|
|
« Válasz #16 Dátum: 2009. 10. 22. - 13:24:40 » |
0
|
Szinte észre sem vette azt a dörömbölést, amit saját maga csinált kezével az asztalon, a többi diák szólt rá, hogy egy kicsit vegyen vissza az adrenalin szintjéből. Érthető okokból volt ideges, bár valakinek talán mégsem ennyire egyértelmű...Gilesnak tetszik Hermione. Nagyon. Amikor először meglátta, teljesen becsavarodott, ami a szerelemnek talán egy elvontabb változata, vagy csak ő ennyire "talpraesett"? Nem tudná memagyarázni azt, amit érez. Nem veszti el a fejét, nem járkál egy másik dimenzióban, csupán ügyetlen lesz ha egyáltalán a közelébe van ez a lány. Hogy ismeri-e? Nos, ez itt a bökkenő, lassan már két éve. Köszönni ha köszönnek egymásnak, de még nem sikerült odáig eljutni, hogy be is mutatkozzanak. A griffendéles fiúnak azonban ez nem akadály, nyomozni kezdett utána, és alighanem mindent megtudott róla, még olyasfajta pletykákat is, hogy ő már együtt van Ronald Weasleyvel. Fogalma sem volt róla, vajon mennyi igaz az elmondottakból és mennyi nem, de úgy tűnik eljött a pillanat a szembesítésre. Szembesítés? Ez egy kicsit erős szó ahhoz képest, hogy még nem is beszélgettek és róla pedig fogadni merne, hogy semmit sem tud. Végül is már egy kukkolónak is lehetne őt nevezni, hiszen számtalanszor megakadt Hermionén a szeme és követte is őt, egészen addig, míg be nem ment egy olyan helyre, ahol Giles égszínkék szeme nem láthat át. A szék alatta halkan recsegett, miközben lábát "rángatta". Nem direkt csinálja, ez amolyan rossz szokás, amit már befejezni sem tud, nemhogy önszántából elkezdeni, ez csak jön magától, mint a szerelem vagy a csók. A nyikorgás egyre gyakoribb és gyakoribb lett, mire sokan felmordultak a fiúra és ő megálljt parancsolt idegeinek. ~ Ha nem ez, akkor az asztaldobolás, választhatnak! ~ Alig két méterre tőle egy mardekáros fiú ordított rá, hogy fejezze be azt, amit csinál. Szó se róla, most az egyszer a zöldnek volt igaza: A könyvtárban olvasnak és rettentő dühítő tud lenni egy kis zaj is. Mielőtt még visszaszólhatott volna egy erős, de mégis halk hang szólalt meg. Lányé volt, akit a tömegből is ki tudna választani. - Hermione! - Homlokát ráncolva, hitetlenkedve méricskélte egy darabig a vele szemben állót, mintha nem tudná felfogni, hogy tényleg hozzá szólt. Mielőtt a helyzet kínossá alakult volna, székéből feltápászkodva üdvözölte a leányzót egy biccentéssel. - Köszönöm, hogy eljöttél. Órájára tekintett, amely csupán öt, már a hatodik perces késéssel mutatta a megbeszélt időpontot. A másik szemét pásztázva oldalra tolta a fejét, mintha ezt egy viccnek szeretné venni, de az nem ő lenne. Hermione eléggé komoly személyiség és ezzel Giles is tökéletesen tisztában van. - Ugyan. - Szólt megbocsátó, könnyed hangnemmel, majd a szék felé mutatott, de még mielőtt megtörtént volna az elhelyezkedés, a másik fél kezéből kikapva a könyveket letette az asztalra pergamenje, pennája és tintája mellé. - Legközelebb majd én kések és kvittek leszünk. ~ Legközelebb? Honnan veszed, hogy ő még akar veled egyáltalán találkozni?! ~ Elfordulva a lánytól átgondolta a helyzetét. Még elfuthat, elvégre nem sokat tud róla, csak a nevét...Ami pont elég ahhoz, hogy mindenki tudja kiről is van szó. Egy mély levegőt véve fagyott mosollyal az arcán lependerült a székbe, s maga elé tolva a személyes tárgyait készen állt a "fakultációra". - Hol kezdjük?
|