Domboldal

Igen, máskor is segít embereken. Teljesen idegenek érzelmi problémáit oldja meg és könnyíti meg életüket. Utána is jó kapcsolatot ápol velük, de ez más. Mintha valamivel több volna a többinél. A többieknél. Gil ezalatt a néhány perc, esetleg fél óra alatt a szívéhez nőtt, még ő sem tudja hogyan?! Hisz igazán közel csak pár ember férkőzhet hozzá, hiába ilyen nyílt állandóan. Most viszont késztetést érez arra, hogy legféltettebb titkait is kiteregesse, mert tudja hogy meghallgattatnak majd szavai, bármiről legyen is szó.

- Áh nyugi, tudod a könyv csak álca, hogy kedvemre álmodozhassak a fűben ücsörögve! – mondta felszabadultan Hannah, vidám mosollyal arcán mely abszolút védjegyévé vált.

A fiú kezébe fogta a könyvet, de csak kívülről szemlélte, nyilván ő nem tanulás céljából jött erre a helyre. Nyilván! A leányzó sem igazán akart magolni naphosszat, de a beadandók és a vizsgák határideje sürgette, kénytelen volt iparkodnia. Hisz ha vinni akarja majd valamire az életben akkor ahhoz nagyban hozzájárul egy példás bizonyítvány, melynek eléréséhez nem elég ha csak néha-néha rápillant a füzetére, hogy legalább azzal tisztában legyen melyik anyagrészt veszik éppen.

- Hmm… nem gondoltam volna, hogy egy hímsoviniszta férfiúval hozott össze a sors. Nos szerencséd, hogy sok a szemtanú de ne sétálj este egyedül a kastély körül, mert a lányszekta tagjai a nyomodban lesznek! – bolondozott teljesen elengedve fantáziáját.

Maga sem tudta miért, de Gillal jobban érezte magát mint eddig bárkivel. Persze akadt néhány kivétel, ezer éves barát, szerelem… azonban egy ilyen friss ismertség még sosem torkollott ennyire csodálatosan tökéletes társalgásba. Hannah elfelejthette a világ gondjait, a közelgő vizsgákat, mindent! Csak nevetés, móka, vidámság… viccelődés… érezte ahogyan egy szivárvány fejlődik ki örömmel telt szíve legmélyén.

- Nos pont ez a lényeg, titokban juttatom a szervezetedbe és máris a lábaim előtt heversz! – adta elő magát egészen komolyan, majd kacagásba fogott.

Ekkor Gil közelebb hajolt hozzá, úgy tűnt valamiféle titkot, vagy hasonlót kíván súgni a fülébe. A lányt máris hihetetlen kíváncsiság fogta el, s hamarosan fény is derült a nagy hírre! Sok fiú nyálcsorgatva figyelte volna? Sosem figyelte, hogy bárkit is érdekelt volna az iskola diákjai közül, de a jelek szerint nem jár-kel elég éberen.

- Komolyan? Áh túlzol! Egy csomó szőke anorexiás plázacica járkál a suli falain belül. Tuti őket bámulják ezek a srácok, nem egy ilyen abszolút átlagos lányt, mint én… - mondta kissé lehangolva. Talán sokszor túlontúl szerény volt, de ő komolyan is gondolta az általa ejtett szavakat.

- Örülök, hogy nem akadsz ki ezen. A legtöbben tényleg fura pillantásokat vetnek „Griffendéleshez nem illő ízlésem” miatt. Szerintem mindenkinek joga van a saját véleményéhez és azzal szimpatizál akivel akar. Például ha Mardis lennél én ugyanúgy ismét találkozni szeretnék veled, mert ritkán beszélgetek ilyen jókat ismeretlenekkel!

- Nem, nem úgy jelenleg. Ő a harmadik komolyabb kapcsolatom! De ez most tényleg más. Vele olyan más minden. Olyan… tökéletes! Tényleg szeretem, azt hiszem. 13 évesen még semmiben sem lehetek biztos… - magyarázta önfeledten – Ismered? Remek. És mi a véleményed róla? – kérdezte kíváncsian, érdeklődő tekintettel.

Igen, a Dracos „titok” – a fél suli tisztában volt vele – elárulása talán mégsem volt a legjobb. Most először lepte meg úgy istenigazából Gilt. Hű biztos ki van akadva legbelül és mindjárt rázúdítja minden gondolatát és próbálj lebeszélni Hannaht a Mardis beképzelt ficsúrról, akiért odavan és oda is lesz! Talán örökké…

- Gondoltam, hogy utálod őt. Őket! És „sajnos” jól hallottad. A mindenki által ismert srácról van szó. Talán sunyi dögnek tartjátok és egyáltalán nem jó választás személyes bálványnak, sőt talán a legrosszabb, de mégis… az én szememben… olyan… nem mondom ki, mert akkor kitéped a hajad vagy kikészülsz! – mondta komoly hangnemben a kétszeresen szerelmes leányzó.

[Jó kis álca.]

Különleges érzés barátra találni. Különös. Egy jó ismeretség olyan hamar válik mindennapivá az emberek szemében, hogy a fontosságukat észre sem veszik. Együtt töltik az idejüket, együtt nevetnek, együtt sírnak, de csak páran mondják ki a másiknak, mennyire is kedveli. Nos, e közé a pár közé tartozott ez a kék szemű fiú is, aki összekapva magát a mellette ülő társára nézett. Társ. Ez akár lehet lélekbeli vagy egy kis késztetés, ami addig pörgeti az agyat, ameddig a várt eredmény ki nem csöppen belőle.
- Jó kis álca. - Vigyorodott el, miközben egy nagy levegőt vett és megköszörülte a torkát, jelezve, most valami fontos dolog következik. - Figyelj, lehet, hogy hülyén fog hangzani... - És ekkor beugrott neki valami. Mi lenne, ha sikerülne úgy ráijeszteni Hannahra, mintha szerelmet készülne vallani neki? Valószínűleg egy másik arcát is ezáltal megláthatná, így még többet tudhat róla. Próbálta visszatartani sunyi mosolyát, úgy ahogy sikerrel is járt. Szembe fordult háztársával és becsukva a szemét, csücsörítve közelített hozzá. Egyik szeme félig nyitva volt, hogyha egy pofon következne még időben ki tudja védeni. Egyre csak közelebb és közelebb...Mikor már alig pár centire volt az ajkaitól elhúzta a fejét és a füléhez hajolva suttogásba kezdett.
- Betojtál, mi? - Halk kacajt eleresztve távolodni kezdett, leült vissza eredeti helyéhez. - Szóval csak azt akartam mondani, hogy mennyire örülök, hogy találkoztunk. Jó veled együtt lenni. - A földet kotorászva zavarában elejtette csalafinta mosolyát, égszínkék szeme pedig utat tört a lány íriszeihez.
Életében nem nevetett ilyen jóízűt, mint amit most megejtett ezen a beszóláson. Hátradőlve a fűben fogta a derekát, szemei összeszorította, miközben száján hatalmas mosollyal egyetemben dőltek a hahotázás effektjei.
- Te...te...nem...vagy...normális...! - Végre valahára fel tudott emelkedni, így szemben találva magát a lánykával. Szó mi szó, meghökkent, de kellemeset csalódott. Ez itt, aki mellette van fel tudja szabadítani, olyannyira, ahogyan mások erőlködések által sem képesek rá. -Egyébként is, ha fel akarnám áldozni magam biztosan egy lányszektának szólnék. Milyen szép halál is lenne...körülöttem lányok, aztán egy utolsó kívánság... - Eddig nem ismert perverz mosolya kiült az arcára, megadva ezzel a következő lökést a társalgásnak. Az ég kék, a fű zöld, a hangulat a tetőfokon van. Mi kell még?
- Óh, akkor már értem ezt a bizonyos vonzódást. Bájitaltanból biztosan kiválóan teljesítesz...Cicám. - Ha már így sincs az eszmefuttatás magaslatán, miért ne pakolhatna a hangulatra egy újabb mosolyt? A kérdésben rejlik a válasz.
Furcsállotta ezt a bizonytalanságot, önbizalomhiányt a hangjában. Együtt érző pillantást vetve rá, kezét Hannah vállára téve gondolkodni kezdett. Akárhányszor is átfuttatta az agyán, nem talált egyértelmű indokot ezekre a negatív energiákra.
- Én nem túlzok. - Vont vállat, majd mosolyát megvillantva folytatta. - Honnan ez a sok bizonytalanság? Elképesztően jó kisugárzásod van, összeteheti a két kezét az a fiú, aki megkap téged...jelen esetben Kevin.
Tette hozzá gyorsan, majd egy bólintással és nagy levegővétellel ölelés következett. A hátát kezdte simogatni és jó szorosan magához rántotta, úgy gondolta, ez be fog jönni hangulatjavításképp.
- Büszkén tölt el az a tény, hogy a fogadott bátyád lehetek. - Talán túl hivatalosra sikeredett, de legbelül, ott a lelkének közelében valami szerette volna, hogy kimondja. Ekkor következett Kevin az étlapra. Haját borzolgatva próbálta összeszedegetni azokat a tulajdonságokat, amiket rámondhat arra a bizonyosra.
- Jófej meg minden...Csak nekem túl furcsa. - Nos, nem igazán beszélgetett még Kevinnel, de azt a két mondatot, amit váltottak nem igazán volt a kedvesség netovábbja...Bár ezt inkább úgy fogja fel, hogy "biztos rossz napja volt."
Ha nem lett volna ilyen jó hangulat, most biztos elromlott volna, de még ez a Draco-s tény sem tudta annyira megrázni, hogy elveszítse a humorérzékét.
- Azt hiszem jobb is, hogyha nem mondod ki. De egyet ígérj meg: Ha összejössz vele, vegyél neki valami kotyvalékot, amitől nem lesz ennyire zsíros a haja. Bár nem tudom létezik-e olyasmi, ami képes lenne annyit eltüntetni... - Lábában hirtelen belement a mehetnék, de még egy rabadig a szövegének hatását kémlelte a lány arcán, majd fülig érző szájjal felkarolta őt. Nadrágját leporolva körbenézett valami helyiség után kutatva, ahol folytathatják a beszélgetést, vagy akár egy kis lábmozgatás is megteszi. - Sétálunk egyet?

[- Én? Ugyan, nem ismersz még eléggé!]

Bocsi a késésért... írói válság!

Hiába csak nemrég futott össze a fiúval máris annyira másnak tűnik, mint a többiek. Az elején zárkózott volt amikor is SZÓ SZERINT Hannah belé esett… Mivel Giles időben kapcsolt elkapta őt, s ezen furcsa sőt különc helyzet váltotta ki ezt a kellemes ismeretséget. Tényleg olyan érzésük van mintha csak egy rég nem látott testvérről volna szó...
Ekkor pedig valami igen meglepő következett. A srác beszédbe kezdett, de végül félbehagyta és furcsa arckifejezés ült ki orcájára. Valamin igencsak törhette a fejét, majd se szó, se beszéd Hannah ajkai felé közelített. Szája egyre kisebb távolságot vett fel a lányéval, mely őt először úgy letaglózta, hogy mozdulni sem bírt. Majd kissé kezdett motoszkálni a gyanú agyában, azalatt a néhány másodperc alatt végiggondolta a helyzetet, s rájött, hogy ez csakis trükk lehet! De őt keményebb fából faragták!
Mikor a fiú elkapta száját Hannah elől (ahogy sejtette) a leányzó egy gyors puszit nyomott Gil arcára, hogy ő is okozhasson némi meglepetést. Nagyon megkedvelte őt ezalatt a pár perc alatt, s így nem érezte kínosnak ezt a reakciót. Sem a srác poénkodását…
- Én? Ugyan, nem ismersz még eléggé! – mondta nagyzolva, de rögtön utána a fiúhoz hasonlóan hangos nevetésben tört ki.
Ilyen jóízűen rég kacagott már. Persze ő a nap jelentős részében ekképp tesz, de mégis. Ez valahogy olyan más volt, olyan új... olyan különleges… Mintha csak egy lelki társra akadt volna, egy jó barátra ki mellette áll jóban rosszban. Persze sokak iránt érzett még hasonlóképp, de őket már nagyon régről ismerte legalábbis nem egy nap alatt fogadta bizalmába az érintetteket.
- Óh köszönöm! Ilyen szépet még sosem mondtak nekem… - viccelődött a normalitását célzó megjegyzésen – Ejnye! Azt hiszem ezt a mosolyt most nem akartam meglátni! Remélem semmi rossz nem jutott eszedbe a lányszekta hallatán! – hadarta, majd két kezét két melle elé helyezte, mint aki próbálja eltakarni magát. Persze csak játék volt az egész, de a túldramatizálás előadása mindig is erősségének számított.
~ Cicám? Hm… szóval ilyen módon folytassuk a társalgást? Rajtam ne múljék… Ki fogok tenni magamért… ~
- Eltaláltad Tigris. Tudod te kemény diónak számítottál! Másoknál elég bevetnem az ellenállhatatlan vonzerőm, de te ellenálltál. Nem is értem! Talán nem vagyok elég csodagyönyörű? – kíváncsiskodott egyértelmű mimikával és úgy túlozta el „nagy” jelenetét ahogyan csak képes volt rá. Közben egy hosszabb hajtincset ide-oda csavargatott vérbeli plázacica módjára.
- Aranyos vagy, hogy így bókolsz, de magammal kapcsolatban nem vagyok olyan optimista mint legtöbbször. Fogalmam sincs miért! Bár azt hiszem Kevin az egyik legjobb dolog, amely életem során történt velem. Ő olyan… kis bolondos! Te honnan ismered? – kérdezte kissé vidámabban, s kezdett kigyógyulni eközben az önutálatából. Az egyetlen amit mindig is imádott magán az a lehengerlő mosolya, mely általában mély benyomást kelt mindenkiben.
Egy Griffendéles akit most ismert meg és még nem ócsárolta Draco Malfoy-t miután megosztotta vele titkát. Furcsa! Bár még bármi történhet, talán Gil nem tudja tovább bent tartani gondolatait, véleményét és egyszerre kiömlik az összes sértő szó… vagy nem! Csak mert! Csak mert percek alatt megszerették egymást ők ketten és ezt a báty-húg kapcsolatot miért is rontaná el egyikük is?
- Óh ettől szerintem nem kell félned! Ő nem bukik rám, de azért minden alkalmat megragadok, hogy a közelébe tudhassam magam. Bár szerintem nem lennék képes dobni Kevint miatta… Már őt is szeretem annyira, mint amennyire ezt a hosszú ideje tartó plátói szerelmet! – fejtette ki Hannah a megfelelő szavak után keresgélve.
Ekkor pedig Gil felkarolta őt, leporolta saját nadrágját, majd azt kérdezte nem sétálnának-e egyet. Ez a leányzónak is eszébe jutott már hisz eléggé elgémberítő itt ücsörögni egész álló nap. Így a válasza magától értetődő volt…
- Ezer örömmel! – válaszolta színpadiasan, majd ráadásként egy pukedlivel fűszerezte meg a rövid, de annál hatásosabb előadást.
Ezután pedig csak arra várt, hogy a fiú vezesse amerre szíve húzza.

Astoria Grenngrass

Lashawn az egyik nyári napon sétálni indult. Először a forgalmasabb folyosókon tett pár kört, hátha találkozik valamelyik fiú ismerősével, akivel tudna beszélni a legjobb nőkről a suliban. Persze olyat keresett, akinek nincs barátnője, mert akkor rögtön kiesett az előre kitalált témája és ráadásul akkor nem is lehetne velük beszélni, mert egymásra lennének tapadva, mintha egybe nőttek volna. Egy óra séta után nem találkozott csak ismeretlenekkel, ezért úgy határozott magában, hogy elmegy a konyhába beszerezni pár darab almát. Tíz perccel később a konyha előtt állt és egy almát majszolt. A két zsebében, a bal kezében és mindenhol, ahol almát lehet tartani almát tartott. Pár perc alatt megjárta a konyha - Hugrabugos fiú hálók - konyha utat és csak négy darab almát tartott magánál azonkívül, amit evett. Ekkor eszébe jutott, hogy almát enni a legjobb a napon fekve lehet a legjobban. Gyors léptekkel elindult az iskola területén található dombra. Nem sokkal később kiért oda, s egy jó fekvő helyet kezdett keresni. Keresés közben szinte magig rágta az első almáját és mivel az alma lebomlik a természetben egy jó nagyot lendített a megmaradt csutkán, s nagyon messzire elhajította azt. Ekkor észrevett egy napos helyet, ahová menten leheveredett mielőtt valaki más elfoglalta volna. Öt-hat perc fekvés után felkönyökölt elővette az egyik almáját és enni kezdte. közben figyelte, hogy kik járnak a környéken vagy tart-e valaki feléje egy kiadós beszélgetés, esetleg valami hasonló ürügyén.

Lashawn

Nyár van. Iszonyatos meleg. Talán ez a legmelegebb nap a nyáron, de még olyan sok van hátra. Astoria egy szoknyába és egy rövid ujjú pólóba indult neki a "nagy" útnak. Haját hátrakötötte, már zavarta a nagy melegben a nagy haja. Bár szerette hosszú szőke fürtjeit, de ilyenkor különösen utálta.
Lábait lassan szedte, nem akart sietni. A dombon amúgy is nehezen lépked és ha gyorsan menne szervezete nem tudná bevenni a sok vitamint, amit a levegő és a nap áraszt a testébe.
Bőre sápadt, mint mindig. Szemei kékek, akár az ég, amely tisztán ragyog. Egy felhő sem takarja el a nap egyetlen pontját sem.
Arcán angyali mosoly ül, boldog. Talán az idő miatt. Talán, azért mert nincs házi. Esetleg, mert jó napja van. Ki tudja? A mosoly nem tűnik el az arcáról egy percre sem.
Egy hugrás srácot lát még errefelé és pár kisgyereket. Mivel semmi kedve sincs kicsiket pesztrálni, ezért inkább a sráchoz megy. Odalibben, s rögtön fecsegésbe kezd.
- Ez a kedvenc helyem - mondja köszönés nélkül. - Itt árnyék is van, de a nap is elér. Amúgy a nevem Astoria Greengrass, ha esetleg nem ismernél - mutatkozik be illedelmesen.
Nem vall rá, hogy ismerkedik. De ma különösen boldog valamiért. Olyan mintha kicserélték volna, mert régebben esze ágába se lenne egy másik ház tagjával szóba állni. Lehet, hogy ez jó dolog. Bár lehet, hogy a srácnak rossz lesz. Astoria most nem beszámítható.
Elnézést, hogy ilyen rövid lett. 

Astoria

Miután a második almáját is megette újra lefeküdt a földre, s behunyta a szemét. Nem sokáig élvezhette így a természetet és a napsütés melengető már-már égető fény nyalábjait, mert egy lány szólt hozzá hirtelen. Erre megriadt és nagyon gyorsan felült. S csodálkozva nézett a lányra és magában azt kérdezte, hogy a fenében tűnt elő ilyen gyorsan a lány úgy, hogy hopponálni és dehopponálni nem lehet az iskola területén.
- Szia neked is - köszönt a lánynak, ha már az nem köszönt neki, majd kicsit arrébb húzódik. -Foglalj helyet. Én Lashawn Elwyn vagyok, ha nem ismernél. Örülök, hogy megismerhetlek Astoria.
Kicsit furán méregette a lányt, mert általában velük, a hugrabugosokkal, nem beszélnek a mardisok. Most ezt furcsállotta. Majd képzeletében vállat vont és abbahagyta a furcsa méregetést, mert lehet, hogy felidegesíti a lányt, aki egy veszélyes diákkorú sorozatgyilkos és ő lesz a következő áldozat. Bár legyen a lány mardekáros ő nem tudta beleképzelni a lányba a sorozatgyilkost, mert ahhoz túl csinos. Közben valószínűleg a lány leült.
-  Hogy vagy így a nyári szünethez elég közel? - kérdezte a lánytól. - Megy a tanulás?
Más kérdések nem jutottak az eszébe hirtelen. Erről két dolog tehetett. Az egyik az, hogy egy mardekárossal beszélget, a másik az, hogy a mardis egy lány. Inkább a lány dobjon fel egy témát szögezte le magában Lashawn.

Lashawn

A boldogságot az ember önmagában hordozza, mindenütt és mindenhová.

A lány boldogsága határtalan. Nem tudni, hogy azért mert hamarosan hazamehet és újra hónapokig otthon ülhet, vagy azért mert levelet kapott anyjától, amelyben a nő arról számol be, hogy mikorra a lány hazaér egy új házimanóval bővül szolgálatuk. Imád másokat ugráltatni, ráadásul a házimanók nem is feleselhetnek vissza, ami azért még is nagyon jól esik egy parancsolónak. Az előző házimanójukat ide küldték a Roxfortban - azért, mert eléggé ellenszenves egy manó volt, ahhoz képest, hogy szót kellett fogadnia a Greengrass család összes tagjának.
- Köszi - mondta mosolyogva és elfoglalta a neki szánt helyet.
Lashawn Elwyn. Ismeri, már csak azért is, mert végzős. Közülük szinte mindenkit név szerint ismer, hiszen a végzős fiúkat minden fiatalabb lány megnéz - mert idősebbek.
- Elég jól, most fel vagyok dobva! Teljesen - mondta széles mosollyal az arcán.
A tanulás, na ez az egyetlen eléggé kényes téma a lánynál. Tulajdonképpen okos, de ő az a tipikus izgulós fajta. Fél az RBF-től, nem kérdéses. A nővére - a maga gonosz módján - ugyanis beetette a lányt mindenféle butasággal, amiből az jön le, hogy az RBF-en annyian elszoktak vérezni - még az okos hollósok is.
- Megy - füllentette, de kegyes hazugság nem árt senkinek. - És neked? Van már terved mit csinálsz a szünetben?
Ria felvázolhatná terveit, de nem teszi. Illedelmesen végig várja, amíg a fiú elmondja - hátha valami új ötletet is adna a lánynak. Bár ő nem igen adhatna ötletet azzal a fiúnak, hogy most az egyszer meglátogatja a Durmstrangos exfiúját és jól beolvas neki, amiért ilyen csúnyán elbánt vele...

Astoria

Egyre furcsállotta magában, hogy egy mardekáros ennyire barátságos legyen. Úgy ismerte őket, mint a felső tízezer és véleménye szerint a barátságukat és tiszteletüket elnyerni csak két úton lehetséges azon kívül, hogy marids lesz az első évben. Vagy komálja a Nagyurat és a sötét mágiát vagy aranyvérű. Ő maga az elsőt nem tekintette életcélnek csak akkor, ha nagyon muszáj lenne. Aranyvérűként viszont kereshetné a barátságukat, de az első ok miatt ezt kizárta. Most viszont itt van ez a lány, aki úgy tűnik más, mint a többi mardis. Ezt mutatja az, hogy nem kezelte őt úgy, mintha a legutolsó sárvérű lenne, tehát a megszokott módjukon.
- És meg tudhatom, hogy  mi az oka ennek? - kérdezte a lányt. - Már, ha nem személyes vagy titkos.
Tényleg kíváncsi volt arra, hogy mitől lehet ennyire feldobva a lány és ül le vele beszélni. Mint e legtöbb hugrabugos, ő maga is tisztában azzal, hogy mindenki balfácánoknak tartja őket. Most itt lehet a lehetőség, hogy két legyet üssön egy csapásra, így az évvégén. Bebizonyíthatja, hogy nem azok, bár utolsó évben tök mindegy volt számára, de azért mégis tud bizonyítani. A másik meg az, hogy tudna magának egy jó nyári programot, mert most elég unalmasnak néz elébe. A lány egyik következő kérdése is erre irányult.
- Hát... - kezdte el Lashawn. Úgy gondolta, hogy jobb, ha nem árulja el azt, hogy auror lesz, mert hátha a lány Őt pártolja. - A minisztériumba mennék valamit munkálkodni vagy valahova máshova. Még pontosan nem tudom.
- Hogy mit teszek nyáron? - tette fel a lány kérdését. - Egyelőre nem tudom. Valószínűleg állás kereséssel.
Hirtelen eszébe jutott valami, amivel jobbá tehetné a  nyarát és más ügyekben is tehet egy lépést előre már, ha bele megy a lány. Így újra megszólalt.
- Tudom, hogy nem ismerjük egymást annyira - kezdett bele, s egy rövid hatásszünet után folytatta. - De ha van kedved eltölthetnél nálunk pár napot vagy hetet.
Nem tudta, hogy pontosan mi késztette a meghívásra, bár pozitív válasz esetén a végeredményt ismerte már. Jobban elgondolkodott a miérteken, s körvonalazódott egy-két ok.

Lashawn

A mosoly még mindig nem tűnt el az arcáról, még most is épp úgy mosolygott, mint amikor felkelt, amikor lement reggelizni és amikor egy csapat fiú mellett haladt el. A egész napját vidámság aranyozza be és ezt már egy ember sem ronthatja el. Egyik bátor griffendéles, egyik okos hollós és egyik különcködő hugrabugos sem. Most még egy mugliismeret órát is végig hallgatna, hogy hadd nevessen és legyen még boldogabb, egy nyomorult kis varázstalan ember életén.
- Azért vagyok ilyen boldog, mert végre biztos vagyok benne, hogy a nővérem semmilyen rangot nem érezhet magáénak a családon belül - jelentette ki mosolyogva.
Annak ellenére, hogy Daphne idősebb és valószínűleg tapasztaltabb is, az anyja nem őt jelölte ki a Nagy feladatokkal. Az is lehetséges, hogy nem lesz jövőre prefektus az idősebbik Greengrass lányka, viszont Ria annál inkább esélyes a címre.
- Minisztérium? Az édesanyám is ott dolgozik - mondta, s legszívesebben hozzá tette volna, hogy na meg a Nagyúrnak segít néha napján. - Bár nekem hideg rázásom van Caramelltől és Rufus sem a megfelelő ember erre a pozicíóra. Itt sokkal erősebb kezű emberre lenne szükségünk... - tett célzást arra a tényre, hogy a Nagyúr lenne a megfelelő ember.
Meghívás. Évezredek óta nem kapott meghívást egyetlen egy hugrástól sem.
- Még nem tudom, hogy lesz-e időm. Tudod ezen a nyáron elég sok dolgom akad...
Bocsi a késésért :$

- Úgy látszik ti se kedvelitek egymást a nővéreddel - mondta Astoriának. - És meg tudhatom, hogy te milyen rangot érezhetsz magadénak a családon belül?
~ Tuti, hogy aranyvérű~ gondolta magában. ~ Igaz mardekárosként nem lenne az. Igaz, van egy-két ember, aki nem az és mardekáros. ~
- Komolyan? Én csak három év múlva fogok ott dolgozni, ha sikerül a képzés. - mondta a lánynak. - Szerintem Rufus megfelelő az auror múltja miatt, de a háború után le kell váltani egy jobbra. Egy másik békésebb emberre, természetesen nem rá.
Az utalószó alatt természetesen Voldemortot értette, de az nyílt titok, hogy a legtöbb mardis nyalja a szebbik felét.
- Ha mégis lesz időd akkor küldj egy baglyot a monmouth-i Elwyn kúriába, hogy. Én meg előkészítem a terepet - mondta a lánynak.
- Bocs, hogy így kikérdezlek, de furcsa egy mardekárost vidámnak látni. - jegyezte meg Lashawn.

A mosoly egy pillanatra elillant az arcára. Természetesen nem bírja a nővérét, egyáltalán ki az az idióta, aki megőrül a testvéréért? Persze, ha lenne egy kedves bátyja, aki biztosan betöltené azt a helyet, amelyet egy idősebbnek kell, akkor biztosan szeretné őt. De mivel Daphne egy naiv örömlánynak titulálható személy, ezért ki nem állhatja.
- Ez a rang a legnagyobb megtiszteltetés számomra. Tudod, a szüleink igen nagy befolyással bírnak mindenhol, még akkor is, ha az apám halott. Mindenki ismeri őt, akinek ismernie kell és feladatokkal vagyok megbízva. Tudod, amit egy szokványos magam korú nem szokott megtenni, persze ne gondolj nagy dolgokra - mondta. Mindösszesen annyiról volt szó, hogy terjesztenie kellett az igét a diáktársak között. Hamarosan itt az idő, hogy Voldemort a színre lép.
Felháborodottan vette tudomásul, hogy Lashawn bizony nem áll a pártjára. De mit is képzelt? Ez csak egy hugrabugos és azok általában ilyenek. Meghúzódnak egy csöndes kis helyen és senki pártjára nem állnak, inkább bujkálnak.
Mosolyogva tovább lépett ezen a témán, inkább nem húzza fel magát, mert ez a nap tökéletes, ahhoz hogy egy ilyen elrontsa az egészet. Valójában nem jegyezte meg, hogy hová is kéne küldenie a baglyot, mert jól tudja nem fog mások után futni, azok fussanak inkább utána.
- Egy mardekáros nem lehet boldog? Mi is emberek vagyunk, ugyanúgy akár Ti. Nem csak nektek lehet mosoly az arcotokon, hanem Nekünk is. Vannak érzéseink, még akkor is, ha Ti nem akarjátok elhinni - fejezte ki magát egyszerűen. Felháborító.

Fura egy család fura mardekáros lánya. De a lány szavaiból arra következtet, hogy aranyvérű.
- Ő én nem gondolok nagyra - mondta, de a második része nagyon furának tűnt. Próba cseresznye alapon folytatta. - Gondolom nem az iskolához és a Minisztériumhoz köthető.
Úgy érezte, hogy a lány titkol valamit, de inkább nem firtatja, mert a végén leszakítanák egymás fejét.
- Igazad van, de a legtöbb mardekáros mogorva és morcos és csak akkor volt boldog, ha másokat zavart. - mondta a lány megjegyzésére. Azonban látta, hogy a lányt megbántotta és nem szeretett megbántani snekit sem.
- Ha lenne valami, amivel kiengesztelhetnélek csak szólj - mondta a lánynak. Remélte, hogy a lány nem használja ki és kér valami teljesíthetetlen dolgot. Azonban, hátha a lány arra a jó útra lép és nem lesz a Nagy Kopasz követője. Ha meg már az lenne akkor esetleg eltávolodna tőle.
- Amúgy ez a mostani állapot jobban illik hozzád, mint a háztársaid mogorvasága - mondta a lánynak. - Esetleg tudod, hogy merre töltöd a nyaradat vagy esetleg mit csinálsz ezalatt?
Próbált témám váltani, hogy ne legyen a lány jobban mérges rá, de valószínűleg egy mardekáros sosem felejt vagy legalábbis hosszútávon memorizál.