Seprűtároló

A pálya és az öltözők közötti nagy, zöldre festett faház, ahol az iskolai seprűket tárolják. Belül tágas, és mivel gyakran adják ki a diákoknak büntetőmunkaként, hogy seperjék fel a tárolót (milyen jó humora van némelyik tanárnak ), remek hely titkos légyottokra, vagy fű alatti üzletek lebonyolítására.

[~ LLG]

        ~ LLG

- Ha egyszer mondom, hogy megvadulna.. – lebegteti meg Iza előtt a bokrosító kencét, amivel a legutóbbi roxmortsi hétvégén volt szerencséje kiegészíteni seprűápoló-készletét.
- Ha Meteorra kened, kapsz egy egész király kis seprűt, de ha Tűzvillámra.. – sátánian megvillantja éjsötét szemeit, amikből most is süt a huncutság.
- Nem hiszed el? – nevet fel hangosan, igaz órán vannak. De így év vége felé szinte lehetetlen őket megfékezni, főleg ötödévben, mikor közeledik az RBF vizsga, így csak egy a hömpölygő-viháncoló tömegben, a hangja nem tűnik ki igazán. Legendás Lények Gondozásán vannak ugyan, de a tanár teljesen elvesztette a hatalmat a gyerekek felett. Most még a párokra osztás sem segített, pedig direkt olyanokat osztott duóba, akikről azt hitte együtt nem fognak nyüzsögni. De úgy látszik a nyár közeledte az efféle kommunikációs akadályokat is áthidalja. Így a futóférgek darabolása közben Aud is nyugodtan csacsorászik Izának a seprűápoló-készletéről, tudja, hogy a lányt is érdekli, bármennyire is próbálja az ellentétét mutatni. Azt a felcsillanó tekintetet sem tudta elrejteni, amit akkor villantott, mikor felmutatta a bokrosító kencét. Minden kviddicsjátékosnak jól jön, igaz meccsen egyelőre nem lehet felhasználni, ugyanis illegálisnak minősül. De csak idő kérdése - Aud szerint legalább is. Már jó ideje gondolkozik rajta, hogy ha egy komponenst módosítana, valószínűleg nem minősítenék doppingszernek a mérsékeltebb hatás miatt, de ezt csak nyáron tudja kideríteni, ha a nyári lakban nekikezdhet a kísérleteinek. Addig is jobban érdekli az, hogy Tűzvillámra kenve tényleg igazi megvadult seprűt kapnának-e.
- Elég volt!! Nem halljátok? Elég! Mindenki most hallgasson el. – fut végig a vihogó tömegen a tanárnő hisztérikus sipítása. Mintha mindenkit leöntöttek volna egy vödör jeges vízzel, az egész diáksereg megfagy. Ez a hisztiroham most nagyon igazinak tűnik.
- Ha még egyszer valaki valami rosszat tesz.. – a megtört tanerő fenyegetőn feltartja mutatóujját- ..esküszöm, hogy az egész további napot a seprűtárolóban tölti takarítással!
Ezt pedig nyílván senki nem szeretné, nem igaz? Szegény naiv tanárnő, még azt sem vette észre, hogy két szempár vakumódjára csillant fel szavai hallatán. Iza és Aud tekintete csak egy pillanatig találkozott. Audreynak meg kell tennie, Iza majd később megbocsát. És már neki is feszül Iza vállainak, és egy erős lökéssel kitaszajtja a helyéről. A Bishop-lány hatalmasat káromkodik, de a tanárnő úgy látszik már akkor megfagyott, mikor Audrey a földre lökte társát.
- Azonnal.. – szólalna meg remegő hanggal, de Audrey már fel is pattan, egy mozdulattal besöpri elnyűtt válltáskájába seprű-ápolókészletét, és a legfontosabb cuccokat, ami hirtelen csak eszébe jut, nagy sietségében még pár futóféreg darabot is magával sodor. Még mielőtt a tanárnő folytathatná, vagy esetleg meggondolhatná magát Aud készségességét látva, a hollós lány táskáját vállra kapva elrohan a kviddicspálya felé. A diáksereg ezen persze megint felmorran, ismételten ennyit a fegyelemről.


        ~ Seprűtároló

Egy halom földre szórt elnyűtt, illetve megrongálódott seprűn trónolva lógatja lábát, jobb lábfejével ütemesen kopogva a földön, miközben valami elnyűtt kalózindulót dudorászik halkan, csak úgy magának. Úgy futott ide, ahogy csak a lába bírta, hogy feltúrja az iskola seprűkészletét, de szinte rögtön megtalálta, amit keresett. A seprűtároló királyát, az iskola birtokában lévő talán egyetlen Tűzvillámot, amit ő most éppen tönkretenni készül.
Ragyogó szemekkel vizslatja a kézben tartott mesterművet, az áramvonalas faragást, a gyönyörű felületkezelést, igaz ráférne már egy kis fényezés, sőt legszívesebben az összes seprűt ápolgatná egy kicsit a készletével a tárolóban, de most nem ezért jött.
Heten a halott ládáján.. Yohoho, még egy üveg rum.. – hangzik fel szájából a dal egy újabb strófája, amit egyik nyáron még a nagyapja tanított neki, közben pedig óvatosan letörölget egy foltot a seprű nyeléről. Milyen messze van ő ettől a seprűtől.. Ő és az ősöreg Nimbusz 1700-asa a nyomába sem érhet, de mit lehet tenni? Aud persze nagyban hangoztatja, hogy nem a seprű, a játékos a lényeg. És hiszi, hogy ez így is van, de azért mégis felemelő élmény lehet egy Tűzvillámon repkedni.. Vagy legalább egy újabb típusú Nimbuszt megengedhetne magának, de az életben nem gyűjtene össze annyi pénzt. Milyen igazságtalan a világ.. Az még hagyján, hogy az apja újságírói fizetéséből nem tudnának megspórolni egy seprűrevalót, de az anyja.. mint volt hivatásos kviddicsjátékos, ráadásul a Durrbele Dai Emlékérem büszke tulajdonosa. Sajnálatos.. Na igen, a pénz-kérdés miatt otthon is gyakran megy a veszekedés. A sors keserű fintora pedig, hogy Aud anyja jelenleg a Nimbusz Versenyseprű Vállalatnak dolgozik. Csak egy prototípust, oh, azt miért nem tudnak küldeni? Aud még akkor is szívesen tesztelné, ha útközben lerobbanna róla. Volt már ilyenre példa egyébként is..
Elmélázva, irigy pillantásokkal figyeli a tökéletes alkotást, ami kezében hirtelen idegesen megdobban, mintha máris érezné a vesztét. Aud jobbja halkan kúszik táskája felé, hogy kiemelje belőle a bokrosító kencét. Bizony Tűzvillám, hamarosan itt az igazság pillanata.

A u d

Bizony az LLG óra hamar átment egy élvezhető kis beszélgetésből valami cirkuszba és a két hollós lány akcióját követően szinte elszabadult a pokol. Persze csak az a földiféle, de egész lavinát indítottak el. Shay még életében nem látta így kiabálni a professzort, még a szeme is rángatózott. Valóban mérges lett.
Így eshet meg az is, hogy a barna hugrás lány most követi a kék sorstársat, bár jó pár perccel később tűnik fel. Nos igen, kellett egy kis idő, míg a paprikás kedvű professzor mindenkinek kiadott valami feladatot a kastély körül. Ő csak a sokadik volt a sorban, és szerencséjére nem egyedül jutott erre a sorsra, hiszen a tanerővel ellentétben ő nem feledkezett meg arról, hogy már kiosztotta valakinek a seprűtároló kitakarítását. Ettől függetlenül kissé morcosan, halkan, de mégsem magában szitkozódva halad a kijelölt terület felé. Részéről nem tartja fairnek, hogy ő is kapott büntetőmunkát, hiszen ő csak egy áldozat volt. Egy szegény kicsi áldozat, aki más hibájából került ide. Persze hülye is lenne mást hibáztatni, hiszen az a más is büntetőmunkára került és az a más nem mellesleg legjobb barátnője. Ettől függetlenül nem az ő hibája volt, hogy Nadine abban találta szórakozását, hogy a frászt hozza rá a futóféreg fejének lengetésével az arca előtt. Shay hősiesen küzdött az ellen, hogy el ne kezdjen sikítani, na de az már mégiscsak kiborító volt, mikor a talárján landolt a ragacsos-nyálkás darab. Nem tehet róla, akadnak dolgok, amit egyszerűen képtelen kibírni.
Mivel a tanárnőt nem igazán dicsérő szavak hagyják el ajkait jobb, ha nem írom le, amiket motyog az orra alatt. Zöldjei előtt már fel is tűnik az épület, barna fürtjeit megrázva törődik bele sorsába, ami nem is annyira vészes, mint a többieké, hiszen többnyire egyedül kell mindenkinek dolgozni, legalábbis azoknak, akik kaptak még büntetést. Nem sieti el a dolgokat, lévén a takarításhoz semmi humorérzéke, így hagyja, hogy a Turner-lány minél többet elvégezhessen a kiszabott melóból. Naiv. Egy kicsit. Nem ismeri olyan közelről Audreyt, csak amit az évek során az órákon és a pályán látott tőle.

Végre eléri a zöld faházat, s egy sóhajt követően nyitja ki az ajtót, abban reménykedve, hogy az épület belül már csillog-villog. Ilyenkor mondják azt, hogy bilibe lóg az ember keze, igaz? Hát Shaelynnek is rá kell jönnie, hogy hinni szép dolog, de nem elég, és hogy a remény csak egy újabb esély a csalódásra. Szemöldökét összevonva próbálja értelmezni a kis csendéletet, amibe most így hirtelen belecsöppent.
Audrey, kezében egy Tűzvillám, arcán üdvözült mégis sátáni töltetű mosoly, másik keze a táskájához nyúl.
~ Mi a frászt csinál vajon? ~ egyik szemöldöke úgy marad, míg a másik homloka közepére szalad, ezzel szavak nélkül is egyértelművé téve kimondatlan kérdését.
- Itt a felmentő sereg... - jegyzi meg egy halvány mosoly kíséretében, míg továbbra is érdeklődve figyeli a megelevenedő jelenetet, és azt, hogy mi is folyik itt. Nem igazán erőssége a barkóba, meg a kitalálósdi így is megkapta már, hogy érdekes egy gondolatmenete van, de az amire most gondol a látottak kapcsán, élesen kontrasztban áll azzal ,hogy ő általában mindenkiről a jót feltételezi első körben. Aztán persze a második és további körök már csak azokat illetik meg, akikben nem kell csalódnia.

Mintha épp egy újabb áldozatot cipelne valami képzeletbeli oltárra, úgy emeli fel a Tűzvillámot.
- Készülj a végítéletre.. – susogja földöntúli hangon, majd ismét belefog a kalózinduló hümmögésébe, ami kísértetiesen illik a síri szituációhoz. Mintha kivégzésre készülődnének a seprűtárolóban, a koszfészek egy pillanat alatt vesztőhellyé alakul át Aud lelki szemei előtt. Vesztőhely, ugyan? Az igazság pillanata! – mantrázza magában, de minél jobban megközelíti jobbjával és a kezében szorongatott bokrosító kencével a seprűt, annál jobban bizonytalanodik el.
Talán el kéne felejteni ezt az egészet.. Egyre közelebb hajol a seprűhöz. Olyan drága egy Tűzvillám.. Lehet, tényleg meg kellene gondolni ezt az egészet. Fel kéne vonulni simán a klubhelyiségbe, Iza legalább gúnyolódhat egy sort. Az orra szinte súrolja már a seprű gyönyörűen ívelt nyelét, a bokrosító kence már olyan közel jár a művészi Tűzvillámhoz.
Az idilli csöndet ajtónyikorgás töri meg. A hugrabugos lány érkezése hidegzuhanyként éri Audreyt, elfeledkezve magáról felsikkant, az ijedtségtől ökölbe szorítva kezeit.
- Merlinre! – hüledezve felpillant- Shay! – szokásához híven rögtön becézve szólítja meg az érkezőt, igaz, órákon kívül még nem igazán beszélgetett a lánnyal.
- Hát te, hogyhogy itt? Másokat is büntetőmunkára küldtek? – kérdi hetyke félmosollyal, még mindig egy kupac seprűn trónolva. Shaelynn érkezése nem igazán zökkenti ki tennivalójából, igaz kezei még mindig ökölbe szorulnak a hirtelen jött meglepetéstől.
Combjai felől furcsa remegést érzékel. Olyan, mintha a seprűk, amiken ül, mind felszálláshoz készülődnének, csakhogy ez felülről érkezik. Egyik szemöldöke homloka közepére szökik, majd hitetlenkedve lepillant. Ekkor áll csak össze fejében a kép. Mikor a döbbenettől összeszorította ökleit, jobbjával sikerült kinyomnia a bokrosító kence teljes tartalmát a Tűzvillámra, ami most éledezni kezd. Egy darabig még elmélázva figyeli a remegő fadarabot, megmosolyogja a helyzetet, és csak azután ismeri fel a szituáció veszélyességét. Egy elnyomott káromkodással szaltózik hátra a seprűkupac mögé, miközben a Tűzvillám – a kencéhez illően – megbokrosodva felágaskodik, és vad sepregetésbe kezd. Egyre szélesebb köröket ró le az őrültmód rángatózó seprű, és úgy tűnik nem csak a por eltávolítását tűzte ki célul.

[''Giles Lawrence]

''Giles Lawrence

' A seprűtárolóba vezető úton

A könyvről való élelmes megjegyzés folyományaként a Roxfortban már hatodévét töltő Harry elmosolyodott, és kelletlen bólintott, egyetértését bizonygatva. Beleolvasott a remekműnek közel sem nevezhető, könyvnek titulált förmedvénybe, és bizony az ő tetszését sem nyerte meg. Tökéletesen egyet kellett értenie a mellette sétálóval, mely szerint jó messzire el kellene hajítani, vagy legalábbis a Szükség Szobájában lehunyt szemmel bevágni a kacatok közé, nehogy véletlenül is ráakadjon az elkövetkezendőkben. Ahogyan sétáltak, és ezen gondolatok furakodtak a fejébe, a Szükség Szobájáról akaratlan, de ismét felötlött benne a probléma forrása, miért is nem tud még edzeni a DS. Kell egy hely, ahová a diáktársak elférnek, és alkalmas efféle gyakorlatok lebonyolítására. Első sorban olyan helyen kell lennie, amely nincs szem előtt, továbbá az sem árt, ha hangszigetelt, persze ez nem akadály, hiszen akad varázsige, amellyel képesek az adott helyiséget elszigetelni a külvilágtól. Bábukat, és céltáblákat majd szereznek, és megbűvölik azokat is kéjük és kedvük szerint… azonban, a helynek valóban olyannak kell lennie, amelyet többször is használhatnak, anélkül, hogy a lebukás veszélye fenyegetné őket.
- Amíg sétálunk, beszélhetünk, persze halkan. Nem szeretném, ha kelletlen fülekbe jutna…
Kezdett bele a mondókájába, majd egy lélegzetvételnyi időt követően folytatta is.
- … kell egy hely, ahol a DS újra megkezdheti az edzéseit.
Mondatai közben oldalra tekintett, szemkontaktust szeretett volna kialakítani a másikkal, hiszen fontos téma került központba.
- Hermione, Ron és én már gondolkodtunk, de egyelőre nem jutott eszünkbe semmi elfogadható. A Szükség Szobájába nem mehetünk vissza, azt lebuktatták, és bármikor megtehetik újra. Az lenne az első hely, ahol újra keresnének minket, ha megkezdenénk az edzéseket.
Itt egy pillanatra elcsendesedett, mert eszébe ötlött egy hely, de az közel sem a biztonságáról volt híres, és a kijutás sem lenne egyszerű a kastélyból.
- Fontos, hogy a hely jól megközelíthető legyen, mégis, ha valakit elkapnak, ne legyen evidens, hová is megy. Amennyiben vannak ötleteid, esetleg a DS-ben lévő barátaidnak, nyugodtan keressetek bármelyikünket. Persze, ha már most van elképzelésed, hallgatom, elvégre ezért indultunk.
Elmosolyodott, ahhoz képest, hogyan botlott bele a padba, és mit tervezett mára, már megint ott tartott, hogy a pihenő jobbára ismét agyalással és merengéssel fog telni. Ez azonban már nem zavarta, mert olyan dolog került előtérbe, amely a baráti kört szolgálta.

Lassan haladtak az ösvényen, és kihalt folyosókon, Harry nem igazán akart sietni, hogy mindent jól kitárgyalhassanak. Hermione és Ron is rengeteget agyalt már a helyen, de nem tudtak düllőre jutni, így nem árt bevonni a csapatot segítség gyanánt, elvégre azért baráti kör, hogy egymáson segítsenek.

[Ó, képzeld. Akkor láttalak meg először, amikor a Czikora és Patzában voltál. Ha jól számolom, akkor voltál másodéves. Akkor és ott láttalak meg először, bár elég kellemetlen, hogy pont Lockharttal együtt élsz az emlékemben.]

A bólintásra szinte egy reflexszerű mozdulattal, ököllel gyengén megütötte a másik hátának felső részét. Arcán a mosoly füléig szaladt. Miközben mentek tovább, felelevenítette az első emléket, amely Lockharttal volt kapcsolatos: Emlékszik rá, mekkora hóhé volt első évében az Abszol Úton, autogramokat osztogatott minden kedves jelenlévőnek (persze a többség lányokból és nőkből állt), majd minden kötetéhez egy szép kis beszámolót tett. Ő teljesen véletlenül került be ebbe az üzletbe, szinte magával sodorta az ár. Hiába próbált kiszabadulni a tömegből, azok nem engedtek, sőt, előbbre tolakodtak a „híres” íróhoz. Mindent egybevéve ott látta meg először Harryt is: Amikor a szájhős magához rántotta, majd odaadta neki az összes kiadott könyvét, aztán egy hatalmas vaku szabadult ki a fényképezőgépből, amely a Reggeli Prófétába készült. Látszott rajta, hogy cseppet sem tetszik neki a dolog. Most, hogy ez agyába ilyen szépen lejátszódott kénytelen volt megosztani a gondolatot a mellette haladóval.
- Ó, képzeld. Akkor láttalak meg először, amikor a Czikora és Patzában voltál. Ha jól számolom, akkor voltál másodéves. Akkor és ott láttalak meg először, bár elég kellemetlen, hogy pont Lockharttal együtt élsz az emlékemben.
Miközben mondandója végéhez közelített hirtelen elfogta egy, amolyan kuncogás-féle: Eléggé rossz lehet egy olyan emberrel élni egy másik gondolataiban, akit gyűlöl. A kezében épphogy tartott könyves kezével legyintett egyet. Bár azt még a mai napig se érti, miért fosztották meg Sötét Varázslatok Kivédése tanári posztjától (nem mintha nem örülne neki). Pontosan tudta, hogy ez a téma egyáltalán nem ide tartozik, azonban látott a hátuk mögött haladni egy settenkedő Mardekárost, így inkább az elmondottakra nem kommentál – egyelőre. – Vajon most mi lehet vele? Ha jól emlékszek, valamilyen emlékezetkiesése volt az öregnek, és mily meglepő: mint mindig, te is benne voltál a sztoriban. – csacsogó hangnemét egy pillanatig sem hagyta el, egyre hangosabban kezdett beszélni, hátha azzal lerázza a hátuk mögött haladót, miszerint nem beszéltünk semmi lényeges információról. Hirtelen gyorsabbra vette a lépteit, intett a fejével a lemaradónak, majd miután gyorsan beérte, mormogni kezdett hozzá.
- Egy kelletlen ismerős követ minket. Forduljunk be itt. – ezzel elrántotta a fiú vállát, s be is értek a viadukthoz, s vészesen közelítettek a fahíd felé. Hátra fordult, majd mikor látta, hogy leszakadt róluk az illető, belekezdett a mondókájába. Derült arccal figyelt a beszélgetőtársára. Örült a gondolatnak, hogy ismét lehet majd gyakorolniuk és tanítani a másikat vagy épp segítséget kérni a másiktól. Heves bólogatásba kezdett.
- Nagyszerű ötlet! – Gyorsan lejjebb vette a hangerőt, ez a kiáltás egy kicsit túlságosan hangosra sikeredett. – Ez logikus, és bizonyára így is lenne. – Tette hozzá inkább magának, mint Harrynek. – Oda nem mehetünk vissza. De mégis…hol találunk még egy eldugott helyet? Ha nem tavaly, hanem most találta volna meg Neville a Szükség Szobáját, kizártnak tartom, hogy a Mardekárosok megtalálnák…!
Bizonyára ebből a mondandóból kiderült a másik számára mennyire ostobának is tekinti a zöldeket. Felfigyelt az elcsuklásra, íriszében lángok csaptak fel. Ismerte ezt a hirtelen elhalkulást, jól tudta: Ez egy hirtelen ötlet felmerülése volt.
- Ötlet? Mi az? – Hangjában is tökéletesen érződött a kíváncsiság, arcáról pedig teljesen lerítt. A leírásra, ami a helyet illeti egy hatalmasat bólintott, egyetértését nyugtázva ezzel, azonban semmilyen hely nem merült fel benne. Igaz, ötödik évét taposta, de még mindig nem ismerte ki teljesen a Roxfortot. Lábai hirtelen megálltak, majd szemei felcsillantak, mikor Harryre nézett. Annyit csacsogott az első évéről, s csak most jött rá, hogy a lényegesebb dolgokat kihagyta.
- A Titkok Kamrája…! – elakadó lélegzettel nézett, tengerkék íriszeit le sem vette a másikról, míg nem látja annak reagálását.

A u d

Feltűnése a frászt hozza Audra, és a sikkantása Shayt is hasonló cselekedetre sarkallja. Visszasikkant neki, mert őt meg ettől törti ki a frász. Miután sikeresen megkommunikálták a dolgokat, amolyan lányosan, jobban szemügyre veszi a képet. Ha nem látná át az egyértelmű helyzetet, miszerint a hollós, hírnevéhez méltón már megint valami rosszban sántikál, komolyan megsértődne, hogy az ő kis ártatlan külseje ekkora reakciót váltott ki évfolyamtársából. Szemei felcsillannak, bár még nem igazán tudja, konkrétan mi folyik a tároló falai között, abban már most biztos, hogy sokkal jobban járt, mint akármelyik társa.
- Bocsesz... talán zajt kellett volna csapnom, kopogni vagy ilyesmi. De valahogy nem gondoltam arra, hogy éppen... ehm... mit is csinálunk éppen? - kérdezi méregetve a kifolyt kencét, a Tűzvillámot és Audreyt. Egyben biztos, hogy nem éppen fényezni készül azt a nyelet. Nem a kence az, ami elárulja neki, mert egy teljesen átlagos az, ami ott folyik végig a nyélen, hanem abból, hogy akkor valószínűleg a leányzó nem áll le hangpróbázni Shay feltűnésekor. Szóval, tehát mi is lehet a felállás itt?!
- Ja, egész lavinát indítottatok el Izával. - semmi neheztelés, sokkal inkább hálás mosoly csücsül az arcán, mikor ezt mondja, de ez csak átmeneti. Beszél ugyan, de agya teljesen máson forog, hogy pontos legyek azon, hogy miért remeg az a seprű.
- Szóval most a fél csoport a kastély különböző részein takarít. Volt, akinek a gyengélkedőre kellett mennie ágytálakat sikálni... kézzel - egyre gyanúsabb a helyzet, a lány barna szemöldökei össze is szaladnak és egyre bizalmatlanabbul fürkészi a csodált seprű, csöppet sem biztató nyugtalanságát. Épp szólásra nyílik a szája, hogy kérdőre vonja a hollócskát, amikor a seprű, mint egy megvadult hippogriff ágaskodik fel, ám a lénnyel ellentétben vadul körözni kezd. De nem emelkedik a magasba, sőt alacsonyan van.
- Mi a .....? - bukik ki a száján ennyi, mert ennyire van ideje, ugyanis a bemorcosodott seprű üldözőbe veszi. Kétséges, hogy Shaelynn olyan nagy szemét lenne, mégis úgy tűnik a seprű úgy döntött, hogy a lány beszennyezi a helyet.
- Aud!!! Mi a franc van? - hisztizik, miközben ide-oda ugrál, vagy épp rohangál, mint a meszes. Mi a fenét csináljon most? A petrificus vajon használna?

[''Giles Lawrence]

''Giles Lawrence

' A seprűtárolóba vezető úton

A két, fejét gondolkodásra összedugó griffendéles  lassú léptekkel haladt a parkokon keresztül egyenesen a Viadukt felé, hogy ott áthaladhassanak majd a hídon. Harry úgy gondolta, a legjobb út jelen helyzetben a Bagolyház alatt húzódó barlangokon át vezet az öltözőkig és seprűtárolóig. Mivel újdonsült barátja jelezte, nyugodtan repülhetnek, de nincs mit meglovagolnia, hát ott a helyük. Odaérve majd magához inti Tűzvillámot, de addig felesleges vesződni vele, hogy a kezében kelljen cipelnie. Cikáztak a gondolatok a fejében, vajon hová is lehetne kihelyezni a DS edzéseket. Jó ideje nem morfondírozott már ezen, akadt elég problémája így is Dracoval, és a pincsikkel. Arról nem is beszélve, hogy Dumbledore is egyre többször hivatta az irodájába emlékeket mustrálni, hátha találnak valami gyenge pontot. Most azonban, noha a mát a pihenésnek szerette volna szentelni, szembesülnie kellett vele, hogy az bizony nem fog sikerülni. El kell fogadnia a tényt, hogy egyesek úgy tekintenek rá, mint kiválasztottra, és emiatt meg kell ütnie egyfajta normát. Mások úgy tekintenek rá, mint valami gyogyósra, amely miatt a norma szükségeltetik… a többiek pedig egyszerűen ott piszkálják ahol érik. Természetesen itt a mardekár házának becses képviselőit kell érteni. Nem tud elsétálni egy mellett úgy, hogy az ne forduljon utána valami csípős megjegyzéssel. Igaz, hogy már fel sem veszi ezeket, de ha pálcát szegnek rá, hát nem riad meg. Soha nem volt az a fajta.

A séta alatt Giles mosolyogva ecsetelte, hol is látta őt először, aztán milyen történeteket hallott. Ez pedig egyértelműen arra utal, amely gondolatok már többször is végigsuhantak a fején. Tőle más értékrendet várnak el a diáktársak, és hiába szeretne elszürkülni, beleolvadni a tömegbe, egyszerűen nem teheti. Amikor az ütődött, egykori SVK tanárra terelődött a szó, hirtelen feltekintett, majd hatalmas mosollyal az arcán szólalt meg.
- Nem sok semmit tehettem… az a kis vakarék odarángatott mellé!
Az ominózus bolti szerencsétlenség, máig nem heverte ki, hogy ott kellett pózolnia a millió galleonos mosolyú, bárgyú majommal.
- Az emlékezetkiesés…
Elhallgatott, majd még mindig azzal a mosollyal, megrántotta a vállát.
- … semmi olyan, amit a világ ne heverne ki!
Azzal előre tekintve folytatta útját. Már a Viadukt környékén járhattak, amikor érezte, hogy Giles megragadja a vállát, és éles fordulóval kanyarodik rá a termőkövekkel rakott térre. Kissé meglepetten pillantott a fiúra, majd szavait követően hátra. Annyira bele volt merülve a mondókájába, hogy észre sem vette, esetleg bárki a nyomukban járna. Mivel azonban már leszakadt, így ismét a mellette haladóra pillantott, és hallgatta annak eszmefuttatását.

A kérdésre, mely szerint miféle ötlete támadt, habozott, mert kissé belegondolva, veszélyesnek bizonyult. Mire azonban elkezdhette volna felvázolni, vajon a másik hogyan is vélekedik, észrevette, hogy egyedül sétál. Megtorpanva nézett hátra, ahol Giles úgy állt, mint akit fejbe vágtak valamivel, és lesújtott volna rá a felismerés szikrája. Nagyjából a híd közepén állhattak, talán egy kissé közelebb a túlparthoz. Amit hallott meglepte.
- A kamra?
Tette fel a kérdést, mintha maga sem hitte volna, hogy társa éppen oda akarja vinni a DS edzéseit. Egy pillanatra letekintett a fapadlózatra, és gondolkodóba esett. Hisztis mosdójában van a lejárat, de oda csak és kizárólag ő képes bejuttatni a tagokat, hiszen a rejtek nyitásához párszaszóul kell tudni. Tény, oda le nem jut senki, de a bejutás nehézkes lehet. A vécében éldegélő lány szelleme kissé kotnyeles, noha tény, titkot soha nem adott ki eddig. Azonban az feltűnő lehet, ha hirtelen húsz ember oda fog járni, tekintettel, eleddig mindenki olyan nagy ívben kerülte az a mellékhelyiséget, mintha fertőzött lenne… vagy legalábbis egy troll lakna ott.
- Le kellene mennünk körbenézni, vajon alkalmas lehet-e. Veszélyes hely.
Nem veszélyesebb annál, amit ő maga gondolt ki pillanatokkal ezelőtt. Már nem is igazán akaródzott a repülés, tekintve, talán akad olyan hely, ami valóban jó lehet. Egy biztonsági ellenőrzés azonban nem árt. Félszegen fordította a fejét abba az irányba, amerre tartottak eddig, majd vissza a fiú, és a Viadukt felé.
- Seprű… a tárolóban ellenőriznem kell valamit.
Azon gondolkodott, hogyan is fejtse ki, hogy egyedül kell mennie. Megszokta már, hogy Hermione és Ron vele akarnak menni, miért lenne ez másképpen a DS baráti körből bárkivel is. Giles megérdemelné, hogy lemenjen vele, de mégsem teheti kockára az életét egy efféle akcióval.

[Nem lehet könnyű Kiválasztottnak lenni.]

Az útvonal kitaposását Harryre bízta, neki teljesen mindegy volt, merre haladnak. Volt már egyszer kétszer a seprűtárolóban, és most az a gyanúja, hogy oda készülnek, mivel jelezte neki, hogy nincs seprűje, ezért szállni sem tud min. Egy fél percig megsajnálta a mellette lévőt, hiszen nem lehet könnyű mindig úgy menni, hogy ne keltsen magára felhívást. Sajnos Giles sem volt ez alól kivétel, hiszen őt tekintette egy kulcsfontosságú személynek, aki talán segíthet neki kideríteni ki ölte meg a szüleit és miért. De vajon alkalmas ez a pillanat erre? Nem, erősen érezte, hogy itt nem lesz szó személyes dolgokról, csak Dumbledore Seregéről. Ha lesz rá alkalmas idő, meg fogja tenni és abban bízik, hogy az idősebb griffendéles tud majd neki segíteni. Ha már négyszer túlélte Voldemortot, ez a kölyök csak tudhat valamit.
- Nem lehet könnyű Kiválasztottnak lenni. – A gondolatok túlságosan elnyomták egymást a fejében, így szükség volt arra, hogy egyet ki is mondjon. Mindeközben a lábát nézte, s sóhajtott egyet. Nem szerette volna rontani a hangulatot, ez amolyan kis jelzés volt számára, hogy át tudja érezni, amit a másik érez, igaz, ő sosem volt az a célközönség, akik sokan észrevettek volna. Halk kacaja biztosította róla, hogy nem áll szándékában megvédeni azt a flúgost. Elképedve, de még mindig vigyorogva tekintett a másikra.
- Mit csináltál azzal a szerencsétlennel? – Kérdezte, közben egy még nagyobb mosoly mutatta, hogy van rá elképzelése. Bár ha jól belegondol ő is megragadott volna minden pillanatfoszlányt az ügy érdekében és a diákokéban is. Nehezen értette meg, hogyhogy nem vette észre Dumbledore a hazudozásait és egyáltalán minek vette fel Sötét Varázslatok Kivédése tanárnak a Roxfortba...ez már rejtély marad.
- Igen, jól hallottad! - Vágta rá idegesen és türelmetlenül a helyet illetően, majd úgy nézett Harryre, mint aki elismerést várna. Mivel azonban ez nem jött, közelebb lépett hozzá. Az előtte álló nagyon elmerengett valamin, így addig nem szólt, míg ő sem tette. A következő mondatot egy sugárzó arc fogadta heves bólogatások közepette. Giles nem arról volt ismert, mint aki megijedne a veszélytől, sőt. Szeret pontosan a közepében csücsülni, de előtte mindent pontosan átgondol, hogyan is szökhetne ki vagy épp hogyan ölhetné meg az ellenséget. A menekülés nem az ő reszortjaihoz tartozott, de ha meg kellett tennie, ugyanúgy megteszi.
- De ha nem tetszik az ötlet, akkor várom a tiédet. - A mondandója közepe táján kezdett egyre jobban elhalkulni, mintha hallott volna valami félelmeteset vagy ijesztőt. De nem, nem hallott mást, csak a társa szavait. Szemeivel próbálta kifürkészni a másik arcát, vajon mire is gondolt, de aztán úgy tett mintha nem értette volna meg. Harrynek akár tetszik, akár nem meg kellene értenie, hogy a DS is ugyanúgy a baráti köréhez tartozott, mint Ron vagy éppenséggel Hermione. Vállat vont.
- Oké. - Jelentette ki úgy, mint aki egyetértett, de nem fordult meg, hogy elmenjen. - Akkor menjünk. - Nem fog leállni vele veszekedni, bár legszívesebben megtenné. Mégis hogyan gondolhatja, hogy pont egy ilyen terv közepette egyedül hagyja? Ilyesmi eszébe sem juthat. Lassacskán kezdett lépkedni előre, egy két méterrel háta mögött hagyva a másikat, aztán visszafordította a fejét. - Na, jössz vagy sem?

[Nem áruljuk be saját magunkat!]

Figyelmen kívül hagyja Shay kérdését. Nem-nem! Lehet káoszba torkollott a kísérlet, de volt már hasonló helyzetben, és jól tudja, hogy efféle szituációkra csak egyetlen egy szabály van. Nem áruljuk be saját magunkat! Ezt akár ki is véshetné a szobája falára, olyan sokszor mantrázza magának otthon, egy-egy balul elsült bűbáj után. Igaz, gyakran azt sem kell megvárnia, hogy magát árulja be, általában a félig áttranszformált kistestvérek is elsírják a szülőknek a tönkrement kísérletet.
Kezeivel kétségbeesetten matat a seprű-barikád mögött, majd az első alkalmas dolgot - nevén nevezve egy vödröt – megragadja, és a fejébe húzza, hogy ezzel valamicskét védje a koponyáját. Vödröstül kiemelkedik a seprűkupac mögül, hogy szemügyre vegye mi a helyzet odaát, de nem épp a legszívderítőbb a helyzet. A Tűzvillám vad tangóba fogott, és agresszíven próbálja partnernek felkérni Shayt. Már ha szépen akarjuk leírni a szituációt. Pedig a seprű szándékai messze felülmúlják a legagresszívebb táncpartner vágyait is, legalább is a kupac mögül erősen így tűnik.
- Shaaay! – kiált oda a lánynak – Rúúgd le! Rúgd lee! – belül valahol ő is megbotránkozik, amiért azt kívánja bármelyik embertársától, hogy egy Tűzvillámot rúgjon le, node a szükség törvényt bont.
- Vagy csak rohanj! – látja el további hasznos tanáccsal a hugrabugost, miközben tovább tapogatózik a földön, hátha talál bármi megfelelő kézi lőszert, amivel eltérítheti a megvadult sepregetőt. Egyelőre nem talál mást, csak pár szúrágta fadarabot és pár galacsinná gyúrt, könyvből kitépett lapot, de ezeket is magabiztosan a Tűzvillámhoz vágja.

[''Giles Lawrence]

''Giles Lawrence

' A seprűtárolóba vezető úton, és a tárolóban

Harry a gondolatainak mélységeibe zuhanva álldogált a fiú mellett, és közben egyre csak azon kattogott az agya, hogy vajon a Titkok kamrája megfelelő lenne-e a DS edzések számára. Érveket és ellenérveket keresett, felsorakoztatta őket egymásután, de nem tudta eldönteni, azok alapján vajon merre húz a mérleg. Mehetnek, és próbálkozhatnak, avagy inkább vessék el, és többet ne is kerülgessék a dolgot.
~ Az igazat megvallva attól bizonyosan nem kellett tartani, hogy a baráti körön kívül bárki más is használná a helyet, elvégre párszaszóul lehet csak annak lejáratát kinyitni abban a bizonyos mosdóban. Myrtle biztosan nem adna ki minket, tekintve az irántam való „érzéseit”. A helyiség éppen annak állít színhelyet, ami ellen küzdünk..,. megcsúfolása lenne Voldemortnak, de megcsúfolása lenne az eszméinknek is. Tény, a szükség nagy úr. Másrészről viszont, a Szükség szobájának megvolt az előnye, mely szerint, bementünk az egyik folyosón, és távoztunk a másikon, így észrevétlenek maradva Frics és pribékjei előtt. A lebukásunk is csak azért volt lehetséges, mert… ~
Itt megakadt az eszmefuttatás, és a kis kiválasztott felkapta a fejét Giles hangjára. Egy pillanatra azt sem tudva, hol is tartottak a beszélgetésben méregette a másikat, majd amikor az kifejtette, ha nem tetsző az ötlete, javalljon másikat, megrázta a fejét.
- Az ötlet nem lenne rossz, de a helyiség szűkében van a be, de legfőképpen a kijáratoknak.
Most emlékezett csak vissza, hogy a bizonyos kalandjukat követően nem volt éppenséggel egyszerű a kijutás. Halovány, de jóleső érzés szaladt végig rajta, hogy nem kellett folytatnia a gondolatmenetét, mert ott már bizony előkerültek volna a Vikitria és mardekáros szálak is. Harry ismét elmerengett, vajon az ő ötlete jobb lenne? Érezte és tudta, hogy körülbelül egyformán áll a két helyszín egymástól, de csak kattogott tovább.

Merengéséből ismét az útitársa hangja rántotta vissza, aki már lépésekre járt tőle, mire felocsúdott. Harry bólintva, mely szerint mehetnek zárkózott fel háztársa mellé, majd csendben baktatott mellette. Nem kellett már túlzottan sokat sétálniuk, amikor elérték a tároló ajtaját. Az természetesen nyitva volt, így belépdelve rajta a hatodéves griffendéles azonnal megindult a helyiség túlsó vége felé. Egy külön szekrényben zárta el a tűzvillámot az utolsó meccs óta, és úgy gondolta, most visszaviszi a szobájába. Jobb helyen van az ágya alatt, mint itt, ahol bárki kéje és kedve szerint használhatja. A másik dolog, amiért mindenképpen szeretett volna bejönni az, hogy Ginny megkérte, tegnap a terem közepén elhelyezkedő kis szobor szájában hagyta az öltözőjének kulcsát, vigye vissza neki. A seprű felmarkolását kővetően Harry odalépdelt a szoborhoz, majd szemügyre vette annak száját. A kulcs szerencsére ott éktelenkedett, így kivéve azt Giles felé mutatta mosolyogva.
- Szerencsére még itt volt! Indulhatunk vissza a szobámba, ahol megbeszéljük a továbbiakat a kamráról.
Volt miről társalogni, hiszen érveket kellett felsorakoztatni az egyik, illetve a másik gondolat mellett. A fiú úgy döntött, ha visszaértek, megosztja DS-es barátjával azt a helyszínt, amire ő gondolt, aztán majd meglátja, mi lesz a reakció. Egy biztos, a döntésből nem lehet kihagyni senkit, hátha másoknak is vannak gondolatai a helyzetet illetően.

[Az nem jelentene gondot, szerintem tökéletesen megfelelne. Még mindig jobb mint a semmi, hiszen most abból indulunk ki.]

A mellette álló szinte meg sem hallotta azokat, amiket mond, valószínűleg nagyon gondolkodik, hiszen még pislogni is elfelejtett. Mindig is furcsállotta ezt a fiút, sokszor hallotta már a nevét és százan meséltek a kalandjairól, mintha egy megtestesült hős lenne,pedig ilyen közelről csak egy átlagos fiúnak tűnik...egy nem túl átlagos sebhellyel. Soha nem tudta felfogni, vajon a Sötét Nagyúr miért nem tudta megölni őt, hiszen már annyi lehetősége volt és mindet egy szálig elszalasztotta. Vajon tényleg ekkora erő tombolhat ebben a testben, hogy még a gonoszak leggonoszabbja sem tudja őt megölni? Valami furfang rejtőzik itt. Az, hogy az első főbenjáró átkot túlélte nevezhetjük baromi nagy szerencsének, de ha jól hallotta már négyszer meg sikerült szöknie Voldemort elől. Valami itt nem stimmel ezzel a két egyénnel. Valószínűleg segítene is kideríteni neki, hogy mi, a Süveg előszeretettel osztotta volna be a Hollóhátba, de ő a Griffendél diákjait szerette volna képviselni, s lám: így is lett, de nem tudta vajon jó néven venné-e ha belepofátlankodik a privát dolgaiba.
S ekkor egy hang csapta meg a fülét, méghozzá a nagy gondolkodóé.
- Az nem jelentene gondot, szerintem tökéletesen megfelelne. Még mindig jobb mint a semmi, hiszen most abból indulunk ki. - Teszi hozzá emlékeztetőképpen, s mutatóujját felemelve Harryre szegezi, majd folytatja. - A lebukás veszélye itt minimális, igaz, az órák nem lesznek olyan sűrűek, hiszen csak te tudod kinyitni... - Gondolkodott hangosan, miközben valamin eltűnődött. Valamin, ami talán bizarrul hangozhat, de beválhat. - ...De ismétlem, még mindig jobb, mint a semmi.
Célszerűbb volt megvárni az ő véleményét, nem kiabálja el.
Egy elégedett mosollyal nyugtázta, mikor a nála egy évvel idősebb háztársa bólintva egyezett bele abba, hogy vele tartson. Végre egy olyan személy, aki nem utasítja el a segítőkezét. Ugyan neki is akadtak problémái, de ezek mellett mind elhalványultak, kivéve egyet: a halálfaló, aki végzett a szüleivel. Itt az idő. Kérdeznie kell. Szája szóra nyitódott, dehang nem jött ki rajta, hiszen már elérték a céljukat. Haját megborzolva követte útitársát a seprűtároló vége felé, ahol Harry bizarr rejtekhelyet talált egy kulcsnak. Szemöldök felhúzva figyelte az attrakciót, ahogyan kihalászta a szobor szájából, majd elhangzott egy mondat, amit ő egy kicsit furcsának talált. A szobájába? "Beszélgetni"? Egy lépést meghátrált, aztán megvakarta füle tövét és próbált nem rosszra gondolni. Hallott pletykákat erről-arról, valószínűleg ezek zavarták meg a szavakat.
- Ööö... - Kezdte, aztán erőt vett magán, s bólintott egyet. Remélhetőleg semmi rossz dolog nem fog történni ott, csak társalognak. Már sarkon is fordult, s míg a háztársa egy seprűvel és egy kulccsal jött ki onnan, ő egy rossz emlékkel. No de mint minden rossz emlék ez is elnyomható, de mindig felszínre fog törni, akárhogyan is szeretné elfelejteni. Persze mint mindenhol akadnak félreértések és nyelvbotlások, de ez egy kicsit túl sok volt számára. A színészkedés itt is bevált, leplezve borzalmát indult el az úton. Talán nem a legjobb témát hozza fel, de ha egyszer meg kell tennie...akkor meg kell.
- Tudod nekem a szüleim meghaltak egy halálfalók okozta támadásban...Azt hiszem a többi már számodra egyértelmű. - Szólt, s persze: a bosszúra gondolt. Fejét most a másik felé fordította, s úgy folytatta. - Mennyi esélyt látsz rá, hogy meg tudom találni? - A nevét ugyan nem tudta, de amikor maszkja leszakadt látta az arcát, amit szinte bármilyen vaksötétben is megismerne.
Az lépések, amelyeket tettek most visszavezették őket a mohás szökőkúthoz.

A u d

Hamar elveti magában a petrificus ötletét, hiszen jól tudja, hogy csak élő dolgokat lehet megdermeszteni, és ez a seprű akármennyire is megbokrosodott, akkor sem élő. Sajnos. Így azonban kénytelen tovább menekülni. Aud mentőakciója a papírgalacsinokkal és tollakkal  igazán bűbájos, hovatovább a hugrás szívét igazán melengeti a tény, hogy milyen kedves évfolyamtársa, ám sajna inkább lelkes, mint hatásos a dolog. Azt ugyan nem sikerül megtudnia konkrétan, hogy mi is történt, de nem hülye ő, sőt tulajdonképpen egész jól kiismeri magát a seprűk és a hozzájuk kapcsolódó dolgok világában. Ennek az az egyszerű oka, hogy bármennyire is szeretné magát távol tudni a sportágtól újra és újra azon veszi észre magát, hogy kviddicsmagazinokat lapozgat, de nem csak lapozgatja őket, hanem érdeklődve olvasgatja a különböző cikkeket. Valaki a klubhelyiségben hagyott egy seprűkatalógust, melynek termékeit és azok paramétereit is kívülről fújja. Néhányat ki is próbálhatott annak idején, meg a nyáron is, ami -bár ezt sosem vallaná be senkinek- igencsak feldobta a leányzót. Mindig is különleges érzés volt számára a repülés, és a seprűlovaglás is azon időtöltések közé tartozott, amiket szívesen űzött. Igazából sosem gondolkodott el rajta, hogy mi is az a valódi ok, amiért megvonja magától a kviddicset. Talán a zene, talán csak az, hogy akkor még legalább 10 kiló izom lenne rajta, vagy egyszerűen az, hogy ő elkönyvelte magában, hogy a sport és a művészet nem hozható össze egymással. Legalábbis ez a fajta sport.
- Könnyű azt mondani! - visítja oda Audreynak, aki biztos fedezékéből adja a tanácsokat neki. Tény, a hollós igyekszik segíteni neki, de talán hatásosabb lenne egy kivénhedt, kiszolgált seprűt dobálnia, mint azokat a sesúlyú galacsinokat és tollakat. Shay pálcája a kezében a van már, s lassan gyöngyözni készülő homlokkal, lázasan járó aggyal sorjázza a lehetőségeket. Azt ő is tudja, hogy egy ilyen értékű seprűt nem átkozhat darabokra, azért az ő szíve is vérezne. Tehát az átkok kizárva és néhány bűbáj, igézés és idézés is kiesik a körből. Végül aztán egy hosszabb csúszással befékez a poros padlón és szembefordul az őt üldöző, megvadult seprűvel. Pálcáját egyenesen a hátas nyelére irányítja...
- Finite incatatem! - harsogja magabiztosan, ám ezen kísérlete is kudarcba fullad, s a seprű, mely ugyebár nem rontás okán műveli azt, amit, továbbra is vadul dobálva saját magát, tart felé. Szaporán kapkodja a levegőt, de már nem menekül tovább. Rúgni vagy ártást küldeni rá? Ez itt a kérdés. Végül is a mugli módszer mellett marad, ugyanis így még van rá némi esély, hogy találat esetén nem robban szét. A seprű azonban olyan kiszámíthatatlanul közeledik, hogy nagyon, és a barnának bizony fogytán az ideje, olyannyira, hogy hezitálásának meg is van az ára.
- Uhh... - nyögi, amikor a Tűzvillám egy hirtelen rándulást követően a leányzó lába fölött átbucskázva lesodorja őt a lábáról, egy jól irányzott gyomrost követően. Shay arcát elönti a vörösség, ahogyan gazdáját is a méreg. Mivel lábát gyorsabban fel tudja emelni, mint pálcás kezét, erőből talpal bele a nyélbe, mely újra lesújtani készül. A rúgás, majdnem telibe talál, ám épp amiatt a majdnem miatt, most a felbőszült seprű a barikád mögé rejtőző Audreyt veszi célba.
- Aud vigyáááázz! - sikítja, amikor észreveszi a dolgot, ez persze eltart néhány pillanatig, hiszen csak most meri kinyitni a szemét. A helyzetet már a hollóhátas is felismerhette, de Shay aggódó pillantásait a seprű vonja magára. Rámarkol pálcájára, hátha kell segítség, egyelőre azonban megpróbál felkászálódni a földről. Úgy mégiscsak több hasznát lehet venni.

                   Jamie


Szívem vadul lüktetett, ahogy elértem a seprűtároló ajtaját. Futva tettem meg a rövidnek nem nevezhető utat, ami azonban máskor meg se kottyant. Egy edzett, fiatal srácnak ez smafu. Most viszont teljesen más volt a helyzet. Zavart voltam, izgatott és olyannyira komoly, amilyennek társaim sosem láthattak. Ajkaimon éreztem az izzadságcseppek savanykás ízét, nagyokat szuszogtam, majd mikor észrevettem, hogy a helyiség üres, a nyirkos falnak dőltem és lecsúsztam egészen a talajig. Kezem reflexszerűen kaptam kusza hajamhoz, majd beletúrtam a játékos tincsekbe és lejjebb hajtottam a fejem. Sosem éreztem magam ennyire bizonytalannak. Kettős érzelmek vívtak bennem ádáz csatát, de egyelőre egyik sem akart felülkerekedni, mintha elviselnék, hogy a harc döntetlennel végződjék. Ez az, amit nem engedhettem. Magányra vágytam. Mégis jó lett volna valakivel dumálni, elmondani valakinek a szorongató érzéseket, melyek majdhogynem szétfeszítették a szívem. Kikívánkoztak belőlem, de ugyanakkor bent akartak maradni. Nem szégyelltem a szituációt, mégis gyengének tartottam magam. Sosem törtem meg ennyire egy lány miatt, egy apró csók miatt. Velem ilyen nem fordulhatott elő, lazán kezeltem a hasonló eseteket, s mindig én kezdeményeztem. Hannah más kategória, vele valóban minden más. Most az egyszer visszavonulót fújtam, nem akartam sietni, de nem azért, mert nem kívántam puha ajkainak érintését. Hanem... Féltem...félek, hogy beleszeretek. Hihetetlen, belegondolni is rémes, hogy mit érzek ha erre a lányra gondolok. Sokat veszíthetek. A szabadságom, a kalandokat. Viszont akár Őt is.
Ujjaim farmerom repedésébe mélyedtek, majd a lyuk kisvártatva még szélesebbre tágult, már-már az egész térdem kivillant a gatyából. Legszívesebben felordítottam volna mérhetetlen tehetetlenségemben, de ehelyett csak könnyedén talpra szökkentem és a seprűk felé vettem az irányt. Elvégre a repülés az igazi orvosság, más "drogra" semmi szükség.