Jason Aikawa

JASON AIKAWA

   alapok

jelszó || "Csíny letudva"
teljes név || Jason Takeshi Aikawa
becenév || Jason
nem || férfi
születési hely, idő || London 1981.03.15.
kor || 16
faj || ember
vér || Fél
évfolyam || 5

   a múlt
Ha beköszönt a tél, fagyos a határ…

Még csak hat éves sem voltam, amikor apám meghalt. Az, az erős ember, akire korábban úgy tekintettem, mint egy sziklára, hirtelen elhagyott bennünket. Gyorsan kellett felnőnöm, ahogyan a bátyámnak is, aki ekkor még csak kilenc éves volt. Apám Ázsiából jött át Európába még a hetvenes években. Egész fiatal volt.
A szüleim akkor ismerkedtek meg, amikor apám a minisztériumban járt áttelepülésének ügyében. Jól beszélt angolul, így könnyen intézte az ügyeit. Anyám azt mondta, sohasem felejti el azt a napot, érezte, hogy valami történni fog.
Eltelt néhány év a bátyám születéséig, majd jöttem én, s utánunk a húgom. Anyu azt mondta, hogy soha sem volt annyira boldog, mint akkoriban. Azt mondta, megvolt mindene, gyerekek, férj, boldogság. Aztán majdnem négy évre a húgom születése után, apám elment. Anyu összetört lelkileg, minket is megviselt a dolog, főleg engem, nagyon közel álltam hozzá, sokak szerint én hasonlítok rá legjobban, mind külsőre, mind mentalitásban.
Soha sem felejtem el, amit mindig mondott nekem: fegyelem, összpontosítás, türelem, igazságosság. Ezeket az alapelveket szem előtt tartva folytattam az életemet.
Sokszor kimegyek a sírjához, a szememben ő hős volt, nem volt sem auror, sem hasonló, csupán az elvei miatt vált a Sötét Nagyúr szolgáinak áldozatává. Ha erre gondolok, sokszor düh támad bennem, pedig apám mindig azt mondta, hogy ne a dühöm irányítson, irányítsd te őt. Egy ideig nem értettem mit akart, de ma már… ma már teljesen átérzem ezt.
Apu halála után két évvel, az egyik rokona meglátogatott minket, s ő vezetett rá engem arra az útra, amelyet talán atyám is megmutatott volna nekem. A dühömet, a haragomat a harcművészeten keresztül tanultam meg uralni. Sosem felejtem el azokat a kemény edzéseket, amelyek a harmóniához vezettek végül.

Az eső, mintha csak dézsából öntenék, hull, s a távolban hangos kiáltások hallatszanak, majd léptek zaja párosul hozzá. Apró lábak szökkennek az egyik nagyobb kődarabról a másikra, s a végén egy kisfiú ugrik le az utolsóról. A fiú felnéz az égre, s aztán kitörli szeméből az esőcseppeket, majd sietve fut vissza a másik oldalon álldogáló férfihez, aki mosolyogva fogadja őt, s aztán a fiú ismét nekiiramodik, s ugrál kőről, kőre.
- Ez az Jason, ezt szeretném én látni, most már jó, csak gyorsabban. – hangzanak a férfi szavai.
- Próbálom Hong, de nem megy, nem engedik a lábaim. – érkezik szinte rögtön a válasz, a fiú erőteljes, de gyermeki hangján.
- No, gyere! Mára elég volt. Ügyes voltál, Jason, nagyon ügyes. Azt hiszem, holnap már neki állhatunk a komolyabb munkának. –
- Ahogy apu csinálta? – mosoly szökik a fiú arcára, s vágyakozás.
- Igen pontosan úgy. –
Hong megveregeti Jason vállát, majd ketten elindulnak be a házba. Az eső egyre erősebb lesz, s ahogy közelebb érnek az ajtóhoz, alakjuk tünedezni kezd. Jason tudja, holnap egy új nap lesz, amikor ugyan olyan keményen kell majd küzdenie.

Mint mondtam, anyut nagyon rosszul érintette a dolog, sokáig nem is nagyon láttuk nevetni. A boldogság, tiszavirág életű szárnyakon érkezett az életébe, majd tűnt el a homályban. A házunk komor és egyhangú volt csupán Hong apu testvére dobta fel néha egy kicsit. Ő tartotta a lelket bennünk, ha kellett meghallgatott minket, s ha kellett anyu és a testvéreim kisírhatták magukat a vállán.
Én utoljára aznap sírtam mielőtt Hong megjött, s apu sírjánál voltam. Azóta, csak azért, hogy bizonyítsam, mennyire erős vagyok nem sírok.

A cseresznyefa virágzása új életet fakaszt…

Eltelt egy év, s anyu is lassan kezdte kiheverni a dolgokat. Erős asszony, erősebb, mint bárki gondolná. Ezt éppen csak ő maga nem tudta, de Hong felnyitotta a szemeit, s megmutatta neki, hogy valójában képes tovább lépni és muszáj is neki a három gyerekkel.
A bátyámat, felvételt nyer a Roxfortba ez újabb lökést adott anyunak. Végre valami jó, valami örömteli is történt vele, megérdemelte már. Új tavasz jött, a fák ismét virágozni kezdtek, s anyut ismét a kertben láttam. Oly rég volt odakint, pedig tudom, hogy számára az is örömet jelent. A cseresznyefák ismét virágoztak s a rózsaszín levelei alatt anyu lassan új életre kelt.
Hong szerint, ha a cseresznyefák virágzanak új élet fakad, most mi vagyunk azok a szerencsések, akiket ez a csoda elért, de itt nem egy gyermek élete kezdődött el, egy ember tönkre ment élete virágzik fel újból, s éli újabb tavaszát.
Ekkor voltam kilenc éves, s ekkor varázsoltam először. A harc jól ment már elég sok mindent tudtam – mind a mai napig fejlesztem magam – a család talpra állt.
Anyu végre dolgozni kezdett ismét, s a bátyám is készült az iskolába. Az első hét elteltével már ékezett is az első bagoly Georgetól, amelyben megírta, hogy a Griffendélbe került, s hogy nagyon tetszik neki az iskola.
Anyu örömmel bontotta és olvasta a leveleit, s annak is örült, hogy nekem megmutatkoztak a varázsló képességeim. Rájött, hogy nem veszítette el édesapánkat, hiszen ott él mindannyiunk arcán, s mindannyiunk szívében. Hosszú idő volt, mire ezt ind megértettük, de sokat tanultunk.
Mindenkinek kellett valami amiben örömöt, és békét talál. Csak Lucy nem értette mi történik vele, jobb is így eggyel kevesebb megtört lelket kellett helyreállítani.

Mikor felébred a tigris odabent…

Hamar eljött a tizenkettedik születésnapom, amikor is megjött az értesítés arról, hogy az én helyem is Roxfortban van. Örültem, de örömömbe némi üröm is került, hiszen mesteremet Hongot ott kellett hagynom, s a továbbiakban csak a szünetekben és nyaranta tudtam vele edzeni.
Az első vonat utamon, máris nagyon kedves és jóravaló kortársakkal találkoztam, mind vágyakozva, s reménykedve tekintettek a jövőbe. Sokuktól hallottam, hogy ki hova akar kerülni, találkoztam néhány Griffendélbe vágyóval, vagy olyannal, aki a Hollóhátba szeretett volna kerülni, de voltak Hugra pártiak is. Öröm volt hallgatni őket, csupán a Mardekárba vágyókra néztem kissé sandán, ahogyan akkor sokan közülük mondták rám, „ferde” szemmel, ezt nyilván a fajomra értették.
A lényeg azonban az, hogy sok olyan embert ismertem meg, a negatív példák ellensúlyozása érdekében, akik mind támogattak, s kedvesek voltak velem, nagyon örültem ennek. Ám amikor tőlem kérdezték, hogy én mely házba vágyok, nem tudtam mit felelni, ugyanis fogalmam sem volt, mit szeretnék, de egy dologban biztos voltam, semmiképpen sem akarok a Mardekárba kerülni.
A beosztásomkor végül egy nagy csapat zsibongó gyermek fogadta azt, mikor a Süveg kimondta, hogy hova szándékozik engem tenni. Boldog voltam, ismét boldog.
Az iskolai éveim alatt keményen tanultam, és mindig naprakész voltam edzettem is éppen úgy, ahogyan azt Hong mondta. Sokat jártam le a tópartra, s ott edzettem, majd tanultam.
Az első év végén csupa jó jegyet szereztem, s sok baráttal lettem gazdagabb, plusz a mugli sportom után érdeklődőknek elkezdtem tanítani azt.
Összetűzéseim is akadtak bőven, többnyire azokkal, akiknek a szülei Voldemortot istenítik, hiszen tudták, hogy apámat Halálfalók ölték meg. Én sosem ütöttem meg őket pusztán ezért, de ha megtámadtak, nem röstelltem visszaütni, s ebből többnyire én jöttem ki jól. Bár az, hogy jól, nem feltétlen jó kifejezés. Dumbledore szerint az a baj, hogy ha én visszaütök, az olyan, mintha tizen ütnének vissza. Ezután mindig kacagtunk egy jóízűt, s gyakran beszélgettem vele apámról. Dumbledore ismerte a bátyámat is, de ahogyan ő mondta: „ti ketten, mint a tűz és a víz, te vagy a megtestesült nyugalom és megfontoltság, ő meg mintha a tűz lenne, kiáll bárkiért, de sosem méri fel a helyzet lehetséges kimenetelét. Inkább a tanulással foglalkozna ő is, neked kitűnőek az eredményeid, neki közepesek. Bár ő kiváló kviddicsező, ez tagadhatatlan.”
Flitwick professzor szerint jó érzékem van a bűbájtanhoz, s ez remek. Mondtam neki, hogy én szeretem azt az órát, s hogy mindenképpen az első helyen áll nálam. A sötét varázslatok kivédésében számomra van valami vonzó, valami ami úgy fog meg, hogy azt egyszerűen nem lehet szavakkal leírni. A legjobb érzés az volt, amikor egy napon a sok külön gyakorlás után édesanyámmal, sikerült egy inkarnálódott patrónust idéznem. Egy tigris képében jelent meg, anyu szerint ez is a bölcsesség és a tudás jelképe volt, ami bennem lakozik.
Nem vagyok egyhelyben ülős típus, szeretek a barátaimmal lógni, szórakozni velük, és finomítani a tudásomat, hogy jó harcművész legyek, ne csak kiváló pálcaforgató.

   jellem

Az első számára a tanulás, s minden más csak utána következhet. Nyugodt, kiegyensúlyozott jellem, nem egy igazság lovagja, de ha kell, segít másoknak. Nehezen hozható ki a sodrából, de nem szereti, ha apját sértegetik, vagy származására tesznek megjegyzést. Szeret a barátaival lenni, nem szereti a tétlenséget, ha nincs más, akkor gyakorol a szabadban, vagy olvasgat, előretanul.

   apróságok

mindig || taekwon-do, bűbájtan, barátok, szórakozás, meditálás
soha || halálfalók, alkohol, dohányzás, teszetoszaság, túl/vakbuzgóság
dementorok || Az apja után maradt üresség és bánat.
mumus || Az éppen meghaló apja
titkok ||
- Sokszor előre tanul.
- A kis beszélgetések Dumbledore-ral
rossz szokás || Néha kioktat másokat.

   a család

apa || Taj Aikawa, félvér, 36 év, elhunyt
anya || Christine Gordon, 45 év, félvér
testvérek || George Aikawa 20 év, félvér
Lucy Aikawa 14 év, félvér
családi állapot || egyedülálló
állatok || Po- a macskabagoly

   külsőségek

magasság || 175 cm
tömeg || 78kg
rassz || ázsiai
szemszín || Barna
hajszín || fekete
különleges ismertetőjel || Afro frizura, ázsiai
egészségi állapot || egészséges

   a tudás

varázslói ismeretek || Ötödéves: Kedvenc tantárgyai: bűbájtan, SVK, szeret tanulni, jó jegyei vannak minden tárgyból, nem igazán van olyan tantárgy, amiben ne lenne jó. Inkarnálódott patrónusa van. Alakja: tigris
mugli képzettségek || Taekwon-do
pálca típusa || tizennégy hüvelyk, szilfa, főnixtoll maggal
különlegesség ||

   szerepjáték-példa

Az eső, mintha csak dézsából öntenék, hull, s a távolban hangos kiáltások hallatszanak, majd léptek zaja párosul hozzá. Apró lábak szökkennek az egyik nagyobb kődarabról a másikra, s a végén egy kisfiú ugrik le az utolsóról. A fiú felnéz az égre, s aztán kitörli szeméből az esőcseppeket, majd sietve fut vissza a másik oldalon álldogáló férfihez, aki mosolyogva fogadja őt, s aztán a fiú ismét nekiiramodik, s ugrál kőről, kőre.
- Ez az Jason, ezt szeretném én látni, most már jó, csak gyorsabban. – hangzanak a férfi szavai.
- Próbálom Hong, de nem megy, nem engedik a lábaim. – érkezik szinte rögtön a válasz, a fiú erőteljes, de gyermeki hangján.
- No, gyere! Mára elég volt. Ügyes voltál Jason, nagyon ügyes. Azt hiszem, holnap már neki állhatunk a komolyabb munkának. –
- Ahogy apu csinálta? – mosoly szökik a fiú arcára, s vágyakozás.
- Igen pontosan úgy. –
Hong megveregeti Jason vállát, majd ketten elindulnak be a házba. Az eső egyre erősebb lesz, s ahogy közelebb érnek az ajtóhoz, alakjuk tünedezni kezd. Jason tudja, holnap egy új nap lesz, amikor ugyan olyan keményen kell majd küzdenie.

   egyéb