+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  Fűz a tó keleti partján
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 4 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Fűz a tó keleti partján  (Megtekintve 18430 alkalommal)

Sylvain Robinson
Eltávozott karakter
*****

5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2009. 07. 15. - 11:22:42 »
0

Laetitia

A lány sokat tud, előre lát és jól tudja mi az, amitől félek. Pont ezért hiszem azt, hogy ő is ha-sonlóan érez, mint én, talán csak túl büszke ahhoz, hogy bevallja, talán még magának sem meri.
Nem kedvelnek? Épp most erre igazán teszek, hiszen ebben a helyzetben ez számít legkevésbé.
S, hogy ne legyek menekvő? Éppen csak magam elől menekülök, ebben igaza van, hogy lehe-tek úgy büszke, ha saját magam elől futok el. Ám akkor felvetődik a kérdés vajon ő miért jött ide. Persze magamban már kialakult a válasz erre a kérdésre is.
Kissé gőgösen fordulok el e szavak hallatán, majd mikor visszafordulok, s figyelem őt, észre-veszem a dühöt, ami benne uralkodik. A kezei ökölben, szinte már-már képes lenne arcul csapni engem. A jéghercegnő olvadni kezdett az odabent tomboló tűztől.

~ Felfedtem titkod porcelán királylány, s most várad a fojtó szorításban lassan összeroppan. Vallj hát nekem színt, hidd el könnyebb lesz. Titkod őrzője leszek, ha úgy akarod a sírig vi-szem. Erre a szavamat adom. ~

Miközben ezen gondolatok kavarognak a fejemben a lány is kitör magából. „Elég! Nem tudsz te semmit! „ Most megfogtalak, hiszen ő is kiszabadult egy kissé önmagából. Engedte, hogy a belül dühöngő démonok a felszínre törjenek. Most kell lépnem, most kell szóbahoznom, hogy amint azt az előbb is láthattuk, benne is zavar uralkodik, s kétségbeesés.

- Látod? – váltok most magázásra. - Máris mennyivel közelebb vagy hozzám, mennyivel job-ban hasonlítunk, magad is látod ezt. Lehet, hogy észre sem vetted, de egy kicsit kitörtél ma-gadból. Előttem nem kell eljátszanod, hogy semmi bajod sincs, én, megértelek. – közelebb megyek hozzá, szinte annyira közel, hogy a jégbezárt arcom érintse a porcelán vonásokat, s onnan folytatom. – Nem menekülhetsz el magad elől, bár én is azt hittem, hogy lehet, látod utolért.
Persze ha továbbra is megtartanád a porcelán királylány maszkodat, azt is megértem, hisz bár gyönyörű, s oly elérhetetlen, ám mégis soha meg nem vigasztalhatatlan. Fáj látnom, hogy kínzod magad. Nem ér ennyit. – tekintetem lágy és szinte simogató. – „Ha a hozzád nagyon nagyon közel állókat kellene megölnöd egy rossz döntés miatt, képes lennél megtenni?” – ismétlem halkan szavait, miközben ismét a tóhoz sétálok. – Hát ez bánt téged? Vagy rosszul veszem ki? Felesleges hamisan tiltakoznod, ha nem is ez az, ami bánt, valamit tudom, hogy őrzöl. Előlem nem titkolhatod… -

Mondandóm végeztével felveszek, egy követ, s azt messze hajítom. Amikor a vízbe ér, arra gondolok, hogy milyen jó is ennek a kőnek, hiszen ahogy repül olyan szabad, s utána a vízbe-érkezéskor a mélybe tart ahol nem éri semmilyen baj.
Jó lenne néha olyan szabadnak lenni, mint ez a kő, de olykor annyira jó, hogy olyan vagyok amilyen, amit a körülmények teremtettek nekem, egyszerűen tökéletes.
Lassan ismét megfordulok, s Laetitiára nézek. Az olykor kísértően fagyos tekintet lágyabb, mint valaha.
Azon tűnődöm, amit mondott, hogy mi van, ha a barátaimat vagy hozzám még közelebb álló-kat kell egy napon megölnöm. Ez fájt, nagyon fájt. Mintha egy kardot szúrtak volna a szí-vembe, s a hideg acél lassan haladt volna át a testemen, még végignézhettem amint átmegy rajtam, s amint az első pár csepp vér kifolyik, de a következő pillanatot már nem láthattam előre.
Sötétség borult ránk, átláthatatlan vak sötétség, rajtunk ál, hogy gyújtunk e lámpást, hogy megtaláljuk a kivezető utat…
Naplózva

Laetitia Morrison
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam Ms. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2009. 07. 15. - 14:07:24 »
0




Vissza kell fognia magát. Meg kell tanulnia megálljt parancsolni, mielőtt olyat tesz, amit maga is meg fog bánni. Jelen esetben apró darabokra átkozni Sylvaint…
Hogy merészeli!? Van képe meggyanúsítani?!
- Tévedsz! – jelentette ki magabiztosan. – Mi nem hasonlítunk egymásra. Én képes vagyok befogni a szám, és magamban tartani mindazt, amit kell, amíg Te… - nem fejezi be a mondatot. Nem akarja megsérteni a másikat. Ha nem ért a szép szóból Ő nem fogja tovább feddeni. Tanulja meg a maga kárán, mit jelent az, ha valaki nem bír magával, és nem hajt fejet az okos tanácsra. Még van ideje. Később már nem biztos, hogy lesz.
- Nem szokásom megjátszani magam, sem előtted, sem mások előtt. – megdermed a fiú közelségétől. A szavain, melyek szerint Ő megérti. Na nem. Ez csak mese. Mese, amivel csak egyetlen célja van: kihúzni belőle az igazságot. Hát azt lesheti. Szerencsére nem ejtették a fejére. De nem ám! Még akkor sem, ha…
Fogalma sincs, mennyire igaza van, de nem teheti. Nem hajthat fejet, és nem bólinthat. Nem szabad. Nem tehet semmi olyat, ami ráutaló magatartás lenne, hogy elfogadja Sylvain igazát.
Abban a pillanatban, hogy kiadja magát, védtelenné válik, sebezhetővé, onnan pedig nincs visszaút. Sosem volt arról híres, hogy bármilyen unszolásra csak egy kicsit is megnyíljon. Soha, és ez így is marad, ameddig csak lehet.
Ennyire félreértette volna az öt éve alatt? Ennyire nem gondolt bele abba, amit tesz? Mégis miért kapják a nevelést, ha nem azért, hogy be is tartsák az alapvető szabályokat? Csak Őket óvják ezek a törvények, hát nem érti?! Talán tényleg nem. Akkor azonban nem közöttük lenne a helye. A gyávák megfutamodnak, a bátrak pedig vállalják a jövőt, bármit is hozzon a számukra.
- Te csak ne sajnálkozz rajtam, nem vagyok rászorulva! – közli hidegen. Megretten a lágy, simogató tekintetektől. Ehhez abszolút nincs hozzászokva. Mégis, valahol mélyen talán jól esik neki. Valahol mélyen, de annyira, ahonnan jelen állapotában élő ember nincs, aki előhozza. – Ne nézz így rám… - gondolja kétségbeesetten – Ne tedd ezt velem…- Nem szereti, ha valaki így tekint rá. Nem bírja elviselni, ha valaki gyengéd hozzá.
- Engem nem bánt semmi, soha nem kényszerülnék olyan helyzetbe, mivel ha feltűnt volna nincsenek barátaim.. akik pedig közel állnak hozzám, tudnak magukra vigyázni. – biccentette oldalra a fejét. Ezzel is éreztetve, mennyire melléfogott a másik.
Ha nem így lenne, akkor sincs más választása. Senki. Nem. Tudhatja. Meg.
– Ha titkaim lennének, mi okom lenne pont Veled megosztani azokat? – kérdezte kihívóan. Hiszen alig beszéltek, mégis mire fel ez nagy önbizalom? Egyetlen okot sem tudna felmutatni, miért kellene, hogy megbízzon benne. Azt hallgat el előle, amit csak akar. Soha nem jönne rá. Soha.
Meredten nézi, ahogy a kavics a tóba hullik. Könnyedén, és félelem nélkül.
Tesz egy tétova lépést előre, cipője alatt megcsikordulnak a kövek. Lenéz, majd újra felszegi a fejét, és lép egy újabbat. Aztán nincs tovább. Félúton megáll, és vállat von. A dühe, még mindig nem párolgott tova. Halvány előrejelzései szerint egyhamar nem is fog.
Legszívesebben a fejéhez szegezné a kérdést, miért csinálja ezt vele? Azzal azonban beismerné, hogy igaza van a másiknak. Azt pedig… inkább leharapja a nyelvét csak azt ne kelljen.
Váratlanul érte a pillanat. Egy aranyvérű, aki a problémáit hozza fel, végül rávilágít arra, ami Laetitia is valahol mélyen. Ahol minden nő az lehet: egy törékeny kislány.
Komoran figyeli, ahogy a fiú elgondolkozva mered maga elé. Látja a szemeiben, hogy nem rá figyel, hanem valahova máshova, valahova messze.
Megértette végre?
Megértette, hogy a szavainknak is súlya van, akár a tetteinknek ára?

Naplózva

Sylvain Robinson
Eltávozott karakter
*****

5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2009. 07. 15. - 14:36:55 »
0

Laetitia

~ Nincsenek barátaid sem? Oké, lehet, hogy ez valóban így van, de ne feledjük el, hogy attól, hogy barátaid nincsenek, nincsenek érzéseid. Be is bizonyítom neked. Nem kell, hogy megbízz bennem, soha sem kértem, nem is fogom, sőt eztán kevésbé agresszívan firtatom a problémáidat, hiszen elég lesz az neked, amit most tőlem kapsz, ez majd elbizonytalanít. ~

Miközben végig hallgatom Laetitiat, ezen gondolatok, járnak a fejemben, majd mosolyra húzódik a szám, s közben lassan elindulok a tétova lány felé. A bíztató mosoly nem tűnik tova arcomról, s szememből sem veszik ki a megértés és a gyengédség szikrája.
Mikor odaérek, hosszú percekig nézem őt, s közben a percek talán óráknak tűnnek. Kissé talán zavaró lehet, sőt én akarom, hogy zavaró legyen, én vagyok az idő karmestere, én nyújtom a pillanatot percekké, a perceket órákká.
Lassan még közelebb lépek, majd, mint az imént szinte megérintem, s ekkor szólalok meg csupán.

- Attól, hogy nincsenek barátaid, nem jelenti azt, hogy az érzések, érzetek, is kivesztek belőled. Úgy érzel, mint bárki más, csak elfojtod, akárcsak én, ez valóban így van rendjén, ezzel egyetértek, ebben igazad van és véremhez hűtlen módon, másként cselekedtem, így büntetésre szorulnék, de te mégsem teszed. Mert vannak érzéseid, csak nem mutatod. – Ekkor megragadom, a lányt, s lágyan lassan megcsókolom, úgy tartom, hogy egy csók elárulja a nő érzelmeit, majd egy hirtelen mozdulattal ellököm magam tőle, ám ez is annyira finom és lágy, hogy ő szinte simogatásnak érzi. Ekkor ismét a víz mellé megyek s leguggolok mellé, majd a kezemet belelógatom a vízbe, s végighúzom benne, az pedig lágyan fodrozódni kezd. –
Tessék, akkor most ölj meg kérlek, azért amit tettem. ha megteszed csalódni fogok, de a csalódottságom körülbelül öt másodpercig fog tartani. Hiszen utána már halott leszek.  – kissé őrült kacagásban török ki. – Élvezted te is, de nem kell bevallanod, sőt tudom, hogy nem is fogod, ilyenek vagytok ti lányok. –

Fejezem be nem kis önteltséggel teli mondatommal. Közben folyamatosan kajánul mosolygok. Ha vannak érzései, amiben biztos vagyok, hiszen mindenkinek vannak, akkor most csak várnom kell s minden jön magától.
Arcomon a mosoly egyre szélesebb s úgy figyelem mit tesz a lány, ám egy pillanat múlva már el is fordulok, s folytatom a mondandómat.

- Szóval, akkor értsem úgy a dolgot, hogy nem kérsz a sajnálatomból? Persze, hogy máshogy is lehetne ezt érteni. Nem is kell, hogy kérj belőle, adok szívesen. Amúgy jobb, ha beletörődsz, hogy kaptál magad mellé egy úti társat, aki ha kell, ha nem mindig ott lesz melletted. – széles mosoly, majd nagy levegővétel után. - Igen jól gondolod, én leszek az. Örülsz nem? –

Felhúzom szemöldökömet az utolsó kérdésnél, majd, ismét a lány felé fordulok s várom, hogy mit reagál az elmúlt percek eseményeire, s az általam elmondottakra, hiszen teljesen biztos vagyok benne, hogy valamit kapni fogok, csak abban nem, hogy mit.
Naplózva

Laetitia Morrison
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam Ms. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2009. 07. 15. - 16:19:02 »
0




Finoman hátrálni kezd, amikor a fiú elindul felé. Régen megbánta, hogy ide jött. Nagyon rég.
Ugyanakkor mégis kíváncsi mi sülhet ki ebből a találkozásból.
Megborzong, amikor elé ér. A hideg futkározik a hátán, de nem azért mert olyan jóleső lenne.
Épp ellenkezőleg..
Volt már hasonló élménye, de soha nem gondolta volna, hogy ez újra megeshet több száz kilométerre az otthonától. Már nem is emlékszik a nevére. Régen volt nyár volt, és mugli volt. Az apja eltussolta az ügyet.
A helyzet megdöbbentő hasonlósága dühöt szül benne.
Olyan haragot, amely képes lenne apró darabokra szaggatni az előtte álló testét, legyen az bármilyen erős, vagy sziklaszilárd.
Hosszú percek telnek el, anélkül, hogy megszólalna. nagyon hosszú percek. A kék szemek zavarba ejtően vizslatják az arcát. Állja a pillantást, ugyanolyan keményen néz, mint azelőtt.
Amikor hátralép, a fiú utána, most már igazán kezdi kényelmetlenül érezni magát.
A szemei megvillannak, akár egy figyelmeztetés: ennyi, és ne tovább, vagy megnézheted magad!
Mielőtt azoban válaszolhatna a kimondott szavakra, megragadják, és hirtelen egy ajkat érez a száján. A döbbenettől leáll az agyműködése, minden megszűnik létezni körülötte. Egyetlen gondolata maradt csupán. Egyetlen, amit az első adandó alkalommal véghez fog vinni, amikor senki nem látja, és senki nem tudja t érte. Ha beáll a halálfalók közé Ő lesz az első, akit eltesz láb alól. De nem ám álmában, hogy ne is érezze.
Nem. Előbb megkínozza. Addig amíg könyörögni nem fog, hogy ölje meg. Addig amíg Ő nem érzi úgy, hogy nem kár érte, és kellően kiszórakozta magát.
- Ezért megöllek! – gondolta. A feljegyzést pedig elraktározta az agyában. Jó előre, hogy még véletlenül se feledje el…
Amint a fiú végre elengedi, lendül hátra a keze, és amennyi ereje csak volt, arcon csapta a fiút, ha az nem hajolt el előle. Bár, tekintve, hogy a reakció már a csóknak nem nevezhető támadás közben megérett benne, igen csekély volt az esélye, hogy ne találjon.
- Nincs mit bevallanom azon, amiben szemernyi élvezetem sem volt. – mondja hűvösen. Valóban nem élvezte, a vak is láthatta rajta. Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy felidézhessen valami olyasmit, ami jobb volt. Ezerszer jobb volt.
Megvárta, hogy a fiú összeszedje magát. Kellett is, hiszen mindennek ellenére még midig remegett a dühtől.
Mégis hogy képzelte?
- Csak azért nem öllek meg itt, és most, mert nem óhajtom kirúgatni magam. De ha ezen nem múlna is előbb kínoznának halálra, csak hogy többet szenvedj, mint öt másodperc! – mormolja derűsen. Hogy szórakozik-e a helyzeten. Még szép. Ezt az ígéretet nem lesz nehéz megtartania.
- Utoljára mondom el. Ennél szebben, és érthetően nem tudom, de lehet, hogy nem is akarom. Tartsd távol magad Tőlem, mert nem állok jót magamért. – sziszegte haragosan – De mielőtt visszakérdeznél, hogy ez alatt mit értek, ismerve az elmebéli képességeid, el is magyarázhatom, ha gondolod!
Elhátrált, vagy öt-hat lépést, és a biztos távolban karba fonta a kezeit.
– Most pedig leszel olyan Úriember, és bocsánatot kérsz!
A hangsúlyból érezni lehetett: a lány nem kertel. Szemrebbenés nélkül megátkozza, ha arra kerülne sor.
Az a füles, amit néhány perce lekent, még csak a kezdet volt. Mardekáros volt, aranyvérű, és egy halálfaló lánya. Túl sok mindent tudott. amit a másik nem. Annyi esze, azonban neki is volt, hogy sötét varázslatot nem használhat, azért rögtön eltanácsolhatják. Mindazonáltal a pálcájától csupán egy mozdulat választotta el…

Naplózva

Sylvain Robinson
Eltávozott karakter
*****

5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2009. 07. 15. - 19:41:22 »
0

Laetitia

A pofon nem ér váratlanul, bár nagyobb, mint amekkorára számítottam, de amikor felnézek mögüle továbbra is az a zavarba ejtően ördögi és háborodott mosoly ül meg arcomon. Tudom, hogy nem tetszett neki, amit kapott, de felvetődik a „még mindig itt van nem de?” kérdés. Hiszen ha nem lenne benne semmi érzés, akkor már rég kaptam volna egy kisebb átkot és már el is viharzott volna.
Szemeimmel figyelem, ahogyan a dühtől kapkodja a levegőt, s közben mosolyom egyre szélesebbre húzódik.
Ekkor jön a második része a dolgoknak, most jön az, hogy megtanítom arra, hogy ha nem meri bevallani magának az érzéseit ez után sem, akkor majd kikényszerítem.

- Megölsz? És ugyan kit érdekel ez? Mikor? És hogyan? Ha már te sem élsz nehéz lesz. Azért mert játszod, a sértődött kis fruskát nem leszel semmivel sem előrébb. Mert atyád az aki? Ugyan, ne viccelj… Azt hiszed, nem tudok erről? Azt hiszed mertem volna így közelíteni, ha nem tudnám, hogy nem lehet bajom a dologból.
Tudod mit? Nem érdekel, előrébb járok, mint te, sokkal, de sokkal előrébb. És nem lesz hírmondója a kis megingásomnak. – ekkor egyetlen szemvillanás alatt húzom elő a pálcámat. – Én nem vagyok egy Griffendéles hősködő valaki, aki csak fenyeget vagy ad egy kisebb átkot… Megöllek, és aztán tovább állok. –

Folyamatosan figyelem a reakcióit és azt, hogy a pálcájáért kíván e nyúlni, hiszen ismerem már annyira, hogy nem adja fel egykönnyen. Jó párbajozó vagyok, nem is fér hozzá kétség, de azt nem tudom neki miféle átkok és rontások vannak a fejében. Mosolyom továbbra sem lankad, persze nem akarom megölni, de könnyedén eljátszom, hogy igen, ilyenkor csak valamilyen emléket kell elővarázsolnom, amely már-már szinte tényleg arra ösztönözne, hogy tényleg megtegyem.
Legalább lelkileg felkészülhetek arra, hogy ha egyszer valóban ezt kell majd tennem. Talán most észbe kap.

- Míg te csak fenyegetőzöl, s üres rigmusokat szórsz felém, én nem leszek olyan kedves, hogy megtegyem neked azt a szívességet, hogy nem bántalak. – fejemet oldalra biccentem, s félszegen mosolygok. – Tudod, sokszor az a legrosszabb, ha nem látsz a dolgok mögé. Rosszul olvastál a sorok között s elvesztetted a lényeget, s most az egyszer gőgöd és fennhéjázásod sokba kerül.
Nem leszek túl népszerű, ha kiderül, hogy én, öltelek meg, de nem fog kiderülni, hiszen nem lesz, ki elmondja. Nem lesz, ki elmondja, hiszen csak mi ketten vagyunk idekint, s hidd, el ebben teljesen bizonyos vagyok. –

Zárom ezzel a mondandómat, s kíváncsian fürkészem a lány tekintetét. Várom a félelmet a reszketést, bár tudom, hogy amint kiderül, hogy nem akartam megölni, majd ő fog ezzel fenyegetőzni vagy épp meg is teszi, de hogy büntetsz meg valakit, akinek már nem létezik büntetés. Sokak szerint ezen tulajdonságaimat értékelné a nagyúr, ám valahogy mégis úgy érzem, hogy nem akarok egy mindig magát feláldozni kész testőr lenni.
Naplózva

Laetitia Morrison
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam Ms. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2009. 07. 16. - 09:50:19 »
0




Dühödten kapja elő a talárjából a zsebkendőjét, hogy beletörölhesse a száját. A tekintete Sylvainre esik, és döbbenten ismeri fel a mosolyt az ajkain.
Még van képe mosolyogni!
- Szánalmas, hogy kettőnk közül pont Te hozod fel az apám. – vág a szavába. – Pont Te, amikor nekem kellene Vele védekeznem. De az eszedbe sem jutott, hogy nem az Ő nevével fogom megvédeni magam?- halkan felkuncogott.
A szeme sem rebben, amikor a másik előhúzza a pálcáját. Ugyan rég megbánta, hogy nem átkozta hátba, hogy aztán elsétáljon, de még mindig eljátszadozhat vele. Kénye kedvére, ahogy jól esik.
Túl magabiztos ez a fiú, és fogalma sincs az alapvető törvényekről. Még hogy Őt pont a Roxfort birtokán megölje, ráadásul úgy, hogy senki ne tudjon róla? Ez megveszett. Soha nem tudhatja, ki jár erre, sem azt neki Laetitiának nincs –e találkozója megbeszélve, és nem-e azért jött ide? Bolond, és esztelen, ha már el akar hitetni valamit, legalább támassza alá, ne csak a pálcáját rángassa előtte.
A lány mosolya kiszélesedik, ahogy félrebiccenti a fejét.
- Amennyivel előrébb gondolod magad, annyival vagy lemaradva, Kedvesem. Nem fogod megtenni. – jelentette ki hűvös nyugalommal. Az össze hibáját felhasználja ellene. Kivétel nélkül. Az összeset.
Igazság szerint egy percig sem aggódott. Egyetlen percig sem. A fiúnak fogalma sem volt a napi kapcsolatairól. Azt sem tudta, kivel fut össze, és kivel nem. Ennyire botor, hogy minden szavát elsőre elhiszi? Bele sem gondolt, mi van akkor, ha barátai ugyan nem, de szövetségesei vannak?
Meleg könnyedséggel gondolt a kúriában rendezett bálokra. Szerencsére nem egy évfolyamtársát ismerte meg onnan, akik vele egy, vagy felettibe járnak. Nem, Sylvainnek fogalma sincs róla. Hogy is lehetne, hiszen az ilyen találkozók általában nem a nagyérdemű előtt zajlottak.
- Bolond vagy, ha azt hiszed, megúsznád. Pont a Roxfort területén akarsz megölni, ahol szerinted senki nem látja, szerintem pedig fél percen belül tudná az egész tanári kar? Te teljesen hülyének nézel Sylvain?- kérdezte majdhogynem kacagva. – Sokba került a gőgöm? – ismétli utána a szavakat. – Mielőtt mondasz valamit, azt ajánlom, gondolkozz el rajta! – kezdi hűvösen. – Gondolkozz el azon, mennyi hülyeséget szedtél itt össze két percen belül, aminek a fele maximum álmodban valósulhatna meg.
A füle megrezzen, és újra elmosolyodik. Jóleső, felsőbbrendű mosollyal.
Hangokat hall. Hangokat, melyek erre közelednek. Túl ismerős léptek a puha főben. Felsóhajt, és visszanéz a fiúra.
- Hallod ezt Sylvain? Hallod a pázsit súrlódását a finom cipellők alatt? Ennyit ért a Te bizonyosságod, mi szerint senki nem tudná meg, ha megölnél.
Szemében, és a hangjában nyoma sincs a félelemnek, ahogy eddig sem. Felszegte a fejét, és egyenesen a háztársra nézett. Olyan hideg, és nyertes pillantással, amit még megjátszania sem kellett.
- További jó mulatást. – duruzsolta halkan, és elindult kifelé, a fűzfa takarásából.
Az ígéretet, amit percekkel ezelőtt megfogadott magában, mélyen elraktározta. Ahogy azt az érzést is, amivel képes lesz elfeledni ennek a szörnyű kényszercsóknak az emlékét.
Ha Sylvain nem jön utána, hogy bocsánatot kérjen, elismerje, hogy hülye volt, és megpróbáljon új, tiszta lappal kezdeni, a fűz takarásából kilépve visszanéz rá, majd előre fordul, és teljes nyugalomban indul meg az ösvényen...

Naplózva

Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2009. 07. 23. - 20:18:22 »
0

Barbi^^

Az eldugott helyek egyike közé tartozik ez a fűz is. Lombkoronája, most főleg nyáron eltakar mindenki elől és csak az láthat, aki szintén menedéket keres itt. Mot nem vesztem össze senkivel, csak egy kis magányra vágytam. Elbújni minden zaj elől. Nekem ez így már sok. Haza akarok menni, oda ahol nincsen semmi zaj. Csak mi vagyunk, a családom. Mert mi a várostól legalább három kiométerre lakunk. És körülöttünk nincs senki. csendes egy hely, pont mint ez a fűz. de nem tanya! Illetve az, de nem egy lepukkant kis farmocska, ahol megfejjük a Riska tehenet, aztán este friss meleg tejet iszunk. Nem! Egy elég modern házikóba lakok, ahol még van mugli televízíó is meg, úgynevezett számítógép. Nagyon jó találmányok ezek.

De visszatérve a fűzre, jó kis relytekhelyet biztosít a számomra. Ide is szeretek járni. Üldügélek a törzsének támaszkodva, és azon ábrándozok, hogy milyen is lesz a nyár. Mert már egészen megmozgatta ez a fantáziámat, hogy annyian kérdezték már. Ábrándoztam és közben Austint simogattam, aki épp az ölembe települt. Hangosan dorombolt, annak jeléül, hogy élvezi a kényeztetést és, hogy ne hagyjam abba. Így nem is hagytam.

A nyárra még nem volt semmilyen konkrét célom, ezért most a fejemben az járt, hogy mit is tudnék csinálni. Az első, hogy biztos találkozni fogok Helgával, nem is egyszer. A második már nem tudom mi lesz. Majd kiderül, hogy alakul a nyár. S én elkezdtem felsorolni magamban az összes lehetőséget.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
Eltávozott karakter
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2009. 07. 24. - 07:43:52 »
0

Joanna

A tóparthoz tartottam, a hatalmas fűzfához. Nem igazán volt kedvem találkozni senkivel. Főleg nem egy mardekárossal. Hogy ez, hogy jutott eszembe? Hát, talán úgy, hogy állandóan összeakadok a mardisokkal.
Tisztán emlékszem az első évem évnyitójára. A süveg a fejemen pihent. Minden szem rám szegeződött. A süveg tanakodott. Melyik ház? Melyik legyen a Kenneth lányé? Bátorsága van bőven, szeret bajba kerülni, s ravaszságban sincs hiány. Griffendél, vagy mardekár?
Mardekár? Pfej! Oda ne! A legtöbb egy tetű, nem lenne barátom ott.
A süveg hangja bezengte az egész termet: Griffendél!
De azóta is a sors valahogy összehoz a zöld címer viselőivel. Eatonnal, azzal a Malfoy gyerekkel, Caleb-bel is és még sorolhatnám. Áhj. Most egyedül szeretnék lenni, remélem nem futok össze egy "kígyós-gyerekkel" se.

Már egy ideje sétáltam míg a tóhoz értem. Oh, remek. Nem vagyok egyedül. Miért is lennék? Persze, hogy amikor magányra vágyom, beleütközök valakibe, ez csak természetes! Ah...
Egyre jobban közeledtem, s a személyben felismertem "barátomat". Hmm. Barát, nem is tudom, hogy barátok vagyunk-e, vagy csak ismerősök. Egyszer találkoztunk, de könnyen megtaláltuk a közös hangot.
A fűzfa tövében Sabrina Joanna Wilder pihent. Kedvesen odaintegettem, jelezve hogy észrevettem, majd leültem a vízhez olyan közel, ahogy csak tudtam.
Az iskolai ingemet a mellemnél csomóba kötöttem, hasamat szabadon hagyva, az ujját feltűrtem a vállamig.  
Joanna kedves lány, de még nem ismerem, úgy Isten igazából. Pontosítok: nem mernék, neki minden titkomat elmondani, sőt egyetlen nagyobb titkomat se. Se érts félre bírom, csak nem ismerem. Talán itt az alkalom, hogy megismerhessem? De most annyira nincs se kedvem, se energiám az egészhez.
Inkább leültem a vízpart szélére a lábaimat kinyújtottam, s hátradőlve a kezeimmel támaszkodtam.
Naplózva

Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2009. 07. 24. - 08:11:57 »
0

Barbara

Csendes magányomban ültem még mindig a fűz törzsénél, mikor megpillantottam Barbarát. Ő is észrevett és integetett is, annak jeléül, hogy észrevett. Visszaintegettem. Leült a tó partjára, s látszólag nem nagyon akarta, hogy odamenjek. Talán valami rosszat tettem? Futott át az agyamon, miközben a lányt figyeltem. Mi baja lehet velem? Én nem csináltam, és nem is tettem olyat amivel megbánthattam volna. Legalábbis tudtom szerint. De akkor miért nem akar beszélgetni? Vagy csak egyedül akar lenni, mint én? Igen, erre még nem gondoltam biztos ez lehet az oka.

Kényelmesen elhelyezkedtem, megint, és ismét gondolkozni kezdtem nyári terveimen.
Mindenek előtt az első az lesz, hogy Helgával beszélek meg találkozót, meg, hogy esetleg átjöhetne hozzánk. És ott is aludhatna. De vajon Barbinak mi lehet a baja velem? Mert lehet, hogy mégsem azért nem jön ide, mert egyedül akar lenni, hanem, mert megbántottam. Miért gondolkozok én ezen? Odamegyek és megkérdezem tőle!

Lassan feltápászkodtam kényelmes helyzetemből, és leporoltam magam, mert a pólómat igencsak megfofta a fűz vastag törzse. Elindultam Barbi felé. Mikor mellé értem, letelepedtem, s nekiszegeztem a kérdést.
- Valami rosszat tettem?- kérdeztem kissé olyan hangon, mint amikor a gyerek kér bocsánatot a szüleitől- Vagy valamivel megbántottalak?- kérdeztem ismét és vártam az igazságot, hogy mi a baja.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
Eltávozott karakter
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2009. 07. 24. - 08:40:11 »
0

Joanna

Pihentettem magam a napon, élveztem a meleget, a barnulást, a nyarat, amíg még megtehetem kihasználom), mire nesz hallatszik hátulról, és már valami mellettem is termett, elállva a Nap sugarait.
Még csak levegőt se volt venni időm. Kis híján letámadott. Mi? Hogy bajom van vele? Miből gondolja? Hogy nem mentem oda hozzá és puszilgattam, meg ölelgettem? Nem értem mire gondolt, nem is tudott volna megbántani. Az az egy beszélgetésünk is csak olyan "ismerkedős" találkozás volt. Látszólag nagyon zavarta, hogy nem mentem oda hozzá, de úgy gondoltam egyedül akar lenni, hisz' a tóparton egyedül mit keresne?
- Öööhm...nem- értetlen arccal néztem vissza rá. Valóban fogalmam sem volt, miből gondolja. Aggódó kifejezést vett fel az arca máég mindig így újból megszólaltam- Ide akarsz ülni?- hangom még mindig meglepetten hangzott. OKééé...Ez elég furcsa helyzet.
Míg vártam hogy leüljön mellém, a vízfelszínt fürkésztem. Nyugodt volt. Olyan hűvösnek látszott ebben a forróságban. A napokban úgy érzem magam, mintha egy gigantikus szaunában mászkálnék. Most úgy hívott a víz.
De nem. Nem akarok még egyszer "majdnem megfulladni". Egyszer elég volt. Akkor is mákom volt, hogy volt egy picike emberség a mardekáros Eaton-ban. Igen, mert Ő is mardekáros -.-
Csak, hogy ne csábítson a tó vize, és ne vakuljak meg lehetőleg, behunytam a szemem és úgy szóltam Joannához.
- És mi járatban erre fele?- kérdeztem de egy kicsit kisandítottam, hogy tényleg mellettem ül-e, vagy csak a levegőnek beszélek.
Naplózva

Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2009. 07. 24. - 08:58:55 »
0

Barbi

Elég urcsán nézett rám, de tényleg, hogy én mekkora hülye vagyok! Hiszen csak egyszer beszéltünk, hogy bánthattam volna meg? Hülye, hülye, hülye! Elnézést kell kérnem tőle. Eközben ő megkérdezte, hogy leülök-e mellé, s a tekintete még mindig idegesítően furcsán szegeződött rám.

- Am bocs, hogy így neked rontottam, csak én olyan vagyok, ha valamelyik ismerősöm nem jön rögtön oda hozzám, akkor én már idegeskedek, hogy mi lehet velem a baja. Mégegyszer bocs.- bocsánatkérő szemekkel néztem rá, de ő ezt észre sem vette, mert behunyta a szemét. Úgy kérdezett tőlem is valamit.

- Én mit keresek itt? Elvileg pihenni akartam, de nem igazán sikerült, mert az agyam ezerrel kattogott a nyár miatt, és Austin is megzavart. Tényleg hol van Ausin?- hátranéztem, s a cicus már jött is, mivel a fa törzsénél hagytam elaludva. Még csak most vette észre, hogy nem kényeztetem, s, hogy ott hagytam. De már jött, s ismét lekuporodott az ölembe, nehogy véletlenül megint egyedül hagyjam. Elkezdtem cirógatni, s Barbira néztem. Sütkérezett.

És te mi okból vagy itt?- kéreztem vissza illedelmesn, mert ha már ő mekérdezett, akkor én is visszakérdezek- Mármint úgy értem, hogy egyedül hagyjalak, mert egyedül akarsz lenni, vagy csak sütkérezni jöttél ki, vagy ilyesmi?- na jó ez a kérdés elég hülyén jöhetett ki, mert nekem mi közöm van hozzá. Legyen annyi elég nekem, hogy itt vanés még nem küldött el.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
Eltávozott karakter
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2009. 07. 24. - 10:45:10 »
0

Joanna

Ahogy halottam leült mellém, de azért ellenőriztem, s a fél szememet felnyitottam. Valóban mellettem ült, bocsánatkérő szemekkel nézett rám.
- Ne aggódj, semmi gond. Csak furcsálltam- azért bátorítóan mosolyogtam. Ahogy gondoltam, magányra vágyott, de nem találta meg. A macskája megjelenésére fintorogtam egyet, de többet nem foglalkoztam vele. Ez a macska, állandóan eltűnik, ahogy Joanna szavaiból kivettem. Kész Mrs. Norris, csak nem szaglászik utánam.
Még szerencséje, különben Ő is kapott volna egyet az oldalába, akár Joanná-é akár nem.
- Fején találtad a szöget, valóban napozgatni jöttem ide, de azon gondolkoztam, ha már itt vagyok megcsinálom azt a szar gyógynövénytanházit.  Tudod, amit múltkori órán adtak fel- nem jutott eszembe a növény neve- Az a furcsa olajzöld növény ami a tavakban él, és ha leszeded a levelét megharap...-jaj de zavar, hogy nem tudom a nevét- Jahj...tudod...Annak a jellemzőit kell leírni.
Nem tudom, hogy tudja-e egyáltalán miről beszélek. Ő is ott volt az órán, így csak kell emlékeznie rá, vagy lehet ugyanolyan szivacsagyú, mint én, bár azon meglepődnék. Rettentő feledékeny vagyok, érdekes módon csak a házikkal -.-
- Te már leírtad a tulajdonságait?- kérdeztem- Ha nem, megcsináljuk ketten?- őszintén szólva, nem volt valami sok kedvem házit csinálni, de ha már itt vagyunk, megcsinálhatnánk most, hogy legalább ne egyedül szenvedjünk. Csak remélem, hogy nem csinálta még meg. Ha igen, akkor jöhetek ki egyedül, mert nem hiszem, hogy odaadná a jegyzeteit. Cornelia büntető munkán van, Cynthia már megcsinálta, de nem engedi lemásolni.
A lecke által, talán még jobban megismerjük egymást, sőt akár még barátnők is lehetünk.
Naplózva

Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2009. 07. 24. - 15:03:23 »
0

Barbi

Hát még sem kell elmenem mellőle. Ez egy kicsit megnyugtatott, így egy kicsit feloldódtam. A sütkérezést eltaláltam, mert emlíette is, hogy azért jött ki, meg most is épp sütkérezett. Ekkor a házifeadatra terelődött a szó amit feladtak gyógynövénytanból.

- Ahha azt hiszem tudom az a hyb... vagy a gyo... nem tudom milyen nevű növény. Nem még nem csináltam meg a házifeladatot. És igen megcsinálhatjuk ketten.- elővettem egy pergament a táskámból, hiszen az egész idáig velem volt, csak teljesen elfelejtettem és felírtam a pergamnre a nevem, mert még azt se csináltan meg, nem hogy az egész házit. Bár semmit se tudok arról a bizonyos növényről, talán így Barbi segít nekem. Mert nem nézem olyan síkagyunak, mint én vagyok. De lehet, hogy nincs igazam.
- Te is kérsz egyet?- kérdeztem Barbitól, mert látam, hogy nincs nála táska.

- Jellemzők kellenek róla? Hú! Nem is tudom, mondjuk legyen a legelső az, amit te mondtál, hogy ha letépjük a levelét, akkor megharap. Meg szerintem a színe kellene, meg, hogy miről lehetne felismernisatöbbi.- én ilyeneket tudok? De az én agyam olyan, mint egy marék lepkéé. Hát ez furcsa. Helgáról átragadt rám valami? Lehet. De Barbi biztos sokkal okosabb nálam. Annál ki ne lenne okosabb aki elalszik órákon? Senki. A felfogásom nem a legjobb, s az önmegtartoztatásom sem az, hiszen akkor nem lenne gondom az órán az elalvással.
- Te mikre gondoltál még?- kédőn Barbira néztem.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
Eltávozott karakter
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2009. 07. 25. - 08:47:01 »
0

Joanna

Örömmel hallottam, hogy még nem készítette el a nekünk szánt feladatot. Jó, egy nagyon kicsit reménykedtem benne, hogy kész, és felajánlja, hogy másoljam le, de ezt a gondolat megfogalmazásakor tudtam, hogy nem így lesz.
Annál kevésbé örültem, hogy Ő sem tudja megnevezni a növényt, és lehet nem valami jó a tantárgyból. Akkor majd elszerencsétlenkedünk ketten. Nem tudtam milyen tanuló Joanna, de illetlenségnek véltem, most megkérdezni.

- Őőő, igen köszi- jól jött a papír, amit felajánlott. Különben sikálhattam volna este a fürdésnél le a karomra írt leckét. Felsorolta mit is gondol. Szeretem alaposabban megcsinálni a (rendszerint szörnyű) házi feladatomat. Bólintottam ötleteire, s míg véltem, hogy írt, nem követve példáját, felugrottam a helyemről, közelebb sétáltam a tóparthoz, fürkészni kezdtem a parton letelepedett növényeket. Az egyik, látszólag csúszós növényre még rá lehetett fogni, hogy az az akármicsoda, ami kell nekünk. Nem szívesen próbálnám ki, hogy megharap-e, inkább más jellemzőiről szeretnék megbizonyosodni.
- Hm. Úgy rémlik olajzöld színben virít. Ez eddig stimmel. A szárából kisebb dudorok nőnek ki, amit még nem sikerül beazonosítanom. Talán abban van a "gyógyítószer". Szerintem fel is írhatod, aztán elő kéne ásni az emlékezeteinkből, hogy mire használják a növény nedvét, vagy mit. Ötlet?- s ekkor fordultam vissza a hugrás lányhoz. Olajzöld... csúszós... harap...dudorok. Kis gondolkozás után felkiáltottam, mintha megvilágosodtam volna- Boszokánydudor! Igen, ez a neve- mielőtt még hülyének nézne a diáktársam, mit üvöltözök itt gyorsan hozzátettem- Ez a növény neve. Na, gyógyítóhatás?
Úgy éreztem eleget törtem a fejem. Már így is megfájdult. Visszahátráltam pár lépés, és visszahuppantam a helyemre.
Naplózva

Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2009. 07. 26. - 10:40:23 »
0

Barbi^^

Barbi elfogadta a pergament és az ötleteimet is a növénnyel kapcsolatban. Ezek szerint ő sem tud róla valami sokat, mert amiket mondtam azok hiányosak, és egy Hermione Granger típusú lány már rég kijavított volna. Ekkor ő is elkezdett segíteni az ötletek gyűjtésében, nem mintha eddig nem ezt tette volna.
- Olajzöld színű és dudorok vannak a szárán.- mormogtam magam elé azokat amiket Barbi ondott, és amiket már körmöltem is a pergamenre.
 Közelebb ment a tóhoz. Gondolkozott, gondokozott, s végre rájött a növénynek a nevére.
- Tényleg! Boszorkánydudor!- kiáltottam fel én is a neve hallatára.

Mire is használják? Nyilalt át az agyamon a kérdés. Ez is valamiféle gyógyító hatású izé, mint ahogy már Barbara is említette az előbb.
- A tökléhez biztos nem használják!- vigyorodtam el és próbáltam vicces lenni, akár sikerült akár nem.- Nem a nyílt sebek gyors gyógyítására használják? Vagy abba a kenőcsbe ami erre jó?- kérdetem, mert, mintha órán ezt mondták volna, de ez nem egészen tiszta nekem.

- Itt vajon vannak olyanok? Vagy ezt már kérdeztem?- de most tényleg. Kérdeztem már tőle? Ennyire hülye nem lehetek, hogy nem tudom, hogy mit kérdeztem Barbarától. Ez ilyesztő. Szerintem a lány most biztosan hülynének tart ezek után.- Nem nézzük meg esetleg, hogy itt van-e olyan? Hátha találunk egyet és bemutatóra bevihetnénk az órára.- vetettem fel ezt az ötletet. De lehet, hogy ezt majd ő nem akarja, mert fél a víztől? Nem, nemhiszem, hogy félne a víztől. De az is lehet, hogy most rögtön beleugrik. Az vicces lenne. Talán még Austin is beráncigálnám, hiszen ő imád úszni a többi macskával ellentétben. Sokat szokott úszkálni ebben a tóban. Én meg olyankor csak, nézem, és nevetek, hogy milyen bolond cicám van.

Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3 4 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 19. - 01:47:57
Az oldal 0.113 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.