Nicholas Flamel Olvasóterem

[- Korrepetálás? Remek.]

A tudás.
Hatalom.
Ja persze. Annyit jelent, hogy vannak irigyei, akik összesúgnak a háta mögött azért, mert kicsivel több van a fejében, mint az övékében. Hermione Granger már hozzászokott ezekhez a dolgokhoz. Nemcsak a tudás ad arra okot, hogy kibeszéljék a háta mögött, hanem az is, hogy Harry és… Ron a barátja. Mindegy.
A mai rúnaismeret után szerencsére már nincs igazán sok elfoglaltsága, talán majd elmegy a könyvtárba megírni a jövő heti beadandót számmisztikából, de az is lehet, hogy összefut Harryvel és Ginnyvel.
Barátai nem látogatják a rúnaismeret órát, úgy vannak vele, hogy nekik tökéletesen elég az angol nyelv ismerete, de arra viszont nem gondolnak, hogy bármerre sodorhatja őket az élet. Igaz, hogy Harry-nek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ilyesmikkel foglalkozzon, de Ronald igazán vehetné a fáradságot, hogy tegyen valamit a jövője érdekében.
Mikor belép a klubhelyiségbe, néhány „barátnője” szólítja meg és intéznek hozzá pár keresetlen szót természetesen valamely tárggyal kapcsolatban, amelyben gyengének mutatkoznak Hermionéhoz képest. Nem a legjobb barátok az ilyenek, különben is Miss Granger igazi barátai nem ezek a haszonleső lánykák, hanem a két fiú és a Rend.
Gyorsan lekoptatja magáról a nemkívánatos „barátnőket” és felvonul a lányok hálószobáinak folyosójára. A hatodik az övé immáron, de már nem is oly sokáig…
Ágyához lép, majd egy szívdobbanásnyi idő múlva egy bagoly kopogtat az ablakon. Egy ritka, fekete bagoly, mellyel eddig még nem igen találkozott. Harryék nyilván Hedviget küldték volna – Ron is inkább Hedviget alkalmazza, mivel a saját baglyukat nem tartja túlságosan megbízhatónak.
Odalép az ablakhoz, melyen eszeveszett módon kopog a bagoly. Meg merné kockáztatni, hogy a tulajdonosa túletette valami Fred-George-féle fantasztikus bagolyeledellel, amely tetemes mennyiségű energiával tölti fel a madarat. Szegény állat.
Kitárja az ablakot, majd gondosan leszedi róla a levélkét, melyet neki címeztek.
- Korrepetálás? Remek. – állapítja meg a levél olvasását követően, majd az aláírásra pillantva felismeri benne az egyik ötödéves griffendéles fiút. A mai napra szól.
Órájára pillant.
- Szent szalmaszál, de hisz azonnal indulhatok! – dobja le hirtelen a levelet az ágyra, majd előkeresi az összes rúnaismerettel kapcsolatos könyvét, és maga mögött hagyja a szobát.
Nicolas Flamel olvasóterem. Nincs messze, és tökéletes helyszín a korrepetálásra. Utál egyébként tanítani, hisz jobb dolga is lenne perpillanat, de mivel Bathsheba Babbling professzor javaslatára kérte fel őt a fiú, nem mondhat nemet, hisz egyikőjüknek sem lenne túl kifizetődő. Különben is, Hermione szeret segíteni. Ha persze meghálálják a segítségét.
Megpillantja a fiút a teremben várakozva.
- Szia, Giles, igaz? Bocsánat, hogy késtem, remélem, nem vártál nagyon sokat… - szabadkozik a mindössze ötperces késése miatt, mely újfent a klubhelyiségben lustálkodó leányzók miatt volt.

[Hermione!]

Szinte észre sem vette azt a dörömbölést, amit saját maga csinált kezével az asztalon, a többi diák szólt rá, hogy egy kicsit vegyen vissza az adrenalin szintjéből. Érthető okokból volt ideges, bár valakinek talán mégsem ennyire egyértelmű...Gilesnak tetszik Hermione.
Nagyon.
Amikor először meglátta, teljesen becsavarodott, ami a szerelemnek talán egy elvontabb változata, vagy csak ő ennyire "talpraesett"? Nem tudná memagyarázni azt, amit érez. Nem veszti el a fejét, nem járkál egy másik dimenzióban, csupán ügyetlen lesz ha egyáltalán a közelébe van ez a lány. Hogy ismeri-e? Nos, ez itt a bökkenő, lassan már két éve. Köszönni ha köszönnek egymásnak, de még nem sikerült odáig eljutni, hogy be is mutatkozzanak. A griffendéles fiúnak azonban ez nem akadály, nyomozni kezdett utána, és alighanem mindent megtudott róla, még olyasfajta pletykákat is, hogy ő már együtt van Ronald Weasleyvel. Fogalma sem volt róla, vajon mennyi igaz az elmondottakból és mennyi nem, de úgy tűnik eljött a pillanat a szembesítésre.
Szembesítés? Ez egy kicsit erős szó ahhoz képest, hogy még nem is beszélgettek és róla pedig fogadni merne, hogy semmit sem tud. Végül is már egy kukkolónak is lehetne őt nevezni, hiszen számtalanszor megakadt Hermionén a szeme és követte is őt, egészen addig, míg be nem ment egy olyan helyre, ahol Giles égszínkék szeme nem láthat át.
A szék alatta halkan recsegett, miközben lábát "rángatta". Nem direkt csinálja, ez amolyan rossz szokás, amit már befejezni sem tud, nemhogy önszántából elkezdeni, ez csak jön magától, mint a szerelem vagy a csók. A nyikorgás egyre gyakoribb és gyakoribb lett, mire sokan felmordultak a fiúra és ő megálljt parancsolt idegeinek.
~ Ha nem ez, akkor az asztaldobolás, választhatnak! ~
Alig két méterre tőle egy mardekáros fiú ordított rá, hogy fejezze be azt, amit csinál. Szó se róla, most az egyszer a zöldnek volt igaza: A könyvtárban olvasnak és rettentő dühítő tud lenni egy kis zaj is. Mielőtt még visszaszólhatott volna egy erős, de mégis halk hang szólalt meg. Lányé volt, akit a tömegből is ki tudna választani.
- Hermione! - Homlokát ráncolva, hitetlenkedve méricskélte egy darabig a vele szemben állót, mintha nem tudná felfogni, hogy tényleg hozzá szólt. Mielőtt a helyzet kínossá alakult volna, székéből feltápászkodva üdvözölte a leányzót egy biccentéssel. - Köszönöm, hogy eljöttél.
Órájára tekintett, amely csupán öt, már a hatodik perces késéssel mutatta a megbeszélt időpontot. A másik szemét pásztázva oldalra tolta a fejét, mintha ezt egy viccnek szeretné venni, de az nem ő lenne. Hermione eléggé komoly személyiség és ezzel Giles is tökéletesen tisztában van.
- Ugyan. - Szólt megbocsátó, könnyed hangnemmel, majd a szék felé mutatott, de még mielőtt megtörtént volna az elhelyezkedés, a másik fél kezéből kikapva a könyveket letette az asztalra pergamenje, pennája és tintája mellé. - Legközelebb majd én kések és kvittek leszünk.
~ Legközelebb? Honnan veszed, hogy ő még akar veled egyáltalán találkozni?! ~
Elfordulva a lánytól átgondolta a helyzetét. Még elfuthat, elvégre nem sokat tud róla, csak a nevét...Ami pont elég ahhoz, hogy mindenki tudja kiről is van szó. Egy mély levegőt véve fagyott mosollyal az arcán lependerült a székbe, s maga elé tolva a személyes tárgyait készen állt a "fakultációra".
- Hol kezdjük?

[- Most, hogy mondod, egész sokat! De ehhez nyilván nem vagy hozzászokva a környezetedben… elég csak ránéznem Crak-ra vagy Monstro-ra és máris 10 pontot esik az IQ-m!]

Mire is számított? Bebújt az oroszlán barlangjába, s most azt hiszi nem vágnak majd a fejéhez gúnyos megjegyzéseket?! Megtörtént… történik… többszörösen és folyamatosan. Talán, mert a tejfölszőke fiúnak kedve telik benne, talán, mert nem szokta meg, hogy egy „kislány” egész ügyesen vág vissza, avagy hárít. Nos, Hannah Whitney-t nem ejtették a fejére, de mivel titkos és mély érzéseket táplált a Malfoy iránt, nem kívánta megbántani, csupán próbált frappáns válaszokat adni a kínos kérdésekre, kijelentésekre…
-   Most, hogy mondod, egész sokat! De ehhez nyilván nem vagy hozzászokva a környezetedben… elég csak ránéznem Crak-ra vagy Monstro-ra és máris 10 pontot esik az IQ-m! – jegyezte meg a szemét forgatva, legbelül pedig elégedettség töltötte el, hogy fejlődött ezen beszélgetés alatt csípős megnyilvánulások terén, de mégsem kellett Draco-t magát célba vennie. Két legyet egy csapásra.
A fiú elmélyülten gondolkozik valamin. Talán csak azon, hogy Hannah iménti gyanakodása alaptalannak bizonyult, s jól elszórakozik azzal, hogy újra meg újra felidézi fejében a leányzó meglepődött arckifejezését. Megeshet, de még az sem kizárt, hogy az ajánlatán töpreng. Elvállalná? Nem veszett ügy ez egy Whitney-nek mindaddig, míg faképnél nem hagyja. Persze az teljesen érthető, hogy első hallás után rávágta a ’nem’ szócskát, de amint Draco eljátszik kicsit a gondolattal, hogy egy publikus lapban oszthatja ki az embereket, nemcsak személyesen, így már kecsegtetőnek hat az ajánlat. Szabadidejébe minden bizonnyal belefér egy kis „munka”, mely igazából a non-stop gúnyolódást jelentette. Mi volna testhezállóbb feladat egy Malfoy sarj számára?
Mikor végre megszólal, a tetoválás témát feszegeti. Ezek szerint arról gondolkodhatott… Ám Hannah-ban még mindig ég a remény lángja, hogy Draco az iménti másodpercek alatt belső monológot folytatott az állás elfogadásáról.
-   Nos, tényleg valami kirívóra számítottam, habár a kígyó eszembe se jutott… - ekkor megtorpant a beszédben, agyán átfutott egy ijesztő, de izgalmas gondolat, mely hatására folytatta mondandóját, de kissé másképp – …de a jelek szerint neked igen! – mondta enyhe célzás végett, majd egy elégedett mosoly kúszott arcára.
Persze az már nem foglalkoztatta annyira, hogy igaz-e a felvetés, miszerint imádottja a halálfalók sorába állt volna. Ennek egy oka volt, Draco bármilyen szörnyűséget is művelhetne, a lány csodálata akkor sem csappanna.
Burkoltan az ajánlatra összpontosít, süt róla, hogy további pozitívumokra és némi dicsőítésre vár, hogy továbbgondolja válasza végkimenetelét, de Hannah-nak semmilyen ellenvetése sincs, hogy ne adja meg ezt az örömöt imádottjának.
-   Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen kiváló neveltetésben részesített illető jól bánik a szavakkal, s kreativitásodban sem kételkedem. Mindig jó egy kis színt vinni a lapba, tudom, hogy veled elérhetné fénykorát! Hidd el, a rovat címében az a ’segély’ szó nem feltétlenül jelenti, hogy az olvasók lelki békéjének visszabillentését kell elérned. Csak azt kéne írnod, ami a te fejedben jár az ő szavaik hallatán… - próbálkozott tovább kitartóan a Griffendéles leányzó, ki napestig képes lenne győzködni őt, ha arról van szó.