Harmadik emeleti folyosó

Peter

A varázslat csak úgy suhant a gyertyatartó felé, teljesen bevilágítva a folyosót. Nicolas elégedetten nézte, ahogyan a hugrás srác arcán megjelent az értetlenség, hogy miért ment ennyire mellé a Nick által küldött fénycsóva. Látszólag semmit sem értett, s így nem is maradt ideje elugrani a becsapódás következtében keletkezett szilánkok elől. Egy kiáltással adta Nick tudomására, hogy a varázs elérte a kellő hatást, ám a hugrabugos rögtön ellentámadásba fogott. Nicolas csak vigyorgott, hogy sikerült átejtenie társát, s teljesen biztos volt abban, hogy ő fog kikerülni innen győztesen. Így teljesen belemerülve saját maga istenítésébe, nem vette észre, hogy Peter időközben az ő varázslatának maradványait használta fel fegyverként ellene és most felé tartottak a gyertyatartó szilánkjai.
Még az utolsó pillanatban sikerült észlelnie a közelgő veszélyt, ezért kezeit arca elé tartotta, így a darabok a karjaiba fúródtak bele teljes erővel. Mikor már minden kisebb-nagyobb törmelék beleállt, elvette kezeit az arca elől, némelyik éles maradványt gyorsan kiszedte magából, s helyettük szép kis sebek maradtak, amikből apró patakokban elkezdett csordogálni a vér, vörös csíkokat festve ezzel a mardekáros karjaira.
- A rohadt…- morogta maga elé, miközben sérüléseit vizsgálgatta. A legtöbb helyen még bent maradtak a szilánkok, de ez Nicket a legkevésbé sem izgatta.
~ Ó szóval így állunk? Akkor most megtanítom ennek a balfácánnak, hogy kivel kezdett ki.- gondolta, s pálcáját újabb támadásra emelte, ám most már cseppet sem nyugodtan, sőt egyenesen idegesen.
- Stupor!- kiáltotta, s a varázserővel bíró fából fénycsóva tört elő újból, ám Nicolasnak ez koránt sem volt elég, ugyanis újabb varázslatra készült- Petrificus Totalus!- kiáltott ismét. Arca szinte vörös volt a dühtől, mert nem bírta elviselni, hogy egy ilyen kis mitugrász hugrabugos miatt keletkeztek rajta sebek. Igaz ez nem a világvége volt, de ez akkor is sokat sértett az egóján, bár közel sem annyit, hogy az önbecsülése kicsivel is kisebb legyen.
Várta, hogy varázslatai elérjék a kellő hatást, s most megfogadta, hogy ha célba is találna, figyelni fog Peter következő lépésére.

[Nick]

Nick


... Majd pedig látom ahogy célba érnek, látom ahogy a gyertyatartó maradványai, akár ha apró kis pengék lennének repülnek Nick arca elé tartott karja felé, majd pedig látom ahogy az apró kis szilánkok célba érnek vékony, de annál több kis apró vágást ejtve a fiú karján. Végre valami hatásos, végre valami olyan dolog, amivel fájdalmat tudtam okozni ennek a... ennek a... ...nem is tudom minek -fut át az agyamon, majd egy fura gondolat ugrik be: mi futott át az agyamon az előbb? Merlinre, én nem vagyok ilyen?! -töprengek rajta, miközben elmerengve látom, ahogy apró kis patakokban elkezd csurogni a srác vére, majd pedig, ahogy a szilánkokat próbálja kiszedegetni, s ekkor váratlan módon egy olyan furcsa érzésem támad, mintha valami teljesen megváltozott volna, olyan érzésem támad, hogy sajnálom a srácot, nem akartam bántani, ami persze teljesen összeegyeztethetetlen azzal a dologgal, hogy az előbb még az ő vérét akartam.
Majd lassan, tétován elindulok feléje, hogy bocsánatot kérjek tőle, és elmondjam, hogy nem akartam rosszat neki...
-Basszus, bocsánat, nem akartam, figye... -és ekkor mintha egy filmet látnék melyben éppen mindent lelassítottak volna: még látom Nick teljesen elvörösödött arcát, látom ahogy emeli a pálcáját, hogy elátkozzon engem, látom ahogy mozog a szája, ahogy kimondja a varázsigét, majd egy pillanattal később már minden elsötétedik...

Peter

Örömmel nézte végig, ahogyan a pálcájából előtörő fénysugár egyenesen célpontjába csapódik. Még fel is nevetett győzedelmén. És még az a kis mitugrász bocsánatot akart kérni. Nevetséges. Párbajban amúgy sem szokás bocsánatot kérni, főleg, ha nem barátok között játszódik le az egész. Pláne, hogy ez most komoly volt, nem pedig egymás ugratása. Legalábbis Nicolas így vélte, ha már egy hugrabugossal párbajba keveredett.
Pálcáját még mindig kezében tartotta és ellenfele felé szegezte, hátha Peternek kedve támad rögtön talpra ugorni, mert csak eljátszotta a tetszhalottat, és visszatámadni Nickre, de a mardekárosnak csalódnia kellett. A srác eszméletlenül feküdt a földön, pontosan ott, ahova pár másodperccel ezelőtt esett.
Nicolas odaállt mellé, miközben pálcáját elrakta, s a kezén lassan megszáradó vérfoltokat vizsgálgatta.
- Kár, hogy ilyen rövid ideig tartott, szívesen elszórakoztam volna még rajtad.- mondta, s letette kezeit, majd a földön heverő Peter arcát fürkészve még utoljára megszólalt- De azért megjegyezlek magamnak.- fejezte be, s cuccait felkapva sietősen távozott a helyszínről ott hagyva a hugrást. Eszébe sem jutott, hogy talán a gyengélkedőre kellene vinni, csak el akarta hagyni a folyosót minél előbb. Lassan úgy is felébred a srác, bár akkor már úgy sem fog ott senkit sem találni.
Nicolas vigyorgó képpel lépett ki a folyosót elzáró ajtó mögül, s egyáltalán nem volt bűntudata. Miért is lenne, hiszen győzött.

Köszönöm a játékot!