valami hasonlóra, mivel kettőjük közül egyikük sem a nyugalmáról híres, képtelenek akár fél percig is nyugton maradni a hátsójukon.
- Elkapjuk! – kiált elszántan, a csillogó smaragdzöld szemek felé vigyorogva, azután kiadja a parancsot. – Seprűre fel! Kerítsük be azt az ormányost!