London utcái

|Jayla|

A macskakő monoton kopogása egészen kellemes ritmusra nőtte ki magát az utcazajjal karöltve. A lány magassarkújának éles kopogása és a fiú cipőtalpának kopását jelző súrlódás (mivel még ahhoz is lusta, hogy tisztességesen megemelje lábait) önmagában mindennapi és megszokott dolog, de itt belevegyültek a halk neszek, amik egy bizalmas beszélgetés elkóborolt hangfoszlányai voltak, csendes kuncogás vagy éppen bátor, alkoholszagú nevetés egy útszéli kocsmából a koccintást jelző üvegcsörrenések után. Ebből az utóbbi hangból sosem fog kifogyni a világ, ebbe valahogy biztos volt Errol. Lassan az alkohol lesz az 'ember legjobb barátja', mert hol vannak már a kutyák?
Elmerülve ebben a dallamban kedve lett volna lefeküdni a földre, fülét pedig szorosan a talajhoz nyomni, hogy mindent sokkal jobban halljon, és ha nem lett volna társasága valószínűleg besompolygott volna egy üres sikátorba, hogy eleget tegyen a vágyának. Hát igen, furcsa gondolatok és tettek ez szerves részeit képezik a hollóhátos fiúnak, aki érdeklődve kapta fel tekintetét a lány szófukar köszönömére, és egy darabig nem is tudta hová tegye, de nem kellett sok idő, hogy rájöjjön mormogását hallotta meg. Ha a fiú lelkiismerete a szokványos módon működne, most épp agyának kapuját döngetné, hogy szégyellje magát, ez már a második bunkósága a rövid beszélgetés alatt, ő ilyen önvádaktól azonban mentes volt ebben a pillanatban, mivel szókimondó jellemét nem érezte sose hibának, hisz mért ne tehetné ő meg, ha mások csak képmutatóan prédikálnak az igazmondásról. Furcsa elképzelések élnek az emberekben erről az oly nagyon dicsőített erényről, de ha Errollal találkoznak, aki tényleg csak őszintén kimondja a véleményét, teljesen megrémülnek attól, hogy ilyen ember is van a világon. No lám, no lám, érdekes egy logikai csapda.
A fiú elgondolkozva nézi a lány által kifújt füstöt, és valamiféle alakzatot keres benne. Szép lassan meg is talál egy nyomorék kígyóhoz hasonló formát, majd hirtelen koponyát kezd keresni a közelében, de annak se híre, se hamva.
~Persze, majd pont ez a lány fog sötét jelet fújni a cigarettájából...~ Gúnyolja ki saját magát buta gondolata miatt.
~Tényleg, vajon melyik házba való? Az biztos, hogy nem Hollóhátas, nem emlékszem rá, hogy egy asztalnál ültünk volna az étkezéseknél.~
- Na igen, tényleg nem megoldás az sem. Hm... - egy kicsit elgondolkozott valamin és szólásra nyitotta volna száját, de aztán gyorsan meggondolta magát, és csak egy félresikerült hang szaladt ki torkán.
Valami olyasmi szeretett volna kinyögni, hogy 'szerintem sokat tanultunk a mugliktól, és abszolút nem vagyunk felsőbbrendűek...' De végül rájött, hogy ilyen kockázatot azért mégsem vállal, semmi kedve egy rossz megjegyzés miatt bajba sodorni családját, és átnevelő órákra járni... Azonban, hogy a hézag ne legyen annyira feltűnő új témába kezdett bele.
- Mellesleg, te melyik asztalnál szoktál ülni? Mert nem rémlik, hogy te is a hollóval díszített körül, ahogy én. Bocsáss meg, ha rosszul emlékszem. - teszi oda személytelenül a végét, és egy kicsit halkabban is, mint az előző mondatokat. Talán mégis dolgozik egy kicsit az a lelkiismeret?

Errol

A cipőink talpai szépen egyenletesen kopognak az utca csúszós macskakövein, ritmusos eltudnám hallgatni jó ideig.  Nézelődöm mint egy egyszerű járókelő és hirtelen Errol-ra pillantok aki a kifújt dohányfüstöt fürkészi, felvonom a szemöldököm de nem teszem szóvá mindenkinek megvan a maga bogara valószínűleg neki is. Aztán beszélni kezd én pedig bólogatok hiszem egyet értek, belekezdene valamibe de az első hangnál abbahagyja, kíváncsi vagyok mit akart mondani de meg sem szólalok, majd csak kimondja ha már nagyon nem bírja magában tartani, más témába kezd.
Körülményesen kérdezi meg melyik házba osztott be annak idején a süveg. Még egyszer beleszívok a cigimbe majd elnyomom és beledobom egy kukába.
-Griffendél házát gazdagítom.
A gazdagítom egy kicsit idézőjeles, nem vagyok az a tipikus örökké figyelő okos, kedves jó kislány soha nem is voltam a megjátszást meg meghagyom másoknak én úgysem nagyon értek hozzá, ahogy a nővérem sem. A nővérem aki valószínűleg elfeledkezett rólam esetleg nélkülem szívott be. Majd megköszönöm neki ha akad időm, néha elgondolkodom hogy miért én lettem a rosszabbik Goodwin lány. Miért nem Anne? Nem tudom, megrázom a fejem és Errol-ra figyelek.

[|Jayla|]

|Jayla|

Az igazat megvallva meglepődött egy kicsit a lány válaszán, valahogy nem ezt várta. Bár, ahogy jobban belegondolt a maradék háromban se tudta volna elképzelni, ami lehet, hogy csak azért van, mert nem ismeri elég jól, ezzel is tisztában volt.
Egy darabig ezzel a gondolattal a fejében lépkedett némán, és ahogy szőtte egyre tovább azon kapta magát, hogy teljesen eltért már az eredeti témától és majdhogynem dúdolni kezdte az egyik zongoradarabot amit múltkor hallgatott, szerette a zongora hangját, mindig is megnyugtatónak találta, akárcsak a hegedűjét, de azért a billentyűs állt az első helyen. Előhozta belőle a valós énjét, sokkal szentimentálisabb lett tőle és valahogy folytonosan gondolkodásra sarkallta, méghozzá olyan mértékűre, ami általában jelentős mértékben kifárasztotta őt. Talán ennek az állapotnak a felidézése sarkallta arra, hogy rögtön filozofikus mélységekbe bocsátkozzon az első meglátott dolog kapcsán. Ez jelen esetben a kukába ejtett csikk volt, és elgondolkozva kezdett bele beszédébe.
- Mi a jó? - egy darabig elhallgatott, és magával kezdett vitatkozni erről a kérdésről, de aztán gyorsan elhallgattatta a belső hangokat és továbbfolytatta - Mármint mi a jó a cigarettában? Nyugodttá tesz? Nekem valahogy sosem csillapította az idegességem, pedig többször a kezem ügyébe akadt már... Vagy más oka van? Egyszerű függőség, és oka nincs? - inkább volt érdeklődő a hangszíne, mintsem kötözködő. Szemei nagyobbra nyíltak a szokásosnál és, ha a frissen borotvált szőrszálak nem lennének, akkor eléggé kisfiúsan hatna az arca...

Errol

Csak sétálunk egymás mellett sokáig, szótlanul aztán egyszercsak Errol kérdezősködni kezd, egy kicsit belemerülök a gondolataimba, felé fordítom a fejem.
-Megmondom őszintén...nem tudom. Válaszolom vállat vonva, nem dohányzom rendszeresen csak egyszer-egyszer ha megkínálnak vele vagy épp van nálam.
-Nem vagyok függő de azt hiszem egyfajta megszokás.
Ez volt a megfelelő válasz, igen megszokás, hirtelen új kérdés jut az eszembe.
-Mondd a csokiban mi a jó? Tudom miért jó a drog és a pia de a csoki...az valahogy kimaradt.
Mondom kedvesen mosolyogva, hát igen sok mindent próbáltam már hogy időnként jobban érezzem magam de a csokit még sosem. Vajon hatásos? Nem tudom lehet hogy majd ezt is megkérdezem tőle. Lehet hogy jó, és még ki sem üt rendesen mondjuk nálam pont az a lényeg hogy pár órára kiüssön. Szegény anya, ha tudná mit csinálnak a lányai! Nem tudja, azt hiszi vásárolni jöttünk Londonba Annie-vel, félig igaz is a dolog, Szerencse hogy az után nem érdeklődött hogy mit akarunk vásárolni.

[|Jayla|]

|Jayla|

Kedvesen mosolyogva beszélni a drog kellemes hatásairól józanul. Kicsit fura volt a kép, és valószínűleg minden normálisabb ember fent akadt volna rajta, de Errol a legkisebb mértékben sem volt nevezhető átlagos embernek, olyannak akiknek a reakciói ugyanazok, mint a tömegé. Szégyellte is volna magát, ha ilyen lett volna, így hát különösebb érzelmek arcán való átsuhanása nélkül hallgatta végig a lány mondandóját.
~Pia...~ sose szerette ezt a szlengesített formát, ez valahogy mindig a mértéktelen és számára felfoghatatlanul értelmetlen mulatozást takarta. Az alkohol vagy ital szavak, már sokkal kellemesebb jelentést hordoztak a fülébe. Nem tagadta, hogy szeret inni, méghozzá elég gyakran korához képest, de ezen felül részeg még csak egyszer volt, pedig nem másoknak kellett rászólnia, hogy elég lesz már, ez mellesleg amúgy sem történhetett volna meg, mivel nem szereti a társaságot, legalábbis a túl nagyot nem. A két-három ember felesleggel még úgy-ahogy ki van békülve, de már itt is elég tartózkodó, így inni sem szeret, ha többen vannak.
Az, hogy a lány nem vallja függőnek magát, nem különösebben izgatta, bár lett volna pár hozzáfűzni valója, de türtőztette magát, hisz minek könyvelje el ilyen hamar bunkónak őt Jayla? Habár az is igaz, hogy előbb-utóbb úgyis erre a következtetésre fog jutni.
- Én viszont függő vagyok, ha csokiról van szó. - jelenti ki a legtermészetesebben - Ma már nem élvezem az ízét annyira, mint régen. Régen finom volt, pusztán azért csináltam, ma meg már, mert nem tudok leállni, azért csinálom. És nem akarok változtatni rajta. Akármikor a kezembe kerül van egyfajta placebo hatás, hogy így jó nekem, jó helyen vagyok és jól teszem a dolgaim... - erre igazából azért volt szüksége, mert ritkák voltak azok az alkalmak, amikor nem ennek az ellenkezői gyötörték.
- Szeretem a drogos embereket. Mindegyiküknek van valami okuk arra, hogy miért csinálják, és még sose találkoztam unalmas okkal, pedig elhiheted, hogy ilyen téren rohadt válogatós vagyok. Szóval, te miért csinálod? - sose értette miért akadnak fel mások szemei, mikor ilyet kérdez, de nem érdekelte túlzottan az, hogy mások mit tartanak helyesnek, vagy éppen mit nem. - Mellesleg én is próbáltam már ki... - itt látszott rajta, hogy kicsit elgondolkodott, fel is tekintett az égre, és szemeit ráncolta, de végtére is visszafordult, hogy a lány szemébe nézzen - Kétszer, igen kétszer használtam ópiumot. - hangjában nyoma sincsen a megbánásnak vagy egyéb érzelmeknek ami arra utalna, hogy nem tartja helyes cselekedetnek. Na ő bizton állíthatja, hogy nem függő, mivel ez a két szúrás már két, illetve három éve történt.

Errol

Érdekes, Errol csokifüggő na még valami amiről sosem hallottam, nem mintha olyan nagyon otthon lennék függőségekben de azért mégis furának látom.
Megkérdezi miért drogozom, engem nem lep meg furcsa hogy nem tudja az egész Roxfortban szépen terjedtek a dolgok rólam fura hogy ő tényleg semmit sem hallott jól ellehet szigetelve a többiektől, akárcsak én. Hát most egy kis bepillantást nyerhet az életembe, nem bonyolult csak egy kicsit bizarr. Azt hiszem.
-Tulajdonképpen egy éve kezdődött az egész. A nővéremmel Anne-el mentem el egy partiba és a barátaival. Még elég kicsi voltam csak tizenhárom éves.
Elmosolyodtam, nem tudom miért hiszen nem sok szép emlékem van arról a napról, csak foltok, pici foltok.
-Először csak iszogattam, kulturáltan utána adott valami tablettát azt mondta  hogy attól majd lazább leszek. Hát megtette a hatását, utána egy közös barátunk adta be nekem a heroint.
Biztos furcsán néz majd rám, tizenhárom évesen drogozni azt hiszem nem túl szokványos.
-Aztán nem sokra emlékszem, valószínű hogy még bevettem valamit de nem tudom mit és lefeküdtem Anne egyik évfolyamtársával.
Kicsit szégyenlem, nem is kicsit ez nekem nem jó pont. Könnyűvérűnek nézett Errol is , hát mostmár tudja hogy egy kicsit jogos. Azt nem mondom hogy utána napokig milyen rosszul éreztem magam az egyetlen mázlim hogy nem lettem terhes. Szép is lett volna tizennégy évesen szülni egy gyereket akiről azt sem tudom kié, feltette volna a pontot az í-re. A lényeg hogy nem történt meg.
-Aztán volt amikor folyamatosan lőttem magam.
Kicsit olyan mintha bevallanám pedig nincs bennem rossz érzés a dolgaim miatt, vállalom. Sokkal jobb vállalni mint álszentként letagadni a múltamat, akár van benne sötét folt akár nincs.

[|Jayla|]

|Jayla|

Csöndben hallgatja az érzelemdús beszámolót. Észreveszi, hogy a lány akaratlanul is belül a múlt kényelmes fotelébe, ami olyan hívogatónak tűnik néha, ahogy az első tíz perc is csodás benne. Csak utána kezdjük észrevenni a hibákat. Először pusztán olyanok tűnnek szembe, hogy egy kicsit nyomja a fenekünket a rugó, meg hogy nem is olyan szép bőr ez, mint amilyennek tűnt. Teljesen kopott, és néhány helyen már foszlik. Ahogy forgolódunk, helyezkedünk akár egy mocsár ránt magába, de sokkal ügyesebben teszi, mint természetben lévő társai. A múlt elvonja a figyelmünket a süllyedésről, új dolgokat ad kezünkbe, hogy amíg azokat vizsgáljuk ő szépen összeszerelje körülöttünk a ketrecet.
Zseniális taktika, még a legveszedelmesebb húsevő növények is tanulhatnának tőlük. Néha olyan érzése van a skótnak, mintha a múlt nem lenne más, mint az embernek az összes olyan érzése, emléke amitől szabadulni akar, amivel nem elégedett, amit kivetne magából. Talán túlságosan magából indult ki, könnyen meglehet, mivel más nézőpontot még nem tudott megízlelni saját fejével.
- A kor nem érdem, csak állapot. - hangoztatja élete egyik alaptörvényét. Nem okoskodni szeretne ezzel, pusztán leszögezni egy tényt, hogy nincs miért szégyellnie magát a lánynak a fiatalsága miatt, habár az elválaszthatatlan flegmasága miatt nem éppen így sikerült, de ez a része a dolognak már nem érdekelte. Ő tudja, hogy mit akar, mellesleg meg mindenki azt látja amit szeretne, a beszélői szándék gyakran elenyésző mértéket képvisel az értelmezésben. Neki is emlékek ugranak be, de kellemesek, nem a múlt fotelje alá rejtett émelyítő múltat bolygatja, hanem az agyában elraktározott lélekformáló dolgai között vizsgálódik, mint a kényes ékszerész, aki századjára is megnézi gyűrűjét, hogy valóban hiteles-e az a kő, amit belefoglaltak.
- Az szívás. - mondja közvetlen a lefekvésre utaló mondat után és arcán egy sejtelmes rángás fut végig: gúnyos mosolyra húzódik, majd akár a tenger hullámai észrevétlen visszasimul a víz kék síkjába. Mi lehet az oka? Előítélete ismét bejött? Netán egyszerű hóbort, valami fura dolog, ami csak saját perverziója? Ezt elég nehéz lett volna megítélni és Errol lett volna az utolsó aki képes lett volna rá, mivel ennek a cselekvésnek tudatában sem volt.
- És ez miért baj? - látványosan megvonja a vállát és lenéz a nála kisebb lányra - Légy büszke rá. Ez mind te vagy, ha ez nem lenne, akkor te se. Szard le a világot, tökéletlen helyen ne törekedj hibátlanra. - a legviccesebb az egészben az, hogy ezt pont ő mondja, aki mindig vágyja a tökéletességet egy olyan létformát, ahol senki nincsen csak ő, és nem kell olyan ócska közvetítőket használnia elméjének, mint a szavak...

Errol

Mikor erről a korról beszél én bólintok, végül is tökéletesen igaza van és egyetértek vele. Aztán a következő mondataira is feszülten figyelek, nem törekszem e tökéletességre soha nem is próbálkoztam. Azt hiszem már egy kicsit belenyugodtam hogy én mindig a rossz dolgot csinálom rosszkor és naná hogy rossz időben. Igaz ez én vagyok. Nem lehetnék néha csak egy fél órára más? Valószínű hogy erre a válasz az egyértelmű nem. Én örökké Jayla Liberatha Goodwin maradok akár szeretném ezt akár nem. Mindössze anyát sajnálom nagyon, azt hitte hogy a kisebbik lánya igazi angyal de nem így lett. Valószínű hogy ezért kaptam a Liberatha nevet ami egy szentéletű szűzé volt. Nekem már ezen kritériumok közül egyik sem jön össze, azért szar érzés.  Hirtelen beszélni kezdek.
-Érezted már úgy hogyha életed egy egészen apró momentumát megváltoztathatnád teljesen más lenne az életed és te is más lennél?
Most pont ez a kérdés foglalkoztat mert én úgy érzem hogy én megtenném. Ha megváltoztatnám annak az éjszakának a történéseit most nem lennék itt, most nem lennék ugyanaz a lány, nem ugyanaz a személyiség. Lehet hogy szentéletű szűz lennék. Lehet. Tulajdonképpen fölösleges találgatnom hogy mi lehetnék. Az vagyok aki vagyok, és ez nem változtatható meg akármennyire is akarom.

[|Jayla|]

|Jayla|

Errol számára sokkal kényelmesebbé vált a beszélgetés, ami azt eredményezheti, hogy alig néha fog megállni a pofája általában, és a sok beszéd akármennyire legyen jele a megnyílásának, lelkesedésének, szinte biztos, hogy meg fogja bántani a lányt, mert aligha fog átmenni öt másodperc alatt egy ilyen drasztikus jellemfejlődésen.
- ahh... - hallatja az apró, furcsa hangot a lány szavai után. Benne párbajt vív a felöklendezett keserűség a lekezeléssel és az, hogy melyik hullám tudja elütni a másikat, hogy ne a lány fülébe érjen be, nem tudni. Az, hogy szíve szinuszritmusa az összehúzódáskor, vagy a dobbanáskor rezegteti meg hangszálait, nem számítható ki a matematika egyszerű nyelvén, és néha már a dobhártya sem engedi át a legfontosabb üzeneteket, amik első ráncai a szavaink arcának. Talán túlzottan mestere ennek az észrevétlen művészetnek a skót, emiatt értik félre minden szavát. Már ha egyáltalán értik valahogy. - 'Ha létezne időgép mindenki visszajárna, hogy ne kövesse el azt a hibát, amiért már hiába' - nem szeret másoktól idézni, a gyengeség jelének tartja, ha elfogytak valakinek a szavai és másokhoz kell folyamodni, de mégis, észre se vette mikor kimondta egy kedvenc dalszövegrészletét, de hogy ne maradjon saját maga előtt szégyenben, rögtön elkezdte kibontani - Miért hiszik az emberek, hogy rossz az életünk? Nem azt mondom, nekem se kenték le cukormázzal a szart, hanem úgy kellett megennem, ahogy adták, de tudom... - itt szünetet tartott és elgondolkozott, vajon használja a hiszem szót? Szkeptikus imidzse minden erejével próbálta befogni a száját, de a szó már elindult fölfelé, akár a gyomorsav egy össze-vissza evős este után - sőt, talán hiszem, hogy így a legjobb. Miért nem lehet egyszerűen elfogadni azt ami van, és csak azért tenni, ami lehetne? - ismét kezet foghat magával, sikerült úgy fogalmaznia, hogy agyon vágta az egyszerű elméket. Legtöbben túl fáradtak ahhoz, hogy az ő túlszofisztikált mondatait sorrendbe rakja. Talán ezért nincsenek barátai...

Errol

Tulajdonképpen remekül elmerülök a saját nyomoromban, ha lenne fürdőruhám akár úszhatnék is. Van bajom bőven, de általában nem vagyok az a folyton nyavalygó idióta, nem tudom hogy tört ki  belőlem az érzékeny leányzó. Valamilyen formában, azért közben Errol-t is figyelem, idéz nem tudom kitől de ismerősen csengenek a szavak mintha már olvastam volna hasonlót. Nem az az első ami beugrik az embereknek rólam hogy olyan hű de olvasott vagyok, no de végül is kit érdekelnek mások. Megint elővettem ezt az antiszociális hozzáállásomat, nem vagyok antiszociális csak szeretem játszani hogy semmi sem érdekel. Néha nehéz, de azért egész jó vagyok érzelemelrejtésben akár sporttá is nyilváníthatnám. Aztán figyelem miket mond, furcsán beszél és én mégis összerakom a mondatok értelmét. Az utolsó mondatánál megvonom a vállam, nincs ötletem mindenkinek megvannak a maga problémái és azok miatt utálja az életét.
-Fogalmam sincs. Talán tényleg jobb lenne ha annak örülnénk ami van és nem azon őrlődnénk mi lehetne helyette.
Állapítom meg tárgyilagosan, igen valamilyen szinten mindenkinek rossz, kinek csak rossz kinek mégrosszabb. Ha belegondolok az én életemnek is voltak jobb pillanatai, és volt mikor legszívesebben meghaltam volna a szégyentől. A lényeg hogy elmúlt, elmúlt és lesz sokkal jobb is.